Kiengesztelődés az ellenséggel

Jákob kivonul Lábán területéről egész családjával és megszerzett javaival, és követeket küld bátyához azzal az üzenettel, hogy sok jószága van. Megérkezik a hír, hogy Ézsaú elindult feléjük 400 kiképzett harcosból álló sereg élén. Húsz éve nem találkoztak és ennyi idő sem volt elég Ézsaú dühének lecsillapodásához. Jákob érthető módon megijed és első lépésként két csoportra osztja háznépét, hogy ha az egyiket megtámadják, legalább a másik megmeneküljön, majd -יהוה-hoz fordul imában. Bajba keveredik, támad egy “jó” ötlete, megcsinálja, majd kéri יהוה segítségét.

Életem talán összes problémája, minden szorult helyzet, ami nem próbaként adatott, hanem valami ballépés következményeként éret utol, az épp ilyen fordított, elrontott folyamat következménye volt. Legtöbbször előbb támad egy emberi megoldás, egy jó ötlet, egy jól hangzó válasz bizonyos helyzetekre, majd látván ezeknek rossz következményeit, megyek csak oda יהוה elé imába, hogy rendezze a helyzetet. Úgy gondolom sokszor, hogy vagyok elég méltó, elég Krisztusi, hogy a kisujjamból kirázzam a megoldást és a helyzeteket saját “bölcsességemre” bízom. Ekkor látom a helyzetet romlani, amitől általában kijózanodok eléggé, hogy ismét rájöjjek, hogy mi és Ki a valódi megoldás.

A vad felpiszkálása után, Jákob kitervel egy következő stratégiát. Vissza akarja vásárolni Ézsaú, ha nem is szeretetét, de legalább szimpátiáját, békéjét. Felajánl neki saját יהוה-tól kapott vagyonából egy részt, hogy ezzel hódoljon testvérének. Majd végső megoldásként Jákob készül egy esetleges összeütközésre is, hisz neki is voltak fegyveresei.

Amint olvashatjuk, Ézsaú valami oknál fogva teljesen elérzékenyedik, és mikor találkozik bátyával, meglátja annak feleségeit és gyermekeit és sírva összeborulnak. Valóban יהוה, hasonló módon, mint korábban Lábánnál, Ézsaúban is elvégezte, hogy Jákobot ne bántsa. יהוה oltalmazó keze rajta volt Ézsaún, hogy Jákobot megvédje fivére kirobbanásától.

Az ellenség azonban nem adja meg könnyen magát és a végsőkig próbálkozik. Felajánlja Jákobnak, hogy együtt menjenek és csatlakozzon Jákob embereivel, családjával és jószágaival őhozzá. Jákob ezt az ajánlatot visszautasítja. Ekkor megkéri, hogy legalább néhányan, az ő emberei közül kísérjék őket tovább útjukon. Jákob ezt is visszautasítja. Itt is látszik, mennyire nem engedi el tervét az ellenfél és mindent megtesz, hogy csapdába ejtse az embert. Ha már nem csatlakozik hozzá, legyen egy folyamatos rálátása a másik élettérébe.

Ézsaú végül beletörődött, hogy apjától csak másodlagos áldást kapott. Jákob helyzetének láttán, belátja, hogy mégis jobb számára az, amit végül kapott. Amikor testvérével találkozik, 20 éves rabságából szabadul éppen, ahol napszámosként robotolt saját rokonánál. Ézsaúnak vagyona nem robotolásból származott, nem kemény munka eredményeként. Nem tudatja velünk a Biblia, de nem nehéz elképzelni, hogyan szerezhette meg vagyonát. Ézsaú világi ember és így a világban érzi jól magát. Ahol lehet vadászni, portyázni és könnyen megszerzett javakat élvezni. Számára Jákob útja megvetendő és szánalmas. Nem érti, mert nem értheti, hogy Jákob, Izsáktól kapott áldása nem a gyors sikeren és az azonnali látványos meggazdagodásról szól. Nem is biztos, hogy maga Jákob életében teljesedik be. Sokkal mélyebb és hosszabb távú tervről van szó. Jákob áldása egy egész népre és örök időkre szól. A hívő ember számára a legnagyobb áldás, ha leszármazottjai élvezik hite gyümölcsét és adják tovább a szellemi örökséget, illetve kamatoztatják azt. A világi Ézsaú számára a jó áldás viszont, amit ő maga azonnal élvezhet, leszármazottjai csak addig fontosak, amíg saját tekintélyét növelik. A gyermek sajnos gyakran csak addig érték, amíg a szülő dicsekedni tud vele, szépsége, okossága, ereje, egészsége, vagy bármilyen eredménye miatt.

Zeev Shlomo – 2013.11.15