Yahuwah Biblia
Biblia eredeti héber nevekkelIgeret el HaRomim / Rómaiakhoz írt levél
HaRomim 1. fejezet
1 Sha’ul (Paulusz), a Mashiah Yahushua szolgája, elhívott apostol, akit Elohim kiválasztott arra, hogy hirdesse evangéliumát, 2 amelyet prófétái által a szent iratokban előre megígért. 3 Az ő Fiáról szól ez az evangélium, aki test szerint David utódaitól származott, 4 a Ruach HaKodesh szerint pedig a halottak közül való feltámadásával Elohim hatalmas Fiának bizonyult. Ez a Yeshua HaMashiah a mi URunk, 5 aki által kegyelmet és apostolságot kaptunk arra, hogy az ő nevéért hitre és engedelmességre hívjunk fel minden népet: 6 akik közé tartoztok ti is, mint Yeshua HaMashiah elhívottai. 7 Mindazoknak Rómában, akik Elohim szerettei, akiket ő elhívott és megszentelt: Kegyelem néktek és békesség Elohim-tól, a mi Atyánktól, ésaz ÚR Yeshua HaMashiah-tól.
8 Először is hálát adok az én Elohim-omnak Yeshua HaMashiah által mindnyájatokért, hogy hiteteknek az egész világon híre van. 9 Mert tanúm Elohim, akinek teljes szellememmel szolgálok az ő Fia evangéliumával, hogy szüntelenül megemlékezem rólatok, 10 és szüntelenül kérem imádságaimban, hogy Elohim akaratából egyszer már el tudjak menni hozzátok. 11 Mert szeretnélek látni benneteket, hogy megerősítésetekre valamilyen szellemi ajándékot adjak nektek, 12 vagyis, hogy együtt bátorodjunk meg közöttetek egymás hite által, a tietek és az enyém által. 13 Szeretném, testvéreim, ha tudnátok: sokszor feltettem magamban, hogy elmegyek hozzátok, de mindeddig megakadályoztattam abban, hogy közöttetek is legyen munkámnak valami gyümölcse, ahogy a többi nép között is volt. 14 Görögöknek és barbároknak, bölcseknek és tudatlanoknak egyaránt adósa vagyok. 15 Azért szívem szerint kész vagyok az evangéliumot hirdetni nektek is, akik Rómában vagytok. 16 Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Elohim ereje az, minden hívőnek üdvösségére, elsőként zsidónak, de görögnek is, 17 mert Elohim a maga igazságát nyilatkoztatja ki benne hitből hitbe, ahogyan meg van írva: „Az igaz ember pedig hitből fog élni.”
18 Elohim ugyanis haragját nyilatkoztatja ki a mennyből az emberek minden hitetlensége és gonoszsága ellen, azok ellen, akik gonoszságukkal feltartóztatják az igazságot. 19 Mert ami megismerhető Elohim-ból, az nyilvánvaló előttük, mivel Elohim nyilvánvalóvá tette számukra. 20 Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és Szellemi Fejedelemségi volta, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható. Ennélfogva nincs mentségük, 21 hiszen megismerték Elohim-ot, mégsem dicsőítették vagy áldották Elohim-ként, hanem hiábavalóságokra jutottak gondolkodásukban, és értetlen szívük elsötétedett. 22 Akik azt állították magukról, hogy bölcsek, azok bolonddá lettek, 23 és a halhatatlan Elohim dicsőségét felcserélték emberek és madarak, négylábúak és csúszómászók képével. 24 Ezért kiszolgáltatta őket Elohim szívük vágyai által a tisztátalanságnak, hogy meggyalázzák egymás testét. 25 Akik Elohim igazságát hazugsággal cserélték fel, azok a teremtményt imádták és szolgálták a Teremtő helyett, aki áldott mindörökké. Ámen. 26 Ezért Elohim gyalázatos szenvedélyeknek szolgáltatta ki őket. Mint ahogy asszonyaik felcserélték a természetes érintkezést a természetellenessel, 27 ugyanúgy a férfiak is elhagyták a női nemmel való természetes érintkezést, és egymás iránt gerjedtek fel kívánságukban; férfiak férfiakkal fajtalankodtak, de el is veszik tévelygésük méltó jutalmát önmagukban. 28 És mivel nem méltatták Elohim-ot arra, hogy megtartsák ismeretükben, Elohim kiszolgáltatta őket az erkölcsi ítéletre képtelen gondolkodásnak, hogy azt tegyék, ami nem illik. 29 Ezért tele vannak mindenféle hamissággal, gonoszsággal, kapzsisággal, viszálykodással, álnoksággal, rosszindulattal; 30 besúgók, rágalmazók, Elohimgyűlölők, gőgösek, dicsekvők, találékonyak a rosszban, szüleiknek engedetlenek, 31 kíméletlenek, szószegők, szeretetlenek és irgalmatlanok. 32 Ők ugyan megismerték Elohim-nak azt az elhatározását, hogy akik ilyeneket cselekszenek, méltók a halálra, mégis nem csak maguk cselekszik ezeket, hanem azokkal is egyetértenek, akik ilyeneket művelnek.
HaRomim 2. fejezet
1Ezért nincs mentséged, te ítélkező ember, mert amikor más felett ítélkezel, magadat ítéled el, hiszen magad is ugyanazt cselekszed, miközben ítélkezel! 2Azt pedig tudjuk, hogy Elohim ítélete igazságosan sújtja azokat, akik ilyeneket cselekszenek. 3Azt gondolod, te ember, aki ítélkezel azok felett, akik ilyeneket tesznek, holott magad is ugyanazokat cselekszed, hogy akkor te megmenekülsz Elohim ítéletétől? 4Vagy megveted jóságának, elnézésének és türelmének gazdagságát, és nem veszed tudomásul, hogy téged Elohim jósága megtérésre ösztönöz? 5Te azonban kemény szívvel és megtérés nélkül gyűjtesz magadnak haragot a harag napjára, amikor Elohim nyilvánvalóvá teszi, hogy igazságosan ítél. 6Mert mindenkinek cselekedetei szerint fog megfizetni: 7azoknak, akik állhatatosan jót cselekedve törekszenek dicsőségre, megbecsülésre, és halhatatlanságra, örök életet ad; 8azoknak pedig, akik viszálykodók, akik ellenállnak az igazságnak, és a hamisságot követik, haraggal és bosszúállással fizet majd. 9Gyötrelem és szorongás lesz a része minden ember lelkének, aki a rosszat cselekszi, zsidónak elsősorban, de görögnek is; 10viszont dicsőség, tisztelet és békesség jut majd osztályrészül mindenkinek, aki a jót cselekszi, zsidónak elsősorban, de görögnek is! 11Mert Elohim nem személyválogató. 12Akik ugyanis törvény ismerete nélkül vétkeztek, a törvény nélkül vesznek el, és akik a törvény ismeretében vétkeztek, azok a törvény alapján kapják meg majd az ítéletet. 13Hiszen nem a törvény hallgatói igazak Elohim előtt, hanem a törvény megtartói fognak megigazíttatni. 14Mert amikor a pogányok, akik nem ismerik a törvényt, természetes eszük szerint cselekszik azt, amit a törvény követel, akkor ezek a törvény nélküliek önmaguknak szabnak törvényt. 15Ezzel azt bizonyítják, hogy a törvény cselekedete be van írva a szívükbe. Erről lelkiismeretük és egymást vádló vagy éppen védő gondolataik együtt tanúskodnak majd, 16azon a napon, amelyen megítéli Elohim az emberek rejtett gondolatait az én evangéliumom szerint a Mashiah Yahushua által.
17Ha pedig te zsidónak nevezed magadat, aki a törvényre hagyatkozol, és Elohim-mal dicsekszel, 18és ismered az ő akaratát, és meg tudod ítélni, mi a helyes, mert megtanultad a törvényből; 19és meg vagy győződve arról is, hogy te a vakok vezetője vagy, meg a sötétben járók világossága, 20az oktalanok nevelője, és a kiskorúak tanítója, mivel tied a törvényben az ismeret és az igazság teljessége: 21ha tehát mást tanítasz, magadat nem tanítod? Aki hirdeted, hogy ne lopj, lopsz? 22Aki azt mondod, hogy ne paráználkodj, paráználkodsz? Aki utálod a bálványokat, templomrabló vagy? 23Aki a törvénnyel dicsekszel, a törvény megszegésével gyalázod Elohim-ot? 24Bizony „miattatok káromolják Elohim nevét a pogányok között”, úgy amint meg van írva.
25A körülmetélkedés valóban használ, ha megtartod a törvényt; de ha törvényszegő vagy, akkor körülmetéltséged körülmetéletlenséggé lett. 26Ha pedig a körülmetéletlen megtartja a törvény rendelkezéseit, nem tekinti-e Elohim a körülmetéletlenségét körülmetéltségnek? 27Még a származása szerint körülmetéletlen is, aki betölti a törvényt, el fog ítélni téged azért, mert az Írás és a körülmetélés ellenére törvényszegő vagy. 28Mert nem az részesül dicséretben, aki külsőleg zsidó, aki testén külsőleg van körülmetélve, 29hanem az részesül dicséretben – mégpedig nem emberektől, hanem Elohim-tól -, aki belsejében zsidó, aki nem betű szerint, hanem szívében Ruach HaKodesh által van körülmetélve.
HaRomim 3. fejezet
1Mi akkor a zsidó előnye, vagy mi a körülmetélés haszna? 2Minden szempontból sok. Elsősorban az, hogy Elohim rájuk bízta igéit. 3Mi következik azonban ebből? Ha egyesek hűtlenné váltak, vajon az ő hűtlenségük megszünteti-e Elohim hűségét? 4Szó sincs róla! Sőt azt kell mondanunk: igaz Elohim, az emberek pedig valamennyien hazugok, amint meg van írva: „Igaznak kell bizonyulnod beszédeidben, és győznöd kell, amikor perelnek veled.” 5Ha pedig éppen a mi hamisságunk teszi nyilvánvalóvá Elohim igazságát, akkor mit mondjunk? Emberi módon szólok: igazságtalan Elohim, hogy kiönti ránk haragját? 6Szó sincs róla! Hiszen akkor hogyan ítélhetné meg Elohim a világot? 7Mert ha Elohim igazsága az én hazugságom által lett naggyá az ő dicsőségére, akkor miért esem én még mindig ítélet alá, mint bűnös? 8Vagy talán igaz az, amivel rágalmaznak minket, és amit állítanak némelyek? Hogy tudniillik így beszélünk: tegyük a rosszat, hogy a jó következzék belőle! Az ilyeneket méltán sújtja az ítélet!
9Mi tehát az igazság? Különbek vagyunk? Egyáltalában nem! Hiszen előbb már kimondtuk azt az ítéletet, hogy zsidók is, görögök is mind bűnben vannak, 10amint meg van írva: „Nincsen igaz ember egy sem, 11nincsen, aki értse, nincsen, aki keresse Elohim-ot. 12Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem. 13Nyitott sír a torkuk, nyelvükkel ámítanak, kígyóméreg az ajkukon; 14szájuk átokkal és keserűséggel van tele. 15Lábuk gyors a vérontásra, 16romlás és nyomorúság jár a nyomukban, 17és a békesség útját nem ismerik: 18Elohim félelmével nem törődnek.” 19Tudjuk pedig, hogy amit a törvény mond, azt a törvény alatt élőknek mondja, hogy elnémuljon minden száj, és az egész világot Elohim ítélje meg. 20Mert a törvény cselekedeteiből nem fog megigazulni egyetlen halandó sem őelőtte. Hiszen a törvényből csak a bűn felismerése adódik.
21Most pedig a törvény nélkül jelent meg Elohim igazsága, amelyről bizonyságot is tesznek a törvény és a próféták. 22Elohim pedig ezt az igazságát most nyilvánvalóvá tette a Mashiah-ban való hit által minden hívőnek. Mert nincs különbség: 23mindenki vétkezett, és híjával van Elohim dicsőségének. 24Ezért Elohim ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Mashiah Yahushua által. 25Mert Elohim őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa. Elohim ugyanis az előbb elkövetett bűnöket elnézte türelme idején, 26hogy e mostani időben mutassa meg igazságát: mert ahogyan ő igaz, igazzá teszi azt is, aki Yeshua-ban hisz.
27Hogyan lehetséges akkor a dicsekvés? Lehetetlenné vált. Milyen törvény által? A cselekedeteké által? Nem, hanem a hit „törvénye” által. 28Hiszen azt tartjuk, hogy hit által igazul meg az ember, a törvény cselekvésétől függetlenül. 29Vagy Elohim kizárólag a zsidóké? Nem a pogányoké is? Bizony, a pogányoké is; 30mert egy Elohim, aki megigazítja a körülmetéltet hitből, a körülmetéletlent pedig hit által. 31Érvénytelenné tesszük tehát a törvényt a hit által? Szó sincs róla! Sőt inkább érvényt szerzünk a törvénynek.
HaRomim 4. fejezet
1Mit mondjunk tehát, mit ért el Avraham, a mi test szerinti ősatyánk a saját erejéből? 2Ha ugyanis Avraham cselekedetekből igazult meg, akkor van mivel dicsekednie, de nem Elohim előtt. 3De mit mond az Írás? „Hitt Avraham Elohim-nak, és Elohim ezt számította be neki igazságul.” 4Aki fáradozik, annak a bért nem kegyelemből számítják, hanem azért, mert tartoznak vele. 5Aki pedig nem fáradozik, hanem hisz abban, aki megigazítja Elohim-nélküli, annak a hite számít igazságnak. 6Ahogyan David is azt az embert mondja boldognak, akinek Elohim cselekedetek nélkül tulajdonít igazságot: 7„Boldogok, akiknek megbocsáttattak törvényszegéseik, és akiknek elfedeztettek bűneik. 8Boldog az az ember, akinek Yahuwah nem tulajdonít bűnt.” 9Most tehát ez a boldognak mondás csak a körülmetélteknek szól-e, vagy a körülmetéletleneknek is? Valóban azt olvassuk, hogy „Avraham hitt Yahuwah-nak, aki ezért igaznak fogadta el őt.” 10De milyen állapotában fogadta el őt igaznak: körülmetélten vagy körülmetéletlenül? Nem körülmetélten, hanem körülmetéletlenül. 11Sőt a körülmetélkedés jelét is körülmetéletlenül tanúsított hite igazságának pecsétjéül kapta, hogy atyja legyen minden körülmetéletlen hívőnek, hogy azok is igaznak fogadtassanak el; 12és hogy atyja legyen azoknak a körülmetélteknek is, akik nemcsak körül vannak metélve, hanem nyomába is lépnek atyánk, Avraham körülmetéletlenül tanúsított hitének.
13Mert Avraham vagy az utóda nem a törvény, hanem a hitből való igazsága alapján részesült abban az ígéretben, hogy örökölni fogja a világot. 14Hiszen ha a törvény emberei az örökösök, akkor üressé lett a hit, és valóra válthatatlan az ígéret; 15mivel a törvény csak büntetést eredményezhet. Ahol azonban nincs törvény, ott nincs törvényszegés. 16Azért adatott tehát az ígéret a hit alapján, hogy kegyelemből legyen, és így bizonyos legyen az ígéret Avraham minden utóda számára: nem csak a törvény alatt élőknek, hanem az Avraham hitét követőknek is. Ő mindnyájunk atyja Elohim színe előtt, ahogyan meg van írva: „Sok nép atyjává tettelek.” 17Mert hitte, hogy Elohim megeleveníti a holtakat, és létre hívja a nem létezőket. 18Reménység ellenére is reménykedve hitte, hogy sok nép atyjává lesz, ahogyan megmondatott: „Ennyi lesz a te magod!” 19Mert hitében nem gyengült meg, amikor arra gondolt, hogy százesztendős lévén, elhalt már saját teste, és Száráh méhe is elhalt. 20Elohim ígéretét sem vonta kétségbe hitetlenül, sőt megerősödött a hitben dicsőséget adva Elohim-nak, 21és teljesen bizonyos volt afelől, hogy amit Elohim ígér, azt meg is tudja tenni. 22Ezért Elohim ezt „be is számította neki igazságul”. 23De az, hogy „beszámította neki igazságul”, nem egyedül érte van megírva, 24hanem értünk is, akiknek majd beszámítja, ha hiszünk abban, aki feltámasztotta a halottak közül Yeshua-át, a mi Urunkat; 25aki halálra adatott bűneinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért.
HaRomim 5. fejezet
1Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Elohim-mal a mi URunk Yeshua HaMashiah által. 2Őáltala kaptuk hitben a szabad utat ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk Elohim dicsőségében. 3De nem csak ezzel dicsekszünk, hanem a megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, 4az állhatatosság a kipróbáltságot, 5a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt Elohim szeretete a nekünk adatott Ruach HaKodesh által. 6Mert amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg a Mashiah értünk, Elohim-nélküliekért. 7Hiszen még az igazért is aligha halna meg valaki, bár a jóért talán még vállalja valaki a halált. 8Elohim azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy a Mashiah már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk. 9Ha tehát már most megigazított minket az ő vére által, még inkább meg fog menteni minket a haragtól. 10Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltetett minket Elohim önmagával Fia halála által, akkor miután megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által. 11Sőt ezenkívül még dicsekszünk is Elohim-mal a mi URunk Yeshua HaMashiah által, aki által részesültünk a megbékélés ajándékában.
12Ahogyan tehát egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál, úgy minden emberre átterjedt a halál azáltal, hogy mindenki vétkezett. 13Mert a törvényig is volt bűn a világban, bár a bűn nem róható fel, ha nincs törvény. 14Mégis úrrá lett a halál Adamtól Mosheig azokon is, akik nem Ádám vétkéhez hasonlóan estek bűnbe. Ő pedig előképe az eljövendőnek. 15De nem igaz az, hogy amilyen a vétek, olyan a kegyelmi ajándék is. Mert ha annak az egynek a vétke miatt sokan haltak meg, Elohim kegyelme és ajándéka még bőségesebben kiáradt az egy ember, a Yeshua HaMashiah kegyelme által sokakra. 16És az sem igaz, hogy a kegyelmi ajándék ugyanolyan, mint az első ember bűnbeesése. Az ítélet ugyan egyetlen eset folytán vitt a kárhozatba, a kegyelmi ajándék viszont sokak elbukásából vitt megigazulásra. 17Ha pedig az egynek elbukása miatt lett úrrá a halál egyetlen ember által, akkor azok, akik bőségesen kapják a kegyelem és az igazság ajándékát, még inkább uralkodni fognak az életben az egy Yeshua HaMashiah által. 18Mármost, ahogyan egynek a vétke lett minden ember számára kárhozattá, úgy lett egynek az igazsága minden ember számára az élet megigazulásává. 19Mert ahogyan az egy ember engedetlensége által sokan lettek bűnösökké, úgy az egynek engedelmessége által is sokan lettek igazakká. 20A törvény pedig közbejött, hogy megnövekedjék a vétek. 21De ahol megnövekedett a bűn, ott még bőségesebben kiáradt a kegyelem; hogy amiképpen úrrá lett a bűn a halál által, úgy uralkodjék a kegyelem is az igazsággal az örök életre Yeshua HaMashiah, a mi URunk által.
HaRomim 6. fejezet
1Mit mondjunk tehát? Maradjunk a bűnben, hogy megnövekedjék a kegyelem? 2Szó sincs róla! Akik meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk még benne? 3Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik a Mashiah Yahushua-ba merítkeztünk be, az ő halálába merítkeztünk be? 4A bemerítés által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen a Mashiah feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk. 5Ha ugyanis eggyé lettünk vele halálának hasonlóságában, még inkább eggyé leszünk vele a feltámadásának hasonlóságában is. 6Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megsemmisüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek. 7Mert aki meghalt, az megszabadult a bűntől. 8Ha pedig meghaltunk a Mashiah-al, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk. 9Hiszen tudjuk, hogy a Mashiah, aki feltámadt a halottak közül, többé nem hal meg, a halál többé nem uralkodik rajta. 10Mert aki meghalt, az meghalt a bűnnek egyszer s mindenkorra, aki pedig él, Elohim-nak él. 11Ezért tehát ti is azt tartsátok magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek Elohim-nak a Mashiah Yahushua-ban.
12Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedelmeskedjetek kívánságainak. 13Tagjaitokat se adjátok oda a bűn szolgálatára, hogy a gonoszság fegyvereivé legyenek. Hanem adjátok oda magatokat Elohim-nak, mint akik a halálból életre keltetek. Tagjaitokat is adjátok át az igazság fegyvereiként Elohim-nak. 14Hiszen a bűn nem fog uralkodni rajtatok, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt éltek.
15Mit tegyünk tehát? Vétkezzünk, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt élünk? Szó sincs róla! 16Nem tudjátok, hogy ha valakinek átadjátok magatokat szolgai engedelmességre, akkor engedelmességre kötelezett szolgái vagytok annak, mégpedig vagy a bűn szolgái a halálra, vagy az engedelmesség szolgái az igazságra? 17De hála Elohim-nak, hogy csak voltatok a bűn szolgái, de szívetek szerint engedelmeskedtetek annak a tanításnak, amelynek követésére adattatok! 18Miután tehát megszabadultatok a bűntől, az igazság szolgáivá lettetek. 19Emberi módon beszélek, mivel erőtlenek vagytok. Ahogyan tehát átadtátok tagjaitokat a tisztátalanságnak és a törvénytelenségnek a törvénytelenség szolgálatára, úgy most adjátok át tagjaitokat az igazság szolgálatára, hogy szentek legyetek. 20Mert amikor szolgái voltatok a bűnnek, szabadok voltatok az igazságtól. 21De milyen gyümölcsöt termett ez akkor nektek? Bizony, most szégyenkeztek miatta, mert ennek vége a halál! 22Most azonban, miután a bűntől megszabadultatok, és Elohim szolgái lettetek, már ez meghozta nektek gyümölcsét, a szent életet, amelynek vége az örök élet. 23Mert a bűn zsoldja a halál, Elohim kegyelmi ajándéka pedig az örök élet a Mashiah Yahushua-ban, a mi URunkban.
HaRomim 7. fejezet
1Vagy nem veszitek tudomásul, testvéreim, pedig a törvényt ismerőkhöz szólok, hogy a törvény addig uralkodik az emberen, amíg él? 2Például a férjes asszony is, amíg él a férje, hozzá van kötve a törvény szerint; de ha meghal a férfi, akkor fel van mentve a törvény hatálya alól, amely a férjéhez kötötte. 3Amíg tehát él a férje, házasságtörőnek számít, ha más férfié lesz, de ha meghalt a férje, megszabadul a törvényes kötöttségtől, és már nem házasságtörő, ha más férfié lesz. 4Ugyanígy ti is, testvéreim, meghaltatok a törvény számára a Mashiah teste által, s ezért másé vagytok: azé, aki feltámadt a halottak közül, hogy gyümölcsöt teremjünk Elohim-nak. 5Mert amíg test szerint éltünk, a bűnök törvény által szított szenvedélyei hatottak tagjainkban, amelyek a halálnak termettek gyümölcsöt. 6Most azonban, miután meghaltunk annak a számára, ami fogva tartott minket, megszabadultunk a törvénytől, úgyhogy az új életben Ruach HaKodesh szerint szolgálunk, nem pedig az Írás betűje szerint, mint a régiben.
7Mit mondjunk tehát? A törvény bűn? Szó sincs róla! Viszont a bűnt nem ismerném, ha nem ismertem volna meg a törvény által, és a kívánságot sem ismerném, ha a törvény nem mondaná: „Ne kívánd!” 8De a bűn a parancsolattól ösztönzést kapott, és felszított bennem mindenféle kívánságot. Mert a törvény nélkül halott a bűn. 9Én pedig a törvény nélkül éltem valamikor. Amikor azonban jött a parancsolat, életre kelt a bűn, 10én pedig meghaltam, és kitűnt, hogy éppen az életre adott parancsolat lett halálommá. 11Mert a bűn, miután ösztönzést kapott a parancsolattól, megcsalt engem, és megölt általa. 12A törvény tehát szent, a parancsolat is szent, igaz és jó. 13Akkor a jó lett halálommá? Szó sincs róla! Ellenben a bűn, hogy meglássék bűn mivolta, a jó által hoz rám halált, így a bűn fokozott mértékben lesz bűnné a parancsolat által.
14Tudjuk ugyanis, hogy a törvény szellemi, én pedig testi vagyok: ki vagyok szolgáltatva a bűnnek. 15Hiszen amit teszek, azt nem is értem, mert nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök. 16Ha pedig azt cselekszem, amit nem akarok, akkor elismerem a törvényről, hogy jó. 17Akkor pedig már nem is én teszem azt, hanem a bennem lakó bűn. 18Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó, minthogy arra, hogy akarjam a jót, van lehetőségem, de arra, hogy megtegyem, nincs. 19Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat. 20Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem én teszem, hanem a bennem lakó bűn. 21Azt a törvényt találom tehát magamban, hogy – miközben a jót akarom tenni – csak a rosszat tudom cselekedni. 22Mert gyönyörködöm Elohim törvényében a belső ember szerint, 23de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével. 24Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? 25Hála Elohim-nak, a mi URunk Yeshua HaMashiah! Én magam tehát értelmemmel Elohim törvényének szolgálok ugyan, testemmel azonban a bűn törvényének.
HaRomim 8. fejezet
1Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Mashiah Yahushua -ban vannak, mivel az élet Szellemének törvénye megszabadított téged a Mashiah Yahushua -ban a bűn és a halál törvényétől. 2Amire ugyanis képtelen volt a törvény, mert erőtlen volt a test miatt, azt tette meg Elohim, amikor a bűn miatt tulajdon Fiát küldte el a bűnös testhez hasonló formában, és kárhozatra ítélte a bűnt a testben, 3hogy a törvény követelése teljesüljön bennünk, akik nem test szerint járunk, hanem szellem szerint. 4Mert akik test szerint élnek, a test dolgaival törődnek, akik pedig szellem szerint, a szellem dolgaival. 5A test törekvése halál, a szellem törekvése pedig élet és békesség, 6minthogy a test törekvése ellenségeskedés Elohim-mal, mert Elohim törvényének nem veti alá magát, és nem is tudja magát alávetni. 7Akik pedig test szerint élnek, nem lehetnek kedvesek Elohim előtt. 8Ti azonban nem test szerint éltek, hanem szellem szerint, ha Elohim Szelleme lakik bennetek. 9De akiben nincs a Mashiah Szelleme, az nem az övé. 10Ha pedig a Mashiah bennetek van, bár a test a bűn miatt halott, a szellem életet ad az igazság által. 11Ha pedig annak Szelleme lakik bennetek, aki feltámasztotta Yeshua-át a halottak közül, akkor az, aki feltámasztotta a Mashiah Yahushua -át a halottak közül, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Szelleme által.
12Ezért, testvéreim, adósok vagyunk, de nem a testnek, hogy test szerint éljünk. 13Mert ha test szerint éltek, meg kell halnotok, de ha a szellem által megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok. 14Akiket pedig Elohim Szelleme vezérel, azok Elohim Fiai. 15Mert nem a szolgaság szellemét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a Fiúság Szellemét kaptátok, aki által kiáltjuk: „Abbá, Atya!” 16Maga a Szelleme tesz bizonyságot a mi szellemünkkel együtt arról, hogy valóban Elohim gyermekei vagyunk. 17Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Elohim-nak és örököstársai Mashiah-nak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.
18Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk. 19Mert a teremtett világ sóvárogva várja Elohim Fiainak megjelenését. 20A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá, nem önszántából, hanem az által, aki alávetette, mégpedig azzal a reménységgel, 21hogy a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából Elohim gyermekeinek dicsőséges szabadságára. 22Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig. 23De nem csak ez a világ, hanem még azok is, akik Ruach HaKodesh első zsengéjét kapták, mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a Fiúságra, testünk megváltására. 24Mert üdvösségünk reménységre szól. Viszont az a reménység, amelyet már látunk, nem is reménység; hiszen amit lát valaki, azt miért kellene remélnie? 25Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, akkor állhatatossággal várjuk.
26Ugyanígy segít Ruach HaKodesh is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga Ruach HaKodesh esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. 27Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a szellem gondolata, mert Elohim szerint jár közben a megszenteltekért. 28Azt pedig tudjuk, hogy akik Elohim-ot szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott. 29Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő legyen az elsőszülött sok testvér között. 30Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.
31Mit mondjunk tehát erre? Ha Elohim velünk, ki lehet ellenünk? 32Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? 33Ki vádolná Elohim választottait? Elohim, aki megigazít. 34Ki ítélne kárhozatra? A meghalt, sőt feltámadt Yeshua HaMashiah, aki Elohim jobbján van, és esedezik is értünk? 35Ki választana el minket a Mashiah szeretetétől? Nyomorúság, vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhezés, vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver? 36Hiszen meg van írva: „Teérted gyilkolnak minket nap mint nap, annyira becsülnek, mint vágójuhokat.” 37De mindezekkel szemben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket. 38Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, 39sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Elohim szeretetétől, amely megjelent Yeshua HaMashiah-ban, a mi URunkban.
HaRomim 9. fejezet
1Igazat mondok a Mashiah-ban, nem hazudok, lelkiismeretem tanúskodik mellettem a Ruach HaKodesh által, 2hogy nagy az én szomorúságom, és szüntelen fájdalom gyötri a szívemet. 3Mert azt kívánom, hogy inkább én magam legyek átok alatt, a Mashiah-tól elszakítva, testvéreim, az én test szerinti rokonaim helyett; 4akik Yiszráeliták, akiké a Fiúság és a dicsőség, a szövetségek és a törvényadás, a Szentélybeli szolgálat és az ígéretek, 5akiké az ősatyák, és akik közül származik a Mashiah test szerint, aki Elohim mindenek felett: áldott legyen mindörökké. Ámen.
6De ezt nem úgy értem, mintha Elohim igéje erejét vesztette volna. Mert nem tartoznak mind Yiszráelhez, akik Yiszráeltől származnak, 7és nem mindnyájan Avraham gyermekei, akik az ő utódai, hanem amint meg van írva: „Aki Yitzchaktól származik, azt fogják utódodnak nevezni.” 8Vagyis nem a testi származás szerinti utódok Elohim gyermekei, hanem az ígéret gyermekei számítanak az ő utódainak. 9Mert az ígéret szava ez: „Abban az időben visszajövök, és fia lesz Sárának.” 10De nem csak ezt az esetet lehet említeni, hanem Rivkáét is, aki egytől fogant, a mi Atyánktól, Yitzchaktól. 11Még ugyanis meg sem születtek gyermekei, és nem tettek semmi jót vagy rosszat, de hogy Elohim-nak kiválasztáson alapuló elhatározása érvényesüljön, ne a cselekedetek alapján, hanem az elhívó akarata szerint, 12megmondatott Rivkának, hogy „a nagyobbik szolgálni fog a kisebbiknek”, 13úgy ahogyan meg van írva: „Yaakovot szerettem, Eyszavt pedig gyűlöltem.”
14Mit mondjunk tehát? Igazságtalan Elohim? Szó sincs róla! 15Hiszen így szól Moshehoz: „Könyörülök, akin könyörülök, és irgalmazok, akinek irgalmazok.” 16Ezért tehát nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Elohim-é. 17Mert így szól az Írás a fáraóhoz: „Éppen arra rendeltelek, hogy megmutassam rajtad hatalmamat, és hogy hirdessék nevemet az egész földön.” 18Ezért tehát akin akar, megkönyörül, akit pedig akar, megkeményít.
19Azt mondod erre nekem: „Akkor miért hibáztat mégis? Hiszen ki állhat ellene akaratának?” 20Ugyan ki vagy te, ember, hogy perbe szállsz Elohim-mal? Mondhatja-e alkotójának az alkotás: „Miért formáltál engem ilyenre?” 21Nincs-e hatalma a fazekasnak az agyagon, hogy ugyanabból az agyagból az egyik edényt díszessé, a másikat pedig közönségessé formálja? 22Elohim pedig nem haragját akarta-e megmutatni és hatalmát megláttatni, és nem ezért hordozta-e türelemmel a harag eszközeit, amelyek pusztulásra készültek? 23Vajon nem azért is, hogy megláttassa dicsőségének gazdagságát az irgalom eszközein, amelyeket dicsőségre készített, 24amilyenekké minket is elhívott, nemcsak a zsidók, hanem a pogányok közül is? 25Hoshea szerint is ezt mondja: „Azt a népet, amely nem az én népem, hívom az én népemnek, és azt, amelyet nem szeretek, szeretett népemnek, 26és úgy lesz, hogy azon a helyen, ahol megmondtam nekik: Nem az én népem vagytok ti, ott fogják őket az élő Elohim Fiainak nevezni.” 27Yeshayahu pedig ezt hirdeti Yiszráelről: „Ha Yiszráel fiainak száma annyi volna, mint a tenger fövenye, akkor is csak a maradék üdvözül, 28mert Yahuwah teljes mértékben és gyorsan váltja valóra szavát a földön.” 29És előre megmondta Yeshayahu: „Ha a Seregek Yahuwah-ja nem hagyott volna magot nekünk, olyanná lettünk volna, mint Sodoma, és hasonlóvá lettünk volna Gomorához.”
30Mit mondjunk tehát? Azt, hogy a pogányok, akik nem törekedtek az igazságra, megragadták az igazságot, mégpedig azt az igazságot, amely hitből van; Yiszráel 31viszont, amely kereste az igazság törvényét, nem jutott el a törvény szerinti igazságra. 32Miért? Azért, mert nem hit, hanem cselekedetek útján akarták ezt elérni, beleütköztek a megütközés kövébe, 33amint meg van írva: „Íme, a megütközés kövét, a megbotlás szikláját teszem Sionba, és aki hisz őbenne, az nem szégyenül meg.”
HaRomim 10. fejezet
1Testvéreim, én szívemből kívánom, és könyörgök értük Elohim-hoz, hogy üdvözüljenek. 2Mert tanúskodom mellettük, hogy Elohim iránti buzgóság van bennük, de nem a helyes ismeret szerint. 3Elohim igazságát ugyanis nem ismerték el, hanem a magukét igyekeztek érvényesíteni, és nem vetették alá magukat Elohim igazságának. 4Mert a törvény végcélja a Mashiah, minden hívő megigazulására. 5Moshe ugyanis azt írja, hogy aki „cselekszi a törvényből való igazságot, az az ember fog élni általa”. 6A hitből való igazság pedig így szól: „Ne mondd szívedben: Ki megy fel a mennybe?” Azért tudniillik, hogy a Mashiah-t lehozza. 7Vagy: „Ki megy le az alvilágba?” Azért tudniillik, hogy a Mashiah-t a halálból felhozza. 8Hanem mit mond? „Közel van hozzád az ige, a te szádban és a te szívedben”, mégpedig a hit igéje, amelyet mi hirdetünk. 9Ha tehát száddal URnak vallod Yeshua-át, és szíveddel hiszed, hogy Elohim feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz. 10Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk. 11Az Írás is így szól: „Aki hisz őbenne, nem szégyenül meg.” 12Nincs különbség zsidó és görög között, mert mindenkinek ugyanaz az URa, és ő bőkezű mindenkihez, aki segítségül hívja; 13amint meg van írva: „Aki segítségül hívja Yeshua nevét, üdvözül.”
14De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan is higgyenek abban, akit nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül? 15És hogyan hirdessék, ha nem küldettek el? Így van megírva: „Milyen kedves azoknak a jövetele, akik az evangéliumot hirdetik!” 16Csakhogy nem mindenki engedelmeskedett az evangéliumnak, ahogyan Yeshayahu mondja: „URam, ki hitt a mi beszédünknek?” 17A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Mashiah beszéde által. 18Kérdem: talán nem hallották? Sőt nagyon is! „Az egész földre elhatott az ő hangjuk, és a földkerekség széléig az ő beszédük.” 19De tovább kérdem: Yiszráel talán nem értette meg? Először is ezt mondja Moshe: „Titeket egy olyan néppel teszlek féltékennyé, amely nem az én népem, értetlen néppel haragítlak meg titeket.” 20Yeshayahu pedig nyíltan beszél, és így szól: „Megtaláltak azok, akik engem nem kerestek, megjelentem azoknak, akik nem tudakozódtak utánam.” 21Yiszráelről viszont így szól: „Egész nap kitártam karjaimat az engedetlen és ellenszegülő nép felé.”
HaRomim 11. fejezet
1Azt kérdem tehát: elvetette Elohim az ő népét? Szó sincs róla! Hiszen én is Yiszráelita vagyok, Avraham utódai közül, Binyamin törzséből. 2Elohim nem vetette el az ő népét, amelyet eleve kiválasztott. Vagy nem tudjátok, mit mond az Írás Eliyahuról, amikor Elohim előtt vádat emel Yiszráel ellen: 3„Elohei Tzebaot (Seregek Elohim-ja), prófétáidat megölték, oltáraidat lerombolták, én maradtam meg egyedül, de nekem is az életemre törnek.” 4Viszont mit mond neki Elohimi kijelentés? „Meghagytam magamnak hétezer férfit, akik nem hajtottak térdet a Baalnak.” 5Így tehát most is van maradék a kegyelmi kiválasztás szerint; 6ha pedig kegyelemből van, akkor már nem cselekedetekért, mivel a kegyelem akkor már nem volna kegyelem.
7Mi tehát a helyzet? Amire Yiszráel törekedett, azt nem érte el. A kiválasztottak azonban elérték, a többiek pedig megkeményíttettek, 8ahogyan meg van írva: „Adott nekik Elohim bódult szellemet, olyan szemet, amellyel nem láthatnak, és olyan fület, amellyel nem hallhatnak mindmáig.” 9David is ezt mondja: „Asztaluk legyen számukra csapdává és hálóvá, megbotlássá és megtorlássá. 10Homályosodjék el szemük, hogy ne lássanak, és hátukat görnyeszd meg egészen.”
11Kérdem tehát: azért botlottak meg, hogy elessenek? Szó sincs róla! Viszont az ő elesésük által jutott el az üdvösség a pogányokhoz, hogy Elohim féltékennyé tegye őket. 12Ha pedig az ő elesésük a világ gazdagságává lett, veszteségük pedig a pogányok gazdagságává, akkor mennyivel inkább az lesz, ha teljes számban megtérnek.
13Nektek, pogányoknak pedig azt mondom: ha tehát én pogányok apostola vagyok, dicsőítem szolgálatomat, 14mert ezzel talán féltékennyé tehetem véreimet, és így megmentek közülük némelyeket. 15Hiszen ha elvettetésük a világ megbékélését szolgálta, mi mást jelentene befogadtatásuk, mint életet a halálból? 16Ha pedig a kenyér első zsengéje szent, a tészta is az, és ha a gyökér szent, az ágak is azok.
17Ha azonban az ágak közül egyesek kitörettek, te pedig vad olajfa létedre beoltattál közéjük, és az olajfa gyökerének éltető nedvéből részesültél, 18ne dicsekedj az ágakkal szemben. Ha mégis dicsekszel: nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged. 19Azt mondod erre: „Azért törettek ki azok az ágak, hogy én beoltassam.” 20Úgy van: azok hitetlenségük miatt törettek ki, te pedig a hit által állsz. Ne légy elbizakodott, hanem félj! 21Mert ha Elohim a természetes ágakat nem kímélte, téged sem fog kímélni. 22Lásd meg tehát Elohim jóságát és keménységét: azok iránt, akik elestek keménységét, irántad pedig jóságát, ha megmaradsz ebben a jóságban, mert különben te is kivágatsz. 23Viszont ha ők nem maradnak meg a hitetlenségben, szintén beoltatnak, mert Elohim-nak van hatalma arra, hogy ismét beoltsa őket. 24Hiszen ha te levágattál a természetes vadolajfáról, és a természet rendje ellenére beoltattál a szelíd olajfába, akkor azok a természetes ágak mennyivel inkább be fognak oltatni saját olajfájukba!
25Nem szeretném, testvéreim, ha önmagatokat bölcseknek tartva nem vennétek tudomásul azt a titkot, hogy a megkeményedés Yiszráelnek csak egy részét érte, amíg a pogányok teljes számban be nem jutnak, 26és így üdvözülni fog az egész Yiszráel, ahogyan meg van írva: „Eljön Sionból a Megváltó; eltávolítja a hitetlenséget Yaakov házából, 27és én ezt a szövetségemet adom nekik, amikor eltörlöm bűneiket.” 28Az evangélium miatt tehát ellenségek Elohim szemében tiértetek, de a kiválasztás miatt kedveltek az ősatyákért, 29hiszen Elohim ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok. 30Mert ahogyan ti egykor engedetlenné váltatok Elohim iránt, most pedig irgalmat nyertetek az ő engedetlenségük révén, 31úgy ők is engedetlenné váltak most, hogy a nektek adott irgalom révén végül ők is irgalmat nyerjenek. 32Mert Elohim mindenkit egybezárt az engedetlenségbe, hogy mindenkin megkönyörüljön. 33Ó, Elohim gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Milyen megfoghatatlanok az ő ítéletei, és milyen kikutathatatlanok az ő útjai! 34Ugyan „ki értette meg Yahuwah Szellemét?, vagy ki lett az ő tanácsadójává? 35Vagy ki előlegezett neki, hogy vissza kellene fizetnie?” 36Bizony, tőle, általa és érte van minden: övé a dicsőség mindörökké. Ámen.
HaRomim 12. fejezet
1Elohim irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos Szentélybeli szolgálatként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik Elohim-nak; 2és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi Elohim akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.
3A nekem adatott kegyelem által mondom tehát közöttetek mindenkinek: ne gondolja magát többnek, mint amennyinek gondolnia kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék Elohim-tól kapott hit mértéke szerint. 4Mert ahogyan egy testnek sok tagja van, de nem minden tagnak ugyanaz a feladata, 5úgy sokan egy test vagyunk a Mashiah-ban, egyenként pedig egymásnak tagjai. 6Mert a nekünk adatott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak, eszerint szolgálunk is: ha prófétálás adatott, akkor a hit szabálya szerint prófétáljunk, 7ha valamilyen más szolgálat adatott, akkor abban a szolgálatban munkálkodjunk: a tanító a tanításban, 8a buzdító a buzdításban, az adakozó szerénységben, az elöljáró igyekezettel, a könyörülő pedig jókedvvel.
9A szeretet ne legyen képmutató. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz, 10a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők, 11a szolgálatkészségben fáradhatatlanok, szellemben buzgók: Yahushua–nak szolgáljatok. 12A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak. 13A szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben, gyakoroljátok a vendégszeretetet. 14Áldjátok azokat, akik üldöznek titeket; áldjátok és ne átkozzátok. 15Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal. 16Egymással egyetértésben legyetek, ne legyetek nagyra törők, hanem az alázatosakhoz tartsátok magatokat. Ne legyetek bölcsek önmagatok szerint. 17Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért. Arra legyen gondotok, ami minden ember szemében jó. 18Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben. 19Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az ő haragjának, mert meg van írva: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek” – így szól Yahuwah. 20Sőt, „ha éhezik ellenséged, adj ennie, ha szomjazik, adj innia; mert ha ezt teszed, parazsat gyűjtesz a fejére.” 21Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval.
HaRomim 13. fejezet
1Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Elohim-tól, ami hatalom pedig van, Elohim-tól rendeltetett. 2Aki tehát ellene szegül a hatalomnak, az Elohim rendelésének áll ellen; akik pedig ellenállnak, azok ítéletet vonnak magukra. 3Mert a jócselekedet miatt nem kell félni az elöljáróktól, hanem csak a rossz miatt. Azt akarod, hogy ne kelljen félned a hatalomtól? Tedd a jót, és dicséretet kapsz tőle: 4mert Elohim szolgája az a te javadra. Ha azonban a rosszat teszed, akkor félj, mert nem ok nélkül viseli a kardot, hiszen ő Elohim szolgája, aki az ő haragját hajtja végre azon, aki a rosszat teszi. 5Ezért tehát engedelmeskedni kell nemcsak a harag miatt, hanem a lelkiismeret miatt is. 6Hiszen adót is azért fizettek, mert ők Elohim szolgái, akik éppen ebben a szolgálatban fáradoznak. 7Adjátok meg mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, annak az adót, akinek a vámmal, annak a vámot, akinek a félelemmel, annak a félelmet, akinek pedig tisztelettel: a tiszteletet.
8Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki a másikat szereti, betöltötte a törvényt. 9Mert azt, hogy *ne paráználkodj, ne gyilkolj, ne lopj, ne kívánd*, és minden más parancsolatot ez az ige foglalja össze: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” 10A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A szeretet tehát a törvény betöltése.
11De mindezt valóban tegyétek is, mert tudjátok az időt, hogy itt van már az óra, amikor fel kell ébrednetek az álomból. Hiszen most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk: 12az éjszaka múlik, a nappal pedig már egészen közel van. Tegyük le tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit. 13Mint nappal illik, tisztességben járjunk: nem dorbézolásban és részegeskedésben, nem szeretkezésben és kicsapongásban, nem viszálykodásban és irigységben, 14hanem öltsétek magatokra az ÚR Yeshua HaMashiah-át; a testet pedig ne úgy gondozzátok, hogy bűnös kívánságok ébredjenek benne.
HaRomim 14. fejezet
1A hitben erőtlent fogadjátok be, de ne azért, hogy nézeteit bírálgassátok. 2Az egyik azt hiszi, hogy mindent ehet, az erőtlen pedig zöldségfélét eszik. 3Aki eszik, ne vesse meg azt, aki nem eszik, aki pedig nem eszik, ne ítélje meg azt, aki eszik, hiszen Elohim befogadta őt. 4Ki vagy te, hogy más szolgája felett ítélkezel? Tulajdon urának áll, vagy esik. De meg fog állni, mert van hatalma Yahushua-nak arra, hogy megtartsa.
5Ez az egyik napot különbnek tartja a másik napnál, az pedig egyformának tart minden napot: mindegyik legyen bizonyos a maga meggyőződésében. 6Aki az egyik napot megkülönbözteti, az ÚR Yahushua-ért különbözteti meg. Aki eszik, az is az ÚR Yahushua-ért eszik, hiszen hálát ad Elohim-nak. Aki pedig nem eszik, az ÚR Yahushua-ért nem eszik, és szintén hálát ad Elohim-nak. 7Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal meg önmagának; 8mert ha élünk, Yahushua-nak élünk, ha meghalunk, Yahushua-nak halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, Yahushua-éi vagyunk. 9Mert a Mashiah azért halt meg, és azért kelt életre, hogy mind a holtakon, mind az élőkön uralkodjék.
10Akkor te miért ítéled el testvéredet? Vagy te is, miért veted meg testvéredet? Hiszen mindnyájan oda fogunk állni Elohim ítélőszéke elé. 11Mert meg van írva: „Élek én, így szól az Úr, bizony előttem fog meghajolni minden térd, és minden nyelv magasztalni fogja Elohim-ot.” 12Tehát mindegyikünk maga fog önmagáról számot adni Elohim-nak.
13Többé tehát ne ítélkezzünk egymás felett, hanem inkább azt tartsátok jónak, hogy testvéreteknek se okozzatok megütközést vagy elbotlást. 14Tudom, és meg vagyok győződve az ÚR Yahushua által, hogy semmi sem tisztátalan önmagában, hanem ha valaki valamit tisztátalannak tart, annak tisztátalan az. 15Ha pedig Atyádfia valamilyen étel miatt megszomorodik, akkor nem jársz el szeretetben. Ne tedd tönkre ételeddel azt, akiért a Mashiah meghalt. 16Vigyázzatok, ne káromolják azt a jót, amelyben részesültetek. 17Hiszen Elohim országa nem evés és ivás, hanem igazság, békesség és a Ruach HaKodesh-ben való öröm; 18mert aki ebben szolgál a Mashiah-nak, az kedves Elohim előtt, és megbízható az emberek előtt.
19Azokra a dolgokra törekedjünk tehát, amelyek a békességet és egymás építését szolgálják. 20Étel miatt ne rombold Elohim munkáját. Minden tiszta ugyan, de rossz annak az embernek, aki megütközéssel eszi azt. 21Jó tehát nem enni húst, nem inni bort, és semmi olyat nem tenni, amin testvéred megütközik. 22Te azt a hitet, amely benned van, tartsd meg Elohim előtt. Boldog, akinek nem kell elítélni önmagát abban, ami felől döntött. 23Aki pedig kételkedik, amikor eszik, máris elítéltetett, mivel nem hitből tette. Mert minden, ami nem hitből származik, az bűn.
HaRomim 15. fejezet
1Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk. 2Mindegyikünk a felebarátjának kedvezzen, mégpedig annak javára, épülésére. 3Hiszen a Mashiah sem magának kedvezett, hanem ahogyan meg van írva: „A te gyalázóid gyalázásai énreám hullottak.” 4Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk. 5A türelem és vigasztalás Elohim-ja pedig adja meg nektek, hogy kölcsönös egyetértés legyen közöttetek Yeshua HaMashiah akarata szerint, 6hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek a mi URunk Yeshua HaMashiah Elohim-ját és Atyját.
7Fogadjátok be tehát egymást, ahogyan a Mashiah is befogadott minket Elohim dicsőségére. 8Mert mondom: a Mashiah a zsidóság szolgájává lett Elohim igazságáért, hogy megerősítse az Atyáknak adott ígéreteket. 9A népek pedig irgalmáért dicsőítsék Elohim-ot, ahogyan meg van írva: „Ezért magasztallak téged a népek között, és nevednek dicséretet éneklek.” 10Ezt is mondja: „Örüljetek, népek, az ő népével együtt.” 11És ezt is: „Dicsérjétek, ti népek mind, Yahuwah-át, és dicsőítse őt minden nép.” 12Yeshayahu pedig így szól: „Hajtás sarjad Isai gyökeréből, és népek uralkodójává emelkedik: benne reménykednek a népek.” 13A reménység Elohim-ja pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Ruach HaKodesh ereje által.
14Én pedig, testvéreim, magam is meg vagyok arról győződve, hogy ti is telve vagytok jóssággal, telve a teljes ismerettel, és hogy egymást is tudjátok tanítani. 15Ám, kissé merészebben írtam nektek, mintegy emlékeztetve titeket ama kegyelem alapján, amelyet Elohim adott nekem arra, 16hogy a pogányokért legyek a Mashiah Yahushua-nak szolgája, és végezzem Elohim evangéliumának papi szolgálatát, hogy a pogányok áldozata a Ruach HaKodesh által megszentelt és kedves legyen. 17a Mashiah Yahushua-ban tehát van okom a dicsekvésre Elohim előtt. 18Mert semmi olyanról nem mernék beszélni, amit nem a Mashiah tett általam a pogányok megtéréséért szóval és tettel, 19jelek és csodák erejével, a Szellem ereje által: úgyhogy Yerushalaim-tól kezdve egészen Illíriáig mindenfelé hirdettem a Mashiah evangéliumát. 20Eközben pedig azt tartottam becsületesnek, hogy az evangéliumot nem ott hirdettem, ahol a Mashiah-t már ismertté tették, hogy ne idegen alapra építsek, 21hanem ahogyan meg van írva: „Meglátják őt azok, akiknek még nem hirdették, és akik még nem hallották, azok megértik.”
22Ez is sokszor akadályozott abban, hogy elmenjek hozzátok. 23Most pedig, mivel már nincs munkaterület ezeken a vidékeken számomra, és sok éve vágyódom arra, hogy eljussak hozzátok, 24amikor Hispániába utazom, el is megyek hozzátok. Remélem ugyanis, hogy átutazóban megláthatlak titeket, és ti fogtok engem oda útnak indítani, ha már előbb egy kissé felüdültem nálatok. 25Most pedig Yerushalaim-ba megyek a szentek szolgálatára. 26Macedónia és Akhája ugyanis jónak látta, hogy gyűjtést rendezzenek a Yerushalaim-i szentek szegényeinek. 27Jónak látták ezt, de tartoznak is vele nekik, mert ha a pogányok részesültek az ő szellemi javaikban, akkor tartoznak azzal, hogy anyagiakkal szolgáljanak nekik. 28Ha tehát ezt elvégeztem, és az eredményt lepecsételve átadtam, a ti segítségetekkel elmegyek Hispániába. 29Azt pedig tudom, hogy amikor hozzátok megyek, a Mashiah áldásának teljességével érkezem meg.
30A mi URunk Yeshua HaMashiah-ra és Ruach HaKodesh szeretetére kérlek titeket, testvéreim, tusakodjatok imádságaitokban velem együtt Elohim előtt énértem, 31hogy megszabaduljak azoktól, akik hitetlenek Yehudán, és hogy Yerushalaim-i szolgálatom kedves legyen a szenteknek; 32hogy aztán majd Elohim akaratából örömmel érkezzem hozzátok, és megpihenjek nálatok. 33A békesség Elohim-ja legyen mindnyájatokkal. Ámen.
HaRomim 16. fejezet
1Ajánlom nektek nőtestvérünket, Fébét, aki jelenleg a kenkhreai gyülekezet szolgája: 2fogadjátok őt Yahushua akarata szerint a szentekhez illően, és álljatok mellé minden olyan ügyben, amelyben szüksége van rátok, mert ő is sokaknak lett Pártfogója, nekem magamnak is.
3Köszöntsétek Priszkát és Akvilát, akik munkatársaim a Mashiah Yahushua-ban. 4Ők életemért saját fejüket kockáztatták, és nekik nem csak én vagyok hálás, hanem a pogányok valamennyi gyülekezete is. 5Köszöntsétek a házukban levő gyülekezetet is. Köszöntsétek az én szeretett Epainetoszomat, aki az ázsiai tartomány első zsengéje a Mashiah-ban. 6Köszöntsétek Miryamot, aki sokat fáradozott értetek. 7Köszöntsétek Andronikoszt és Juniászt, rokonaimat és fogolytársaimat, akiket nagyra becsülnek a küldöttek körében, akik nálam is előbb lettek a Mashiah híveivé. 8Köszöntsétek Yahushua-ban szeretett Ampliátuszomat. 9Köszöntsétek Urbánuszt, aki munkatársunk a Mashiah-ban, és az én szeretett Sztakhüszomat. 10Köszöntsétek Apellészt, a Mashiah kipróbált emberét. 11Köszöntsétek az Arisztobulosz háza népéből valókat. Köszöntsétek Heródiónt, az én rokonomat. Köszöntsétek a Narcisszusz háza népéből azokat, akik Yahushua-ban hisznek. 12Köszöntsétek Trüfainát és Trüfószát, akik fáradoznak az ÚR Yahushua-ért. Köszöntsétek a szeretett Persziszt, aki sokat fáradozott az ÚR Yahushua-ért. 13Köszöntsétek Yahushua-ban kiválasztott Rufuszt és anyját, aki nekem is anyám. 14Köszöntsétek Aszünkritoszt, Flegónt, Hermészt, Patrobászt, Hermászt és a hozzájuk tartozó testvéreket. 15Köszöntsétek Filologoszt és Júliát, Néreuszt és nőtestvérét, valamint Olümpászt és a hozzájuk tartozó szenteket mind. 16Köszöntsétek egymást szent csókkal. Köszönt titeket a Mashiah minden gyülekezete.
17Kérlek titeket, testvéreim, tartsátok szemmel azokat, akik szakadásokat és botránkozásokat okoznak azzal, hogy az ellenkezőjét tanítják annak, amit tanultatok. Térjetek ki előlük! 18Mert az ilyenek nem a mi URunknak, a Mashiah-nak szolgálnak, hanem a saját hasuknak, és szép szóval, ékesszólással megcsalják a jóhiszeműek szívét. 19Hiszen a ti engedelmességetek híre eljutott mindenkihez. Nektek tehát örülök. De szeretném, ha bölcsek lennétek a jóra, és képtelenek a rosszra. 20A békesség Elohim-ja pedig összezúzza a Shatant lábatok alatt hamarosan. A mi URunk Yeshua HaMashiah kegyelme legyen veletek!
21Köszönt titeket munkatársam, Timotheusz, valamint rokonaim: Luciusz, Yázon és Szószipatrosz. 22Köszöntelek titeket Yahushua-ban én, Terciusz, aki leírtam ezt a levelet. 23Köszönt titeket Gájusz, aki vendéglátóm nekem és az egész gyülekezetnek. Köszönt titeket Erásztosz, a város számvevője, és Kvártusz testvérünk. 24(A mi URunk Yeshua HaMashiah kegyelme legyen mindnyájatokkal!) 25Akinek van hatalma arra, hogy megerősítsen titeket az én evangéliumom és a Yeshua HaMashiah-ról szóló üzenet szerint – ama titok kinyilatkoztatása folytán, amely örök időkön át kimondatlan maradt, 26de most nyilvánvalóvá lett, és az örök Elohim rendelkezése szerint a próféták írásai által tudtul adatott minden népnek, hogy eljussanak a hit engedelmességére. 27Az egyedül bölcs Elohim-é a dicsőség, a Yeshua HaMashiah által örökkön-örökké. Ámen.

NO COPYRIGHT : Az írásokat terjeszteni, kizárólag ingyen, teljes terjedelmükben, a szerző és a forrás feltűntetésével engedélyezett.