Yahuwah Biblia

Biblia eredeti héber nevekkel
Igeret el HaKorintim alef / 1Korinthusi levél
HaKorintim alef 1. fejezet

1Sha’ul (Paulusz), a Mashiah Yahushua-nak Elohim akaratából elhívott apostola, és Szószthenész, a testvér, Elohim gyülekezetének, amely Korinthusban van, a Mashiah Yahushua-ban megszentelteknek, azoknak, akiket ő elhívott és saját népévé tett; mindazokkal együtt, akik a mi URunk a Yeshua HaMashiah nevét, az ő URuk és a mi URunk nevét bárhol segítségül hívják: 3kegyelem néktek és békesség Elohim-tól, a mi Atyánktól és az ÚR Yeshua HaMashiah-tól.

4Hálát adok értetek Elohim-nak mindenkor, azért a kegyelemért, amely nektek a Mashiah Yahushua-ban adatott. 5Mert a vele való közösségben mindenben meggazdagodtatok, minden beszédben és minden ismeretben, 6amint a Mashiah-ról való bizonyságtétel megerősödött bennetek. 7Azért nincs hiányotok semmiféle kegyelmi ajándékban, miközben a mi URunk Yeshua HaMashiah megjelenését várjátok, 8aki meg is erősít titeket mindvégig, hogy feddhetetlenek legyetek a mi URunk Yeshua HaMashiah napján. 9Elohim, aki elhívott titeket az ő Fiával, Yeshua HaMashiah-val, a mi URunkkal való közösségre.

10A mi URunk Yeshua HaMashiah nevére kérlek titeket testvéreim, hogy mindnyájan egyféleképpen szóljatok, és ne legyenek közöttetek szakadások, hanem ugyanazzal az érzéssel és ugyanazzal a meggyőződéssel igazodjatok egymáshoz. 11Mert azt a hírt kaptam rólatok, testvéreim, Khloé embereitől, hogy viszálykodások vannak közöttetek. 12Úgy értem ezt, hogy mindenki így beszél köztetek: „Én Sha’ulé vagyok, én Apollósé, én Kefáé, én pedig a Mashiah-é.” 13Hát részekre szakítható-e a Mashiah? Talán Sha’ul feszíttetett meg értetek, vagy Sha’ul nevére merítkeztetek be? 14Hálát adok Elohim-nak, hogy senkit sem merítettem be közületek, csak Kriszpuszt és Gájuszt, 15nehogy azt mondhassa valaki, hogy az én nevemre merítkeztetek be. 16Igaz, megkereszteltem még Sztefanász házanépét is, rajtuk kívül azonban nem tudom, hogy mást is megkereszteltem volna. 17Mert nem azért küldött engem a Mashiah, hogy merítsek be, hanem hogy az evangéliumot hirdessem, de nem bölcselkedő beszéddel, hogy a Mashiah keresztje el ne veszítse erejét.

18Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Elohim-nak ereje. 19Mert meg van írva: „Elvesztem a bölcsek bölcsességét, és az értelmesek értelmét elvetem.” 20Hol a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világ vitázója? Nem tette-e bolondsággá Elohim a világ bölcsességét? 21Mivel tehát a világ a saját bölcsessége útján nem ismerte meg Elohim-ot a maga bölcsességében, tetszett Elohim-nak, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket. 22És miközben a zsidók jelt kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, 23mi a megfeszített Mashiah-ot hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság, 24de maguknak az elhívottaknak, zsidóknak és görögöknek egyaránt, Elohim ereje és Elohim bölcsessége. 25Mert Elohim „bolondsága” bölcsebb az emberek bölcsességénél, és Elohim „erőtlensége” erősebb az emberek erejénél.

26Mert nézzétek csak a ti elhivatásotokat, testvéreim; nem sokan vannak köztetek, akik emberi megítélés szerint bölcsek, hatalmasok vagy előkelők. 27Sőt azokat választotta ki Elohim, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki Elohim, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket: 28és azokat választotta ki Elohim, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek; és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket; 29hogy egyetlen ember se dicsekedjék Elohim színe előtt. 30Az ő munkája az, hogy ti a Mashiah Yahushua-ban vagytok. Őt tette nekünk Elohim bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá, 31hogy amint meg van írva: „Aki dicsekszik, Yahushua-val dicsekedjék.”

HaKorintim alef 2. fejezet

1Én is, amikor megérkeztem hozzátok, testvéreim, nem úgy érkeztem, mint aki ékesszólás vagy bölcsesség fölényével hirdeti nektek Elohim bizonyságtételét. 2Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Yeshua HaMashiah-ról, róla is mint a megfeszítettről. 3És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés között jelentem meg nálatok. 4Beszédem és igehirdetésem sem az emberi bölcsesség megejtő szavaival hangzott hozzátok, hanem a Ruach bizonyító erejével; 5hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Elohim erején nyugodjék.

6A tökéletesek között azonban mi is bölcsességet szólunk, de nem e világnak, sem e világ múlandó fejedelmeinek bölcsességét, 7hanem Elohim titkos bölcsességét szóljuk, azt az elrejtett bölcsességet, amelyet Elohim öröktől fogva elrendelt a mi dicsőségünkre. 8Ezt e világ fejedelmei közül senki sem ismerte fel, mert ha felismerték volna, a dicsőség Urát nem feszítették volna meg. 9Hanen hirdetjük, amint meg van írva: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett”, azt készítette el Elohim az őt szeretőknek.

10Nekünk pedig kinyilatkoztatta Elohim a Ruach által; mert Ruach HaKodesh mindent megvizsgál, még Elohim mélységeit is. 11Mert ki ismerheti meg az emberek közül azt, ami az emberben van? Egyedül az emberi szellem, amely benne lakik. Ugyanígy azt sem ismerheti senki, ami Elohim-ban van, csak Elohim Szelleme. 12Mi pedig nem a világ szellemét kaptuk, hanem Elohim-ból való Szellemet, hogy megismerjük mindazt, amit Elohim ajándékozott nekünk. 13Ezeket hirdetjük is, de nem emberi bölcsességből tanult szavakkal, hanem Ruach HaKodesh-től jött tanítással, a szellemi dolgokat a szellemi embereknek magyarázva. 14A nem szellemi ember pedig nem fogadja el Elohim Szellemének dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes: mert csak szellemi módon lehet azokat megítélni. 15A szellemi ember azonban mindent megítél, de őt senki sem ítéli meg. 16Mert ki ismerte meg úgy Yahuwah Szellemét, hogy őt kioktathatná? Bennünk pedig a Mashiah Szelleme van.

HaKorintim alef 3. fejezet

1Én tehát, testvéreim, nem szólhattam hozzátok úgy, mint szellemiekhez, hanem csak úgy, mint testiekhez, mint a Mashiah-ban kiskorúakhoz. 2Tejjel tápláltalak titeket, nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna el. Sőt még most sem bírjátok el, 3mert még testiek vagytok. Amikor ugyanis irigység és viszálykodás van közöttetek, nem testiek vagytok-e, és nem emberi módon viselkedtek-e? 4Ha az egyik ezt mondja: „Én Sha’ulé vagyok”, a másik pedig azt: „Én Apollósé”, nem emberi módon beszéltek-e? 5Hát ki az az Apollós, és ki az a Sha’ul? Szolgák csupán, akik által hívővé lettetek; mégpedig ki-ki úgy szolgál, ahogy megadta neki az ÚR. 6Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést Elohim adta. 7Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Elohim, aki a növekedést adja. 8Aki ültet, és aki öntöz: egyek, és mindegyik majd a maga jutalmát kapja fáradozásához méltóan. 9Mert mi Elohim munkatársai vagyunk, ti pedig Elohim szántóföldje, Elohim épülete vagytok. Elohim-tól nekem adott kegyelem szerint, mint bölcs építőmester, alapot vetettem, de más épít rá. 10Vigyázzon azonban mindenki, hogyan épít rá. 11Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Yeshua HaMashiah. 12Azt pedig, hogy ki mit épít erre az alapra: aranyat, ezüstöt, drágakövet, fát, szénát, szalmát; 13az a nap fogja világossá tenni, mivel tűzben jelenik meg, és akkor mindenkinek a munkája nyilvánvalóvá lesz; és hogy kinek mit ér a munkája, azt a tűz fogja kipróbálni. 14Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmat fog kapni; 15de ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga megmenekül ugyan, de úgy, mint aki tűzön ment át.

16Nem tudjátok, hogy ti Elohim temploma vagytok, és Elohim Szelleme bennetek lakik? 17Ha valaki Elohim templomát megrontja, azt megrontja Elohim, mert Elohim temploma szent, és ez a templom ti vagytok. 18Senki meg ne csalja önmagát! Ha valaki bölcsnek gondolja magát közöttetek ebben a világban, legyen bolonddá, hogy bölccsé lehessen. 19E világ bölcsessége ugyanis bolondság Elohim előtt. Mert meg van írva: „Megfogja a bölcseket ravaszságukban”, 20aztán ez is: „Az Yahuwah tudja, hogy a bölcsek gondolatai hiábavalók.” 21Azért senki ne dicsekedjék emberekkel, mert minden a tietek; 22akár Sha’ul, akár Apollós, akár Kefa, akár a világ, akár az élet, akár a halál, akár a jelenvalók, akár az eljövendők: minden a tietek. 23Ti viszont a Mashiah-é vagytok, a Mashiah pedig Elohim-é.

HaKorintim alef 4. fejezet

1Úgy tekintsen minket minden ember, mint a Mashiah szolgáit és Elohim titkainak sáfárait. 2Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon. 3Én pedig a legkevésbé sem törődöm azzal, hogy ti hogyan ítélkeztek felettem, vagy más emberek hogyan ítélkeznek egy napon; sőt magam sem ítélkezem önmagam felett. 4Mert semmi vádat nem tudok önmagamra mondani, de nem ez tesz igazzá, mert aki felettem ítélkezik, Yahuwah az. 5Egyáltalában ne ítéljetek azért addig, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait, és akkor mindenki Elohim-tól kapja meg a dicséretet.

6Mindezeket pedig, testvéreim, értetek alkalmaztam magamra és Apollósra, hogy a mi példánkon tanuljátok meg: ahhoz tartsa magát az ember, ami meg van írva, és senki se fuvalkodjék fel az egyik tanítóval dicsekedve a másik ellen. 7Mert ki tesz téged különbbé? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna? 8Ti már jóllaktatok, már meggazdagodtatok, nélkülünk uralomra jutottatok; bár csakugyan uralomra is jutottatok volna, hogy veletek együtt mi is uralkodhatnánk. 9Mert úgy gondolom, hogy Elohim minket, küldötteket, utolsókul állított, mint akiket halálra szántak, mert látványossággá lettünk a világnak, az angyaloknak és az embereknek. 10Mi bolondok vagyunk a Mashiah-ért, ti pedig okosak a Mashiah-ban, mi erőtlenek, ti pedig erősek, ti megbecsültek, mi pedig megvetettek. 11Mind ez ideig éhezünk és szomjazunk, ruhátlanok vagyunk, és bántalmakat szenvedünk, otthontalanul bujdosunk, 12és tulajdon kezünkkel dolgozva fáradozunk. Amikor gyaláznak, áldást mondunk, amikor üldöznek, tűrünk, 13amikor rágalmaznak, jó szóval válaszolunk; szinte a világ szemétjévé lettünk, és mindenki söpredékévé mind ez ideig.

14Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek titeket, hanem azért, hogy intselek, mint szeretett gyermekeimet. 15Ha tanítómesteretek sok ezer volna is a Mashiah-ban, Atyátok azonban nincs sok: mert az evangélium által én vagyok a ti Atyátok a Mashiah Yahushua-ban. 16Kérlek tehát titeket: legyetek az én követőim. 17Ezért küldtem el hozzátok Timotheuszt, aki szeretett és hű gyermekem Yahushua-ban, aki emlékeztetni fog titeket arra: hogyan élek a Mashiah Yahushua-ban, és hogyan tanítok minden gyülekezetben. 18Egyesek azonban úgy felfuvalkodtak, mintha nem készülnénk hozzátok. 19Pedig ha Yahuwah akarja, hamarosan elmegyek, és meg fogom ismerni a felfuvalkodottaknak nem a beszédét, hanem az erejét. 20Mert nem beszédben áll Elohim országa, hanem erőben. 21Mit akartok? Bottal menjek hozzátok, vagy szeretettel és szelíd szellemmel?

HaKorintim alef 5. fejezet

1Mindenfelé az a hír járja, hogy paráznaság van közöttetek, mégpedig olyan, amilyen még a pogányok között sem fordul elő; hogy tudniillik valaki apjának feleségével él. 2Ti pedig felfuvalkodtatok ahelyett, hogy inkább megszomorodtatok volna, és eltávolítottátok volna közületek azt, aki ilyen dolgot cselekedett. 3Mert én, aki testben távol vagyok, de szellemben jelen, mint jelenlevő már ítéltem afelett, aki így cselekedett. 4Úgy ítéltem, hogy miután az ÚR Yeshua nevében összegyűltünk, ti és az én szellemem, a mi Urunk Yahushua hatalmával, 5átadjuk az ilyet a Shatannak, teste pusztulására, hogy szelleme üdvözüljön Yahushua-nak ama napján.

6Nem jól dicsekedtek ti. Hát nem tudjátok, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megkeleszti? 7Takarítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek, hiszen ti kovásztalanok vagytok, mert a mi Peszachi bárányunk, a Mashiah, már megáldoztatott. 8Azért ne régi kovásszal ünnepeljünk, se a rosszaság és gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és igazság kovásztalanságával.

9Levelemben már megírtam nektek, hogy nem szabad kapcsolatot tartani paráznákkal. 10De nem általában e világ paráznáival vagy nyerészkedőivel, harácsolóival vagy bálványimádóival, hiszen akkor ki kellene mennetek a világból. 11Most tehát azt írom nektek, hogy ne éljetek közösségben azzal, akit bár testvérnek neveznek, de parázna vagy nyerészkedő, bálványimádó vagy rágalmazó, részeges vagy harácsoló. Az ilyennel még együtt se egyetek. 12Mert mit tartozik rám, hogy a kívül levők felett ítélkezzem? Nem a belül levők felett ítélkeztek-e ti is? 13A kívül levőket pedig Elohim fogja megítélni. Távolítsátok el azért a gonoszt magatok közül!

HaKorintim alef 6. fejezet

1Hogyan merészel közületek valaki, akinek a másikkal peres ügye van, a hitetlenek, s nem a szentek előtt törvénykezni? 2Vagy nem tudjátok, hogy a szentek a világ felett fognak ítélkezni? És ha ti ítélkeztek a világ felett, arra talán méltatlanok vagytok, hogy jelentéktelen ügyekben ítélkezzetek? 3Vagy nem tudjátok, hogy angyalok fölött is ítélkezünk majd? Akkor mennyivel inkább ítélkezhetünk a mindennapi élet dolgaiban! 4Ha tehát hétköznapi ügyekben pereskedtek, akkor azokat ültetitek a bírói székbe, akik semmit sem számítanak a gyülekezet előtt? 5Megszégyenítésül mondom nektek! Ennyire nincs közöttetek egyetlen bölcs sem, aki igazságot tudna tenni testvérei között? 6Sőt testvér a testvérrel pereskedik, méghozzá hitetlenek előtt. 7Egyáltalán már az is nagy gyarlóság bennetek, hogy pereskedtek egymással. Miért nem szenveditek el inkább a sérelmet? Miért nem tűritek el inkább a kárt? 8Sőt ti okoztok sérelmet és kárt, mégpedig testvéreknek!

9Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Elohim országát? Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalanok, 10sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegesek, sem rágalmazók, sem harácsolók nem fogják örökölni Elohim országát. 11Pedig ilyenek voltak közületek némelyek: de megmosattatok, megszentelődtetek, és meg is igazultatok az ÚR Yeshua HaMashiah nevében és a mi Elohim-unk Szelleme által.

12Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává. 13Az eledel a gyomorért van, a gyomor meg az eledelért, de Elohim ezt is, amazt is meg fogja semmisíteni. A test azonban nem a paráznaságért van, hanem az ÚR-ért, az ÚR pedig a testért. 14Elohim ugyanis feltámasztotta Yeshua-át, és hatalmával minket is fel fog támasztani. 15Vagy nem tudjátok, hogy a ti testetek a Mashiah tagja? Most tehát azok, akik a Mashiah tagjai, parázna nő tagjaivá legyenek? Szó sem lehet róla! 16Vagy nem tudjátok, hogy aki parázna nővel egyesül, egy testté lesz vele? Mert – amint az Írás mondja – „lesznek ketten egy testté.” 17Aki pedig az ÚR-ral egyesül, egy szellem ővele. 18Kerüljétek a paráznaságot! Minden más bűn, amit elkövet az ember, kívül van a testén, de aki paráználkodik, a saját teste ellen vétkezik. 19Vagy nem tudjátok, hogy testetek, amit Elohim-tól kaptatok, a bennetek levő Ruach HaKodesh temploma, és ezért nem a magatokéi vagytok? 20Mert Aharon vétettetek meg: dicsőítsétek tehát Elohim-ot testetekben.

HaKorintim alef 7. fejezet

1Amikről pedig írtatok, azokra ezt válaszolom: jó a férfinak asszonyt nem érinteni. 2A paráznaság miatt azonban mindenkinek legyen saját felesége, és minden asszonynak saját férje. 3A férj teljesítse kötelességét felesége iránt, hasonlóan a feleség is a férje iránt. 4A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; s ugyanúgy a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége. 5Ne fosszátok meg egymást magatoktól, legfeljebb közös megegyezéssel egy időre, hogy szabaddá legyetek az imádkozásra, de azután legyetek ismét együtt, nehogy megkísértsen a Shatan titeket azáltal, hogy képtelenek vagytok magatokon uralkodni. 6Ezt pedig kedvezésképpen mondom, nem parancsként. 7Szeretném ugyanis, ha minden ember úgy volna, mint én magam is; viszont mindenkinek saját kegyelmi ajándéka van Elohim-tól: kinek így, kinek amúgy.

8A nem házasoknak és az özvegyeknek pedig ezt mondom: jó nekik, ha úgy maradnak, mint én is. 9Ha azonban nem tudják magukat megtartóztatni, házasodjanak meg, mert jobb házasságban élni, mint égni. 10A házasoknak pedig nem én parancsolom, hanem az ÚR, hogy az asszony ne váljon el a férjétől. 11Ha azonban elválik, maradjon házasság nélkül, vagy béküljön ki a férjével. A férfi se bocsássa el a feleségét. 12A többieknek pedig én mondom, nem az ÚR: ha egy testvérnek hitetlen felesége van, aki kész vele élni, ne bocsással el. 13És ha egy asszonynak hitetlen férje van, és ez kész vele élni, ne hagyja el a férjét. 14Mert a hitetlen férj meg van szentelve hívő felesége által, a hitetlen feleség pedig hívő férje által; különben gyermekeitek is tisztátalanok volnának, így azonban szentek. 15Ha pedig a hitetlen házastárs válni akar, váljék el, nincs szolgaság alá vetve a hívő férj vagy a hívő feleség az ilyen esetekben. Mert arra hívott el minket Elohim, hogy békességben éljünk. 16Mert mit tudod te, asszony, vajon megmentheted-e a férjedet? Vagy mit tudod te, férfi, vajon megmentheted-e a feleségedet?

17Egyébként mindenki éljen úgy, ahogy az ÚR adta neki, ahogy Elohim elhívta: így rendelkezem minden más gyülekezetben is. 18Körülmetélten hívatott el valaki? Ne tüntesse el. Körülmetéletlenül hívatott el valaki? Ne metélkedjék körül. 19A körülmetélkedés semmi, a körülmetéletlenség is semmi, egyedül Elohim parancsolatainak a megtartása fontos. 20Mindenki maradjon abban a hivatásban, amelyben elhívatott. 21Rabszolgaként hívattál el? Ne törődj vele. Ha viszont szabaddá lehetsz, inkább élj azzal! 22Mert az Yahushua-ban elhívott rabszolga Yahushua felszabadítottja, hasonlóan a szabadként elhívott a Mashiah rabszolgája. 23Aharon vétettetek meg: ne legyetek emberek rabszolgái. 24Mindenki abban maradjon meg Elohim előtt, testvéreim, amiben elhívatott.

25A hajadonokról ugyan nincs rendelkezésem az Yahushua-tól, de tanácsot adok úgy, mint aki Yahushua irgalma folytán hitelt érdemel. 26Azt tartom tehát jónak a küszöbön álló megpróbáltatások miatt, hogy jó az embernek úgy maradnia, amint van. 27Feleséghez vagy kötve? Ne keress válást. Feleség nélkül vagy? Ne keress feleséget. 28De ha megnősülsz, nem vétkezel, és ha férjhez megy a hajadon, nem vétkezik. Az ilyeneknek azonban gyötrelmük lesz a testben, én pedig szeretnélek ettől megkímélni titeket. 29Ezt pedig azért mondom, testvéreim, mert a hátralevő idő rövidre szabott. 30Ezután tehát azok is, akiknek van feleségük, úgy éljenek, mintha nem volna, és akik sírnak, mintha nem sírnának, akik pedig örülnek, mintha nem örülnének, akik vásárolnak valamit, mintha nem volna az az övék, 31és akik a világ javaival élnek, mintha nem élnének vele, mert e világ ábrázata elmúlik. 32Azt szeretném, hogy gond ne terheljen titeket. Aki nőtlen, Yahushua dolgaival törődik: hogyan legyen tetszésére az ÚR-nak. 33Aki viszont megházasodott, az a világi dolgokkal törődik: hogyan legyen tetszésére a feleségének; ezért élete megosztott. 34A nem férjes asszony és a hajadon az ÚR dolgaival törődik, hogy szent legyen testében is, lelkében is, aki pedig férjhez ment, a világi dolgokkal törődik: hogyan legyen tetszésére a férjének. 35Ezt pedig éppen a ti javatokra mondom, nem azért, hogy tőrbe csaljalak, hanem hogy feddhetetlenül élhessetek, és osztatlan szívvel ragaszkodjatok az Yahushua-hoz.

36Ha pedig valaki azt gondolja, hogy tisztességtelenül bánik hajadon leányával, ha eljár felette az idő, és mégis hajadon marad, tegye meg, amit akar, nem vétkezik: adja férjhez. 37Aki azonban szilárd elhatározásra jutott, és a szükség nem kényszeríti, mert hatalma van saját kívánsága felett, és úgy döntött szívében, hogy jegyesét megőrzi: jól teszi. 38Azért, aki feleségül veszi jegyesét, az is jól teszi, de aki nem veszi feleségül, még jobban teszi. 39Az asszonyt törvény köti, amíg él a férje, de ha a férje meghal, szabadon férjhez mehet ahhoz, akihez akar, de csak az ÚR-ban. 40Az én véleményem szerint azonban boldogabb lesz, ha úgy marad. Hiszem pedig, hogy bennem is Elohim Szelleme van.

HaKorintim alef 8. fejezet

1Ami pedig a bálványáldozati húst illeti, tudjuk, hogy mindnyájunknak van ismerete: az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít. 2Ha valaki azt gondolja, hogy ismer valamit, az még semmit sem ismert meg úgy, ahogyan ismerni kell. 3De ha valaki szereti Elohim-ot, azt már ismeri Elohim. 4Ami tehát a bálványáldozati hús evését illeti, tudjuk, hogy nincs bálvány a világon, és hogy Elohim sincs más, csak egy. 5Mert ha vannak is úgynevezett elohimok, akár az égben, akár a földön, mint ahogyan sok Elohim és sok Úr van, 6nekünk mégis egyetlen Elohim-unk az Atya, akitől van a mindenség, mi is őérte, és egyetlen Urunk a Yeshua HaMashiah, aki által van a mindenség, mi is őáltala. 7Viszont nem mindenkiben van meg ez az ismeret, sőt némelyek a bálványimádás régi szokása szerint a húst még mindig bálványáldozati húsként eszik, és lelkiismeretük, mivel erőtlen, beszennyeződik. 8Az étel pedig nem változtat Elohim-hoz való viszonyunkon; ha nem eszünk, nem lesz belőle hátrányunk, és ha eszünk, abból sem lesz előnyünk. 9De vigyázzatok, nehogy ez a szabadságotok valamiképpen megütközést ne váltson ki az erőtlenek között. 10Mert ha valaki meglát téged, akinek ismereted van, amint a bálványtemplomban asztalnál ülsz, vajon nem fog-e erőtlen lelkiismerete felbátorodni arra, hogy ő is megegye a bálványáldozati húst? 11És így ismereteddel vesztét okozod erőtlen testvérednek, akiért a Mashiah meghalt. 12Így aztán amikor a testvérek ellen vétkeztek, és erőtlen lelkiismeretüket megsértitek, a Mashiah ellen vétkeztek. 13Ezért tehát, ha az étel megbotránkoztatja testvéremet, inkább nem eszem húst soha, hogy őt meg ne botránkoztassam.

HaKorintim alef 9. fejezet

1Nem vagyok szabad? Nem vagyok apostol? Nem láttam Yeshua-át, a mi URunkat? Nem az én munkám eredménye vagytok-e ti Yahushua-ban? 2Ha másoknak nem volnék is apostola, nektek bizony az vagyok, mert küldetésem pecsétje ti vagytok Yahushua-ban. 3Ez az én védekezésem azokkal szemben, akik engem bírálgatnak. 4Vajon nincs-e szabadságunk arra, hogy együnk és igyunk? 5Nincs-e szabadságunk arra, hogy Nocria (keresztyén) feleségünket magunkkal vigyük, mint a többi apostol, meg Yeshua testvérei és Kefa? 6Vagy csak nekem és Barnabásnak nincs szabadságunk arra, hogy ne dolgozzunk? 7Ki katonáskodott valaha is a saját zsoldján? Ki ültet szőlőt úgy, hogy nem eszik a termésből? Vagy ki az, aki nyájat legeltet, és nem iszik a nyáj tejéből? 8Vajon csak emberi módon mondom-e ezeket, vagy nem ugyanezt mondja-e a törvény is? 9Mert Moshe törvényében meg van írva: „A nyomtató ökör száját ne kösd be.” Vajon az ökörről gondoskodik-e így Elohim? 10Nem teljes egészében értünk mondja ezt? Bizony, értünk íratott meg, hogy aki szánt, reménységgel kell szántania, és aki csépel, azzal a reménységgel csépeljen, hogy részesedik a termésből. 11Ha mi nektek a lelki javakat vetettük, nagy dolog-e az, ha földi javaitokból fogunk aratni? 12Ha mások részesedhetnek ezekből, miért nem inkább mi? De mi nem éltünk ezzel a szabadsággal, hanem mindent elviselünk, hogy semmi akadályt ne gördítsünk a Mashiah evangéliuma elé. 13Nem tudjátok, hogy akik a templomi szolgálatokat végzik, a szenthelyből származó eledellel élnek, és akik az oltár körül forgolódnak, az oltárra vitt adományokból részesednek?

14Így rendelte Yahushua is, hogy akik az evangéliumot hirdetik, az evangéliumból éljenek.

15Én azonban ezek közül egyikkel sem éltem. De nem azért írtam nektek ezeket, hogy velem is így történjék ezután, mert jobb meghalnom, minthogy valaki dicsekedésemet félremagyarázza. 16Mert ha az evangéliumot hirdetem, azzal nincs mit dicsekednem, mivel kényszer nehezedik rám. Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot! 17Mert ha önként teszem ezt, jutalmat kapok, ha pedig nem önként, sáfársággal vagyok megbízva. 18Mi tehát a jutalmam? Az, hogy prédikálásommal ingyenessé teszem a Mashiah evangéliumát anélkül, hogy élnék az evangélium hirdetésével együtt járó szabadságommal.

19Mert bár én mindenkivel szemben szabad vagyok, magamat mégis mindenkinek szolgájává tettem, hogy minél többeket megnyerjek. 20A zsidóknak olyanná lettem, mint aki zsidó, hogy megnyerjem a zsidókat; a törvény uralma alatt levőknek, mint a törvény uralma alatt levő – pedig én magam nem vagyok a törvény uralma alatt -, hogy megnyerjem a törvény uralma alatt levőket. 21A törvény nélkülieknek törvény nélkülivé lettem – pedig nem vagyok Elohim törvénye nélkül, hanem a Mashiah törvénye szerint élek -, hogy megnyerjem a törvény nélkülieket. 22Az erőtleneknek erőtlenné lettem, hogy megnyerjem az erőtleneket: mindenkinek mindenné lettem, hogy mindenképpen megmentsek némelyeket. 23Mindezt pedig az evangéliumért teszem, hogy én is részestárs legyek abban.

24Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. 25Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartoztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant. 26Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, 27hanem megsanyargatom és szolgává teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre.

HaKorintim alef 10. fejezet

1 Nem szeretném, ha nem tudnátok, testvéreim, hogy atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek át, és mindnyájan megkeresztelkedtek Moshera a felhőben és a tengerben. 3 Mindnyájan ugyanazt a szellemi eledelt ették, 4 és mindnyájan ugyanazt a szellemi italt itták, mert a szellemi kősziklából ittak, amely velük ment. Az a kőszikla pedig a Mashiah volt. 5 De többségükben nem lelte kedvét Elohim, úgyhogy elhullottak a pusztában.

6 Mindez példává lett a számunkra, hogy ne kívánjunk gonosz dolgokat, amint ők kívántak. 7 Bálványimádók se legyetek, mint közülük némelyek, amint meg van írva: „Leült a nép enni, inni, és felkelt játszani.” 8 De ne is paráználkodjunk, mint ahogy közülük némelyek paráználkodtak, és elestek egyetlen napon huszonháromezren. 9 A Mashiah-t se kísértsük, ahogyan közülük némelyek kísértették, és elpusztultak a kígyóktól. 10 De ne is zúgolódjatok, mint ahogyan közülük némelyek zúgolódtak, és elveszítette őket a pusztító angyal. 11 Mindez pedig példaképpen történt velük, figyelmeztetésül íratott meg nekünk, akik az utolsó időkben élünk. 12 Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék! 13 Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Elohim pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.

14 Ezért, szeretteim, kerüljétek a bálványimádást! 15 Úgy beszélek hozzátok, mint értelmes emberekhez: ítéljétek meg magatok, amit mondok. 16 Az áldás pohara, amelyet megáldunk, nem a Mashiah vérével való közösségünk-e? A kenyér, amelyet megtörünk, nem a Mashiah testével való közösségünk-e? 17 Mert egy a kenyér, egy test vagyunk mindannyian, akik az egy kenyérből részesedünk. 18 Nézzétek a test szerinti Yiszráelt! Akik az áldozatokat eszik, nincsenek-e közösségben az oltárral? 19 De mit mondok ezzel? Talán azt, hogy a bálványáldozat vagy a bálvány ér valamit? 20 Sőt inkább azt, hogy amit a pogányok áldoznak, azt démonoknak áldozzák és nem Elohim-nak: azt pedig nem szeretném, ha ti a démonkkal lennétek közösségben. 21 Nem ihattok az ÚR az ÚR poharából is, meg a démonok poharából is, nem lehettek részesei az ÚR asztalának is, meg a démonok asztalának is. 22 Vagy haragra ingereljük az ÚR-at? Talán erősebbek vagyunk nála?

23 Minden szabad, de nem minden használ. Minden szabad, de nem minden épít. 24 Ne keresse senki a maga javát, hanem a másét. 25 Mindazt, amit a húspiacon árulnak, megehetitek, ne kérdezgessetek semmit lelkiismereti okokból, 26 mert „az ÚR-é a föld és annak teljessége”. 27 Ha meghív titeket a hitetlenek közül valaki, és el akartok menni, mindent megehettek, amit elétek tesznek; ne kérdezgessetek semmit lelkiismereti okokból. 28 De ha valaki azt mondja nektek: „Ez bálványáldozati hús”, ne egyétek meg: amiatt, aki erre figyelmeztetett, és a lelkiismeret miatt. 29 Lelkiismeretről beszélek, de nem a sajátunkról, hanem a másikéról. Mert miért vádolja az én szabadságomat a másik lelkiismerete? 30 Ha én hálával eszem, miért kárhoztatnának engem azért, amiért én hálát adok?

31 Akár esztek tehát, akár isztok, bármi mást cselekesztek, mindent Elohim dicsőségére tegyetek! 32 Megütközésre ne adjatok okot sem a zsidóknak, sem a görögöknek, sem Elohim Kehilájának; 33 mint ahogyan én is mindenben mindenkinek igyekszem kedvére lenni, nem a magam hasznát keresve, hanem a többiekét, hogy üdvözüljenek.

HaKorintim alef 11. fejezet

1 Legyetek a követőim, mint én is követője vagyok a Mashiah-nak. 2 Dicsérlek titeket, hogy emlékeztek minden tanításomra, és úgy tartjátok meg a hagyományokat, ahogyan átadtam nektek. 3 Szeretném, ha tudnátok, hogy minden férfinak feje a Mashiah, az asszony feje a férfi, a Mashiah feje pedig Elohim. 4 Minden férfi, aki fedett fővel imádkozik vagy prófétál, szégyent hoz a fejére. 5 De minden asszony, aki fedetlen fővel imádkozik vagy prófétál, szintén szégyent hoz a fejére, mert ugyanolyan, mintha megnyírták volna. 6 Mert ha az asszony nem fedi be a fejét, akkor vágassa le a haját, ha pedig szégyen az asszonyra hajának levágása vagy leborotválása, akkor fedje be a fejét. 7 Mert a férfinak nem kell befednie a fejét, mivel ő Elohim képe és dicsősége, az asszony ellenben a férfi dicsősége. 8 Mert nem a férfi van az asszonyból, hanem az asszony a férfiból. 9 Mert nem is a férfi teremtetett az asszonyért, hanem az asszony a férfiért. 10 Ezért tehát kötelessége az asszonynak, hogy méltóságának jelét viselje a fején, az angyalok miatt is. 11 De az ÚR-ban nincs asszony férfi nélkül, sem férfi asszony nélkül. 12 Mert ahogyan az asszony a férfiból van, úgy a férfi is az asszony által van, mindkettő pedig Elohim-tól van. 13 Ítéljétek meg magatokban: illik-e az asszonynak fedetlen fővel imádkozni Elohim-hoz? 14 Vajon maga a természet is nem arra tanít-e titeket, hogy szégyen, ha a férfi megnöveszti a haját, 15 az asszonynak ellenben ékesség, ha megnöveszti a haját, mert neki fátyolként adatott a haj. 16 Ha pedig valaki ebben a dologban vitatkozni akar: nekünk nincsen ilyen szokásunk, sem Elohim gyülekezeteinek.

17 Amikor a következőkre rátérek, nem dicsérhetlek titeket, mivel nem javatokra, hanem károtokra jöttök össze. 18 Mert először is azt hallom, hogy amikor összejöttök a gyülekezetben, szakadások vannak közöttetek, és ezt részben el is hiszem. 19 Mert szükséges, hogy legyen közöttetek szakadás is, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek közöttetek. 20 Amikor tehát összejöttök egy helyre, nem lehet úrvacsorával élni, 21 mert az evésnél mindenki a saját vacsoráját veszi elő, és az egyik éhezik, a másik pedig megrészegedik. 22 Hát nincsen házatok, hogy ott egyetek és igyatok? Vagy megvetitek Elohim gyülekezetét, és megszégyenítitek azokat, akiknek nincsen? Mit mondjak erre? Dicsérjelek ezért titeket? Nem dicsérlek.

23 Mert én az ÚR Yeshua-tól vettem, amit át is adtam néktek, hogy az ÚR Yeshua azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, 24 és hálát adva megtörte, és ezt mondotta: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” 25 Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: „E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.” 26 Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az ÚR Yeshua-nak halálát hirdessétek, amíg eljön. 27 Azért, aki méltatlanul eszi az ÚR Yeshua kenyerét, vagy issza az ÚR Yeshua poharát, vétkezik az ÚR Yeshua teste és vére ellen. 28 Vizsgálja meg azért az ember önmagát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból.

29 Mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem becsüli meg az ÚR-nak testét, ítéletet eszik és iszik önmagának. 30 Ezért erőtlenek és betegek közöttetek sokan, és ezért halnak meg számosan. 31 Mert ha mi magunk ítélnénk meg önmagunkat, nem esnénk ítélet alá. 32 De amikor az ÚR ítél minket, akkor nevel, hogy a világgal együtt el ne vesszünk. 33 Azért tehát, testvéreim, ha evésre egybegyűltök, várjátok meg egymást. 34 És ha valaki éhes, otthon egyék, hogy ne ítéletre jöjjetek össze. A többiről majd akkor rendelkezem, ha hozzátok érkezem.

HaKorintim alef 12. fejezet

1 A szellemi ajándékokra nézve pedig, testvéreim, nem szeretném, ha tudatlanok lennétek. 2 Tudjátok, hogy amikor pogányok voltatok, ellenállhatatlanul vitt és sodort valami benneteket a néma bálványokhoz. 3 Ezért tudtotokra adom, hogy senki sem mondja: „Yeshua átkozott”, aki Elohim Szelleme által szól; és senki sem mondhatja: „Yahushua ÚR„, csakis a Ruach HaKodesh által.

4 A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Szellem ugyanaz. 5 Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az ÚR Yeshua ugyanaz. 6 És különbségek vannak Elohimi erő megnyilvánulásaiban is, de Elohim, aki mindezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz. 7 Ruach HaKodesh megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele. 8 Mert némelyik Ruach HaKodesh által a bölcsesség igéjét kapta, a másik az ismeret igéjét, ugyanazon Ruach által. 9 Egyik ugyanattól a Szellemtől a hitet, a másik ugyanazon Szellem által a gyógyítások kegyelmi ajándékait. 10 Van, aki Elohimi erők munkáit vagy a prófétálást kapta; van, aki szellemek megkülönböztetését, a nyelveken való szólást, vagy pedig a nyelveken való szólás magyarázását kapta. 11 De mindezt egy és ugyanaz a Ruach munkálja, aki úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja.

12 Mert ahogyan a test egy, bár sok tagja van, de a test valamennyi tagja, noha sokan vannak, mégis egy test, ugyanúgy a Mashiah is. 13 Hiszen egy Szellem által mi is mindnyájan egy testté merítkeztünk be, akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy SzellemMel itattattunk meg. 14 Mert a test sem egy tagból áll, hanem sokból. 15 Ha ezt mondaná a láb: „Mivel nem vagyok kéz, nem vagyok a test része”, vajon azért nem a test része-e? 16 És ha ezt mondaná a fül: „Mivel nem vagyok szem, nem vagyok a test része”, vajon azért nem a test része-e? 17 Ha a test csupa szem, hol lenne a hallás? Ha az egész test hallás, hol lenne a szaglás? 18 Márpedig Elohim rendezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, ahogyan akarta. 19 Ha pedig valamennyi egy tag volna, hol volna a test? 20 Így bár sok a tag, mégis egy a test. 21 Nem mondhatja a szem a kéznek: „Nincs rád szükségem”, vagy a fej a lábaknak: „Nincs rátok szükségem!” 22 Ellenkezőleg: a test gyengébbnek látszó részei nagyon is szükségesek, 23 és amelyeket a test tisztességtelen részeinek tartunk, azokat nagyobb tisztességgel vesszük körül, és amelyek ékesség nélkül valók, azok nagyobb megbecsülésben részesülnek: 24 az ékeseknek azonban nincs erre szükségük. Elohim szerkesztette így a testet egybe: az alacsonyabb rendűnek nagyobb tisztességet adva, 25 hogy ne legyen meghasonlás a testben, hanem kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok. 26 És így ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi. 27 Ti pedig a Mashiah teste vagytok, és egyenként annak tagjai.

28 Ezek közül pedig némelyeket először küldöttekké rendelt Elohim a Kehilában, másodszor prófétákká, harmadszor tanítókká. Azután adott csodatevő erőket, kegyelmi ajándékokat: gyógyításra, gyámolításra, vezetésre, különféle nyelveken szólásra. 29 Mindnyájan küldöttek? Mindnyájan próféták? Mindnyájan tanítók? Mindenkiben van csodatevő erő? 30 Mindenki rendelkezik a gyógyítás kegyelmi ajándékával? Mindnyájan szólnak nyelveken? Mindnyájan meg tudják azt magyarázni? 31 De törekedjetek a fontosabb kegyelmi ajándékokra. Ezen felül megmutatom nektek a legkiválóbb utat.

HaKorintim alef 13. fejezet

1 Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. 2 És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok. 3 És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból.

4 A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. 5 Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. 6 Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. 7 Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.

8 A szeretet soha el nem múlik. De legyen bár prófétálás: el fog töröltetni; legyen nyelveken való szólás: meg fog szűnni; legyen ismeret: el fog töröltetni. 9 Mert töredékes az ismeretünk és töredékes a prófétálásunk. 10 Amikor pedig eljön a tökéletes, eltöröltetik a töredékes. 11 Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy éreztem, mint gyermek, úgy gondolkoztam, mint gyermek; amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat. 12 Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert Elohim. 13 Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet.

HaKorintim alef 14. fejezet

1 Törekedjetek a szeretetre, buzgón kérjétek a szellemi ajándékokat, de leginkább azt, hogy prófétáljatok. 2 Mert aki nyelveken szól, nem emberekhez szól, hanem Elohim-hoz. Nem is érti meg őt senki, mert Ruach HaKodesh által szól titkokat. 3 Aki pedig prófétál, emberekhez szól, és ezzel épít, bátorít, vigasztal. 4 Aki nyelveken szól, önmagát építi, aki pedig prófétál, a gyülekezetet építi. 5 Szeretném ugyan, ha mindnyájan szólnátok nyelveken, de még inkább, ha prófétálnátok; mert nagyobb az, aki prófétál, mint az, aki nyelveken szól, kivéve, ha meg is magyarázza, hogy a gyülekezet is épüljön belőle.

6 Ha pedig, testvéreim, elmegyek hozzátok, és nyelveken szólok, mit használok nektek, ha nem szólok hozzátok egyúttal kinyilatkoztatásban vagy ismeretben, prófétálásban vagy tanításban? 7 Az élettelen hangszerek, akár fuvola, akár lant, ha nem adnak különböző hangokat, hogyan ismerjük fel, amit a fuvolán vagy a lanton játszanak? 8 Ha pedig a trombita bizonytalan hangot ad, ki fog a harcra készülni? 9 Így van veletek is, amikor nyelveken szóltok: ha nem szóltok világosan, hogyan fogják megérteni, amit beszéltek? Csak a levegőbe fogtok beszélni. 10 Ki tudja, hányféle nyelv van ezen a világon, és egyik sem értelmetlen. 11 Ha tehát nem ismerem a nyelvet, a beszélőnek idegen maradok, és a beszélő is idegen lesz nekem. 12 Ezért ti is, mivel rajongtok a szellemi ajándékokért, arra igyekezzetek, hogy gazdagodásotok a gyülekezet építését szolgálja. 13 Ezért aki nyelveken szól, imádkozzék azért, hogy magyarázatot is tudjon adni.

14 Mert ha nyelveken szólva imádkozom, a szellemem ugyan imádkozik, de az értelmemet nem használom. 15 Hogyan is van tehát ez a dolog? Imádkozom szellemmel, de imádkozom értelemmel is, dicséretet éneklek szellemmel, de dicséretet éneklek értelemmel is. 16 Mert ha csak szellemmel mondasz dicséretet, akkor aki az avatatlanok helyét foglalja el, hogyan fog áment mondani a te hálaadásodra, amikor nem is tudja, mit beszélsz? 17 Mert te ugyan szépen adsz hálát, de a másik nem épül belőle. 18 Hálát adok Elohim-nak, hogy mindnyájatoknál jobban tudok nyelveken szólni, 19 de a gyülekezetben inkább akarok öt szót kimondani értelemmel, hogy másokat is tanítsak, mintsem tízezer szót nyelveken.

20 Testvéreim, ne legyetek gyermekek a gondolkozásban, hanem a rosszban legyetek kiskorúak, a gondolkozásban ellenben érettek legyetek. 21 A törvényben meg van írva: „Idegen nyelveken és idegenek ajkával fogok szólni ehhez a néphez, és így sem hallgatnak rám”, ezt mondja Yahuwah. 22 Úgyhogy a nyelveken való szólás jel, de nem a hivőknek, hanem a hitetleneknek, a prófétálás pedig nem a hitetleneknek, hanem a hivőknek szól.

23 Ha tehát összejön az egész gyülekezet, és mindnyájan nyelveken szólnak, és közben bemennek oda az avatatlanok vagy a hitetlenek, nem azt fogják-e mondani, hogy őrjöngtök? 24 De ha valamennyien prófétálnak, és bemegy egy hitetlen vagy be nem avatott, az mindenkitől feddésben és ítéletben részesül, 25 azt mindenki megvizsgálja, és így szívének titkai nyilvánvalóvá lesznek, úgyhogy arcra borulva imádja Elohim-ot, és hirdeti, hogy Elohim valóban közöttetek van.

26 Mi következik mindezekből, testvéreim? Amikor összejöttök, kinek-kinek van zsoltára, tanítása, kinyilatkoztatása, nyelveken szólása, magyarázata: minden épüléseteket szolgálja! 27 Ha nyelveken szól is valaki, ketten vagy legfeljebb hárman szóljanak, mégpedig egymás után; egy valaki pedig magyarázza meg. 28 Ha pedig nincs magyarázó, hallgasson a gyülekezetben, csak önmagához szóljon és Elohim-hoz. 29 A próféták pedig ketten vagy hárman szóljanak, a többiek pedig ítéljék meg. 30 De ha közben az ott ülők közül egy másik kap kinyilatkoztatást, az előző hallgasson el. 31 Mert egyenként mindnyájan prófétálhattok, hogy mindenki tanuljon, és mindenki bátorítást kapjon. 32 A prófétákban lévő szellem pedig alárendeli magát a prófétáknak. 33 Mert Elohim nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek Elohim-ja.

34 Mint ahogyan ez a szentek valamennyi gyülekezetében történik, az asszonyok hallgassanak a gyülekezetekben, mert nincs megengedve nekik, hogy beszéljenek, hanem engedelmeskedjenek, ahogyan a törvény is mondja. 35 Ha pedig meg akarnak tudni valamit, otthon kérdezzék meg a férjüket, mert illetlen az asszonynak a gyülekezetben beszélnie. 36 Vajon tőletek indult ki Elohim igéje, vagy egyedül hozzátok jutott el? 37 Ha valaki azt tartja magáról, hogy próféta vagy Ruach-tól megragadott ember, tudja meg, hogy amit nektek írok, az ÚR parancsolata. 38 És ha valaki ezt nem ismeri el, ne ismertessék el. 39 Ezért, testvéreim, törekedjetek a prófétálásra, de a nyelveken való szólást se akadályozzátok. 40 Azonban minden illendően és rendben történjék.

HaKorintim alef 15. fejezet

1Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok. 2Általa üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, ahogy én hirdettem is nektek, hacsak nem elhamarkodottan lettetek hívőkké. 3Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam; hogy tudniillik a Mashiah meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint. 4Eltemették, és – ugyancsak az Írások szerint – feltámadt a harmadik napon, 5és megjelent Kefanak, majd a tizenkettőnek. 6Azután megjelent több, mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak. 7Azután megjelent Yaakovnak, majd valamennyi apostolnak. 8Legutoljára pedig, mint egy torzszülöttnek, megjelent nekem is. 9Mert én a legkisebb vagyok a küldöttek között, aki arra sem vagyok méltó, hogy apostolnak neveztessem, mert üldöztem Elohim Kehilát. 10De Elohim kegyelméből vagyok, ami vagyok, és hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló, sőt többet fáradoztam, mint ők mindnyájan; de nem én, hanem Elohim-nak velem való kegyelme. 11Azért akár én, akár ők: így prédikálunk, és ti így lettetek hívőkké. 12Ha pedig Mashiah-ról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nincs halottak feltámadása? 13Hiszen ha nincs a halottak feltámadása, akkor a Mashiah sem támadt fel.

14Ha pedig a Mashiah nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is. 15Sőt Elohim hamis tanúinak is bizonyulunk, mert akkor Elohim-mal szemben arról tanúskodtunk, hogy feltámasztotta a Mashiah-t, akit azonban nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak. 16Mert ha a halottak nem támadnak fel, a Mashiah sem támadt fel. 17Ha pedig a Mashiah nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. 18Sőt akkor azok is elvesztek, akik Mashiah-ban hunytak el. 19Ha csak ebben az életben reménykedünk a Mashiah-ban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.

20Ámde a Mashiah feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje. 21Mert ember által van a halál, ember által van a halottak feltámadása is. 22Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy a Mashiah-ban is mindnyájan életre kelnek. 23Mindenki a maga rendje szerint: első zsengeként támadt fel a Mashiah, azután az ő eljövetelekor következnek azok, akik a Mashiah-é. 24Azután jön a vég, amikor átadja az az uralmat Elohim-nak és Atyának, amikor eltöröl minden fejedelemséget, minden hatalmat és erőt. 25Mert addig kell uralkodnia, míg lába alá nem veti valamennyi ellenségét. 26Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál. 27Mert Elohim mindent az ő lába alá vetett. Amikor pedig azt mondja, hogy minden alá van vetve, nyilvánvaló, hogy annak kivételével, aki neki alávetett mindent. 28Amikor pedig majd alávettetett neki minden, akkor maga a Fiú is aláveti magát annak, aki alávetett neki mindent, hogy Elohim legyen minden mindenekben.

29Különben mi értelme van annak, hogy a halottakért merítkeznek be? Ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel, miért merítkeznek be értük? 30Miért vállalunk veszedelmet mi is minden percben? 31Naponként a halállal nézünk szembe, oly igaz ez, testvéreim, mint a veletek való dicsekvésem a Mashiah Yahushua-ban, a mi URunkban. 32Ha csak emberi módon küzdöttem a vadállatokkal Efezusban, mi hasznom belőle? Ha a halottak nem támadnak fel, akkor „együnk és igyunk, mert holnap úgyis meghalunk”. 33Ne tévelyegjetek: „A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság!” 34Legyetek valóban józanok, és ne vétkezzetek, mert némelyek nem ismerik Elohim-ot: megszégyenítésetekre mondom ezt.

35De megkérdezhetné valaki: hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testben jelennek meg? 36Esztelen! Amit vetsz, nem kel életre, míg előbb el nem rothad, 37és amit elvetsz, azzal nem a leendő testet veted el, hanem csak a magot, talán búzáét vagy valami másét. 38De Elohim olyan testet ad annak, amilyet elhatározott, mégpedig minden egyes magnak a neki megfelelő testet. 39Nem minden test egyforma, hanem más az embereké, más az állatoké, más a madaraké, és más a halaké. 40Vannak mennyei testek, és vannak földi testek, de más a mennyeiek fényessége, és más a földieké. 41Más a nap fényessége, más a hold fényessége, és más a csillagok fényessége: mert egyik csillag fényességben különbözik a másik csillagtól. 42Így van a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban; 43elvettetik gyalázatban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtlenségben, feltámasztatik erőben. 44Elvettetik érzéki test, feltámasztatik szellemi test. Ha van érzéki test, van szellemi test is. 45Így is van megírva: „Az első ember, Ádám, élő lélekké lett, az utolsó Ádám pedig megelevenítő Szellemé.” 46De nem a szellemi az első, hanem a földi, azután a szellemi. 47Az első ember földből, porból való, a második ember mennyből való. 48Amilyen a földből való, olyanok a földiek is, és amilyen a mennyből való, olyanok a mennyeiek is. 49És amint viseltük a földinek a képét, úgy fogjuk viselni a mennyeinek a képét is.

50Azt pedig állítom, testvéreim, hogy test és vér nem örökölheti Elohim országát, a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot. 51Íme, titkot mondok nektek: nem fogunk ugyan mindnyájan elhunyni, de mindnyájan el fogunk változni. 52Hirtelen egy szempillantás alatt, az utolsó harsonaszóra; mert meg fog szólalni a harsona, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk. 53Mert e romlandó testnek romolhatatlanságba kell öltöznie, és e halandónak halhatatlanságba. 54Amikor pedig ez a romlandó romolhatatlanságba öltözik, és ez a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor teljesül be, ami meg van írva: „Teljes a diadal a halál fölött! Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?” 55Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod? 56A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. 57De hála Elohim-nak, aki a diadalt adja nekünk a mi URunk Yeshua HaMashiah által! 58Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor Yahushua munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló Yahushua-ban.

HaKorintim alef 16. fejezet

1Ami a szentek javára folyó gyűjtést illeti, ti is úgy cselekedjetek, ahogyan azt Galácia gyülekezeteinek rendeltem. 2A hét első napján mindegyikőtök tegye félre és gyűjtse össze azt, ami telik tőle, nehogy akkor történjék a gyűjtés, amikor odamegyek. 3Amikor pedig megérkezem, azokat, akiket ti alkalmasnak találtok, elküldöm ajánlólevéllel, hogy adományotokat elvigyék Yerushalaim-ba. 4Ha pedig érdemes lesz, hogy én is elmenjek, velem együtt fognak jönni.

5Hozzátok pedig akkor megyek, ha végigmentem Macedónián. Mert Macedónián átutazom, 6de nálatok talán ott is maradok, vagy át is telelek, hogy ti indítsatok útnak, ahova majd megyek. 7Mert nemcsak átutazóban akarlak meglátogatni titeket, hanem remélem, hogy egy ideig ott is maradok nálatok, ha Yahushua megengedi. 8Efezusban pünkösdig maradok, 9mert nagy és sokat ígérő kapu nyílt ott előttem, de az ellenfél is sok.

10Ha pedig megérkezik Timotheusz, legyen gondotok rá, hogy félelem nélkül tartózkodhasson nálatok, mert Yahushua munkáját végzi ő is, akárcsak én. 11Senki se nézze le tehát, hanem indítsátok útnak békességgel, hogy eljöjjön hozzám, mert várom őt a testvérekkel együtt. 12Ami pedig Apollós testvért illeti, nagyon kértem, hogy menjen el hozzátok a testvérekkel együtt, de semmiképpen sem akarta Elohim, hogy most elmenjen. De el fog menni, mihelyt alkalma lesz rá.

13Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erősek! 14Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!

15Kérlek titeket, testvéreim: tudjátok Sztefanász házanépéről, hogy ők Akhája zsengéje, és a szentek szolgálatára szánták magukat: 16ti is engedelmeskedjetek az ilyeneknek, és mindazoknak, akik velük együtt szolgálnak és fáradoznak. 17Örülök Sztefanász, Fortunátusz és Akhaikosz megérkezésének, mert ők távollétetekben pótolnak majd benneteket. 18Mert felüdítették mind az én szellememet, mind a tieteket. Becsüljétek meg tehát az ilyeneket!

19Köszöntenek titeket Ázsia gyülekezetei. Sokszor köszönt titeket az ÚRban Akvila és Priszka a házuknál levő gyülekezettel együtt. 20Köszöntenek titeket a testvérek mindnyájan. Köszöntsétek egymást szent csókkal. 21Köszöntésemet saját kezemmel írom: Sha’ul. 22Ha valaki nem szereti az URat, legyen átkozott! Marana tha! 23az ÚR Yeshua kegyelme veletek! 24Az én szeretetem mindnyájatokkal a Mashiah Yahushua-ban! Ámen.

Erev Shabbat Logo

NO COPYRIGHT : Az írásokat terjeszteni, kizárólag ingyen, teljes terjedelmükben, a szerző és a forrás feltűntetésével engedélyezett.

Pin It on Pinterest

Share This