Yahuwah Biblia
Biblia eredeti héber nevekkelYehezkel / Ezékiel
Yehezkel 1. fejezet
1A harmincadik évben, a negyedik hónap ötödikén, amikor én a fogságban élő nép között voltam a Kebár folyó mellett, megnyílt az ég, és Elohimi látomásokat láttam. 2A hónap ötödikén, Yahujikin király fogságba vitelének ötödik évében, 3szólt Yahuwah Igéje Yehezkel paphoz, Búzi fiához, a káldeusok országában, a Kebár folyó mellett, és megragadta őt ott Yahuwah.
4Láttam, hogy forgószél jött észak felől, nagy felhővel és egymást érő villámlással, körülötte fényözönnel. A közepéből, a villámok közül mintha ezüstös csillogás tündöklött volna. 5Négy élőlény alakja volt ott. Ilyennek látszottak: emberhez hasonló alakjuk volt, 6de mindegyiknek négy arca, és mindegyiknek négy szárnya volt. 7Lábaik egyenes lábak voltak, de lábfejük olyan volt, mint a borjúláb. Ragyogóak voltak, mint a fénylő réz. 8Szárnyuk alatt négyfelől emberi kezek voltak. 9Mind a négynek voltak arcai és szárnyai. Szárnyaik összeértek, egyiké a másikéhoz. Nem kellett megfordulniuk, amikor jártak, mindegyik előre nézve tudott menni. 10Ilyen volt az arcuk: volt emberarcuk, de volt oroszlánarca is mind a négynek jobbról, bikaarca is volt mind a négynek balról, és volt sasarca is mind a négynek. 11Ilyen volt az arcuk. Felső szárnyaik ki voltak terjesztve, ez a két szárny összeért, egyiké a másikéval, kettő pedig eltakarta a testüket. 12Mindegyik előre nézve tudott menni. Ahova a Szellem akart menni, oda mentek, nem kellett megfordulniuk, amikor jártak. 13Ilyenek voltak az élőlények: külsejük olyan volt, mint az izzó parázs, és az élőlények közt, mintha égő fáklyák lobogtak volna. Tűz ragyogott, és a tűzből villámok cikáztak. 14Az élőlények járása-kelése olyannak látszott, mint a villámlás.
15Amikor néztem az élőlényeket, megpillantottam egy-egy kereket a földön az élőlények mellett, mind a négy előtt. 16A kerekek úgy voltak elkészítve, hogy ragyogó drágaköveknek látszottak, és mind a négy egyforma volt. Úgy készültek, hogy mindegyik kerék közepében egy másik kerék látszott. 17Amikor jártak, négy irányban tudtak menni; nem kellett megfordulniuk, amikor jártak. 18A kerék abroncsai magasak és félelmetesek voltak, és mind a négy abroncs körös-körül tele volt szemekkel. 19Amikor az élőlények jártak, a kerekek is jártak mellettük; és amikor az élőlények fölemelkedtek a földről, a kerekek is fölemelkedtek. 20Ahová a Szellem akart menni, oda mentek; ahová a Szellem akarta. És a kerekek is fölemelkedtek velük, mert az élőlények szelleme irányította a kerekeket. 21Ha azok jártak, ezek is jártak, ha azok megálltak, ezek is megálltak; és ha fölemelkedtek a földről, fölemelkedtek a kerekek is, mert az élőlények szelleme irányította a kerekeket.
22Az élőlények feje fölött valami boltozat volt, amely félelmesen csillogott, mint a jég, és ki volt feszítve a fejük fölött. 23A boltozat alatt ki voltak terjesztve szárnyaik, egyiké a másiké felé. Mindegyiknek volt másik két szárnya is. Ezekkel eltakarták a testüket elöl is, hátul is. 24Amikor jártak, olyannak hallottam szárnyaik zúgását, amilyen a nagy vizek zúgása, mint El-Sháddáj hangja. Hangjuk zúgása olyan volt, mint egy tábor morajlása. Amikor megálltak, leeresztették szárnyaikat. 25És egy hang hallatszott a fejük fölött levő boltozatról amikor megálltak, és leeresztették szárnyaikat. 26A fejük fölött levő boltozaton fölül egy zafírfényű trónus alakja látszott, a trónus alakja fölött pedig emberhez hasonló alak látszott. 27Ezüstösen csillogónak láttam: derekától fölfelé úgy látszott, mintha tűz fogná körül, derekától lefelé pedig úgy láttam, mintha fényözön venné körül. 28A körülötte levő fényözön olyannak látszott, mint a szivárvány, amely a felhőkön szokott lenni esős napon. Ilyen volt Yahuwah dicsőségének a látványa. Amikor megláttam, arcra borultam, és hallottam, hogy valaki megszólal.
Yehezkel 2. fejezet
1Ezt mondta nekem: Emberfia, állj a lábadra, beszélni akarok veled! 2Miközben beszélt, Szellem áradt belém, talpra állított, én pedig hallottam, hogy beszél hozzám. 3Ezt mondta nekem: Emberfia, elküldelek téged Yiszráel fiaihoz, a lázadó néphez, amely fellázadt ellenem. Hűtlenek voltak hozzám ők is, őseik is egészen a mai napig. 4A makacs és konok szívű fiakhoz küldelek. Mondd nekik: Így szól az én URam, Yahuwah!… 5Akár hallgatnak rá, akár nem törődnek vele, hiszen engedetlen nép ez, de majd megtudják, hogy próféta volt közöttük. 6Te pedig, emberfia, ne félj tőlük, beszédüktől se félj! Ha csalán és tövis szurkál is téged, ha skorpiók közt ülsz is, akkor se félj beszédüktől, ne rettegj tőlük, hiszen engedetlen nép ez. 7Hirdesd nekik az én igéimet, akár hallgatnak rá, akár nem törődnek vele; hiszen engedetlen nép ez!
8Te pedig, emberfia, hallgasd meg, amit mondok neked! Ne légy engedetlen, mint ez az engedetlen nép! Nyisd ki a szád, és edd meg, amit adok neked! 9Láttam, hogy egy kéz nyúlt felém, és egy irattekercs volt benne. 10Kiterítette előttem, és az tele volt írva mindkét oldalán. Siratóének, sóhaj meg jajszó volt ráírva.
Yehezkel 3. fejezet
1Ezt mondta nekem: Emberfia, edd meg, amit itt találsz! Edd meg ezt a tekercset, azután menj, és szólj Yiszráel házához! 2Kinyitottam a számat, ő pedig megetette velem azt a tekercset. 3Ezt mondta nekem: Emberfia, rakd tele a hasadat, töltsd meg a gyomrodat ezzel a tekerccsel, amelyet adok neked! Meg is ettem, és olyan édes volt a számban, mint a méz.
4Azután ezt mondta nekem: Emberfia, menj el Yiszráel házához, és hirdesd nekik igéimet! 5Nem érthetetlen beszédű és nehéz nyelvű néphez szól a küldetésed, hanem Yiszráel házához. 6Nem ahhoz a sok érthetetlen beszédű és nehéz nyelvű néphez, akiknek a beszédét nem érted. Bizony, ha azokhoz küldtelek volna, ők hallgatnának rád. 7De Yiszráel háza nem akar majd rád hallgatni, mert énrám nem akarnak hallgatni. Bizony, Yiszráel egész háza kemény fejű és konok szívű! 8De én ugyanolyan keménnyé teszem arcodat, mint az ő arcuk, és ugyanolyan keménnyé a fejedet, mint az ő fejük. 9Olyan keménnyé teszem a fejedet, mint a gyémánt, amely a tűzkőnél is keményebb. Ne félj, és ne reszkess tőlük! Bizony, engedetlen nép ez! 10Azután ezt mondta nekem: Emberfia, minden szavamat, amelyet elmondok neked, fogadd szívedbe, és hallgasd figyelmesen! 11Menj oda fogságban élő néped fiaihoz, szólj hozzájuk, és mondd nekik: Így szól az én URam, Yahuwah!… – akár hallgatnak rá, akár nem törődnek vele.
12Ekkor fölemelt engem a Szellem, hátam mögött pedig nagy, dörgő hangot hallottam: Áldott Yahuwah dicsősége az ő szent helyén! 13Az élőlények szárnyainak zúgása, amint egymáshoz csapódtak, meg a kerekek robaja volt a nagy, dörgő hang. 14A Szellem fölemelt, és elragadott engem. Én pedig mentem keserűen, felindult szellemmel, de Yahuwah kemény kézzel tartott engem. 15Így kerültem Tel-Avivba, a fogságban élőkhöz, akik a Kebár folyó mellett laktak. Letelepedtem ott, ahol ők laktak, és ott ültem közöttük hét napig összetörve.
16Hét nap múlva ez történt: Így szólt hozzám Yahuwah Igéje: 17Emberfia! Őrállóvá tettelek téged Yiszráel házában. Ha igét hallasz tőlem, figyelmeztesd őket az én nevemben! 18Ha azt mondom a bűnösnek, hogy meg kell halnia, és te őt nem figyelmezteted, és nem szólsz neki, figyelmeztetve a bűnöst, hogy ne járjon bűnös úton, és így életben maradjon: akkor az a bűnös meghal ugyan bűne miatt, de a vérét tőled kérem számon. 19De ha te figyelmezteted a bűnöst, és ő nem tér meg bűnéből, és bűnös útjáról, akkor ő meghal a bűne miatt, de te megmented a lelkedet. 20Ha az igaz letér az igaz útról, és gonoszságot követ el, akkor én bukását okozom, és ő meg fog halni. Ha nem figyelmezteted őt, akkor meghal ugyan vétke miatt, és emléke sem marad meg igaz tetteinek, amelyeket véghezvitt, de a vérét tőled kérem számon. 21Ha viszont figyelmezteted az igazat, hogy ne vétkezzék többé az igaz, és ő nem vétkezik, akkor életben marad, mert engedett a figyelmeztetésnek, és te is megmented a lelkedet.
22Yahuwah ott megragadott engem, és ezt mondta nekem: Indulj, menj ki a völgybe, mert ott akarok veled beszélni! 23El is indultam, kimentem a völgybe, és íme, ott állt Yahuwah dicsősége. Ugyanolyan volt, amilyent a Kebár folyó mellett láttam. Ekkor arcra borultam. 24De Szellem áradt belém, talpra állított, szólt hozzám, és ezt mondta nekem: Menj, és zárkózz be házadba! 25Emberfia, köteleket fognak hozni, megkötöznek velük, és nem mehetsz közéjük. 26Nyelvedet az ínyedhez ragasztom, néma leszel, és nem tudod dorgálni őket, noha engedetlen nép ez. 27Csak ha én szólok hozzád, és megnyitom a szádat, akkor mondhatod nekik: Így szól az én URam, Yahuwah!… Aki hallgat rá, az hallgat rá, aki nem törődik vele, az nem törődik vele. Hiszen engedetlen nép ez!
Yehezkel 4. fejezet
1Te pedig, emberfia, fogj egy téglát, tedd magad elé, és véss rá egy várost: Yerushalaim-ot! 2Vedd ostrom alá, építs vele szemben ostromgépeket, emelj sáncot, állíts fel táborokat, helyezz el körülötte faltörő kosokat! 3Azután fogj egy vas sütőlapot, tedd oda mint egy vasfalat magad és a város közé, szegezd rá a tekintetedet: így legyen ostrom alatt, így ostromold! Intő jel ez Yiszráel házának.
4Azután feküdj a bal oldaladra, és vedd magadra Yiszráel házának a büntetését! Addig kell elszenvedned büntetésüket, ahány napig így fekszel. 5Napokban kifejezve adtam meg büntetésük éveit: háromszázkilencven nap. Így szenvedd el Yiszráel házának büntetését! 6Ha ezt kitöltötted, másodszor feküdj a jobb oldaladra, és szenvedd el Yehuda házának a büntetését negyven napig. Egy-egy évet egy-egy napban adtam meg. 7Szegezd tekintetedet Yerushalaim ostromára, tűrd fel ruhád ujját, és prófétálj ellene! 8Megkötözlek, és nem fordulhatsz egyik oldaladról a másikra, míg le nem telnek ostromod napjai.
9Azután végy búzát, árpát, babot, lencsét, kölest és tönkölyt; tedd azokat egy edénybe, és készíts magadnak belőlük kenyeret! Ahány napig fekszel az oldaladon, azt edd: háromszázkilencven napig! 10Húsz sekel súlyú ennivalót ehetsz naponként, mindig ugyanabban az időben egyed. 11Vizet is mérték szerint igyál: egyhatod hínt, mindig ugyanabban az időben igyad! 12Mint az árpakenyeret, úgy egyed, de emberi ganéjon süsd meg a szemük láttára! 13Ezt mondja Yahuwah: Így eszik majd Yiszráel fiai tisztátalan kenyerüket a népek között, amelyek közé elűzöm őket. 14De én ezt mondtam: Jaj, URam, Yahuwah! Én még nem tettem magamat tisztátalanná ifjúkoromtól fogva mostanáig sohasem azzal, hogy elhullott vagy széttépett állatot ettem volna, és nem vettem a számba tisztátalan húst. 15Ő így válaszolt nekem: Nézd, megengedem neked, hogy emberi ganéj helyett marhaganéjon süsd meg a kenyeredet. 16Azután ezt mondta nekem: Emberfia, én összetöröm a kenyér botját Yerushalaim-ban. Kenyeret mértékkel és aggódva esznek, vizet is kimérve és borzadva isznak, 17mivel szűkösen lesz kenyerük és vizük; borzadva néznek egymásra, és elsorvadnak bűnük miatt.
Yehezkel 5. fejezet
1Emberfia, fogj egy éles kardot, használd borotvának, vágd le a hajadat és a szakálladat!
Azután végy egy serpenyős mérleget, és oszd részekre, amit levágtál.
2Harmadrészét égesd el a város közepén, amikor letelnek az ostrom napjai;
azután fogd a harmadrészét, vágd össze karddal a városon kívül;
harmadrészét pedig szórd széjjel, én meg kivont karddal üldözöm.
3De végy ki belőle egy keveset, és kösd be a ruhád szegélyébe!
4Még ebből is végy ki, dobd bele a tűzbe, és égesd el a tűzben: ebből árad tűz Yiszráel egész házára.
5Ezt mondta az én URam, Yahuwah:
Ez itt Yerushalaim. A pogány népek között helyeztem el, országokkal vettem körül.
6De engedetlen volt törvényeimmel szemben, bűnösebb, mint a pogányok,
és rendelkezéseimmel szemben engedetlenebb volt, mint a körülötte levő országok.
Megvetették törvényeimet, és nem éltek rendelkezéseim szerint.
7Azért ezt mondja az én URam, Yahuwah:
Mivel megátalkodottabbak voltatok a körülöttetek levő pogányoknál,
nem éltetek rendelkezéseim szerint, és nem teljesítettétek törvényeimet,
sőt még olyanok sem voltatok, mint a körülöttetek levő pogányok, akik a maguk törvényeit teljesítik,
8azért ezt mondja az én URam, Yahuwah:
Én is ellened fordulok, és ítéletet tartok köztetek a pogányok szeme láttára.
9Olyat teszek veletek sok utálatos bűnötök miatt,
amilyet még nem tettem, és amihez foghatót nem is fogok tenni többé.
10Ezért apák fogják megenni fiaikat közöttetek, és fiak fogják megenni apáikat.
Ítéletet tartok rajtad, és szétszórom egész maradékodat mindenfelé.
11Ezért, életemre mondom – így szól az én URam, Yahuwah –
mivel te tisztátalanná tetted szentélyemet minden förtelmes és utálatos bálványoddal,
azért én elveszem tőled; nem szánakozom, és nem leszek könyörületes!
12A nép harmadrésze dögvészben hal meg, és éhen pusztul a városban,
egyharmada fegyvertől hull el körülötte,
egyharmadát pedig széjjelszórom mindenfelé, és kivont karddal üldözöm őket.
13Kitöltöm haragomat, és lecsillapszik lángoló haragom velük szemben,
amikor elégtételt veszek.
Akkor tudják meg, hogy én, Yahuwah, szóltam bosszúságomban,
amikor majd kitöltöm rajtuk lángoló haragomat.
14Lerombollak, és gyalázatossá teszlek a körülötted élő népek között,
látni fogja minden arra járó. 15Gyalázni és csúfolni fognak, elrettentő példa leszel a körülötted élő népek számára,
mert ítéletet tartok rajtad haraggal, felindulással és súlyos büntetéssel.
Én, Yahuwah, megmondtam!
16Beléjük lövöm az éhség veszedelmes nyilait, amelyek romlást okoznak,
mert romlásotokra lövöm ki azokat;
egyre súlyosabbá teszem köztetek az éhséget, és eltöröm nálatok a kenyér botját.
17Éhséget és vadállatokat bocsátok rád, amelyek megfosztanak gyermekeidtől;
dögvész és vérontás gázol át rajtad, és fegyvert bocsátok rád.
Én, Yahuwah, megmondtam!
Yehezkel 6. fejezet
1Így szólt hozzám Yahuwah Igéje:
Emberfia, vesd a tekintetedet Yiszráel hegyeire, és prófétálj ellenük!
2Ezt mondd: Yiszráel hegyei, halljátok meg az én URamnak, Yahuwah-nak az igéjét!
Ezt mondja az én URam, Yahuwah a hegyeknek és a halmoknak, a medreknek és a völgyeknek:
Én most fegyvert bocsátok rátok, és elpusztítom áldozóhalmaitokat.
3Elpusztulnak oltáraitok, összetörnek tömjénező oltáraitok,
és odadobom a halálra sebzetteket bálványaitok elé.
4Odavetem Yiszráel fiainak holttesteit bálványaik elé,
és odaszórom csontjaitokat oltáraitok köré.
5Minden lakóhelyeteken rommá lesznek a városok,
és elpusztulnak az áldozóhalmok,
hogy oltáraitok is rommá legyenek, és elpusztuljanak.
Összetörik és megsemmisítik bálványaitokat,
szétzúzzák tömjénező oltáraitokat,
és tönkreteszik csinálmányaitokat.
6Hullanak köztetek a sebesültek.
Akkor megtudjátok, hogy én vagyok Yahuwah!
7De hagyok maradékot.
Lesznek, akik megmenekülnek a fegyvertől,
a népek közé szétszóródva az országokban.
8Akkor majd megértik megmenekültjeitek a népek közt,
ahová fogságba vitték őket,
hogy én törtem össze tőlem elfordult parázna szívüket
és bálványaikkal paráználkodó szemüket.
Megundorodnak önmaguktól gonoszságuk miatt,
mert mindenféle utálatosságot követtek el.
9Akkor majd megtudják, hogy én vagyok Yahuwah.
Nem hiába mondtam meg, hogy ilyen veszedelmet hozok rájuk.
10Így szól az én URam, Yahuwah:
Csapd össze a kezed, dobbants a lábaddal, és mondd:
Jaj Yiszráel házának a sok gonosz, utálatos dolog miatt!
Fegyver, éhínség és dögvész miatt fognak elhullani!
11Aki messze van, dögvészben hal meg,
aki közel van, fegyvertől esik el,
és aki az ostromlottak között marad, az éhen hal.
Így töltöm ki rajtuk haragomat.
12Majd megtudjátok, hogy én vagyok Yahuwah,
amikor ott hevernek a halálra sebzettek a bálványok között,
az oltárok körül,
minden magas halmon, minden hegycsúcson,
minden bujazöld fa és minden lombos cserfa alatt;
mindenütt, ahol engesztelő illatáldozatot szoktak bemutatni bálványaiknak.
13Kinyújtom a kezemet ellenük,
és sivárrá teszem a földet minden lakóhelyükön.
Akkor majd megtudják, hogy én vagyok Yahuwah!
14Kietlen pusztasággá teszem az országot,
a pusztától Dibláig, minden lakóhelyükön.
Hadd tudják meg, hogy én vagyok Yahuwah!
Yehezkel 7. fejezet
1Így szólt hozzám Yahuwah Igéje:
Te, emberfia – mondta az én URam, Yahuwah –, vége van Yiszráel földjének!
Jön a vég az ország négy oldalán.
2Most véged lesz!
Rád zúdítom haragomat, elítéllek úgy, ahogy megérdemled,
megbüntetlek minden utálatos tettedért.
3Nem szánakozom rajtad, és nem leszek könyörületes,
hanem megbüntetlek, ahogy érdemled:
utálatos tetteid következménye utolér.
Akkor megtudjátok, hogy én vagyok Yahuwah.
4Így szól az én URam, Yahuwah:
Egyik veszedelem jön a másik után!
Jön a vég, jön a vég!
Rád virradt, jön már!
5Jön rátok a felfordulás, ország lakói!
Jön már az az idő, közel van az a nap,
amelyen rémület lesz a hegyeken víg ének helyett!
6Most már hamarosan kitöltöm rajtad lángoló haragomat,
elbánok veled haragomban;
elítéllek úgy, ahogy megérdemled,
és megbüntetlek minden utálatos tettedért.
7Nem szánakozom, és nem leszek könyörületes.
Úgy bánok veled, ahogy megérdemled:
utálatos tetteid következménye utolér.
Akkor megtudjátok, hogy én, Yahuwah, vagyok az, aki ver!
8Itt van az a nap, eljött már!
Eljött a felfordulás, virágzik a törvénysértés, virít a kevélység.
Az erőszak bűnös uralommá lett.
Nem marad belőlük semmi, sem gazdagságukból,
sem tömegükből, sem előkelőikből.
9Eljött az idő, elérkezett a nap!
A vevő ne örüljön, az eladó ne búsuljon,
mert minden gazdagságot utolér a harag.
10Az eladó nem veheti vissza, amit eladott,
még ha életben maradna is,
mert a látomás minden gazdagságra vonatkozik,
és visszavonhatatlan,
hiszen még az életét sem tarthatja meg senki a bűne miatt.
11Fújjátok csak a kürtöt, készítsetek elő mindent!
Nem fog senki harcba menni,
mert izzó haragom elért minden gazdagságot.
12Kint fegyver pusztít, bent dögvész és éhínség.
Aki a mezőn van, fegyvertől hal meg,
aki a városban van, azt éhínség és dögvész emészti meg.
13És ha lesznek is, akik megmenekülnek,
olyanok lesznek, mint a búgó galambok a hegyeken,
mindnyájan nyögnek bűneik miatt.
14Minden kéz elerőtlenedik, minden térd vizes lesz.
Zsákruhát öltenek, rettegés lepi meg őket,
minden arcon szégyenpír lesz, mindenki fején kopaszság.
15Ezüstjüket az utcára dobják, és aranyuk szemétbe kerül.
Ezüstjük és aranyuk nem tudja megmenteni őket Yahuwah féktelen haragjának a napján.
Éhségüket nem elégíthetik ki,
gyomrukat nem tölthetik meg vele.
Ez csak bűnbe vitte őket.
16Díszes ékességével büszkélkedtek,
sőt utálatos és förtelmes bálványokat csináltak belőle.
Ezért tettem azt szemétté.
17Prédául adtam az idegeneknek,
és zsákmányul a föld bűnöseinek,
akik gyalázatra használják.
18Elfordítom tőlük arcomat, és meggyalázzák szent helyemet.
Rablók hatolnak be oda, és meggyalázzák.
19Készítsd a láncot, mert tele van az ország törvényesített vérontással,
és tele van a város erőszakkal.
20De én idehozom a leggonoszabb népeket,
és birtokba veszik a házakat.
Véget vetek az erőszak kevélységének,
és meggyalázzák a szentélyeket.
21Rettegés jön; békét keresnek, de hiába.
22Egyik baj a másik után jön,
egyik hír a másik után érkezik.
Látomást keresnek a prófétánál, de hiába;
nem tud útbaigazítást adni a pap, sem tanácsot a vén.
23A király gyászolni fog, a fejedelmet borzadás környékezi,
és az ország népének megbénul az ereje.
Úgy bánok velük, ahogy megérdemlik.
Ahogyan ők ítéltek, úgy ítélem meg őket.
Akkor megtudják, hogy én vagyok Yahuwah.
Yehezkel 8. fejezet
1A hatodik esztendőben, a hatodik hónap ötödik napján, amikor a házamban ültem, Yehuda vénei pedig előttem ültek,
az én URamnak, Yahuwah-nak a keze ott megérintett.
2Egy alakot láttam, amely tűzhöz volt hasonló.
Derekától lefelé tűznek látszott,
derekától fölfelé pedig ragyogónak látszott, ezüstösen csillogónak.
3Mintha egy kéz nyúlt volna ki, megragadott engem a hajamnál fogva.
Fölemelt engem a Szellem az ég és a föld közé,
és elvitt Yerushalaim-ba Elohimi látomásban,
a Belső-kapu bejáratához, amely észak felől van,
ahol Elohim-ot bosszúságra ingerlő bálvány foglalt helyet.
4De megjelent ott Yiszráel Elohim-jának a dicsősége.
Ugyanolyan volt, mint amilyent a völgyben láttam.
5Ezt mondta nekem: Emberfia! Tekints észak felé!
Föl is tekintettem észak felé,
és megláttam a kaputól északra egy oltárt,
ahol Elohim-ot ingerlő bálvány volt a bejáratnál.
6Azután ezt mondta nekem: Emberfia! Látod-e, mit művelnek?
Olyan nagy utálatosságot művel itt Yiszráel háza,
hogy miattuk el kell távoznom szentélyemből.
De még más nagy utálatosságokat is fogsz látni.
7Azután bevitt engem az udvar bejáratához,
és láttam, hogy egy rés van a falban.
8Ezt mondta nekem: Emberfia! Törj át a falon!
Áttörtem a falon, és láttam ott egy ajtót.
9Majd ezt mondta nekem: Menj be, és nézd meg,
hogy milyen gonosz, utálatos dolgokat művelnek ott!
10Be is mentem, és láttam, hogy mindenféle csúszómászónak és förtelmes állatnak a képe,
és Yiszráel házának valamennyi bálványa be volt vésve köröskörül a falba.
11Ott állt előttük Yiszráel háza vénei közül hetven férfi,
közöttük Jaazanjáhú, Sáfán fia.
Mindegyiknek tömjénező volt a kezében,
és illatos füstfelhő szállt fölfelé.
12Akkor ezt mondta nekem: Emberfia!
Látod, hogy mit művelnek Yiszráel házának a vénei a sötétben,
mindegyik a maga bálványának fülkéjénél?!
Mert ezt mondják: Nem lát bennünket Yahuwah!
Elhagyta Yahuwah ezt az országot!
13Majd ezt mondta nekem: Még más nagy utálatosságokat is fogsz látni, amiket művelnek.
14És bevitt engem Yahuwah háza kapujának a bejáratához, amely északra van.
Asszonyok ültek ott, akik Tammúzt siratták.
15Ezt mondta nekem: Láttad-e, emberfia?
Még ezeknél is nagyobb utálatosságokat fogsz látni.
16És bevitt engem Yahuwah háza belső udvarába. Yahuwah temploma bejáratánál, a csarnok és az oltár között
mintegy huszonöt férfi volt, háttal Yahuwah temploma felé,
arccal kelet felé fordulva, és kelet felé leborulva imádták a napot.
17Akkor ezt mondta nekem: Látod, emberfia?
Nem volt elég az, hogy Yehuda háza olyan utálatos dolgokat művelt,
amilyeneket itt elkövettek!
Még az országot is elárasztották erőszakkal,
és engem újra meg újra bosszantottak!
Nézd, hogy tartják a szőlőhajtásokat az orruk előtt!
18De én majd elbánok velük haragomban,
nem szánakozom, és nem leszek könyörületes.
Kiálthatnak hozzám bármilyen nagy hangon,
nem hallgatom meg őket.
Yehezkel 9. fejezet
1Ezután nagy hangon így kiáltott a fülem hallatára:
Eljött a város büntetésének ideje,
mindenkinek a kezében ott a pusztítás eszköze!
2Íme, hat férfi jött a Felső-kapu felől, amely északra néz;
mindegyiknek fegyver volt a kezében.
Köztük volt egy gyolcsba öltözött férfi,
akinek íróeszköz volt az oldalán;
bejöttek, és odaálltak a rézoltár mellé.
3Ekkor Yiszráel Elohim-jának dicsősége
fölemelkedett a kerúbról, amely fölött volt,
a templom küszöbéhez vonult,
és szólította a gyolcsba öltözött férfit,
akinek íróeszköz volt az oldalán.
4Ezt mondta neki Yahuwah:
Menj végig a városon, Yerushalaim-on,
és tégy jelt azoknak a homlokára,
akik sóhajtoznak és nyögnek
a benne elkövetett sok utálatosság miatt.
5A többieknek pedig ezt mondta a fülem hallatára:
Menjetek utána a városon át, vágjátok őket,
ne szánakozzon szemetek, és ne kíméljetek!
6Öljétek az öreget, az ifjat és a szüzet,
a gyermeket és az asszonyt mind egy szálig;
de akiken jel van, azokhoz ne közelítsetek!
Az én szentélyemnél kezdjétek!
És elkezdték az öregeken, akik a templom előtt voltak.
7Majd ezt mondta nekik:
Tegyétek tisztátalanná a templomot,
és töltsétek meg az udvarokat a megöltekkel!
Menjetek! – és ők kimentek, és öldököltek a városban.
8Amíg ők öldököltek, én ott maradtam,
arcra borultam, és kiáltottam:
Ó, URam, Yahuwah!
Kiirtod Yiszráel egész maradékát,
amikor kiöntöd haragodat Yerushalaim-ra?
9Ő pedig így szólt hozzám: Yiszráel és Yehuda házának bűne igen-igen nagy;
tele a föld vérontással, a város igazságtalansággal.
Azt mondják ugyanis: „Elhagyta Yahuwah a földet,
és nem lát Yahuwah.”
10Ezért az én szemem sem szánja őket,
nem is könyörülök rajtuk;
útjaikat fejükre olvasom.
11És íme, a gyolcsba öltözött férfi,
akinek íróeszköz volt az oldalán, jelentést tett:
Megtettem, ahogyan parancsoltad.
Yehezkel 10. fejezet
1Azután láttam,
hogy a boltozaton,
a kerúbok feje fölött
egy zafírfényű trónushoz hasonló látvány tűnt fel.
2Yahuwah pedig ezt mondta a gyolcsba öltözött férfinak:
Menj be a kerúbok alatt levő kerekek közé,
rakd tele mind a két markodat a kerúbok között levő parázzsal,
és szórd azt a városra!
Be is ment a szemem láttára.
3A kerúbok a templomtól jobbra álltak,
amikor a férfi bement,
és felhő töltötte be a belső udvart.
4Akkor Yahuwah dicsősége
fölemelkedett a kerúbról,
a templom küszöbénél.
A templom megtelt a felhővel,
az udvar pedig megtelt Yahuwah dicsőségének fényével.
5A kerúbok szárnyainak zúgása
elhallatszott a legszélső udvarig,
mintha El-Sháddáj Elohim hangja szólt volna.
6Amikor azt parancsolta a gyolcsba öltözött férfinak,
hogy vegyen tüzet a kerúbok között levő kerekek közül,
akkor az bement, és megállt a kerék mellett.
7Az egyik kerúb pedig kinyújtotta kezét
a kerúbok közül a kerúbok között levő tűz felé,
vett belőle, és odatette a gyolcsba öltözött férfi markába;
az elvette, és eltávozott.
8A kerúbok szárnyai alatt
emberi kéz alakja látszott.
9Láttam, hogy négy kerék volt a kerúbok mellett,
egyik kerék az egyik kerúb mellett,
másik kerék a másik kerúb mellett,
és olyanok voltak a kerekek,
mint a ragyogó drágakövek.
10Mind a négynek az alakja egyformának látszott:
mintha egyik kerék a másik kerékben lenne.
Amikor jártak, négy irányban tudtak menni,
és nem kellett megfordulniuk, amikor jártak;
amerre az első akart menni, arra ment a többi is.
11Egész testük és hátuk,
kezeik és szárnyaik, meg a kerekek
körös-körül tele voltak szemekkel,
mind a négynek a kereke.
12A kerekeket pedig valaki
a fülem hallatára forgóknak nevezte.
13Négy arca volt mindegyiknek:
az első kerúbarc volt,
a második emberarc,
a harmadik oroszlánarc,
a negyedik pedig sasarc.
14És fölemelkedtek a kerúbok.
Ez az az élőlény, amelyet a Kebár folyó mellett láttam.
15Amikor a kerúbok jártak,
a kerekek is jártak mellettük,
amikor pedig a kerúbok fölemelték szárnyaikat,
hogy fölemelkedjenek a földről,
a kerekek sem maradtak el mellőlük.
16Ha azok álltak, ezek is álltak,
ha azok fölemelkedtek,
ezek is fölemelkedtek velük,
mert az élőlény lelke irányította őket.
17Akkor elvonult Yahuwah dicsősége
a templom küszöbétől,
és helyet foglalt a kerúbok fölött.
18A kerúbok pedig fölemelték szárnyaikat,
szemem láttára fölemelkedtek a földről,
és elindultak a kerekekkel együtt.
19Yahuwah háza keleti kapujának bejáratánál megálltak,
és Yiszráel Elohim-jának dicsősége ott volt fölöttük.
20Ez az az élőlény,
amelyet a Kebár folyó mellett láttam, Yiszráel Elohim-ja alatt,
és fölismertem, hogy ezek kerúbok.
21Négy arca volt mindegyiknek,
és négy szárnya volt mindegyiknek;
a szárnyaik alatt olyanforma kezük volt,
mint az embernek.
22Arcuk hasonló volt azokhoz az arcokhoz,
amelyeket a Kebár folyó mellett láttam,
meg az alakjuk és ők maguk is.
Mindegyik előre nézve tudott menni.
Yehezkel 11. fejezet
1Azután fölemelt engem a Szellem, és Yahuwah házának keleti kapujához vitt, amely keletre néz. Ott, a kapu bejáratánál huszonöt férfi volt. Közöttük láttam Jaazanját, Azzúr fiát és Pelatjáhút, Benájáhú fiát, a nép vezetőit. Yahuwah ezt mondta nekem: Emberfia! Ezek azok a férfiak, akik álnok terveket szőnek, és rossz tanácsokat adnak ebben a városban. 2Ezt mondják: Nem lesz itt hamarosan házépítés! Fazék ez a város, mi vagyunk a hús! 3Ezért prófétálj ellenük, prófétálj, emberfia!
4Ekkor rám szállt Yahuwah Szelleme, és ezt mondta nekem: Mondd meg, hogy így szól Yahuwah: Jól mondtátok, Yiszráel háza! Tudom én, hogy mit gondoltok magatokban. 5Sokakat öltetek meg ebben a városban, megtöltöttétek utcáit megöltekkel. 6Ezért így szól az én URam, Yahuwah: Akiket városszerte megöltetek, azok a hús, a város pedig a fazék. De titeket kiveszlek belőle. 7Fegyvertől féltetek, ezért fegyvert hozok rátok! – így szól az én URam, Yahuwah. 8Kiviszlek innen titeket, idegenek kezébe adlak, és ítétetet tartok fölöttetek. 9Fegyvertől fogtok elesni, Yiszráel határán ítélkezem fölöttetek. 10Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok Yahuwah. 11Nem lesz fazék ez a város, és nem lesztek ti benne a hús. Yiszráel határán ítélkezem fölöttetek. 12Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok Yahuwah, mert nem az én rendelkezéseim szerint éltetek, és nem az én törvényeimet teljesítettétek, hanem a körülöttetek levő népek törvényeit teljesítettétek.
13Miközben prófétáltam, Pelatjáhú, Benájá fia meghalt. Én pedig arcra borultam, és hangosan így kiáltottam: Ó, jaj, URam, Yahuwah, véget akarsz vetni Yiszráel maradékának?!
14Akkor így szólt hozzám Yahuwah igéje: 15Emberfia! A te testvéreidről, a veled fogságba jutottakról, Yiszráel egész házáról így beszélnek Yerushalaim lakói: Messzire vetődtek Yahuwah-tól, a mi birtokunkba került az ország! 16Ezért mondd: Így szól az én URam, Yahuwah: Elvetettem őket messzire a pogányok közé, szétszórtam őket az országokba, de én vagyok a szentélyük egy kis időre azokban az országokban, amelyekbe jutottak. 17Ezért mondd: Így szól az én URam, Yahuwah: Összegyűjtelek benneteket a népek közül, és összeszedlek azokból az országokból, amelyekbe szétszóródtatok, és nektek adom Yiszráel földjét. 18És ha hazaérkeznek, eltávolítanak onnan minden förtelmes és utálatos bálványt. 19Egy szívet adok majd nekik, és új lelket adok beléjük, eltávolítom testükből a kőszívet, és hússzívet adok nekik, 20hogy rendelkezéseim szerint éljenek, törvényeimet megtartsák és teljesítsék. Az én népem lesznek, én pedig Elohim-uk leszek. 21A szívről így szól az én URam, Yahuwah: Akiknek a szíve a förtelmes és utálatos bálványokat követte, azoknak a tetteit a fejükre olvasom!
22Ekkor a kerúbok fölemelték szárnyaikat a kerekekkel együtt, Yiszráel Elohim-jának a dicsősége pedig ott volt fölöttük. 23Fölszállt Yahuwah dicsősége a városból, és megállt a hegyen, amely a várostól keletre van. 24Engem pedig fölemelt a Szellem, és elvitt a káldeusok földjére a fogságban élő néphez, látomásban, Elohim Szelleme által. 25Azután eltávozott tőlem a látomás, amelyet láttam. Én pedig elmondtam a fogságban élő népnek Yahuwah igéjét, amelyet látomásban adott nekem.
Yehezkel 12. fejezet
1Azután így szólt Yahuwah Igéje: Emberfia! Engedetlen nép között laksz, akiknek van szemük, hogy lássanak, mégsem látnak, van fülük, hogy halljanak, mégsem hallanak; mert engedetlen nép ez. 2Te pedig, emberfia, készíts el egy fogolynak való batyut, és készülj fogságba nappal, hogy lássák; mert el kell menned lakóhelyedről más helyre, a szemük láttára. Talán látni fognak, bár engedetlen nép ez! 3A batyut, amely olyan, mint a foglyoké, nappal vidd ki a szemük láttára, de te este menj ki a szemük láttára, ahogy fogságba szoktak menni! 4Szemük láttára törd át a falat, és azon át menj ki! 5Szemük láttára vedd a válladra, sötétben vidd el, arcodat takard el, hogy ne lásd a földet, mert intő jellé teszlek téged Yiszráel háza számára.
6Úgy tettem azért, ahogy megparancsolta nekem: nappal kivittem a batyut, amely olyan volt, mint a foglyoké, este pedig áttörtem kezemmel a falat, a sötétben kimentem, és vállamra vettem a szemük láttára.
7Másnap reggel így szólt hozzám Yahuwah Igéje: 8Emberfia! Ugye megkérdezte tőled Yiszráel háza, ez az engedetlen nép, hogy mit csinálsz? 9Mondd nekik: Ezt mondja az én URam, Yahuwah: Ez a fenyegető jövendölés a Yerushalaim-ban levő fejedelemnek és Yiszráel egész házának szól, akik ott élnek. 10Mondd: Én intő jel vagyok számotokra! Ahogyan én tettem, úgy kell majd nekik is tenniük: mint rabok mennek a fogságba. 11A fejedelem, aki közöttük van, terhet visz a vállán, sötétben megy el. Áttörik a falat, azon vezeti ki, arcát eltakarja, hogy ne is lássa szeme a földet. 12Hálómat kifeszítem ellene, és csapdába ejtem. Elviszem Babilóniába, a káldeusok országába, de azt már nem fogja látni, és ott fog meghalni. 13Segítőit pedig és egész csapatát, akik csak körülötte vannak, széjjelszórom mindenfelé, és kivont karddal üldözöm őket. 14Akkor majd megtudják, hogy én vagyok Yahuwah, amikor elszélesztem őket a népek között, és szétszórom őket az országokba. 15De megtartok közülük néhány embert a fegyver, éhínség és dögvész után, hogy elbeszélhessék utálatos dolgaikat a népek között, amelyek közé kerülnek. Akkor megtudják, hogy én vagyok Yahuwah.
16Majd így szólt hozzám Yahuwah Igéje: 17Emberfia! Remegve egyél kenyeret, reszketve és aggódva igyál vizet! 18Az ország népéhez pedig így szólj: Ezt mondja az én URam, Yahuwah Yerushalaim lakóiról, Yiszráel földjéről: Aggódva eszik majd kenyerüket, és borzadva isszák vizüket, mert pusztasággá válik az ország mindenestül, lakóinak erőszakos volta miatt. 19A lakott városok romba dőlnek, és az ország pusztává lesz. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok Yahuwah!
20Majd így szólt hozzám Yahuwah Igéje: 21Emberfia! Miféle szóbeszéd az, amelyet mondogattok Yiszráel földjéről: Múlnak a napok, és nem teljesül a sok látomás?! 22Ezért mondd meg nekik: Így szól az én URam, Yahuwah: Megszüntetem ezt a szóbeszédet, nem példálóznak így többé Yiszráelben. 23Ezt hirdesd nekik: Közeledik az az idő, amikor valóra válik minden látomás. 24Akkor nem lesz többé hiábavaló látomás és hízelgő jósolgatás Yiszráel házában. 25Mert ha én, Yahuwah, szólok, akkor az az ige, amelyet én mondok, valóra válik késedelem nélkül. Ha a ti napjaitokban mondok valamit, ti engedetlen nép, azt meg is teszem! – így szól az én URam, Yahuwah.
26Majd így szólt hozzám Yahuwah Igéje: 27Emberfia! Yiszráel háza ezt mondja: Sokára teljesedik be a látomás, amelyet ez az ember lát; a távoli jövőről prófétál ő. 28Ezért mondd meg nekik: Így szól az én URam, Yahuwah: Nem késik tovább egyetlen igém sem, valóra válik az az ige, amelyet mondok – így szól az én URam, Yahuwah.
Yehezkel 13. fejezet
1Így szólt hozzám Yahuwah Igéje: 2Emberfia! Prófétálj Yiszráel prófétái ellen, akik prófétálgatnak; mondd meg azoknak, akik a maguk gondolatait prófétálják: Halljátok meg Yahuwah igéjét! 3Így szól az én URam, Yahuwah: Jaj a bolond prófétáknak, akik a maguk esze után járnak, de semmit sem láttak! 4Olyanokká lettek prófétáid, Yiszráel, mint a rókák a romok közt! 5Nem álltatok oda a résekhez, nem építettetek falat Yiszráel háza körül, hogy megállhasson a harcban Yahuwah napján. 6Hiábavalóságot láttak és hazug jóslatot, amikor azt mondogatták, hogy „így szól Yahuwah„, pedig Yahuwah nem is küldte őket; és még várják, hogy beteljesítse szavukat! 7Hiszen hiábavaló látomást láttatok, és hazug jóslatokat mondtatok, amikor azt mondogattátok, hogy „így szól Yahuwah„, pedig én nem is beszéltem!
8Ezért így szól az én URam, Yahuwah: Mivel hiábavalóság a beszédetek és hazugság a látomásotok, azért én ellenetek fordulok! – így szól az én URam, Yahuwah. 9Kezem ránehezedik azokra a prófétákra, akik hiábavalóságot látnak, és hazugságot jósolgatnak. Nem maradnak népem körében, nem írják be őket Yiszráel házának a könyvébe, és nem jutnak el Yiszráel földjére. Akkor megtudjátok, hogy én, Yahuwah, ÚR vagyok. 10Mivel félrevezették népemet, amikor azt mondták, hogy békesség, pedig nincs békesség; és ha a nép falat épít, ők bevakolják habarccsal, 11ezért mondd meg a habarccsal vakolóknak, hogy ledől az. Ha majd ömlik a záporeső, parancsomra jégeső esik, és szélvihar tör ki, 12akkor ledől a fal. Tőletek pedig ezt kérdezik: Hova lett a vakolat, amellyel bevakoltátok? 13Ezért így szól az én URam, Yahuwah: Izzó haragom miatt szélvihar tör ki, haragom miatt záporeső ömlik, és jégesővel vetek véget neki izzó haragomban. 14Lerombolom a falat, amelyet habarccsal vakoltatok, és a földre döntöm, úgyhogy föltárul az alapja. Ledől, és vele együtt nektek is végetek lesz. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok Yahuwah. 15Véget vetek haragomban a falnak, és azoknak, akik azt habarccsal vakolták be, és azt mondom majd nektek: Oda van a fal, és oda vannak a vakolói: 16Yiszráel prófétái, akik Yerushalaim-nak prófétálgattak, és a békességről láttak látomásokat, pedig nincs békesség! – így szól az én URam, Yahuwah.
17Te pedig, emberfia, szegezd tekintetedet néped leányaira, akik a maguk gondolatait prófétálják, és prófétálj ellenük! 18Ezt mondd: Így szól az én URam, Yahuwah: jaj azoknak, akik bűvös szalagokat varrogatnak minden kéz csuklójára, és varázskendőket készítenek az emberek fejére minden méretben, lelkekre vadászva! Lelkeket vadásztok népemből úgy, hogy lelkeket biztattok élettel a magatok érdekében. 19Meggyaláztok népem előtt néhány marék árpáért és néhány falat kenyérért azzal, hogy halállal fenyegettek olyan lelkeket, akiknek nem kell meghalniuk, és élettel biztattok olyan lelkeket, akik nem maradnak életben, mert hazudoztok népemnek, az pedig hallgat a hazugságra.
20Ezért így szól az én URam, Yahuwah: Bűvös szalagjaitok ellen fordulok, amelyekkel lelkekre vadásztok, mint a madarakra. Leszaggatom azokat karjaitokról, a lelkeket pedig elengedem, azokat a lelkeket, akikre ti vadásztok, mint a madarakra. 21Letépem varázskendőiteket, és kiszabadítom kezetekből népemet; nem lesz az többé vadászzsákmány a kezetekben. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok Yahuwah. 22Mivel hazug módon fájdalmat okoztok az igaz embernek, pedig én nem akarok neki fájdalmat okozni; a bűnöst pedig bátorítjátok, úgyhogy nem tér meg a rossz útról, és nem marad életben, 23ezért nem fogtok többé hiábavalóságot látni, és nem jósolgattok tovább, mert kiszabadítom kezetekből népemet. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok Yahuwah.
Yehezkel 14. fejezet
1Egyszer eljöttek hozzám Yiszráel vénei közül néhányan, és leültek előttem. 2Akkor így szólt hozzám Yahuwah Igéje: 3Emberfia! Ezek az emberek szívükbe fogadták bálványaikat, és azon jár az eszük, ami bűnbe viszi őket. Engedjem, hogy ezek kérdezgessenek engem? 4Ezért beszélj velük, és ezt mondd nekik: Így szól az én URam, Yahuwah: Ha valaki Yiszráel házából úgy megy a prófétához, hogy a szívébe fogadja bálványait, és azon jár az esze, ami bűnbe viszi őt, annak én, Yahuwah, fogok válaszolni a sok bálvány miatt. 5Mert megragadom Yiszráel házának a szívét, mindazokét, akik elidegenedtek tőlem bálványaik kedvéért.
6Ezért mondd Yiszráel házának: Így szól az én URam, Yahuwah: Térjetek meg, forduljatok el bálványaitoktól, rá se nézzetek utálatos dolgaitokra! 7Mert ha valaki Yiszráel házából és yiszráelben lakó jövevények közül elidegenedik tőlem, szívébe fogadja a bálványokat, azon jár az esze, ami őt bűnbe viszi, és úgy megy a prófétához azért, hogy megkérdezzen engem, annak én, Yahuwah, fogok válaszolni. 8Szembefordulok az ilyen emberrel, intő példává teszem, és kiirtom népem közül. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok Yahuwah. 9Ha azt a prófétát rászedik, és kijelentést ad, én, Yahuwah, hagyom, hogy rászedjék azt a prófétát, de majd kinyújtom a kezem ellene, és kipusztítom népemből, Yiszráelből. 10A próféta éppen olyan bűnös, mint aki megkérdezte. Bűnhődni fognak bűnükért, 11hogy többé ne tévelyedjék el tőlem Yiszráel háza, és ne tegyék magukat tisztátalanná semmiféle vétkükkel. Akkor majd az én népem lesznek, én pedig Elohim-uk leszek – így szól az én URam, Yahuwah.
12Majd így szólt hozzám Yahuwah Igéje: 13Emberfia! Ha egy ország vétkezik ellenem, hűtlenséget követ el, én pedig kinyújtom a kezemet ellene, eltöröm a kenyér botját, és éhínséget bocsátok rá, hogy kiirtsak belőle embert és állatot, 14akkor még ha ott volna is ez a három férfi, Noach, Dániel és Jób, ők is csak magukat menthetnék meg igazságukkal – így szól az én URam, Yahuwah. 15Ha állatokat bocsátok az országra, hogy néptelenné tegyék, és az pusztává legyen, ahol senki sem jár a vadállatok miatt, 16és ott volna az a három férfi, életemre mondom – így szól az én URam, Yahuwah-, hogy sem fiaikat, sem leányaikat nem menthetnék meg, csak magukat menthetnék meg, az ország pedig pusztává lenne. 17Vagy ha fegyvert hozok arra az országra, és azt mondom, hogy fegyver járja végig az országot, mert ki akarok belőle irtani embert és állatot, 18és az a három férfi ott volna, életemre mondom – így szól az én URam, Yahuwah-, hogy sem fiaikat, sem leányaikat nem menthetnék meg, hanem csak magukat menthetnék meg! 19Vagy ha dögvészt bocsátok arra az országra, és vérbe borítom haragomban, hogy kiirtsak belőle embert és állatot, 20és ott volna Noach, Dániel és Jób: életemre mondom – így szól az én URam, Yahuwah-, sem a fiukat, sem a lányukat nem menthetnék meg, csak magukat menthetnék meg igazságukkal.
21De így szól az én URam, Yahuwah: Ha rábocsátom is Yerushalaim-ra ezt a négy veszedelmes ítéletet, a fegyvert, az éhínséget, a vadállatokat és a dögvészt, hogy kiirtsak belőle embert és állatot, 22mégis marad ott, aki megmenekül: fiúk és leányok, akik kijutnak onnan. Ők majd eljönnek hozzátok, és ti meglátjátok életüket és tetteiket, és vigasztalást találtok a veszedelem ellenére, amelyet Yerushalaim-ra hoztam, mindazok ellenére, amiket ráhoztam. 23Megvigasztalnak benneteket, amikor látjátok életüket és tetteiket. Akkor majd megtudjátok, hogy nem hiába tettem mindazt, amit tettem vele – így szól az én URam, Yahuwah.
Yehezkel 15. fejezet
1Így szólt hozzám Yahuwah Igéje: 2Emberfia! Mennyivel különb a szőlőtőke fája a többi fánál, és a szőlővessző, ha az erdő fái közé kerül? 3Fölhasználják-e a fáját, hogy valamit készítsenek belőle? Használják-e cöveknek, hogy mindenfélét akasszanak rá? 4Inkább tűzbe dobják, hogy az megeméssze. És ha a két végét megemésztette a tűz, ha már a közepe is parázslik, alkalmas-e még valamire? 5Hiszen, amíg ép volt, addig sem készült belőle semmi. Hát ha a tűz emészti és parázslik, készülhet-e belőle valami? 6Ezért így szól az én URam, Yahuwah: Ahogy az erdő fái közé került szőlőtőke fáját tűzbe dobom, hogy az megeméssze, úgy dobom oda Yerushalaim lakosait. 7Ellenük fordítom arcomat. Tűzből kerültek ki, tűz emészti meg őket. Majd megtudják, hogy én vagyok Yahuwah, amikor ellenük fordítom arcomat. 8Pusztává teszem az országot, mivel hűtlenekké váltak így szól az én URam, Yahuwah.
Yehezkel 16. fejezet
1Így szólt hozzám Yahuwah Igéje: 2Emberfia! Ismertesd meg Yerushalaim-mal, hogy milyen utálatosak a dolgai! 3Ezt mondd: Így szól az én URam, Yahuwah Yerushalaim-hoz: Kánaán földjéről származol, ott születtél; apád emóri, anyád pedig hettita.
4Ilyen volt a születésed: Amikor megszülettél, nem kötötték el a köldökzsinórodat, nem mostak tisztára vízzel, nem dörzsöltek le sóval, pólyába sem tettek. 5Senki sem szánakozott rajtad, semmit sem tettek meg veled ezekből, nem könyörültek rajtad. 6Kidobtak a mezőre, mert utáltak, amikor megszülettél. De én elmentem melletted, és megláttam, hogy véredben fetrengsz. Azt mondtam neked, bár csupa vér voltál: Maradj életben! 7Igen, azt mondtam neked, bár csupa vér voltál: Maradj életben! Nagyra növeltelek, mint a mező füvét. Nagyra nőttél, fölserdültél, melled kitelt, szőröd kinőtt, de teljesen meztelen voltál.
8Elmentem melletted, és láttam, hogy már a szerelem korában vagy. Ezért rád terítettem ruhám szárnyát, és betakartam meztelen testedet. Megesküdtem neked, és szövetségre léptem veled – így szól az én URam, Yahuwah-, és az enyém lettél 9Megfürdettelek vízben, lemostam rólad a vért, és bekentelek olajjal. 10Tarka ruhába öltöztettelek, és táhásbőr (kóser antilop) sarut húztam a lábadra; gyolcsba takartalak, selymet terítettem rád. 11Földíszítettelek ékszerekkel, karpereceket tettem a kezeidre és a nyakadra láncot. 12Orrodba orrperecet tettem, füleidbe fülbevalót, a fejedre pedig ékes koronát. 13Földíszítetted magad arannyal, ezüsttel; gyolcsba, selyembe és tarka ruhába öltöztél; ételed finomliszt, méz és olaj volt. 14Igen-igen megszépültél, sőt még a királyságot is elérted. Szépségednek híre ment a népek között, mert tökéletessé tették azok az ékszerek, amelyeket rád raktam – így szól az én URam, Yahuwah.
15De elbizakodtál szépséged miatt, és hírhedt parázna lettél. Elárasztottad paráznaságoddal, aki csak elment melletted, és az övé lettél. 16Fogtad a ruháidat, csináltál tarka sátrakat a halmokon, és ott paráználkodtál. Ilyen még nem volt, és nem is lesz! 17Fogtad arany és ezüst ékszereidet, amelyeket én adtam neked, férfiszobrokat készítettél, és azokkal paráználkodtál. 18Fogtad tarka ruháidat, és rájuk terítetted, a nekem járó olajat és illatszert pedig eléjük tetted. 19Az ételt, amelyet neked adtam, a finomlisztet, az olajat és a mézet, amellyel tápláltalak, eléjük raktad jó illatú áldozatul. Ez történt – így szól az én URam, Yahuwah. 20Fogtad fiaidat és leányaidat, akiket nekem szültél, és őket is feláldoztad nekik eledelül. 21Hát nem volt eleged a paráznaságból, hogy még fiaimat is levágtad, és odaadtad, feláldozva őket?! 22Sok utálatosságodban és paráznaságodban nem emlékeztél vissza ifjúkorodra, amikor teljesen meztelen voltál, és véredben fetrengtél. 23Sok gonoszságod után – jaj, jaj neked! így szól az én URam, Yahuwah– 24dombot emeltél, és magaslatot készítettél minden téren. 25Magaslatot építettél minden keresztúton, és szépségedet utálatosságra használtad: szétterpesztetted lábaidat minden arra járó előtt, és rengeteget paráználkodtál. 26Paráználkodtál a szomszédos egyiptomiakkal, a nagy testűekkel, rengeteget paráználkodtál: így bosszantottál engem. 27Ezért kinyújtottam kezemet ellened, elvettem a részedből, és kiszolgáltattalak a téged gyűlölő filiszteusok indulatának, akik szégyenkeznek fajtalankodásod miatt. 28Az asszírokkal is paráználkodtál telhetetlenül; paráználkodtál, de nem érted be vele. 29Rengeteget paráználkodtál a kalmár káldeusok országával, de ezzel sem érted be. 30Mennyire epekedett a szíved! – így szól az én URam, Yahuwah-, hogy mindezt meg tu tad tenni, egy nagy parázna tetteit, amikor dombot emeltél minden keresztúton, és magaslatot készítettél minden téren! 31Csak abban nem voltál olyan, mint a parázna, hogy nem törődtél a bérrel. 32Te házasságtörő asszony, aki az ura helyett idegeneket fog magának! 33Minden paráznának fizetséget adnak, de te magad adtál fizetséget minden szeretődnek: megfizetted őket, hogy jöjjenek hozzád mindenünnen paráználkodni. 34Paráznaságod fordítva történt, mint más asszonyoké: nem te utánad jártak paráználkodni; te adtál bért, és nem neked adtak bért; veled tehát fordítva történt. 35Ezért halld meg Yahuwah igéjét, te parázna!
36Így szól az én URam, Yahuwah: Mivel meztelenre vetkőztél, és mutogattad szemérmedet, amikor paráználkodtál szeretőiddel és minden utálatos bálványoddal, sőt fiaid vérét is nekik adtad, 37ezért majd összegyűjtöm minden szeretődet, akiknek kelletted magad: azokat is, akiket szerettél, meg azokat is, akiket gyűlöltél. Köréd gyűjtöm őket mindenfelől, és leleplezem előttük szemérmedet, hadd lássák egészen szemérmedet. 38Azután elítéllek a házasságtörő és vérontó asszonyok törvénye szerint, és kiszolgáltatlak a haragnak és a vérbosszúnak. 39Kezükbe adlak: szétdúlják dombjaidat, lerombolják magaslataidat, lehúzzák rólad a ruhát, elveszik ékszereidet, és otthagynak teljesen meztelenül. 40Gyűlést hívnak össze ellened, megköveznek, és kardjukkal felkoncolnak. 41Házaidat fölperzselik, és végrehajtják rajtad az ítéletet a többi asszony szeme láttára. Véget vetek paráznaságodnak, paráznabért sem fogsz többé fizetni. 42Akkor lecsillapodik haragom, és elmúlik indulatom; megnyugszom, és nem bosszankodom többé. 43Te nem emlékeztél vissza ifjúkorodra, sőt ingereltél engem ezekkel, én meg fejedre olvasom tetteidet – így szól az én URam, Yahuwah-, többé nem folytathatod fajtalankodásodat, sem utálatos dolgaidat.
44Aki példálózik, ezt a példabeszédet mondja rólad: Amilyen az anya, olyan a lánya! 45Anyád lánya vagy te, aki megunta a férjét és a fiait. Ugyanolyan vagy, mint a nővéreid, akik megunták férjüket és fiaikat. Anyátok hettita volt, apátok pedig emóri. 46A nénéd Shomron, aki lányaival együtt tőled északra lakik. Húgod pedig a lányaival együtt tőled délre lakó Sodoma. 47Egy kis ideig nem úgy éltél, mint ők, és nem követtél el olyan utálatos dolgokat. De azután minden tettedben romlottabb lettél náluk. 48Életemre mondom – így szól az én URam, Yahuwah-, hogy még húgod, Sodoma sem tette azt lányaival együtt, amit te tettél lányaiddal együtt 49Az volt a bűne a húgodnak, Sodomának, hogy bár fenségben, kenyérbőségben és zavartalan békességben volt része neki és lányainak, de a nyomorultat és a szegényt mégsem támogatta. 50Felfuvalkodtak, utálatos dolgokat műveltek előttem, azért elvetettem őket, amikor ezt láttam. 51Shomron hozzád képest feleannyit sem vétkezett, hiszen te több utálatos dolgot követtél el, mint ő; nővéreid igazabbak nálad, mert sok utálatos dolgot követtél el. 52Viseld azért te is gyalázatodat, mert nővéreid oldalára álltál vétkeiddel, amikor még náluk is utálatosabb dolgokat követtél el; még ők is igazabbak nálad. Szégyelld magad, és viseld gyalázatodat te is, hiszen még nővéreid is igazabbak nálad!
53De majd fordítok a sorsukon, Sodomának és leányainak sorsán, Shomronnak és leányainak sorsán; és akkor a te sorsodon is fordítok velük együtt. 54Viseld gyalázatodat, és érjen gyalázat mindenért, amit elkövettél, vigasztalódásukra. 55Nővéreid, Sodoma és leányai, visszatérnek hajdani állapotukba, Shomron és leányai is visszatérnek hajdani állapotukba; azután te és leányaid is visszatérnek majd hajdani állapotukba. 56Milyen rossz hírét terjesztetted húgodnak, Sodomának, amikor még gőgös voltál, míg le nem lepleződött gonoszságod! 57Ugyanígy gyaláznak most téged a körülötted lakó arámok és filiszteusok, akik mindnyájan utálnak téged. 58Neked is viselned kell fajtalan és utálatos tetteid következményeit! – így szól Yahuwah. 59Ezt mondja az én URam, Yahuwah: Úgy bántam veled, ahogy viselkedtél, mert semmibe vetted az esküt, és megszegted a szövetséget. 60De én emlékszem szövetségemre, amelyet ifjúkorodban kötöttem veled, és örök szövetségre lépek veled. 61Akkor eszedbe jutnak tetteid, és szégyenkezni fogsz. Magadhoz fogadod nővéreidet és húgaidat, én pedig lányaiddá teszem őket, bár nem tartoznak a veled kötött szövetséghez. 62Szövetségre lépek veled, és megtudod, hogy én vagyok Yahuwah. 63Gondolj erre, szégyenkezz, és gyalázatod miatt ne nyisd ki többé a szádat, ha megbocsátom mindazt, amit elkövettél – így szól az én URam, Yahuwah.
Yehezkel 17. fejezet
1Így szólt hozzám Yahuwah Igéje: 2Emberfia! Adj elő egy jelképes történetet, mondj el egy példázatot Yiszráel házának, 3és ezt mondd: Így szól az én URam, Yahuwah: A nagy saskeselyű, a nagy szárnyú és hosszú tollú, amelynek sűrű tollazata a tarka ruhája, eljött a Libánonra, és lecsípte a cédrusfa hegyét. 4Hajtásai végét letépte, kalmárok földjére vitte, kereskedők városába tette le. 5Majd vett egy magot az országból, termékeny mezőbe ültette, sok víz mellé vitte, fűzfák mellé tette. 6Kihajtott, és lett belőle terebélyes, de alacsony növésű szőlőtőke, amely leveleit feléje fordítja, gyökerei is őalatta vannak. Így lett szőlőtőkévé, vesszőket hajtott, és indákat eresztett.
7De volt egy másik nagy saskeselyű, nagy szárnyú és soktollú, és az a tőke őfelé eresztette gyökereit, és felé hajtotta leveleit, hogy az táplálja őt, ne a talaj, amelybe ültették. 8Pedig jó mezőbe, sok víz mellé ültették, hogy vesszőket hajtson, gyümölcsöt hozzon, és pompás szőlőtőke legyen. 9Ezt mondd: Így szól az én URam, Yahuwah: Jó vége lesz ennek? Nem fogja kiszaggatni gyökereit, és letépni gyümölcseit, úgyhogy elszárad, minden friss hajtása elszárad? Nem kell hozzá nagy hatalom és sok nép, hogy gyökerestül kiszakítsák. 10Elültették ugyan, de jó vége lesz-e? Ha a keleti szél éri, elszárad egészen, elszárad azon a talajon, amelyből kihajtott.
11Majd így szólt hozzám Yahuwah Igéje: 12Kérdezd meg az engedetlen népet: Tudjátok, mint jelent ez? És mondd: Azt, hogy eljött Babilónia királya Yerushalaim-ba, fogta annak királyát és vezéreit, és magával vitte őket Babilóniába. 13De vett egy királyi sarjat, szövetséget kötött vele, és hűségesküt tétetett vele. Az ország előkelőit azonban elvitte, 14hogy alacsonyrendű királyság legyen, és föl ne emelkedjék, hanem ragaszkodjék a szövetséghez állhatatosan. 15Mégis föllázadt ellene: elküldte követeit Egyiptomba, hogy az lovakat és sok hadinépet adjon neki. De jó vége lesz-e? Megmenekül-e, aki ilyet csinál? Megszegte a szövetséget: megmenekül-e? 16Életemre mondom – így szól az én URam, Yahuwah-, hogy ott fog meghalni Babilonban, annak a királynak a székhelyén, aki őt királlyá tette, akinek a hűségesküjét semmibe vette, és akinek a szövetségét megszegte. 17Mert nem fog elég nagy haderővel és elég nagy számú sereggel mellé állni a fáraó a háborúban, amikor sáncot emelnek és ostromgépeket építenek sok ember vesztére. 18Nem fog megmenekülni, mert semmibe vette a hűségesküt, és megszegte a szövetséget. Bár kezet adott rá, mégis elkövette ezt! 19Ezért így szól az én URam, Yahuwah: Életemre mondom: Fejére olvasom, hogy semmibe vette, és megszegte az előttem tett hűségesküt, az előttem kötött szövetséget. 20Kifeszítem hálómat ellene, és csapdába ejtem. Elviszem Babilóniába, és ott ítélkezem fölötte az ellenem elkövetett hűtlenségéért. 21Aki csak megfutamodott csapataiból, fegyvertől hull el, a megmaradtak pedig széjjelszóródnak mindenfelé. Akkor majd megtudjátok, hogy én, Yahuwah, megmondtam.
22Így szól az én URam, Yahuwah: Majd én magam török le a magas cédrus hegyéről egy ágat, és elplántálom; tetejéről letépek egy gyenge hajtást, és elültetem egy magasba emelkedő hegyen. 23Yiszráel magas hegyén ültetem el, hogy ágat növeljen, és gyümölcsöt hozzon. Pompás cédrus lesz majd, amelyen lakik mindenféle madár, mindenféle szárnyas lakik lombja árnyékában. 24Akkor majd megtudja a mező minden fája, hogy én, Yahuwah, teszem alacsonnyá a magas fát, és magassá az alacsony fát. Én szárítom ki a zöldellő fát, és én teszem virulóvá a kiszáradt fát. Amit én, Yahuwah, megmondok, azt meg is teszem!
Yehezkel 18. fejezet
5Ha valaki igaz, ha törvény és igazság szerint él: 6nem eszik a hegyeken bemutatott áldozatból, nem tekint föl Yiszráel házának bálványaira, nem teszi tisztátalanná felebarátja feleségét, és nem közeledik asszonyhoz tisztulása idején, 7senkivel sem kegyetlenkedik, visszaadja adósának a zálogot, nem rabol el semmit, kenyeréből ad az éhezőnek, és a mezítelent felruházza, 8uzsorát nem szed, kamatot nem vesz, tartózkodik az álnokságtól, igazságosan ítélkezik a peres felek között, 9rendelkezéseim szerint él, törvényeimet megtartja, és hűségesen teljesíti: az ilyen ember igaz, ő élni fog! – így szól az én URam, Yahuwah.
10Ha olyan fia születik, aki rabló és vérontó lesz, és csak egyet is elkövet ezekből, bár apja mindezt nem követte el: 11eszik a hegyeken bemutatott áldozatból, tisztátalanná teszi felebarátja feleségét, 12a nyomorulttal és a szegénnyel kegyetlenkedik, mindenfélét rabol, a zálogot nem adja vissza, föltekint a bálványokra, és utálatos dolgokat követ el, 13uzsorát szed, és kamatot vesz: az ilyen éljen? Nem fog élni! Mivel elkövette mindezeket az utálatos dolgokat, meg kell halnia, vére őt terheli.
14Ha valakinek olyan fia születik, aki látja apja vétkeit, amelyeket az elkövet, látja ugyan, de ő maga nem követ el olyanokat: 15nem eszik a hegyeken bemutatott áldozatból, nem tekint föl Yiszráel házának bálványaira, nem teszi tisztátalanná felebarátja feleségét, 16nem kegyetlenkedik senkivel, nem tartja vissza a zálogot, nem rabol el semmit, kenyeréből ad az éhezőnek, és felruházza a mezítelent, 17tartózkodik az álnokságtól, uzsorát és kamatot nem vesz, törvényeimet teljesíti, és rendelkezéseim szerint él: az ilyen nem hal meg apja bűne miatt, hanem élni fog! 18Apja azonban, mivel megzsarolta és kirabolta embertársát, és csak rosszat tett népe között, meg fog halni bűne miatt!
19Ti ezt mondjátok: Miért nem bűnhődik a fiú is az apa bűne miatt? Ez a fiú törvény és igazság szerint él, minden rendelkezésemet megtartja és teljesíti, ezért élni fog. 20Annak kell meghalnia, aki vétkezett. A fiú nem bűnhődik az apa bűne miatt, az apa sem bűnhődik fia bűne miatt. Az igaz azt kapja, amit igazságáért érdemel, a bűnös pedig azt kapja, amit bűnéért érdemel.
21De ha a bűnös megtér, és nem követi el többé vétkeit, hanem megtartja minden rendelkezésemet, törvény és igazság szerint él: akkor élni fog, nem hal meg. 22Azok a vétkek, amelyeket elkövetett, nem maradnak emlékezetben. Azokért az igaz tettekért, amelyeket véghezvitt, élni fog! 23Hiszen nem kívánom én a bűnös ember halálát – így szól az én URam, Yahuwah-, hanem azt, hogy megtérjen útjáról, és éljen.
24Ha pedig az igaz eltér az igazságtól, és álnokul él, elköveti azokat az utálatos dolgokat, amelyeket a bűnös ember szokott, az ilyen éljen-e? Igaz tettei, amelyeket azelőtt véghezvitt, nem maradnak emlékezetben. Hűtlenségéért, amelyre vetemedett, és vétkéért, amelyet elkövetett, meg fog halni!
25Ti azt mondjátok: Nem következetes az Úr. Figyeljetek ide, Yiszráel háza! Én nem vagyok következetes? Inkább ti nem vagytok következetesek! 26Ha az igaz eltér az igazságtól, álnokul él, és meghal: azért hal meg, mert álnokul élt. 27Ha pedig a bűnös megtér, és nem követi el többé bűnét, hanem törvény és igazság szerint él, akkor megmenti az életét. 28Ha belátásra jut, és megtér, és nem követi el vétkeit, élni fog, nem hal meg. 29De Yiszráel háza azt mondja: Nem következetes az Úr. Én nem vagyok következetes, Yiszráel háza? Inkább ti nem vagytok következetesek!
30Ezért mindenkit a maga tettei szerint ítélek meg, Yiszráel háza! – így szól az én URam, Yahuwah. Térjetek meg, hagyjátok el vétkeiteket, akkor nem fogtok elbukni bűneitek miatt. 31Hagyjatok fel vétkeitekkel, amelyeket elkövettetek, és újuljatok meg szívetekben és lelketekben! Miért halnátok meg, Yiszráel háza? 32Hiszen nem kívánom a halandó halálát – így szól az én URam, Yahuwah-, térjetek hát meg és éljetek.
Yehezkel 19. fejezet
1Te pedig kezdj siratóéneket Yiszráel fejedelmeiről, és mondd:
2Mi volt anyád? Nőstény oroszlán,
oroszlánok között hevert,
ifjú oroszlánok között nevelte föl a kölykeit.
3Nagyra nevelte egyik kölykét,
ifjú oroszlán lett az,
és megtanult zsákmányt ejteni,
embert is evett.
4De népeket hívtak össze ellene,
foglyul ejtették vermükben,
és megláncolva vitték el Egyiptom földjére.
5Amikor anyja látta,
hogy hiába várja,
oda lett a reménysége,
fogta egy másik kölykét,
és azt tette ifjú oroszlánná.
6Ez járt-kelt az oroszlánok között,
ifjú oroszlánná lett,
és megtanult zsákmányt ejteni,
embert is evett.
7Lerontotta palotáikat,
rommá tette városaikat,
rettegett az egész ország
hangos ordításától.
8De összefogtak ellene
a környező tartományok népei,
és kivetették rá hálójukat,
foglyul ejtették vermükben.
9Láncra verve ketrecbe zárták,
és elvitték Babilónia királyához,
elvitték a börtönbe,
hogy ne hallják többé a hangját Yiszráel hegyein.
10Olyan volt anyád,
mint egy szőlőtő a szőlőskertben,
amelyet víz mellé ültettek:
termékeny volt,
sok hajtása lett a sok víztől.
11Erős vesszői nőttek,
királyi pálcának valók,
magas volt,
kiemelkedett a fák lombja közül,
kitűnt magasságával és sok levelével.
12De a harag kiszaggatta, földre terítette,
a keleti szél leszárította gyümölcsét,
erős vesszői letöredeztek és elszáradtak,
tűz emésztette meg őket.
13Most a pusztába van ültetve,
a szikkadt és szomjú földbe.
14Tűz csapott ki vesszőjéből,
megemésztette hajtásait és gyümölcsét.
Nincs rajta több erős vessző,
királyi pálca.
Siratóének ez,
siratóének lett.
Yehezkel 20. fejezet
1A hetedik esztendőben, az ötödik hónap tizedikén eljöttek hozzám néhányan Yiszráel vénei közül megkérdezni Yahuwah-át, és leültek előttem. 2Akkor így szólt hozzám Yahuwah Igéje: 3Emberfia, szólj Yiszráel véneihez, és mondd nekik: Ezt mondja az én URam, Yahuwah: Azért jöttetek, hogy megkérdezzetek engem? Életemre mondom: Nem hagyom, hogy kérdezgessetek! – így szól az én URam, Yahuwah. 4Akarsz-e ítélkezni fölöttük, emberfia, akarsz-e? Akkor add tudtukra elődeik utálatos dolgait! 5Ezt mondd nekik: Így szól az én URam, Yahuwah: Amikor kiválasztottam Yiszráelt, fölemelt kézzel tettem esküt Yaakov háza ivadékainak. Megismertettem magam velük Egyiptom földjén, és fölemelt kézzel tettem esküt, amikor ezt mondtam: Én, Yahuwah, vagyok a ti Elohim-otok! 6Akkor fölemelt kézzel tettem esküt, hogy kihozom őket Egyiptom földjéről abba az országba, amelyet kiszemeltem nekik: tejjel és mézzel folyó föld az, minden ország ékessége. 7Akkor ezt mondtam nekik: Vessétek el mindnyájan szemetek elől a förtelmes bálványokat, ne tegyétek magatokat tisztátalanná Egyiptom bálvány Elohim-jaivel! Én, Yahuwah, vagyok a ti Elohim-otok!
8De engedetlenek voltak velem szemben, és nem akartak hallgatni rám. Senki sem vetette el szeme elől a förtelmes bálványokat, és nem hagyták el Egyiptom bálvány elohim-jait. Ezért azt mondtam, hogy kitöltöm rajtuk haragomat, és végzek velük haragomban ott, Egyiptom országában. 9De mást tettem nevemért, hogy ne gyalázzák azt azok a népek, amelyek között éltek, és amelyek előtt megismertettem magamat velük. Kihoztam őket Egyiptomból. 10Kihoztam őket Egyiptomból, és elvittem őket a pusztába. 11Rendelkezéseket adtam nekik, és megismertettem velük törvényeimet, amelyek által él az ember, ha megtartja azokat. 12A Shabbat napjait is nekik adtam, annak jeléül, hogy van közünk egymáshoz, és megtudják, hogy én vagyok Yahuwah, aki megszentelem őket. 13De engedetlen volt velem szemben Yiszráel háza a pusztában: rendelkezéseimet nem követték, és törvényeimet megvetették, pedig ha az ember teljesíti azokat, él általuk. A Shabbat napjait is igen meggyalázták. Ezért azt mondtam, hogy kitöltöm rajtuk haragomat a pusztában, és végzek velük. 14Mégis másként bántam velük nevemért, hogy ne gyalázzák azt azok a népek, amelyeknek szeme láttára kihoztam őket. 15De fölemelt kézzel tettem esküt a pusztában, hogy nem viszem be őket arra a földre, amelyet nekik akartam adni – tejjel és mézzel folyó föld az, minden ország ékessége – 16mivel törvényeimet megvetették, nem követték rendelkezéseimet, és a Shabbat napjait meggyalázták, mert bálványaikhoz vonzódott szívük.
17Mégis megszántam őket: nem pusztítottam el őket, és nem végeztem velük a pusztában. 18De azt mondtam fiaiknak a pusztában: Ne kövessétek atyáitok szokásait, ne az ő törvényeikhez igazodjatok, és ne tegyétek magatokat tisztátalanokká bálványaikkal! 19Én, Yahuwah, vagyok a ti Elohim-otok! Az én rendelkezéseimet kövessétek, az én törvényeimhez igazodjatok, és azokat teljesítsétek! 20Szenteljétek meg a Shabbat napjait annak jeléül, hogy közünk van egymáshoz, és megtudjátok, hogy én, Yahuwah, vagyok a ti Elohim-otok.
21De a fiak is engedetlenek voltak velem szemben, nem követték rendelkezéseimet, nem tartották meg és nem teljesítették törvényeimet, pedig ha az ember teljesíti azokat, él általuk. A Shabbat napjait is meggyalázták. Ezért azt mondtam, hogy kitöltöm rajtuk lángoló haragomat, és elbánok velük haragomban a pusztában. 22Mégis visszavontam a kezemet, és másként bántam velük nevemért, hogy ne gyalázzák azt azok a népek, amelyeknek szeme láttára kihoztam őket. 23De fölemelt kézzel tettem esküt a pusztában, hogy elszélesztem őket a népek között, és szétszórom őket az országokba, 24mivel törvényeimet nem teljesítették, rendelkezéseimet megvetették, a Shabbat napjait meggyalázták, és atyáik bálványain járt a szemük. 25Ezért én is hagytam, hogy legyenek olyan rendelkezéseik, amelyek nem jók, és olyan törvényeik, amelyek által nem élnek. 26Hagytam, hogy tisztátalanokká váljanak ajándékaikkal, amikor áldozatul elégettek minden elsőszülöttet; hagytam, hogy maguk is megrémüljenek, és megtudják, hogy én vagyok Yahuwah!
27Ezért, emberfia, szólj Yiszráel házához, és mondd meg nekik: Így szól az én URam, Yahuwah: Még azzal is megcsúfoltak engem őseitek, hogy hűtlenséget követtek el ellenem. 28Mert én bevezettem őket abba az országba, amelyről fölemelt kézzel tettem esküt, hogy nekik adom, ők azonban ahol csak láttak egy magas halmot vagy egy lombos fát, ott vágták le véresáldozataikat, ott bosszantottak áldozati ajándékukkal, ott mutatták be engesztelő illatáldozataikat, és ott öntötték ki italáldozataikat. 29Akkor ezt mondtam nekik: Mire való az a halom, ahová áldozni jártok? Azért nevezik ezeket áldozóhalmoknak még ma is. 30Ezért mondd meg Yiszráel házának: Így szól az én URam, Yahuwah: Őseitek módján teszitek tisztátalanná magatokat, és az ő förtelmes bálványaikkal paráználkodtok! 31Tisztátalanokká teszitek magatokat, amikor ajándékot hoztok, és elégetitek áldozatul fiaitokat bálványaitoknak mindmáig! És én engedjem, hogy kérdezgessetek engem, Yiszráel háza? Életemre mondom – így szól az én URam, Yahuwah-, nem hagyom, hogy kérdezgessetek!
32Semmi sem lesz abból, amin ti gondolkoztok, amikor azt mondjátok: Legyünk olyanok, mint más nemzetek, mint a többi országok népei, akik fát és követ tisztelnek. 33Életemre mondom – így szól az én URam, Yahuwah-, hogy királyotok maradok erős kézzel és kinyújtott karral, de kiáradó, lángoló haraggal is 34Kivezetlek majd benneteket a népek közül, és összegyűjtelek az országokból, amelyekbe szétszóródtatok, erős kézzel, kinyújtott karral és kiáradó, lángoló haraggal! 35Elvezetlek benneteket a népek pusztájába, ahol szemtől-szembe állva törvénykezem veletek. 36Ahogyan őseitekkel törvénykeztem Egyiptom pusztájában, úgy törvénykezem veletek – így szól az én URam, Yahuwah. 37Átterellek benneteket pásztorbotom alatt, és beveszlek a szövetség kötelékébe. 38Megtisztítlak benneteket az ellenem lázadóktól és hitszegőktől; és kivezetem őket abból az országból, amelyben jövevények voltak, de Yiszráel földjére nem fognak bemenni. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok Yahuwah!
39Ti azért, Yiszráel háza – így szól az én URam, Yahuwah-, kövessétek csak mindnyájan bálványaitokat, és tiszteljétek őket! De majd egyszer hallgatni fogtok rám, és többé nem gyalázzátok meg szent nevemet ajándékaitokkal és bálványaitokkal 40Mert szent hegyemen, Yiszráel magas hegyén – így szól az én URam, Yahuwah-, ott fog tisztelni engem Yiszráel egész háza, mindnyájan azon a földön. Ott gyönyörködöm majd bennük, és oda hozatom veletek felajánlásaitokat, az első termés áldozatát, és mindazt, amit nekem szenteltek. 41Gyönyörködöm bennetek, mint a kedves illatú áldozatban, amikor kivezetlek a népek közül, és összegyűjtelek azokból az országokból, amelyekbe szétszóródtatok, és a népek szeme láttára bebizonyítom rajtatok, hogy szent vagyok. 42Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok Yahuwah, amikor beviszlek benneteket Yiszráel földjére, abba az országba, amelyről fölemelt kézzel tettem esküt, hogy őseiteknek adom. 43Ott majd visszagondoltok arra, hogyan éltetek, és mi mindent tettetek: hogyan tettétek magatokat tisztátalanokká. Akkor megundorodtok magatoktól, olyan sok gonoszságot követtetek el. 44Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok Yahuwah. Az én nevemért, nem pedig a ti gonosz életetek és romlott tetteitek szerint bánok így veletek, Yiszráel háza! – így szól az én URam, Yahuwah.
45Így szólt hozzám Yahuwah Igéje: 46Emberfia, vesd tekintetedet déli irányba, mondj szózatot dél felé, és prófétálj a déli vidék erdeje ellen! 47Ezt mondd a délen fekvő erdőnek: Hallgasd meg Yahuwah igéjét! Így szól az én URam, Yahuwah: Én tüzet gyújtok benned, és az megemészt benned minden zöldellő fát és minden kiszáradt fát. Nem alszik el a lobogó láng, és megperzselődik benne minden arc déltől északig. 48És látni fogja minden élő, hogy én, Yahuwah, gyújtottam fel, nem is fog elaludni! 49Én azonban ezt mondtam: Ó, URam, Yahuwah! Ők azt mondják rólam: Ez folyton példázatokat mond!
Yehezkel 21. fejezet
1Ezért így szólt hozzám Yahuwah Igéje: Emberfia, vesd tekintetedet Yerushalaim felé, mondj szózatot a szent helyekről, és prófétálj Yiszráel földje ellen! 2Mondd Yiszráel földjéről: Így szól Yahuwah: Én rád támadok, kihúzom kardomat hüvelyéből, és kiirtok belőled igazat és bűnöst. 3Mivel ki akarok irtani belőled igazat és bűnöst, azért jön ki kardom hüvelyéből mindenki ellen déltől északig. 4Akkor majd megtudja mindenki, hogy én, Yahuwah, húztam ki kardomat hüvelyéből: nem is tér az vissza! 5Te, emberfia, sóhajtozz! Roskadozó derékkal, keservesen sóhajtozz a szemük láttára! 6Ha majd megkérdezik tőled, hogy miért sóhajtozol, így felelj: Egy hír miatt, amely ha ideér, megdermed minden szív, elerőtlenedik minden kéz, elcsügged minden lélek, és minden térd vizes lesz. Íme, eljön és beteljesül! – így szól az én URam, Yahuwah.
7Így szólt hozzám Yahuwah Igéje: 8Emberfia, prófétálj, és mondd meg! Így szól az én URam: Ezt mondd:
9Kard, kard! Ki van köszörülve,
ki is van fényesítve! 10Ki van köszörülve, hogy vadul mészároljon,
ki van fényesítve, hogy villámokat szórjon.
Örüljünk-e annak, hogy fiamnak királyi pálcája van,
mikor minden fa megveti?
11Odaadta azt, hogy kifényesítve kézbe fogják.
Kiköszörült, kifényesített kard ez,
arra való, hogy gyilkos kézbe adják.
12Kiálts és jajgass, emberfia,
mert ez történik népemmel, Yiszráel minden főrangú emberével:
kardélre hányják őket népemmel együtt.
Azért fájdalmadban verd a melledet!
13Mert megvolt a próbatétel, de mit ér az?
Ha van is még királyi pálca,
megvetett az, nem marad meg!
– így szól az én URam, Yahuwah.
14Te azért, emberfia, prófétálj!
Csapd össze a kezedet!
Kétszeres, sőt háromszoros erejű lesz a kard:
sebeket osztó kard ez,
nagy öldöklésnek a kardja,
amely ott jár közöttük.
15Azért, hogy kétségbeessék a szív,
és sokan elessenek,
minden városkapu ellen öldöklő kardot küldtem.
Arra készült, hogy villámokat szórjon,
ki van fényesítve, hogy öldököljön.
16Vágj élesen jobb felé,
fordulj, és vágj bal felé,
amerre csak fordítanak!
17Akkor én is összecsapom a kezemet,
és lecsillapul lángoló haragom!
Én, Yahuwah, szóltam!
18Így szólt hozzám Yahuwah Igéje: 19Te, emberfia, rajzolj magad elé két utat, amelyen feljön Babilónia királyának kardja: egy országból induljon ki mindkettő! Azután faragj útjelzőt; a város felé vezető út elágazásához faragd! 20Rajzolj utat, amelyen jön a kard Rabbat-Ammón ellen, meg Yehuda és a megerősített Yerushalaim ellen! 21Mert odaáll Babilónia királya a válaszútra, a két út elejére, hogy jósoltasson, megrázza a nyilakat, megkérdezze a bálványokat, megnézze a májat. 22A jóslat jobb felé, Yerushalaim felé mutat. Faltörő kosokat helyez el, gyilkos parancsra nyitja a száját, nagy harci kiáltást hallat, faltörő kosokat helyez el a kapukkal szemben, sáncot emeltet, és ostromgépeket építtet. 23De ezt ők hiábavaló jósolgatásnak tartják, esküvel is bizonygatják. Yahuwah majd emlékezteti őket bűnükre, és megfogja őket.
24Ezért így szól az én URam, Yahuwah: Mivel emlékezetben marad bűnötök, lelepleződik hűtlenségetek, és kiderül, hogy minden tettetek vétkes volt: mivel ez emlékezetben marad, kézre kerültök! 25Neked pedig, te gyalázatos bűnös, Yiszráel fejedelme, akinek eljön a napja az utolsó bűntett idején, 26ezt mondja az én URam, Yahuwah: Félre a süveggel, le a koronával! Nem marad úgy, ahogyan most van! Legyen a magas alacsony, és legyen az alacsony magas! 27Rommá, rommá, rommá teszem, amilyen még nem volt ez; míg majd eljön, akié az ítélet, mert neki adom!
28Te, emberfia, prófétálj és mondd meg! Ezt mondja az én URam, Yahuwah az ammóniakról és gyalázkodásukról: Így beszélj:
Kard, kard! – amely ki van húzva, hogy öldököljön, ki van fényesítve, hogy megsemmisítsen és villámokat szórjon! 29Mivel téged hiábavaló látomásokkal és hazug jóslatokkal ámítanak, hogy odatesznek téged a gyalázatos bűnösök nyakára, akiknek eljön a napja az utolsó bűntett idején: 30Térjen vissza a kard a hüvelyébe! Teremtésed helyén, származásod földjén ítélkezem fölötted! 31Kiárasztom rád bosszús haragomat, viharként török rád haragom tüzével; vad indulatú emberek kezébe adlak, akik mesterei a pusztításnak. 32A tűz eledele leszel, véredet fölissza a föld, nem is fognak rád emlékezni! – Én, Yahuwah, megmondtam!
Yehezkel 22. fejezet
1Így szólt hozzám Yahuwah Igéje: 2Akarsz-e ítélkezni, emberfia? Akarsz-e ítéletet mondani a vérontó város fölött? Akkor add tudtára minden utálatos tettét, 3és mondd: Így szól az én URam, Yahuwah: Ennek a vérontó városnak eljön az ideje, mert bálványokat készített a maga vesztére, és tisztátalan lett. 4A vér, amelyet kiontottál, vétkessé tett, és bálványaid, amelyeket készítettél, tisztátalanná tettek. Te vagy az oka, hogy közel van már a napod, elérkeztél esztendeid végéhez. Ezért gyalázatossá teszlek a népek előtt, és csúffá teszlek minden országban. 5Közel és távol levők csúfolni fognak téged, te rossz hírű, te sokat viszálykodó!
6Íme, Yiszráel fejedelmei közül mindegyik annyi vért ontott, amennyit csak bírt. 7Apát és anyát ócsároltak országodban, a jövevényt zsarolták, az árvát és az özvegyet nyomorgatták. 8A szent dolgokat semmibe vetted, és a Shabbat napjait meggyaláztad. 9Rágalmakat terjesztettek országodban, hogy vért onthassanak; a hegyeken bemutatott áldozatból ettek, galád dolgokat követtek el. 10A fiúk apjuk feleségével háltak. Erőszakoskodtak a tisztulásban levő nővel. 11Volt, aki a más feleségével követett el utálatos dolgot, volt, aki a saját menyét gyalázta meg galádul; olyan is volt, aki a húgával, saját apja leányával erőszakoskodott. 12Hagyták magukat megvesztegetni országodban, hogy vért onthassanak. Uzsorát és kamatot szedtél, nyerészkedtél embertársaidon, zsarolva őket, engem pedig elfelejtettél! – így szól az én URam, Yahuwah.
13Azért én összecsapom a kezemet nyerészkedésed miatt, amelyet elkövettél, és a vérontás miatt, amelyet országodban elkövettek. 14Lesz-e elég bátorságod, lesz-e elég erőd akkor, amikor majd elbánok veled? Amit én, Yahuwah, mondok, azt meg is teszem! 15Elszélesztelek majd a népek közé, és szétszórlak az országokba; véget vetek országodban a tisztátalankodásnak! 16Gyalázatos leszel a népek előtt. Akkor megtudod, hogy én vagyok Yahuwah.
17Így szólt hozzám Yahuwah Igéje: 18Emberfia! Yiszráel háza salakká lett számomra: a réz, az ón, a vas és az ólom a kemencében ezüstsalakká lett. 19Ezért így szól az én URam, Yahuwah: Mivel mindenestül salakká lettetek, összegyűjtelek benneteket Yerushalaim-ba. 20Ahogyan összegyűjtik az ezüstöt, a rezet, a vasat, az ólmot és az ónt a kemencébe, és tüzet fújtatnak alatta, hogy megolvasszák, úgy gyűjtelek össze benneteket lángoló haragomban, kemencébe raklak és megolvasztalak benne. 21Összeszedlek benneteket, rátok fúvok haragom tüzével, és megolvasztalak benne. 22Ahogyan megolvad az ezüst a kemencében, úgy olvadtok meg Yerushalaim-ban. Amikor kitöltöm rajtatok haragomat, akkor megtudjátok, hogy én vagyok Yahuwah. 23Így szólt hozzám Yahuwah Igéje: 24Emberfia, mondd meg ennek az országnak: Tisztátalan föld vagy, amely nem kapott esőt a harag napján! 25Prófétái összeesküvést szőnek, olyanok, mint az ordító, ragadozó oroszlán: embereket esznek, kincset és drágaságot harácsolnak, sok asszonyt tesznek özveggyé. 26Papjai erőszakot követtek el törvényemen, és meggyalázták szent dolgaimat. Nem tettek különbséget a szent és a közönséges között, nem tanítottak a tisztátalan és tiszta megkülönböztetésére. A Shabbat napjaival nem törődtek, és gyalázatot hoztak rám. 27Vezérei olyanok, mint a ragadozó farkasok: vért ontanak, embereket pusztítanak el nyereségvágyból. 28Prófétái mázolják a habarcsot, hiábavalóságot látnak, hazugságokat jósolgatnak nekik, amikor ezt mondják: „Így szól az én URam, Yahuwah…” – pedig Yahuwah nem szólt. 29Az ország népe szívtelenül zsarol, és lelketlenül rabol, a nyomorultat és a szegényt elnyomják, a jövevényt pedig törvénytelenül zsarolják. 30Kerestem köztük valakit, aki építené a falat, és odaállna a résre színem elé az országért, hogy ne pusztítsam el, de nem találtam. 31Ezért kitöltöm rajtuk dühömet, megsemmisítem őket haragom tüzével, fejükre olvasom tetteiket! – így szól az én URam, Yahuwah.
Yehezkel 23. fejezet
1Így szólt hozzám Yahuwah Igéje: 2Emberfia! Volt két asszony, egy anyának a lányai. 3Ezek paráználkodtak Egyiptomban, már ifjúkorukban paráznák voltak. Ott nyomkodták a mellüket, ott szorongatták szűzi keblüket. 4Az idősebbik neve Oholá volt, a húgáé Oholibá. Aztán az enyéim lettek, és szültek fiakat és leányokat. A nevük így értendő: Oholá Shomron, Oholibá pedig Yerushalaim.
5Oholá azonban paráznává lett, noha a feleségem volt. Vágyra gerjedt szeretői iránt, az asszírok iránt, akik hozzá érkeztek kék bíborba öltözve: helytartók és elöljárók, kívánatos ifjak mindnyájan, lovasok, harci kocsin járók. 6Paráználkodást folytatott velük, Asszíria válogatott ifjaival és mindazokkal, akik iránt vágyra gerjedt, és tisztátalanná tette magát bálványaikkal. 7De az egyiptomiakkal folytatott paráználkodását sem hagyta abba, hiszen azok vele háltak már fiatal korában; ők is szorongatták szűzi keblét, és nagy paráználkodást folytattak vele. 8Ezért a szeretői kezébe adtam, az asszírok kezébe, akik iránt vágyra gerjedt. 9Azok leleplezték szemérmét, elvették fiait és leányait, őt magát pedig megölték fegyverrel, és hírhedtté lett az asszonyok között, amikor végrehajtották rajta az ítéletet.
10Amikor látta ezt a húga, Oholibá, romlottabb lett nála, mert vágyra gerjedt, és még rútabb paráználkodást űzött, mint a nővére. 11Vágyra gerjedt az asszírok iránt: a helytartók és az elöljárók iránt, akik gyönyörű ruhákban érkeztek hozzá, meg a lovasok iránt, a harci kocsin járók iránt, akik mindnyájan kívánatos ifjak. 12Láttam, hogy tisztátalan lett; egyformák ők mind a ketten. 13De ez még tovább ment a paráználkodásban, mert látott férfialakokat a falra vésve, a káldeusok képmását vörös festékkel rajzolva. 14Ezek övet viselnek a derekukon, kendős turbánt a fejükön; látszik mindnyájukról, hogy tisztek, hasonlók a babilóniaiakhoz, akiknek Káldea a szülőföldje. 15Amikor a szemébe tűntek, vágyra gerjedt irántuk, és követeket küldött hozzájuk Káldeába. 16El is jöttek hozzá a babilóniaiak, hogy szeretkezzenek vele, és tisztátalanná tették paráznaságukkal. Amikor tisztátalanná lett miattuk, megundorodott tőlük. 17Mivel nyíltan paráználkodott, és szemérmetlenül viselkedett, megundorodtam tőle, ahogyan megundorodtam nővérétől is. 18De ő egyre többet paráználkodott, emlékezve fiatalkorára, amikor Egyiptomban paráználkodott. 19Olyan szeretők iránt gerjedt vágyra, akiknek olyan a teste, mint a szamaraké, és olyan a tagja, mint a lovaké. 20Vágyódott fiatalkora galádságára, amikor még Egyiptomban szorongatták keblét, nyomkodták ifjú melleit.
21Ezért Oholibá – így szól az én URam, Yahuwah, én majd fölindítom szeretőidet, akiktől megundorodtál, és elhozom őket ellened mindenfelől: 22a babilóniaiakat, az összes káldeusokat, a Pekódból, Sóából és Kóából valókat, meg az asszírokat velük együtt, a kívánatos ifjakat, a helytartókat és elöljárókat mind, a tiszteket, a kiváló vitézeket és az összes harci kocsin járókat. 23Jönnek ellened kerekeken gördülő harci kocsikkal, népek tömegével, fölszerelve nehéz és könnyű pajzzsal, sisakosan. Körülvesznek téged, és jogot adok nekik arra, hogy saját törvényeik szerint ítélkezzenek fölötted. 24Megéreztetem veled féltékenységemet, ők pedig haragjukban elbánnak veled: orrodat, füledet levágják; ami pedig megmarad belőled, az fegyvertől pusztul el. 25Elviszik fiaidat és leányaidat, akik pedig megmaradnak, azokat tűz emészti meg. 26Lehúzzák rólad a ruhát, és elveszik ékszereidet. 27Véget vetek galádságodnak és Egyiptomban elkezdett paráználkodásodnak. Nem tekintgetsz rájuk, és Egyiptomra sem gondolsz többé! 28Bizony, ezt mondja az én URam, Yahuwah: Odaadlak azoknak a kezébe, akiket meggyűlöltél, akiktől megundorodtál. 29Gyűlöletükben elbánnak veled: elvesznek tőled mindent, amit szereztél, azután ott hagynak csupaszon, meztelenül, leleplezve parázna szemérmedet és galád paráznaságodat. 30Így bánnak veled, mert paráználkodtál a népekkel, és tisztátalanná tetted magadat bálványaikkal. 31Nénéd útján jártál, ezért az ő poharát adom a kezedbe!
32Ezt mondja az én URam, Yahuwah:
Ki kell innod nénéd poharát,
a mélyet és öblöset;
kinevetnek és kigúnyolnak,
mert sok fér bele!
33Részeg leszel, gyötrelemmel tele,
szörnyű borzalom pohara nénédnek, Shomronnak a pohara. 34Ki kell innod, ki kell ürítened!
Még a cserepeit is rágni fogod,
és téped a melledet.
Megmondtam!
– így szól az én URam, Yahuwah.
35Azért ezt mondja az én URam, Yahuwah: Mivel te elfelejtettél, és hátat fordítottál nekem, viseld hát galádságod és paráznaságod következményét!
36Ezt mondta nekem Yahuwah: Emberfia! Akarsz-e ítéletet mondani Oholá és Oholibá fölött? Akkor add tudtukra utálatos tetteiket! 37Mert házasságtörők, vér tapad a kezükhöz; bálványaikkal követték el a házasságtörést, azoknak áldozták oda eledelül még a fiaikat is, akiket nekem szültek. 38Azt is megtették velem, hogy ugyanazon a napon tisztátalanná tették szentélyemet, és meggyalázták Shabbatjaimat. 39Mert levágták fiaikat bálványaiknak, és még aznap elmentek szentélyembe, és meggyalázták azt: ezt tették. 40Sőt elküldtek a messze lakó emberekért, követet küldve hozzájuk, és azok el is jöttek. A kedvükért megmosakodtál, kifestetted a szemedet, és ékszerekkel ékesítetted magad. 41Vetett ágyra ültél, előtte terített asztal volt, és az én tömjénemet és olajomat tetted arra. 42Vidám lárma hallatszott ott. Az embertömeghez még ivócimborákat is hoztak a pusztából. Ezek karperecet adtak a nők kezére, díszes koszorút a fejükre. 43Akkor ezt mondtam: Még a kivénült asszonynak is házasságtörés kell? Most már az ilyen parázna személlyel is paráználkodnak? 44Úgy jártak hozzá, ahogy parázna asszonyhoz szokás: úgy jártak Oholához és Oholibához, ezekhez a galád nőkhöz. 45De majd igaz férfiak ítélkeznek fölöttük a házasságtörők és a vérontók törvénye szerint, mert házasságtörők, és vér tapad a kezükhöz.
46Ezt mondja az én URam, Yahuwah: Hívjanak össze ügyükben egy népgyűlést, és vessék őket prédára elrettentő például. 47Kövezze meg őket a népgyűlés, és koncolják fel őket kardjukkal; fiaikat és leányaikat gyilkolják le, házaikat pedig gyújtsák föl. 48Megszüntetem a galádságot az országban, hogy okuljon belőle minden asszony, és ne kövessen el olyan galádságot, mint ti. 49Így hárítják rátok galádságotok büntetését, és viselni fogjátok bálványozásotok vétkének következményeit. Akkor majd megtudjátok, hogy én, Yahuwah, az ÚR vagyok!
Yehezkel 24. fejezet
1Így szólt Yahuwah Igéje hozzám a kilencedik évben, a tizedik hónap tizedikén: 2Emberfia! Írd föl magadnak ezt a nevezetes napot, éppen a mai napot: Babilónia királya éppen a mai napon indított támadást Yerushalaim ellen. 3Mondj példázatot az engedetlen népről, és mondd nekik: Így szól az én URam, Yahuwah:
Tedd föl a fazekat, tedd föl,
vizet is tölts belé! 4Rakj bele húsdarabokat,
csupa jó darabokat,
combot és lapockát,
a legjava csontokkal rakd tele!
5A nyáj legjavából vedd azt,
és rakj alá körben fát!
Főzd a húsdarabokat,
míg csak meg nem főnek a csontok is benne!
6Ezzel azt mondja az én URam, Yahuwah:
Jaj a vérontó városnak,
e rozsdás fazéknak,
mert a rozsdája nem megy le róla!
Szedd ki belőle egyik darabot a másik után válogatás nélkül.
7Mert ott van benne a vér,
melyet a csupasz kőre ontott,
nem a földre öntötte,
hogy a por betakarhatná,
8így keltett haragot,
így indított bosszúra.
Én is kiontom a vérét a csupasz kőre,
hogy ne lehessen betakarni!
9Azért ezt mondja az én URam, Yahuwah:
Jaj a vérontó városnak!
Én is nagy máglyát rakatok:
10hozzatok sok fát, gyújtsatok nagy tüzet,
főzzétek puhára a húst,
hadd főjön szét teljesen,
égjenek oda a csontok!
11Hagyjátok üresen állni a parázson,
hadd tüzesedjék át,
legyen izzó a rézfazék,
hogy megolvadjon benne a tisztátalanság,
leégjen róla a rozsda!
12Kimerítő volt a fáradozás,
mégsem ment le róla a sok rozsda,
a tűzben is rajta maradt a rozsda!
13Galád tisztátalanságodban akartalak ugyan tisztogatni, de nem tisztultál meg. Nem is tisztulsz meg tisztátalanságodtól, míg ki nem töltöm rajtad haragomat.
14Én, Yahuwah, megmondtam, be is teljesedik, mert véghezviszem! Nem engedek, nem szánakozom, és nem könyörülök! Aszerint ítéllek el, ahogyan éltél
és amit tettél! – így szól az én URam, Yahuwah.
15Így szólt hozzám Yahuwah Igéje: 16Emberfia! Én most elveszem tőled hirtelen halállal azt, aki neked kedves, de te ne gyászold, ne sirasd, könnyedet se hullasd! 17Csak halkan sóhajtozz, ne gyászold úgy, ahogy a halottakat szokták! Tedd föl a fejdíszedet, és kösd a lábadra sarudat, ne takard el a bajuszodat, és ne edd a gyászolók kenyerét!
18Elmondtam ezt reggel a népnek; estére meghalt a feleségem. Másnap reggel a kapott parancs szerint cselekedtem. 19Ekkor a nép ezt mondta nekem: Magyarázd meg, hogy mit jelent az, amit előttünk csinálsz! 20Ezt feleltem nekik: Így szólt hozzám Yahuwah Igéje: 21Mondd meg Yiszráel házának: Így szól az én URam, Yahuwah: Én most meggyalázottá teszem szentélyemet, erősségeteket, melyre büszkék vagytok, amely nektek kedves, amely után vágyódtok; fiaitok és leányaitok pedig, akiket ott hagytatok, fegyvertől esnek el. 22Azt fogjátok csinálni, amit én csináltam: nem takarjátok el bajuszotokat, és nem eszitek a gyászolók kenyerét. 23Fejdísz lesz a fejeteken, saru a lábatokon; nem fogtok gyászolni, sem sírni, hanem elsorvadtok bűneitek miatt, és csak sóhajtoztok egymás közt. 24Yehezkel pedig példa lesz számotokra: amit ő csinált, ugyanazt csináljátok ti is. Amikor ez bekövetkezik, akkor megtudjátok, hogy én, Yahuwah, Yahuwah vagyok!
25Hozzád pedig, emberfia, azon a napon, amelyen elveszem tőlük erősségüket, ékességüket, amelynek örülnek, amely kedves nekik és amely után vágyódnak, meg a fiaikat és leányaikat, 26azon a napon egy menekült jön hozzád, hogy hírt hozzon neked. 27Azon a napon megnyílik majd a szád, beszélni fogsz a menekülttel, és többé nem kell hallgatnod. Intő jel leszel számukra, és megtudják majd, hogy én vagyok Yahuwah.
Yehezkel 25. fejezet
1Így szólt Yahuwah Igéje hozzám: 2Emberfia! Vesd tekintetedet Ammón népére, és prófétálj ellene! 3Ezt mondd Ammón népének: Halljátok az én URamnak, Yahuwah-nak igéjét! Így szól az én URam, Yahuwah: Mivel hahotáztál, amikor szentélyemet meggyalázták, amikor Yiszráel földje elpusztult, és amikor Yehuda háza fogságba került, 4azért én a keleten lakók birtokába adlak. Tábort vernek országodban, ott készítik el lakásukat, megeszik gyümölcsödet, és megisszák tejedet. 5Rabba városát tevék legelőjévé teszem, Ammón földjét pedig juhok delelőhelyévé. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok Yahuwah!
6Bizony, ezt mondja az én URam, Yahuwah: Mivel tapsoltál kezeddel, dobogtál lábaddal, és megvetéssel, szívből örültél Yiszráel földjének a sorsán, 7azért én kinyújtom a kezemet ellened, zsákmányul adlak oda a népeknek, kiirtalak a nemzetek közül, és kipusztítalak az országok közül. Megsemmisítelek, és majd megtudod, hogy én vagyok Yahuwah.
8Így szól az én URam, Yahuwah: Mivel Móáb és Széír azt mondja, hogy Yehuda háza is csak olyan, mint a többi nép, 9azért én most utat nyitok Móáb hegyoldalán a városok felé, végvárai felé, az ország díszei, Beit-Hajesimót, Baal-Meón és Kirjátaim felé. 10Utat nyitok a keleten lakók előtt Ammón népe felé is, és birtokukba adom. Nem is emlékeznek többé Ammónra a népek körében. 11Móáb fölött is ítéletet tartok, és majd megtudják, hogy én vagyok Yahuwah.
12Így szól az én URam, Yahuwah: Mivel Edom kegyetlen bosszút állt Yehuda házán, és nagy bűnt követett el azzal, hogy bosszút állt rajta, 13ezért – így szól az én URam, Yahuwah– kinyújtom a kezemet Edom ellen, és kiirtok belőle embert és állatot. Romhalmazzá teszem, Témántól Dedánig fegyvertől esnek el. 14Népem, Yiszráel által állok bosszút Edomon, és ők lángoló haragom szerint bánnak el Edommal. Akkor majd megtudják, hogy én bosszút állok! – így szól az én URam, Yahuwah.
15Ezt mondja az én URam, Yahuwah: Mivel a filiszteusok bosszúból cselekedtek, és kegyetlen bosszút álltak, fennhéjázó szellemmel, örökös ellenségként pusztítva, 16azért ezt mondja az én URam, Yahuwah: Én kinyújtom kezemet a filiszteusok ellen, kiirtom a krétaiakat, és elpusztítom a tengerparton lakók maradékát. 17Nagy bosszút állok rajtuk, megfenyítem őket haragomban. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok Yahuwah, amikor bosszút állok rajtuk.
Yehezkel 26. fejezet
1A tizenegyedik évben, a hónap elsején így szólt hozzám Yahuwah Igéje: 2Emberfia! Tírusz ezt mondta Yerushalaim-ról: Haha! Összetört a népek kapuja, feltárult előttem! Gazdag leszek, mert rommá lett! 3Ezért így szól az én URam, Yahuwah: Én ellened fordulok, Tírusz, sok népet hozok ellened, ahogyan a tenger hozza hullámait. 4Lerombolják Tírusz várfalait, és ledöntik bástyáit. Lesöpröm róla még a port is, és csupasz sziklává teszem. 5Hálók szárítóhelye lesz a tenger közepén. Megmondtam – így szól az én URam, Yahuwah-: a népek zsákmánya lesz! 6A szárazföldön levő falvait fegyverrel irtják ki. Majd megtudják, hogy én vagyok Yahuwah!
7Ezt mondja az én URam, Yahuwah: Elhozom Tírusz ellen Nebukadneccart, Babilónia királyát, a királyok királyát északról, lovakkal, harci kocsikkal, lovasokkal és nagy tömegű hadinéppel. 8A szárazföldön levő falvaidat fegyverrel irtja ki. Ostromgépeket állít veled szemben, sáncot emel ellened, és pajzsok alatt tör ellened. 9Faltörő kost szegez várfalaidnak, bástyáidat pedig lerombolja csákányaival. 10Belep a por, amelyet felver tömérdek lova; megrendülnek várfalaid a lovasoknak és a kerekeken gördülő harci kocsiknak a zajától, amikor betör kapuidon, ahogy betörnek egy ostromlott városba. 11Lovainak patái utcáidon tipornak, népedet fegyverrel gyilkolja le, hatalmas oszlopaid a földre zuhannak. 12Zsákmányul ejtik gazdagságodat, és felprédálják áruidat; ledöntik várfalaidat, gyönyörű házaidat lerombolják, a köveket, a gerendákat, még a port is a tenger közepébe szórják. 13Megszüntetem énekeid zaját, és citerád hangja nem hallatszik többé. 14Csupasz sziklává teszlek; hálók szárítóhelye leszel; nem építenek fel többé. Én, Yahuwah, megmondtam! – így szól az én URam, Yahuwah.
15Ezt mondja az én URam, Yahuwah Tírusznak: Megrendülnek a szigetek öszszeomlásod hallatára, amikor nyögnek a halálra sebzettek, és ott tombolnak a gyilkosok. 16Leszállnak majd trónjukról a tengeri országok fejedelmei mind, leteszik palástjukat, és levetik tarka ruháikat. Rémületbe öltöznek, a földre ülnek, szakadatlanul rémüldöznek és szörnyülködnek rajtad. 17Siratóéneket kezdenek, és ezt mondják rólad:
Jaj, de elpusztultál, te dicsőített város,
mely a tenger közepén lakott.
A tenger volt az erőssége neki és lakóinak,
rettegésben tartották a környékükön lakókat mind!
18Most, amikor elbuktál,
rémület fogja el a szigeteket,
megriadnak a tenger szigetei,
hogy ilyen véged lett.
19Ezt mondja az én URam, Yahuwah: Amikor romvárossá teszlek, amilyenek a lakatlan városok, amikor rád zúdítom a mélység árját, és elborítanak a nagy vizek, 20akkor letaszítalak a sírba roskadókhoz, a hajdan élt emberekhez, és ott kell laknod a föld mélyében, az ősidők óta puszta helyen, a sírba roskadóknál; lakatlan leszel, bár ékessé tettelek az élők földjén. 21Rettenetes véget adok neked, nem leszel! Keresni fognak, de nem találnak meg soha többé! – így szól az én URam, Yahuwah.
Yehezkel 27. fejezet
1Így szólt hozzám Yahuwah Igéje: Te, emberfia, kezdj siratóéneket Tíruszról, és mondd Tírusznak, amely a tenger kapujánál lakik, és sok sziget népeivel kereskedik: Így szól az én URam, Yahuwah:
3Tírusz, te azt mondtad:
Tökéletes szépségű vagyok!
4A tenger közepén terül el birodalmad,
tökéletesen szépnek építettek.
5Szenír ciprusaiból készítették összes oldaldeszkádat,
libánoni cédrust hoztak,
abból csinálták árbocodat.
6Básáni tölgyfából készítették evezőidet,
elefántcsonttal díszített fedélzetedet ciprusfából készítették,
mely a kittiek szigeteiről való.
7Egyiptomi tarka vászonból volt a vitorlád,
az volt a zászlód.
Ponyvának Elisá szigeteiről való
kék és piros bíbort használtál.
8Szidón és Arvad lakói voltak evezőseid,
Tírusz legügyesebb emberei voltak matrózaid.
9Gebál legtapasztaltabb és legügyesebb emberei javítgatták sérüléseidet.
A tenger minden hajója és hajósa megfordult nálad,
hogy kereskedjék.
10Perzsák, lídek és pútiak voltak haderőd katonái,
pajzsot és sisakot akasztottak rád: azok díszítettek.
11Falaidon körös-körül arvádiak voltak seregedben, bástyáidon pedig gammádiak. Pajzsaikat kiakasztották falaidra körös-körül, ezek tettek tökéletesen széppé.
12Tarsís sokféle árut vásárolt tőled, piacodra pedig ezüstöt, vasat, ónt és ólmot hoztak.
13Yavan, Túbal és Mesek kalmárai élő embereket és rézeszközöket adtak cserébe áruidért.
14Beit-Tógarmából lovakat, lovasokat és öszvéreket hoztak piacodra.
15A dedáni kalmárokkal és sok szigettel voltál kereskedelmi kapcsolatban, elefántagyarakat és ébenfát hoztak neked fizetségül.
16Az arámok is vásároltak tőled sokféle készítményt, és türkizt, bíborszínű gyapjút, tarka szőtteseket, fehér gyolcsot, korallokat és rubint hoztak piacodra.
17Yehuda és Yiszráel kalmárai minníti búzát, fügét, mézet, olajat és balzsamot adtak cserébe áruidért.
18Damaszkusz is vásárolt tőled sokféle készítményt, mindenféle árut: helbóni borért és hófehér gyapjúért.
19Vedán és Yavan Uzzálból kovácsolt vasat, fahéjat és illatos nádat hozott piacodra; ezeket adták cserébe áruidért.
20A dedáni kalmárok lótakarókat hoztak.
21Arábiával és Kédár összes fejedelmével kereskedelmi kapcsolatban voltál: bárányokkal, kosokkal és bakokkal kereskedtek veled.
22Sheba és Ramá kalmárai a legfinomabb balzsamot, mindenféle drágakövet és aranyat hoztak piacodra.
23Hárán, Kanné, Eden és Sheba kalmárai, Assúr és Kilmad kalmárai árusítottak vásáraidon díszruhákat, kék bíbor köpenyeket és tarka ruhákat, színes szőnyegeket és erősen sodrott köteleket.
25Tarsís-hajók szállították áruidat.
Meggazdagodtál,
tekintélyre tettél szert a tenger közepén.
26Nagy vizekre vittek evezőseid,
de összetört a keleti szél a tenger közepén.
27Kincseid és piaci áruid,
hajósaid és matrózaid,
azok, akik javítgatták sérülésedet,
akik áruiddal kereskedtek és összes katonád,
a rajtad levő egész embertömeg elsüllyed a tenger közepén,
összeomlásod idején.
28Matrózaid jajkiáltásának hangjára megrendülnek a partvidékek.
29A hajókból kiszáll minden evezős,
a tengeri hajósok és matrózok mind a szárazföldre lépnek.
30Jajszavukat hallatják miattad,
és keservesen kiáltoznak,
port hintenek a fejükre, hamuban fetrengenek.
31Kopaszra nyiratkoznak miattad,
és gyászba öltöznek,
sírnak miattad keserű szívvel,
siratnak keservesen.
32Fájdalmukban siratóénekbe kezdenek,
és így énekelnek rólad:
Kicsoda pusztult el úgy,
mint Tírusz a tenger közepén?!
33Amikor piaci áruid a tengerről megérkeztek,
sok népet elégítettél ki,
kincset érő áruk tömegével gazdagítottad a föld királyait.
34Most pedig hajótörött vagy a tengeren,
a vizek mélyén, elsüllyedtek áruid
és a rajtad levő egész embertömeg.
35A szigetek minden lakója szörnyülködik rajtad,
királyaikat rémület fogja el,
eltorzul az arcuk.
36A népek kereskedői fölszisszennek miattad.
Rettenetes véged lett,
nem lesz belőled soha semmi!
Yehezkel 28. fejezet
1Így szólt hozzám Yahuwah Igéje: Emberfia! Szólj Tírusz fejedelméhez: Ezt mondja az én URam, Yahuwah:
2Felfuvalkodtál, és ezt mondtad:
Elohim vagyok én,
Elohim lakóhelyén lakom,
a tenger közepén!
Pedig csak ember vagy, nem Elohim,
csak te tartod magad olyan okosnak,
mint amilyen Elohim.
3Biztosan bölcsebb vagy Dánielnél,
nem marad homályban előtted semmi!
4Bölcsességeddel és értelmeddel szereztél gazdagságot,
aranyat és ezüstöt szereztél kincstáraidba.
5Nagy kereskedői bölcsességeddel gyarapítottad gazdagságodat,
és felfuvalkodtál, mert meggazdagodtál.
6Azért ezt mondja az én URam, Yahuwah:
Mivel olyan okosnak tartottad magad,
mint amilyen Elohim,
7ezért én idegeneket küldök ellened,
a legkegyetlenebb népeket.
Kardot rántanak ellened bármilyen szép és bölcs vagy is,
és véget vetnek fényűzésednek.
8Sírba taszítanak,
meghalsz halálra sebzetten a tenger közepén.
9Mondhatod-e majd gyilkosaidnak:
Elohim vagyok én?!
Csak ember vagy, nem Elohim,
kiszolgáltatva megölőidnek!
10A körülmetéletlenek módján halsz meg,
idegeneknek kiszolgáltatva.
Én megmondtam
– így szól az én URam, Yahuwah!
11Így szólt hozzám Yahuwah igéje: Emberfia! Kezdj siratóéneket Tírusz királyáról, és mondd róla: Ezt mondja az én URam, Yahuwah:
12Te voltál a mintakép,
tele bölcsességgel, tökéletesen szép.
13Édenben, Elohim kertjében voltál,
mindenféle drágakő borított:
rubin, topáz és jáspis, krizolit, ónix és nefrit, zafír, karbunkulus és smaragd.
Aranyból készültek foglalataid,
és a rajtad levő vésetek teremtésed napján elkészültek.
14Fölkent kerúbot adtam melléd,
hogy oltalmazzon,
Elohim szent hegyén voltál,
tüzes kövek közt járkáltál.
15Feddhetetlen életű voltál teremtésed napjától fogva,
míg álnokság nem lett található benned.
16A nagyarányú kereskedés közben megteltél erőszakkal,
és vétkes lettél.
Azért száműztelek Elohim hegyéről,
és elkergetett az oltalmazó kerúb a tüzes kövek közül.
17Szépségedben felfuvalkodtál,
rosszra használtad bölcsességedet a fényűzés kedvéért.
Ledobtalak a földre,
látványossággá tettelek a királyok számára.
18Sok bűnöddel,
álnok kalmárkodásoddal meggyaláztad szentélyeidet.
Azért tüzet gyújtottam benned,
és megemésztett téged,
hamuvá tettelek a földön mindenki szeme láttára.
19Akik csak ismertek a népek között,
szörnyülködnek rajtad.
Rettenetes véged lett,
nem lesz belőled soha semmi.
20Így szólt hozzám Yahuwah igéje: Emberfia! Vesd tekinteted Szidónra, és prófétálj ellene! Ezt mondd: Így szól az én URam, Yahuwah:
22Ellened fordulok, Szidón,
és megmutatom dicsőségemet rajtad.
Majd megtudják, hogy én vagyok Yahuwah,
amikor ítéletet tartok fölötte,
és megmutatom, hogy szent vagyok!
23Mert dögvészt bocsátok rá, és vérontást utcáira,
hullanak benne a halálra sebzettek,
mert fegyver tör rá mindenfelől.
Majd megtudják, hogy én vagyok Yahuwah!
24Szidón nem lesz többé Yiszráel háza számára
szúrós tövis és fájdalmat okozó tüske azok között,
akik körülötte laknak és akik megvetik.
Akkor megtudják, hogy én, Yahuwah, Yahuwah vagyok.
25Így szól az én URam, Yahuwah: Amikor összegyűjtöm Yiszráel házát a népek közül, amelyek közé szétszóródtak, akkor megmutatom a népek szeme láttára, hogy szent vagyok, mert a maguk földjén fognak lakni, amelyet szolgámnak, Yaakovnak adtam. 26Biztonságban laknak ott; házakat építenek, és szőlőket ültetnek, biztonságban laknak. Amikor ítéletet tartok a körülöttük lakók fölött, akik megvetették őket, akkor megtudják, hogy én, Yahuwah, vagyok az ő Elohim-uk.
Yehezkel 29. fejezet
1A tizedik esztendőben a tizedik hónap tizenkettedikén így szólt hozzám Yahuwah Igéje: 2Emberfia! Vesd tekintetedet a fáraóra, Egyiptom királyára, és prófétálj róla és Egyiptomról. Szólj és mondd ezt: Így szól az én URam, Yahuwah:
3Én ellened fordulok,
te fáraó, Egyiptom királya,
te nagy szörnyeteg,
aki ott heverészel a Nílus ágai közt,
és ezt mondod:
Enyém a Nílus, én alkottam! 4Horgokat akasztok az álladba,
pikkelypáncélodhoz ragasztom a Nílus halait,
és kirántalak a Nílusból,
a Nílus halaival együtt,
amelyek pikkelypáncélodhoz ragadtak. 5Kidoblak a pusztába a Nílus halaival együtt,
sík mezőre esel,
nem szednek föl, és nem temetnek el,
a föld vadainak és az ég madarainak adlak eledelül.
6Majd megtudja Egyiptom minden lakója, hogy én vagyok Yahuwah. Mert olyan támasz voltál Yiszráel házának, mint a nád: 7Ha kézbe fogtak, összetörtél, és végighasítottad vállukat, ha rád támaszkodtak, összeroppantál, és megroskasztottad derekukat. 8Azért ezt mondja az én URam, Yahuwah: Íme, fegyvert hozok ellened, és kiirtok belőled embert és állatot. 9Egyiptom földje pusztaság és romhalmaz lesz, mivel azt mondta: Enyém a Nílus, én alkottam! 10Akkor megtudják, hogy én vagyok Yahuwah. Ezért én ellened fordulok és a Nílus ellen. Egyiptom földjét romhalmazzá, csupa rommá teszem Migdóltól Szevénéig, Etiópia határáig. 11Nem jár arra ember, állat sem jár arra; lakatlan lesz negyven évig. 12Egyiptom földjét pusztasággá teszem az elpusztult országok sorában. Városai a romvárosok sorába kerülnek, pusztán maradnak negyven évig. Az egyiptomiakat pedig szétszórom a népek közé, és elszórom őket az országokba!
13De ezt mondja az én URam, Yahuwah: Negyven év múlva összegyűjtöm az egyiptomiakat a népek közül, amelyek közé szétszóródtak. 14Jóra fordítom Egyiptom sorsát; visszahozom őket Patrósz földjére, eredeti hazájukba, és ott alacsonyrendű királyság lesznek. 15Alacsonyabb rendű lesz más királyságoknál, nem tud többé a népek fölé emelkedni. Kicsivé teszem őket, hogy ne uralkodhassanak a népeken. 16Nem lesz többé Yiszráel házának a bizodalma, nem emlékeztet arra a bűnre, hogy hozzá fordultak. Akkor megtudják, hogy én, Yahuwah, Yahuwah vagyok.
17A huszonhetedik évben, az első hónap első napján így szólt hozzám Yahuwah Igéje: 18Emberfia! Nebukadneccar, Babilónia királya nehéz munkát végeztetett haderejével Tírusszal szemben. Mindenkinek belekopaszodott a feje, és feltört a válla, mégsem lett jutalma sem neki, sem haderejének azért a munkáért, amelyet Tírusszal szemben végeztek. 19Azért ezt mondja az én URam, Yahuwah: Én most neki adom Nebukadneccar babilóniai királynak Egyiptomot. Elveszi kincseit, zsákmányt ejt, és prédát szerez. 20Ez lesz haderejének a bére azért a munkáért, amelyet végzett: neki adom Egyiptomot, mert nekem szolgált vele – így szól az én URam, Yahuwah.
21Azon a napon újra megnövelem Yiszráel háza hatalmát, te pedig nyíltan beszélhetsz közöttük. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok Yahuwah.
Yehezkel 30. fejezet
1Így szólt hozzám Yahuwah Igéje: Emberfia! Prófétálj, és mondd ezt: Így szól az én URam, Yahuwah:
2Jajgassatok! Jaj, milyen nap az!
3Mert közel van a nap, közel van Yahuwah napja!
4Borús nap lesz az, a népek ideje.
5Eljön a fegyver Egyiptom ellen,
reszketés lesz Etiópiában,
hullanak a sebesültek Egyiptomban,
elviszik kincseit, és földig lerombolják.
6Etiópok, pútiak, lídek, mindenféle keverék nép,
Kúb és a vele szövetséges ország lakói egyaránt fegyver által esnek el.
7Ezt mondja Yahuwah:
Elesnek Egyiptom támogatói,
lehanyatlik gőgös hatalma.
Migdóltól Szevénéig fegyvertől esnek el a benne lakók!
8így szól az én URam, Yahuwah.
Pusztává lesz az elpusztult országok sorában,
és városai a romvárosok sorába kerülnek.
9Majd megtudják, hogy én vagyok Yahuwah,
amikor tűzbe borítom Egyiptomot,
és segítői mind összetörnek.
10Azon a napon követeket indítok hajókon,
hogy fölriasszák a gondtalan Etiópiát.
Reszketés jön rájuk Egyiptom napja miatt,
mert jön már!
11Ezt mondja az én URam, Yahuwah:
Véget vetek Egyiptom népe tömegének Nebukadneccar babilóniai király által.
12Elhozom őt és népét,
a legkegyetlenebb népeket az ország elpusztítására.
Kardot rántanak Egyiptom ellen,
és megtöltik az országot megölöttekkel.
13Kiszárítom a Nílus ágait,
és gonoszok kezébe adom az országot.
Idegenekkel pusztíttatom el az országot és a benne levőket.
Én, Yahuwah, megmondtam!
14Ezt mondja az én URam, Yahuwah:
Elpusztítom a bálványokat,
kiirtom a bálványszobrokat Nófból,
Egyiptomban nem lesz többé fejedelem.
Félelmet keltek majd Egyiptomban.
15Elpusztítom Patrószt,
tűzbe borítom Cóant,
ítéletet tartok Nó fölött.
16Kiöntöm haragomat Színre,
Egyiptom erős várára,
és kiirtom Nó népe tömegét.
Tűzbe borítom Egyiptomot,
kínjában vergődik Szín,
Nó falain réseket törnek,
Nófot fényes nappal ostromolják.
17Ón és Pí-Beszet ifjai fegyvertől esnek el,
s a többiek fogságba mennek.
Tahpanhészben sötét lesz nappal,
ha összetöröm ott Egyiptom igáját.
18Vége lesz gőgös erejének,
őt magát felhő borítja el,
leányai pedig fogságba mennek.
Így tartok ítéletet Egyiptom fölött,
és megtudják, hogy én vagyok Yahuwah.
19A tizenegyedik évben, az első hónap hetedikén így szólt hozzám Yahuwah Igéje: Emberfia! Eltörtem a fáraónak, Egyiptom királyának a karját, de nem kötözték be, hogy meggyógyítsák, pólyát sem raktak rá, hogy megerősödjön, és fegyvert foghasson.
20Ezért így szól az én URam, Yahuwah: Én a fáraó ellen, Egyiptom királya ellen fordulok, és mindkét karját eltöröm: az épet is, meg a már töröttet is, és kiütöm kezéből a fegyvert.
21Szétszórom az egyiptomiakat a népek közé, és elszórom őket az országokba. Babilónia királyának a karjait megerősítem, és kardomat adom a kezébe.
22A fáraó karjait azonban eltöröm, és keservesen fog nyögni előtte, mint akit halálra sebeztek. Megerősítem Babilónia királyának a karjait, a fáraó karjai pedig lehanyatlanak.
23Akkor megtudják, hogy én vagyok Yahuwah, mert kardomat Babilónia királyának a kezébe adom, hogy azt Egyiptom ellen fordítsa.
24Szétszórom az egyiptomiakat a népek közé, és elszórom őket az országokba. Akkor megtudják, hogy én vagyok Yahuwah.
25Azután így szólt hozzám az Úr szava: Embernek fia! Prófétálj, és mondd: „Így szól az én Uram, az Úr:
Jajgassatok! Jaj, micsoda nap!
26Mert közel van az a nap, közel az Úr napja; felhős nap, a népek ideje lesz az!
Yehezkel 31. fejezet
1A tizenegyedik esztendőben, a harmadik hónapban, a hónap első napján így szólt hozzám az Úr szava:
2Embernek fia! Szólj a fáraónak, Egyiptom királyának és az ő népének:
„Kihez hasonlítasz nagyságodban?
3Íme, Asszíria cédrus volt a Libánonon,
szép ágai és sűrű gallyai árnyékot tartottak.
Magas növésű volt, a fellegekig ért a teteje.*
4Víz növelte naggyá,
a mélység vizei tették magassá,
folyóik körbefogták a helyet, ahova ültették,
és csak kis patakágaikat bocsátották
a mező többi fájához.
5Ezért lett magasabb növésű
a mező minden fájánál.
Sok ága lett,
s hosszúra nőttek gallyai a sok víztől,
amely felé kiterjesztette őket.
6Áagain rakott fészket minden égi madár,
gallyai alatt kölykezett a mező minden vadja,
és árnyékában sokféle nép lakott.
7Magassága és hosszan kinyúló ágai
széppé tették,
mert gyökerei bőséges vízig hatoltak.
8A cédrusok nem takarhatták el őt
Isten kertjében,
a ciprusoknak sem voltak
hozzá hasonlók az ágai,
és a platánoknak sem voltak
olyan gallyai, mint neki.
Isten kertjében egy fa sem
hasonlított hozzá szépségben.
9Széppé tettem őt sok ágával,
úgyhogy irigykedett rá az Éden minden fája
Isten kertjében.
10Ezért így szól az én Uram, az Úr: Mivel magasra nőtt, koronája a felhők közé nyúlt, és szíve fölfuvalkodott, mivel magas lett,
11ezenért a nemzetek leghatalmasabbjának kezébe adtam őt, hogy bánjék el vele, gonoszsága miatt elűztem őt.
12Kivágták az idegenek, ledöntötték a nemzetek legkegyetlenebbjei. A hegyekre és a völgyekbe hullottak ágai, összetörtek gallyai a föld minden patakmedrében, és kijött árnyéka alól a föld valamennyi népe, és otthagyták.
13Ledőlt törzsén sokféle égi madár lakik, és ágaihoz gyűlik a mező minden vadja.
14Azért ne nőjön magasra egyetlen víz mellett lévő fa se, és ne emelje koronáját a felhők közé! Ne bízzon senki kevélyen önmagában, ha táplálja is a víz, mert mindenki halálra jut, a föld mélységébe, ugyanúgy, mint a többi ember, akik a sírba szálltak.
15Így szól az én Uram, az Úr: Azon a napon, amelyen leszállt a Seolba, gyászba öltöztettem miatta a mélység vizeit, és gátat vetettem folyóinak, és elzártam a sok vizet.* Gyászba borítottam miatta a Libánont, a mező minden fája elepedt miatta.
16Zuhanásának hangjával megrendítettem a nemzeteket, amikor a Seolba taszítottam őt a többiekkel együtt, akik a sírba szállnak. És vigasztalást nyert a föld mélységében az Éden minden fája, a Libánon válogatott szépsége, mind, amit víz táplált.
17Mert ezek is leszálltak vele a sírba azokhoz, akiket fegyverrel öltek meg, segítőivel együtt, akik az ő árnyékában ültek a nemzetek között.*
18Kihez vagy hát hasonló dicsőségben és nagyságban Éden fái között? Hiszen le kell szállnod Éden fáival együtt a föld mélységébe! Körülmetéletlenek között fogsz feküdni azokkal együtt, akiket fegyver ölt meg. Így jár a fáraó és minden sokasága – ezt mondja az én Uram, az Úr.”
Yehezkel 32. fejezet
Oroszlán voltál a népek közt,
de véged lett!
Mint egy tengeri szörnyeteg,
hullámokat vertél folyóidban,
fölzavartad lábaiddal a vizet,
és fölkavartad a folyókat.
Ezt mondja az én URam, Yahuwah:
Kivetem rád hálómat;
sok népet gyűjtve össze kihúzlak kerítőhálómmal.
Ledoblak a földre, sík mezőre vetlek,
rád telepítek majd mindenféle égi madarat,
jól tartok belőled minden földi állatot.
Testedet a hegyekre dobom,
megtöltöm a völgyeket hulláddal.
Megöntözöm kifolyó véreddel a földet,
egészen a hegyekig, megtelnek vele a patakmedrek.
Amikor kimúlsz, befedem az eget,
és elsötétítem csillagait;
a napot felhővel takarom el,
a hold fénye sem világít.
Minden égitestet elsötétítek miattad,
és országodat sötétségbe borítom!
– így szól az én URam, Yahuwah.
Sok népet megdöbbentek, amikor eljuttatom összeomlásod hírét a nemzetekhez, azokba az országokba, amelyeket nem ismertél. Rémületbe ejtek sok népet, királyaikat borzalom fogja el miattad, amikor kardomat suhogtatom előttük. Szakadatlanul rettegni fog mindenki a maga életéért összeomlásod idején.
Mert ezt mondja az én URam, Yahuwah:
Elér téged Babilónia királyának fegyvere!
Leterítlek tömegestül a hősök fegyverével,
akik a népek közt a legkegyetlenebbek;
elpusztítják Egyiptom büszkeségét,
kipusztul népének egész tömege.
Kipusztítok minden állatot a nagy vizek mellől,
többé nem zavarja föl azokat ember lába,
állatok patája sem zavarja föl.
Akkor megtisztítom vizeiket,
hogy olajként folyjanak folyóik!
– így szól az én URam, Yahuwah.
Amikor pusztává teszem Egyiptomot,
és mindenestül elpusztul az ország,
amikor megverem minden lakóját,
akkor megtudják, hogy én vagyok Yahuwah.
Siratóének ez,
sírva énekeljék a népek leányai,
sírva énekeljék,
Egyiptomról és egész tömegéről énekeljék sírva!
– így szól az én URam, Yahuwah.
A tizenkettedik évben az első hónap tizenötödikén így szólt hozzám Yahuwah Igéje: Emberfia! Sirasd el a népek leányaival Egyiptom népe tömegét, és küldd le az előkelőket a föld mélyébe, a sírba roskadókhoz! Különb vagy-e bárkinél is? Menj, és feküdj a körülmetéletlenek mellé!
A fegyverrel megöltek közt fognak elesni! Fegyver martaléka lett, elvonszolták őt és egész tömegét. Így fognak beszélni róla és segítőiről a hatalmas hősők a holtak hazájában: Leszálltak, itt fekszenek a körülmetéletlenek között, a fegyverrel megöltek között!
Ott van Asszíria, egész népe körös-körül a sírokban. Mindnyájan fegyvertől estek el, halálra sebzetten. A legmélyebb sírban adtak neki helyet, ott van népe körös-körül a sírokban. Mindnyájan fegyvertől estek el, halálra sebzetten, pedig rettegésben tartották az élők földjét.
Ott van Élám, egész tömege körös-körül a sírokban. Mindnyájan fegyver által estek el, halálra sebzetten. Körülmetéletlenül szálltak le a föld mélyébe, pedig rettegésben tartották az élők földjét. De most gyalázat a sorsuk a sírba leszállókkal együtt. A megöltek közt adtak fekvőhelyet neki, egész tömegének körös-körül a sírokban. Mindnyájan körülmetéletlenek, fegyverrel megöltek, pedig rettegésben tartották az élők földjét. Gyalázat a sorsuk a sírba leszállókkal együtt. A megöltek közé dobták őket.
Ott van Mesek és Tubal, egész tömegük körös-körül a sírokban. Mindnyájan körülmetéletlenek, fegyverrel megöltek, pedig rettegésben tartották az élők földjét. Nem fekhetnek együtt azokkal a hősökkel, akik a körülmetéletlenek közül estek el, de fegyverzetükkel együtt szálltak le a holtak hazájába, és kardjukat a fejük alá tették. Büntetésük még a csontjaikra is ránehezedik, mert mint hősök, rettegésben tartották az élők földjét. Te is összeomlasz a körülmetéletlenekkel együtt, és ott fekszel majd a fegyverrel megöltek között.
Ott van Edom, királyaival és összes fejedelmével, akiket vitézségük ellenére a fegyverrel megöltek közé dobtak. A körülmetéletlenek és a sírba leszállók között fekszenek.
Ott vannak az északi uralkodók, és minden szidóni, akik leszálltak a megöltekkel együtt, rettegett vitézségük ellenére megszégyenülve. Körülmetéletlenül fekszenek a fegyverrel megöltek között, és gyalázat a sorsuk a sírba leszállókkal együtt.
Ha ezeket látja a fáraó, megvigasztalódik népe tömegének sorsán. Fegyver ölte meg a fáraót és egész haderejét – így szól az én URam, Yahuwah. Rettegésben tartottam vele az élők földjét, de le kellett feküdnie a fáraónak és népe egész tömegének a körülmetéletlenekkel együtt a fegyverrel megöltek közé – így szól az én URam, Yahuwah.
Yehezkel 33. fejezet
Így szólt hozzám Yahuwah Igéje: Emberfia! Szólj népedhez, és ezt mondd nekik: Ha fegyveres ellenséget hozok egy ország ellen, és az ország népe választ a maga köréből egy férfit, és őrállóvá teszi, az pedig látja jönni a fegyveres ellenséget az ország ellen, és megfújja a kürtöt, hogy figyelmeztesse a népet, akkor ha valaki hallja a kürtszót, de nem törődik a figyelmeztetéssel, a fegyveres ellenség pedig eljön, és levágja, úgy a vére a saját fejére száll. Hallotta a kürtszót, de nem törődött a figyelmeztetéssel: a vére saját magára száll, mert ha törődött volna a figyelmeztetéssel, megmenthette volna az életét. Ha ellenben az őrálló látja jönni a fegyveres ellenséget, de nem fújja meg a kürtöt, és nem figyelmezteti a népet, azután eljön a fegyveres ellenség, és levág közülük valakit, akkor azt a maga bűne érte utol, de vérét az őrállótól kérem számon.
Emberfia! Téged ilyen őrállóvá tettelek Yiszráel házában. Ha igét hallasz tőlem, figyelmeztesd őket az én nevemben! Ha ezt mondom a bűnösnek: Bűnös vagy, meg kell halnod! – és te nem mondod meg, és nem figyelmezteted a bűnöst, hogy rossz úton jár, akkor az a bűnös meghal ugyan bűne miatt, de vérét tőled kérem számon. De ha te figyelmeztetted a bűnöst, hogy térjen meg útjáról, és az nem tért meg útjáról, akkor az meghal a bűne miatt, de te megmented a lelkedet.
Te pedig, emberfia, mondd meg Yiszráel házának: Ti így beszéltek: Ránk nehezednek bűneink és vétkeink, elsorvadunk miattuk. Hogyan maradhatnánk életben? Ezt mondd nekik: Életemre mondom – így szól az én URam, Yahuwah-, hogy nem kívánom a bűnös ember halálát, hanem azt, hogy a bűnös megtérjen útjáról, és éljen. Térjetek meg, térjetek meg gonosz utaitokról! Miért halnátok meg, Yiszráel háza Te pedig, emberfia, mondd meg népednek: Az igazat nem menti meg igazsága, ha vétkessé válik; a bűnös sem bukik el bűne miatt, ha megtér bűnéből. Az igaz sem maradhat életben, ha vétkessé válik. Ha azt mondom az igaznak, hogy élni fog, de ő elbizakodik igazságában, és gonoszságot művel, akkor igaz tettei nem kerülnek említésre, hanem meg fog halni, mert gonoszságot művelt. Ha pedig azt mondom a bűnösnek, hogy meg fog halni, de ő megtér vétkéből, törvény és igazság szerint él, ha a bűnös visszaadja a zálogot, a rablott holmiért kártérítést ad, az életre vivő rendelkezéseket követi, nem követ el gonoszságot, akkor élni fog, nem hal meg. Elkövetett vétkei nem kerülnek említésre. Követte a törvényt és az igazságot, tehát élni fog.
Néped ezt mondja: Nem következetes Yahuwah! Pedig ők nem következetesek. Ha az igaz eltér igazságától, és gonoszságot művel, meghal miatta. És ha a bűnös megtér bűnéből, követi a törvényt és az igazságot, élni fog. Mondhatjátok, hogy nem következetes Yahuwah, én akkor is mindegyikőtöket a tettei szerint ítélem meg, Yiszráel háza!
Fogságunk tizenkettedik évében, a tizedik hónap ötödikén egy menekült érkezett hozzám Yerushalaim-ből, és ezt mondta: Elesett a város! Yahuwah pedig már a menekült megérkezését megelőző estén megragadott engem. De reggel megnyitotta számat, amikor a menekült hozzám érkezett. Megnyílt a szám, és nem voltam már néma. Így szólt hozzám Yahuwah igéje: Emberfia! Azoknak a romoknak a lakói, ott Yiszráel földjén, ezt mondogatják: Avraham egymaga volt, és örökségül kapta az országot. Mi sokan vagyunk, nekünk jutott örökségül az ország. Ezért mondd meg nekik: Így szól az én URam, Yahuwah: Vérrel együtt eszitek a húst, fölnéztek bálványaitokra, vért ontotok, és ti akarjátok örökölni az országot? Fegyveretekre támaszkodtok, utálatos dolgokat műveltek, egymás feleségét tisztátalanná teszitek, és ti akarjátok örökölni az országot? Ezt mondd nekik: Így szól az én URam, Yahuwah: Életemre mondom, hogy akik a romok között vannak, fegyvertől esnek el, akik a mezőn vannak, azokat a vadállatoknak adom eledelül, akik pedig erődökben és barlangokban vannak, dögvészben halnak meg. Sivárrá és kietlenné teszem az országot, vége lesz gőgös erejének. Kopárak lesznek Yiszráel hegyei, nem jár rajtuk senki. Majd megtudják, hogy én vagyok Yahuwah, amikor az országot sivárrá és kietlenné teszem, a sok utálatos dolog miatt, amit elkövettek.
Emberfia! Rólad beszélget néped a falak mellett és a házak kapujában. Így beszélgetnek maguk közt egymással: Gyertek csak, hallgassátok, miféle ige jön Yahuwah-tól! Azután eljönnek hozzád, mintha népgyűlésre jönnének; odaül eléd az én népem, hallgatják beszédedet, de nem aszerint élnek. Pajzán dallá lesz az a szájukban, az eszük pedig nyereségen jár. Csak ennyi vagy nekik: Pajzán dalok énekese, akinek szép a hangja, és jól pengeti a lantot. Hallgatják a beszédedet, de nem aszerint élnek. De ha majd beteljesedik – mert beteljesedik! – akkor megtudják, hogy próféta volt közöttük.
Yehezkel 34. fejezet
1Így szólt hozzám Yahuwah Igéje: 2Emberfia! Prófétálj Yiszráel pásztorairól! Prófétálj, és mondd meg a pásztoroknak: Így szól az én URam, Yahuwah: Jaj Yiszráel pásztorainak, akik magukat legeltették! Hát nem a nyájat kell legeltetniük a pásztoroknak? 3A tejet megittátok, a gyapjúval ruházkodtatok, a kövéret levágtátok, de a nyájat nem legeltettétek! 4A gyengét nem erősítettétek, a beteget nem gyógyítottátok, a sérültet nem kötöztétek be, az eltévedtet nem tereltétek vissza, és az elveszettet nem kerestétek meg, hanem erőszakosan és kegyetlenül uralkodtatok rajtuk. 5Szétszóródtak, mint akiknek nincs pásztoruk, mindenféle mezei vad eledelévé lettek, úgy szétszóródtak. 6Tévelygett nyájam minden hegyen és minden magas halmon; szétszóródott nyájam az egész föld színén, és nincs aki utána járjon, nincs aki megkeresse.
7Ezért ti, pásztorok, halljátok meg Yahuwah igéjét: 8Életemre mondom – így szól az én URam, Yahuwah-: Mivel prédává lett a nyájam, és mindenféle mezei vad eledelévé lett a nyájam, mint amelynek nincs pásztora, pásztoraim nem jártak nyájam után, hanem önmagukat legeltették a pásztorok, nem a nyájamat legeltették, 9ezért, ti pásztorok, halljátok meg Yahuwah igéjét! 10Így szól az én URam, Yahuwah: Én most a pásztorok ellen fordulok, és számon kérem tőlük a nyájamat. Véget vetek annak, hogy ők legeltessék a nyájat, magukat sem fogják többé legeltetni a pásztorok. Kiragadom szájukból juhaimat, és nem esznek belőlük többé.
11Mert így szól az én URam, Yahuwah: Majd én magam keresem meg juhaimat, és én viselem gondjukat. 12Ahogyan a pásztor gondját viseli a nyájnak, amikor ott áll juhai között, amelyek szét voltak szóródva, úgy viselem gondját juhaimnak. Kiszabadítom őket mindenünnen, ahová csak szétszóródtak egy felhős, borús napon. 13Kivezetem őket a népek közül, és összegyűjtöm az országokból, azután beviszem őket a saját földjükre. Legeltetni fogom őket Yiszráel hegyein, a völgyekben és az ország minden lakóhelyén. 14Jó legelőn legeltetem majd őket, és Yiszráel magas hegyein fognak tanyázni. Jó tanyájuk lesz, ott heverésznek, és kövér legelőn legelésznek Yiszráel hegyein. 15Én legeltetem juhaimat, és én keresek nekik pihenőhelyet – így szól az én URam, Yahuwah. 16Az elveszettet megkeresem, az eltévedtet visszaterelem, a sérültet bekötözöm, a gyengét erősítem, a kövérre és az erősre vigyázok; úgy legeltetem őket, ahogy kell.
17De köztetek is igazságot teszek, juhaim – így szól az én URam, Yahuwah-, bárány és bárány között, kosok és bakok között 18Nem elég nektek, hogy a legjobb legelőn legeltek? Miért tapossátok össze lábatokkal a többi legelőt? Tiszta vizet isztok. Miért zavarjátok föl lábatokkal, amit ott hagytok? 19Azt legeljék az én juhaim, amit a ti lábatok összetaposott, és azt igyák, amit a ti lábatok fölzavart?
20Ezért így szól az én URam, Yahuwah: Majd én igazságot teszek kövér bárány és sovány bárány között. 21Oldalatokkal és vállatokkal taszigáljátok, és szarvaitokkal öklelitek félre a gyöngéket, míg csak ki nem szorítjátok őket. 22De én megszabadítom juhaimat, és nem esnek többé zsákmányul, mert igazságot teszek bárány és bárány között! 23Egyetlen pásztort rendelek föléjük, hogy legeltesse őket: szolgámat, Davidot. Ő fogja legeltetni őket, ő lesz a pásztoruk. 24Én, Yahuwah, Elohim-uk leszek, szolgám, David pedig fejedelmük lesz. Én, Yahuwah, megmondtam!
25Szövetséget kötök velük, hogy békéjük legyen: kipusztítom az országból a vadállatokat, biztonságban lakhatnak majd a pusztában, és az erdőkben is alhatnak. 26Áldást adok nekik hegyem körül, esőt adok idejében: áldásos esők lesznek. 27A mező fája megadja gyümölcsét, a föld is megadja termését, biztonságban élnek földjükön. Majd megtudják, hogy én vagyok Yahuwah, amikor darabokra töröm igájukat, és kiszabadítom őket azok kezéből, akiket szolgálnak. 28Nem esnek többé zsákmányul a népeknek, és nem falják fel őket a vadállatok, hanem biztonságban lakhatnak, mert senki sem rémítgeti őket. 29Híres ültetvényt sarjasztok nekik, nem hal éhen többé senki az országban, és nem kell tűrniük többé a népek gyalázkodását. 30Akkor megtudják, hogy én, Yahuwah, az ő Elohim-uk, velük vagyok, és hogy ők, Yiszráel háza, az én népem – így szól az én URam, Yahuwah. 31Mert ti az én juhaim, az én legelőm nyája vagytok. Emberek vagytok, én pedig Elohim-otok! – így szól az én URam, Yahuwah.
Yehezkel 35. fejezet
Így szólt hozzám Yahuwah Igéje: Emberfia! Vesd tekintetedet a Széír hegyére, és prófétálj róla! Ezt mondd róla: Így szól az én URam, Yahuwah: Én most ellened fordulok, Széír hegye, kinyújtom kezem ellened, sivárrá és kietlenné teszlek. Városaidat romba döntöm, te pedig pusztává leszel, és megtudod, hogy én vagyok Yahuwah. Mivel örökösen ellenségeskedtél, és Yiszráel fiait fegyver martalékává tetted veszedelmük idején, a végső bűnhődés idején, ezért, életemre mondom – így szól az én URam, Yahuwah-, hogy vérbe borítlak, üldözni fog a vér! Te nem gyűlölted a vért, ezért üldözni fog a vér Széír hegyét sivárrá és kietlenné teszem, és kiirtok onnan mindenkit, aki ott jár-kel. Elborítom hegyeidet megöltekkel, halmaidon, völgyeidben és összes folyómedredben fegyverrel megöltek hullanak el. Örökre pusztává teszlek, és városaid lakatlanok lesznek. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok Yahuwah.
Mivel ezt mondod: Az a két nép és az a két ország az enyém lesz, birtokba veszem – pedig ott volt Yahuwah– azért így szól az én URam, Yahuwah: Életemre mondom, hogy ugyanolyan haragos indulattal bánok veled, ahogyan te bántál velük gyűlöletedben. Majd megismersz engem, amikor ítéletet tartok fölötted. Akkor megtudod, hogy én, Yahuwah, meghallottam, mennyi szitkot szórtál Yiszráel hegyeire, amikor így beszéltél: Elpusztultak, nekünk jutottak martalékul! Nagyszájúak voltatok, és sokat szidtatok engem. Én meghallottam! Ezt mondja az én URam, Yahuwah: Az egész föld örülni fog, ha pusztasággá teszlek, ahogyan te örültél, amikor Yiszráel házának birtoka pusztasággá lett. Így bánok veled. Pusztaság lesz a Széír hegye egész Edommal együtt. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok Yahuwah.
Yehezkel 36. fejezet
1Te pedig, emberfia, prófétálj Yiszráel hegyeinek, és mondd: Yiszráel hegyei, halljátok meg Yahuwah igéjét! 2Így szól az én URam, Yahuwah: Mivel az ellenség hahotázva mondta rólatok: Az ősi halmok a mi birtokunkba kerültek! – 3ezért prófétálj, és mondd: Így szól az én URam, Yahuwah: Mivel a vesztetekre törnek mindenfelől, hogy a többi nép birtokává legyetek, és mivel rágalmakat terjesztő népek szájára kerültetek, 4azért, Yiszráel hegyei, halljátok az én URamnak, Yahuwah-nak igéjét! Ezt mondja az én URam, Yahuwah a hegyeknek és a halmoknak, a medreknek és a völgyeknek, az elpusztult romoknak és az elhagyatott városoknak, amelyeket a körülöttük élő többi nép prédált és gúnyolt; 5ezért tehát így szól az én URam, Yahuwah: Heves indulatomban beszélek a többi nép ellen és egész Edom ellen, akik birtokba vették országomat kárörvendő szívvel és megvető szellemmel, hogy elnéptelenítsék és fölprédálják. 6Ezért prófétálj Yiszráel földjéről, mondd a hegyeknek és a halmoknak, a medreknek és a völgyeknek: Így szól az én URam, Yahuwah: Haragos indulatomban beszélek, mert a népek gyalázkodását kellett eltűrnötök. 7Ezért így szól az én URam, Yahuwah: Fölemelt kézzel teszek esküt, hogy majd a körülöttetek élő népeknek kell eltűrniük, hogy gyalázzák őket! 8Rajtatok pedig, Yiszráel hegyei, ágak sarjadnak, és gyümölcs terem népemnek, Yiszráelnek, mert hamarosan hazatérnek. 9Mert én mellettetek vagyok, és felétek fordulok: megművelnek és bevetnek titeket. 10Megszaporítom rajtatok az embereket, Yiszráel egész házát, városaitok benépesülnek, a romok újjáépülnek. 11Megszaporítom rajtatok az embereket és az állatokat, sokasodni és szaporodni fognak. Úgy telepítem le őket, mint hajdan, és több jót teszek veletek, mint azelőtt. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok Yahuwah. 12Azt is megteszem, hogy emberek járjanak majd rajtatok: az én népem, Yiszráel. Birtokba vesznek, az ő tulajdonuk lesztek, és nem lesztek többé néptelenek. 13Így szól az én URam, Yahuwah: Bár azt mondják, hogy emberevő föld vagy, mert el szoktad pusztítani a rajtad élő népeket, 14nem eszel többé embert, és nem pusztítod el a rajtad élő népeket – így szól az én URam, Yahuwah. 15Nem kell többé hallanod a nemzetek gyalázkodását, a népek csúfolódását sem kell tűrnöd többé, és nem pusztítod el a rajtad élő népeket – így szól az én URam, Yahuwah.
16Így szólt hozzám Yahuwah Igéje: 17Emberfia! Amikor Yiszráel háza a saját földjén lakott, tisztátalanná tették azt életükkel és tetteikkel. Olyan tisztátalan volt előttem az életük, mint a havi vérzés. 18Rájuk zúdítottam haragomat, mert vért ontottak a földre, és tisztátalanná tették azt bálványaikkal. 19Ezért elszélesztettem őket a népek között, és szétszóródtak az országokba. Életük és tetteik szerint tartottam ítéletet fölöttük. 20De amikor a népek közé jutottak, amerre csak jártak, gyalázatossá tették szent nevemet, mert ezt mondták róluk: Yahuwah népe ezek, mégis ki kellett jönniük országából! 21Ekkor szánalomra indultam szent nevemért, amelyet gyalázatossá tett Yiszráel háza a népek között, amerre csak járt.
22Ezért mondd ezt Yiszráel házának: Így szól az én URam, Yahuwah: Nem tiértetek cselekszem én, Yiszráel háza, hanem szent nevemért, amelyet gyalázatossá tettetek a népek között, amerre csak jártatok. 23Megmutatom, hogy szent az én nagy nevem, amely gyalázatos lett a népek között, mert gyalázatossá tettétek közöttük. Akkor megtudják a népek, hogy én vagyok Yahuwah– így szól az én URam, Yahuwah-, amikor szemük láttára megmutatom rajtatok, hogy szent vagyok. 24Kihozlak benneteket a népek közül, összegyűjtelek az országokból, és beviszlek benneteket a saját földetekre. 25Tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok. Minden tisztátalanságotoktól és minden bálványotoktól megtisztítlak benneteket. 26Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. 27Az én lelkemet adom belétek, és azt művelem veletek, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek. 28Abban az országban fogtok lakni, amelyet őseiteknek adtam. Az én népem lesztek, én pedig Elohim-otok leszek. 29Megszabadítlak benneteket minden tisztátalanságotoktól. Parancsolok a gabonának, megsokasítom, és nem hozok rátok éhínséget. 30Megszaporítom a fák gyümölcsét és a mező termését, hogy ne csúfoljanak többé benneteket éhínség miatt a népek. 31Akkor visszagondoltok arra, hogy milyen gonoszul éltetek, és milyen rosszak voltak tetteitek, és megundorodtok magatoktól utálatos bűneitek miatt. 32Nem tiértetek cselekszem – így szól az én URam, Yahuwah-, tudjátok meg ezt! Szégyenkezzetek, és piruljatok életetek miatt, Yiszráel háza!
33Így szól az én URam, Yahuwah: Amikor megtisztítlak benneteket minden bűnötöktől, benépesítem a városokat, és újjáépülnek a romok. 34Művelni fogják a pusztává lett földet, azután, hogy pusztán hevert az arra járók szeme láttára. 35Azt mondják majd: Ez a pusztává lett föld itt most olyan, mint az Éden kertje. A rommá lett, elpusztult és lerombolt városokat pedig újból megerősítették, és újból laknak bennük. 36Akkor megtudják a népek, amelyek körülöttetek megmaradtak, hogy én, Yahuwah, építettem újjá a rombadőlt városokat, és én ültettem be a pusztává lett földet. Én, Yahuwah, megmondtam, és meg is teszem! 37Így szól az én URam, Yahuwah: Még azt is kérheti tőlem Yiszráel háza, hogy ezt tegyem velük: úgy megsokasítom az embereket, mint a juhokat. 38Úgy tele lesznek a romba dőlt városok emberek tömegével, ahogyan Yerushalaim tele van az ünnepeken juhokkal, áldozatra szentelt juhokkal. Akkor megtudják, hogy én vagyok Yahuwah.
Yehezkel 37. fejezet
1Yahuwah megragadott engem; elvitt engem Yahuwah Szellem által, és letett egy völgyben. Tele volt az csontokkal. 2Végigvezetett köztük körös-körül, és láttam, hogy nagyon sok csont volt a völgyben, és már nagyon szárazak voltak. 3Megkérdezte tőlem: Emberfia! Életre kelnek-e még ezek a csontok? Én így feleltem: Ó, URam, Yahuwah, te tudod! 4Akkor ezt mondta nekem: Prófétálj e csontokról! Mondd nekik: Ti száraz csontok, halljátok Yahuwah igéjét! 5Így szól az én URam, Yahuwah ezekhez a csontokhoz: Én lelket adok belétek, és életre fogtok kelni. 6Inakat adok rátok, húst rakok rátok, és beborítlak benneteket bőrrel, azután lelket adok belétek, hogy életre keljetek. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok Yahuwah.
7Én tehát prófétáltam, ahogyan megparancsolta nekem. Amint prófétálni kezdtem, hirtelen dörgő hang támadt, a csontok pedig egymáshoz illeszkedtek. 8Láttam, hogy inak kerültek rájuk, majd hús növekedett, és végül bőr borította be őket, de Szellem még nem volt bennük. 9Akkor ezt mondta nekem: Prófétálj a Szellemnek, prófétálj, emberfia, és mondd a Szellemnek: Így szól az én URam, Yahuwah: A négy égtáj felől jöjj elő, Szellem, és lehelj ezekbe a megöltekbe, hogy életre keljenek! 10Én tehát prófétáltam, ahogyan megparancsolta nekem. Akkor Szellem szállt beléjük, életre keltek, és talpra álltak: igen-igen nagy sereg volt.
11Akkor ezt mondta nekem: Emberfia! Ez a sok csont Yiszráel egész háza, amely most ezt mondja: Elszáradtak a csontjaink, és elveszett a reménységünk, végünk van. 12Azért prófétálj, és ezt mondd nekik: Így szól az én URam, Yahuwah: Én felnyitom sírjaitokat, és kihozlak sírjaitokból, én népem, és beviszlek benneteket Yiszráel földjére. 13Akkor megtudjátok, hogy én vagyok Yahuwah, amikor felnyitom sírjaitokat, és kihozlak sírjaitokból, én népem! 14Lelkemet adom belétek, életre keltek, és letelepítelek benneteket a saját földeteken. Akkor megtudjátok, hogy én, Yahuwah, meg is teszem, amit megmondtam – így szól Yahuwah.
15Így szólt hozzám Yahuwah Igéje: 16Te emberfia, fogj egy fadarabot, és írd rá: Ez Yehudaé és a hozzá tartozó Yiszráelieké. Azután fogj egy másik fadarabot, és arra ezt írd: Ez Yoszefé, azaz Efráimé, és az egész hozzá tartozó Yiszráel házáé. 17Illeszd őket egymáshoz egy fává, hogy eggyé legyenek a kezedben! 18Ha majd ezt mondja neked néped: Magyarázd meg, hogy mit jelent ez! – 19akkor így felelj: Ezt mondja az én URam, Yahuwah: Én kezembe fogom Yoszefnek, azaz Efráimnak és Yiszráel hozzá tartozó törzseinek a fáját, hozzáillesztem Yehuda fájához, egy fát csinálok belőlük, és eggyé lesznek a kezemben. 20Amikor szemük láttára kezedben lesznek azok a fadarabok, amelyekre írtál, 21így beszélj hozzájuk: Ezt mondja az én URam, Yahuwah: Én kihozom Yiszráel fiait a népek közül, bárhová kerültek. Összegyűjtöm őket mindenfelől, és beviszem őket a saját földjükre. 22Egy néppé teszem őket abban az országban, Yiszráel hegyein, és egy király fog uralkodni mindnyájuk fölött. Nem lesz többé két nép, és nem szakadnak soha többé két királyságra. 23Nem teszik magukat többé tisztátalanná förtelmes bálványszobraikkal és sok vétkükkel. Megszabadítom őket minden vétküktől, mert elpártoltak tőlem, és megtisztítom őket. Az én népem lesznek, én pedig Elohim-uk leszek.
24Az én szolgám, David lesz a királyuk: egy pásztoruk lesz mindnyájuknak. Akkor az én törvényeim szerint élnek, rendelkezéseimet megtartják és teljesítik. 25Abban az országban laknak majd, amelyet szolgámnak, Yaakovnak adtam, amelyben őseitek is laktak. Ott laknak ők, fiaik és unokáik örökre, és szolgám, David lesz a fejedelmük örökre. 26Szövetséget kötök velük, hogy békében éljenek. Örök szövetség lesz az. Letelepítem és megsokasítom őket, szentélyemet pedig közéjük helyezem örökre. 27Mishkánom (hajlékom) náluk lesz, Elohim-uk leszek, ők pedig népem lesznek. 28Akkor megtudják a népek, hogy én vagyok Yahuwah, aki megszentelem Yiszráelt, amikor szentélyem köztük lesz örökre.
Yehezkel 38. fejezet
10Így szól az én URam, Yahuwah: Abban az időben rossz gondolataid támadnak, és gonosz terveket fogsz szőni. 11Ezt gondolod: Fölvonulok a védtelen ország ellen, rátámadok a békében és biztonságban lakókra, akik mindnyájan úgy élnek, hogy sem várfaluk, sem zárral ellátott kapujuk nincs. 12Zsákmányt akarsz ejteni, prédát akarsz szerezni, hatalmaddal az újra benépesült romok ellen akarsz fordulni, a nemzetek közül összegyűjtött nép ellen, amely már jószágot és birtokot szerzett, és a világ közepén lakik. 13Shebá, Dedán és Tarsís kereskedői és előkelői ezt kérdezik tőled: Azért jöttél, hogy zsákmányt ejts? Azért gyűjtötted össze seregedet, hogy prédát szerezz, hogy elvidd az ezüstöt és az aranyat, elvedd a jószágot és a birtokot, és nagy zsákmányt ejts?
14Azért prófétálj, emberfia, és mondd meg Gógnak: Így szól az én URam, Yahuwah: Azon a napon, amikor megtudod, hogy népem, Yiszráel, biztonságban él, 15eljössz lakóhelyedről, a messze északról sok néppel együtt, akik mind lovakon nyargalnak; nagy sereg ez, roppant haderő. 16Úgy vonulsz föl népem, Yiszráel ellen, mint a földet beborító felhő. Az utolsó napokban hozlak el téged országom ellen, hogy megismerjenek engem a népek, amikor szemük láttára megmutatom rajtad, Góg, hogy szent vagyok. 17Így szól az én URam, Yahuwah: Te vagy az, akiről megmondtam hajdanában szolgáim által, Yiszráel prófétái által, akik azokban a napokban és években prófétáltak, hogy elhozlak ellenük. 18De majd azon a napon, amelyen megérkezik Góg Yiszráel földjére – így szól az én URam, Yahuwah-, haragra lobbanok 19Felindulásomban, heves haragomban így beszélek: Azon a napon nagy földrengés lesz Yiszráel földjén. 20Megrettennek tőlem a tenger halai, az ég madarai, a mező vadai, meg a földön csúszómászó mindenféle állat és minden ember a föld színén. Leomlanak a hegyek, lezuhannak a sziklák, és földre dőlnek a várfalak. 21Fegyverbe szólítok ellene hegyeimen mindenkit – így szól az én URam, Yahuwah-, ember ember ellen támad fegyverével 22Megbüntetem dögvésszel és vérontással. Ömlő záporesőt, jégesőt, tüzet és kénkövet hullatok rá és csapataira, a vele levő sok népre. 23Így mutatom meg, hogy nagy és szent vagyok, és megismertetem magamat a sok néppel, és megtudják majd, hogy én vagyok Yahuwah.
Yehezkel 39. fejezet
Te pedig, emberfia, prófétálj Gógról, és ezt mondd: Így szól az én URam, Yahuwah: Én ellened támadok, Góg, aki Rós, Mesek és Tubal fejedelme vagy! Irányítlak és vezetgetlek, elhozlak a messze északról, és Yiszráel hegyeire viszlek. Kiütöm az íjat bal kezedből, és kiverem a nyilakat jobb kezedből. Yiszráel hegyein fogsz elesni valamennyi csapatoddal és a veled levő népekkel együtt. Mindenféle ragadozó madárnak és mezei vadnak adlak eledelül. A harcmezőn esel el. Én megmondtam! – így szól az én URam, Yahuwah. Tüzet bocsátok Magógra és azokra, akik biztonságban laknak a szigeteken, és majd megtudják, hogy én vagyok Yahuwah. Megismertetem szent nevemet népemmel, Yiszráellel, és többé nem hagyom, hogy gyalázzák szent nevemet. Akkor megtudják a népek, hogy én, Yahuwah, Yiszráel Szentje vagyok. Eljön ez, és megtörténik – így szól az én URam, Yahuwah-, ez az a nap, amelyről beszéltem
Akkor Yiszráel városainak lakói kimennek, meggyújtják és elégetik a fegyvereket, a nagy és kis pajzsokat, az íjakat és a nyilakat, a buzogányokat és a dárdákat, és hét évig tüzelnek velük. Nem kell fát hordaniuk a mezőről, az erdőből sem kell vágniuk, mert a fegyvereket használják tüzelőnek. Kifosztják fosztogatóikat, és prédát szereznek prédálóiktól – így szól az én URam, Yahuwah.
Azon a napon nevezetes sírhelyet adok Gógnak Yiszráelben, a Vándorok völgyét a tengertől keletre, és az elzárja a vándorok előtt az utat. Ott temetik el Gógot egész seregével együtt. Ezért fogják azt a Góg serege völgyének nevezni. Hét hónapon át fogja őket temetni Yiszráel háza, hogy megtisztítsa az országot. Temetni fog az ország egész népe, és az dicséretükre válik azon a napon, amelyen megmutatom dicsőségemet – így szól az én URam, Yahuwah. Férfiakat választanak ki arra, hogy állandóan járják az országot, és temessék el azokat, akik még a föld színén maradtak, hogy megtisztítsák az országot. A hét hónap elmúltával induljanak el keresni, járják végig az országot, és ha valaki emberi csontokat lát, állítson mellé jelet, míg a sírásók el nem temetik a Góg serege völgyében. Van ott egy Hamóná nevű város is. Így tisztítsák meg az országot.
Te pedig, emberfia – így szól az én URam, Yahuwah-, mondd ezt a madaraknak, mindenféle szárnyasnak és mindenféle mezei vadnak: Gyűljetek össze, jöjjetek és gyülekezzetek mindenfelől az én véresáldozatom köré! Mert én nagy véresáldozatot készítek nektek Yiszráel hegyein: egyetek húst, igyatok vért! Vitézek húsát eszitek, és a föld fejedelmeinek a vérét isszátok: Básánban hízott kosok, bárányok, bakok és bikák ezek mindnyájan. Kövéret esztek a jóllakásig, és vért isztok a megrészegedésig az én véresáldozatomból, amelyet készítek nektek! Jóllaktok majd asztalomnál lóval és lovassal, vitézzel és mindenféle harcossal!- így szól az én URam, Yahuwah.
Megmutatom dicsőségemet a népek között, és minden nép meglátja, hogy milyen ítéletet tartottam, és hogyan vetettem rájuk kezemet. Yiszráel háza megtudja, hogy én, Yahuwah, vagyok az ő Elohim-uk attól fogva továbbra is. A pogány népek pedig megtudják, hogy a bűne miatt kellett fogságba mennie Yiszráel házának, mert hűtlenné váltak hozzám, és én elrejtettem arcomat előlük; ellenségeik kezébe adtam őket, és sokan elestek fegyver által. Tisztátalanságuk és vétkeik szerint bántam velük, amikor elrejtettem arcomat előlük.
Ezért így szól az én URam, Yahuwah: Most jóra fordítom Yaakov sorsát, és irgalmas leszek Yiszráel egész házához, mert féltő szeretetre indulok szent nevemért. Akkor elfelejthetik gyalázatukat és mindazt a hűtlenséget, amit ellenem elkövettek. Biztonságban laknak földjükön, és senki sem rettenti őket. Visszahozom őket a népek közül, és összegyűjtöm őket ellenségeik országaiból, és így mutatom meg rajtuk a többi nép szeme láttára, hogy szent vagyok. Majd megtudják, hogy én, Yahuwah, Elohim-uk voltam akkor is, amikor fogságba vittem őket a népek közé, mert összegyűjtöm őket földjükön, és nem hagyok ott közülük senkit. Többé nem rejtem el orcámat előlük, mert kiöntöm lelkemet Yiszráel házára – így szól az én URam, Yahuwah.
Yehezkel 40. fejezet
1Fogságunk huszonötödik évében, az év elején, a hónap tizedikén – tizennégy évvel azután, hogy bevették a várost – ugyanazon a napon megragadott, és elvitt engem Yahuwah. 2Elohimi látomásban vitt el engem Yiszráel országába, letett egy igen magas hegyre, amelynek a déli oldalán egy városhoz hasonló építmény volt. 3Odavitt engem, és én egy férfit láttam, amint állt a kapuban. Olyannak látszott, mintha ércből lett volna; kezében lenzsinór és mérőnád volt. 4Ez a férfi így szólt hozzám: Emberfia! Nézd meg a szemeddel, halld meg a füleddel, és vésd az eszedbe mindazt, amit mutatok neked, mert azért kellett idejönnöd, hogy meglásd ezeket a dolgokat. Mindazt, amit látsz, mondd el Yiszráel házának!
5A templomon kívül körös-körül várfal húzódott. A férfi kezében egy hatkönyöknyi mérőnád volt (ez a könyök a szokásosnál egy tenyérrel hosszabb volt). Megmérte az építményt: egy mérőnád széles és egy mérőnád magas volt. 6Azután a keletre néző kapuhoz ment, fölment a lépcsőjén, és megmérte a kapu küszöbét: egy mérőnád széles volt, és a másik küszöb is egy mérőnád széles. 7Egy-egy őrszoba egy mérőnád hosszú és egy mérőnád széles volt; az őrszobák közötti tér öt könyök, a kapu küszöbe pedig, a kapu csarnoka mellett, a templom felől egy mérőnád volt. 8Megmérte a kapu csarnokát a templom felől: egy mérőnád széles volt. 9Megmérte a kapu csarnokát: nyolc könyök volt, pillérei pedig két könyök vastagok voltak. A kapu csarnoka a templom felől volt. 10A keleti kapunak mind az egyik, mind a másik oldalán három-három őrszoba volt, mind a három azonos méretű, és a pillérek is azonos méretűek voltak, mind az egyik, mind a másik oldalon. 11Azután megmérte a kapunyílás szélességét: tíz könyök volt, a kaputér pedig tizenhárom könyök. 12Az őrszobák előtt levő terület egy könyök volt, egykönyöknyi terület volt a másik oldalon is. Mindegyik őrszoba hat könyök volt az egyik oldalon, és hat könyök a másik oldalon is. 13Azután megmérte a kaput az egyik őrszoba hátsó falától a másiknak a hátsó faláig: huszonöt könyök széles volt, ahol egyik nyílás a másikkal szemben volt. 14Így járt el a csarnoknál is: húsz könyök volt az, és a kapu csarnokát udvar vette körül. 15A bejárati kapu elejétől a kapu csarnokának a végéig ötven könyök távolság volt. 16Az őrszobákon kőkeretes ablakok voltak, meg a pilléreiken is belül, a kapu felé körös-körül. Ugyanilyen ablakai voltak a csarnoknak is befelé körös-körül. A pilléreken pálmadísz volt.
17Azután bevitt engem a külső udvarba, és ott kamrák voltak. Az udvarnak körös-körül volt egy kövezett része, harminc kamra volt a kövezett részen. 18A kövezet a kapuk oldaláig ért, és szélessége megfelelt a kaputér hosszának. Ez volt az alsó kövezet. 19Azután megmérte a szélességet az alsó kapu homlokzatától a belső udvar kapujának külső homlokzatáig: száz könyök volt. Amilyen volt keleten, olyan volt északon is.
20Megmérte a külső udvar északra néző kapujának a hosszúságát és szélességét is. 21Ennek is volt három-három őrszobája mind az egyik, mind a másik oldalon, továbbá pillérei és előcsarnoka, az első kapu méretei szerint: ötven könyök volt a hosszúsága, huszonöt könyök a szélessége. 22Ablakai, pillérei és pálmadíszei is megfeleltek a keletre néző kapu méreteinek. Hét lépcsőfok vezetett föl oda, ezek felől volt az előcsarnok. 23Az északi kapuval szemben is volt a belső udvarnak egy kapuja, ugyanúgy, mint a keleti kapunál. Egyik kaputól a másikig száz könyök távolságot mért.
24Azután déli irányba vezetett, ott volt a déli kapu. Megmérte a pilléreit és az előcsarnokát: ezek is ugyanolyan méretűek voltak. 25Ennek is, meg az előcsarnokának is ugyanolyan ablakai voltak körös-körül, mint amazok az ablakok. A kapu hosszúsága ötven könyök, szélessége huszonöt könyök volt. 26Följáratának hét lépcsőfoka volt, ezek felől volt az előcsarnoka. Pálmadíszek is voltak a pillérein mind az egyik, mind a másik oldalon. 27A belső udvarnak dél felé is volt kapuja. Egyik kaputól a másikig dél felé is száz könyök távolságot mért.
28Azután bevitt engem a belső udvarba, a déli kapuhoz, és megmérte a déli kaput: méretei ugyanazok voltak, mint a külsőknek. 29Őrszobáinak, pilléreinek és előcsarnokának ugyanazok voltak a méretei. Ennek is, meg előcsarnokának is voltak ablakai körös-körül. A kapu hosszúsága ötven könyök, szélessége huszonöt könyök volt. 30Körös-körül csarnokok voltak: hosszúságuk huszonöt könyök volt, szélességük pedig öt könyök. 31A kapu előcsarnoka a külső udvar felől volt, pillérein pálmadíszek voltak, és följáratának nyolc lépcsőfoka volt.
32Azután elvitt engem a belső udvarban kelet felé, és megmérte a kaput: méretei ugyanazok voltak. 33Őrszobáinak, pilléreinek és előcsarnokának is ugyanazok voltak a méretei. Ennek és az előcsarnokának is voltak ablakai körös-körül. Ötven könyök volt a hosszúsága, huszonöt könyök a szélessége. 34Előcsarnoka a külső udvar felől volt, pillérein pálmadíszek voltak mind az egyik, mind a másik oldalon, és följáratának nyolc lépcsőfoka volt.
35Azután elvitt engem az északi kapuhoz, és megmérte: méretei ugyanazok voltak. 36Ennek is voltak őrszobái, pillérei és előcsarnoka, ablakai is voltak körös-körül. Ötven könyök volt a hosszúsága, huszonöt könyök a szélessége. 37Előcsarnoka a külső udvar felől volt, pálmadíszek voltak a pillérein mind az egyik, mind a másik oldalon, és följáratának nyolc lépcsőfoka volt.
38Volt egy kamra is, amelynek az ajtaja a kapu csarnokánál volt. Ott mosták meg az égőáldozatot. 39A kapu csarnokának egyik oldalán is, meg a másik oldalán is volt két asztal. Azokon darabolták föl az égőáldozatot, a vétekáldozatot és a jóvátételi áldozatot. 40A külső oldalon, az északi kapu bejáratához vezető lépcsőnél két asztal volt, a kapu csarnokának másik oldalán is volt két asztal. 41Egyik oldalon is, másik oldalon is négy asztal volt a kapu mellett, összesen nyolc asztal: ezeken darabolták föl az áldozatokat. 42Az égőáldozat számára négy asztal volt faragott kőből: másfél könyök hosszú, másfél könyök széles és egy könyök magas. Ezekre teszik azokat az eszközöket, amelyekkel az égőáldozatot és a véres áldozatot földarabolják. 43A peremük egytenyérnyi volt, befelé hajlóan odaerősítve körös-körül. Az asztalokra tették az áldozatra hozott húst.
44A belső kapu mellett volt két kamra a belső udvarban, az egyik az északi kapu oldalán dél felé nézett, a másik a déli kapu oldalán észak felé nézett. 45Akkor így szólt hozzám az a férfi: Ez a kamra, amely dél felé néz, azoké a papoké, akik a templomban teljesítenek szolgálatot. 46Az a kamra pedig, amely északra néz, azoké a papoké, akik az oltárnál teljesítenek szolgálatot: ezek Tzadok utódai. A leviták közül ezek járulhatnak Yahuwah-hoz a szent szolgálat végzésére. 47Azután megmérte az udvart: hosszúsága száz könyök, szélessége is száz könyök, tehát négyzet alakú volt. A templom előtt volt az oltár.
48Azután bevitt engem a templom csarnokába, és megmérte a csarnok pilléreit: öt könyök volt az egyik oldalon, és öt könyök a másik oldalon. A kapu szélessége pedig három könyök volt az egyik oldalon, és három könyök a másik oldalon. 49A csarnok hosszúsága húsz könyök volt, szélessége tizenegy könyök, és tíz lépcsőfok vezetett föl oda. A pilléreknél oszlopok voltak, egy az egyik oldalon, egy a másik oldalon.
Yehezkel 41. fejezet
1Azután bevitt a templomba, és megmérte a pilléreket. Hat könyök széles volt az egyik oldalon, és hat könyök széles a másik oldalon: ilyen szélesek voltak a pillérek. 2A bejárat szélessége tíz könyök volt, a bejárat oldalfala pedig öt könyök volt az egyik oldalon, és öt könyök a másik oldalon. Megmérte a templom hosszúságát is: negyven könyök volt, a szélessége pedig húsz könyök. 3Azután bement a legbelső részbe, és megmérte a bejárat pilléreit: két könyök vastagok voltak, a bejárat hat könyök széles, a bejárat oldalfalai pedig hét könyök hosszúak voltak. 4Megmérte a hosszúságát: húsz könyök volt, a szélessége pedig a templom felől húsz könyök. Akkor ezt mondta nekem: Ez a szentek szentje.
5Ezután megmérte a templom falát: hat könyök volt. A templomot körülvevő oldalépítmény szélessége pedig mindenütt négy könyök volt. 6Harminc oldalfülke volt, egyik fülke a másik mellett, három sorban egymás fölött. A templom fala lépcsőzetesen volt építve az oldalfülkék számára körös-körül, hogy erősen álljanak, de ne a templom falába legyenek erősítve. 7Az oldalfülkék így emeletről emeletre szélesedtek, mert a templom fala lépcsőzetesen épült emeletről emeletre körös-körül: ezért lettek az oldalfülkék emeletenként szélesebbek. Az alsó sorról a középsőn át lehetett fölmenni a felsőre. 8Láttam, hogy a templom mellett körös-körül kiemelkedő kövezet van, az oldalfülkék alapjától oldalra egy teljes mérőnádnyira, vagyis hat könyöknyire. 9Az oldalépítmény külső falának szélessége öt könyök volt. Volt egy szabad térség is a templom oldalfülkéi és a kamrák között: 10ez húsz könyök széles volt mindenütt a templom körül. 11Az oldalépítmény bejáratai a szabad térség felé nyíltak, az egyik bejárat észak felé, a másik bejárat dél felé. A szabad térségen körös-körül volt egy öt könyök széles fal. 12Az elkülönített helyen, a nyugat felé levő melléképület hetven könyök széles volt; a melléképület fala öt könyök széles volt körös-körül, a hosszúsága pedig kilencven könyök volt.
13Azután megmérte a templomot: száz könyök hosszú volt. Az elkülönített hely, a melléképület és annak falai száz könyök hosszúak voltak. 14A templom eleje és az elkülönített hely kelet felé eső része száz könyök széles volt. 15Megmérte a melléképület hosszúságát a mögötte levő elkülönített hely felől: a két oldalán levő falakkal együtt száz könyök volt.
A templom belseje és az udvari csarnok, 16meg a küszöbök, az ablakkeretek és az ablakmélyedések is a bejárattal szemben három oldalon faburkolattal voltak ellátva körös-körül, a földtől az ablakokig, az ablakok pedig zárhatók voltak. 17A bejárattól a templom legbelsejéig, meg onnan kifelé az egész falon körös-körül befelé és kifelé, egyforma méretű 18kerúbok és pálmadíszek voltak készítve, úgyhogy minden pálma egy-egy kerúb közé került. Mindegyik kerúbnak két arca volt: 19emberarc nézett az egyik oldalon levő pálmára, oroszlánarc a másik oldalon levő pálmára. Így volt ez elkészítve az egész templomban körös-körül. 20A földtől a bejárat felső részének a magasságáig kerúbok és pálmák voltak készítve a templom falán. 21A templom ajtófélfái négyszögletesek voltak. A szentély előtt pedig olyasmi látszott, mint egy faoltár. 22Három könyök volt a magassága, két könyök a hosszúsága. Fából voltak a sarkai, az alapja meg az oldalai. Akkor így szólt hozzám: Ez Yahuwah színe előtt álló asztal. 23Kétszárnyú ajtaja volt a templomnak és a szentélynek. 24Ezeknek az ajtóknak két szárnyuk volt, két lengő ajtószárny: kettő volt az egyik ajtón, és két szárnya volt a másik ajtónak is. 25A templom ajtószárnyain ugyanolyan kerúbok és pálmák voltak készítve, amilyenek a falakon voltak. A csarnok előtt kívül fakorlát volt. 26Kőkeretes ablakok és pálmadíszek voltak mind az egyik, mind a másik oldalon, a csarnok oldalainál. A templom oldalfülkéinél is korlátok voltak.
Yehezkel 42. fejezet
1Azután kivitt engem a külső udvarba északi irányban, és odavitt azoknak a kamráknak az épületéhez, amelyek az elkülönített hellyel szemben és a melléképülettel szemben északra voltak. 2Hossza száz könyök volt, szélessége pedig ötven könyök; a bejárat északon volt. 3A belső udvar húsz könyöknyi térségével és a külső udvar kövezett részével párhuzamosan egymással szemben teraszok voltak három szinten. 4Belül a kamrák előtt tíz könyök széles, száz könyök hosszú járda volt; bejárataik észak felől voltak. 5Az építmény felső kamrái rövidebbek voltak az alsó és a középső kamráknál, mert a teraszok elvettek belőlük. 6Mivel három szinten voltak, és nem voltak olyan oszlopaik, mint az udvari oszlopok, azért kellett megrövidíteni az alsókhoz és a középsőkhöz képest, a földszinttől fölfelé. 7Volt kívül egy fal, amely a kamrákkal párhuzamosan a külső udvar irányában húzódott a kamrák mentén, ennek a hossza ötven könyök volt. 8A kamrák teljes hosszúsága a külső udvar felől ötven könyök volt, a templom felől pedig száz könyök. 9Ezek alatt a kamrák alatt kelet felől volt a bejárat, ha valaki a külső udvarból ment be.
10Az udvar falának szélességében dél felől is voltak kamrák, az elkülönített hellyel és a melléképülettel szemben. 11Előttük út volt, és ugyanolyanok voltak, mint az északi kamrák, ugyanolyan hosszúak és szélesek voltak, azoknak megfelelők voltak a kijárataik és a bejárataik is: 12olyanok voltak, mint a dél felé levő kamrák bejáratai. Az út elejénél egy bejárat volt: ez az út a megfelelő fal előtt volt, amelyen kelet felől lehetett bemenni.
13Azután ezt mondta nekem: Az északi kamrák és a déli kamrák, amelyek az elkülönített hely előtt vannak, szent kamrák. Ott ehetik meg a papok, akik Yahuwah-hoz járulnak, az igen szent áldozatokat. Ott helyezik el az igen szent áldozatokat: az ételáldozatot, a vétekáldozatot és a jóvátételi áldozatot, mert szent az a hely. 14Ha a papok bemennek oda, nem jöhetnek ki addig a szent területről a külső udvarra, míg ott bent le nem rakják ruháikat, amelyekben a szent szolgálatot végzik, mert szentek azok. Más ruhába kell öltözködniük, úgy mehetnek a nép számára kijelölt helyre.
15Miután befejezte a belső építmények megmérését, kivitt engem a kelet felé néző kapuhoz, és mérni kezdett körös-körül. 16Megmérte a keleti oldalt mérőnáddal: ötszáz könyök volt mérőnáddal mérve. Majd megfordult, és 17megmérte az északi oldalt: ötszáz könyök volt mérőnáddal mérve. Majd megfordult, 18és a déli oldalt is megmérte: az is ötszáz könyök volt, mérőnáddal mérve. 19Azután a nyugati oldal felé fordulva megmérte azt: ötszáz könyök volt mérőnáddal mérve. 20Mind a négy égtáj felől megmérte. Kőfala volt körös-körül, amelynek a hosszúsága is ötszáz, a szélessége is ötszáz könyök volt. Ez választotta el a szent területet a közönségestől.
Yehezkel 43. fejezet
1Azután odavezetett engem a kapuhoz, ahhoz a kapuhoz, amely keletre néz. 2És íme, Yiszráel Elohim-jának a dicsősége közeledett kelet felől; zúgása olyan volt, mint nagy vizek zúgása, a föld pedig ragyogott dicsőségétől. 3A látvány, amelyet láttam, olyan volt, mint az, amelyet akkor láttam, amikor a város pusztulása bekövetkezett. Olyan volt, mint az a látvány, amelyet a Kebár folyó mellett láttam. Akkor arcra borultam. 4Yahuwah dicsősége pedig bement a templomba a kelet felé néző kapun át. 5Ekkor fölemelt engem a Szellem, bevitt a belső udvarba, és íme, Yahuwah dicsősége betöltötte a templomot. 6Hallottam, hogy a templomból szól hozzám valaki – az a férfi pedig mellettem állt – 7és ezt mondja nekem: Emberfia! Ez az én trónusomnak a helye és lábaimnak a helye, ahol Yiszráel fiai között fogok lakni örökre. Nem szennyezi be többé szent nevemet Yiszráel háza, sem ők, sem királyaik paráznasággal, a királyok holttestével és áldozóhalmokkal, 8meg azzal, hogy küszöbüket az én küszöböm mellé, és ajtófélfáikat az én ajtófélfáim mellé helyezték, úgyhogy csak egy fal volt köztem és köztük. Beszennyezték szent nevemet utálatos tetteikkel, azért elbántam velük haragomban. 9Most azonban felhagynak a paráznasággal, és elviszik előlem a királyok holttestét, én pedig köztük fogok lakni örökre.
10Te, emberfia, mondd el Yiszráel házának, hogy milyen ez a templom. Ők pedig szégyenkezzenek bűneik miatt, és azután mértékül vehetik ezt a mintát. 11Ha majd szégyenkezni fognak mindazok miatt, amiket elkövettek, akkor ismertesd velük a templom tervezetét és elrendezését, kijáratait és bejáratait, egész tervezetét és előírásait, egész tervezetét és a rá vonatkozó törvényeket; rajzold le a szemük láttára, hogy jegyezzék meg egész tervezetét és előírásait, és azt valósítsák meg. 12Ez a templom törvénye. A hegy tetején körülhatárolt egész terület igen szentséges. Íme, ez a templom törvénye.
13Ezek az oltár méretei könyökkel mérve (ez a könyök a szokásosnál egy tenyérrel hosszabb volt): körülötte egy könyök mély és egy könyök széles bemélyedés volt, amelynek a szélén egyarasznyi szegély volt. Ilyen magas volt az oltár: 14a földben levő bemélyedéstől az alsó tömb két könyök magas volt, ennek volt egy könyök széles pereme. A kisebb tömbtől a nagyobb tömbig négy könyök, egy könyök peremszélességgel. 15Maga a tűztér négy könyök magas volt, és a tűztérből négy szarv emelkedett ki. 16A tűztér hosszúsága tizenkét könyök volt, a szélessége is tizenkét könyök: a négy oldala négyzetet alkotott. 17A felső tömb hosszúsága tizennégy könyök volt, a szélessége is tizennégy könyök, egyformán mind a négy oldalán. Egy félkönyöknyi szegély vette körül, a bemélyedés pedig egy könyök volt körös-körül. Az oltár lépcsője kelet felől volt.
18Azután ezt mondta nekem: Emberfia! Így szól az én URam, Yahuwah: Ezek az oltárra vonatkozó rendelkezések, arra az időre, amikor majd elkészül, hogy égőáldozatot mutassanak be rajta, és vért hintsenek rá. 19A Tzadok utódai közül való levita-papoknak, akik elém járulhatnak a szent szolgálat végzésére – így szól az én URam, Yahuwah-, adj egy bikaborjút vétekáldozatul 20Végy a véréből, és kend meg az oltár négy szarvát, a felső tömb négy sarkát, meg a szegélyt körös-körül. Így mutass be vétekáldozatot, és végezz engesztelést érte! 21Azután vedd a vétekáldozatra szánt bikát, és égesd el azt a templomhoz tartozó kijelölt helyen, a szent területen kívül. 22Másnap pedig vigyél egy hibátlan kecskebakot vétekáldozatul! Ugyanúgy mutassák be vétekáldozatul az oltárért, ahogyan a bikát bemutatták. 23Miután megvolt a vétekáldozat, mutass be áldozatul egy hibátlan bikaborjút és egy hibátlan kost a nyájból! 24Vidd oda azokat Yahuwah színe elé, a papok pedig szórjanak rájuk sót, és mutassák be azokat égőáldozatul Yahuwah-nak. 25Hét napon át minden nap készíts el egy kecskebakot vétekáldozatnak, továbbá egy bikaborjút és egy kost a nyájból; hibátlanokat készítsenek. 26Hét napon át végezzenek engesztelést az oltárért, így tisztítsák meg, és így avassák föl! 27Ezeknek a napoknak az elteltével a nyolcadik naptól kezdve készítsék oda a papok az oltárra égőáldozataitokat és békeáldozataitokat, én pedig kegyelmes leszek hozzátok – így szól az én URam, Yahuwah.
Yehezkel 44. fejezet
1Azután visszavitt engem a szent terület keletre néző külső kapujához, de az zárva volt. 2Akkor ezt mondta nekem Yahuwah: Ez a kapu zárva marad, nem nyithatja ki senki, és nem mehet be rajta senki, mert Yahuwah, Yiszráel Elohim-ja ment be rajta, ezért marad zárva. 3Csak a fejedelem tartózkodhat ott, mivel fejedelem, és étkezhet Yahuwah színe előtt. A kapu csarnoka felől menjen be, és arra is jöjjön ki.
4Azután bevitt engem az északi kapun a templom elé, és láttam, hogy Yahuwah dicsősége betöltötte Yahuwah házát, én pedig arcra borultam. 5Yahuwah ezt mondta nekem: Emberfia! Jól figyeld meg, nézd meg a szemeddel, halld meg a füleddel mindazt, amit elmondok neked Yahuwah házára vonatkozó előírásokról és törvényekről! Jól figyelj arra, hogy kik mehetnek be a templomba, és kiket kell eltávolítani a szent helyről! 6Mondd meg Yiszráelnek, ennek az engedetlen népnek: Így szól az én URam, Yahuwah: Elég volt már mindenféle utálatos dolgotokból, Yiszráel háza! 7Hiszen idegeneket, körülmetéletlen szívű és testű embereket engedtetek bejönni; szent helyemen való jelenlétük meggyalázta házamat, amikor kenyeret, kövérjét és vért hoztatok nekem áldozatul. Ezzel megszegtétek szövetségemet, tetézve utálatos dolgaitokat. 8Nem ti teljesítettetek szolgálatot szentélyem körül, hanem rájuk bíztátok, hogy azok teljesítsenek szolgálatot helyettetek szent helyemen.
9Ezt mondta az én URam, Yahuwah: Az idegenek, yiszráel fiai között élő körülmetéletlen szívű és testű idegenek, nem mehetnek be szent helyemre. 10Azok a leviták pedig, akik eltávolodtak tőlem, amikor tévelygett Yiszráel, tévelygett, mert a bálványokat követte, bűnhődjenek bűnükért, 11és ők teljesítsenek szolgálatot szent helyemen: őrködjenek a templom kapuinál, és szolgáljanak a templomnál! Ők vágják le a nép égőáldozatát és véresáldozatát, és álljanak szolgálatukra! 12Mivel bálványaik előtt szolgálták őket, és ezzel bűnbe vitték Yiszráel házát, azért esküre emeltem kezemet – így szól az én URam, Yahuwah-, hogy bűnhődni fognak bűnükért 13Nem járulhatnak hozzám, hogy mint papok szolgáljanak nekem, és nem nyúlhatnak a nekem szentelt dolgokhoz, sem az igen szent áldozatokhoz. Szégyenkezve kell viselniük utálatos tetteik következményét. 14Arra rendelem őket, hogy a templomnál teljesítsenek szolgálatot, végezzenek ott minden munkát és mindenféle teendőt.
15De a Tzadok utódai közül való levita papok, akik szent helyemen teljesítettek szolgálatot, amikor Yiszráel fiai tévelyegtek, ők hozzám járulhatnak, hogy a szent szolgálatot végezzék. Ők állhatnak színem elé, hogy kövérjét és vért mutassanak be nekem áldozatul – így szól az én URam, Yahuwah. 16Ők mehetnek be szentélyembe, és ők járulhatnak asztalomhoz, hogy ott szolgáljanak. Így teljesítsenek nekem szolgálatot! 17Ha bemennek a belső udvar kapuihoz, vászonruhába öltözzenek. Ne viseljenek gyapjúruhát, amikor szolgálatukat végzik a belső udvar kapuinál és a templomban. 18Vászonsüveget viseljenek a fejükön, és vászonnadrágot a derekukon. Ne öltözzenek úgy föl, hogy megizzadjanak! 19Ha pedig kijönnek a külső udvarba a kint levő néphez, vessék le azt a ruhájukat, amelyben a szolgálatot végezték, és tegyék le azt a szent kamrákban. Öltözzenek másik ruhába, hogy a népet ne érintsék szent ruhájukkal! 20Fejüket ne borotválják kopaszra, de hosszú hajat se növesszenek, hanem egyenletesen nyírassák a hajukat. 21A papok nem ihatnak bort, amikor a belső udvarba mennek. 22Özvegy vagy elbocsátott asszonyt nem vehetnek feleségül, csak Yiszráelből származó hajadont; papnak az özvegyét azonban elvehetik. 23Tanítsák meg népemet a szent és közönséges közti különbségtételre, és oktassák őket a tisztátalan és tiszta közti különbségtételre. 24Peres ügyekben ők álljanak elő ítélkezni: az én törvényeim alapján ítélkezzenek! Ünnepeimre vonatkozó minden törvényemet és rendelkezésemet tartsák meg, és Shabbatjaimat szenteljék meg! 25Halotthoz nem mehet, nehogy tisztátalanná váljék. Csak apjáért, anyjáért, fiáért, leányáért, testvéréért vagy nővéréért, ha az még nem volt férjnél, vállalhatja a tisztátalanságot. 26Megtisztulása után számoljanak hét napot. 27És amikor újra bemegy a szent helyre, a belső udvarba, hogy szolgálatot végezzen a szentélyben, mutasson be vétekáldozatot – így szól az én URam, Yahuwah.
28Lesz nekik örökségük: én leszek az örökségük! Ezért ne adjatok nekik birtokot Yiszráelben: én leszek az ő birtokuk! 29Az ételáldozatból, a vétekáldozatból és a jóvátételi áldozatból fognak élni, és övék lesz mindaz, amit Yiszráelben esküvel szentelnek Yahuwah-nak. 30Minden első termésnek és minden felajánlásnak a legjava, bármiből ajánljátok fel, a papoké lesz. Az először őrölt lisztet adjátok a papnak, hogy áldás nyugodjék házatokon! 31Sem döglött, sem széttépett madarat vagy állatot nem ehetnek a papok.
Yehezkel 45. fejezet
1Ha majd sorsvetéssel felosztjátok az országot birtokrészekre, ajánljatok fel szent ajándékul az országból Yahuwah-nak egy huszonötezer könyök hosszú és húszezer könyök széles területet! Az így körülhatárolt terület szent. 2Ebből a szent helyé lesz egy ötszázszor ötszáz könyöknyi négyzet, körülötte pedig ötven könyök szélességű legelő lesz. 3Ebből a megmért területből mérj ki egy huszonötezer könyök hosszú és tízezer könyök széles területet: ezen lesz a szent hely, amely igen szent. 4Az ország szent területe ez: a papoké, a szentély szolgáié lesz, akik a szent szolgálat végzésére járulnak Yahuwah-hoz. Itt lesz hely a házaik számára, és itt lesz a szentély szent területe. 5Huszonötezer könyök hosszú és tízezer könyök széles hely pedig a levitáké lesz, akik a templomnál teljesítenek szolgálatot. Ez lesz a birtokuk és lakóhelyük. 6Adjatok a városnak birtokul egy ötezer könyök széles és huszonötezer könyök hosszú területet a felajánlott szent terület mentén! Yiszráel egész házáé lesz ez. 7A fejedelemé lesz a föld a felajánlott szent területnek és a város birtokának mindkét oldalán a felajánlott szent terület mellett, meg a város birtoka mellett a nyugati szélétől nyugat felé, a keleti szélétől kelet felé. Hosszúsága olyan lesz, mint az egyes törzsek osztályrészeié, a nyugati határtól a keleti határig. 8Ez a föld lesz a fejedelmek birtoka Yiszráelben, és többé ne nyomorgassák népemet. A többi földet pedig adják át Yiszráel háza törzseinek.
9Így szól az én URam, Yahuwah: Most már elég volt, Yiszráel fejedelmei! Hagyjatok fel az erőszakkal és a bántalmazással, törvény és igazság szerint járjatok el! Ne űzzétek ki többé népemet örökségéből! – így szól az én URam, Yahuwah. 10Hiteles mérleget, éfát és batot használjatok! 11Az éfá és a bat azonos űrtartalmú legyen. A bat a hómernak egy tizedrésze legyen, és az éfá is a hómernak egy tizedrésze legyen; a hómert kell alapul venni. 12A sekel húsz géra, az ötsekeles öt sekel súlyú legyen, a tízsekeles pedig tíz sekel. A mina ötven sekel súlyú legyen nálatok. 13Adományként ajánljatok föl minden hómer búzából egyhatod éfát, és minden hómer árpából egyhatod éfát. 14Az olajból rendelt rész, battal mérve az olajat, ez: minden kór olajból egytized bat. Tíz bat tesz ki egy hómert, ahogyan tíz bat tesz ki egy kórt is. 15Yiszráel nyájaiból minden kétszáz juh után adjatok egy bárányt, ételáldozatnak, égőáldozatnak és békeáldozatnak, hogy engesztelést végezzenek velük – így szól az én URam, Yahuwah. 16Az ország egész népe járuljon hozzá ehhez az adományhoz, amely Yiszráel fejedelmét illeti. 17A fejedelem kötelessége pedig az lesz, hogy égőáldozatokat, ételáldozatot és italáldozatot vigyen az ünnepeken, újholdkor és Shabbatonként, meg Yiszráel házának valamennyi ünnepén. Ő készíttessen vétekáldozatot, égőáldozatot és békeáldozatot, hogy engesztelést végezzenek Yiszráel házáért.
18Ezt mondja az én URam, Yahuwah: Az első hónap első napján végy egy hibátlan bikaborjút, és mutass be vétekáldozatot a szentélyért! 19A pap vegyen a vétekáldozat véréből, és kenje meg a templom ajtófélfáját, meg az oltár felső tömbjének négy sarkát és a belső udvar kapujának ajtófélfáját. 20Így kell tenni a hónap hetedik napján a tévedésből vagy tudatlanságból vétkezők miatt, és így végezzetek engesztelést a templomért!
21Az első hónap tizennegyedik napján ünnepeljétek meg a Peszachot! Az ünnep hét napján kovásztalan kenyeret kell enni. 22A fejedelem készíttessen azon a napon egy bikát vétekáldozatul önmagáért és az ország egész népéért. 23Az ünnepnek mind a hét napján készíttessen hét hibátlan bikát és hét hibátlan kost égőáldozatul Yahuwah-nak, hét napon át mindennap; vétekáldozatul pedig naponként egy kecskebakot. 24Ételáldozatul készíttessen egy éfá lisztet bikánként és egy éfát kosonként, olajból pedig egy hínt minden éfá liszthez. 25A hetedik hónap tizenötödik napján, az ünnepen ugyanúgy készíttessen vétekáldozatot, égőáldozatot, ételáldozatot és olajat, mint ezen a hét napon.
Yehezkel 46. fejezet
1Ezt mondja az én URam, Yahuwah: A belső udvar keletre néző kapuja legyen bezárva a hat munkanapon, de Shabbaton és újhold napján legyen nyitva. 2Ha a fejedelem a kapu csarnokán át kívülről bemegy, álljon oda a kapunak az ajtófélfájához, és míg a papok elkészítik égőáldozatát és békeáldozatát, ő imádkozzék a kapu küszöbén, azután menjen ki; de a kaput ne zárják be estig. 3Az ország népe is ennek a kapunak a bejáratánál imádkozzék Shabbaton és újholdkor Yahuwah színe előtt. 4Az az égőáldozat, amelyet a fejedelem mutat be Yahuwah-nak a Shabbat napján, hat hibátlan bárány és egy hibátlan kos legyen. 5Az ételáldozat legyen egy éfá liszt a kos mellé, a bárányok mellé pedig adjon annyi ételáldozatot, amennyit akar; továbbá egy hín olajat minden éfá liszthez. 6Újhold napján adjon egy hibátlan bikaborjút, hat bárányt meg egy kost; ezek is hibátlanok legyenek! 7A bika mellé egy éfá lisztet, a kos mellé is egy éfát készítsen ételáldozatul, a bárányok mellé pedig annyit, amennyit akar; továbbá egy hín olajat minden éfá liszthez. 8Ha bemegy a fejedelem, a kapu csarnokán át menjen be, és ugyanazon az úton távozzék. 9De ha az ország népe megy be Yahuwah színe elé az ünnepeken, akkor aki az északi kapun át ment be, hogy imádkozzék, az a déli kapun át távozzon; aki pedig a déli kapun át ment be, az az északi kapun át távozzon. Ne azon a kapun át térjen vissza, amelyen bement, hanem a szemben levőn át távozzon. 10A fejedelem pedig ugyanakkor menjen be, amikor azok bemennek, és akkor távozzon, amikor azok távoznak.
11A különféle ünnepeken legyen az ételáldozat egy éfá liszt egy bika mellé, egy éfá egy kos mellé, a bárányok mellé annyi, amennyit akar; az olajból pedig egy hín minden éfá liszthez. 12Ha a fejedelem önkéntes áldozatot készíttet, akár égőáldozatot, akár békeáldozatot mutat be önkéntes áldozatul Yahuwah-nak, akkor nyittassa ki a keletre néző kaput, és úgy készíttesse el égőáldozatát vagy békeáldozatát, ahogyan a Shabbat napján szokta elkészíttetni. Amikor távozik, zárják be a kaput utána. 13Készíttessen naponként egy egyéves hibátlan bárányt égőáldozatul Yahuwah-nak; minden reggel készíttesse el. 14Ételáldozatul készíttessen hozzá minden reggel egyhatod rész éfá lisztet és egyharmad hín olajat, hogy azt a lisztbe keverjék. Yahuwah-nak szóló ételáldozat ez, örök érvénnyel, állandóan. 15Így készítsék el a bárányt, az ételáldozatot és az olajat minden reggel, állandó égőáldozat ez.
16Ezt mondja az én URam, Yahuwah: Ha a fejedelem ajándékot akar adni a tulajdonából valamelyik fiának, az a fiáé lehet, mert az ő tulajdon birtokuk az. 17De ha az egyik szolgájának ad ajándékot a tulajdonából, csak a felszabadítás évéig lehet azé, azután visszaszáll a fejedelemre, mert az ő tulajdona az, és a fiaié lesz. 18A nép tulajdonából azonban nem vehet el a fejedelem, hogy ki ne szorítsa őket birtokukból. A maga birtokából adjon részt a fiainak, nehogy elszéledjen népem a maga birtokáról.
19Azután bevitt engem oda, ahol a kapu mellett a papoknak rendelt szent kamrák voltak, amelyek északra néztek. Volt ott a nyugati szélén egy helyiség. 20Ezt mondta nekem: Ezen a helyen főzzék a papok a jóvátételi áldozatot meg a vétekáldozatot, és ott süssék az ételáldozatot, mert nem szabad kivinniük a külső udvarba, hogy a nép meg ne érintse a szent dolgokat.
21Azután kivitt a külső udvarba, és odavezetett az udvar négy sarkához: az udvar mindegyik sarkában egy-egy kisebb udvar volt. 22Negyven könyök hosszú és harminc könyök széles kisebb udvarok voltak az udvar négy sarkában, egyforma méretűek voltak mind a négy sarokban. 23Mind a négyet kerítés vette körül, a kerítések mellett pedig tűzhelyek voltak készítve körös-körül. 24Azt mondta nekem: Ezek a konyhák; itt főzik a templom szolgái a népnek jutó részt az áldozatból.
Yehezkel 47. fejezet
1Azután visszavitt engem a templom bejáratához. Ott víz fakadt a templom küszöbe alól kelet felől, mert a templom keletre néz. A víz a templom déli oldala mellől, az oltártól délre folyt tovább. 2Azután kivitt engem az északi kapun át, és körülvitt kívül a keletre néző külső kapuhoz. A víz ott folydogált a kapu déli oldalánál. 3Azután ő kelet felé ment mérőzsinórral a kezében, lemért ezer könyököt, és átvezetett a vízen: a víz bokáig ért. 4Ismét lemért ezret, és átvezetett a vízen: a víz térdig ért. Újra lemért ezret, és átvezetett: a víz derékig ért. 5Amikor újabb ezret mért, már nem tudtam átkelni a patakon, mert annyira megnőtt a víz, hogy úszni kellett volna benne: a patakon nem lehetett átgázolni. 6Akkor ezt mondta nekem: Láttad-e emberfia? Majd visszavezetett engem a patak partján. 7Visszafelé menve láttam, hogy a patak partján innen is, túl is igen sok fa van. 8Ezt mondta nekem: Ez a víz a keleti vidék felé tart, a pusztán folyik keresztül, és a tengerbe ömlik, a sóssá vált tengerbe, és meggyógyul tőle a víz. 9Élni fog benne mindenféle élőlény, ami csak nyüzsög; és ahová csak eljut a patak, igen sok hal lesz. Eljut oda ez a víz, és meggyógyul. Élni fog benne minden, ahová csak eljut a patak. 10Halászok állnak majd ott és Éngeditől Én-Eglaimig hálók szárítóhelye lesz. Olyan sok hal lesz benne és annyiféle, mint a Nagy-tengerben. 11De a tócsák és pocsolyák nem gyógyulnak meg: sósak maradnak. 12A patak partján innen is, túl is mindenféle gyümölcsfa nő majd. Levelük nem hervad el, gyümölcsük nem fogy el: havonként új terem, mert a szentélyből folyik oda a víz. Gyümölcsük eledel, levelük pedig orvosság lesz.
13Így szól az én URam, Yahuwah: Ez lesz a határ, amelyen belül osszátok fel az országot Yiszráel tizenkét törzse között; de Yoszefnek két rész jusson! 14Ugyanannyit osszatok az egyiknek, mint a másiknak. Fölemelt kézzel tettem esküt, hogy őseiteknek adom, most pedig rátok száll ez az ország örökségül.
15Ez lesz az ország határa: az északi határvonal a Nagy-tengertől Hetlónon át Cedád felé haladva, 16Hamát, Bérótá és Szibraim, amely a Damaszkusz és Hamát közti határon van, Hácér-Hattíkón, amely Haurán határán van. 17Ez lesz tehát a határ a tengertől Hacar-Énónig: Damaszkusz határa és Hamát határa északra esik. Ez az északi oldal. 18A keleti oldal Haurán és Damaszkusz közé esik. Azután a Yarden a határ Gileád és Yiszráel földje között, egészen a keleti tenger mellett levő Támárig. Ez a keleti oldal. 19A dél felé eső oldal Támártól a Kádésnél levő Meribá vizéig húzódik, azután a Nagy-tenger patakja mellett. Ez a dél felé eső oldal. 20A nyugati oldal a Nagy-tenger a déli határtól a Hamát felé vezető útig. Ez a nyugati oldal.
21Ezt a földet fogjátok felosztani Yiszráel törzsei között. 22És amikor elosztjátok az örökséget magatok közt, a köztetek élő jövevényeknek is adjatok, akiknek fiai már nálatok születtek. Olyanoknak tekintsétek őket, mint akik Yiszráel fiaival egyenlő jogúak, veletek együtt ők is osztozzanak Yiszráel törzseinek örökségében. 23Abban a törzsben adjátok ki az örökségüket, amelyben jövevényként élnek! – így szól az én URam, Yahuwah.
Yehezkel 48. fejezet
1Így következnek a törzsek név szerint: az északi határszéltől kiindulva, amely a hetlóni út mentén halad Hamát felé Hacar-Énónig úgy, hogy Damaszkusz határa észak felé esik, Hamát mellett; a keleti oldaltól a nyugati oldalig Dáné lesz egy rész. 2Dan határa mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Asheré lesz egy rész. 3Asher határa mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Naftálié lesz egy rész. 4Naftali határa mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Menashehé lesz egy rész. 5Menasheh határa mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Efráimé lesz egy rész. 6Efráim határa mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Reuvené lesz egy rész. 7Reuven határa mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Yehudaé lesz egy rész. 8Yehuda határa mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig lesz az a terület, amelyet fölajánlotok: szélessége huszonötezer könyök, hosszúsága pedig annyi, mint egy-egy részé a keleti oldaltól a nyugati oldalig. Ennek a közepén lesz a szent hely. 9Az a terület, amelyet Yahuwah-nak fölajánlotok, huszonötezer könyök hosszú és tízezer könyök széles lesz. 10A fölajánlott szent terület így oszlik meg: a papoké északon huszonötezer könyök hosszú, nyugaton tízezer könyök széles, keleten tízezer könyök széles, délen huszonötezer könyök hosszú. Ennek a közepén lesz Yahuwah szent helye. 11Ez a Tzadok utódai közül való fölszentelt papoké lesz, akik nekem szolgáltak, és nem tévelyegtek, mint a leviták, amikor tévelygett Yiszráel. 12Övék lesz ez, mint az országból fölajánlott igen szent terület, a leviták határa mellett. 13A levitáké lesz a papok határa mentén egy huszonötezer könyök hosszú és tízezer könyök széles terület. Az egésznek a hosszúsága tehát huszonötezer könyök, szélessége pedig húszezer könyök. 14Nem szabad ebből semmit sem eladniuk, sem elcserélniük, és nem szállhat át másra, mert az az országnak a legjava, Yahuwah szent tulajdona.
15Az az ötezer könyöknyi terület, amely a huszonötezer könyök szélességből még hátra van, a város közönséges területe lesz, lakóhelyül és legelőül. Ennek a közepén lesz a város. 16Ezek a méretei: északi oldala négyezer-ötszáz, déli oldala négyezer-ötszáz, keleti oldala négyezer-ötszáz, és nyugati oldala is négyezer-ötszáz könyök. 17A város legelője észak felé kétszázötven, dél felé kétszázötven, kelet felé kétszázötven és nyugat felé kétszázötven könyök lesz. 18Ami megmarad a szent terület hosszúságából – keletre tízezer könyök, nyugatra tízezer könyök – az ott lesz a szent terület mellett, termése pedig legyen a város dolgozóinak a kenyere. 19Ami pedig a város dolgozóit illeti, Yiszráel minden törzséből valók fognak ott dolgozni. 20Az egésznek a területe huszonötezerszer huszonötezer könyök. Ez a négyzet, amelyhez hozzátartozik a város birtoka is, legyen szent terület! 21A megmaradó rész a fejedelemé: a szent területnek és a város birtokának mindkét oldalán, a huszonötezer könyöknyi területtől a keleti határig, és nyugat felé a huszonötezer könyöknyi területtől a nyugati határig, a törzseknek kiosztott részek közé eső terület lesz a fejedelemé. Ennek a közepén lesz a fölajánlott szent terület, a szent hely és a templom. 22A leviták birtoka és a város birtoka a fejedelem birtokai közé esik. A fejedelem birtoka Yehuda területe és Binyamin területe közt lesz.
23A többi rész így következik: a keleti oldaltól a nyugati oldalig Binyaminé lesz egy rész. 24Binyamin határa mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Shimeon é lesz egy rész. 25Shimeon határa mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Yisszákháré lesz egy rész. 26Yisszákhár határa mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Zevulun é lesz egy rész. 27Zevulun határa mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Gádé lesz egy rész. 28Gad határa mellett a dél felé eső oldalon a határ Támártól a Kádesnél levő Meribá vizéig húzódik, azután a Nagy-tenger patakja mellett. 29Ezt a földet kell sorsvetéssel elosztani, és így részesednek belőle Yiszráel törzsei! – így szól az én URam, Yahuwah.
30Ezek lesznek a város kijáratai a négyezer-ötszáz könyök hosszú északi oldalon kezdve. 31A város kapui Yiszráel törzseiről kapják a nevüket. Három kapu van északon: Reuvené egy kapu, Yehudaé egy kapu és levié egy kapu. 32Négyezer-ötszáz könyök hosszú a keleti oldal, és három kapu van rajta: Yoszefé egy kapu, Binyaminé egy kapu és Dáné egy kapu. 33Négyezer-ötszáz könyök hosszú a déli oldal, és három kapu van rajta: Shimeon é egy kapu, Yisszákháré egy kapu és Zevulun é egy kapu. 34Négyezer-ötszáz könyök hosszú a nyugati oldal, és három kapu van rajta: Gádé egy kapu, Asheré egy kapu és Naftálié egy kapu. 35A város kerülete tizennyolcezer könyök. A város neve pedig ez lesz: Ott van Yahuwah

NO COPYRIGHT : Az írásokat terjeszteni, kizárólag ingyen, teljes terjedelmükben, a szerző és a forrás feltűntetésével engedélyezett.