Rebeka áldása

Rebeka nélkül Ábrahám öröksége aligha jutott volna el Jákobhoz és így a 12 ősatyához. Izsák egy időre “kivonta magát a forgalomból”, ezért feleségének át kellett vennie az irányítást. Nem Jezabel volt, hisz nem saját szándékából tette. Hanem, azért, mert a mellette levő férfi, akit neki kötelessége volt támogatni, meggyengült és nem töltötte be egy időre azt a szerepet, amit יהוה-tól kapott. Izsák szeme elhomályosodott. A vakság pedig az esetek többségében, bűn következménye. Valóban, Izsák nem azt a fiát szerette, akit יהוה szeretett. Ézsaút tisztelte, csodálta, ereje és “férfiassága” miatt. Ézsaút viszont יהוה gyűlölte. Világi szemmel tekintett sikeres fiára és ez a világi szemszög lehetett az a szög szemeiben, mely világtalanságát okozta. Rebeka személye, mint áldás itt teljesedik ki. Képes egy óriási “bűnt” elkövetni, egy olyan dolgot művelni, ami ugyanazzal a világi szemmel, mint amellyel férje rossz fiát szemlélte, csalásnak számít. Férjét megcsalta. Azt a férjét, aki egy időre nem volt teljesen יהוה szolgálatában. De pontosabban Izsákban azt csalta meg, ami a betegségét okozta. Valójában épp ezzel a cselekedetével nyilvánította ki legnagyobb hűségét férje iránt. Rebeka nem veszítette el szellemi látását és יהוה kegyelemből őáltala engedi véghezvinni azt a tervet, amit Izsák elvetett. Tökéletesen törvényesen járt el és képviselte יהוה akaratát. Rebeka és Jákob fia voltak azok, akik meg voltak csalva Izsák vakságát előidéző idegen szellemiség által.

Jákob csaló?

Hasonló módon, mint anyja esetében, Jákob sem volt sosem csaló. A neve, minden hiedelem és félrefordítás ellenére nem csalót, hanem “sarkon fogót” jelent (egyes források szerint még azt is jelenti, hogy “az Örökkévaló kedvezzen”, vagy “furfangos”). Az a mondat, hogy: “Nem méltán hívják-é őt Jákóbnak? Mert immár két ízben csalt meg engemet” egy olyan kijelentés, amit épp az a sátáni csúsztató szellem mondat ki Ézsaú küldöncével, aki Évát hasonló fondorlattal húzta csőbe korábban. Bár a Szentírásban szerepel, mégsem szent ez az állítás. A Biblia néhol az ellenség szavát is ugyanúgy közli, mint a Magasságosét!

Jákob, testvérének sarkát fogva jött a világra. Ezzel a cselekedetével bizonyára jelezni akart valamit. Lesz még megbeszélni valójuk.
A két gyermek tusakodott anyjuk méhében. Vajon miért? Ki tusakodott a másikkal és milyen célból?

nál van egy rend amitől, ha úgy tetszik Neki, néha eltekint és kivételez. Az elsőszülöttségi jog-יהוה a zsidó szellemnek egyik alappillére. Néhány esetben azonban יהוה nem az elsőszülöttön keresztül továbbítja az örökséget, hanem gyakran épp a kicsi, a gyenge, a megvetett személy által mutatja be nagyságát. Így történt ez többek között Dávid esetében is. Itt, Jákobnál, nem tudni biztosan, hogy melyik gyereknek kellett volna יהוה eredeti akarata szerint megszületnie. De elképzelhető, hogy Jákobnak kellett volna elsőnek a világra jönnie, és hogy Ézsaú ez ellen lázadt, már az anyaméhben. Testi fölényét már ott felhasználva beelőzte bátyját. Jákob ezért jelezhette felé és a külvilág számára, hogy: “ezt még megbeszéljük”. Semmi más nem történt a tál lencse történetnél, mint ennek a megbeszélésnek a beteljesedése. Ézsaú megpróbálta kiszorítani bátyját az örökségből csecsemőkorban testi ereje által, most pedig pont a testiségét kihasználva, Jákob nagy bölcsességgel, egyszerűen visszaszerzi azt, ami neki jár יהוה-i jog és predesztináció szerint.

Azonban nem megy ez ilyen könnyen. Az Ézsaú-féle emberek szavára semmit nem lehet alapozni. Természetes, hogy esze ágában nem volt Ézsaúnak betartani a szavát és átadni elsőszülöttségi jogát fiútestvérének. Ezért kellett Rebeka segítségével megrendezni Izsák megtévesztését. Hisz Ézsaú tusakodhat, mégis egyedül Atyjuknak van joga kiosztani az áldásokat.

יהוה mégis tudta és megengedte ezt a megelőzést, hisz előre jelenti anyjuknak mikor sírva fordul Hozzá, hogy miért viselős, ha gyermekei már a méhében tusakodnak: „Két nemzetség van a te méhedben; és két nép válik ki a te belsődből, egyik nép a másik népnél erősebb lesz, és a nagyobbik szolgál a kisebbiknek.” (1Móz 25,23). יהוה valami miatt, próbaként megengedte, hogy az Ő küldöttjét beelőzze az ellenség küldöttje. Talán Izsák hajlama a világi dolgok iránt, már ekkor ajtót nyitott arra, hogy ne יהוה eredeti terve érvényesüljön. Hasonlóan, magát Izsák születését is megelőzte egy hasonló ellenségeskedő testvér születése, szüleinek, emberi ötleteinknek következményeként.

Jákob jelleme azonban messze nem ennyire egyszerű és tökéletes. Mint apjánál, nagyapjánál és sokunknál, nála is kifejezetten jelen volt az emberi igazságszolgáltató hajlam, amivel korábban is találkoztunk néhányszor a Szentírás folyamán. Később olvassuk Hóseásnál, hogy יהוה-nak mégsem tetszett a sarkon fogás története: “Pere van az Úrnak a Júdával is, és megbünteti Jákobot az ő útjai szerint. Cselekedetei szerint fizet meg néki. Anyja méhében sarkon fogta bátyját, és mikor erős volt, küzdött יהוה-val.” (Hós 12: 2-3). Úgy látszik, hogy Jákobnak nem lett volna szüksége saját kezűleg jelezni יהוה eredeti akaratát. Hagynia kellett volna, hogy maga יהוה lépjen és rendezze úgy a dolgokat, hogy ígérete és akarata a maga idejében érvényre jusson. Ebben is azt az ősi hibát érzékelem, amikor az ember maga mellett tudja az Örökkévalót, tudja tervét is az ő életében és kicsit rásegít, megsürgeti, illetve kérkedik vele az ellenség előtt.

Zsidó tanításokban is időnként hallani, hogy ősatyánkat, Jákobot csalónak nevezik. A világ első antiszemitája, Ézsaú tomboló ereje még Jákob leszármazottjait is gyakran megcsalja. Valóban nagy hiba. Jákobot lehet önfejűnek, vagy csökönyösnek nevezni, azonban a csaló jelző ismét csúsztatás és hamis vád. Ideje lenne tehát rehabilitálni nemcsak Rebeka, hanem sokkal inkább Jákob személyét is. Talán így sokan rájönnének arra, hogy mi is, ki is a zsidó. Nem egy másokon élősködő éhező ravasz róka, hanem egy olyan nép, amelyet mások folyamatosan ki akarnak forgatni örökségéből, miközben épp azzal vádolják, amivel ellene vétenek. Nem szándékozom taglalni ennek a folyamatnak mai legklasszikusabb formáját, amikor Izrael és annak hadseregének “borzalmas” bűneit hamisítják elénk. De megfigyelhető minden korban, kicsit módosított formában ez az égbekiáltó hazugság.

Legszebb bizonyítéka annak, hogy az elsőszülöttségi áldást יהוה Jákobnak szánta, magában az áldás szövegében rejlik: “Fiamnak illata olyan, mint a mező illata, melyet megáldott az Örökkévaló. Adjon neked יהוה az ég harmatából és a föld kövérségéből, bőségesen gabonát és bort…” (1Móz 27: 27-28). Mikor megnyílik Izsák szája, nem ura annak, amit mond, nincs köze hozzá, csupán közvetít. Ekkor bizony יהוה Szelleme szól. Hogyan is áldhatta volna meg Ézsaú fiát ilyen szavakkal, mikor neki soha semmi köze nem volt a vetéshez, aratáshoz, bárminemű mezőgazdasági tevékenységhez. Ézsaú vadász volt, és ha Izsák emberileg áldott volna, inkább vadakról, prédákról és zsákmányról beszélt volna. Mit kezdhetett volna ő gabonával, borral, föld kövérségével és harmattal?page11image1668336page11image1688096

Zeev Shlomo 2013.10.25