Rebeka nélkül Ábrahám öröksége aligha jutott volna el Jákobhoz és így a 12 ősatyához. Izsák egy időre “kivonta magát a forgalomból”, ezért feleségének át kellett vennie az irányítást. Nem Jezabel volt, hisz nem saját szándékából tette. Hanem azért, mert a mellette levő férfi, akit neki kötelessége volt támogatni, meggyengült és nem töltötte be egy időre azt a szerepet, amit Yahuwah-tól kapott. Izsák szeme elhomályosodott.
A vakság pedig az esetek többségében, bűn következménye.
Valóban, Izsák nem azt a fiát szerette, akit Yahuwah szeretett. Ézsaút tisztelte, csodálta, ereje és “férfiassága” miatt. Ézsaút viszont Yahuwah gyűlölte. Világi szemmel tekintett sikeres fiára és ez a világi szemszög lehetett az a szög szemeiben, mely világtalanságát okozta. Rebeka személye, mint áldás itt teljesedik ki. Képes egy óriási “bűnt” elkövetni. Férjét megcsalta. A férjét, aki egy időre nem volt teljesen Yahuwah szolgálatában. De pontosabban Izsákot azt csalta meg, ami a betegségét okozta. Valójában épp ezzel a cselekedetével nyilvánította ki legnagyobb hűségét férje iránt. Rebeka nem veszítette el szellemi látását és Yahuwah kegyelemből őáltala engedi véghez vinni azt a tervet, amit Izsák elvetett. Bár emberileg lépett és nem ez volt Elohim tökéletes akarata, mégis szíve szerint törvényesen járt el és Yahuwah akaratát képviselte. Lényegében Rebeka és Jákob voltak azok, akik meg voltak csalva Izsák vakságát előidéző idegen szellemiség által.
Hangsúlyozom, hogy kizárólag emberi szemszögből cselekedett jól itt Rivka, ez a becsapás nem volt Elohim akaratában, ahogy lejebb látni fogjuk.
Jákob csaló?
Hasonló módon, mint anyja esetében, Jákob sem volt sosem csaló. A neve, minden hiedelem és félrefordítás ellenére nem csalót, hanem “sarkon fogót” jelent (egyes források szerint még azt is jelenti, hogy “ Yahuwah kedvezzen”, vagy azt, hogy “furfangos”). Az a mondat, hogy: “Nem méltán hívják-é őt Jákobnak? Mert immár két ízben csalt meg engemet” egy olyan kijelentés, amit épp az a sátáni csúsztató szellem mondat ki Ézsau-val, aki korábban Évát húzta csőbe hasonló fondorlattal. Bár a Szentírásban szerepel, mégsem szent ez az állítás. A Biblia néhol az ellenség szavát is ugyanúgy közli, mint a Magasságosét!
Jákob, testvérének sarkát fogva jött a világra. Ezzel a cselekedetével bizonyára jelezni akart valamit. Lesz még megbeszélni valójuk.
A két gyermek tusakodott anyjuk méhében. Vajon miért? Ki tusakodott a másikkal és milyen célból?
Az Örökkévaló-nál van egy rend amitől, ha úgy tetszik Neki, néha eltekint és kivételez. Az elsőszülöttségi jog a zsidó szellemnek egyik alappillére. Néhány esetben azonban Yahuwah nem az elsőszülöttön keresztül továbbítja az örökséget, hanem gyakran épp a kicsi, a gyenge, a megvetett személy által mutatja be nagyságát. Így történt ez többek között Dávid esetében is. Itt, Jákob és Ézsau eseténél nem tudni biztosan, hogy melyiküknek kellett volna Yahuwah eredeti akarata szerint elsőnek megszületnie. De elképzelhető, hogy Jákobnak és hogy Ézsau ez ellen lázadt már az anyaméhben. Testi fölényét már ott felhasználva beelőzte bátyját. Jákob ezért jelezhette felé és a külvilág számára, hogy: “ezt még megbeszéljük”. Semmi más nem történt a tál lencse történetnél, mint ennek a megbeszélésnek a beteljesedése. Ézsau már csecsemőkorban megpróbálta kiszorítani bátyját az örökségből testi ereje által, most pedig pont a testiségét kihasználva,
Jákob nagy bölcsességgel, egyszerűen visszaszerzi azt, ami neki jár elohimi jog és predesztináció szerint.
Azonban nem megy ez ilyen könnyen. Az Ézsau-féle emberek szavára semmit sem lehet alapozni. Természetes, hogy esze ágában nem volt Ézsau-nak betartania a szavát és átadni elsőszülöttségi jogát fiútestvérének. Ezért kellett Rebeka segítségével megrendezni Izsák megtévesztését. Hisz Ézsau tusakodhat, mégis egyedül Atyjuknak van joga kiosztani az áldásokat.
Yahuwah tudta és megengedte ezt a megelőzést, hisz előre jelenti anyjuknak mikor sírva fordul Hozzá, hogy miért viselős, ha gyermekei már a méhében tusakodnak: „Két nemzetség van a te méhedben; és két nép válik ki a te belsődből, az egyik nép a másik népnél erősebb lesz, és a nagyobbik szolgál a kisebbiknek.”1Móz 25,23. Yahuwah valami miatt, próbaként megengedte, hogy az Ő küldöttjét beelőzze az ellenség küldöttje. Talán Izsák hajlama a világi dolgok iránt – hiszen Eszau fiáért rajongott később, testi ereje és sikerei miatt -, már ekkor ajtót nyitott arra, hogy ne Yahuwah eredeti terve érvényesüljön. Hasonlóan, Izsák születését is megelőzte egy ellenségeskedő testvér születése szüleinek, Ábrahám és Sárának emberi ötleteiknek következményeként.
Jákob ellen még a zsidóság is
Zsidó tanításokban is időnként hallani, hogy ősatyánkat, Jákobot csalónak nevezik. A világ első antiszemitája, Ézsau tomboló ereje még Jákob leszármazottjait is gyakran megcsalja. Valóban nagy hiba.
Jákobot lehet önfejűnek, vagy csökönyösnek nevezni, azonban a csaló jelző ismét csúsztatás és hamis vád.
Ideje lenne tehát rehabilitálni nemcsak Rebeka, hanem sokkal inkább Jákob személyét is. Talán így sokan rájönnének arra, hogy mi is, ki is a zsidó. Nem egy élősködő éhező ravasz róka, hanem egy olyan nép, amelyet mások folyamatosan ki akarnak forgatni örökségéből, miközben épp azzal vádolják, amivel ellene vétenek.
Nem kívánok külön fejezetet nyitni, hogy bemutassam, hogyan működik tovább napjainkban ez az egészségtelen folyamat, amikor például a valaha létezett leghumanistább hadsereget, a mai izraelit, állandóan hamisan vádolják ártatlan áldozatok elleni súlyos bűncselekmények elkövetésével, a-helyett, hogy megkérdeznék a palesztinokat, miért engedik meg a Hamasznak, hogy állandóan kórházak és iskolák alá rejtsék el fegyvereiket és arzenáljaikat, majd ujjal mutogassanak a „gonosz” izraeliekre, akik ártatlan embereket gyilkolnak? És miért nem mutatják soha azokat a milliónyi arab nyelven nyomtatott szórólapokat, melyeket bombázások előtt kiszórnak a lakosság feje felett, hogy felhívják figyelmüket arra, hogy távozzanak, mert rakétákat fognak kilőni ezekre az épületekre? Erről bővebben ittIzrael állama és cionizmus
Mert Ézsau szelleme, mely az elsőszülöttségi jogot szeretné kisajátítani magának, ma minden eddiginél jobban tombol Jákob leszármazottjai ellen. A behelyettesítő teológia, az a szándék, hogy nem akarják átengedni a zsidó népnekezt az apró földrészt melyet mai nevén Izrael-nek hívnak, mind ennek a működésnek a kirívó példái.
És bár születnek mai napig közénk Ézsau-k, akik ikreink, vérükben ugyanolyan zsidók, mégis más fejedelemségeket szolgálnak, mint a mammon, azért, hogy azok a vádak, melyek rájuk vonatkoznak, az egész népet sújtsák. De erről bővebben az Antiszemitizmus és keresztényellenesség című írásomban.
Legszebb bizonyítéka annak, hogy az elsőszülöttségi áldást Yahuwah Jákobnak szánta eredetileg is , magában az áldás szövegében rejlik: “Fiamnak illata olyan, mint a mező illata, melyet megáldott Yahuwah. Adjon neked Yahuwah az ég harmatából és a föld kövérségéből, bőségesen gabonát és bort…”1Móz 27: 27-28. Mikor megnyílik Izsák szája, nem ura annak, amit mond, nincs köze hozzá, csupán közvetít, egyszóval prófétál. Ekkor bizony Yahuwah Szelleme szól. Hogyan is áldhatta volna meg Ézsau fiát ilyen szavakkal, mikor neki soha semmi köze nem volt a vetéshez, aratáshoz, bárminemű mezőgazdasági tevékenységhez. Ézsau vadász volt, és ha Izsák emberileg áldott volna, inkább vadakról, prédákról és zsákmányról beszélt volna. Mit kezdhetett volna ő gabonával, borral, föld kövérségével és harmattal?
Saját bizonyságomat megosztanám erről. Egy francia nyelvű izraeli interneten működő csatornán szembesültem először azzal, hogy a vallásos zsidóság is csalónak és hazudozónak titulálja saját ősatyját, Jákobot. Egy idős, szefárd „rabbi” közép-kelet európai stílusú ortodox ruhába öltözve, ilyenekről tanított. Még aznap felkerestem e-mailben, hogy rákérdezzek, illetve számon kérjem, hogy miként gondolhatja még a vallásos zsidóság is, hogy ezek az Ezsau-i vádak jogosak? Választ tőle sose kaptam. Az Örökkévalótól viszont igen. Attól a héttől kezdődően, a „rabbi” további szombati tanítást már nem posztolt, illetve maga a TV csatorna, honlapjával együtt, néhány hét elteltével nyomtalanul eltűnt. Azóta sem láttam viszont ezt a társaságot. A vicc az egészben, hogy még csak nem is imádkoztam mindezért, csak feltettem a kérdést egy embernek, majd összeomlott az egész, mint egy kártyavár. Itt láthatjuk mennyivel nehezebb zsidónak lenni. A „görögöknél” még tart a kegyelem, és még vígan átkozhatják Jákobot, a-nélkül, hogy bármiféle látható ítélet sújtaná még őket, de a zsidóknál a hülyeséget egy percig sem tűri tovább a Mindenható. Ennyivel nehezebb idősebb és elsőszülött testvérnek lenni.
Az Örökkévalót megsegítő, jó szándékú ember
Jákob csak egyszer volt csaló, amikor Rebeka nyomására becsapta Izsákot
Jelleme azonban messze mégsem ennyire egyszerű és tökéletes, mivel Jákobnál kifejezetten jelen volt az emberi igazságszolgáltató hajlam, a csökönyösség: a fondorlatos. Később olvassuk is Hóseásnál, hogy Yahuwah-nak mégsem tetszett a sarkon fogás története:
“Pere van az Yahuwah-nak Júdával is, és megbünteti Jákobot az ő útjai szerint. Cselekedetei szerint fizet meg néki. Anyja méhében sarkon fogta bátyját, és mikor erős volt, küzdött Yahuwah-val.” Hóseás 12: 2-3
Úgy látszik, hogy Jákobnak nem lett volna szüksége saját kezűleg jelezni Yahuwah eredeti akaratát. Hagynia kellett volna, hogy maga Yahuwah lépjen és rendezze úgy a dolgokat, hogy ígérete és akarata a maga idejében érvényre jusson. Ebben is azt az ősi hibát érzékelem, amikor az ember maga mellett tudja Yahuwah-t, tudja tervét is az ő életében és kicsit rásegít, megsürgeti, illetve kérkedik vele az ellenség előtt.
De ennek a mélyen emberi jellemnek, mely mindent a saját erejéből próbál megoldani, a legelképesztőbb példája, amikor Rebeka és Jákób Yahuwah tervének a megvédését olyan szinten kézbe veszik, hogy hazudnak és becsapják Izsákot, az ősatyát. Bármennyire nem volt akkor Izsák a helyén, hiszen nem azt a fiát szerette, akit Elohim, hanem épp a másikat, akit pedig Elohim gyűlölt, mégis másképp kellett volna dönteniük. Ennek a szellemi vakságának következménye, hogy fizikailag is megvakult és ezt a gyengeséget kihasználta felesége és fia. A cselekedet bármennyire dicséretes, hisz a jó ügyet szolgálta, mégis csak emberi szemszögből bizonyul jó megoldásnak. Nem kellett volna inkább térdre esniük, megtépni ruháikat, zsákba öltözniük, hamut szórni a fejükre, böjtölni, bármit, amit nagy bajban szokás tenni és főleg könyörögni, hogy Yahuwah avatkozzon be valamilyen módon?
Nem vadászni ment-e Ézsau? Ézsau nem mondta-e már ki jóval korábban, amikor ezt az elsőszülöttségi jogot eladta fivérének, hogy : Ímé én halni járok, mire való hát nékem az én elsőszülöttségem? 1Móz 25:32. Ekkor vajon nem saját sorsáról prófétált-e, nem saját magát átkozta-e meg Jákób javára?
Ha nem lépnek emberi bölcsességük szerint, lehet, hogy Ézsauval ezúttal a vad végzett volna és nem fordítva. Így megkímélték volna magukat attól, hogy Ézsau túlélése által, Jákobnak folyamatosan menekülnie és rettegnie kelljen, hogy mikor éri utol fivérének bosszúja. Nem beszélve Ézsau máig jelenlevő és bajt okozó leszármazottairól, akik Jákob leszármazottjai számára máig igen nagy tüske az oldalukban.
Ezért fontosabb, mint valaha, hogy kérjük a szellemek megkülönböztetésének az ajándékát, hogy lássuk, nem csak azt, hogy szellemben kivel állunk szemben, hanem azt, hogy mi a következő lépés, amit meg kell tennünk, vagy nem szabad megtennünk tanítványi utunkon, nehogy ismét megátkozzuk saját magunkat, ahogy akkor Jákob tette.
A világban gyakran esik szó a tökéletes nő fogalmáról. Magam részéről a tökéletes nőt egy szóban, pontosabban egy névben össze tudom foglalni: Rivká (Rebeka). A Szentírás kiemelkedő és egyik legnagyszerűbb szereplője. Ő, aki megtestesíti mindazt az erényt, amit olvashatunk a derék asszony dicséretében Péld 31:10-31.
Ábrahám küldöttjének pontos fogalma volt arról, hogy milyen az ideális nő.
Amikor elindult Izsáknak feleséget keresni, nem csupán egy vendégszerető nőt kért Yahuwah-tól, aki nem csak az emberről gondoskodik (ilyen vendégszeretettel gyakran találkozni, emberközpontú és nem mindig érdek nélküli), hanem olyat kért, akinek az állatokra, az eszközökre is gondja van.
Talán jelentéktelennek tűnik ez a részlet, mégis arról tesz bizonyságot, hogy nem tetszésből, nem viszonzási vágyból, vagy fizetségért gondoskodik Ábrahám szolgájáról, hanem
benne van az önzetlenség, ami által szeretettel bánik a viszonozni nem tudó állatokkal is.
Egy pásztorkodó társadalom idején különös erény volt ez, hisz a férj megélhetésében és elhívásában fontos szerepet töltött be a jó háziasszony, a vagyonnal gazdálkodni tudó feleség. Rebeka kiemelkedő nagyszerűsége tovább rajzolódik, mikor a jövő heti szakaszban kiderül, hogy meggyengült férjénél jobban látta Elohim akaratát fia Jákob életére nézve. Rebeka jól sáfárkodott, hű volt a kevésen, így mehetett tovább, jóval nagyobb feladatot betölteni ősatyánk, Izsák mellett.
Rebeka története számomra egy olyan csodás eseményt ír le, amire apaként magam is nagyon vágyom. Vágyom, hogy amikor eljön az idő, legyen egy olyan Küldött, aki fiaimnak elmegy megkeresni azokat a feleségeket, akiken Yahuwah Szelleme nyugszik, lányomért pedig eljön, hogy odavezesse ahhoz a férjhez, akiben ugyanaz a Szent Szellem lakozik. Valójában a Küldött megvan. Rajtam áll, hogy tudom-e kérni, hogy menjen el értük. Hívő szülőként a legnagyobb öröm, amikor gyermekeink házassága a Messiás-ban köttetnek. Olyan házastársakkal, akik egymást támogatják, kiegészítik és erősítik, amikor az egyik vagy a másik meggyengül vagy elbotlik, amint azt olvassuk majd a jövő heti tórai szakaszban.
Sára
A hetiszakasz második ősanyánk Rebeka találkozását írja le Izsákkal. Sáráról van mégis elnevezve ez a Shabbat. Sára élt 100 évet és 20 évet és 8 évet. Magyar fordításban 128 év szerepel. Azonban a héberben három külön részre van osztva a kora, és úgy van felsorolva, ahogy az előbb említettem. A zsidó hagyomány úgy tartja, hogy 100 évesen olyan szép volt, mint 20 évesen és 20 évesen olyan ártatlan, mint 8 évesen.
Bármi is legyen ennek üzenete, a hetiszakasz egy folytonosságot ír le. Sára tovább megy, Rebeka pedig a helyébe lép. Az egyik nő halála űrt hagy maga után, melyet egy másik betölt Izsák életében, de az egész közösség életében is. Hasonló módon, mint számtalan más helyen a Szentírásban, mikor egy idős ember meghal és utódot nevez ki (Mózes Józsuét, Éli Sámuelt, Dávid Salamont, Illés Elizeust, stb.)
Rebeka is Sára méltó utódaként szerepel. Izsák megvigasztalódik, mert hiányzott a női jelenlét. Egy ház, (vagy inkább sátor az ő esetükben) hideg és üres, ha nem tölti azt be egy Nő. Más nyelveken a nő képletesen a ház kályhájának szokták nevezni. Yahuwah nem csak a pátriárkák, a próféták és királyok utódlását biztosítja. Fontos a női folytonosság is.
Lányként is rengeteg tanulni valója van az embernek, anyaként pedig ugyanannyi tanítani valója.
Ennek a tudásnak, szerepnek átadása és jogfolytonossága ugyanolyan fontos és nélkülözhetetlen, mint amit a férfinak kell átadnia utódainak, hisz ők, a nők a mi társaink, segítőink, akik nélkül tehetetlenek lennénk. Fontos a nők helyreállásáért is imádkozni, hisz az ő helyreállásuk nagymértékben biztosítja a mi helyreállásunkat is!
Nem úgy, ahogy azt ma látjuk az Egyházban, ahol egyrészt szám szerint is túlsúlyban vannak a nők, de sok esetben szerepüket és identitásukat túllépve, az egyébként valóban elpuhult és elnőiesedett férfiak helyeit annyira elfoglalják, hogy már eszükbe sem jut visszaengedni azt nekik, amikor végül egy-egy esetben egy igazi férfi, aki a helyén van fel is bukkan az életükben. Így bitorolnak sokan szolgálati helyeket, szerepeket, többet csinálnak, mint amit elvárna tőlük Elohim, mint amit elbírnak egyáltalán, közben azokat nem engedik érvényesülni, akiknek jogos feladatuk lenne.
A nőkért való imádkozást, ilyen értelemben gondolom, hogy először is kerüljenek vissza a helyükre, a jogos helyükre, hogy onnan ők is úgy tudjanak értünk imádkozni, hogy a helyünkön erősödjünk meg. De amíg egymás helyét bitoroljuk, addig jobb, ha nem is imádkozunk egymásért. De mi viszont ezt mégis kezdjük el és jelentsük ki, hogy
Tegye Yahuwah a mai nőket olyanokká, mint Sára és Rebeka.
És megjelent neki az Yahuwah Mámré terebintusainál, amidőn ő ült a sátor bejáratánál mikor a nap a legmelegebben sütött. És fölemelte szemét és maga elé nézett, íme három férfiú áll előtte.
1Mózes 18:1
Yahuwah megjelent Ábrahámnak. Amikor a legnehezebb helyzetben volt, hisz a nap a legmelegebben sütött, ráadásul körülmetélési sebe még nem gyógyult be. Nehéz volt a helyzet, hisz kapott egy ígéretet, de nem tudta, hogyan fog beteljesedni. Hiányzott a látása hogy, hogyan tovább. Várta Yahuwah-t, mert tudta, hogy szüksége van rá, és tudta, hogy meg is fog jelenni.
Yahuwah jelenik meg mégis 3 férfiú áll előtte.
Kik ezek? Yahuwah angyalai? Három főangyal. Nem igen, hisz abból egy megbukott.
A zsidó hagyomány szerint a három angyal külön egy-egy küldetést jött beteljesíteni. Az első adja Izsák ígéretét, a második Szodoma és Gomora feletti ítéletet hozza, a harmadik pedig Lót megmentéséért érkezett.
Számomra van ennek a történetnek egy mélyebb üzenete. Yahuwah Ábrahámnak jelenti meg magát elsőként, Szent Háromságként. Miután az előző heti szakaszban Melkisédek, a magasságos Yahuwah papja Ábrahámot az első úrvacsorában részesíti,
megjelenik neki Yahuwah teljessége, mint Atya, Fiú és Szent Szellem.
Nagy rejtély lehet sokak számára, hogyan is lehettek újjászületett emberek olyan korban, mikor a megváltó konkrét emberi formában még nem jött le a mennyből és bárányként nem lett feláldozva. Azonban a megváltás nem csak a látható világban, hanem elsősorban a szellemvilágban történt, ahol pedig idő nincs, annak hatása öröktől fogva van, lehetősége pedig visszamenőleg sokaknak szellemben is fel lett ajánlva.
Közben Ábrámból Ábrahám lett. A megváltás ígéretét ráadásul, részben Ábrahám egy későbbi tette pecsételte meg, mikor ő is hajlandó lett volna öregségében született egyetlen fiát feláldozni. Egyetlen, hisz szellemben a többi fia nem volt egy vele (ezek utódai viszont sokan mégis azok lesznek egykor Yahuwah ígérete szerint, amikor megszületnek Yahushua HaMashiah-ban).
Történik egy szövetségkötés, nem egyszerűen a körülmetélés által, hanem Yahuwah Magasságos papja által is, egy olyan személlyel, aki Yahushua HaMashiah előképe. Mindez bor és kenyér elfogyasztásával kezdődik, majd megjelenik Yahuwah teljessége.
Később tudatja Ábrahámmal Elohim, hogy mi a terve vele kapcsoltban. Kap Tőle fiat Sára által egy éven belül és ítéletet megy hirdetni Sodóma és Gomora felett. Ábrahám fia felől hitben lép, azaz bármennyire hihetetlennek tűnik számára, elfogadja az ígéretet és várja beteljesedését. Másfelől pedig közbenjár embertársaiért, azokért, akik esetleg csak tévedésből lennének nem bűnösökként a bűnösök között.
Ábrahámhoz hasonlóan nekünk is ma ez a dolgunk, az igazakért könyörögni, hogy ne vesszenek oda a bűnösökkel együtt. De kik az igazak, mikor mindenhol bűnt és káoszt látni. Akik pedig tiszták, azokért miért kell külön imádkozni, hisz Yahushua HaMashiah megváltotta már őket?
Testvéreink esetében nem az életükért, hanem megerősödésükért kell imádkoznunk.
Kinek az életéért imádkozzunk akkor?
A mai korban az egyének tiszta részének kiteljesedéséért kellene könyörögnünk a bűnös szodomai és gomorai részükkel szemben.
Mivel minden teremtményben van tiszta, az a bizonyos alaptörvény, ami Elohim-tól minden ember szívében van, annak megerősödéséért, kiteljesedéséért, Messiásivá alakulásáért kell könyörögni. Hogy mikor eljön, ne kelljen az egész embernek elvesznie, mert a bűnös része volt a domináns és meghatározó benne. Legyen ez utóbbi része az embernek megítélve és kifüstölve belőle, mint Szodoma és Gomora, azaz tisztuljon meg tőle, hogy túlélje a világ megbüntetését.
Haljon meg bennük az óember és maradjon meg az új teremtés.
Az új teremtés magja pedig mindannyinkban el van ültetve.
Ábrahámtól tovább már csak két férfi megy a bűnös városok felé. Egy közülük Ábrahámnál marad. Sokáig nem tudtam eldönteni, vajon az Atya, a Fiú, vagy a Szent Szellem-e az aki vele marad. A választ pedig az Új Szövetségben található. Ahogy a tanítványok megkapták a pártfogó, a vigasztaló ígéretét és beteltek a Ruach HaKodesh-sel, Elohim, mint Atya és Fiú, Bíróként indul tovább ítéletet végrehajtani. A Fiú visszamegy az Atyához, a jobbjára ül, és együttes Szelleme takarja be a lent maradtakat, az övéit.
Ruach HaKodesh az, amelyik a megtisztult emberrel marad.
Mivel Ő nem tartózkodhat és marad olyan helyen, mely megszentségtelenítve van.
Yahuwah mégis jelen van ilyen helyeken is, de nem Vigasztalóként vagy Pártfogóként, hanem teremtő Atyaként, illetve Megváltóként, ítélő bíróként, aki leszáll alkotásához, mint ahogy ígéret szerint Messiásként ismét eljön megítélni élőket és holtakat az utolsó napon.
Egyben vitte Szodomába és Gomorába is a megváltás lehetőségét, hisz várta, vajon van-e 50, 45, 30, 20, vagy 10 igaz abban a városban. Végül a megváltást az ott lakók könyörtelen magatartásukkal elvetették, így csupán egy tiszta ember maradt: Lót, aki magával vihette feleségét és két lányát.
Lót egész élete egy nagy kudarc. A botladozások sorozata, ami mindenféle bajba és átokba sodorja őt és másokat. Nem tudni, miért vitte magával Ábrám. Engedékenységből, vagy Elohim akaratából, hisz Yahuwah erre külön nem adott utasítást. A Mindenható egyedül Ábrámot kérte meg, hogy menjen ki rokonságából. Lót mégis vele ment. Talán ott kellett volna maradnia. Lót azonban menni akart. Ő is részesülni akart Yahuwah áldásaiban, valószínűleg ő is meg akarta ismerni Yahuwah-t.
Alapjából tiszta és jó szándék vezérelhette.
Mégis tüskeként érzékelni Ábrahám oldalában. Talán jobb lett volna otthon maradnia, míg Ábrahám el nem foglalja helyét, meg nem gyökerezik saját elhívásában, hogy aztán akár tudjon szolgálni ottmaradt rokonsága felé. Majd innentől fogva Lót is elindulhatott volna hasonló úton, mikor már megállapodott erős példaként állt volna nagybátyja előtte. Elhamarkodott volt ez a lépés? Nem tudom, de nagyon gyanús.
Lót élete nem a pozitív bizonyságok történeteiben sorolható.
Elohim mégis Igaznak mondja Lótot jóval később, Péter apostol által (2Péter 2,7).
Amikor a jó legelőket választja valaki, mert vonzóbb a szemnek és ígéretesebb anyagilag. Mikor letelepszik az akkori világ legelvetemültebb városába, ahonnan magától nem képes kimenni és magának Yahuwah-nak kell őt kézen fogva kihúznia onnan mérhetetlen kegyelméből. Mikor mindezek után van képe Yahuwah-nak azt mondani, hogy nem akar felmenni a hegyre, ahogy kéri tőle a Küldött azért, hogy megmeneküljön, hanem még alkudozik, mert ő inkább egy másik, kisebb városba szeretne letelepedni. Amikor felesége sóbálvánnyá változik szintén engedetlenség következményeként. Sőt vétkeinek olyan következménye lett, hogy saját lányai, a vérfertőzés talán legsúlyosabb változatába sodorják őt tudatlanul, miután leitatják. És hab a tortán ezekből a közösülésekből megszületik Israel máig legelvetemültebb ellenségei Moáb és Ammon, akkor nem igazán egy követendő példának tudom elkönyvelni Lótot.
Mégis megkapta az Igaz (caddik) jelzőt.
Azaz, tanúbizonyságot tesz maga Yahuwah, hogy Lót igenis igaz és rendezett ember lett. Rendezte életét Yahuwah-val valamikor.
A bizonyság mindebben számunkra az, hogy nem érdemes megvárni az utolsó, vagy legalábbis késői pillanatot, hogy jóhiszemű, de önfejű vallásosságunkból kitörjünk és elfogadjuk az engedelmességet Yahuwah iránt.
Hisz a családunk élete forog kockán, illetve Yahuwah terve ellen hosszú távú átkot tudunk generálni. Lót felesége megdermedt, két lánya vérfertőző lett, leszármazottjai pedig Elohim népének kíméletlen ellenségei. Hasonló bakikat követett el Ábrahám is, amikor Izsákon kívül, még 7 nem igazán Elohim szerinti gyermeke született.
Ne várjuk meg, hogy életünkben ilyen destruktív folyamatok menjenek végbe, hogy végül épp megússzuk a végső bajt.
Ne fizessünk ekkora árat az Igaz minősítésünkért,
legyen előttünk nagy elődeink rossz példája is, akár Lóté, akár Ábrahámé.
Van szabad akaratunk nemet mondani egy Szodomának, egy Hágárnak: saját szeretteink meggondolatlan és hitetlen pillanatainak agyszüleményeire és „jó” ötleteire. A valódi Megoldás, a valódi Egyház – a Messiás Teste – helyett kis városok, gyülekezetek, egyházak azonnali védelmet és szolgálati lehetőségeket nyújtó hamis biztonsága miatt.
Ha pedig Yahuwah-t akarjuk követni, ne próbáljunk rátelepedni más elhívására, hanem várjuk meg saját időnket. Legyünk türelmesek még magunk iránt is. Mindenkinek megvan a maga ideje, Lótnak is, Ábrahámnak is, nekünk is.
Gyermek születik
A hetiszakasz prófétai része szintén egy gyermek születéséről számol be. A történet, többek közt, Illés találkozása a sunémi gazdasszonnyal kinek fiat ígér, majd néhány év után végül napszúrást kap és meghal. Meghal, de feltámad.
Egy gyerek, aki meghal, és mégis feltámad.
A héten gondolkodtam el, miért iszonyodnak annyira a felnőttek egymástól? Miért van az, hogy gyermekkoromban olyan könnyen tudtam szeretni és elfogadni azokat, akikhez később csak igen ritkán volt kedvem? Gyermekkorban, sok esetben, semmi jelét nem adjuk az undornak, a törvénykezésnek, az emberektől való kiábrándultságnak. Tudom, hogy rossz irányba változik a világ és így az emberek, de valóban
ennyire elképesztően mások voltak az akkori, 70-es 80-as évekbeli emberek, mint a maiak?
Ábrahám, előbbi könyörgésével épp erről a tiszta gyermeki szívről tesz tanúbizonyságot. Ő valóban úgy fogadta Yahuwah-t és úgy állt hozzá emberhez, mint azok a gyermekek, akiket Yahushua példaként említ tanítványainak.Ez a gyermek sokunkban meghalt. Az a gyerek, aki nem a rosszat látta meg először a másikban, hanem Yahuwah teremtményét. Aki szinte mindenkinek örült és mindenkire kíváncsi volt. Aki a törvényt még nem ismerve, nem talált bennük bűnt, nem volt erre az oldalukra rálátása.
Majd mi is kijutunk a felnőttkor száraz és napsütötte pusztájára és ez a gyermeki szellem napszúrásban meghal.
Ahhoz, hogy Ábrahámként közbenjárója tudjak lenni a felebarátomnak, szükséges, hogy újjászülessen bennem az a gyerek, aki egykor voltam.
Nehéz mivel most már ismerem, sőt ismernem kell a törvényt. Nem tudom nem látni a sötét oldalát az embernek. Nem lehetek olyan gyermek, mint voltam, de magatartásomban, hozzáállásomban viszont szükséges ugyanaz a gyermeki szív.
Kérni kell, hogy a sötétet csak lássam, de ne érjen el, igenis zavarjon, de ne terheljen, ne gyengítsen szellemben, ne sodorjon bárminemű veszélybe.
A törvény nem ismerete védettség, de felnőttként már komplexebb védelemre van szükség,
hisz a törvény nem ismerete ebben a korban már szintén életveszélyes.
A törvény ismerete szeretet nélkül – Ruach HaKodesh-sel való betöltekezés és Újjászületés – nélkül viszont hasonlóan végzetes. Ezért az első akiért esedezni kell, saját magunk. Ha mi rendben vagyunk, csak akkor mehetünk másokért is Elohim elé.
Emberáldozat
Izsák feláldozásának történetét megelőzi egy szövetségkötés Ábrahám és ember között. Ábrahám békeszövetséget köt a Filiszteusokkal, akik ily módon bebiztosítják az ígéret földjének egy bizonyos terület feletti felügyeletet. Márpedig Elohim, Ábrahám ivadékának ígérte azt a földet is.
Ez után érkezik Elohim-tól egy látszólag érthetetlen kérés. Yahuwah tiltja a pogány szokás szerinti ember és főként gyermekáldozatot.
Ábrahámtól mégis látszólag azt kéri, ami ellentmond Elohim Szavának.
Annak kéri el életét, akit ígéretként adott, hogy az ő magvában áldatnak meg a népek és megszámlálhatatlan leszármazottja lesz. Egyes zsidó kommentátorok szerint Izsák feláldozásának próbája épp azért lett adva Ábrahámnak, hogy jóvá tegye korábbi hibáját és bizonyíthassa Elohim iránti hűségét.
Egy biztos, hogy természetesen nem akarta Yahuwah Izsák testi halálát.
Mégis igaz, hogy Yahuwah Izsák életét kérte vissza Ábrahámtól.Megint egy ellentmondás!
Yahuwah pont, hogy nem halálát kérte Izsáknak, hanem az életét.
Abban az időben, egy ember számára ez a kérés nem volt másképp értelmezhető, minthogy a gyermeknek meg kell halnia. Ezt a Mindenható természetes nagyon jól tudta: Ábrahám így fogja értelmezni kérését, hogy vérét kell ontani a gyermeknek. Elohim kíváncsi volt, Ábrahám végül ember mellett dönt, vagy ragaszkodik a Vele kötött szövetséghez.
Egy ennyi idős embernél, a gyermekáldás nagyobb áldás más apához képest, mivel a gyermek az átlagnál jobban várt, mint ha fiatalon kapta volna. Így nagyobb az a kísértés is, hogy bálvánnyá legyen a gyermek. Egy filiszteusi szövetségkötés után különösen emberi hajlamairól tett tanúbizonyságot Ábrahám. Mikor még csak feleségét húgának mutatta be, akkor még nem ütközött a Yahuwah-val kötött szövetségével, csak emberi gyöngeségéről és kishitűségéről tett bizonyságot. Most azonban beállt egy emberi kötelék ősatyánk életében.
Yahuwah meg akarta tisztítani Izsáktól az apja szívét.
Ott kellett meghalnia annak a gyermeknek, aki talán szintén Yahuwah és Ábrahám közé állt, vagy állhatott volna előbb-utóbb.
Izsák feláldozása megtörtént, de szellemben kellett meghalnia az apja szívében,
hogy ne kösse a gyermeket semmi emberi és szabad legyen szellemben feladatának betöltéséhez.
Úgy érzem, hogy ebben a történetben is, néhány évszázaddal a kihirdetése előtt, érvényt szerzett az a halálbüntetés, ami szellemben máig érvényes.
A réginek meg kell halnia annak, ami emberi, azaz ami nincs Elohim uralma alatt, hogy Yahushua HaMashiah-ban új teremtmény lehessen. Oly annyira született újjá akkor ott valami a Mória hegyen, hogy
Yahuwah később onnan pár lépésnyire viszont valóban átadta egyszülött Fiát a halálnak, áldozatként az emberért.
Ha ez az engedelmességi áldozat valóban azért lett kérve Ábrahámtól, hogy jóvá tegye az emberekkel kötött hamis szövetségét Yahuwah szövetségével szemben, akkor kimondhatjuk, hogy a büntetés maga volt a kegyelem, és Elohim Ábrahámnak ezt a bűnét a javára fordította az emberiség számára.
A történet leírása elején Ábrám útja számunkra még bizonytalan. Kap Elohim-tól egy utasítást, hogy menjen ki arra a földre, amit mutat neki. Kánaán területére való megérkezése után nem sokkal nagy éhínség tör ki. Érthetetlen, miért esik rá ez az átok a térségre alig, hogy Ábrám odaérkezik (bár igazából mennyi idő telt el a két esemény között, nem tudjuk). Ábrám látszólag még teljesen engedelmes Yahuwah-nak, mégis baj éri. Ábrámot nem büntetés éri, hanem, mint mindannyiunknak, szüksége volt megismerni Egyiptomot.
Aztán ott, húgaként mutatja be feleségét, majd ebből fakadóan Yahuwah, csapásokat mér Fáraóra és a népre Száráj miatt. Ábrám ferdített a valóságon, mégis az „ártatlan” egyiptomiakat sújtja.
Ezen túl Yahuwah még meg is áldja Ábrámot mindenféle ajándékkal, ami vagyona egy részét képezte. Izrael népének alaptőkéjének egy jelentős része ekkor került ősatyánk birtokába.
Látomásban Yahuwah megmutatja Ábrámnak, hogy mi lesz a sorsa ivadékának. Hasonló utat kell bejárniuk: az ősatyák éhínség miatt Egyiptomba költöznek, majd 400 év rabszolgaság és ezt követően egy nagy vagyonnal felruházva, kivonulnak majd. Ez a vagyon, Ábrám gazdagságának visszaszolgáltatása volt, hiszen a nép minden tulajdona odaveszett Egyiptomban, mikor rabszolgasorba került.
Hívő utunk elején tapasztaljuk mi is, hogy botladozunk, tévedünk, baklövéseink vannak, mégsem kell mindig elszenvednünk a következményeket. Sőt gyakran még további áldásokat is kapunk. Hasonlóképpen, mint ahogy Száráj teljes védettséget élvezett Fáraó mellett, Ábrám pedig még azt a vagyont is megtarthatta, amit „húgáért” kapott.
Ez az a bizonyos igen kényelmes gondtalan gyermekkori állapot, amit sokan szeretnénk megőrizni.
Valóban jó dolog gyermekként élni Yahuwah kebelén, azonban, ha eljön a felnőttkor ideje és mi gyermekek akarunk maradni, akkor egy igen nehéz időszak következik be, amit akár szellemi lázadó kamaszkornak is lehetne nevezni. Hiszen Yahuwah minket nem örök gyermeknek hívott el, hanem felelősségteljes felnőtt férfiúkká akar formálni.
Aminek maradnia kell a gyermeki időkből csupán a tiszta szív, ahogy Elohim és felebarátunk iránt érzünk és cselekszünk, feltétel nélküli szeretettel. Ez lehet egyik oka a szellemi megtorpanásnak, amikor nem jutunk előrébb egy idő után. Elvetjük a felelősséget, mint a fiatal, aki nem akar belépni a felnőttkorba.
Gyermekeknek gondoljuk, hazudjuk magunkat, saját magunk előtt elsősorban, lényegében idétlenné és haszontalanná tesszük magunkat. Sajnos ennek a beteges állapotnak nem csak mi vagyunk az okai. Azok, akik bennünket tanítanak és szellemi atyáink szerepét töltik be, szintén abban a tévhitben rekedtek meg, hogy ők életünk végéig tanítanak majd bennünket, nekünk csak szépen le kell csücsülnünk a gyülekezet padjaiba és vasárnapról vasárnapra, évről évre ugyanazt a pásztort hallgatni és követni. Ez a katolikus gyökér a legmegújultabb gyülekezetekben is továbbra ott szedi szellemben áldozatait.
Egy másik hibába is gyakran beleesünk. Túlzottan megvetünk mindent, ami egyiptomi, ami a régi életünk része volt. A múltunk teljes lezárásával és elvetésével rohanunk bele valami vallási burokba, mint egy kolostorba, ahonnan alig vagyunk hajlandóak kilépni a világba.
Pedig épp ebben a világban szereztük meg azt a tőkét, amellyel tudunk szolgálni e világ felé.
Ez a világ az a hely, ahol a helyünk van, bármennyire nem tetszik ez nekünk. Az Úri imádságban Yahushua ezt erősíti meg. Nem lehetünk a világ uralma alatt szellemben, de testileg benne kell maradnunk. A világból származik minden vagyon, tudás, ismeret, és anyagiak is mely alapul szolgál későbbi feladatainknak. Nem érdemes elvetni az emberi tudományok minden aspektusát sem. Bár lehet, hogy látszólag ellentmond Yahuwah igéjének, sok esetben mégis pont, hogy Őt igazolják a világi megfigyelések és felfedezések is.
Yahushua is Egyiptomból jött ki
Van egy harmadik Egyiptomi száműzetési történet a Szentírásban. Nem más, mint amikor Urunk menekült oda földi családjával, a heródesi üldöztetés elől. Yahushua gyermekkorának nagy részét szintén Egyiptomba töltötte. Az e-heti háftárá betejesedéseként,
a népek Világossága itt ismerte meg a népeket, a nem zsidó embereket, akikért a világba érkezett,
hogy hozzájuk is eljusson ismerete és a megváltás. Ezzel Ő is példát állított elénk. Neki nem volt szüksége megismerni bárkit, hiszen mindenkit ismert eredendően. Mégis földi ember lévén végigjárta előttünk azt az utat, amit nekünk is végig kell járnunk, ha követjük Őt.
A zsidóság Ábrahámot nagyobb caddiknak tekinti, mint Noét. Ennek oka maga a leírásban rejlik: Noé igaz, tökéletes férfiú volt a maga nemzetségében. Ezt sokan úgy értelmezik, hogy abban az időben, mivel az egész emberiség súlyosan megromlott, nem egy túlzottan nagy erény igaznak lenni és kisebb engedelmességgel is jóval nagyobb mértékben ki lehet tűnni a tömegből.
Sokkal könnyebb tökéletesnek lenni egy olyan korban, mint később Ábrahám korában. Ezért Ábrahámot sokkal nagyobb caddiknak számít. Ezek az ellentétes jellemvonások úgy nyilvánulnak meg, hogy Noé szó nélkül építi a maga bárkáját Yahuwah utasítására, de semmi bizonyságtevésről és mások felé való szolgálatról, vagy közbenjárásról nem olvasunk. Ellenben Ábrahám alkudozott a végsőkig Yahuwah-val, hogy nehogy odavesszen a legkisebb igaz is mikor a bűnös városokat ment Yahuwah elpusztítani.
Mások azonban kiegyensúlyozottabb álláspontot képviselnek, ugyanis szétválasztják a személyeket és nem merészkednek meggondolatlan összehasonlításokban. Úgy vélik, hogy Noénak egyszerűen abban az időben nem az volt a feladata, hogy mások felé menjen és megváltoztassa őket. Kész tény volt, hogy Yahuwah minden élőt el akart pusztítani, így nem volt aktualitása bármilyen szolgálatnak. Noénak igenis szó nélkül kellett építkeznie tudván, hogy rajta, és családján kívül, minden ember meghal. Ábrahámnak pedig más korban, más emberként, más volt a feladata.
Magam is sokkal inkább e a második elmélet felé hajlanék. Azonban nem a két személy megvitatásában látom ennek a két Patriarchának az üzenetét. A mi hívő életünk is Noéi és Ábrahámi szakaszokból áll.
A leggyakoribb hiba, amibe beleesünk frissen megtért és/vagy újjászületett hívőkként, hogy azonnal meg akarjuk váltani a világot.
Egy jó és természetes indulat ez, hisz gyermekkorban vagyunk és túlbuzgó, túláradó életerőnk és naivitásunk arra indít, hogy a Messiás megváltását világgá akarjuk azonnal kürtölni. Úgy, mint a kisgyermek, aki valami nagy igazságra jön rá és a környezetében mindenkit megakar győzni róla. Magam is ilyen voltam természetesen és néha rossz következményei lettek. Egyrészt beszaladtam olyan területekre, ahova Elohim nem akart, hogy menjek, így védtelenné váltam és megmartak lélekben szellemben egyaránt, illetve a rossz helyen elmondott bizonyság, vagy “szolgálat” Yahuwah országát jobb esetben csak egyszerűen nem építi, de gyakran még rombolni is tudja. Később, nálam szellemben fiatalabb testvérek irányában való szolgálataim során, az alap tanítás épp ez volt. Ne akarj mindent, mindenkinek, mindenhol, mindenkor és azonnal.
Úgy szoktam fogalmazni nekik, hogy egyfajta önzést kell alkalmazni. Egy olyan pozitív önzést, amikor tudatosan azért foglalkozom kizárólag magammal, hogy másokban tudatlanságom miatt, véletlenül sem okozzak kárt.
Első lépésként az embernek magát kell felépíteni, hogy nagykorúságra jusson.
Csak felnőtt férfiú tud szolgálni és szellemi atyává válni és maradni amíg saját szellemi gyermekei fel nem nőnek maguk is és lesznek további atyák mások számára.
Saját 3 éves kisfiam is már sok esetben tudja, mert elmondtam neki, hogy bár akar csinálni valamit, meg is lenne hozzá a készsége, mégsem teheti bármikor, bárhogyan, mert nála, koránál fogva könnyebben történhet baleset. Ilyen a főzésben való részvétel, a késsel való bánás, a kályha begyújtása, amit mind tud, de kizárólag az én jelenlétemben és felügyeletem alatt csinálhat. A szellemi munka hasonlóképpen csak megerősödött, megedzett, a korának megfelelő feladatokkal lehet csak eredményes, áldásos és Yahuwah szerinti.
A Noétól Ábrahámig sorrend minden hívő ember életében érvényesülnie kell.
Először építsd meg csendben a bárkádat, hogy magad és amid van megmeneküljön, majd miután ismét száraz talajon megveted a lábadat és meggyökerezel, mehetsz másokért küzdeni, ahogy Ábrahám tette.
Ha Noé leállt volna evangelizálni, prédikálni, prófétálni vagy egyszerűen vitatkozni mindazokkal, akik minden bizonnyal folyamatosan gúnyolhatták, hogy miféle bolond az, aki a sivatag közepén óriás hajót épít, hisz sehol egy csepp eső sem, akkor sem ő, sem családja nem menekül meg soha, és a romlott világgal együtt elpusztulnak.
Ábrahám sem született volna meg ez esetben és az üdvtörténet megszakadt volna, az ember nem megváltásra került volna, hanem visszavonhatatlan törlésre. Ha magunk nem tartjuk be ezt a sorrendet, félő, hogy a mi szellemi örökségünk nem megváltást hoz mások számára, hanem egyszerűen meghal és elillan.
Sok-sok történetet hallottam, szellemileg meghalt hívő emberekről, akik talán ezt a szabályt nem ismervén, idősebb testvérek hiányában, gyermekként kimentek a csatatérre, ahol náluk sokkal képzettebb és erősebb ellenséges erők egyszerűen eltaposták bennük az épp kibontakozásban levő hitet.
Kezdetben teremtette Elohim az eget és a földet. A föld pedig puszta és üres volt és sötétség volt a mélység színén, és Elohim szelleme lebegett a vizek színén. És monda Elohim: “Legyen világosság!” És lett világosság. 1Mózes 1: 1-3
Az idén az első hetiszakasz olvasatán feltűnt, hogy a teremtés története mintha nem is annyira a menny és a föld teremtésével kezdődne. A menny és a föld teremtése múlt idejű. Egy már meglevő tényt ír le. Az első konkrét cselekedet, amiről beszámol a történetírás az a világosság adása. Bár a világosság, Yahuwah világossága, már a Teremtés előtt létezett, a történet mégis úgy kezdődik, mikor a menny és a föld már megvolt, akkor a Teremtő első szava az, hogy legyen világosság.
Mintha a menny és a föld valami háttérben levő díszlet lenne.
Különösen érzékelhető ez a Kecskeméthy fordításban, ahol érdekes módon az eredeti szövegtől kicsit eltérően az első mondat így szól: Kezdetben, mikor teremtette Yahuwah a földet… Ennél a fordításnál konkrétan a Világosság kibocsátása a leg és legelső cselekedete a Teremtőnek.
Amikor Yahuwah valamit teremt az életünkben, nem az számít, hogy mit kapunk, milyen a menny és a föld, hány angyal van odafent és mennyi ember idelent, nem az a lényeg, pontosan hogyan történt, hanem hogy
van-e benne világosság vagy sem?
Mert amit a Teremtő teremt, önmagában semmi, ha saját magával meg nem tölti azt. Ha Ő maga nem világítja meg előttünk, hogy mire is kapjuk azt, amit ad. Minek a feleség, ha nem tudok viszonyulni hozzá, bánni vele, ha nem tudom akarata szerinti módon szeretni. Minek a gyermek, ha nem tudom előtte Yahuwah-t úgy képviselni, hogy ő maga ne hagyományból váljon hívővé egykor, hanem azért, mert konkrétan látta és érezte rajtunk keresztül Yahuwah jelenlétét. Minek az otthon, ha azt nem Yahushua HaMashiah Szelleme tölti be. De igaz ez az élet minden területére, minek a munka, a szolgálat vagy bármi, amit kapunk, ha Ő nem tölti meg tartalommal, törvénnyel, élettel. Minek az autó, ha nincs rajta fényszóró, hisz az élet egyre sűrűbb sötétségében, világosság nélkül jobb esetben is az árokba végzi az ember.
A világ Világossága, a Messiás nélkül semminek semmi értelme, sőt mindez veszélyben forog, mert megemészti a rozsda és megrágja a moly.
Amit a Mindenható ad földi adományként, de nem az Ő Szelleme által használjuk, az önmagában üres és haszontalan. Az ilyen áldásnak semmi hasznát nem veszi a szellemvilág, Yahuwah országa, és megszűnik áldás lenni még a látható világban is. Ha nem arra használom eszközeimet, tudásomat, saját magamat, hogy az Ő országa épüljön, akkor mindenem olyan, mint a világi javak, ami eltűnik, kimúlik és haszontalan volt önmagában.
A tudósok is jó ideje tudják, hogy a világosság, vagy ahogy ők nevezik, a fény valójában a világ legfontosabb eleme.
Fény nélkül nem keletkezhetett volna élet és látni semmit nem lehetne. Maga a fénysebesség egy olyan állandó, ami minden fizikai törvényt meghatároz, illetve a világegyetem és így földünk összes információját a fény, hordozza.
Csúsztatás
A másik üzenet pedig ellentétben, az ellenség első mondata, amit hallunk a Szentírásban. Érdekes megfigyelni, hogy a hazugságnak mi a lényege.
A kígyó valójában nem hazudik és igazságot mond ki.
Csak egy nagyon ravasz kis csúsztatást visz bele:Valóban azt mondta Yahuwah, hogy nem ehettek a kert gyümölcseiből?
Pedig nagyon jól tudta, hogy csak abból a bizonyos két fából nem ehet az ember. Vajon mégis mi volt a célja, hogy az összes fának összes gyümölcsére célzott, mikor megközelíti Évát? Úgy látom a bennünk levő naiv kis emberi ügyvédet akarta csupán kihozni. Tudta, hogy ezzel a torzítással, felébreszti Évában azt az emberi beidegződést, hogy meg akarjuk védeni, sokszor nem csak magunkat, vagy a másikat, hanem magát Yahuwah-t, az Atyánkat és az Ő szavát is.
Azt a párhuzamot érzem ki ebből a történetből, amit később olvashatunk Sámuel könyvében, mikor Dávid hozatja vissza a törvénytáblákat egy szekéren, és egy kátyú miatt megcsúsznak, majd Uzza odakap, hogy megfogja őket, és azon nyomban meghal. (2Sám 16:7).
Kinek is gondoljuk magunkat, hogy emberként megvédjük azt, aki sokkal magasztosabb és hatalmasabb nálunk?
Nekünk van egyedül szükségünk az Ő védelmére, és nem fordítva.
Magam is tapasztaltam nem egyszer, hogy felesleges vitákba keveredek egyesekkel. Vért izzadok, mire kivédem Yahuwah ügyét, majd rájövök, hogy engem martak halálra. Megölték az időmet, az energiámat szívták le, egyszóval a Sátán győzött, egy csatát megnyert ellenem.
Éva leállt és nem ment tovább, magyarázkodni kezdett, majd kísértésbe esett, aminek a vége halál lett. Nekünk is sokszor meghal ily módon az időnk, az energiánk, illetve olyan szellemi eredmények is, amelyek sosem derülnek ki, hiszen megöltük a lehetőséget is, hogy azt elvégezzük.
Éva kísértésének kikerüléséhez szintén Yahuwah világossága kell, Szellemi látás. Mikor kell egy kérdést megválaszolni, mikor nem, mikor kell elállni, vagy továbbhaladni, milyen kérdés célozza a Messiás ismeretét, melyik puszta provokáció.
A zsidók miért nem fogadhatták el a Messiást a Názáreti Yahushua-ban?
A háftárá (prófétai szakasz: Ézs 42:5–43:10) azt az egyik Ézsaiási részt tárja elénk, amely konkrétan választ ad a zsidóság helyzetére és viszonyára a Messiással. Ebben a részben is a Világosság szó tűnik ki már az első mondatokban ugyanis Izráelt az Yahuwah világosságként adományozta a népek számára. Izrael elhívását konkrét feladatokkal szemlélteti majd:
a zsidó nép feladata a vakok szemének megnyitása, a süketek füleinek megtisztítása, a rabok kiszabadítása, stb.
Majd azt olvassuk, hogy mivel Izrael nem tett eleget ennek az elhívásnak, saját maga eset verembe és lett vakká, süketté, rabbá. A leírt folyamat Izráel bűnei és következménye. Összefügg egy másik próféciával, ahol
Yahuwah jelzi a választott nép lepel alá való tételét, mikor ad a népnek szemet, amivel nem lát, fület, amivel nem hall.
A választott nép engedetlensége magával vonta azt a leplet, mely miatt képtelen volt felismerni a Messiást, mikor a Názáreti Yahushua HaMashiah személyében megjelent köztük. Az istengyilkosság hamis vád innentől fogva. Nem arról van szó, hogy ártatlan és bűntelen a nép, de a Messiás első körben való elvetése nem közvetlen lázadás volt a Messiás ellen, hanem a vakság és süketség következménye, ami ekkor már Yahuwah megengedő akaratából fakadt. Akik konkrétan tudták, hogy kivel állnak szemben, és felismerték Yahuwahban az ígért Messiást, azok a főpapok voltak.Ők pedig ráadásul, mindent megtettek, hogy még inkább vakká és süketté tegyék a már súlyosan beteg zsidó népet. Yahuwah megengedte ezt a vakságot és süketséget, hogy a zsidó nép feladatát, Ő maga töltse be helyettük és személyesen induljon el a többi fia, a többi nép felé:
De mondom: Avagy nem ismerte-é Izráel? Először Mózes mondja: Én titeket felingerellek egy nem néppel, értelmetlen néppel haragítalak meg titeket.Ésaiás pedig bátorságosan ezt mondja: Megtaláltak azok, a kik engem nem keresnek; nyilvánvaló lettem azoknak, a kik felőlem nem kérdezősködtek. (…) Mondom tehát: Avagy elvetette-é Yahuwah az ő népét? Távol legyen (…) A mint meg van írva: Yahuwah kábultság lelkét adta nékik; szemeket, hogy ne lássanak, füleket, hogy ne halljanak, mind e mai napig. (Részletek Róma 10-11-ből)
