Yahuwah Biblia

Biblia eredeti héber nevekkel
Igeret el HaEfesim / Efézusiakhoz írt levél
HaEfesim 1. fejezet

1Sha’ul, Elohim akaratából Yeshua HaMashiah apostola, az Efezusban élő szenteknek és a Mashiah Yahushua -ban hívőknek: kegyelem néktek és békesség Elohim-tól, a mi Atyánktól, és az ÚR Yeshua HaMashiah-tól.

3Áldott a mi Urunk Yeshua HaMashiah Elohim-ja és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden szellemi áldásával a Mashiah-ban. 4Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. 5Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Yeshua HaMashiah által, akarata és tetszése szerint, 6hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában. 7Őbenne van – az ő vére által – a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelme gazdagságából, 8amelyet kiárasztott ránk teljes bölcsességgel és értelemmel. 9Mert úgy tetszett neki, hogy megismertesse velünk az ő akaratának titkát, amelyet kijelentett őbenne 10az idők teljességének arról a rendjéről, hogy a Mashiah-ban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van. 11Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik; 12hogy dicsőségének magasztalására legyünk, mint akik előre reménykedünk a Mashiah-ban. 13Őbenne pedig titeket is – miután hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek – eljegyzett pecsétjével, a megígért Ruach HaKodesh-sel, 14örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására.

15Én tehát, miután hallottam -ba vetett hitetekről és a bennetek minden szent iránt megnyilvánuló szeretetről, 16szüntelenül hálát adok értetek, amikor megemlékezem rólatok imádságaimban; 17és kérem, hogy a mi URunk Yeshua HaMashiah Elohim-ja, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Szellemét, hogy megismerjétek őt; 18és világosítsa meg szellemi szemeteket, hogy meglássátok: milyen reménységre hívott el minket, milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között, 19és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, hívőkön. Minthogy hatalmának ezzel az erejével munkálkodik a Mashiah-ban, 20miután feltámasztotta őt a halálból, és jobbjára ültette a mennyekben, 21feljebb minden méltóságnál és hatalmasságnál, minden erőnél és uralomnál, sőt minden névnél is, amelyet segítségül hívnak, nemcsak ebben a világban, hanem az eljövendőben is. 22„Az ő lábai alá vetett mindent”, és őt tette mindenek felett való fővé a Kehilában, 23amely az ő teste, és teljessége annak, aki teljessé tesz mindent mindenekben.

HaEfesim 2. fejezet

1Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, 2amelyekben egykor éltetek e világ életmódja szerint; igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a szellemhez, amely most az engedetlenség fiaiban működik. 3Egykor mi is mindnyájan közöttük éltünk testünk kívánságaival, követtük a test és az érzékek hajlamait, és a harag fiai voltunk emberi természetünk szerint, éppen úgy, mint a többiek. 4De Elohim, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, 5minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Mashiah-al együtt – kegyelemből van üdvösségetek! – 6és vele együtt feltámasztott, és a mennyeiek világába ültetett a Mashiah Yahushua-ért, 7hogy megmutassa az eljövendő korszakokban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából a Mashiah Yahushua-ban. 8Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Elohim ajándéka ez; 9nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. 10Mert az ő alkotása vagyunk, akiket a Mashiah Yahushua-ban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Elohim, hogy azok szerint éljünk.

11Emlékezzetek tehát arra, hogy ti egykor pogányok voltatok, úgynevezett körülmetéletlenek a körülmetéltek szerint, akik viszont azért nevezik magukat így, mert testükön emberkéz által körül vannak metélve. 12Ti abban az időben a Mashiah nélkül éltetek, Yiszráel közösségétől elkülönítve, és mint az ígéret szövetségein kívül álló idegenek, reménység nélkül és Elohim nélkül éltetek a világban. 13Most pedig a Mashiah Yahushua-ban ti, akik egykor „távol” voltatok, „közel” kerültetek a Mashiah vére által. 14Mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést, 15miután a tételes parancsolatokból álló törvényt érvénytelenné tette, hogy békességet szerezve, a kettőt egy új emberré teremtse önmagában. 16Megbékéltette mindkettőt egy testben Elohim-mal, miután a kereszt által megölte az ellenségeskedést önmagában, 17és eljött, és „békességet hirdetett nektek, a távoliaknak, és békességet a közelieknek”. 18Mert általa van szabad utunk mindkettőnknek egy szellemben az Atyához. 19Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Elohim-nak. 20Mert ráépültetek a küldöttek és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga a Mashiah Yahushua, 21akiben az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik Yahushuah-ban, 22és akiben ti is együtt épültök Elohim hajlékává Ruach HaKodesh által.

HaEfesim 3. fejezet

1Ezért vagyok én, Sha’ul, a Mashiah Yahushua foglya értetek, a pogányokért. 2Ha ugyan hallottatok Elohim kegyelme megbízásáról, amelyet nekem adott a ti javatokra, 3amikor kijelentésével ismertette meg velem a titkot, ahogy előbb röviden megírtam. 4Ha elolvassátok, megtudhatjátok belőle, hogyan értem én a Mashiah titkát, 5amely más nemzedékek idején nem vált ismertté az emberek fiai előtt úgy, ahogyan most kijelentette szent apostolainak és prófétáinak Ruach HaKodesh által: 6hogy tudniillik a pogányok örököstársaink, velünk egy test, és velünk együtt részesek az ígéretben is a Mashiah Yahushua-ért az evangélium által. 7Ennek lettem szolgájává Elohim kegyelmének ajándékából, amelyben hatalmának ereje által részesített engem. 8Nekem, minden szent között a legkisebbnek adatott az a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem a Mashiah mérhetetlen gazdagságát, 9és hogy világossá tegyem mindenki előtt, mi ama titok megvalósulásának a rendje, amely el volt rejtve öröktől fogva Elohim-ban, mindenek teremtőjében; 10és hogy ismertté legyen most a Kehilá által a mennyei fejedelemségek és hatalmasságok előtt Elohim sokféle bölcsessége. 11Ez felel meg örök végzésének, amelyet megvalósított a Mashiah Yahushua-ban, a mi URunkban: 12őbenne van bátorságunk és szabad utunk bizodalommal a benne való hit által. 13Kérlek tehát titeket, ne csüggedjetek el az értetek szenvedett megpróbáltatásaim miatt, hiszen számotokra dicsőség ez.

14Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt, 15akiről nevét kapja minden nemzetség mennyen és földön: 16adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő szelleme által; 17hogy a Mashiah lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva 18képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység; 19és így megismerjétek a Mashiah-nak minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy teljességre jussatok, Elohim mindent átfogó teljességéig.

20Aki kéréseink és gondolataink mértékén felül is képes mindent bőségesen megtenni az ő bennünk munkálkodó ereje szerint: 21azé a dicsőség a Kehilában a Mashiah Yahushua által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen.

HaEfesim 4. fejezet

1Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az ÚR Yeshua-ért: éljetek méltón ahhoz az elhívatáshoz, amellyel elhívattatok, 2teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel, 3igyekezzetek megtartani a Szellem egységét a békesség kötelékével. 4Egy a test, és egy a Szellem, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is: 5egy az ÚR, egy a hit, egy a bemerítés, 6egy Elohim-ja és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett, és mindenek által, és mindenekben.

7A kegyelem pedig mindegyikünknek a Mashiah ajándékának mértéke szerint adatott. 8Ezért mondja az Írás: „Felment a magasságba, foglyokat vitt magával, ajándékot adott az embereknek.” 9Az pedig, hogy „felment”, mi mást jelent, mint azt, hogy le is szállt erre a földre. 10Aki leszállt, az „fel is ment”, feljebb minden égnél, hogy betöltse a mindenséget. 11És ő „adott” némelyeket küldöttekül, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, 12hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Mashiah testének építésére, 13míg eljutunk mindnyájan a hitnek és Elohim Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Mashiah teljességét elérő nagykorúságra, 14hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; 15hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Mashiah. 16Az egész test pedig az ő hatására egybeilleszkedve és összefogva, a különféle kapcsolatok segítségével, és minden egyes rész saját adottságának megfelelően működve gondoskodik önmaga növekedéséről, hogy épüljön szeretetben.

17Mondom tehát, és tanúsítom Yeshua nevében, hogy többé nem élhettek úgy, ahogyan a pogányok élnek hiábavaló gondolkodásuk szerint. 18Az ő elméjükre sötétség borult, és elidegenedtek Elohim-nak tetsző élettől, mert megmaradtak tévelygésükben, és megkeményedett a szívük. 19Ezért erkölcsi érzékükben eltompulva, gátlástalanul mindenféle tisztátalan tevékenységre vetemedtek nyereségvágyukban. 20Ti azonban nem így tanultátok a Mashiah-t; 21ha valóban úgy hallottatok róla, és kaptatok felőle tanítást, ahogyan az megvalósult Yeshua-ban. 22Vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; 23újuljatok meg lelketekben és elmétekben, 24öltsétek fel az új embert, aki Elohim tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.

25Ezért tehát vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának, mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak. 26„Ha haragusztok is, ne vétkezzetek”: a nap ne menjen le a ti haragotokkal, 27helyet se adjatok a Shatannak. 28Aki lopni szokott, többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek. 29Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják. 30És ne szomorítsátok meg Elohim Ruach HaKodesh-ét, aki által el vagytok pecsételve a megváltás napjára. 31Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és Elohim-káromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. 32Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Elohim is megbocsátott nektek a Mashiah-ban.

HaEfesim 5. fejezet

1Legyetek tehát Elohim követői, mint szeretett gyermekei, 2és éljetek szeretetben, ahogyan a Mashiah is szeretett minket, és önmagát adta értünk „áldozati ajándékul, Elohim-nak kedves illatként.”

3Ellenben paráznaság, bármiféle tisztátalanság vagy nyerészkedés még szóba se kerüljön közöttetek, ahogyan ez szentekhez méltó; 4se szemérmetlenség, se ostoba beszéd vagy kétértelműség: ami nem illik, hanem inkább a hálaadás. 5Hiszen jól tudjátok, hogy egyetlen paráznának, tisztátalannak vagy nyerészkedőnek, azaz bálványimádónak sincs öröksége a Mashiah és Elohim országában. 6Senki meg ne tévesszen titeket üres beszédével, hiszen éppen ezekért sújtja Elohim haragja az engedetlenség fiait. 7Ne vegyetek tehát részt ezekben.

8Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok Yahushuah-ban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei. 9A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség. 10Ítéljétek meg tehát, mi kedves Yahuwah-nak, 11és ne vegyetek részt a sötétség haszontalan cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le ezeket. 12Mert amiket titokban tesznek, azokról még beszélni is szégyen, 13de mindaz, amit a világosság leleplez, nyilvánvalóvá lesz. 14Mert minden, ami nyilvánvalóvá lett, az világos. Ezért mondja: „Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Mashiah.”

15Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, 16kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak. 17Éppen azért: ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi Yahuwah akarata.

18Ne részegeskedjetek, mert a borral léhaság jár együtt, hanem teljetek meg Ruach HaKodesh-el, 19mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és szellemi énekeket; énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben Yahushuah-nak, 20és adjatok hálát Elohim-nak, az Atyának mindenkor mindenért, a mi URunk Yeshua HaMashiah nevében.

21Engedelmeskedjetek egymásnak, a Mashiah félelmében. 22Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, mint Yahushuah-nak; 23mert a férfi feje a feleségnek, ahogyan a Mashiah is feje a Kehilának, és ő a test üdvözítője is. 24De amint a Kehilá engedelmeskedik a Mashiah-nak, úgy engedelmeskedjenek az asszonyok is a férjüknek mindenben. 25Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan a Mashiah is szerette a Kehilát, és önmagát adta érte, 26hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje, 27így állítja maga elé a Kehilát dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt, vagy ránc, vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen. 28Hasonlóképpen a férfiak is szeressék a feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét az önmagát szereti. 29Mert a maga testét soha senki nem gyűlölte, hanem táplálja és gondozza, ahogyan a Mashiah is a Kehilát, 30minthogy tagjai vagyunk testének. 31„A férfi ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.” 32Nagy titok ez, én pedig ezt a Mashiah-ról és a Kehiláról mondom. 33De ti is, mindenki egyenként úgy szeresse a feleségét, mint önmagát, az asszony pedig tisztelje a férjét.

HaEfesim 6. fejezet

1Gyermekek! Engedelmeskedjetek szüleiteknek Yahushua-ban, mert ez a helyes. 2„Tiszteld apádat és anyádat”: ez az első parancsolat, amelyhez ígéret fűződik, 3mégpedig ez: „hogy jó dolgod legyen, és hosszú életű légy a földön.” 4Ti apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek Yahuwah tanítása szerint fegyelemmel és intéssel.

5Szolgák! Félelemmel és rettegéssel engedelmeskedjetek földi uraitoknak, olyan tiszta szívvel, mint a Mashiah-nak. 6Ne látszatra szolgáljatok, mintha embereknek akarnátok tetszeni, hanem a Mashiah szolgáiként cselekedjétek Elohim akaratát: 7szellemből, jóakarattal szolgáljatok, mint Yahuwah-nak és nem mint embereknek; 8mert tudjátok, hogy ha valaki valami jót tesz, visszakapja Yahuwah-tól, akár szolga, akár szabad. 9Ti pedig, urak, ugyanígy bánjatok velük, hagyjátok a fenyegetést, mivel tudjátok, hogy, él a mennyekben a Király, aki nekik is, nektek is Királyotok, és aki nem személyválogató.

10Végül pedig: erősödjetek meg Yahushuah-ban és az ő hatalmas erejében. 11Öltsétek magatokra Elohim fegyverzetét, hogy megállhassatok a Shatan mesterkedéseivel szemben. 12Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság szellemiségei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. 13Éppen ezért vegyétek fel Elohim fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. 14Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, 15felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével. 16Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. 17Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Szellem kardját, amely Elohim beszéde. 18Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor Ruach HaKodesh által. Éppen azért legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve az összes szentekért; 19és énértem is, hogy adassék nekem az ige, ha szóra nyitom a számat, hogy bátran ismertessem meg az evangélium titkát, 20amelynek követe vagyok a bilincsben is, hogy bátorságom legyen azt úgy hirdetni, ahogyan kell.

21Hogy pedig ti is megtudjátok, mi van velem és hogyan élek, mindent elmond nektek Tükhikosz, Yahushuah-ban szeretett testvér és hű segédszolgáló, 22akit éppen azért küldtem hozzátok, hogy értesüljetek helyzetünkről, és megvigasztalja szíveteket. 23Békesség a testvéreknek és szeretet hittel együtt az Atya Elohim-tól és az ÚR Yeshua HaMashiah-tól! 24A kegyelem legyen mindazokkal, akik el nem múló szeretettel szeretik a mi Királyunkat, Yeshua HaMashiah-át. Ámen.

Erev Shabbat Logo

NO COPYRIGHT : Az írásokat terjeszteni, kizárólag ingyen, teljes terjedelmükben, a szerző és a forrás feltűntetésével engedélyezett.

Pin It on Pinterest

Share This