Yahuwah Biblia
Biblia eredeti héber nevekkelZecharya / Zakariás
Zecharya 1. fejezet
1Dárius uralkodásának második esztendejében, a nyolcadik hónapban így szólt Yahuwah Igéje Zekharyah prófétához, Berekjá fiához, aki Iddó fia volt: 2Nagyon megharagudott elődeitekre Yahuwah. 3Mondd meg azért népednek: Ezt mondja Yahuwah Tzebaot (a Seregek Yahuwah-ja): Térjetek meg hozzám, így szól Yahuwah Tzebaot, és én is hozzátok térek! – mondja Yahuwah Tzebaot. 4Ne legyetek olyanok, mint elődeitek, akiknek a régebbi próféták ezt hirdették: Ezt mondja Yahuwah Tzebaot: Térjetek meg gonosz útjaitokról és gonosz tetteitekből! De ők nem hallgattak és nem figyeltek rám – így szól Yahuwah. 5Hol vannak elődeitek?! És a próféták talán örökké élnek? 6De az én igéim és rendelkezéseim, amelyeket megparancsoltam szolgáim, a próféták által, utolérték elődeiteket! Azután megtértek, és ezt mondták: Úgy bánt velünk Yahuwah Tzebaot, ahogyan útjaink és tetteink miatt jónak látta.
7Dárius uralkodásának második esztendejében, a tizenegyedik hónapnak, azaz a Sebát hónapnak a huszonnegyedik napján, szólt Yahuwah Igéje Zekharyah prófétához, Berekja fiához, aki Iddó fia volt: 8Ezt láttam az éjszaka: Valaki egy vörös lovon lovagolt, és megállt a mirtuszfák között a völgyben. Mögötte vörös, fakó és fehér lovak voltak. 9Ezt kérdeztem: Mik ezek, Yahuwah? Egy angyal, aki velem beszélt, ezt mondta nekem: Én megmagyarázom neked, mik ezek. 10Ekkor megszólalt az, aki a mirtuszfák között állt és ezt mondta: Ezeket Yahuwah azért küldte, hogy járják be a földet. 11Megszólították Yahuwah angyalát, aki a mirtuszfák között állt, és ezt mondták: Bejártuk a földet, és az egész föld nyugodt és békés. 12Yahuwah ANGYALA (Meleck) erre azt mondta: Yahuwah Tzebaot! Mikor könyörülsz Yerushalaim-on és Yehuda városain, hiszen már hetven éve tart haragod? 13Yahuwah jóságos szavakkal, vigasztaló szavakkal válaszolt a velem beszélő angyalnak. 14A velem beszélő angyal pedig ezt mondta nekem: Hirdesd, hogy így szól Yahuwah Tzebaot: Féltem Yerushalaim-ot és a Tziont, nagyon féltem! 15És nagyon fel vagyok háborodva az elbizakodott népek miatt, mert amikor én kevéssé haragudtam, ők a romlást segítették elő. 16Azért ezt mondja Yahuwah: Irgalmasan fordulok Yerushalaim felé, templomom fel fog épülni benne – így szól Yahuwah Tzebaot -, és feszítenek ki mérőzsinórt Yerushalaim-ban. 17Hirdesd még azt is, hogy így szól Yahuwah Tzebaot: Bővelkedni fognak még városaim minden jóban, megvígasztalja még Yahuwah Tziont, és továbbra is Yerushalaim lesz a választottja.
18Azután föltekintettem, és négy szarvat láttam. 19Azt kérdeztem a velem beszélő angyaltól: Mik ezek? Ő pedig így felelt nekem: Ezek a szarvak szórták szét: Yehudát, Yiszráelt és Yerushalaim-ot. 20Azután Yahuwah négy kovácsot mutatott nekem. 21Ezt kérdeztem: Mit akarnak ezek csinálni? Így felelt: Ezek a szarvak úgy szétszórták Yehudat, hogy még a fejét sem merte fölemelni senki. De eljöttek ezek, hogy megrémítsék a népeket, és letörjék a szarvukat, mert szarvukkal támadtak Yehuda országára, és szétszórták.
Zecharya 2. fejezet
1Azután föltekintettem, és egy férfit láttam, mérőkötéllel a kezében. 2Megkérdeztem: Hová mégy? Ő így válaszolt nekem: Megmérem Yerushalaim-ot, hogy lássam, milyen széles, és milyen hosszú. 3Ekkor előlépett a velem beszélő angyal, majd egy másik angyal lépett oda eléje, 4akinek ezt mondta: Fuss oda ehhez az ifjúhoz, és mondd neki, hogy falak nélküli város lesz Yerushalaim , olyan sok ember és állat lesz benne! 5Én magam oltalmazom mindenfelől – így szól Yahuwah-, mint egy tüzes fal, és ott leszek benne dicsőségesen. 6Jaj! Jaj! Fussatok ki az északi országból – így szól Yahuwah-, hiszen szétszórtalak benneteket a négy égtáj felé! – így szól Yahuwah.
7Jaj! Menekülj, Tzion, aki Babilóniában laksz! 8Mert Yahuwah Tzebaot (a Seregek Yahuwah-ja), aki a maga dicsőségére küldött el engem, ezt mondja azokról a népekről, amelyeknek ti zsákmányul estetek: Bizony, aki titeket bánt, a szemem fényét bántja! 9Majd én fölemelem a kezemet ellenük, és saját szolgáik zsákmányává lesznek! Akkor megtudjátok, hogy Yahuwah Tzebaot küldött engem. 10Ujjong, örülj, Tzion leánya, mert jövök már, és itt fogok lakni – így szól Yahuwah. 11A többi nép is csatlakozik majd Yahuwah-hoz azon a napon, és az ő népévé lesznek, ő pedig köztetek fog lakni. Akkor megtudjátok, hogy Yahuwah Tzebaot küldött engem hozzátok. 12Yahuwah birtokba veszi Yehudát, mint tulajdonát a szent földön, és továbbra is Yerushalaim lesz a választottja.
13Csendben legyen mindenki Yahuwah előtt, mert elindult szent lakhelyéről!
Zecharya 3. fejezet
1Azután megmutatta nekem Yahushuah főpapot, aki Yahuwah ANGYALA (Meleck) előtt állt, meg a Shatant, aki jobb keze felől állt, és vádolt őt. 2Yahuwah ANGYALA (Meleck) pedig ezt mondta a Shatannak: Dorgáljon meg téged Yahuwah Shatan! Dorgáljon meg téged Yahuwah Shatan, aki Yerushalaim-ot kiválasztotta! Hát nem tűzből kiragadott üszkös fadarab ez? 3Yahushuah ugyanis piszkos ruhába öltözve állt az angyal előtt. 4Azután ezt mondta az angyal az előtte állóknak: Vegyétek le róla a piszkos ruhát! Neki pedig ezt mondta: Nézd! Elvettem a bűnödet, és díszes ruhába öltöztetlek téged. 5Majd így szólt: Tegyetek a fejére tiszta süveget! Akkor tiszta süveget tettek a fejére, és tiszta ruhába öltöztették, miközben Yahuwah ANGYALA (Meleck) ott állt.
6És így figyelmeztette Yahuwah ANGYALA (Meleck) Yahushua-át: 7Ezt mondja Yahuwah Tzebaot (a Seregek Yahuwah-ja): Ha az én utamon jársz, és ha teljesíted, amit rád bíztam, akkor ítélkezhetsz házamban, és felügyelhetsz udvaraimra, sőt megengedem neked, hogy az itt állók között járj-kelj. 8Hallgass ide, Yahushuah főpap, társaiddal együtt, akik előtted ülnek! Azt a csodát jelzik ezek a férfiak, hogy én elhozom szolgámat, a Sarjadékot! 9Mert itt van egy kő, amelyet Yahushuah elé tettem. Ezen az egy kövön hét szem van, én magam véstem bele a mintákat – így szól Yahuwah Tzebaot. Egy napon eltörlöm ennek az országnak a bűnét. 10Így szól Yahuwah Tzebaot: Azon a napon meghívja majd egyik ember a másikat a szőlőjébe és a fügefája alá.
Zecharya 4. fejezet
1A velem beszélő angyal újra fölébresztett engem, ahogyan álmából szokták fölébreszteni az embert, 2és ezt kérdezte tőlem: Mit látsz? Én így feleltem: Egy színarany Menoraht (lámpatartót) látok, tetején egy tál; hét mécses van rajta, és a tetején levő mécseseknek hét-hét csücske van. 3Két olajfa áll mellette, az egyik a táltól jobbra, a másik balra. 4Megkérdeztem a velem beszélő angyaltól: Mit jelentenek ezek, Yahuwah? 5A velem beszélő angyal így válaszolt nekem: Nem tudod, mit jelentenek? Azt mondtam: Nem, Yahuwah! 6Erre ő így szólt hozzám: Yahuwah Igéje ezt mondja Zerubabelnek: Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én Szellememmel! – mondja Yahuwah Tzebaot (a Seregek Yahuwah-ja). 7Ki vagy te, nagy hegy? Síksággá válsz Zerubabel előtt! Ő teszi föl a zárókövet, miközben ezt kiáltják: Áldás, áldás szálljon rá!
8Azután így szólt hozzám Yahuwah Igéje: 9Zerubabel keze rakta le ennek a templomnak az alapját, és az ő keze fogja bevégezni. Akkor megtudjátok, hogy a Yahuwah Tzebaot küldött engem hozzátok. 10Mert akik gúnyolódtak a kicsiny kezdet napján, azok is örülni fognak, ha meglátják Zerubabel kezében a zárókövet. Az a hét mécses pedig Yahuwah szemeit jelenti, amelyek áttekintik az egész földet.
11Ekkor megszólaltam, és megkérdeztem tőle: Mit jelent ez a két olajfa a Menorah jobb és bal oldalán? 12Másodszor is megszólaltam, és megkérdeztem: Mit jelent az olajfáknak az a két ága, amelyekből két aranycsövön át folyik le az aranyszínű olaj? 13Azt mondta nekem: Nem tudod, mik ezek? Azt mondtam: Nem, Yahuwah! 14Ekkor így felelt: Ezek ketten a felkentek, akik az egész föld URának a szolgálatára állnak.
Zecharya 5. fejezet
1Ismét föltekintettem, és egy repülő irattekercset láttam. 2Megkérdezte tőlem: Mit látsz? Én így feleltem: Egy repülő irattekercset látok, amely húsz könyök hosszú és tíz könyök széles. 3Akkor ezt mondta nekem: Ez az az átok, amely eljut az ország egész területére. Mert ennek következtében fog megbűnhődni minden tolvaj, és ennek következtében fog megbűnhődni minden esküdöző. 4Kibocsátottam az átkot – így szól Yahuwah Tzebaot (a Seregek Yahuwah-ja) -, és behatol az a tolvaj házába, meg annak a házába, aki az én nevemre hamisan esküszik. Ott maradnak annak a házában, és elpusztítja azt gerendáival és köveivel együtt.
5Azután előlépett a velem beszélő angyal, és ezt mondta: Tekints fel, és nézd, mi közeledik itt! 6Én azt kérdeztem: Mi ez? Ő így felelt: Egy véka közeledik itt. És így folytatta: Ebben van az egész ország bűne. 7Egyszer csak egy ólomfedő emelkedett föl, és egy asszony ült a vékában. 8Az angyal ezt mondta: Ez a gonoszság! Majd visszalökte az asszonyt a vékába, az ólomfödelet pedig rádobta a véka szájára. 9Majd föltekintettem, és láttam, hogy két asszony közeledik a szelek szárnyán. Olyan szárnyaik voltak, mint a gólyáknak, és fölemelték a vékát az ég és a föld közé. 10Ekkor azt kérdeztem a velem beszélő angyaltól: Hova viszik ezek a vékát? 11Ő így válaszolt: Sineár földjére, ott építenek házat neki, és ha elkészült, odateszik egy emelvényre.
Zecharya 6. fejezet
1Ismét föltekintettem, és láttam, hogy négy harci kocsi jön ki két hegy közül. Ezek a hegyek érchegyek voltak. 2Az első kocsiba vörös lovak voltak fogva, a második kocsiba fekete lovak, 3a harmadik kocsiba fehér lovak, a negyedik kocsiba pedig erős, tarka lovak. 4Megszólaltam, és ezt kérdeztem a velem beszélő angyaltól: Mire valók ezek, Yahuwah? 5Az angyal így felelt nekem: Ezek most indulnak a négy égtáj felé, miután ott álltak az egész föld Ura előtt. 6A fekete lovak észak földjére mennek; utánuk mennek a fehérek, a tarkák pedig dél földjére mennek. 7Az erősek is előálltak, és indulni akartak, hogy bejárják a földet. Ezt mondta: Menjetek, járjátok be a földet! Be is járták a földet. 8Majd odakiáltott hozzám, és így szólt: Lásd, amelyek észak földjére mentek, megnyugtatták Szellememet észak földjén.
9Így szólt hozzám Yahuwah Igéje: 10Vedd át a fogságban maradtak adományát Heldajtól, Tóbijjától és Yedájától, akik Babilóniából jöttek. Menj el még ma Yosijjának, Cefanjá fiának a házához, 11és vedd át az ezüstöt és az aranyat, csináltass koronát, és tedd Yahushuah főpapnak, Yahu-Tzeddek fiának a fejére. 12Ezt mondd neki: Így szól Yahuwah Tzebaot (a Seregek Yahuwah-ja): Van egy férfi, akinek Sarjadék a neve, mert helyette sarjad, és felépíti Yahuwah templomát. 13Ő fogja felépíteni Yahuwah templomát, és nagy méltóságra emelkedik, trónra lép, és uralkodik. Egy pap is lesz mellette a trónon, és békés egyetértés lesz kettőjük között. 14A korona pedig legyen ott Yahuwah templomában, hogy emlékeztessen Heldajra, Tóbijjára, Yedajára és Cefanjá fiának a jóságára.
15Eljönnek a távol lakók is, és építik Yahuwah templomát. Akkor megtudjátok, hogy Yahuwah Tzebaot küldött engem hozzátok. Így lesz, ha engedelmesen hallgattok Elohim-otoknak, Yahuwah-nak a szavára.
Zecharya 7. fejezet
1Így szólt Yahuwah Igéje Zekharyah hoz Dárius király uralkodásának negyedik évében, a kilencedik hónapnak, a Kiszlév hónapnak negyedik napján, 2amikor a Beit-Eliek elküldték Szárecert, Regem-Meleket és embereiket, hogy esedezzenek Yahuwah-hoz, 3és kérdezzék meg Yahuwah Tzebaot-nak (a Seregek Yahuwah-jának) házában levő papoktól és prófétáktól: Sírjunk-e az ötödik hónapban, megtartóztatva magunkat, ahogyan évek óta tesszük? 4Így szólt hozzám Yahuwah Tzebaot-jának Igéje: 5Mondd ezt az ország egész népének és a papoknak: Amikor böjtöltetek és gyászoltatok az elmúlt hetven év alatt, az ötödik és a hetedik hónapban, az én kedvemért tartottatok-e böjtöt? 6Amikor meg ettetek és ittatok, akkor nem a magatok kedvéért ettetek és ittatok? 7Hiszen az volt Yahuwah Igéje, amelyet a régebbi próféták által hirdettetett, amikor még békében laktak Yerushalaim-ban és a körülötte levő városokban, és amikor lakott volt a Délvidék és az alföld is, amit Yahuwah Igéje Zekharyahnak is mond.
8Ezt mondja Yahuwah Tzebaot: 9Igazságos ítéletet hozzatok, szeretettel és irgalmasan bánjatok egymással! 10Az özvegyet és az árvát, a jövevényt és a nyomorultat ne zsákmányoljátok ki, és ne tervezzetek egymás ellen magatokban semmi rosszat! 11De ők nem akartak figyelni, sőt lázadozva hátat fordítottak, és bedugták fülüket, hogy ne halljanak. 12Szívüket gyémántkeménnyé tették, hogy ne hallják a törvényt, sem azokat az igéket, amelyeket Yahuwah Tzebaot küldött Szelleme által a régebbi próféták útján. Emiatt háborodott fel olyan nagyon Yahuwah Tzebaot. 13Nem hallgattak rá, amikor ő kiáltott, ezért így szól Yahuwah Tzebaot: Én sem hallgatom meg őket, ha hozzám kiáltanak. 14Szétszórtam őket olyan népek közé, amelyeket nem ismertek, az ország pedig pusztán maradt utánuk, senki sem járt arra. Így tették pusztává a gyönyörű országot.
Zecharya 8. fejezet
1Yahuwah Tzebaot-nak szava szól. 2Ezt mondja Yahuwah Tzebaot: Féltem a Tziont, nagyon féltem. Nagy haragra indultam, annyira féltem őt! 3Ezt mondja Yahuwah: Visszatérek a Tzionra, és Yerushalaim-ban fogok lakni. Akkor Yerushalaim-ot igaz városnak nevezik, Yahuwah Tzebaot-nak a hegyét pedig szent hegynek. 4Ezt mondja Yahuwah Tzebaot: Fognak még öregemberek és öregasszonyok üldögélni Yerushalaim terein, és mindegyiknek bot lesz a kezében, mert magas kort érnek meg. 5A város terei megtelnek fiúkkal és leányokkal, akik vígan játszadoznak a tereken. 6Ezt mondja Yahuwah Tzebaot: Bár lehetetlennek tűnik a megmaradt nép számára, hogy ez így lesz abban az időben, az én számomra nem lehetetlen – így szól Yahuwah Tzebaot. 7Ezt mondja Yahuwah Tzebaot: Én kiszabadítom népemet napkelet földjéről és napnyugat földjéről. 8Hazahozom őket, és Yerushalaim-ban laknak; az én népem lesznek, én pedig Elohim-uk leszek, valósággal és igazán.
9Ezt mondja Yahuwah Tzebaot: Legyetek erősek, ti, akik hallottátok ezeket az igéket a próféták szájából akkor, amikor lerakták Yahuwah Tzebaot házának az alapját, hogy felépítsék a templomot. 10Mert azelőtt nem ért semmit, amit az ember keresett, sem az, amit az állatával keresett. Nem volt biztonságban az ellenség miatt sem a városból kimenő, sem az oda bejövő, mert az embereket egymás ellen indítottam. 11De most már nem leszek olyan a megmaradt néphez, amilyen azelőtt voltam – így szól Yahuwah Tzebaot. 12Mert békességben vetnek, a szőlő megadja gyümölcsét, a föld megadja termését, az ég megadja harmatát, és mindezeket a megmaradt nép tulajdonává teszem. 13És bár átkozottak voltatok a népek között, Yehuda háza és Yiszráel háza, én megsegítlek benneteket, és áldottak lesztek. Ne féljetek, legyetek erősek!
14Mert ezt mondja Yahuwah Tzebaot: Bár úgy határoztam, hogy veszedelmet hozok rátok, mert elődeitek megharagítottak engem – így szól Yahuwah Tzebaot -, és azt nem bántam meg, 15most viszont úgy határoztam, hogy jót teszek Yerushalaim-mal és Yehuda házával. Ne féljetek! 16Ezeket tegyétek: Mondjatok igazat egymásnak! Hozzatok igaz és békét szerző ítéletet kapuitokban! 17Ne tervezzetek magatokban egymás ellen semmi rosszat, és ne szeressétek a hamis esküt! Mindezt gyűlölöm én – így szól Yahuwah.
18Így szólt hozzám Yahuwah Tzebaot-nak Igéje: 19Ezt mondja Yahuwah Tzebaot: A negyedik, az ötödik, a hetedik és a tizedik hónapban tartott böjt vidám örvendezéssé és boldog ünneppé lesz Yehuda házában. Csak szeressétek az igazságot és a békességet!
20Ezt mondja Yahuwah Tzebaot: Eljönnek még a népek és a többi város lakói, 21és az egyik város lakói a másikba menve mondják: Jertek, menjünk el, könyörögjünk Yahuwah-hoz, folyamodjunk Yahuwah Tzebaot-hoz! Én is megyek! 22Nagy népek és erős nemzetek jönnek Yerushalaim-ba, hogy Yahuwah Tzebaot-hoz folyamodjanak, és Yahuwah-hoz könyörögjenek. 23Ezt mondja Yahuwah Tzebaot: Azokban a napokban tízen is megragadnak a mindenféle nyelvű népek közül egy Yehudait ruhája szegélyénél fogva, és ezt mondják: Hadd tartsunk veletek, mert hallottuk, hogy veletek van Elohim!
Zecharya 9. fejezet
1Fenyegető jövendölés. Yahuwah Igéje szól Hadrák földje ellen, és Damaszkuszra nehezedik. Mert Yahuwah szemmel tartja az embereket, Yiszráel minden törzsét, 2a szomszédos Hamátot is, meg Tíruszt és Szidónt, bármilyen bölcsek is. 3Várat épített magának Tírusz, és annyi ezüstöt halmozott fel, mint a por, annyi színaranyat, mint az utcán a sár. 4De most Yahuwah szegénnyé teszi, tengerbe dönti várfalát, a várost pedig tűz pusztítja el. 5Ha meglátja ezt Ashkelon, megijed, Gáza is reszketni fog nagyon, Ekrón reménysége meghiúsul. Nem lesz király Gázában, Ashkelon lakatlan marad. 6Ashdodban korcs nép lakik majd, és megtöröm a filiszteusok gőgjét. 7Kiveszem szájukból a vérrel együtt evett húst, és fogaik közül a förtelmes eledelt. De Elohim-unké lesz a maradékuk, olyan lesz, mint Yehuda egyik törzse, az ekróniak pedig olyanok, mint a Yebusziak. 8Táborba szállok majd házam védelmére, az arra járók ellen, és nem támadja meg őket többé fosztogató, mert most már rájuk tekintek.
9Örvendj nagyon, Tzion leánya,
ujjongj, Yerushalaim leánya!
Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas,
alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán.
10Kiirtja a harci kocsit Efráimból
és a lovat Yerushalaim-ből.
Kivész a harci íj is,
mert békét hirdet a népeknek.
Uralma tengertől tengerig ér,
és a folyamtól a föld végéig.
11A veled kötött szövetség véréért
szabadon bocsátom foglyaidat a kútból, amelyben nincs víz.
12Térjetek vissza a fellegvárba,
reménykedő foglyok!
Még ma kijelentem:
Kétszeres kárpótlást adok neked!
13Mert kifeszítem Yehudat, mint egy íjat,
Efráimot nyílnak használom.
Felbuzdítom fiaidat, Tzion, a görögök ellen,
és olyanná teszlek, mint a hős kardja.
14Akkor megjelenik fölöttük Yahuwah,
kirepül nyila, mint a villám.
Az én URam, Yahuwah megfújja a kürtöt,
és dél felől támadó forgószélben vonul.
15Yahuwah Tzebaot oltalmazza népét,
győznek, és taposnak a parittyaköveken.
Úgy zúgnak, mintha bort ittak volna, megtelnek,
mint az áldozati kehely, mint az oltár sarkai.
16Megsegíti őket Elohim-uk, Yahuwah azon a napon.
Pásztorolja népét, mint egy nyájat.
Mint a korona drágakövei, úgy ragyognak földjén.
17Milyen nagy az ő jósága, milyen nagy az ő szépsége!
Bőven ad gabonát az ifjaknak, mustot a leányoknak.
Zecharya 10. fejezet
1Kérjetek esőt Yahuwah-tól a tavaszi eső idején!
Yahuwah alkot viharfelhőket,
ő ad záporesőt és mezei növényeket mindenkinek.
2De a házibálványok hazug kijelentést adnak,
a varázslók megcsalnak látomásaikkal,
haszontalan álmokat beszélnek el,
és amivel vigasztalnak, mit sem ér.
Ezért széledt el népem, mint egy nyáj,
nyomorúságra jutott, mert nem volt pásztora.
3Fellángolt haragom a pásztorok ellen,
megbüntetem a nyáj élén járókat.
Gondja lesz Yahuwah Tzebaot-nak nyájára,
Yehuda házára, fölékesíti őket, mint a harci paripát.
4Közülük való a sarokkő, közülük a sátorcövek,
közülük való a harci íj, közülük kerül ki minden elöljáró is.
5Olyanok lesznek, mint a hősök,
az utca sarába tapossák az ellenséget a harcban.
Harcolnak, mert velük van Yahuwah,
még a lovasokat is megszégyenítik.
6Hatalmassá teszem Yehuda házát,
és Yoszef házát megsegítem.
Hazahozom őket, irgalmas leszek hozzájuk,
és olyanok lesznek, mintha nem is vetettem volna el őket.
Mert én, Yahuwah vagyok Elohim-uk,
és meghallgatom őket.
7Olyan lesz Efráim, mint a hős,
szíve vidám lesz, mint aki bort ivott.
Látják ezt fiai, és örülnek,
vigad szívük Yahuwah-ban.
8Idehívom, összegyűjtöm őket,
mert megváltottam őket, és annyian lesznek, mint régen.
9Bár szétszórtam őket a népek közé,
ők a távolban is gondolnak rám,
életben maradnak,
és visszatérnek fiaikkal együtt.
10Hazahozom őket Egyiptomból,
az Asszíriában levőket is összegyűjtöm,
elviszem őket Gileád és Libánon földjére is,
de még ez sem lesz nekik elég.
11Aggódva kelnek át a tengeren,
de Yahuwah megveri a tenger hullámait,
egészen kiszárad a Nílus mély vize.
Letűnik Asszíria gőgös uralma,
vége lesz Egyiptom hatalmának.
12Hatalmassá lesznek Yahuwah által,
és az ő nevében bízva élnek – így szól Yahuwah.
Zecharya 11. fejezet
1Tárd ki kapuidat, Libánon,
hadd eméssze cédrusaidat a tűz!
2Jajgassatok, ciprusok, mert ledőltek a cédrusok,
elpusztultak a hatalmas fák!
Jajgassatok, Básán tölgyei,
mert földre dőlt a rengeteg erdő.
3Pásztorok jajszava hangzik,
mert elpusztult pompás legelőjük.
Oroszlánkölykök ordítása hangzik,
mert elpusztult a Yarden bozótja!
4Így szól az én Elohim-om, Yahuwah: Legeltesd a levágni való juhokat, 5amelyeket megvásárlóik levágnak, és nem tartják azt bűnnek, eladóik pedig ezt mondják: Áldott legyen Yahuwah, mert meggazdagodtam! Pásztoraik sem szánják őket. 6Én sem szánom többé az ország lakóit! – így szól Yahuwah. Én kiszolgáltatom az embereket egymásnak és királyuknak, darabokra szaggatják az országot, és én nem mentem meg őket. 7Legeltettem tehát a levágni való juhokat a juhkereskedők számára.
Fogtam két botot, az egyiket elneveztem jóakaratnak, a másikat pedig egyetértésnek; így legeltettem a nyájat. 8De három pásztort küldtem el egy hónap alatt, mert elfogyott a türelmem irántuk; de ők is meguntak engem. 9Ezért azt mondtam: Nem legeltetlek benneteket! Haljon meg, aki halálra való, pusztuljon, aki pusztulásra való, a megmaradtak pedig marják egymás húsát! 10Fogtam a jóakarat nevű botomat, és eltörtem, és ezzel felbontottam a szövetséget, amelyet valamennyi néppel kötöttem. 11Fel is bomlott az azon a napon, és a juhkereskedők, akik ügyeltek rám, megértették, hogy Yahuwah akarata ez. 12Akkor ezt mondtam nekik: Ha jónak látjátok, adjátok meg béremet! De ha nem, akkor tartsátok meg! Ekkor kifizették a béremet: harminc ezüstöt. 13Yahuwah pedig ezt mondta nekem: Dobd oda a kincsek közé ezt a becses értéket, amire engem becsültek! Fogtam tehát a harminc ezüstöt, és odadobtam Yahuwah házának a kincsei közé. 14Azután eltörtem a másik botomat is, az egyetértés nevűt, és ezzel felbontottam a testvéri viszonyt Yehuda és Yiszráel között.
15Azután ezt mondta nekem Yahuwah: Most még szerezz magadnak bolond pásztorhoz illő holmikat. 16Mert olyan pásztort fogok támasztani az országban, aki az elveszettekkel nem törődik, az elkóboroltakat nem keresi meg, a sérülteket nem gyógyítja, a fáradtaknak nem viseli gondját, de a kövéreknek a húsát megeszi, és körmeiket letördeli.
17Jaj a mihaszna pásztornak,
aki elhagyja a nyájat!
Fegyver járja át a karját,
meg a jobb szemét!
Száradjon el a karja,
vakuljon meg a jobb szeme
Zecharya 12. fejezet
1Fenyegető jövendölés. Yahuwah Igéje szól Yiszráelről. Így szól Yahuwah, aki az eget kifeszítette, a földnek alapot vetett, aki lelket adott az emberbe. 2Íme, én részegítő pohárrá teszem Yerushalaim-ot a körülötte levő népek számára. Yehudara is rákerül a sor, amikor ostromolják Yerushalaim-ot. 3Azon a napon majd súlyos kővé teszem Yerushalaim-ot minden nép számára: aki föl akarja emelni, mind megszakad bele, még ha összefog is ellene a föld minden népe. 4Azon a napon – így szól Yahuwah– azzal verem meg őket, hogy a lovak mind megvadulnak, és a lovasok elvesztik a fejüket. Yehuda házát éberen őrzöm, de a népek lovait vaksággal verem meg. 5Yehuda törzsfői ezt mondják magukban: Yerushalaim lakóinak ereje Elohim-ukban, Yahuwah Tzebaot-ban van.
6Azon a napon olyanokká teszem Yehuda törzsfőit, amilyen a tüzes serpenyő a fahasábok közt, és amilyen a fáklya a kévék közt: jobbra-balra égetik a körülöttük levő népeket, de Yerushalaim továbbra is békében marad a maga helyén. 7Először Yehuda sátrait szabadítja meg Yahuwah, hogy ne dicsekedjék David háza, és ne dicsekedjenek Yerushalaim lakói Yehudaval szemben.
8Azon a napon Yahuwah oltalmazza Yerushalaim lakóit, és olyan lesz közöttük még a botladozó is azon a napon, mint David. David háza pedig előttük jár, mint Elohim, mint Yahuwah ANGYALA (Meleck). 9Azon a napon meg fogok semmisíteni minden népet, amely Yerushalaim-ra támad.
10David házára és Yerushalaim lakóira pedig kiárasztom a könyörület és a könyörgés lelkét. Rátekintenek arra, akit átdöftek, és úgy gyászolják, ahogyan az egyetlen gyermeket szokták, és úgy keseregnek miatta, ahogyan az elsőszülött miatt szoktak. 11Azon a napon olyan nagy gyász lesz Yerushalaim-ban, amilyent Hadad-Rimmónért szoktak tartani a megiddói völgyben. 12Gyászolni fog az ország, külön-külön minden nemzetség: külön David házának a nemzetsége, asszonyaik is külön; külön Nathan házának a nemzetsége, asszonyaik is külön; 13külön levi házának a nemzetsége, asszonyaik is külön; külön Shimei nemzetsége, asszonyaik is külön. 14A többi nemzetség is mind, külön minden nemzetség, asszonyaik is külön.
Zecharya 13. fejezet
1Azon a napon forrás fakad David háza és Yerushalaim lakói számára, hogy lemossa a vétket és a szennyet. 2Azon a napon – így szól Yahuwah Tzebaot – eltörlöm a bálványok neveit az országban, nem is említik őket többé. A prófétákat és a tisztátalan lelkületet is eltávolítom az országból. 3És ha valaki még prófétálni merne, a saját szülei, az apja és anyja mondják neki: Nem maradhatsz életben, mert hazugságot beszéltél Yahuwah nevében! És a saját szülei, az apja és anyja szúrja le, amikor prófétál. 4Azon a napon szégyent vallanak a próféták látomásuk miatt, amiről prófétálnak. Nem öltöznek díszes ruhába, és nem hazudoznak. 5Azt mondják majd: Nem vagyok próféta, földműves vagyok, a földből élek ifjúkorom óta. 6Ha pedig megkérdezi valaki: Miféle sebek ezek a melleden? – azt feleli: Barátaim házában vertek meg engem.
7Kard! Támadj pásztoromra,
bizalmas emberemre!
– így szól Yahuwah Tzebaot.
Vágd le a pásztort, széledjen el a nyáj!
Még a bojtárokra is kezet emelek!
8Úgy jár az egész ország – így szól Yahuwah-,
hogy kétharmad részét kiirtják, és elpusztul,
csak egyharmada marad meg.
9Ezt a harmadrészt is tűzbe teszem,
megtisztítom őket, ahogyan az ezüstöt tisztítják,
megpróbálom őket, ahogyan az aranyat próbálják.
Ő segítségül hívja nevemet,
én pedig meghallgatom őt.
Ezt mondom: Népem ő,
és ő ezt mondja: Yahuwah, Elohim-om!
Zecharya 14. fejezet
1Eljön Yahuwah-nak a napja, amikor osztozkodnak a tőled elvett zsákmányon. Mert összegyűjtök minden népet, hogy harcoljanak Yerushalaim ellen. Elfoglalják a várost, kifosztják a házakat, és meggyalázzák az asszonyokat. A város fele fogságba megy, a megmaradt népet azonban nem űzik ki a városból. 2De Yahuwah harcba száll majd azokkal a népekkel, ahogyan harcolt egykor, a csata napján. 3Megveti majd lábát azon a napon az Olajfák hegyén, amely Yerushalaim-tól keletre van. Az Olajfák hegye pedig középen kettéhasad; kelet-nyugati irányban egy igen nagy völgy lesz, mert a hegy egyik fele északra, a másik fele délre mozdul el. 4Akkor meneküljetek a hegyek szakadékaiba, mert a hegyek között a szakadék Ácalig ér. Úgy fussatok, ahogyan Uzziyahunak, Yehuda királyának az idejében futottatok a földrengés elől! 5Mert eljön Yahuwah, az én Elohim-om, szentjeivel együtt.
6Azon a napon nem lesz sem hőség, sem hideg, sem fagy. 7Akkor csak nappal lesz – Yahuwah tudja ezt. Nem lesz külön nappal és éjszaka, világos lesz még este is.
8Azon a napon élő víz fakad Yerushalaim-ből, egyik ága a keleti tenger felé folyik, másik ága a nyugati tenger felé; így lesz télen-nyáron át. 9Yahuwah lesz a király az egész földön. Azon a napon Yahuwah lesz az egyetlen Elohim, és neve az egyetlen név.
10Az egész ország síksággá változik Gebától Rimmónig, Yerushalaim-tól délre. Yerushalaim pedig kimagaslik, és a régi helyén marad; a Binyamin-kaputól addig, ahol a régi kapu volt a Szeglet-kapuig, és a Hananél tornyától a királyi borsajtókig. 11Lakni fognak benne, és háború nem pusztítja többé, hanem biztonságban lesz Yerushalaim.
12Ilyen csapással fog Yahuwah sújtani minden népet, amely Yerushalaim ellen vonul: megrothad a húsuk még életükben, szemük is megrothad gödrében, nyelvük is megrothad szájukban. 13Azon a napon Yahuwah nagy zűrzavart támaszt közöttük: az emberek egymásra támadnak, és kezet emelnek egymásra. 14Még Yehuda is harcolni fog Yerushalaim ellen. A körülöttük lakó népek minden kincsét összegyűjtik: aranyat, ezüstöt és tömérdek ruhát. 15Ugyanaz a csapás éri a lovakat, öszvéreket, tevéket, szamarakat és minden állatot abban a táborban, amely az embereket érte.
16Azután mindazok, akik megmaradnak a Yerushalaim-ra támadó népek közül, évről évre elmennek, és leborulnak a Király, Yahuwah Tzebaot előtt, és megünneplik Szukoth (a sátoros) ünnepet. 17Ha pedig a föld népei közül valamelyik nem megy el Yerushalaim-ba, hogy leboruljon a Király, Yahuwah Tzebaot előtt, az nem kap esőt. 18Még Egyiptom sem kap, ha népe nem megy el, és nem jelenik meg. Ugyanaz a csapás éri, amellyel Yahuwah azokat a népeket sújtja, amelyek nem mennek el megünnepelni Szukoth (a sátoros) ünnepet. 19Így bűnhődik majd Egyiptom, és így bűnhődik minden nép, amely nem megy el megünnepelni Szukoth (a sátoros) ünnepet.
20Azon a napon a lovak csengettyűin is ez lesz: Yahuwah szent tulajdona! Yahuwah házában még a fazekak is olyan szentek lesznek, mint az oltárnál használt kelyhek. 21Yerushalaim-ban és Yehudaban minden fazék Yahuwah Tzebaot-nak szent tulajdona lesz, és aki csak eljön, hogy áldozatot mutasson be, bármelyiket előveheti, és főzhet benne. Attól a naptól fogva nem lesz többé kereskedő Yahuwah Tzebaot-nak házában.

NO COPYRIGHT : Az írásokat terjeszteni, kizárólag ingyen, teljes terjedelmükben, a szerző és a forrás feltűntetésével engedélyezett.