KI THISSZÁ

KI THISSZÁ

A váltságdíj

Ha fölveszed Izráel fiainak fejszámát megszámlálásuk alkalmával, akkor adja meg mindenki lelkének váltságát az Örökkévalónak, … Minden egyes, aki átmegy a számláláson, adjon fél sékelt a szent sékel szerint, … Mindenki, aki átmegy a számláláson, húsz évestől fölfelé, adja meg az Örökkévaló adományát. A gazdag ne adjon többet és a szegény ne adjon kevesebbet fél sékelnél, hogy leróják az Örökkévaló adományát engesztelésül lelketekért. Te pedig vedd át a találkozás sátorának szolgálatára, hogy emlékezésül legyen az Örökkévaló előtt Izráel fiainak, engesztelésre a ti lelketekért. (2Móz 30:11-16)

A pusztai sátor alappillérei ezüstön alapszanak. Krisztus Teste a megváltás alapkövén nyugszik, így minden szolgálat mely benne folyik a Főpap által azok számára szól, akik megfizették váltságdíjukat.
A néphez tartozó húsz évesnél idősebb férfiak mind kötelesek voltak ezt az összeget alaptőkeként letenni יהוה oltárára, a Pusztai Szentély megépítéséhez. Mindenki számára elérhető összeg volt, a gazdag nem adhatott többet és a szegény nem adhatott kevesebbet. Mindenkinek volt legalább ennyi ezüstje, azaz, saját magunk, mindenki számára ingyen adomány felülről, amit szükséges יהוה oltárára visszahelyezni, hogy rendeltetésszerűen működjön.

Ez a szimbolikus cselekedet nem más, mint az életátadásnak előképe. Mikor valakiben megfogan a gondolat és az elhatározás, hogy יהוה-nak visszaadja saját magát, hogy többé ne saját, hanem az יהוה Örökkévaló kezében legyen sorsa és élete. Saját magunkat ajánljuk fel, odatesszük tudatosan oltárára, hogy új élet induljon meg bennünk.

zeev shlomo

2014

MISPÁTIM

MISPÁTIM

A hetiszakasz szinte kizárólag törvényekből áll.
Így a gondolatok a következő írásokban olvashatók:

42/613 Héber rabszolga 

45/613 Halálbűntetés 

55/613 Nincs bizonyíték 

61/613 Megkövezett állat 

65/613 Özvegyek és árvák 

75/613 Bírák tisztelete

77/613 Fejedelmek tisztelete 

79/613 Széttépett állat 

84/613 Gazdagok védelme 

85/613 Szegények védelme 

92/613 Állatok védelme

JITRÓ

JITRÓ

Jitro az első prozelita

Elérkeztünk az egyik legfontosabb hetiszakaszhoz, ahol történetünk legmeghatározóbb eseményét olvashatjuk: יהוה Törvényének a kinyilatkoztatása. Szembetűnő, hogy a kirekesztéssel, a más népek lenézésével vádolt zsidóság, identitásának leglényegesebb eseményét leíró szakaszt egy idegen nép, mely később egyik legnagyobb ellenségévé válik, midián pogány papjáról nevezi el. Azon túl, hogy Mózes apósáról van szó, Jitro ezt a tiszteletet elsősorban annak köszönheti, hogy ő volt a történelem első betérő prozelitája, legalább is akiről a Biblia beszámol.

Jitro vigyázott Mózes vagyonára, feleségére és gyerekeire. Elhozza őket, segít, nem terheli le vejét, hanem elhívásának betöltését segíti. Majd bizonyságot tesz hitéről, miután meglátta יהוה hatalmát a zsidó nép látványos kiszabadítása révén Egyiptomból. Ekkor jelenti ki יהוה kizárólagosságát a többi isten felett és az úrvacsora egyfajta előképeként, megtörik vele a kenyeret a papok. Amint megtörtént a néphez való csatlakozása, el is kezdi konkrét szolgálatát továbbra is Mózes irányába és ajánlja neki יהוה-i sugallatra, hogy ossza meg feladatait 70 bölcs férfivel, hogy csak a nagyobb ügyekben kelljen Mózesnek ítéletet hoznia. Ezt a tanácsot Mózes meg is fogadja és így válik szabaddá arra, hogy teljesebben betöltse elhívását és folytathassa útját. Ha egyedül Mózesnek kellett volna minden ügyben bíráskodnia, ideje nem maradt volna יהוה elé menni és szellemben folyamatosan táplálni יהוה-val a kapcsolatot imában, az ő esetében gyakran “négyszemközt”. A törvény egy olyan fajta betartatására kényszerült volna, mely a leírt, betű szerinti gépies módon történt volna. Kimondható, hogy egyfajta elfarizeusodástól óvta meg vejét Jitró ezen szolgálata által.page6image1650448page6image1636720

Zeev Shlomo 2014.01.17

BESÁLLÁCH

BESÁLLÁCH

Atkelés a tengeren

Mindannyian tapasztaljuk יהוה gondviselését oly mértékben, mintha tengerek nyílnának meg előttünk. Hívő életünk során adódnak olyan helyzetek, amikor egyszerűen ki vagyunk hozva egy bizonyos helyzetből, úgy, hogy az üldöző belefullad saját dühébe, mi pedig folytatjuk utunkat száraz lábon. Közben a világ és annak minden veszélye, mint hermetikusan elzárt fal vesz körül minket, mely eléggé félelmetes látvány önmagában, de nem ér el. Egy megtérő ember számára Egyiptom és a fáraó gyakran nem más, mint a saját hitetlen, vagy akár hamisan vallásos családja, régi barátai, ismerősei. Minden erejükből igyekszenek meggátolni, hogy kimenjünk a pusztába tőlünk és יהוה nak valódi áldozatot bemutatni, saját magunkat. Majd látványosan elzárja őket יהוה, hírtelen lecsitul az ellenségeskedés, mintha a tenger mélyébe fulladt volna a bennük dübörgő egyiptomi sereg. Mi pedig tovább haladunk és átkelünk a túloldalra, ahol új életünk elkezdődhet.

Van azonban egy másik történet a szentírásban, mely vízről és tengerről szól. Ott Mesterünk jelenik meg vihar közepette vízen járva. Itt már olyan gondviselésről van szó, ahol egy bizonyos szellemi kort elérve, már saját felelősségünket, saját emberi erőnket és hozzájárulásunkat már elvárja az Úr, hogy bizonyos próbákon átmenjünk. Itt a tenger nem a két oldalunkon tornyosul, mi pedig nem benne gyalogolunk át, hanem talán kicsit „szerényebb” csoda révén, talpunkkal a világ tengerén kell menetelnünk.

Ha már nem vagy a világé, nincs szükség azt sem megítélni, sem félretolni, hogy eljuss egy pontról a másikra. Neked akkor már tudnod kell, hogyan érintkezz vele a-nélkül, hogy visszasüllyedj benne. Egyre inkább tudnod kell, miről szól az, hogy a világé nem vagy már, de benne kell megtartatnod a világban. Itt már saját felelősséget kell vállalnod szellemi életben maradásodért.

יהוה olyan mértékben vezet minket hívő utunkon, amilyen mértékben van tapasztalatunk, erőnk, látásunk és bölcsességünk egy adott próbában. Amihez kicsik, gyengék vagy tapasztalatlanok vagyunk, יהוה nagyobb és látványosabb megoldásokat ad. Így élhetjük meg azt, hogy egy teljesen váratlan megoldást kapunk egy adott problémára. Ha pedig már voltunk hasonló szorult helyzetben, akkor Krisztus már hív, hogy add a kezed, de viszont lépj a vízre és menj saját lábadon. Én előtted vagyok, de már tudsz járni a vízen, nincs szükség, hogy ismét kettényíljon a tenger előtted.

Amikor látjuk a bajt, gyakran megállunk a parton és várjuk, hogy a tenger kettényíljon. Közben elképedünk, hogy miért nem jön יהוה segítsége, mint eddig, miért állunk egy helyben oly régóta. A válasz ebben rejlik. Hasonló helyzetből kihoztalak már, most már tudnod kell az utat, lépj vízre és jöjj. Várakozásunkkal valójában hasonlóvá tesszük magunkat az akkori kivonult nemzetséggel. Mely újra és újra ugyanazokon a próbákon zúgolódtak és nem tudtak tovább lépni. Számtalanszor kaptak enni és inni mégis hitetlenné váltak amint kicsit kiüresedett a gyomruk vagy kiszáradt a szájuk. Ennek következménye pedig az lett, hogy ki kellett halniuk, mert az ígéretet már csak a következő generáció kaphatta meg.page5image1681856page5image1686640

Zeev Shlomo 2014.01.10

VÁÉRÁ

VÁÉRÁ

A bennünk levő Fáraó

A tíz csapás történetét lehet kívülállóként olvasni, mint egy mozifilmet, ahol Fáraó magatartása és lázadása יהוה akarata ellen megvetést és ellenszenvet idéz elő az emberben. Azonban érdemes a másik szemszögből is megvizsgálni a történetet, mert érdekes dolgok tudnak ilyenkor lelepleződni bennünk. Számomra mindig figyelmeztető ez a történet, hogy van-e még bennem valami fáraói, ami köt és nem engedi, hogy teljesen kint legyek Egyiptomból, hogy szabadon szolgálhassam az Örökkévalót. Mert lehet, hogy kijöttem saját Egyiptomomból, megtértem, újjá is születtem, mégis marad bőven olyan tisztátalanság, amitől tovább kell tisztulni. Valóban hibának tartom, ha a Fáraóban, csak azt az idegen vad és kőszívű rég kimúlt embert látjuk e- sorok olvasatán, mert elveszítjük a lehetőséget, hogy יהוה a bennünk levő idegen működéseket tovább leleplezze, megítélje, hogy kitakarítsa.

Fáraó alap jelleme, hogy baj jön rá, megijed, kissé megtörik, könyörög Mózesnek és Áronnak, hogy járjanak közben יהוה-nál és maradjon abba az adott csapás. Majd, amikor ismét minden rendben van, azonnal ismét megkeményedik a szíve. Nagyon jellemző ránk, emberekre, hogy csak akkor folyamodunk יהוה-hoz és alázkodunk meg végre előtte, amikor gond van. Amilyen mértékben mérséklődik a baj, úgy csökkennek a mi imáink és könyörgéseink száma, annál kevesebbet járulunk Jesua elé és ugyan olyan mértékben erősödik meg a hamis önbizalmunk.

Megtérésünkkor is megéljük ezeket a lépéseket. Vérré változik minden az életünkben, különféle kártevők mindent felfalnak, betegségek jönnek ránk, úgy érezzük, hogy minden összeomlik körülöttünk, majd végül jön az első szülött halála. Saját énünk, mint első szülött, aki számunkra az első mindenek felett, a legfőbb bálvány, akinek meg kell halnia, hogy Új teremtés legyünk, ezúttal Krisztus által.

Azonban ez a folyamat folytatódik, a megszentelődés további működéseként. Újjászületett tanítványokként marad bőven mitől tisztulni, az ítéletek pedig szükségesek, hogy minden aktuális első szülött, ami bennünk ismét elsőként, legfontosabb dologként jelenik meg helyett, tovább meghaljon, hogy megint Ő legyen mindenek felett.

Egyiptomi varázslók

Feltűnő jelenség, hogy יהוה jeleinek egy részét a fáraó emberei le tudták utánozni. Botot kígyóvá, a Nílus vízét pedig vérré változtatták, békákkal elárasztották az országot stb. Sok elmélet született erről, vajon milyen módon sikerült nekik ezeket a látványos jeleket kivitelezni. Nem szándékom az okokat keresni, egyszerűen van rá tudományos és kevésbé tudományos válasz. Kígyót lehet bűvölni, hipnotizálni, megmerevíteni, mint egy botot, majd földre dobni és újjáéleszteni. Áron botja azonban nem bűvölt kígyóból volt, hanem száraz fából. Mégis kígyó lett, méghozzá olyan amely más kígyókat képes volt elnyelni. A nagyobb csodák leutánzása valóban természetfeletti beavatkozás gyanúsak, hiszen olyan mértékűek, amit egyszerű bűvész trükkel nem lehet előidézni. A sátánnak és beosztottjainak szintén bizonyos hatalmuk van és ezt fel is használják. Ezt tették akkor, és fogják tenni az idők végén is sokak megtévesztéséhez, mikor az ígéret szerint nagy jelek tűnnek majd fel az égen és máshol.

Ami érdekes ebben a történetben, hogy fáraó akkor keményíti meg a szívét, amikor látja, hogy saját alattvalói, egyszerű emberek, látszólag hasonló hatalommal bírnak, mint Ábrahám, Izsák és Jákob יהוה-ja. Lát egy יהוה-tól való jelt, majd megnyugszik, mikor saját szakemberei közbeavatkoznak. Amikor például a Tíz Csapásról szóló igehirdetéseket lehet hallani, hívő emberek magyarázzák a legfrissebb tudományos kutatások és megfigyelések alapján, hogy a víz hogyan is válhatott vérré. Hiszen állítólag létezik egy alga, vagy valamilyen kórokozó vöröses baktérium, mely időnként elszaporodik a Nílus vízében vörösség téve azt, mely minden életformát kiolt maga körül. Ebből kifolyólag a dögök felhalmozódásának következményeként megjelennek a békák és más rovarok, melyek elárasztják a térséget sok betegséget okozva. Végig tudják magyarázni, hogy יהוה ítéletei csupán szokványos természeti csapások folyamata, ami bár יהוה akaratából keletkezett, mégsem kell szó szerint értelmezni a leírtakat. Nos, a baktérium talán elszaporodhat a Nílusban, sőt talán épp ezt a kórokozót tudták valahogy megszaporítani az egyiptomi varázslók, azonban a Bibliában az áll, hogy minden víz vérré lett. …nyújtsd ki kezedet Egyiptom vizeire; azoknak folyóvizeire, csatornáira, tavaira és minden vízfogóira, hogy vérré legyenek és vér legyen Egyiptom egész földén, mind a fa-, mind a kőedényekben. (2Móz 7:19). Nyilvánvaló, hogy יהוה nagy kárt tud okozni, ha egyszerűen a baktériumokat szaporítja el a folyóba, hogy az vér-szerűvé váljon, itt azonban valódi vérről van szó, a baktériumok pedig nem jelennek csak úgy meg a már kimerített kancsókba, fa- és kőedényekben. יהוה tud “játszani” a természettel és annak erőivel, mivelhogy azokat is Ő alkotta és irányítja azt. Azonban nagyon veszélyesnek látom, ha a világ figyelmét úgy akarjuk megnyerni, ha kicsit kedvükben járva, a tudományt túlzott mértékben bevonjuk יהוה Igéjének hirdetésében, ugyanis sok fáraó, aki hallgatja, csak arra vár, hogy valami kézzel fogható, racionális magyarázattal szépen lenullázza, megsemmisítse és hatástalanítsa יהוה által adott jeleket és ítéleteket. Mert nem minden esetben akkor keményedett vissza fáraó szíve, amikor megszűnt a csapás, hanem olyan eset is van, amikor saját emberei hamis hatalma emberi szintre próbálta alacsonyítani יהוה csapásait.

Hol és hogyan tiszteljük יהוה-t?

Fáraó belegyezik, hogy a nép áldozzon יהוה-nak, de maradjanak Egyiptom területén. Mózes határozottan visszautasítja az ajánlatott mondván: Nincs rendjén, hogy úgy cselekedjünk, hogy mi azt áldozzuk az Úrnak a mi יהוה-knak, a mi utálatos az Egyiptombeliek előtt: íme, ha azt áldozzuk az ő szemeik előtt, a mi az Egyiptombelieknek utálatos, nem köveznek-é meg minket? (2Móz 8:26).

Ritkán éreztem békességet, amikor dicsőítő dalokat hallottam az utcán vagy a metróban. Nyugtalanságot okoz, mikor hívő emberek akarva-akaratlanul leszólítanak idegeneket az utcán, hogy térítsenek, vagy házalnak, mint a szőnyegkereskedők. Akkor sem éreztem békességet, mikor tanúja voltam ezeknek, sem akkor, amikor adott esetben én cselekedtem így mások felé, mert azt gondoltam, hogy ezt várja el tőlem יהוה. Hasonlóan fáj látni, mikor Menórákat ábrázoló Hannukiával a legszentségtelenebb helyeken bohóckodnak egyes zsidók. Talán ez a szó Mózes szájából foglalja össze a probléma lényegét. Ez a mondat az előképe és tükörképe annak az intésnek, ami Mesterünk szájából hangzik el: Ne adjátok azt, a mi szent, az ebeknek, se gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók elé, hogy meg ne tapossák azokat lábaikkal, és néktek fordulván, meg ne szaggassanak titeket. (Mt. 7:6). Jézus neve, csakúgy, mint a zsidó jelképek utálatosak sokak számára. Nagy kérdés, hogy akkor hogy és mikor hirdessük יהוה igéjét. Alkalmas időben, illetve alkalmatlan időben, mint mondta Pál. Hiszen az idő mindig és egyre inkább alkalmatlan. Mikor valakiben csírázik יהוה igéjének a elfogadása, az idő és a körülötte levő világ és körülmények egyre alkalmatlanabbá válnak, nehogy megtérjen az illető. Ilyenkor esik az emberáldozatul a legnagyobb támadásoknak, ilyenkor jön össze minden, hogy ne maradjon idő az ő megtéréséhez. Pál utasítása Timóteusnak így értelmezhető 2Tim 4:2. Akkor harcoljunk a leginkább valaki életéért, amikor a Fáraó egyre keményebben fogja, köti és rángatja. Azonban úgy látom, hogy van egy teljesen alkalmatlan idő is, amikor olyat közelítek meg, akiben nincs befogadó készség, nem fogant meg benne az élet magja és semmi szándéka nincs változni, mert vagy jól érzi magát saját helyzetében, vagy teljesen másképp akarja megoldani az élet gondjait. Ilyen esetben nem az ellenség ellentámadásával kell számolnom, hanem bölcstelenségemben besétálok az ellenfél területére, egy aknamezőre lépek, ahova יהוה nem küldött. Tudjunk néha ellenállni a “jó” gondolatainknak és hamis szolgálatok helyett, inkább várjunk teljes szabadulásunkra, hogy יהוה által kijelölt helyen tudjuk bemutatni áldozatainkat.

Zeev Shlomo

2013.12.27

SEMOTH

SEMOTH

(jad va)Shemoth

A történelem első holocaust kísérletéről olvasunk a heti szakaszban. Semóth, Mózes második könyvének neve nem kivonulást jelent, nem Exodus-t, hanem Nevek a jelentése, mivel az ősatyák Egyiptomba való bevonulása óta megszületett leszármazottak névsorával kezdődik a könyv. József halála után egy olyan fáraó kerül Egyiptom trónjára, aki nem ismerte sem Józsefet, sem az Örökkévalót. Egy olyan Fáraó, aki nem foglalkozott Izrael nemzetség táblázatával így nem tudhatta mi a múltja Izrael népének, kinek a sarja, kinek a népe.

Modern történetünk során Ferenc József volt egy olyan fáraó, aki József korabeli uralkodóhoz hasonlóan fel tudta ismerni a zsidóságban rejlő értéket és saját hasznára tudta úgy alkalmazni, hogy minden jogot, szabadságot és tiszteletet megadott az általa is kiválasztott népnek. Józsefhez hasonlóan modern kori elődeink olyan hatalmat és szabadságot kaptak, amivel az akkori birodalom javát szolgálták. Hasonló volt a helyzet a Babiloni fogság idején is, mikor a zsidóság nem más volt, mint a társadalom legelőkelőbb rétege. Mindig akad, aki felismeri bennünk a megbízhatóságot, a leleményességet és a jó munkaerőt.

Majd támadt egy olyan fáraó, aki bár szintén egyiptomi, vagy osztrák, vagy bármi más, mégis megfeledkezik Józsefről. Nem hajlandó tudomásul venni, hogy volt egy József aki nélkül saját népe és birodalma alig, ha létezne még. Addig kell a zsidó amíg különleges képességeit ki lehet használni, mert amihez hozzányúl, azon áldás van, az gyümölcsöző lesz. De amint megérik a gyümölcs, a kertészt bevádolják és rágalmazni kezdik. A fáraót saját féltékenysége ijesztette meg, hisz elszaporodott a nép és ő ezt fenyegetésnek vette. Nem tudta elviselni, hogy létezik egy idegen test az országban, amely jobban teljesít, mint ők. Végül a kiirtásuk mellett dönt. Először a bábákkal próbálkozik, majd katonáit küldi megölni minden zsidó újszülött gyermeket. A lányok maradhatnak, de a fiúk, ellenséges katonák lehetnek és félni kell tőlük, gondolja. Olyan hamis félelmek és vádak születnek meg, aminek, nem hogy alapja nincs, hanem az igazság sokszor épp a fordítottja. Hazaárulással vádolja fáraó Izrael népét, holott épp József mentette meg féltett hazáját. József olyan hűséget tanúsított Egyiptom, annak uralkodója és népe iránt, amilyet egyetlen egyiptomi hazafi sem. Ráadásképpen még meg is szerezte Fáraónak, azaz a koronának az egész országot. Megerősítette az uralkodó hatalmát és így az országét, megmentette az egész népet a pusztulástól, majd leszármazottjai és testvéreinek leszármazottjai robotoló kemény munkájuknak köszönhetően tovább épül és erősödik a birodalom. Sőt még földeket is művelnek.

Két érzelem feszíti fáraót. Meg akart szabadulni a zsidóktól, mégis kellett az ő szakértelmük és munkájuk. Talán ő is szerette volna őket asszimilálni, mint az előbb említett Habsburg császár, de az asszimiláció épp azt az értéket ölte volna meg bennük az identitásukkal együtt, amiért szükségük volt rájuk. Hasonló volt a helyzet Luthernél, Hitlernél és máshol is. Így jelenti ki Fáraó Mózesnek, hogy nem ismerem a te istenedet. Zsidóságod nem kell, יהוה nem kell, csak amit ki lehet hozni belőled.

-יהוה Hívő emberekként gyakran tapasztalunk hasonló helyzeteket. Amikor szövetségben vagyunk val, olyan értékeket kapunk, olyan mértékben jönnek felszínre talentumaink, hogy a világ megérzi, meglátja és vonzó lesz számára. Nagyra becsülik az embert, hisz tudják, hogy hitünk nem enged törvénytelenséget és becstelenséget. Tudják, hogy bennünk meg lehet bízni és látják, hogy יהוה megáldja kezünk munkáját még ráadásban. Tisztelnek és kellünk nekik, egyben pedig rángatja őket belülről a féltékenység, hisz érzik, hogy ők nem tartoznak יהוה népéhez, mert az engedelmességet visszautasítják. Két lábon járó ítéletek vagyunk számukra és יהוה erre a feladatra is hívott el valamennyiünket. Amire szükségük van az a bennünk levő érték és áldás, ők maguk pedig nem vállalják ezt az utat, amely őket is hasonló értékekkel ruházna fel, hisz túl sok lemondással járna. Így csupán egy lehetőségük marad, hogy lelkiismeretük lenyugodjon és megszűnjünk יהוה jelei lenni az oldalukban: vissza asszimilálni minket az ő világukba, azaz יהוה ,megölni minket szellemben. Jó esetben ez nem sikerül és végül jön, akár milyen formában szabadítása, melyet akár csapások is megelőzhetnek.

Zeev Shlomo – Sipos Szabó Richard 2013.12.20