Jákob álma

Jákob, fivére haragja elől menekülve elérkezik egy helyre, ahol lefekszik aludni. Fog egy követ a hely kövei közül és álmot lát. Egy létra jelenik meg neki, mely az égig ér, és amin angyalok járnak fel és alá. Jákob nagy bajban van, menekül, valószínűleg fél is. A nagy megpróbáltatás jeleként egy kő az egyedüli kényelme a puszta közepén. Semmi sátor, semmi puha párna, semmilyen kényelmes ágy, hanem a hely kövei közül egy kő, mint egyedüli vánkos. Ki van hangsúlyozva, hogy a hely kövei közül. Mikor vándorutunkon haladunk, sosem a régiek, a múlt kérdései a fontosak. Mi van ott ahonnan jöttünk, mi lesz később. Szolgálati útjaink arról szólnak, hogy ahol, és amikor épp vagyunk térben és időben, ott milyen bűnök vannak, milyen gondok és megoldandó problémák. A mi felmenő imáink hordozzák magukban a megoldást is, hisz az angyalok nem csak fel, hanem alá is jártak. Az ima lényege és egyben a zsidó esti imának a mintája, Jákob, יהוה-val való kommunikációja. Jákob ekkor beszélt יהוה-hez és יהוה választ adott neki az angyalok közvetítésével. Kérdésre felelet, problémára megoldás, panaszra vigasz, fájdalomra gyógyulás. יהוה biztosítja, hogy vele lesz és gondot visel rá. Jákob ekkor oltárt épít, olajjal felkent oltárt és fogadalmat tesz szövetségük megpecsételéseként.

Jákob megpróbáltatása

יהוה-val való találkozása után, valamilyen oknál fogva Jákob mégis rabságba keveredik. Pontosabban idegen uralom alá. Ott más törvények uralkodnak. Két fajta más törvény. Az egyik típus, amely különösen nem ütközik יהוה törvényével és józan paraszti ésszel gondolkodva kimondottan jogosnak is tűnhet. Lábán kimondja, hogy nem szokás náluk a kisebbik lányt korábban megházasítani, mint az idősebbiket. Ez, egy apa felől, egy kimondottan gondoskodó, leányait védelmező cselekedet. A másik típusú törvény, az önzésen alapuló, a másikat kizsigerelő és semmibe vevő szélhámos. Mikor ezt az alap törvényszerűséget, tudatosan nem közli Jákobbal, hogy később, erre a gondoskodó atyai kötelességére hivatkozva még több hasznot húzhasson igazságtalanul jóhiszemű unokaöccséből. Kétszer hét évet szolgál egy olyan embernél, aki vérszerinti rokona volt, anyjának, Rebekának bátyja. Lábán személye épp olyan kiemelkedő, mint húgáé, csak hogy az alattomosságban és a kapzsiságban. Az ellentétes pólusok, itt is megnyilvánulnak, mint oly sok más esetben a Bibliában. (Káin-Ábel, Jákob- Ézsaú,…)

Nem tudni, hogy יהוה miért engedi Jákobot egy ilyen áldatlan helyzetbe. Miért engedi, hogy keményen szolgáljon 14 évig, majd még 6 év ráadással kelljen még megszerezni külön a vagyonát, azt is egy “csalás” révén. Nincs szándékomban találgatni, azonban Jákob szolgálata nyilvánvalóan részben egy próba volt, egy felkészítés, egy olyan kohó, ahol Jákob bizonyára sok felesleges salak és emberitől tisztult meg.

Magam is tapasztalom, hogy יהוה akaratából vagyok néha olyan helyeken, ahol szolgálnom, dolgoznom kell valamennyi ideig, és sorozatos igazságtalanságok érnek. Lábán mindig ott van valahol és valamilyen formában. Nem mindig olyan tudatosan alattomos, mint Jákob nagybátyja, de gondolkodásának, humanizmusának, vagy bármilyen egyéb emberi törvényrendjének köszönhetően, olyan jogtalanságoknak, igazságtalanságoknak, egyszóval bűnök működésének add teret, hogy valóban nagy kérdéseim vannak időnkét יהוה iránt. “Nem Te akartad, hogy idejöjjek? Nem Te adtad, a csodával határos módon, ezt a munkahelyet? Mégis miért kell ilyen mértékű törvénytelenségeknek a tanúja és elszenvedője lennem?” Ekkor érkezik el a pillanat, mikor jobb csendben maradni és nem harcolni a helyszínen és osztani az észt, beszélni arról, hogy mit hogyan kellene csinálni, mert a hívő, törvényt ismerő ember, sokat tudna tanítani az ilyenekről. Ha mégis ezt teszi, emberileg, akkor a bűnt nem csak tapasztalnia kell, hanem az összes átok is rázúdul, hisz a bűnös ember, saját kis kialakult világában, nem tűri, hogy a beosztott, az új, kioktassa arról, amihez végül semmi köze sincs. Jobb szótlanul tűrni egy ideig és imádkozni. Küldeni יהוה felé imáinkat, hogy jöjjön a felelet, illetve יהוה serege jöjjön szembe velünk, ahogy Jákobbal is szembejöttek, hogy maga rendezze körülöttünk a dolgokat, Ő változtasson azon, amin kell, vagy bennünk rendezzen olyan dolgokat, mint az elvárás, a jobban tudom mint ők, mert hívő vagyok, יהוה embere, és egyéb gőgös dolgokat.

Jákob a vagyonszerző

יהוה szintén álomba utasítja Jákobot arra, hogyan szerezze meg vagyonát a foltos és csíkos juhok és kecskét történetén keresztül. Itt sem csalás történt, mivel maga יהוה adja az ötletet, hanem már maga a Mindenható avatkozik bele abba az igazságtalanságba, amiben Jákob hosszú évek óta szenved. Miután Jákobnak látványosan elszaporodnak nyájai, Lábán haragra lobban. Ekkor יהוה szól neki is. יהוה szól annak, akivel nem áll kapcsolatban, akivel nincs szövetsége, akivel nincs folyamatos beszélő viszonyban, sőt azzal, aki az ellenség uralma alatt áll. Kéri, hogy se jót se rosszat ne tegyen Jákobbal. Érdekes, hogy miért nem tehet vele jót, hisz a jóban mi a rossz? Az, ami a világ számára “jó”, יהוה számára talán épp a legrosszabb, rosszabb, mint maga a rossz. Jákob számára a legnagyobb átok mindezek után még az lett volna, ha adóssá válik egy olyan gerinctelen embernek, mint Lábán. Külön áldás, hogy ebből a helyzetből úgy jön ki יהוה embere, az ellenségtől úgy válik el, hogy semmi tartozása nincs irányába, sőt inkább az ellenség tartozik neki. Nagyapja, Ábrahám is így vált el Szodoma királyától, mikor maga mondta ki (itt ráadásul konkrét utasítása nélkül), hogy semmit nem fogad el tőle, nehogy azt mondhassa, hogy nem יהוה-nak, hanem embernek köszönheti a vagyonát.

Néha számunkra is nagyon csábító, mikor egy hosszú rabság után, akár joggal elvárjuk, hogy valami kárpótlást kapjunk a gonosz ellenségtől. Ilyenkor jó tudni, hogy igazi kárpótlás, igazi áldást kizárólag az Örökkévaló יהוה-től várhatunk. Lehet, hogy ez a kárpótlás mégis embertől származik valamilyen szinten, mint Jákob esetében a juhok és a kecskék, melyek mind Lábán meglevő állataitól születtek, azonban úgy rendezi יהוה a dolgokat, hogy nem a meglevőből, hanem annak különös felhasználása által lényegében a meglevő tőkét felhasználva és befektetve a kamatot szedi le és adja saját emberének. Egy olyan befektetés és kamat, amit amúgy sem tett volna meg eredeti tulajdonosa, így nem mondhatja, hogy kárt szenvedett ezért.

Magam is megdöbbenek azon, hogy ennyi idő után még egyáltalán kell írni Jákób ártatlanságáról és szükséges rehabilitálni személyét szinte minden ember előtt. Az Írás annyira egyértelmű, hogy magam sem tudom elhinni, hogy több ezer éve, emberek száz milliói, akár nem zsidó, de még zsidó oldalon is, egy az egybe átvette az ezsau-i retorikát, miszerint Jákób összes búját-baját ellen kell fordítani vádként. A történetet olvasva hogyan alakul ki bárkiben a csaló fogalma Jákóbra nézve. Jákób mindig is tiszta és becsületes szándékú volt. Egy óriási hibája volt, talán őt jobban jellemezte, mint bármilyen más személyt a Bibliában: mélységesen emberi volt és gyakran követett el hibát, melynek igen súlyos árat fizetet.

Jákob hamis szövetsége

Ahogy apjánál, nagyapjánál is láthattuk, Jákob ugyanabba a hibába esik, mint ősei korábban. Mikor már mindennek vége, mikor a szabadulás határán állnak, az idegen uralom alól való távozásának pillanata előtt néhány perccel, jön az ellenség, és ha már visszatartani nem tud, mert maga יהוה kényszeríti, megkörnyékez és fogást keres az emberi gyengeségben, félelmekben. Nem tágít, jön, és ha már nem maradsz szolgája, legyen veled egyenrangú, kössél szövetséget vele. Sőt olyan szövetséget, hogy nem fogod megtámadni soha. Ha az ellenséget nem tartom ellenségnek, akkor nem válok magam is azzá? Legitimizálom azt a bűnt, megtűröm, ami ellen nekem küzdenem kellene, יהוה akarata szerint? Ha megfogadom, hogy nem támadom meg, mi van, ha közben elfoglalja azt a területet, amit יהוה nekem ígért és nem távozik onnan? Ismét יהוה szövetségébe ütköző hamis szövetség köttetett Jákob és Lábán között, ahogy Izsák, vagy Ábrahám és Abimélek között. Jákob, 20 éves szolgálat után, mikor apósa nem csak feleségeit, hanem fiait is sajátjának tekinti, már nagyon belefáradhatott a küzdelembe. Közben ott lobogott mindig is Ézsaú emléke, akivel tudta, hogy előbb utóbb szembesülnie kell, ráadásul bármikor életére törhetett volna. Beleesett egy hibába és nem küzdött a végsőkig. Ezúttal יהוה közbelépett és küldte Jákob háta mögé azt a sereget, mely semmivé tette a hamis szövetségét. Megtérésünk és újjászületésünk közötti időszakban, nekünk is vannak ehhez hasonló hamis szövetségkötéseink. A tudatlanság idejét azonban יהוה elnézi és kérhetjük, hogy kegyelmezzen és törje meg ezeket a ballépéseinket, tegye semmissé és érvénytelenné őket, azért, hogy mehessünk az elrendelt utunkon tovább. Jákob itt még nem volt Izráel.

Ráhel két arca

Ráhel szép arcú és szép alakú volt. Rebeka első megjelenésére visszaemlékezve, egészen másképp hangzik e-következő ősanyánkról való beszámoló. Rebekát egy idős szolga találta meg. Egy olyan ember, aki valószínűséggel, már nem úgy nézett a nőkre, mint egy fiatal facér férfi, amilyen ekkor Jákob volt. Ábrahám szolgája szintén szépségről számol be, azonban ez a szépség egészen más jellegű lehetett. Magam is tapasztalom, ahogy idősödök, hogy mennyire más szemmel nézem az ellenkező nemet és mennyire más lett a szépség fogalma bennem. Az öreg Eliézer nem volt már “érdekelt” a női szépségben, és bár Rebeka biztosan nagyon szép volt fizikailag is, elsősorban jellemének szépsége volt szembetűnő. Ráhelnél ilyen jellegű szépségről nincsen szó. A héber szövegben két különböző szó áll, amit a fordítók széppel oldottak meg mindkét esetben. Azonban a tov nem egyenlő a jafa-val, ez utóbbi a külső szépségre utal, az első jelentése pedig az, hogy jó, jóságos. Rebeka tov volt, Ráhel pedig jafa. A története végén, mielőtt otthagyná az atyai házat, magával viszi apja bálványait. Jákob tudatlanul megátkozza azt az embert, aki a szobrokat ellopta nem tudván, hogy szeretett felesége volt a vétkes. Jákob átka utol is éri feleségét, aki Benjámin születésében meghal. Az úton halt meg és bár nem voltak túl messze a családi sírhelytől Makpéla barlangjától, ahol Ábrahám és Sára majd később pedig Izsák, Rebeka, Lea és maga Jákob földi maradványai is kerülnek majd, mégsem vitte oda eltemetni kedvenc hitvesét. Ráhel elkövetett egy hibát, nem előre, hanem hátratekintett, nem tisztult meg a múlttól, nem ragaszkodott kizárólag férje יהוה-ához. Azonban elhívását betöltötte, megszülte Józsefet és Benjámint, de nem láthatta fiait felnőni és betölteni saját feladatukat.

Jákób után, ismét egy hamis kép, amit érdemes helyére tenni. Jákóbbal ellentétben túlértékelik Ráchel személyét, miért, mert férfiak írják a történelmet, azok pedig mindig bedőlnek a női szépségnek.
A zsidóság többsége, aki Júdától származik, Ráchel sírját mai napig meglátogatja, lányait tízezrével nevezik el róla évente, miközben többségüknek semmi köze sincs hozzá, hacsak valaki nem származik Benjámintól, de erről alig ha lenne zsidó, aki jelenlet teljes bizonyossággal ezt kijelenthetné. Júda sarja lévén, Lea szinte valamennyink ősanya. Ezt a nevet viszont összehasonlíthatatlanul kisebb mértékben említik, adják, stb…

Mint Mária esetében a egyes keresztény egyházaknál, érdemes lenne minden túlértékelt személyt levenni szobortalapzatáról és kellő tisztelettel a méltó helyére tenni.

Zeev Shlomo

2013.11.08