Összeegyeztethető-e a tudomány a hittel?

Ez a kérdés nem is olyan rég, még csak fel sem merülhetett. A hit és a tudományok egy elválaszthatatlan egységet alkottak. Évezredeken keresztül, minden civilizációban a fizika csak a metafizikai összefüggéseiben volt értelmezhető, így volt ez a keresztény Európában is, ahol a különböző egyházak hozták létre az első tudományegyetemeket és intézeteket, illetve finanszírozták a tudósok kutatásait. A Francia forradalom idején indult el az a folyamat, mely rövid idő alatt, teljesen szétválasztotta és végül egymás ellentétévé állította be a kettőt. Az újonnan létrehozott, és az ateizmus-materializmus pillérein álló új világrendszer a tudományt használta fel arra, hogy a bibliai kinyilatkoztatást aláássa, és hogy a tudományból új emberközpontú vallást faragjon.

Létezik hívő tudós?

Nagy tudósaink között szép számmal vannak olyanok, akiknek valamilyen formában volt istenhitük. Az USA-ban élő tudósok fele istenhívőnek vallja magát.

„Tudni akarom, hogyan teremtette Isten a világot.”

nyilatkozta egyszer Einstein, bár agnosztikusnak vallotta magát és a személyes Isten fogalmát visszautasította. Továbbá kevesen tudják, hogy a modern fizika ősatyja Newton, teológus volt végzettsége szerint, sőt munkássága nagyobb része a teológiához köthető és nem a fizikához.

Létezik-e jó és rossz tudomány?

Rossz tudományról valójában nem lehet beszélni, hacsak nem azokra az esetekre gondolunk, amikor a tudományt az emberiség nem javára, hanem ellen fordítják. Vannak olyan tudományágak, melyek megfigyelés, illetve kísérlet alapján vonják le a következtetéseket. Ezek az ún. Operatív Tudományok. Vannak más, mint pl. a Természet Tudományok gyűjtőnév alatt ismert ágak, a

Történeti Tudományok, melyek állításai jelentős részben feltételezéseken alapulnak.

Sok esetben, az operatív tudományok közül való világi tudósok sem tekintik ezeket valódi tudományoknak. Ezeknél figyelhetők meg azok a folyamatok, mikor különböző régészeti maradványokból állítanak össze elméleteket, amelyek leggyakrabban a filozófiával rokon semmint a tudománnyal.

A legismertebb példája ezeknek a „tudományos” tévedésnek a híres Nebraszkai ember, mikor egyetlen egy csont alapján azonosítottak a várva várt és végre megtaláltnak tűnő hiányzó láncszemet, melyről később kiderült, hogy egy néhány évtizede elpusztult disznónak a rágófoga volt.[2]

Kézzelfogható, valóban azonnal megfigyelhető, komoly kísérleti és mérési eszközökkel rendelkező tudományok a fizika, kémia és a biológia. Ezek a nagyszerű eszközök nyitják meg előttünk a spektrumot, hogy lássuk, nem csak külső megjelenésében, hanem rejtett, a legkisebb részleteiben is csodálatosan komplex teremtett világunkat.

A tudóstársadalom egy része pedig, a Kreacionisták, minden a rendelkezésükre álló eszközzel azon dolgoznak, hogy rámutassanak a bibliai kinyilatkoztatások valódiságára és pontosságára.

Hit és Darwinizmus kapcsolata

Igen sok hívő tudós, vagy csak szimplán hívő és köztük több teológus is valamiféle konszenzusra való törekvésnek köszönhetően teljes mértékben úgy gondolja, hogy a több milliárd éves, sőt az evolúció igenis megfér a bibliai kinyilatkoztatásokkal. Léteznek Magyarországon olyan hitoktatók, akik úgy tanítják a gyerekeket, hogy Ádám és Éva két majom volt. Hiszen szerintük Isten szimbolikusan nyilatkoztatta ki magát, mintegy példázatokban, a szerintük, akkor hozzánk képest igen tudatlan emberiség számára.

Ezekkel szemben, léteznek a korábban már említett Kreacionista tudósok, akik azt állítják, hogy bár kétségtelen, hogy adaptációs képessége van az állatoknak, nővényeknek, így az embernek is mégsem következtethető ebből az evolúció elmélet abban a formában, amelyben Darwin elképzelte.

Az élővilágnak valóban van képessége arra, hogy genetikai mutációk által alkalmazkodjon az új környezeti és éghajlati helyzetekhez,

de mindebből nem következik az, hogy mindannyian valamiféle baktériumtól származunk. Ez a mutációs folyamat, akár egy-két generáció leforgása alatt megtörténik, nincs szükség hosszabb időszakokra.

Továbbá a föld és az univerzum korát is sokkal fiatalabbnak tartják (kb. 6000 év). Ez a kor éppenséggel megegyezik a zsidó hagyomány szerint használt időmeghatározással, mely alapján a világ teremtése óta a mai napig 5782 év telt el.

Továbbá a szénizotópos kormeghatározás (más néven 14-es carbon) igen pontatlan voltára hívják fel figyelmünket, illetve arra, hogy a geológiai jelenségek mind egyszerűen megmagyarázható egy világméretű özönvízszerű kataklizmus által.[3]

Továbbá Pál apostol a Rómaiakhoz írt levél 1:18-23-ban igen érdekes kijelentéseket tesz bizonyos folyamatokról, ahol az emberiség a természetben és élővilágban nyilvánvalóan látható Teremtő jelenlétét már nem hajlandóak felismerni és mindezt csúszó-mászó és egyéb állatok képmásával felcserélik. Vajon az akkori római pogány kultuszain túl, nem a mai darwinista emberiségnek is szólnak ezek a sorok?

Bizonyítható-e Isten létezése a tudományok által?

A Teremtőről készült konkrét fotó és hangfelvétel sajnos továbbra sem került napvilágra. Azonban a fizika és még ennél is inkább a biológia területén igen kulcsfontosságú fogalom emelkedett ki az elmúlt évszázad folyamán: az

INFORMÁCIÓ

A világegyetemet un. konstansok, matematikai állandók határozzák meg. A fénysebesség, a kromoszómák száma és összetétele, ha csak egy hajszálnyit módosulna, minden összeomlana. Mind az univerzum, mind az élővilág alap alkotóeleme az információ. Egy olyan elképesztően bonyolult, összetett és alapos információ halmaz alkotja és határozza meg az anyagot és az élővilágot, amit a

véletlennek tulajdonítani önmagában irracionális volna.

Olyan kicsi esély volt arra, hogy létrejöjjön az univerzum, majd ebből az anyag, majd a csillagok/bolygók és végezetül és legfőképpen az élet, hogy az ésszerűtlen épp az volna, ha elhinnénk, hogy a világ csak magától, a véletlennek köszönhetően állt elő.

A mai tudósok számításai szerint a valószínűsége annak, hogy univerzumunk létrejöjjön és hogy a világ úgy fessen, ahogy ma látjuk 1060 a fizika területén és 10340000 biológia területén (igen: 340 ezer). Egy ilyen mértékű precíz beállítás és információhalmaz mögött szükségszerű, hogy egy magasabb rendű intelligencia álljon, illetve egy igen pontos cél, mely miatt teremtetett.

Több tudós azzal igyekszik megmagyarázni ezt az elképesztő szerintük véletlenszerűséget, hogy valójában valamiféle multiverzumban élünk, ahol végtelen számú univerzumok születnek és omlanak össze folyamatosan. Ezek száma pedig akkora, hogy ilyen sekély valószínűségek is létre tudnak időnként jönni.

Azonban, a fejünk felett való egyre jobban és mesterségesen kitágított világegyetem már inkább azt a célt látszik szolgálni, hogy az ember oly annyira jelentéktelennek, így feleslegesnek tartsa magát, hogy feloldja benne a lelkiismeret furdalást, melyet cselekedetei következménye von maga után. Mivel annyira kicsik és elrejtettek vagyunk, mit számít az, hogyan élünk, mit gondolunk és cselekszünk. A Teremtőnek, ha egyáltalán létezik, van bőven más dolga, mint a mi egyéni életünk felett őrködni.  Így a tudományban hívő ember nem jut el a megbánásig és arra a felismerésre, hogy szüksége van a Megváltóra, aki a bűneitől megszabadítja.

Ez a kérdés valóban felveti a következőt, hogyan is néz ki valójában az univerzum. Ami megfigyelhető belőle, akár a legmodernebb technikai eszközökkel, valóban olyan fizikai világ-e, mint amit idelenn tapasztalunk? Valóban olyan jelentéktelenül apróak vagyunk egy elképzelhetetlenül végtelen uni-, vagy multiverzumban? Valóban az Örökkévaló akarata lett volna minket, egy ilyen óriás halmazba helyezni és még rajtunk kívül, más világokat és életformákat létrehozni? Nem valószínű.

További érdekességek a tudomány világában

Az utóbbi évek egyik legjelentősebb felfedezése a Sötét Anyag és a Sötét Energia létezése. Az univerzum érthetetlen tágulása egy olyan rejtett jelenséggel magyarázható mely a legfejleteb eszközeink számára is láthatatlan. A jelenlegi álláspont szerint az univerzum a sötét energia hatására tágul és ez a tágulás egyre erősödik, azaz gyorsul. A tudósok szerint, az univerzum halálát ez az erő fogja okozni, amikor már oly annyira felerősödik, hogy már a részecskék sem tudnak összeállni és atomokat, azaz tágabb értelemben bármiféle anyagot képezni.

Ezzel szemben felfedeztek egy másik rejtett jelenséget, melyet sötét anyagnak neveztek el. A csillagászok megfigyelték, hogy egyes csillagok egyészen más helyen jelennek meg az égbolton, mint ahol lenniük kellene. Ez a jelenség nem magyarázható másképp, mint azzal, hogy fényük valami igen sűrű, de mégis láthatatlan anyag gravitációs vonzása miatt eltér az egyenes pályájáról.

A legmegdöbbentőbb ebben a felfedezésben a két entitás mértéke. A számítások alapján

ami az univerzumból számunkra látható még a legszofisztikáltabb távcsöveinkkel is alig éri el az 5%-ot.

 A világegyetemet alkotó összetevőiből 22% sötét anyag és 74%-os arányban uralkodik a sötét energia, mint széthúzó és gyilkos erő.[4]

A sötét energiával ellentétben, a sötét anyag összetartó erő, mely visszatartja a sötét energiát attól, hogy túlzott sebességgel semmisítse meg az univerzumot. A sötét energia, bár kisebb arányban jelenik meg, mégis időt ad arra, hogy a teremtett világ tovább éljen és létezzen.

Érdekes megfigyelnünk, hogy a Biblia üzenete szerint is a Sátán, mint bukott főangyal, a Diabolosz (szétdobáló), egy időre hatalmat kapott a föld felett. Ezt látjuk Jézus megkísértésének történetében, amikor a Sátán a pusztában felajánlja Megváltónknak, hogy a föld összes hatalmát átadja neki, ha imádja őt.

Úgy tűnik, hogy végül a világi tudósok azok, akik rájöttek a földön és a föld felett megnyílvánuló pozitív és negatív erők arányaira. Az ősellenség láthatóan 74%-ban kapott hatalmat a földön, a 22%-nak köszönhető, annak a mondjuk haszonélvezeti, vagy vétójog aránynak, hogy még tart a kegyelmi idő, mely alatt még időben ráébredhetünk arra a tényre, hogy minden Ő benne és Ő általa teremtetett, azaz Krisztusban. (János 1:3 – Kolossé 1:16).

Ebben a felfedezésben pedig kimondhatjuk, hogy az operatív tudományok az egyik legkiválóbb eszköz arra, hogy a bibliai kinyilatkoztatást alátámasszák, hitünket pedig megerősítsék. A tudomány nem ellentétes, se nem ellentétje a hitnek, hanem annak kiegészítője, sőt egyik legjobb barátja.

Sipos Szabó Richard/Z.Shlomo/2022/08/18


[2]Gerald Bergman: The history of hesperopithecus: the human-ape link that turned out to be a pig: https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/17115373/

[3] Don BATTEN, Ken HAM, Jonathan SARFATI, Carl WIELAND: Kérdések a Kezdethez – A Teremtés Logikája, Evangéliumi Kiadó, 2003

[4] https://hu.wikipedia.org/wiki/S%C3%B6t%C3%A9t_anyag

Pin It on Pinterest

Share This