Yahuwah Biblia

Az első könyvet arról írtam, Teofilusom, amit Yeshua tett és tanított kezdettől egészen addig a napig, amelyen felvitetett, miután a Ruach HaKodesh által megbízást adott az küldötteknek, akiket kiválasztott. Szenvedése után sok bizonyítékkal meg is mutatta ezeknek, hogy ő él, amikor negyven napon át megjelent előttük, és beszélt Elohim országa dolgairól. Amikor együtt volt velük, megparancsolta nekik: „Ne távozzatok el Yerushalaim-ből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét, amelyről hallottátok tőlem, hogy Yochanan vízzel merített be, ti pedig nemsokára Ruach HaKodesh-sel töltekeztek be.”

Amikor együtt voltak, megkérdezték tőle: „URam, nem ebben az időben állítod fel újra a királyságot Yiszráelnek?” Így válaszolt: „Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Ruach HaKodesh, és tanúim lesztek Yerushalaim-ban, egész Yehudán és Shomronon, sőt egészen a föld végső határáig.” Miután ezt mondta, szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől. Amint távozása közben feszülten néztek az ég felé, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában, és ezt mondta: „gálili férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Yeshua, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe.”

Ezután visszatértek Yerushalaim-ba az Olajfák hegyéről, amely Yerushalaim közelében van egy shabbatnapi járóföldre. Amikor hazatértek, felmentek a felső szobába, ahol meg voltak szállva, mégpedig Kefa és Yochanan, Yaakov és Andreász, Filiposz és T’oma, Bar-Talmai és Matityahu, Yaakov, az Alfeus fia, Shimeon, a Zélóta és Yehuda, a Yaakov fia. Ezek valamennyien egy szívvel és egy szellemmel kitartóan vettek részt az imádkozásban, az asszonyokkal, Yeshua anyjával, Miryammal és testvéreivel együtt. Azokban a napokban felállt Kefa a testvérek körében, amikor mintegy százhúsz főnyi sokaság is volt velük együtt, és így szólt: „Atyámfiai, férfiak! Be kellett teljesednie az Írásból annak, amit előre megmondott a Ruach HaKodesh David szája által Yehudáról, aki vezetője lett azoknak, akik elfogták Yeshua-át; közénk tartozott, és részt kapott ebből a szolgálatból. Ez azután mezőt szerzett ennek a gonosztettnek jutalmából, de fejjel lezuhant, kettészakadt derékban, és egész belső része kifordult. Közismertté is vált ez Yerushalaim lakói előtt, ezért nevezték el azt a mezőt a maguk nyelvén Akeldamának, azaz Vérmezőnek. Így van megírva a Zsoltárok könyvében: Legyen a szállása pusztává, és lakó ne legyen benne, tisztségét pedig más vegye át. Szükséges tehát, hogy azok közül a férfiak közül, akik egész idő alatt együtt voltak velünk, amíg közöttünk jártaz ÚR Yeshua, kezdve a Yochanan bemerítéséből addig a napig, amelyen felvitetett tőlünk: még valaki tanúja legyen velünk együtt az ő feltámadásának.” Ekkor felállítottak kettőt: Yoszefet, más néven Barsabbást, akinek mellékneve Jusztusz volt, és Matityahut, és így imádkoztak: „URunk, minden szív ismerője, te jelöld ki e kettő közül az egyiket, akit kiválasztottál magadnak, hogy megkapja ebben a szolgálatban és küldöttségben azt a helyet, amelyet Yehuda elhagyott, hogy az őt megillető helyre jusson.” Ekkor sorsot vetettek rájuk: a sors Matityahura esett, és a tizenegy küldött közé sorolták őt.

Amikor pedig eljött Shavuot (pünkösd) napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Ruach HaKodesh-sel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Ruach adta nekik, hogy szóljanak.

Sok kegyes zsidó férfi tartózkodott akkor Yerushalaim-ban azok közül, akik a föld minden nemzete között éltek. Amikor a zúgás támadt, összefutott ez a sokaság, és nagy zavar keletkezett, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni. Megdöbbentek, és csodálkozva mondták: „Íme, akik beszélnek, nem valamennyien Galilból valók-e? Akkor hogyan hallhatja őket mindegyikünk a maga anyanyelvén: pártusok, médek és elámiták, és akik Mezopotámiában laknak, vagy Yehudán és Kappadóciában, Pontuszban és Ázsiában, Frígiában és Pamfíliában, Egyiptomban és Líbia vidékén, amely Ciréné mellett van, és a római jövevények, zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek Elohim felséges dolgairól.” Álmélkodtak mindnyájan, és nagy zavarban kérdezgették egymástól: „Mi akar ez lenni?” Mások azonban gúnyolódva mondták: „Édes bortól részegedtek meg.”

Ekkor előállt Kefa a tizeneggyel, felemelte a hangját, és így szólt hozzájuk: „Zsidó férfiak, és Yerushalaim minden lakója! Vegyétek ezt tudomásul, és figyeljetek szavaimra! Mert nem részegek ezek, ahogyan ti gondoljátok, hiszen a nap harmadik órája van. Hanem ez az, amiről Jóel így prófétált: Az utolsó napokban, így szól Elohim, kitöltök Szellememből minden halandóra, és prófétálnak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak, még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Szellememből, és ők is prófétálnak. És csodákat teszek az égen fenn, és jeleket a földön lenn: vért, tüzet és füstfelleget. A nap sötétté válik, és a hold vérré, mielőtt eljön Yahuwah nagy és fenséges napja. Aki azonban segítségül hívja Yahuwah nevét, üdvözül. Yiszráelita férfiak, halljátok meg ezeket az igéket! A Natzrati Yeshua-át, azt a férfiút, akit Elohim igazolt előttetek erőkkel, csodákkal és jelekkel, amelyeket általa tett Elohim közöttetek, ahogyan magatok is tudjátok, azt, aki Elohim elhatározott döntése és terve szerint adatott oda, ti a pogányok keze által felszegeztétek és megöltétek. De őt Elohim, miután feloldotta a halál fájdalmait, feltámasztotta, mivel lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa őt. Mert ezt mondja róla David: Láttam Yahuwah-át magam előtt mindenkor, mert jobbom felől van, hogy meg ne inogjak. Azért vidult fel a szívem, és ujjongott fel a nyelvem, még testem is reménységben fog nyugodni, mert nem hagyod lelkemet a halottak birodalmában, azt sem engeded, hogy Szented elmúlást lásson. Megismertetted velem az élet útjait, betöltesz engem örvendezéssel a te orcád előtt. Atyámfiai, férfiak! Nyíltan megmondhatom nektek ősatyánkról, Dávidról, hogy meghalt, és eltemették, sírja is nálunk van mindmáig. De próféta volt, és tudta, hogy Elohim esküvel fogadta neki, hogy véréből valót ültet a trónjára; ezért előretekintve, Messiás feltámadásáról mondta azt, hogy nem marad a halottak birodalmában, és teste sem lát elmúlást. Ezt a Yeshua-át támasztotta fel Elohim, aminek mi valamennyien tanúi vagyunk. Miután tehát felemeltetett Elohim jobbjára, és megkapta az Atyától a megígért Ruach HaKodesh-t, kitöltötte ezt, amint látjátok is, halljátok is. Mert nem David ment fel a mennyekbe, hiszen ő maga mondja: Így szólt Yahuwah az én URamhoz: Ülj az én jobbomra, amíg ellenségeidet lábad zsámolyává teszem. Tudja meg tehát Yiszráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy ÚRrá és Messiássá tette őt Elohim: azt a Yeshua-át, akit ti keresztre feszítettetek.”

Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték Kefától és a többi apostoltól: „Mit tegyünk, Atyámfiai, férfiak?” Kefa így válaszolt: „Térjetek meg, és merítkezzetek be valamennyien Yeshua HaMashiah nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Ruach HaKodesh ajándékát. Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának Yahushuah, a mi Elohim-unk.” Még más szavakkal is lelkükre beszélt, és így kérlelte őket: „Szabaduljatok meg végre ettől az elfajult nemzedéktől!” Akik pedig hittek a beszédének, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk. Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban. Félelem támadt minden lélekben, és a küldöttek által sok csoda és jel történt. Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá. Napról napra állhatatosan, egy szívvel, egy szellemmel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben; dicsérték Elohim-ot, és kedvelte őket az egész nép. Yahushuah pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.

Kefa és Yochanan felment a templomba, a délutáni imádkozás idejére, délután három órára. Arra vittek egy születése óta sánta férfit, akit napról napra letettek a templomnak abba a kapujába, amelyet Ékes-kapunak hívtak, hogy alamizsnát kérjen a templomba menőktől. Amikor meglátta, hogy Kefa és Yochanan be akar menni a templomba, alamizsnát kért tőlük. Kefa pedig Yochanannal együtt rátekintett, és azt mondta: „Nézz ránk!” Ő felnézett rájuk, remélve, hogy kap tőlük valamit. Kefa ekkor így szólt hozzá: „Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a Natzrati Yeshua HaMashiah nevében, kelj fel, és járj!” És jobb kezénél fogva felemelte, annak pedig azonnal megerősödött a lába és a bokája, felugrott, talpra állt, és járt. Bement velük a templomba is, járkált, ugrándozott, és dicsérte Elohim-ot. Látta őt az egész nép, amint járkál, és dicséri Elohim-ot. Felismerték, hogy ő az, aki alamizsnáért szokott ülni a templom Ékes-kapujában. És félelemmel telve csodálkoztak azon, ami vele történt.

Mivel ez az ember feltartóztatta Kefát és Yochanant, az egész nép megdöbbenve futott össze hozzájuk a Shlomo csarnokába. Amikor Kefa ezt látta, így szólt a néphez: „Yiszráelita férfiak, mit csodálkoztok ezen? Mit néztek úgy ránk, mintha saját erőnkkel vagy kegyességünkkel értük volna el, hogy ő járjon? Avraham, Yitzchak és Yaakov Elohim-ja, a mi Atyáink Elohim-ja megdicsőítette Fiát, Yeshua-át, akit ti kiszolgáltattatok, és megtagadtatok Pilátus színe előtt, pedig az úgy döntött, hogy elbocsátja őt. De ti a Szentet és Igazat megtagadtátok, és azt kértétek, hogy egy gyilkost bocsásson szabadon a kedvetekért, az élet fejedelmét pedig megöltétek. Elohim azonban feltámasztotta őt a halálból, aminek mi tanúi vagyunk. Az ő nevébe vetett hitért erősítette meg az ő neve ezt az embert, akit itt láttok és ismertek, és a tőle való hit adta vissza neki a teljes egészségét mindnyájatok szeme láttára. Most már tudom, Atyámfiai, hogy tudatlanságból cselekedtetek, mint a ti elöljáróitok is. De amit Elohim előre megmondott minden prófétája által, hogy az ő Messiása szenvedni fog, azt teljesítette be így. Tartsatok tehát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek; hogy eljöjjön Yahuwah-tól a felüdülés ideje, és elküldje Yeshua-át, akit Messiásul rendelt nektek. Őt azonban az égnek kell befogadnia addig, amíg a mindenség újjáteremtése meg nem történik. Erről Elohim öröktől fogva szólt szent prófétái szája által. Maga Moshe mondta: Prófétát támaszt nektek testvéreitek közül az ÚR, a ti Elohim-otok, olyat, mint én: őt hallgassátok mindenben, amit csak mond nektek. És aki nem hallgat erre a prófétára, azt ki kell irtani a nép közül. A próféták is – Shmueltől és az utána következőktől fogva -, akik csak szóltak, mind ezekről a napokról jövendöltek. Ti vagytok a fiai ezeknek a prófétáknak és annak a szövetségnek, amelyet Elohim Atyáinkkal kötött, amikor így szólt Avrahamhoz: És a te magodban áldatik meg a föld minden nemzetsége. Elohim elsősorban nektek támasztotta fel és küldte el Szolgáját, aki megáld titeket azzal, hogy mindenkit megtérít a maga gonoszságából.”

Amíg beszéltek a néphez, eléjük álltak a papok, a templomőrség parancsnoka és a szadduceusok; bosszankodtak ugyanis azon, hogy tanítják a népet, és azt hirdetik, hogy Yeshua által van feltámadás a halálból. Ezek elfogták őket, és mivel már este volt, őrizetbe vették őket másnapig. De azok közül, akik hallgatták az igét, sokan hittek, és a hívő férfiak száma mintegy ötezerre emelkedett. Másnap összegyűltek Yerushalaim-ban a vezetők, a vének és az írástudók; Annás a főpap, Kajafás,Yochanan, Sándor és a főpapi család valamennyi tagja. Középre állították és vallatták őket: „Milyen hatalommal, vagy kinek a nevében tettétek ti ezt?” Ekkor Kefa, megtelve Ruach HaKodesh-sel, így szólt hozzájuk: „Népünk vezetői, Yiszráel vénei! Ha minket ma egy beteg emberen gyakorolt jótett felől vallattok, hogy mitől gyógyult meg, vegyétek tudomásul valamennyien, Yiszráel egész népével együtt, hogy a Natzrati Yeshua HaMashiah neve által, akit ti megfeszítettetek, akit Elohim feltámasztott a halálból: őáltala áll ez előttetek egészségesen. Ez lett a sarokkő, amelyet ti, az építők, megvetettetek, és nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.” Amikor látták, hogy milyen bátran beszél Kefa és Yochanan, és felfogták, hogy ők írástudatlan és iskolázatlan emberek, elcsodálkoztak. Fel is ismerték őket, hogy Yeshua-val voltak, de mivel látták, hogy velük együtt ott áll a meggyógyult ember is, semmit sem szólhattak ellenük. Felszólították tehát őket, hogy menjenek ki a nagytanács elől, és így tanakodtak egymás között: „Mit tegyünk ezekkel az emberekkel? Mert hogy nyilvánvaló csoda történt általuk, azt tudja Yerushalaim minden lakosa, és nem is tagadhatjuk. De hogy tovább ne terjedjen a nép között, fenyegessük meg őket, hogy többé ne szóljanak az ő nevében egyetlen embernek se.” Miután tehát behívták őket, megparancsolták, hogy egyáltalán ne beszéljenek és ne tanítsanak Yeshua nevében. Kefa és Yochanan azonban így válaszolt nekik: „Igaz dolog-e Elohim szemében, hogy inkább rátok hallgassunk, mint Elohim-ra: ítéljétek meg magatok; mert nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk.” Azok pedig, miután megfenyegették, elbocsátották őket, mivel semmi lehetőséget nem találtak arra, hogy megbüntessék őket, a nép miatt, mivel mindenki dicsőítette Elohim-ot a történtekért, ugyanis több mint negyven éves volt az az ember, akin a gyógyításnak ez a csodája történt.

Amint elbocsátották őket, elmentek övéikhez, és elbeszélték, miket mondtak nekik a főpapok és a vének. Amikor ezt meghallották, egy szívvel és egy szellemmel felemelték hangjukat Elohim-hoz, és így szóltak: „Urunk, te teremtetted az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van, te mondtad Atyánknak, a te szolgádnak, Dávidnak szájával a Ruach HaKodesh által: Miért zúdultak fel a pogányok, és a nemzetek miért terveznek hiábavalóságot? Felkeltek a föld királyai, és a fejedelmek megegyeztek Yahuwah ellen és az ő Felkentje ellen. Mert a te szent Szolgád, Yeshua ellen, akit felkentél, valóban megegyezett Yerod és Poncius Pilátus ebben a városban a pogányokkal és Yiszráel népével, hogy végrehajtsák mindazt, amiről kezed és akaratod előre elrendelte, hogy megtörténjék. Most pedig, Urunk, tekints az ő fenyegetéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék igédet; te pedig nyújtsd ki a kezedet gyógyításra, hogy jelek és csodák történjenek a te szent Szolgád, Yeshua neve által.” Amint könyörögtek, megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Ruach HaKodesh-sel, és bátran hirdették Elohim igéjét.

A hívők egész gyülekezete pedig szívében és lelkében egy volt. Senki sem mondott vagyonából bármit is a magáénak, hanem mindenük közös volt. a küldöttek pedig nagy erővel tettek bizonyságotaz ÚR Yeshua feltámadásáról, és nagy kegyelem volt mindnyájukon. Nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem, mert akiknek földjük vagy házuk volt, eladták azokat, az eladott javak árát pedig elhozták, és letették a küldöttek lába elé, azután szétosztották mindenkinek úgy, ahogyan szüksége volt rá. Yoszef például, akinek a küldöttek a Barnabás melléknevet adták, ami azt jelenti: Vigasztalás fia, egy ciprusi származású Levita, mivel földje volt, szintén eladta, elhozta a pénzt, és letette a küldöttek lába elé.

Egy ember, név szerint Ananiász, feleségével, Szafirával együtt eladott egy birtokot, és árából feleségének tudtával félretett magának, egy részét pedig elvitte, és a küldöttek lába elé tette. Kefa azonban így szólt: „Ananiász, miért szállta meg a Shatan a szívedet, hogy hazudj a Ruach HaKodesh-nek, és félretegyél magadnak a föld árából? Ha megmaradt volna, nem neked maradt volna-e meg, és miután eladtad, nem te rendelkeztél-e az árával? Mi indította szívedet ilyen cselekedetre? Nem embereknek hazudtál, hanem Elohim-nak.” Amint meghallotta Ananiász ezeket a szavakat, összeesett, és meghalt. Erre nagy félelem szállta meg mindazokat, akik ezt hallották. Az ifjak pedig felálltak és betakarták őt, majd kivitték és eltemették. Mintegy három óra múlva a felesége is bement, mit sem tudva a történtekről. Kefa megkérdezte tőle: „Mondd meg nekem, ennyiért adtátok-e el a földet?” Ő így felelt: „Úgy van, ennyiért.” Kefa erre így szólt hozzá: „Miért egyeztetek meg abban, hogy megkísértitek Yahuwah Szellemét? Íme, azok, akik a férjedet eltemették, az ajtó előtt állnak, és kivisznek téged.” Az asszony pedig azonnal összeesett a lába előtt, és meghalt. Amikor bejöttek az ifjak, halva találták, kivitték őt is, és eltemették a férje mellé. Erre nagy félelem szállta meg az egész gyülekezetet és mindazokat, akik hallották ezeket.

A küldöttek által sok jel és csoda történt a nép között. Mindnyájan a Shlomo csarnokában tartózkodtak egy akarattal, de mások közül senki sem mert hozzájuk csatlakozni. A nép azonban magasztalta őket. Yahuwah-ban hívők száma egyre növekedett, férfiak és nők tömegével. A betegeket is kivitték az utcákra, ágyakra és fekvőhelyekre tették le őket, hogy ha arra jár Kefa, legalább az árnyéka vetődjék rá valamelyikükre. Összejött a Yerushalaim körüli városok népe is, hoztak betegeket és tisztátalan szellemektől gyötörteket, s ezek mind meggyógyultak.

Ekkor megjelent a főpap és egész kísérete, a szadduceusok pártja, és irigység fogta el őket. Elfogták a küldötteket, és hatósági őrizetbe vették őket. De Yahuwah ANGYALA (Meleck) éjszaka megnyitotta a börtön ajtaját, és kivezetve őket ezt mondta nekik: „Menjetek, álljatok fel a templomban, és hirdessétek a népnek ennek az életnek minden beszédét.” Ők engedelmeskedtek, korán reggel bementek a templomba, és tanítottak. Amikor megérkezett a főpap és kísérete, összehívták a nagytanácsot, Yiszráel véneinek egész testületét, és elküldtek a börtönbe, hogy vezessék elő őket. A szolgák elmentek, de nem találták őket a börtönben; ezért visszatérve jelentették: „A börtönt ugyan gondosan bezárva találtuk, az őrök is az ajtó előtt álltak, de amikor kinyitottuk, bent senkit sem találtunk.” Amint a templomőrség parancsnoka és a főpapok meghallották ezeket a szavakat, zavarba jöttek: vajon mi lehet ez? De valaki odament és jelentette nekik: „Íme, azok a férfiak, akiket börtönbe vetettetek, ott állnak a templomban, és tanítják a népet.” Ekkor elment a parancsnok a szolgákkal, és elővezették őket, de minden erőszak nélkül, mert féltek a néptől, hogy megkövezi őket. Bevitték, és a nagytanács elé állították őket, a főpap pedig elkezdte kihallgatásukat: „Szigorúan megtiltottuk nektek, hogy tanítsatok annak nevében, és íme, betöltitek az egész Yerushalaim-ot tanításotokkal, és ránk akarjátok hárítani annak az embernek a vérét.” Kefa és a küldöttek így válaszoltak: „Elohim-nak kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek. A mi Atyáink Elohim-ja feltámasztotta Yeshua-át, akit ti fára függesztve kivégeztetek. Elohim őt fejedelemmé és üdvözítővé emelte fel jobbjára, hogy megtérést és bűnbocsánatot adjon Yiszráelnek. Mi pedig tanúi vagyunk ezeknek az eseményeknek, és tanúja a Ruach HaKodesh is, akit azoknak adott Elohim, akik engedelmeskednek neki.” Amikor ezt meghallották, dühükben a fogukat csikorgatták, és arról tanácskoztak, hogy végeznek velük.

De felállt a nagytanácsban egy farizeus, név szerint Gamáliél, az egész nép előtt tiszteletben álló törvénytudó, és egy kis időre kivezettette az embereket. Azután így szólt a nagytanácshoz: „Yiszráelita férfiak! Jól gondoljátok meg, hogy mit akartok tenni ezekkel az emberekkel. Mert nem is olyan régen felkelt Teudás, és azt állította magáról, hogy ő valaki, csatlakozott is hozzá mintegy négyszáz ember, de végeztek vele; akik pedig bíztak benne, azok mind elszéledtek, és megsemmisültek. Azután az összeÍrás idején felkelt a gálili Yehuda is. Sok népet állított a maga pártjára, de elpusztult ő is; akik pedig bíztak benne, azok is mind szétszóródtak. A mostani esetre is azt mondom: hagyjátok békén ezeket az embereket, és bocsássátok el őket. Mert ha emberektől való ez a szándék vagy ez a mozgalom, akkor megsemmisül; ha pedig Elohim-tól való, akkor úgy sem tudjátok megsemmisíteni őket, és még úgy tűnhettek fel, mint akik Elohim ellen harcoltok.” Azok hallgattak rá, előhívták az küldötteket, megverették őket, azután megparancsolták nekik, hogy ne szóljanak Yeshua nevében, és azzal elbocsátották őket. Ők pedig örömmel távoztak a nagytanács színe elől, mert méltónak bizonyultak arra, hogy gyalázatot szenvedjenek az ő nevéért; és nem hagytak fel a naponkénti tanítással, és hirdették a Messiás Yeshua -át a templomban és házanként.

Azokban a napokban pedig, mivel nőtt a tanítványok száma, zúgolódás támadt a görögül beszélő zsidók között a héberek ellen, hogy mellőzik a közülük való özvegyasszonyokat a mindennapi szolgálatban. Ekkor összehívta a tizenkettő a tanítványok egész gyülekezetét, és ezt mondták nekik: „Nem helyes az, hogy Elohim igéjét elhanyagolva mi szolgáljunk az asztaloknál. Hanem válasszatok ki magatok közül, Atyámfiai, hét férfit, akikről jó bizonyságot tesznek, akik telve vannak Ruach HaKodesh-el és bölcsességgel, és őket állítsuk be ebbe a munkába; mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett.” Tetszett ez a beszéd az egész gyülekezetnek, és kiválasztották Sztephanoszt (Istvánt), aki hittel és Ruach HaKodesh-sel teljes férfi volt, valamint Filiposzt, Prokhoroszt, Nikánórt, Timónt, Parmenászt és Nikoláoszt, az antiókhiai prozelitát; a küldöttek elé állították őket, és miután imádkoztak, rájuk tették kezüket. Elohim igéje pedig terjedt, és nagyon megnövekedett a tanítványok száma Yerushalaim-ban, sőt igen sok pap is engedelmeskedett a hitnek.

Sztephanosz pedig – kegyelemmel és erővel telve – nagy csodákat és jeleket tett a nép között. Megjelentek azonban néhányan a szabadosok, a ciréneiek és az alexandriaiak zsinagógájából, valamint néhányan a ciliciaiak és ázsiaiak közül, és vitatkoztak Sztephanosszal; de nem tudtak szembeszállni azzal a bölcsességgel és Ruach-al, amellyel beszélt. Ekkor felbújtottak embereket, akik ezt mondták: „Hallottuk, amikor káromolta Moshet és Elohim-ot.” Ezzel fellázították a népet, a véneket és az írástudókat, rárohanva elfogták őt, és a nagytanács elé hurcolták. Hamis tanúkat is állítottak, akik ezt mondták: „Ez az ember állandóan e szent hely és a törvény ellen beszél. Hallottuk is, amikor azt mondta, hogy az a Natzrati Yeshua lerombolja ezt a helyet, és megváltoztatja azokat a szokásokat, amelyeket Moshe hagyott ránk.” Ekkor a nagytanácsban ülők mind rátekintettek, és látták, hogy az arca olyan, mint egy angyalé.

A főpap megkérdezte: „Valóban így van ez?” Ő erre így szólt: „Atyámfiai, férfiak és Atyák, halljátok! A dicsőség Elohim-ja megjelent a mi Atyánknak, Avrahamnak, amikor Mezopotámiában volt, mielőtt letelepedett Háránban, és ezt mondta neki: Menj ki földedről és rokonaid közül, és menj arra a földre, amelyet mutatok neked. Ekkor kiment a káldeusok földjéről, és letelepedett Háránban. Miután pedig meghalt az apja, Elohim áttelepítette őt onnan erre a földre, amelyen ti most laktok. Nem adott neki ebből örökségül egy talpalatnyit sem, de megígérte, hogy neki adja azt birtokul és majd utódjának, pedig nem volt gyermeke. Így mondta meg Elohim, hogy utódja jövevény lesz idegen földön, és rabszolgává teszik, és nyomorgatják négyszáz esztendeig. De ezt a népet, amelynek szolgálnak, ítélettel sújtom, így szólt Elohim, ők pedig ezek után kiszabadulnak, és szolgálni fognak nekem ezen a helyen. A körülmetélés szövetségét is adta neki. Így nemzette Avraham Yitzchakot, és körülmetélte őt a nyolcadik napon, Yitzchak pedig Yaakovot, Yaakov viszont a tizenkét ősatyát. Az ősatyák pedig féltékenykedtek Yoszefre, és eladták Egyiptomba, de Elohim vele volt. Megszabadította őt minden nyomorúságából, kedvessé és bölccsé tette Egyiptom királya, a fáraó előtt, és kormányzóvá emelte Egyiptom és a fáraó egész háza fölé. Éhínség jött egész Egyiptomra és Kánaánra, és olyan nagy nyomorúság, hogy Atyáink sem találtak élelmet. Amikor azonban meghallotta Yaakov, hogy van gabona Egyiptomban, elküldte Atyáinkat. Először csak ez történt, de Yoszef a második alkalommal megismertette magát testvéreivel, és így a fáraó tudomására jutott Yoszef származása. Yoszef ekkor magához hívatta atyját, Yaakovot és hetvenöt főből álló egész rokonságát. Lement tehát Yaakov Egyiptomba, aztán meghalt ő is, meghaltak Atyáink is. Átvitték őket Shikembe, és elhelyezték abban a sírban, amelyet Avraham ezüstpénzért vásárolt Emór fiaitól Shikemben.

Amint közeledett az ígéret teljesülésének ideje, amelyet Elohim kijelentett Avrahamnak, elszaporodott a nép, és megsokasodott Egyiptomban. De akkor más lett a király Egyiptomban, és ő nem tudott Yoszefről. Ez a király álnokul bánt népünkkel, és azzal nyomorította meg Atyáinkat, hogy kitétette csecsemőiket, hogy ne maradjanak életben. Ebben az időben született Moshe, aki kedves volt Elohim-nak. Három hónapig nevelték az apja házában, amikor pedig kitették, a fáraó leánya felvette, és saját fiaként neveltette. Megtanították Moshét az egyiptomiak minden bölcsességére, és kiváló volt mind szavaiban, mind tetteiben.

Amikor pedig betöltötte a negyvenedik életévét, az a gondolat támadt szívében, hogy meglátogatja testvéreit, Yiszráel fiait. Amikor meglátta, hogy az egyiket bántalmazzák, védelmére kelt, bosszút állt az elnyomottért, és leütötte az egyiptomit. Azt gondolta, megértik a testvérei, hogy Elohim az ő keze által szabadítja meg őket. De nem értették meg. Másnap éppen veszekedtek, amikor megjelent közöttük, békességre intette őket, és ezt mondta: Férfiak, testvérek vagytok, miért bántjátok egymást? De aki bántalmazta felebarátját, elutasította őt, és ezt mondta: Ki rendelt fölénk téged fejedelemmé és bíróvá? Talán meg akarsz ölni bennünket, mint ahogyan tegnap megölted az egyiptomit? Moshe ezt a beszédet meghallva elmenekült, és jövevény lett Midján földjén, ahol két fia született.

Negyven esztendő elteltével a Színáj-hegy pusztájában megjelent neki egy angyal csipkebokor tüzének lángjában. Amikor Moshe meglátta, csodálkozott a látomáson, de amint feléje tartott, hogy megnézze, megszólalt Yahuwah hangja: Én vagyok a te Atyáid Elohim-ja, Avraham, Yitzchak és Yaakov Elohim-ja. Moshe megrémült és nem mert odanézni;Yahuwah pedig ezt mondta: Oldd le a sarut a lábadról, mert ez a hely, amelyen állsz, szent föld. Látván láttam népem nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottam sóhajtozását, le is szálltam, hogy megszabadítsam őket. És most jöjj, elküldelek Egyiptomba. Ezt a Moshet, akit megtagadtak, amikor ezt mondták: Ki tett téged fejedelemmé és bíróvá? – ezt küldte el Elohim fejedelmül és szabadítóul az angyal által, aki megjelent neki a csipkebokorban. Ez hozta ki őket, ez tett csodákat és jeleket Egyiptom földjén, a Vörös-tengeren és a pusztában negyven esztendeig. Ez az a Moshe, aki azt mondta Yiszráel fiainak: Prófétát támaszt nektek Elohim testvéreitek közül, hozzám hasonlót. Ez az, aki ott volt a gyülekezet előtt a pusztában Atyáink és az angyal között, aki szólt hozzá a Színáj-hegyen: ő vette át az élő igéket, hogy átadja nekünk. Neki nem akartak engedelmeskedni Atyáink, hanem elutasították maguktól, és visszafordultak szívükben Egyiptom felé, amikor ezt mondták Aharonnak: Készíts nekünk elohimokat, hogy előttünk járjanak, mert ezzel a Mosheval, aki minket kivezetett Egyiptom földjéről, nem tudjuk, mi történt. Elkészítették a borjút azokban a napokban, és áldozatot vittek a bálványnak, és gyönyörködtek kezük munkájában. Elohim pedig elfordult tőlük, és kiszolgáltatta őket arra, hogy imádják az ég csillagseregét, ahogyan meg van írva a próféták könyvében: Véres- és égőáldozatot hoztál-e nekem negyven esztendeig a pusztában, Yiszráel háza? Sőt inkább hordoztátok a Molok sátorát és a Romfa Elohim csillagát, azokat a képeket, amelyeket készítettetek, hogy leboruljatok előttük. Száműzlek ezért titeket Babilonon túlra.”

A Bizonyság sátora ott volt Atyáinknál a pusztában (a Mishkán), amint parancsolta az, aki azt mondta Moshenak, hogy készítse el arra a mintára, amelyet látott. Ezt átvették Atyáink, és behozták Yehoshuaval, amikor elfoglalták a pogányok földjét, akiket kiűzött Elohim Atyáink elől. Így volt ez egészen David idejéig. David pedig kegyelmet talált Elohim színe előtt, és könyörgött, hogy hajlékot találhasson Yaakov Elohim-jának, de Shlomo épített neki házat. A Magasságos azonban nem emberkéz alkotásaiban lakik, ahogyan a próféta mondja: A menny az én királyi trónusom, a föld pedig lábam zsámolya. Miféle házat építhetnél nekem – mondja az Úr; vagy hol van az én nyugalmam helye? Nem az én kezem alkotta-e mindezt? Ti kemény nyakú, körülmetéletlen szívű és fülű emberek, mindig ellene szegültök a Ruach HaKodesh-nek, Atyáitokhoz hasonlóan ti is. A próféták közül kit nem üldöztek a ti Atyáitok? Meg is ölték azokat, akik megjövendölték az Igaznak eljövetelét. Most pedig az ő árulóivá és gyilkosaivá lettetek ti, akik bár angyalok közvetítésével kaptátok a törvényt, mégsem tartottátok meg.”

Amikor ezeket hallották, haragra gerjedtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene. Ő azonban Ruach HaKodesh-sel telve az égre függesztette a tekintetét, és látta Elohim dicsőségét és Yeshua-át, amint Elohim jobbja felől áll. Ekkor így szólt: „Íme, látom az eget megnyílva, és az Emberfiát, amint Elohim jobbja felől áll.” Erre hangosan kiáltoztak, bedugták a fülüket, és egy akarattal rárohantak; azután kiűzték a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk pedig felsőruháikat egy Sha’ul nevű ifjú lába elé tették le. Amikor megkövezték Sztephanoszt, az így imádkozott: „az ÚR Yeshua, vedd magadhoz szellememet!” Azután térdre esett, és hangosan felkiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!” És amikor ezt mondta, meghalt.

Sha’ul pedig egyetértett Sztephanosz kivégzésével. Azon a napon nagy üldözés kezdődött a Yerushalaim-i gyülekezet ellen, és a küldöttek kivételével mind szétszóródtakyehuda és Shimron területén. Kegyes férfiak azonban eltemették Sztephanoszt, és nagy siratást tartottak felette. Sha’ul pedig pusztította a Kehilát, házról házra járt, férfiakat és nőket hurcolt el, és börtönbe vetette őket.

Akik pedig szétszóródtak, elmentek, és hirdették az igét. Filiposz lement Shimron városába, és ott hirdette nekik a Messiást. A sokaság egy szívvel és egy szellemmel figyelt arra, amit Filiposz mondott, mivel hallották és látták azokat a jeleket, amelyeket tett. A tisztátalan szellemek ugyanis sok megszállottból hangosan kiáltozva kimentek, sok béna és sánta is meggyógyult, és nagy öröm volt abban a városban.

Már régebben élt abban a városban egy Shimeon nevű férfi, aki varázslással foglalkozott, és ámulatba ejtette Shimron népét, mert valami igen nagynak állította magát. A város apraja-nagyja hallgatott rá, és azt mondták: „Ő Elohim Hatalmasnak nevezett ereje.” Hallgattak rá, mert varázslásával már jó ideje ámulatban tartotta őket. De amikor hittek Filiposznak, aki Elohim országáról és a Yeshua HaMashiah nevéről szóló evangéliumot hirdette, megkeresztelkedtek; férfiak és nők egyaránt. Shimeon maga is hívő lett, majd miután megkeresztelkedett, Filiposz mellé szegődött, és amikor látta, hogy jelek és nagy csodák történnek, egészen elámult.

Amikor meghallották a Yerushalaim-ban levő küldöttek, hogy Shimron befogadta Elohim igéjét, elküldték hozzájuk Kefát és Yochanant. Ők lementek, és imádkoztak értük, hogy részesüljenek a Ruach HaKodesh ajándékában, mert még egyikükre sem szállt rá, csak be voltak merítkezve az ÚR Yeshua nevére. Akkor rájuk tették a kezüket, és részesültek a Ruach HaKodesh ajándékában. Amikor látta Shimeon, hogy a küldöttek kézrátételével adatik Ruach HaKodesh, pénzt ajánlott fel nekik, és így szólt: „Adjátok meg nekem is ezt a hatalmat, hogy akire ráteszem a kezemet, az vegye a Ruach HaKodesh-t.” Kefa azonban ezt mondta neki: „Vesszen el a pénzed veled együtt, amiért azt gondoltad, hogy pénzen megszerezheted Elohim ajándékát! Nem részesülhetsz, és nem is örökölhetsz ebből, mert a szíved nem egyenes Elohim előtt. Térj meg tehát e gazságodból, és könyörögj Yahuwah-hoz, hátha megbocsátja neked szíved szándékát. Mert látom, hogy a keserű irigység és a gonoszság fogságába estél.” Shimeon így válaszolt: „Könyörögjetek értem Yahuwah-hoz, hogy semmi se szálljon rám abból, amit mondtatok.” Ők pedig bizonyságot tettek, és hirdették Yahuwah igéjét, azután visszaindultak Yerushalaim felé; és közben sok Shimroni faluban hirdették az evangéliumot.

Yahuwah ANGYALA (Meleck) pedig így szólt Filiposzhoz: „Kelj fel, és menj Dél felé a Yerushalaim-ből Gázába vezető útra, amely néptelen.” Ő felkelt, és elindult. És íme, egy etióp férfi, a kandakénak, az etiópok királynőjének udvari főembere, aki egész kincstára fölé volt rendelve, és Yerushalaim-ban járt Elohim-ot imádni, visszatérőben hintóján ülve olvasta Yeshayahu prófétát. Ezt mondta Ruach HaKodesh Filiposznak: „Menj oda, és csatlakozz ahhoz a hintóhoz.” Amikor Filiposz odafutott, hallotta, hogy Yeshayahu prófétát olvassa, és megkérdezte tőle: „Érted is, amit olvasol?” Erre az így válaszolt: „Hogyan érthetném, míg valaki meg nem magyarázza?” És megkérte Filiposzt, hogy szálljon fel, és üljön mellé. Az Írásnak az a szakasza, amelyet olvasott, ez volt: „Amint a juhot levágni viszik, és amint a bárány néma a nyírója előtt, úgy nem nyitja meg a száját. A megaláztatásért elvétetett róla az ítélet, nemzetségét ki sorolhatná fel? Mert élete felvitetik a földről.” Az udvari főember megkérdezte Filiposztól: „Kérlek, kiről mondja ezt a próféta? Önmagáról vagy valaki másról?” Filiposz beszélni kezdett, és az Írásnak ebből a helyéből kiindulva hirdette neki Yeshua-át. Amint tovább haladtak az úton, valami vízhez értek, és így szólt az udvari főember: „Íme, itt a víz! Mi akadálya annak, hogy megkeresztelkedjem?” (Ezt mondta neki Filiposz: „Ha teljes szívedből hiszel, akkor lehet.” Ő pedig így válaszolt: „Hiszem, hogy Yeshua HaMashiah Elohim Fia.”) Megparancsolta, hogy álljon meg a hintó, és leszálltak a vízbe mind a ketten, Filiposz és az udvari főember, és megkeresztelte őt. Amikor kijöttek a vízből, Yahuwah Szelleme elragadta Filiposzt, és nem látta őt többé az udvari főember, de örvendezve haladt tovább az útján. Filiposz pedig Azótoszba került, és végigjárva valamennyi várost, hirdette az evangéliumot, míg Cézáreába nem ért.

Sha’ul pedig az ÚR Yahushua tanítványai elleni fenyegetéstől és öldökléstől lihegve elment a főpaphoz, és leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha talál olyanokat, akik Yahushua útjának hívei, akár férfiakat, akár nőket, megkötözve vihesse azokat Yerushalaim-ba. Útközben azonban, amikor éppen Damaszkuszhoz közeledett, hirtelen mennyei fény villant fel körülötte, és amint a földre esett, hallotta, hogy egy hang így szólt hozzá: „Sha’ul, Sha’ul, miért üldözöl engem?” Ő pedig megkérdezte: „Ki vagy, ÚRam?” Az így válaszolt: „Én vagyok Yeshua, akit te üldözöl. De kelj fel, menj be a városba, és ott megmondják neked, mit kell tenned.” A vele utazó férfiak pedig szótlanul álltak, mert hallották ugyan a hangot, de senkit sem láttak. Sha’ul pedig felkelt a földről, és kinyitotta szemét, de egyáltalán nem látott. Ezért kézen fogva vezették be Damaszkuszba, és ott három napig nem látott, nem evett, és nem ivott.

Volt Damaszkuszban egy tanítvány, név szerint Ananiász. Yahushua megszólította őt látomásban: „Ananiász!” Ő így válaszolt: „Íme, itt vagyok, ÚRam.”Yahushua pedig így szólt hozzá: „Kelj fel, menj el abba az utcába, amelyet Egyenes utcának hívnak, és keresd meg Yehuda házában Sha’ult, akit Tarzuszinak neveznek: mert íme, imádkozik, és látomásban látja, hogy egy Ananiász nevű férfi jön be hozzá, és ráteszi a kezét, hogy lásson.” Ananiász így válaszolt: „Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, mennyi rosszat tett a te szentjeid ellen Yerushalaim-ban, és ide is meghatalmazást kapott a főpapoktól, hogy elfogja mindazokat, akik segítségül hívják a te nevedet.” Ezt mondta neki az Úr: „Menj el, mert választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a pogányok, a királyok és Yiszráel fiai elé. Én pedig meg fogom mutatni neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért.” Ananiász pedig elment, és bement abba a házba; rátette kezét, és ezt mondta: „Atyámfia, Sha’ul, az ÚR küldött engem, az a Yeshua, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, és azért küldött, hogy újra láss, és megtelj Ruach HaKodesh-sel.” És egyszerre, mintha pikkelyek estek volna le a szeméről, újra látott; azután felkelt, és megkeresztelkedett, majd miután evett, erőre kapott. Néhány napig együtt volt a damaszkuszi tanítványokkal, és azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban Yeshua-ról, hogy ő Elohim Fia. Mindenki csodálkozott, aki hallotta, és így szóltak: „Hát nem ő az, aki üldözte Yerushalaim-ban azokat, akik segítségül hívják ezt a nevet, és aki ide is azért jött, hogy megkötözve a főpapok elé vigye őket?” De Sha’ul egyre jobban felbátorodott, és zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat, bebizonyítva nekik, hogy Yeshua HaMashiah.

Amikor pedig már jó néhány nap eltelt, a zsidók elhatározták, hogy végeznek vele. Sha’ulnak azonban tudomására jutott a merénylet terve. Még a kapukat is éjjel-nappal őrizték, hogy megölhessék; de a tanítványok elvitték, és éjjel a városfalon lebocsátották egy kosárban.

Amikor Sha’ul megérkezett Yerushalaim-ba, csatlakozni próbált a tanítványokhoz, de mindenki félt tőle, mert nem hitték, hogy tanítvány. Barnabás azonban maga mellé vette, elvitte a küldöttekhoz, és elmondta nekik, hogyan látta az URat az úton, és hogy beszélt vele, és milyen nyíltan szólt Damaszkuszban Yeshua nevében. Ettől fogva velük együtt járt-kelt Yerushalaim-ban, nyíltan szólt az ÚR nevében. Beszélt és vitázott a görög nyelvűekkel, ezek pedig arra készülődtek, hogy végeznek vele. Amikor azonban megtudták ezt az Atyafiak, levitték őt Cézáreába, és elküldték Tarzuszba.

A Kehilának tehát egész Yehudán, Galilban és Shomronban békessége volt: eközben épült, Yahuwah félelmében járt, és a Ruach HaKodesh segítségével számban is gyarapodott. Amikor Kefa valamennyi gyülekezetet végigjárta, eljutott a Liddában lakó szentekhez is. Talált ott egy Éneász nevű embert, aki nyolc éve feküdt az ágyban bénultan. Kefa így szólt hozzá: „Éneász, meggyógyít téged Yeshua HaMashiah. Kelj fel, és magad vesd be az ágyadat!” És azonnal felkelt. Lidda és Sáron lakói mind látták őt, és megtértek az ÚRhoz.

Joppéban volt egy nőtanítvány, név szerint Tábita, ami azt jelenti: Dorkász, vagyis Zerge. Ez a nő sok jót tett, és bőven osztott alamizsnát. Éppen azokban a napokban megbetegedett, és meghalt. Miután megmosták, kiterítették a felső szobában. Mivel Lidda közel volt Joppéhoz, a tanítványok, akik meghallották, hogy Kefa ott van, elküldtek hozzá két férfit, és kérték: „Késedelem nélkül jöjj át hozzánk!” Kefa felkelt, és velük ment. Amikor odaért, felvezették a felső szobába, az özvegyasszonyok pedig mind elébe álltak, sírtak és mutogatták azokat az ingeket és ruhákat, amelyeket Dorkász készített, amíg velük volt. Kefa ekkor kiküldött mindenkit, letérdelt, és imádkozott; azután a holttest felé fordulva ezt mondta: „Tábita, kelj fel!” Ő kinyitotta a szemét, és amikor meglátta Kefát, felült. Kefa odanyújtotta neki a kezét, és talpra állította; majd behívta a szenteket és az özvegyeket, s megmutatta nekik, hogy él. Elterjedt ennek a híre egész Joppéban, és sokan hittek az ÚRban. Kefa pedig több napig Joppéban maradt egy Shimeon nevű tímárnál.

Élt Cézáreában egy Kornéliusz nevű férfi, az úgynevezett itáliai csapat századosa. Egész házanépével együtt kegyes és Elohim-félő ember volt, aki sok alamizsnát osztogatott a népnek, és szüntelenül könyörgött Elohim-hoz. Ő egyik délután három óra tájban látomásban tisztán látta, hogy az Elohim Angyala (Melekh) bemegy hozzá, és megszólítja: „Kornéliusz!” Ő pedig rátekintett, és megrémülve kérdezte: „Mi az, ÚRam?” Erre az angyal ezt mondta neki: „Imádságaid és alamizsnáid emlékeztetőül feljutottak Elohim elé. Most azért küldj embereket Joppéba, és hívasd magadhoz azt a Shimeont, akit Kefanak is hívnak. Ő egy Shimeon nevű tímár vendége, akinek a háza a tengerparton van.” Miután az angyal, aki vele beszélt, eltűnt, előhívott két szolgát, és egy Elohim-félő katonát azok közül, akik állandóan mellette voltak. Ezeknek mindent elmondva elküldte őket Joppéba.

Másnap, amíg ők úton voltak, és a városhoz közeledtek, Kefa hat óra körül (déltájban) felment a ház tetejére imádkozni. Közben azonban megéhezett, és enni kívánt. Amíg az ételt készítették, révületbe esett, és látta, hogy az ég megnyílik, és leszáll valami nagy lepedőhöz hasonló, amely négy sarkánál fogva ereszkedett le a földre. Benne volt ebben a föld mindenféle négylábú és csúszómászó állata, és az ég mindenféle madara. Ekkor hang hallatszott: „Kelj fel, Kefa, öld és egyél!” Kefa azonban így szólt: „Semmiképpen nem, ÚRam, mert soha nem ettem semmi közönségest vagy tisztátalant.” De másodszor is szólt hozzá a hang: „Amit Elohim megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak.” Ez pedig három ízben is így történt, és azután az egész azonnal felemelkedett az égbe.

Amint pedig Kefa azon tűnődött magában, hogy mi lehet az a látomás, amelyet látott, azok a férfiak, akiket Kornéliusz küldött, Shimeon háza után kérdezősködve megálltak a kapu előtt, és bekiáltva érdeklődtek, hogy ott van-e szálláson Shimeon, akit Kefanak is hívnak. Amíg Kefa a látomásról elmélkedett, ezt mondta neki Ruach HaKodesh: „Íme, három férfi keres téged: kelj fel, menj le, és eredj el velük. Semmit ne tétovázz, mert én küldtem őket!” Kefa tehát lement a férfiakhoz, és így szólt hozzájuk: „Íme, én vagyok az, akit kerestek. Milyen ügyben jártok itt?” Azok így feleltek: „Kornéliusz százados, igaz és Elohim-félő ember, aki mellett bizonyságot tesz az egész zsidó nép, egy szent angyaltól azt az utasítást kapta, hogy hívasson téged a házába, és hallgassa meg, amit te mondasz.” Erre Kefa behívta, és vendégül látta őket.

Másnap aztán velük együtt útra kelt, és a joppéi testvérek közül is vele tartottak néhányan. A következő napon megérkeztek Cézáreába, Kornéliusz pedig összegyűjtötte rokonait és legjobb barátait, és úgy várta őket. Amint Kefa be akart lépni, Kornéliusz eléje ment, lábához borult, és imádni akarta. Kefa azonban felemelte, és így szólt hozzá: „Állj fel, én is ember vagyok!” Amikor beszélgetve bement vele, sok embert talált ott összegyűlve. Ekkor így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy tiltott dolog zsidó embernek idegennel kapcsolatot tartania, vagy hozzá bemenni. De nekem Elohim megmutatta, hogy egyetlen embert se mondjak szentségtelennek vagy tisztátalannak. Ezért el is jöttem vonakodás nélkül, amikor értem küldtetek. Most pedig hadd kérdezzem meg: miért küldtetek értem?” Ekkor Kornéliusz így szólt: „Négy nappal ezelőtt körülbelül ebben az órában, délután három órakor imádkoztam, és íme, egy férfi állt meg előttem fénylő ruhában; és azt mondta: Kornéliusz, imádságod meghallgatásra talált, és alamizsnáidról megemlékeztek Elohim előtt. Küldj el tehát Joppéba, és hívasd át Shimeont, akit Kefanak is hívnak. Ő Shimeon tímár házában van megszállva a tengerparton. Nyomban elküldtem tehát hozzád, és te jól tetted, hogy eljöttél. Most tehát mind itt vagyunk Elohim színe előtt, hogy meghallgassuk mindazt, amit rád bízott az Úr.”

Erre Kefa beszélni kezdett, és ezt mondta: „Most kezdem igazán megérteni, hogy nem személyválogató Elohim, hanem minden nép között kedves előtte, aki féli őt, és igazságot cselekszik. Ezt az igét küldte Yiszráel fiainak, amikor békességet hirdetett Yeshua HaMashiah által. Ő a mindenség Ura! Ti tudjátok, mi történt, kezdve Galiltól az egész Yehudán, az után a bemerítés után, amelyetYochanan hirdetett: A Natzrati Yeshua-át felkente Elohim Ruach HaKodesh-sel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, akik a Shatan igájában vergődtek, mert Elohim volt vele. Mi pedig tanúi vagyunk mindannak, amit ő tett a zsidók tartományában és Yerushalaim-ban. Őt azonban fára feszítve megölték; de Elohim harmadnapon feltámasztotta őt, és megadta neki, hogy láthatóan megjelenjék; de nem az egész népnek, hanem csak azoknak a tanúknak, akiket előre kiválasztott erre Elohim: minekünk, akik együtt ettünk és ittunk vele, miután feltámadt a halálból. És ő megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot arról, hogy ő Elohim-tól rendelt bírája élőknek és holtaknak. Róla tesznek bizonyságot a próféták mind, hogy aki hisz őbenne, az ő neve által bűnbocsánatot nyer.”

Míg ezeket a szavakat mondta Kefa, leszállt a Ruach HaKodesh mindazokra, akik hallgatták az igét. És elámultak a zsidó származású hívők, akik Kefáral együtt jöttek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Ruach HaKodesh ajándéka. Hallották ugyanis, amint nyelveken szóltak, és magasztalták Elohim-ot. Akkor megszólalt Kefa: „Vajon megtagadhatja-e a vizet valaki ezektől, hogy megkeresztelkedjenek, akik ugyanúgy megkapták a Ruach HaKodesh-t, mint mi?” És úgy rendelkezett, hogy merítkezzenek be a Yeshua HaMashiah nevében. Ők pedig megkérték, hogy maradjon náluk néhány napig.

Meghallották azonban a küldöttek és a Yehudán levő testvérek, hogy a pogányok is befogadták Elohim igéjét. Amikor aztán felment Kefa Yerushalaim-ba, vitatkoztak vele a zsidó származású hívők, ezt mondva neki: „Körülmetéletlen emberekhez mentél be, és együtt ettél velük.” Ekkor Kefa sorjában beszámolt a történtekről, és ezt mondta: „Én éppen Joppé városában tartózkodtam, és imádkoztam, amikor révületben látomást láttam: valami nagy lepedőhöz hasonló szállt le, amely négy sarkánál fogva ereszkedett le az égből, és lejött egészen énhozzám. Közelebbről megnéztem, és láttam benne a föld négylábú állatait, a vadakat, a csúszómászókat és az ég madarait. Hallottam egy hangot is, amely így szólt hozzám: Kelj fel, Kefa, öld és egyél! Én azonban így szóltam: Semmiképpen sem, ÚRam, mert szentségtelen vagy tisztátalan még soha nem volt a számban. De másodszor is megszólalt a hang az égből: Amit Elohim megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak. Ez pedig három ízben történt, azután az egész felemelkedett újra az égbe. És íme, abban a pillanatban három férfi állt meg az előtt a ház előtt, amelyben voltam, akiket Cézáreából küldtek hozzám. Ruach HaKodesh pedig azt mondta nekem: menj velük, és ne tégy semmilyen különbséget. Eljött azonban velem ez a hat testvér is, akikkel bementünk annak a férfiúnak a házába. Ő pedig elbeszélte nekünk, hogy látta, amint az angyal megállt a házában, és ezt mondja neki: Küldj el Joppéba, és hívd át Shimeont, akit Kefanak is neveznek: aki olyan igéket hirdet neked, amelyek által üdvözülsz mind te, mind egész házad népe.

Amikor pedig elkezdtem beszélni, leszállt rájuk a Ruach HaKodesh, ahogyan ránk is leszállt kezdetben. Ekkor eszembe jutott Yahuwah szava, aki így szólt: Yochanan vízzel merített be, de ti Ruach HaKodesh-sel fogtok megkereszteltetni. Ha tehát ugyanazt az ajándékot adta nekik is Elohim, mint nekünk, akik hittünkaz ÚR Yeshua HaMashiah-ban, akkor ki vagyok én, hogy akadályozzam Elohim-ot?” Amikor mindezt hallották, megnyugodtak, dicsőítették Elohim-ot, és így szóltak: „Akkor tehát a pogányoknak is megadta Elohim a megtérést az életre.”

Azok, akik az Sztephanosz miatt támadt üldözés következtében szétszóródtak, eljutottak Föníciáig, Ciprusig és Antiókhiáig, de senki másnak nem hirdették az igét, csak a zsidóknak. Volt azonban közöttük néhány ciprusi és cirénei férfi. Mikor ők eljutottak Antiókhiába, a görögökhöz is szóltak, és hirdették az ÚR Yeshua-át. Ésúrkeze velük volt, úgyhogy sokan hittek, és tértek meg Yahuwah-hoz. Ennek a híre eljutott a Yerushalaim-i gyülekezet fülébe, ezért kiküldték Barnabást Antiókhiába. Amikor megérkezett, és látta Elohim kegyelmét, megörült, és bátorította mindnyájukat, hogy szívük szándéka szerint maradjanak meg Yahuwah-ban; mivel derék ember volt, telve Ruach HaKodesh-sel és hittel. És igen nagy sokaság csatlakozott Yahuwah-hoz. Barnabás azután elment Tarzuszba, hogy felkeresse Sha’ult. Amikor megtalálta, magával vitte Antiókhiába. Így történt, hogy egy teljes esztendeig dolgoztak együtt a gyülekezetben, és igen nagy sokaságot tanítottak. A tanítványokat pedig Antiókhiában nevezték először Nocrim-oknak (keresztyéneknek). Ezekben a napokban próféták jöttek le Yerushalaim-ből Antiókhiába. Előállt egyikük, név szerint Agabosz, és Ruach HaKodesh által megjövendölte, hogy nagy éhínség lesz az egész földön. Ez be is következett Klaudiusz idejében. A tanítványok pedig valamennyien elhatározták, hogy aszerint, amint kinek-kinek módjában áll, valami segítséget küldenek a Yehudán lakó testvéreknek. Ezt meg is tették, és elküldték Barnabással és Sha’ullal a gyülekezet elöljáróihoz.

Abban az időben Yerod király kegyetlenkedni kezdett a gyülekezet egyes tagjaival. Yaakovot, Yochanan testvérét pedig karddal kivégeztette. Amikor látta, hogy ez tetszik a zsidóknak, azzal folytatta, hogy elfogatta Kefát is. Akkor éppen a kovásztalan kenyerek napjai voltak. Miután elfogatta Kefát, börtönbe vetette, és átadta négy, egyenként négy tagból álló katonai őrségnek, hogy őrizzék, mert a páskaünnep után akarta őt a nép elé vezettetni. Kefát tehát a börtönben őrizték, a gyülekezet pedig buzgón imádkozott érte Elohim-hoz.

Azon az éjszakán, amikor másnap Yerod elő akarta vezettetni, Kefa – két bilinccsel megkötözve – két katona között aludt, az ajtó előtt pedig őrök őrizték a börtönt. És íme, Yahuwah ANGYALA (Meleck) odalépett hozzá, és világosság támadt a cellában; oldalát meglökve felébresztette Kefát, és így szólt hozzá: „Kelj fel gyorsan!” Erre lehulltak a bilincsek Kefa kezéről. Ezt mondta neki az angyal: „Övezd fel magadat, és kösd fel sarudat!” Kefa megtette. Az angyal pedig ezt mondta neki: „Vedd fel a felsőruhádat, és kövess engem!” Ekkor kiment, és követte őt, de nem tudta, hogy valóság az, amit az angyal cselekszik, hanem azt hitte, hogy látomást lát. Amikor átmentek az első őrségen, majd a másodikon, eljutottak a vaskapuhoz, amely a városba visz. Ez magától megnyílt előttük. Mikor kiment rajta, végighaladtak egy utcán, aztán hirtelen eltávozott tőle az angyal. Ekkor Kefa magához tért, és így szólt: „Most tudom igazán, hogy Yahuwah elküldte az ő angyalát, és kimentett engem Yerod kezéből, és mindabból, amit a zsidó nép várt.” Amikor feleszmélt, elment Miryam házához. Ez anyja volt annak a Yochanannak, akit Márknak is neveztek. Itt sokan egybegyűlve imádkoztak. Amikor megzörgette a bejárati ajtót, odament egy Rodé nevű szolgálóleány, hogy megtudja: Ki az? Amikor megismerte Kefa hangját, örömében nem nyitotta ki a kaput, hanem beszaladt, és hírül adta, hogy Kefa áll a kapu előtt. De azok azt mondták: „Elment az eszed!” Ő azonban bizonygatta, hogy úgy van. Azok erre így szóltak: „Az ő angyala az!” Kefa azonban tovább zörgetett. Amikor pedig kaput nyitottak, és meglátták őt, elámultak. Akkor intett nekik a kezével, hogy hallgassanak, és elbeszélte nekik, hogyan vezette ki Yahuwah a börtönből, és így szólt: „Mondjátok el ezeket Yaakovnak és a testvéreknek !” Azután kiment, és más helyre távozott.

Amikor megvirradt, nem csekély riadalom támadt a katonák között, hogy vajon mi történt Kefáral. Yerod pedig kerestette őt, és amikor nem találta, kivallatta az őrséget, és megparancsolta, hogy vessék börtönbe őket. Aztán lement Yehudáól Cézáreába, és ott tartózkodott.

Yerod ellenséges indulattal volt a tírusziak és szidóniak iránt. De azok egy akarattal eljöttek hozzá, és miután megnyerték Blásztuszt, a király kamarását, békét kértek, mivel tartományukat a királyéból élelmezték. Egy kitűzött napon Yerod felöltözött királyi ruhába, és a trónjára ülve beszédet intézett hozzájuk. A nép pedig felkiáltott: „Elohim hangja ez, és nem emberé! „Yahuwah ANGYALA (Meleck) pedig azonnal lesújtott rá, amiért nem Elohim-nak adta a dicsőséget. Férgek emésztették meg, így pusztult el. Yahuwah igéje pedig növekedett és terjedt. Barnabás és Sha’ul, miután elvégezték szolgálatukat, visszatértek Yerushalaim-ből, és magukkal vitték Yochanant, akit Márknak is hívtak.

Antiókhiában, az ottani gyülekezetben volt néhány próféta és tanító: Barnabás és Shimeon, akit Nigernek is hívtak, cirénei Lucius és Manaén, aki Yerod negyedes fejedelemmel együtt nevelkedett, valamint Sha’ul. Egyszer, amikor ezek Yahuwah-nak szolgáltak és böjtöltek, ezt mondta a Ruach HaKodesh: „Válasszátok ki nekem Barnabást és Sha’ult arra a munkára, amelyre elhívtam őket.” Akkor böjtölés, imádkozás és kézrátétel után elbocsátották őket.

Ők tehát a Ruach HaKodesh-tól kiküldve lementek Szeleukiába, onnan pedig elhajóztak Ciprusba. Amikor Szalamiszba értek, hirdették Elohim igéjét a zsidók zsinagógáiban.Yochanan is velük volt, mint segítőtárs. Miután bejárták az egész szigetet Páfoszig, találkoztak egy zsidó mágussal és álprófétával, akinek BarYeshua volt a neve. Ez közel állott Szergiusz Paulusz helytartóhoz, aki értelmes ember volt. Ő magához hívatta Barnabást és Sha’ult, mert hallani kívánta Elohim igéjét. De Elimás, a varázsló – neve ugyanis ezt jelenti -, szembeszállt velük, és igyekezett eltéríteni a helytartót a hittől. Sha’ul pedig, akit Pálnak is hívnak, megtelve Ruach HaKodesh-sel erősen ránézett, és így szólt: „Te mindenféle csalással és gonoszsággal tele ember, te Shatanfajzat, te minden igazság ellensége, nem szűnsz meg elferdíteni Yahuwah egyenes újait? Most íme, Yahuwah keze rajtad van, és vak leszel, nem látod a napot egy ideig!” Erre hirtelen homály és sötétség szállt rá, és botorkálva keresett vezetőket. Mikor a helytartó látta a történteket, hitt, elámulva az ÚR Yeshua tanításán.

Aztán Sha’ul és kísérői elhajóztak Páfoszból, és eljutottak a pamfiliai Pergébe;Yochanan azonban elvált tőlük, és visszatért Yerushalaim-ba. Ők pedig továbbmentek Pergéből, és megérkeztek a pizidiai Antiókhiába. Itt Shabbaton elmentek a zsinagógába és leültek. A törvény és a próféták felolvasása után a zsinagóga elöljárói odaküldtek hozzájuk, és azt üzenték nekik: „Atyámfiai, férfiak, ha van valami buzdító szavatok a néphez, szóljatok.” Sha’ul felállt, intett a kezével, és ezt mondta: „Férfiak, Yiszráeliták, akik Elohim-ot félitek, halljátok! Ennek a népnek, Yiszráelnek Elohim-ja kiválasztotta Atyáinkat, és naggyá tette a népet, amikor jövevények voltak Egyiptom földjén, és hatalmas karjával kivezette őket onnan. Aztán közel negyven esztendeig hordozta őket a pusztában. És miután eltörölt hét népet Kánaán földjén, örökségül adta nekik azoknak a földjét. Mindez mintegy négyszázötven évig tartott. Ezután bírákat adott nekik egészen Shmuel prófétáig. Ekkor királyt kértek maguknak, Elohim pedig Sha’ult, a Kís fiát, a Binyamin törzséből való férfit adta nekik negyven esztendőre. Amikor őt elvetette, Dávidot emelte királyukká, akiről bizonyságot is tett, és ezt mondta: Megtaláltam Dávidot, Isai fiát, a szívem szerint való férfit, aki teljesíti minden akaratomat. Az ő utódai közül támasztotta Elohim ígéret szerint Yiszráelnek üdvözítőül Yeshua-át, miutánYochanan előre, még az ő eljövetele előtt hirdette Yiszráel egész népének, hogy térjenek meg és merítkezzenek be. Amikor pedig Yochanan bevégezte pályafutását, így szólt: Én nem az vagyok, akinek ti gondoltok engem. Hanem íme, utánam jön az, akinek a saruját sem vagyok méltó leoldani. Atyámfiai, férfiak, Avraham nemzetségének fiai, és a hozzátok csatlakozott Elohim-félők! Ennek az üdvösségnek az igéje nekünk küldetett el. De Yerushalaim lakói és vezetői nem ismerték fel őt, és a próféták szavait, amelyeket minden Shabbaton felolvasnak, betöltötték azáltal, hogy elítélték őt. Bár semmiféle halálos büntetésre méltó okot nem találtak benne, mégis azt követelték Pilátustól, hogy ölesse meg. Amikor véghez vitték mindazt, ami meg van írva róla, levették a fáról, és sírba tették. De Elohim feltámasztotta őt a halálból, és ő több napon át megjelent azoknak, akik együtt mentek fel vele Galilból Yerushalaim-ba, és akik most az ő tanúi a nép előtt. Mi is hirdetjük nektek, hogy azt az ígéretet, amelyet az atyáknak tett Elohim, beteljesítette nekünk, az ő gyermekeiknek, amikor feltámasztotta Yeshua-át. Ahogyan meg van írva a második zsoltárban is: Fiam vagy te, ma nemzettelek. Azt pedig, hogy feltámasztotta őt a halálból, és többé nem fog visszatérni az elmúlásba, így mondta meg: Nektek váltom be a Dávidnak tett biztos, szent ígéreteket. Ezért más helyen is így szól: Nem engeded, hogy a te Szented elmúlást lásson. Mert miután David a maga nemzedékében, Elohim akarata szerint szolgált, meghalt, és eltemették atyái mellé, tehát elmúlást látott. Akit azonban Elohim feltámasztott, az nem látott elmúlást. Vegyétek tehát tudomásul, Atyámfiai, férfiak, hogy őáltala hirdetjük nektek a bűnök bocsánatát, és mindabból, amiből Moshe törvénye által nem igazulhattatok meg, őáltala mindenki megigazul, aki hisz. Vigyázzatok tehát, hogy be ne következzék az, amit megmondott Yahuwah a próféták által: Lássátok meg, ti gúnyolódók, és ámuljatok el, és semmisüljetek meg, mert olyasmit viszek véghez napjaitokban, amelyet el sem hinnétek, ha valaki elbeszélné nektek.”

Amikor pedig mentek kifelé, kérték őket, hogy a következő Shabbaton is hirdessék nekik ezeket a dolgokat. Miután szétoszlott a gyülekezet, sokan követték a zsidók és Elohim-félő prozeliták közül Sha’ult és Barnabást, akik szóltak hozzájuk, és biztatták őket, hogy maradjanak meg Elohim kegyelmében. A következő Shabbaton azután majdnem az egész város összegyűlt, hogy hallgassa Yahuwah igéjét. Amikor meglátták a zsidók a sokaságot, elteltek irigységgel, és káromolva ellene mondtak Sha’ul beszédének. Ekkor Sha’ul és Barnabás bátran ezt mondta: „Először nektek kellett hirdetnünk Elohim igéjét, mivel azonban ti elutasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk. Mert így parancsolta meg nekünk az Úr: Pogányok világosságává teszlek, hogy üdvösségük légy a föld végső határáig.” Ennek hallatára örvendeztek a pogányok, és magasztalták Yahuwah igéjét, és akik az örök életre választattak, mindnyájan hívővé lettek. Yahuwah igéje pedig elterjedt az egész tartományban. De a zsidók felingerelték ellenük a tekintélyes Elohim-félő asszonyokat és a város előkelőit, üldözést támasztottak Sha’ul és Barnabás ellen, és kiűzték őket határukból. Ők pedig lerázták lábuk porát ellenük, és elmentek Ikóniumba. A tanítványok azonban megteltek örömmel és Ruach HaKodesh-sel.

Ikóniumban történt, hogy együtt mentek be a zsidók zsinagógájába, és úgy szóltak, hogy a zsidókból is, a görögökből is igen sokan lettek hívővé. De azok a zsidók, akik nem hittek, felingerelték és megharagították a pogányokat a testvérek ellen. Mégis elég sok időt töltöttek ott, és bátran szóltak Yahuwah-ban bízva, aki bizonyságot tett kegyelmének igéje mellett, és megadta, hogy jeleket és csodákat vigyenek véghez. A város népe azonban meghasonlott, és némelyek a zsidókkal, mások meg a küldöttekkal tartottak. De a pogányok és zsidók vezetőikkel együtt összefogtak, hogy bántalmazzák és megkövezzék őket. Ők azonban ezt megtudva elmenekültek Likaónia városaiba, Lisztrába, Derbébe és a környékre, és ott hirdették az evangéliumot.

Lisztrában élt egy sánta lábú ember, aki születésétől fogva sánta volt, és sohasem tudott járni. Ő hallgatta Sha’ul beszédét, aki rátekintett, és látta, hogy van hite ahhoz, hogy meggyógyuljon. Ezért hangosan így szólt hozzá: „Állj a lábaidra egyenesen!” Ekkor az talpra ugrott, és járt. Amikor a sokaság látta, amit Sha’ul tett, likaóniai nyelven így kiáltottak: „elohimok jöttek le hozzánk emberi alakban!” Barnabást Zeusznak mondták, Sha’ult pedig Hermésznek, mivel ő volt a szóvivő. Zeusz papja pedig, akinek a temploma a város előtt volt, bikákat és koszorúkat vitt a kapuk elé, és a sokasággal együtt áldozatot akart bemutatni nekik. Amikor meghallották ezt a küldöttek, Barnabás és Sha’ul, ruhájukat megszaggatva a sokaság közé futottak, és így kiáltottak: „Emberek, miért teszitek ezt? Mi is hozzátok hasonló emberek vagyunk, és azt az evangéliumot hirdetjük nektek, hogy ezekből a hiábavaló dolgokból térjetek meg az élő Elohim-hoz, aki teremtette az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van. Ő az előző nemzedékek során megengedte, hogy minden nép a maga útján járjon, bár nem hagyta magát bizonyság nélkül, mert jótevőtök volt, a mennyből esőt adott nektek és termést hozó időket; bőven adott nektek eledelt és szívbéli örömet.” Így szóltak, és nagy nehezen lebeszélték a sokaságot arról, hogy áldozatot mutasson be nekik.

Antiókhiából és Ikóniumból azonban zsidók érkeztek oda, akik annyira felbujtották a tömeget, hogy megkövezték Sha’ult, és kivonszolták a városon kívülre, mivel halottnak hitték. De amikor körülvették a tanítványok, felkelt, és visszament a városba. Másnap pedig Barnabással együtt elment Derbébe. Miután hirdették az evangéliumot ebben a városban, és sokakat tanítvánnyá tettek, visszatértek Lisztrába, Ikóniumba és Antiókhiába. Erősítették a tanítványok lelkét, és bátorították őket, hogy maradjanak meg a hitben, mivel sok nyomorúságon át kell bemennünk Elohim országába.

Miután pedig gyülekezetenként elöljárókat választottak nekik, böjtölve és imádkozva Yahuwah-nak ajánlották őket, akiben hittek. Azután Pizidián áthaladva eljutottak Pamfiliába, hirdették az igét Pergében, és lementek Attáliába. Innen Antiókhiába hajóztak, ahonnan Elohim kegyelmébe ajánlva indították el őket a most elvégzett munkára. Amikor megérkeztek, összehívták a gyülekezetet, és elbeszélték, milyen nagy dolgokat tett velük Elohim, és hogy kaput nyitott a pogányoknak a hitre. Aztán elég sok időt töltöttek ott a tanítványokkal.

Némelyek, akik Yehudából jöttek le, így tanították a testvéreket: „Ha nem metélkedtek körül a Moshei szokás szerint, nem üdvözülhettek.” Mivel pedig Sha’ulnak és Barnabásnak nem kis viszálya és vitája támadt velük, úgy rendelkeztek, hogy ebben a vitás ügyben Sha’ul, Barnabás és néhányan mások is menjenek fel a küldöttekhez és a vénekhez Yerushalaim-ba. Miután a gyülekezet útnak indította őket, áthaladtak Fönícián és Shomronon, elbeszélték a pogányok megtérését, és nagy örömet szereztek minden testvérnek. Amikor megérkeztek Yerushalaim-ba, örömmel fogadták őket a küldöttek és a vének, ők pedig elbeszélték, mi mindent tett velük Elohim. Előálltak azonban néhányan, akik a farizeusok pártjából lettek hívőkké, és azt mondták, hogy körül kell metélni azokat, és meg kell parancsolni nekik, hogy tartsák meg Moshe törvényét.

Összegyűltek tehát a küldöttek és a vének, hogy tanácskozzanak ebben az ügyben. Amikor nagy vita támadt, Kefa felállt, és így beszélt hozzájuk: „Atyámfiai, férfiak, ti tudjátok, hogy régtől fogva engem választott ki Elohim közületek, hogy az én számból hallják a pogányok az evangélium igéjét, és higgyenek. A szíveket ismerő Elohim pedig bizonyságot tett mellettük, amikor éppen úgy megadta nekik is a Ruach HaKodesh-t, mint ahogyan nekünk, és nem tett semmi különbséget közöttünk és közöttük, mert hit által megtisztította szívüket. Most tehát miért kísértitek azzal Elohim-ot, hogy olyan igát tegyetek a tanítványok nyakába, amelyet sem Atyáink, sem mi nem tudtunk elhordozni? Ellenben abban hiszünk, hogy mi is az ÚR Yeshua kegyelme által üdvözülünk. Éppen úgy, mint ők.”

Ekkor elcsendesedett az egész gyűlés, és meghallgatták Sha’ult és Barnabást, amint elbeszélték, milyen sok jelt és csodát tett általuk Elohim a pogányok között. Amikor elhallgattak, megszólalt Yaakov, és ezt mondta: „Atyámfiai, férfiak, hallgassatok meg! Shimeon elbeszélte, hogyan gondoskodott Elohim először arról, hogy a pogányok közül népet szerezzen az ő nevének. És ezzel egyeznek a próféták szavai, ahogyan meg van írva: Ezután visszatérek, és felépítem David leomlott sátorát, romjait is felépítem, és helyreállítom, hogy keresse az emberek maradéka az ÚR Yeshua-át, és mindazok a pogányok, akik között elhangzik az én nevem. Így szól az Úr, aki ezt véghezviszi, és aki ezt öröktől fogva tudja. Ezért én úgy gondolom: ne terheljük meg azokat a pogányokat, akik megtérnek Elohim-hoz, hanem rendeljük el nekik, hogy tartózkodjanak a bálvány okozta tisztátalanságtól, a paráznaságtól, a megfulladt állattól és a vértől. Mert Moshenak ősidőktől fogva minden városban megvannak a hirdetői, hiszen a zsinagógákban minden Shabbaton olvassák őt.”

Akkor a küldöttek és a vének, az egész gyülekezettel együtt, jónak látták; hogy férfiakat válasszanak ki maguk közül és elküldjék őket Sha’ullal és Barnabással Antiókhiába: mégpedig Yehudat, akit Barsabbásnak hívtak, és Szilászt, akik vezető emberek voltak a testvérek között. Ezt a levelet küldték velük: „Mi, a küldöttek és a vének, a ti testvéreitek, az antiókhiai, szíriai és ciliciai pogány származású testvéreknek üdvözletünket küldjük! Mivel meghallottuk, hogy közülünk egyesek megzavartak titeket, és szavaikkal feldúlták lelketeket – pedig mi nem adtunk nekik megbízást -, egymás között egyetértésre jutva, jónak láttuk, hogy férfiakat válasszunk és küldjünk hozzátok a mi szeretett Barnabásunkkal és Sha’ulunkkal, olyan emberekkel, akik életüket tették kockára a mi Urunk Yeshua HaMashiah nevéért. Elküldtük tehát Yehudat és Szilászt, hogy ők tudtotokra adják ugyanazt élőszóval. Mert a Ruach HaKodesh jónak látta, és vele együtt mi is úgy láttuk jónak, hogy ne tegyünk több terhet rátok annál, ami föltétlenül szükséges: hogy tartózkodjatok a bálványáldozati hústól, a vértől, a megfulladt állattól és a paráznaságtól. Ha ezektől őrizkedtek, jól teszitek. Legyetek egészségben!”

Ők tehát, miután útnak indították őket, le is mentek Antiókhiába, összehívták az egész gyülekezetet, és átadták a levelet. Amikor felolvasták, megörültek a bátorításnak. Yehuda és Szilász, akik maguk is próféták voltak, sok beszéddel buzdították és erősítették a testvéreket. Azután ott időztek még egy darabig, majd békességgel elbocsátották őket a testvérek azokhoz, akik küldték őket. (De Szilász jónak látta, hogy ott maradjon.) Sha’ul és Barnabás pedig Antiókhiában tartózkodott többekkel együtt, tanítva és hirdetve az ÚR Yeshua igéjét.

Néhány nap múlva pedig ezt mondta Sha’ul Barnabásnak: „Térjünk vissza, látogassuk meg a testvéreket valamennyi városban, ahol hirdettük az ÚR Yeshua igéjét, és lássuk: hogy megy a soruk?” Barnabás azt akarta, hogy vigyék magukkal Yochanant is, akit Márknak hívtak. Sha’ul azonban úgy tartotta helyesnek, hogy ne vigyék magukkal azt, aki elvált tőlük Pamfiliánál, és nem ment velük együtt a munkába. Emiatt meghasonlás támadt köztük, és ezért különváltak egymástól: Barnabás magával vitte Márkot, és elhajózott Ciprusba. Sha’ul pedig Szilászt választotta társul, és miután az ÚR Yeshua kegyelmébe ajánlották őt a testvérek, útnak indult; bejárta Szíriát és Ciliciát, és erősítette a gyülekezeteket.

Így jutott el Derbébe, majd Lisztrába is. Volt ott egy Timotheusz nevű tanítvány, egy hívő zsidó asszonynak és egy görög apának a fia, akiről dicsérőleg szóltak a lisztrai és ikóniumi testvérek. Sha’ul őt magával akarta vinni, ezért az ott lakó zsidókra tekintettel körülmetélte őt. Mert mindenki tudta, hogy az apja görög volt. Amikor végigjárták a városokat, átadták nekik azokat a határozatokat, amelyeket a Yerushalaim-i küldöttek és vének hoztak, hogy tartsák meg azokat. A gyülekezetek pedig erősödtek a hitben, és naponként gyarapodtak lélekszámban.

Azután átmentek Frígia és Galácia földjén, mivel a Ruach HaKodesh nem engedte nekik, hogy hirdessék az igét Ázsiában. Amikor Mízia felé mentek, Bitíniába próbáltak eljutni, de Yeshua Szelleme nem engedte őket. Erre Mízián áthaladva lementek Tróászba. Egy éjjel látomás jelent meg Sha’ulnak: egy macedón férfi állt előtte, és ezekkel a szavakkal kérlelte őt: „Jöjj át Macedóniába, légy segítségünkre!” A látomás után nyomban igyekeztünk elmenni Macedóniába, mert megértettük: oda hívott minket Elohim, hogy hirdessük nekik az evangéliumot.

Elhajóztunk tehát Tróászból; egyenesen Szamotrákéba mentünk, másnap meg Neápoliszba, onnan pedig Filippibe, amely Macedónia vidékének első városa, római település volt. Néhány napot ebben a városban töltöttünk. Shabbaton kimentünk a városkapun kívülre, egy folyó mellé, ahol tudomásunk szerint imádkozni szoktak. Leültünk, és szóltunk az egybegyűlt asszonyokhoz. Hallgatott minket egy Lídia nevű Elohim-félő asszony, egy Thiatírából való bíborárus is, akinek Yahuwah megnyitotta a szívét, hogy figyeljen arra, amit Sha’ul mond. Amikor pedig házanépével együtt megkeresztelkedett, azt kérte: „Ha úgy látjátok, hogy Yahuwah híve vagyok, jöjjetek, szálljatok meg a házamban!” És kérlelt bennünket.

Történt pedig egyszer, hogy amikor az imádkozás helyére mentünk, egy szolgálóleány jött velünk szembe, akiben jövendőmondó szellem volt, és jóslásával nagy hasznot hajtott gazdáinak. Követte Sha’ult és minket, és így kiáltozott: „Ezek az emberek a Magasságos Elohim szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek!” Ezt több napon át is művelte. Sha’ult azonban bosszantotta ez. Ezért megfordult, és ezt mondta a szellemnek: „Parancsolom neked Yeshua HaMashiah nevében, hogy menj ki belőle!” És az még abban az órában kiment belőle. Amikor látták urai, hogy odalett az, amiből hasznot reméltek, megragadva Sha’ult és Szilászt, a hatóság elé, a főtérre hurcolták őket. Azután az elöljárók elé vezették őket, és ezt mondták: „Ezek az emberek felforgatták városunkat. Zsidók lévén, olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket nekünk nem szabad sem átvennünk, sem követnünk, mert rómaiak vagyunk.” Velük együtt a sokaság is rájuk támadt, az elöljárók pedig letépették ruhájukat, és megbotoztatták őket. Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették őket, és megparancsolták a börtönőrnek, hogy gondosan őrizze őket. Az pedig, mivel ilyen parancsot kapott, a belső börtönbe vetette őket, és a lábukat kalodába zárta.

Éjféltájban Sha’ul és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta Elohim-ot. A foglyok pedig hallgatták őket. Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy megrendültek a börtön alapjai, hirtelen kinyílt minden ajtó, és mindegyikükről lehulltak a bilincsek. Amikor a börtönőr felriadt álmából, és meglátta, hogy nyitva vannak a börtönajtók, kivonta a kardját, és végezni akart magával, mert azt hitte, hogy megszöktek a foglyok. Sha’ul azonban hangosan rákiáltott: „Ne tégy kárt magadban, mert valamennyien itt vagyunk!” Erre az világosságot kért, berohant, és remegve borult Sha’ul és Szilász elé; majd kivezette őket, és ezt kérdezte: „Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?” Ők pedig így válaszoltak: „Higgy az ÚR Yeshua-ban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!” Ekkor hirdették Elohim igéjét neki és mindazoknak, akik a házában voltak. Ő pedig magához fogadta őket az éjszakának még abban az órájában, kimosta sebeiket, és azonnal megkeresztelkedett egész háza népével együtt. Azután házába vitte őket, asztalt terített nekik, és örvendezett, hogy egész háza népével együtt hisz Elohim-ban.

Amikor megvirradt, elküldték az elöljárók a törvényszolgákat, és azt üzenték: „Bocsásd szabadon azokat az embereket!” A börtönőr nyomban tudtára adta Sha’ulnak ezt az üzenetet: „Az elöljárók ide küldtek, hogy bocsássalak szabadon titeket: most tehát távozzatok, menjetek el békességgel!” Sha’ul azonban így szólt hozzájuk: „Megvertek minket nyilvánosan, ítélet nélkül, és börtönbe vetettek, holott római polgárok vagyunk; most pedig titokban akarnak elküldeni minket? Azt nem, hanem jöjjenek ide, és ők maguk vezessenek ki bennünket!” A törvényszolgák pedig jelentették ezt a dolgot az elöljáróknak. Amikor ezek meghallották, hogy rómaiakról van szó, megijedtek, elmentek, és bocsánatot kértek tőlük, majd kivezették őket, és kérték, hogy távozzanak a városból. Amint kijöttek a börtönből, elmentek Lídiához, és látva a testvéreket, bátorították őket, majd eltávoztak.

Miután áthaladtak Amfipoliszon és Apollónián, Thesszalonikába értek, ahol zsinagógájuk volt a zsidóknak. Sha’ul pedig szokása szerint bement hozzájuk, és három Shabbaton is vitába szállt velük az Írások alapján. Megmagyarázta és bizonyította nekik, hogy Messiásnak szenvednie kellett, és fel kellett támadnia a halálból; és hogy ez a Yeshua HaMashiah, akit én hirdetek nektek. Néhányan hívőkké lettek közülük, csatlakoztak Sha’ulhoz és Szilászhoz, ugyanúgy igen sok Elohim-félő görög is, valamint sok előkelő asszony. Ez irigységgel töltötte el a zsidókat, ezért maguk mellé vettek a piaci csavargók közül néhány hitvány embert, csődületet támasztottak, és fellármázták a várost; felvonultak Jázon házához, és ki akarták vezetni Sha’ulékat a népgyűlés elé. Amikor nem találták ott őket, Jázont néhány testvérrel együtt a város elöljárói elé hurcolták, és így kiáltoztak: „Ezek, akik az egész világot felforgatták, itt is megjelentek. Jázon befogadta őket, holott ezek mind a császár parancsai ellen cselekszenek, mivel mást tartanak királynak: Yeshua-át.” Ezzel fel is izgatták a sokaságot és a város elöljáróit, akik ezt hallották. Amikor azonban kezességet kaptak Jázontól és a többiektől, elbocsátották őket.

A testvérek pedig még akkor éjjel elküldték Sha’ult Szilásszal együtt Béreába. Amikor megérkeztek, bementek a zsidók zsinagógájába. Ezek nemesebb lelkűek voltak, mint a thesszalonikaiak, teljes készséggel fogadták az igét, és napról napra kutatták az Írásokat, hogy valóban így vannak-e ezek a dolgok. Sokan hittek tehát közülük, sőt még a tekintélyes görög asszonyok és férfiak közül sem kevesen. De amint megtudták a thesszalonikai zsidók, hogy Sha’ul Béreában is hirdeti Elohim igéjét, odajöttek és ott is fellázították és felizgatták a sokaságot. Ám akkor a testvérek azonnal továbbküldték Sha’ult, hogy menjen a tengerig. Szilász és Timotheusz azonban ott maradt.

Sha’ult pedig elvitték kísérői egészen Athénig, majd visszatértek azzal az utasítással, hogy Szilász és Timotheusz minél hamarabb menjen hozzá. Miközben Sha’ul Athénben várta őket, háborgott a Szelleme, mert látta, hogy a város tele van bálványokkal. Nap mint nap vitázott a zsinagógában a zsidókkal és a hozzájuk csatlakozott Elohim-félőkkel; a főtéren pedig azokkal, akiket éppen ott talált. Néhány epikureus és sztoikus filozófus is vitázott vele, akik közül egyesek ezt kérdezték: „Mit akarhat ez a fecsegő mondani?” Mások ezt mondták: „Úgy látszik, hogy idegen szellemi fejedelemségek hirdetője”, mivel Yeshua-át és a feltámadást hirdette. Ekkor megfogták, az Areopágoszra vitték, és megkérdezték tőle: „Megtudhatjuk-e, mi az az új tanítás, amelyet hirdetsz? Mert, amint halljuk, idegenszerű dolgokkal hozakodsz elő; szeretnénk tehát megérteni, hogy miről is van szó.” Az athéniek és a bevándorolt idegenek ugyanis egyébbel sem töltötték az idejüket, mint azzal, hogy valami újdonságot mondjanak vagy halljanak.

Sha’ul ekkor kiállt az Areopágosz közepére, és így szólt: „Athéni férfiak, minden tekintetben nagyon vallásos embereknek látlak titeket, mert amikor bejártam és megtekintettem szentélyeiteket, találtam olyan oltárt is, amelyre ez volt felírva: AZ ISMERETLEN Elohim-nak. Akit tehát ti ismeretlenül tiszteltek, én azt hirdetem nektek. Elohim, aki teremtette a világot és mindazt, ami benne van, aki mennynek és földnek Ura, nem lakik emberkéz alkotta templomokban, nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha hiányt szenvedne valamiből; hiszen ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent. Az egész emberi nemzetséget is egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén; meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait, hogy keressék Elohim-ot, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs is messzire egyikünktől sem; mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Ahogy a ti költőitek közül is mondták némelyek: Bizony, az ő nemzetsége vagyunk. Mivel tehát Elohim nemzetsége vagyunk, nem szabad azt hinnünk, hogy aranyhoz vagy ezüsthöz vagy kőhöz, művészi alkotáshoz vagy emberi elképzeléshez hasonló Elohim. A tudatlanság időszakait ugyan elnézte Elohim, de most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg. Azért rendelt egy napot, amelyen igazságos ítéletet mond majd az egész földkerekség fölött egy férfi által, akit erre kiválasztott, akiről bizonyságot adott mindenki előtt azáltal, hogy feltámasztotta a halálból.” Amikor a halottak feltámadásáról hallottak, egyesek gúnyolódtak, mások pedig azt mondták: „Majd meghallgatunk erről máskor is.” Sha’ul ezután eltávozott közülük. Néhány férfi azonban csatlakozott hozzá, és hívővé lett: közöttük az areopágita Dioniziosz is, egy Damarisz nevű asszony, és velük együtt mások.

Ezek után Sha’ul eltávozott Athénből, és Korinthusba ment. Ott találkozott egy Akvila nevű pontuszi származású zsidóval, aki nemrég jött Itáliából, feleségével, Priszcillával, mivel Klaudiusz elrendelte, hogy minden zsidó távozzék Rómából. Sha’ul csatlakozott hozzájuk, és mivel ugyanaz volt a mestersége, náluk lakott, együtt is dolgozott velük; ők ugyanis sátorkészítő mesterek voltak. Shabbatonként azonban a zsinagógában vitázott, és igyekezett meggyőzni zsidókat és görögöket.

Amikor pedig Szilász és Timotheusz megérkezett Macedóniából, Sha’ul teljesen az ige hirdetésének szentelte magát, és bizonyságot tett a zsidók előtt, hogy Yeshua HaMashiah. Amikor azonban ellene szegültek és szidalmazták, lerázta ruhájáról a port, és ezt mondta nekik: „Véretek a ti fejetekre szálljon: Én tiszta vagyok! Mostantól fogva a pogányokhoz megyek.” Ekkor eltávozott onnan, és egy Titiusz Jusztusz nevű Elohim-félő ember házába költözött, akinek a háza szomszédos volt a zsinagógával. Kriszpusz, a zsinagógai elöljáró pedig hitt Yahuwah-ban egész háza népével együtt; és a korinthusiak közül, akik hallgatták őt, szintén sokan hittek és megkeresztelkedtek. Yahuwah egy éjjel látomásban ezt mondta Sha’ulnak: „Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: mert én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked, mert nekem sok népem van ebben a városban.” Erre ott maradt egy évig és hat hónapig, és tanította közöttük Elohim igéjét.

Amikor pedig Gallió volt Akhája helytartója, a zsidók egy akarattal Sha’ulra támadtak, a törvényszék elé vitték, és így szóltak: „Ez az ember arra csábítja az embereket, hogy törvényellenes módra tiszteljék Elohim-ot.” Amikor azonban Sha’ul szólásra akarta nyitni a száját, Gallió ezt mondta a zsidóknak: „Ha valami törvénytelenségről vagy súlyos bűntettről volna szó, ti zsidók, a törvény értelmében meghallgatnálak benneteket. Ha viszont rátok tartozó ügyekről, nevekről és a ti törvényetekről van közöttetek vita, azt intézzétek el magatok, mert én ilyenekben nem kívánok bíró lenni.” Aztán kiutasította őket a törvényszék elől. Ekkor valamennyien megragadták Szószthenészt, a zsinagógai elöljárót, és ütlegelték a törvényszék előtt; de Gallió mit sem törődött ezzel.

Sha’ul pedig még jó néhány napig ott maradt, azután elbúcsúzott a testvérektől, és Szíriába hajózott Priszcillával és Akvilával együtt, előbb azonban megnyíratta a fejét Kenkreában, mert fogadalma volt. Efezusba érve elvált tőlük, maga pedig bement a zsinagógába, és vitázott a zsidókkal. Amikor arra kérték, hogy hosszabb ideig maradjon náluk, nem volt rá hajlandó, hanem búcsút vett tőlük, és ezt mondta: „Ismét visszatérek hozzátok, ha Elohim úgy akarja.” Aztán elhajózott Efezusból. Miután Cézáreába érkezett, felment, köszöntötte a gyülekezetet, azután lement Antiókhiába.

Ott időzött egy darabig, majd útra kelt, sorra végigjárta Galácia vidékét és Frígiát, erősítve valamennyi tanítványt. Eközben Efezusba érkezett egy Apollós nevű alexandriai származású zsidó férfi, aki ékesen szóló és az Írásokban jártas ember volt. Ő már tanítást kapott Yahuwah útjáról, és buzgó szellemmel hirdette, és helyesen tanította a Yeshua-ról szóló igéket, de csak Yochanan bemerítését ismerte. Igen bátran kezdett beszélni a zsinagógában is. Amikor meghallgatta őt Akvila és Priszcilla, maguk mellé vették, és még alaposabban megmagyarázták neki Elohim útját. Amikor pedig át akart menni Akhájába, a testvérek biztatták, és írtak a tanítványoknak, hogy fogadják be őt. Amikor megérkezett, nagy segítségükre volt azoknak, akik a kegyelem által hívőkké lettek. Mert erélyesen cáfolta a zsidókat, és a nyilvánosság előtt bizonyította az Írások alapján, hogy Yeshua HaMashiah.

Amíg Apollós Korinthusban volt, Sha’ul végigjárva a felső vidékeket, elérkezett Efezusba. Mikor ott néhány tanítványra talált, így szólt hozzájuk: „Kaptatok-e Ruach HaKodesh-t, amikor hívőkké lettetek?” Ők így feleltek: „Hiszen még azt sem hallottuk, hogy van Ruach HaKodesh.” Ezután megkérdezte tőlük: „Akkor hogyan merítkeztetek be?” „A Yochanan bemerítésével” – válaszolták ezek. Sha’ul ekkor így szólt: „Yochanan, amikor bemerített, megtérést követelt, de azt mondta a népnek, hogy abban higgyenek, aki utána jön, azaz Yeshua-ban.” Amikor ezt meghallották, megkeresztelkedtekaz ÚR Yeshua nevére. És amikor Sha’ul rájuk tette a kezét, leszállt rájuk a Ruach HaKodesh, úgyhogy különböző nyelveken szóltak, és prófétáltak. Ezek a férfiak pedig összesen mintegy tizenketten voltak.

Azután eljárt a zsinagógába, ahol három hónapon át bátran szólt, vitázott, és igyekezett meggyőzni őket Elohim országának dolgairól. Amikor pedig egyesek ellenálltak és nem hittek, sőt gyalázták Yahuwah útját az egész nép előtt, otthagyta őket, a tanítványokat is távol tartotta tőlük, és mindennap egy Tirannosz nevű ember iskolájában tanított. Ez két éven át tartott, úgyhogy mindazok, akik Ázsiában laktak, meghallották Yahuwah igéjét, mind a zsidók, mind a görögök.

Elohim pedig nem mindennapi csodákat tett Sha’ul keze által; úgyhogy még a testén levő kendőket vagy kötényeket is elvitték a betegekhez, és a betegségek eltávoztak tőlük, a gonosz szellemek pedig kimentek belőlük. Erre a vándorló zsidó démonűzők közül is megkísérelték néhányan, hogy a gonosz szellemektől megszállottak felett kimondjákaz ÚR Yeshua nevét. Így szóltak: „Kényszerítünk titeket arra a Yeshua-ra, akit Sha’ul hirdet!” Egy Szkéva nevű zsidó főpap hét fia is ezt tette. A gonosz szellem azonban visszafelelt, és azt mondta nekik: „Yeshua-át ismerem, Sha’ulról is tudok, de ti kik vagytok?” Az az ember pedig, akiben a gonosz szellem volt, rájuk ugrott, legyűrte őket, és föléjük kerekedett, úgyhogy meztelenül és sebesülten futottak ki abból a házból. Tudomására jutott ez minden Efezusban lakó zsidónak és görögnek, úgyhogy félelem szállta meg mindnyájukat, és magasztaltákaz ÚR Yeshua nevét. A hívők közül is sokan eljöttek, megvallották és elbeszélték ilyenféle mesterkedéseiket. Azok közül sokan, akik a varázslást űzték, összehordták könyveiket, és mindenki szeme láttára elégették. Mikor kiszámították a könyvek értékét, ötvenezer ezüstpénzre becsülték. Így Yahuwah ereje által az ige hatalmasan terjedt és megerősödött.

Amikor mindez megtörtént, Sha’ul elhatározta Ruach HaKodesh által, hogy Macedóniát és Akháját bejárva, Yerushalaim-ba megy. Így szólt: „Miután ott már voltam, Rómát is meg kell látnom.” Elküldött Macedóniába kettőt azok közül, akik neki szolgáltak, Timotheuszt és Erásztoszt; ő pedig egy ideig Ázsiában maradt.

Abban az időben nem csekély zavargás támadt Yahuwah útja miatt. Mert egy ötvös, név szerint Demeter, ezüstből kis Artemisz-templomokat készített, és ezáltal nem csekély keresethez juttatta a mestereket. Ez az ember összegyűjtötte a mestereket, valamint a hasonló foglalkozásúakat, és így szólt hozzájuk: „Férfiak, tudjátok, hogy ebből a keresetből származik a mi jólétünk. De látjátok, és halljátok, hogy nemcsak Efezusban, hanem szinte az egész Ázsiában nagy tömeget nyert meg és vezetett félre ez a Sha’ul, aki azt mondja, hogy amiket emberkéz alkot, azok nem elohimok. Nemcsak az a veszély fenyeget azonban, hogy ez a mesterség csődbe jut, hanem az is, hogy a nagy elohimnőnek, Artemisznek a templomát is semmibe veszik, és így ő, akit egész Ázsia és az egész földkerekség tisztel, el fogja veszteni dicsőségét.”

Amikor ezeket hallották, haragra gerjedtek, és így kiáltoztak: „Nagy az efezusi Artemisz!” A zűrzavar kiterjedt az egész városra. Majd megragadva a macedón Gájuszt és Arisztarkhoszt, Sha’ul útitársait, egy akarattal a színházba rohantak. Sha’ul is be akart menni a népgyűlésbe, de őt nem engedték a tanítványok. Néhány ázsiai főtisztviselő, aki barátja volt, szintén üzent neki, és kérte, hogy ne menjen el a színházba. Ott pedig az egyik ezt, a másik azt kiáltozta; a gyűlés ugyanis zűrzavarba torkolott, és a legtöbben azt sem tudták, miért jöttek össze. A tömegből a zsidók Sándort állították az emelvényre, őt előre küldve, aki azután kezével intve védőbeszédet akart mondani a népgyűlés előtt. De amikor felismerték, hogy zsidó, egyetlen kiáltás tört ki mindenkiből, és ezt lehetett hallani mintegy két órán át: „Nagy az efezusi Artemisz!” Végre a város jegyzője lecsendesítette a sokaságot, és így szólt: „Efezusi férfiak, van-e olyan ember, aki ne tudná, hogy Efezus városa a nagy elohimnő, Artemisz templomának, és az ő égből leszállt képének az őrizője? Mivel tehát ezt senki nem vitathatja, nyugodjatok meg, és ne kövessetek el semmiféle meggondolatlanságot. Mert idehoztátok ezeket az embereket, akik nem templomrablók, és nem is káromolják a mi elohimnőnket. Ha tehát Demeternek és a hozzá tartozó mestereknek panaszuk van valaki ellen, vannak törvénykezési napok, és vannak helytartók, pereljenek ott egymással. Ha pedig ezenkívül van valami kívánságotok, a törvényes népgyűlésen azt is el lehet intézni. Mert így is az a veszély fenyeget minket, hogy lázadással vádolnak a mai nap miatt; nincs ugyanis semmiféle oka, amellyel meg tudnánk magyarázni ezt a csődületet.” Ezeket mondva feloszlatta a gyűlést.

Miután megszűnt a zavargás, magához hívatta Sha’ul a tanítványokat, bátorította őket, és elköszönve tőlük elindult Macedóniába. Bejárta annak tartományait, számos beszédben intette őket, majd elment Görögországba. Három hónapig tartózkodott ott, mivel azonban a zsidók merényletet terveztek ellene, amikor hajóra akart szállni Szíria felé, úgy döntött, hogy Macedónián át tér vissza. Elkísérte őt a béreai Szópatér, Pirrosz fia, a thesszalonikaiak közül pedig Arisztarkhosz és Szekundusz, a derbéi Gájusz és Timotheusz, valamint az ázsiai Tükhikosz és Trofimosz. Ezek előre mentek, és Tróászban vártak ránk. Mi pedig a kovásztalan kenyerek napjai után elhajóztunk Filippiből, és öt nap múlva érkeztünk hozzájuk Tróászba, ahol hét napot töltöttünk.

A hét első napján pedig, amikor összegyűltünk, hogy megtörjük a kenyeret, Sha’ul prédikált nekik, és mivel másnap már el akart utazni, a tanítást egészen éjfélig meghosszabbította. Elég sok lámpás volt abban a felső szobában, ahol együtt voltunk. Egy Eutikhosz nevű ifjú pedig, aki az ablakban ült, mély álomba merült, mivel Sha’ul sokáig prédikált, és az álomtól elnehezülve leesett a harmadik emeletről, úgyhogy holtan szedték fel. Ekkor Sha’ul lement, ráborult, átölelte, és ezt mondta: „Ne zajongjatok, mert a lelke benne van.” Azután felment, megtörte a kenyeret, evett, és még sokáig, egészen virradatig beszélt hozzájuk, majd útnak indult. A Fiút pedig élve hozták fel, és egészen megvigasztalódtak.

Mi pedig előre mentünk, és hajóra szállva Asszoszba utaztunk, hogy ott vegyük fel Sha’ult, mivel így rendelkezett; odáig ugyanis gyalog akart jönni. Amikor aztán Asszaoszban ránk talált, felvettük a hajóra, és Mitilénébe mentünk. Onnan tovább hajóztunk, és a következő napon eljutottunk Khiosz elé. Másnap befutottunk Számoszba, az ezt követő napon pedig elmentünk Milétoszba. Sha’ul ugyanis már előzőleg úgy döntött, hogy Efezus mellett csak elhajózik, hogy ne kelljen időt töltenie Ázsiában. Sietett, hogy lehetőleg Shavuotig (pünkösd) napjára Yerushalaim-ba érkezzen.

Milétoszból azután elküldött Efezusba, és magához hívatta a gyülekezet véneit. Mikor azok megérkeztek hozzá, így beszélt hozzájuk: „Ti tudjátok, hogy az első naptól fogva, amelyen Ázsia tartományába léptem, hogyan viselkedtem közöttetek az egész idő alatt: szolgáltam Yahuwah-nak teljes alázatossággal, könnyek és megpróbáltatások között, amelyek a zsidók cselszövései miatt értek. Semmit sem hallgattam el abból, ami hasznos, hanem inkább hirdettem és tanítottam azt nektek nyilvánosan és házanként. Bizonyságot tettem zsidóknak is, meg görögöknek is Elohim-hoz való megtérésről és a mi URunkban, Yeshua-ban való hitről. És most, íme, én a Ruach HaKodeshtől kényszerítve megyek Yerushalaim-ba, és hogy mi ér ott engem, nem tudom; csak azt tudom, hogy a Ruach HaKodesh városról városra bizonyságot tesz, hogy fogság és nyomorúság vár rám. De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az ÚR Yeshua-tól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek Elohim kegyelmének evangéliumáról. És most tudom, hogy közületek, akik között jártam, Elohim országát hirdetve, többé nem látja arcomat senki. Ezért bizonyságot teszek előttetek a mai napon, hogy én mindenki vérétől tiszta vagyok. Mert nem vonakodtam attól, hogy hirdessem nektek Elohim teljes akaratát. Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Ruach HaKodesh, hogy legeltessétek Elohim Kehilát, amelyet tulajdon vérével szerzett. Tudom, hogy távozásom után dühös farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat, sőt közületek is támadnak majd férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat. Vigyázzatok azért, és emlékezzetek arra, hogy három évig éjjel és nappal szüntelenül könnyek között intettelek mindnyájatokat. Most pedig Elohim-nak és kegyelme igéjének ajánllak titeket, aki felépíthet benneteket, és örökséget adhat nektek a szentek között. Senkinek ezüstjét, aranyát vagy ruháját nem kívántam, sőt ti jól tudjátok, hogy a magam szükségleteiről, meg a velem levőkéről ezek a kezek gondoskodtak. Minden tekintetben megmutattam nektek, hogy milyen kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodni, megemlékezveaz ÚR Yeshua szavairól. Mert ő mondta: Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” Miután ezeket elmondta, mindnyájukkal együtt térdre borulva imádkozott. Ekkor valamennyien nagy sírásra fakadtak, Sha’ul nyakába borultak, és csókolgatták őt. Különösen azon a szaván szomorodtak el, hogy többé nem fogják őt viszontlátni. Azután kikísérték a hajóhoz.

Amikor elbúcsúztunk tőlük, útnak indultunk, és egyenes irányban haladva Kószba érkeztünk; másnap Rodoszba, onnan pedig Patarába. Ott találtunk egy Föníciába induló hajót: beszálltunk és elhajóztunk. Miután Ciprust megpillantottuk, és bal kéz felől elhagytuk, Szíria felé tartottunk, és Tíruszban kötöttünk ki, mert a hajó ott tette ki a rakományát. Felkerestük a tanítványokat, és ott maradtunk hét napig: ők Ruach HaKodesh indítására azt mondták Sha’ulnak, hogy ne menjen fel Yerushalaim-ba. Amikor pedig eltöltöttük ezeket a napokat, és elindultunk, hogy utunkat folytassuk, valamennyien elkísértek bennünket feleségükkel és gyermekeikkel még a városon is túl, és a tengerparton térdre esve imádkoztunk. Ezután elbúcsúztunk egymástól, mi hajóra szálltunk, ők pedig visszatértek otthonukba.

Hajóutunk végére érve Tíruszból Ptolemaiszba jutottunk. Köszöntöttük a testvéreket és ott maradtunk náluk egy napig. Másnap elindultunk, és megérkeztünk Cézáreába. Bementünk Filiposz evangélista házába, aki a hét közül való volt, és nála maradtunk. Neki volt négy hajadon leánya, akik prófétáltak. Több napon át tartózkodtunk ott, miközben lejött Yehudáól egy Agabosz nevű próféta. Odajött hozzánk, levette Sha’ul övét, megkötözte vele saját kezét és lábát, és ezt mondta: „Így szól a Ruach HaKodesh: Azt a férfit, akié ez az öv, így kötözik meg Yerushalaim-ban a zsidók, és pogányok kezébe adják.” Amikor ezt meghallottuk, a helybeliekkel együtt arra kértük Sha’ult, hogy ne menjen fel Yerushalaim-ba. De Sha’ul így felelt: „Miért sírtok, és miért keserítitek meg a szívemet? Hiszen én nemcsak megkötöztetni, hanem meghalni is kész vagyok Yerushalaim-ban az ÚR Yeshua nevéért.” Amikor pedig nem hagyta magát meggyőzni, megnyugodtunk és azt mondtuk: „Legyen meg Yahuwah akarata!”

E napok után felkészültünk, és felmentünk Yerushalaim-ba. Velünk jött néhány cézáreai tanítvány is, akik elvezettek egy régi tanítványhoz, a ciprusi Mnázónhoz, hogy az ő vendégei legyünk. Amikor Yerushalaim-ba érkeztünk, örömmel fogadtak a testvérek.

Másnap eljött Sha’ul velünk együtt Yaakovhoz, ahol a vének is jelen voltak mindnyájan. Köszöntötte őket, majd részletesen elbeszélte, mit tett Elohim a pogányok között az ő szolgálata által. Amikor ezt hallották, dicsőítették Elohim-ot, aztán így szóltak hozzá: „Látod, testvérem, milyen sok ezren vannak a zsidók között, akik hívők, és mindnyájan rajonganak a törvényért. Rólad pedig azt hallottuk, hogy Moshetól való elszakadásra tanítod a pogányok között levő zsidókat, és azt mondod, hogy ne metéljék körül fiaikat, és hogy ne a zsidó szokás szerint éljenek. Mi tehát a helyzet? Mindenképpen híre megy annak, hogy megjöttél. Tedd hát azt, amit mondunk neked. Van nálunk négy férfi, akik fogadalmat tettek. Vedd magad mellé őket, végezd el velük együtt a tisztulási szertartást, vállald a költségeiket, hogy megnyírhassák a fejüket. Így megtudja mindenki, hogy semmi sem igaz abból, amit hallott, hanem magad is megtartod a törvényt, és aszerint élsz. A pogányokból lett hívőkkel pedig már közöltük azt a határozatunkat, hogy tartózkodjanak a bálványoknak áldozott hústól és a vértől, a megfulladt állattól, és a paráznaságtól.” Akkor Sha’ul maga mellé vette ezeket a férfiakat, a következő napon elvégezve velük együtt a tisztulási szertartást, bement a templomba, és bejelentette, hogy mikor telnek le az ő tisztulásának napjai; addig pedig mindegyikükért bemutatják az áldozatot.

Amikor végéhez közeledett a hét nap, az Ázsiából való zsidók meglátták őt a templomban. Fellázították az egész sokaságot, megragadták, és így kiáltoztak: „Yiszráelita férfiak, segítsetek! Ez az az ember, aki a nép ellen, a törvény ellen és a szent hely ellen tanít mindenütt mindenkit, sőt még görögöket is hozott be a templomba, és megszentségtelenítette ezt a szent helyet.” Néhányan ugyanis látták vele a városban azelőtt az efezusi Trofimoszt, és azt hitték, hogy Sha’ul bevitte a templomba. Felbolydult tehát az egész város, a nép összecsődült, Sha’ult megragadták, kivonszolták a templomból, és a kapukat azonnal bezárták. Mikor pedig meg akarták ölni, jelentés érkezett a helyőrség ezredeséhez, hogy az egész Yerushalaim lázong. Ez azonnal katonákat és századosokat vett maga mellé, és lerohant hozzájuk. Amikor azok meglátták az ezredest és a katonákat, abbahagyták Sha’ul ütlegelését. Amint az ezredes odaért, elfogatta őt, és megparancsolta, hogy verjék kettős bilincsbe; majd kérdezősködött, hogy ki ez, és mit követett el. De a tömegből ki ezt, ki azt kiáltotta. Mivel tehát a zajongás miatt nem tudhatott meg semmi bizonyosat, megparancsolta, hogy vigyék a várba. Amikor pedig a lépcsőhöz ért, valósággal vinniük kellett Sha’ult a katonáknak a tömeg erőszakossága miatt, mert az egész néptömeg követte, és kiáltozott: „Végeztesd ki!”

Amikor már éppen be akarták vinni Sha’ult a várba, így szólt az ezredeshez: „Szabad valamit mondanom neked?” Az megkérdezte: „Hát te tudsz görögül? Hát nem te vagy az az egyiptomi, aki néhány nappal ezelőtt fellázította és a pusztába vezette a szikáriusok négyezer emberét?” Erre Sha’ul így felelt: „Én Tarzuszból való zsidó vagyok, Cilicia eme nevezetes városának polgára. Arra kérlek, engedd meg, hogy szóljak a néphez.” Miután ő megengedte, Sha’ul a lépcsőkön állva intett kezével a népnek, és amikor nagy csend lett, héber nyelven így kezdett beszélni:

„Atyámfiai, férfiak és atyák, hallgassátok meg védekezésemet, amelyet most hozzátok intézek.” Mikor hallották, hogy héber nyelven szól hozzájuk, még jobban elcsendesedtek. Aztán így folytatta: „Én zsidó ember vagyok, a ciliciai Tarzuszban születtem, de ebben a városban növekedtem fel; Gamáliél lábainál kaptam nevelést az ősi törvény szigora szerint, és én is így rajongtam Elohim-ért, ahogyan ma ti mindnyájan. E tanítás követőit halálra üldöztem, megkötöztem, és börtönbe juttattam férfiakat is, meg nőket is. Tanúm erre a főpap és a vének egész tanácsa, akiktől levelet is kaptam a testvérekhez, és elmentem Damaszkuszba, hogy az odavalókat is megkötözve hozzam Yerushalaim-ba, hogy megkapják büntetésüket.

Történt pedig, hogy útközben, amint hat óra felé (déltájban) közeledtem Damaszkuszhoz: hirtelen vakító fényesség sugárzott le rám az égből. A földre estem, és hangot hallottam, amely így szólt: Sha’ul, Sha’ul, miért üldözöl engem? Én pedig megkérdeztem: Ki vagy, ÚRam? És ő így szólt: Én vagyok a Natzrati Yeshua, akit te üldözöl. Akik velem voltak, a fényt ugyan látták, de a velem beszélő hangját nem hallották. Ezt kérdeztem akkor: Mit tegyek, ÚRam? Az ÚR Yahushua pedig azt felelte nekem: Kelj fel, menj Damaszkuszba, és ott megmondják neked mindazt, amit tenned kell, amit Elohim felőled elrendelt. Mivel pedig annak a fényességnek a ragyogása miatt nem láttam, a velem levők kézen fogva vezettek; úgy mentem be Damaszkuszba. Egy bizonyos Ananiász pedig, aki törvény szerint élő kegyes férfi, aki mellett bizonyságot tesznek az ott lakó zsidók mind, eljött hozzám, elém állt, és így szólt: Testvérem, Sha’ul, láss! És én abban a pillanatban ismét láttam, és rátekintettem. Ő pedig ezt mondta nekem: Atyáink Elohim-ja választott ki téged, hogy megismerd az ő akaratát, meglásd az Igazat, és hangot hallj az ő ajkáról. Mert az ő tanúja leszel minden ember előtt arról, amiket láttál és hallottál. Most tehát miért késlekedsz? Kelj fel, merítkezz be, mosd le bűneidet, segítségül híván az ÚR Yeshua nevét.

Történt azután, hogy visszatértem Yerushalaim-ba, és a templomban imádkoztam: révületbe estem, és láttam őt, aki ezt mondta nekem: Siess, és menj ki hamar Yerushalaim-ből, mert nem fogadják el a te rólam való bizonyságtételedet. Erre így szóltam: ÚRam, ők tudják, hogy én voltam az, aki börtönbe vetettem, és zsinagógáról zsinagógára járva megverettem a benned hívőket. Amikor pedig kiontották Sztephanosznak, a te vértanúdnak a vérét, magam is ott álltam, helyeseltem az ő megölését, és őriztem azoknak a ruháját, akik megölték. De ő azt mondta nekem: Eredj el, mert én messze küldelek téged, a pogányok közé.” Eddig a kijelentésig hallgatták, de akkor így kezdtek kiáltozni: „Töröld el a föld színéről az ilyet, mert nem szabad neki élnie!” Kiáltoztak, ruháikat eldobálták, és port szórtak a levegőbe. Az ezredes elrendelte, hogy vigyék a várba, és meghagyta, hogy korbáccsal vallassák ki: hadd tudja meg, miért kiáltoztak így ellene. Amikor pedig szíjakkal lekötötték, ezt kérdezte Sha’ul az ott álló századostól: „Szabad-e római polgárt ítélet nélkül megkorbácsolnotok?” Amikor ezt meghallotta a százados, az ezredeshez ment, és jelentést tett neki: „Mit akarsz tenni? Hiszen ez az ember római polgár.” Erre az ezredes odament, és megkérdezte tőle: „Mondd meg nekem: csakugyan római polgár vagy?” Mire ő így felelt: „Az vagyok.” Az ezredes erre így szólt: „Én nagy összegért szereztem meg ezt a polgárjogot.” Sha’ul ezt mondta: „Én pedig már benne is születtem.” Ekkor azonnal félreálltak mellőle azok, akik vallatni akarták. Sőt az ezredes is megijedt, amikor megtudta, hogy római polgár, akit megkötöztetett. Másnap aztán meg akarta tudni a valóságot, hogy mivel vádolják a zsidók, levétette tehát bilincseit, és megparancsolta, hogy jöjjenek össze a főpapok és az egész nagytanács. Ekkor lehozatta Sha’ult, és eléjük állította.

Sha’ul rátekintett a nagytanácsra, és így szólt: „Atyámfiai, férfiak, én teljesen jó lelkiismerettel szolgáltam Elohim-nak, mind e mai napig.” Ananiász főpap ekkor megparancsolta a mellette állóknak, hogy üssék szájon. Sha’ul erre így szólt hozzá: „Megver téged Elohim, te meszelt fal! Itt ülsz, hogy ítélkezz felettem a törvény szerint, mégis a törvény ellenére azt parancsolod, hogy megüssenek?” Erre az ott állók ezt mondták: „Elohim főpapját gyalázod?” Sha’ul így válaszolt: „Nem tudtam, Atyámfiai, hogy főpap.” Mert meg van írva: „Néped fejedelmét ne átkozd!” Mivel pedig Sha’ul tudta, hogy egyik részük a szadduceusok, másik részük pedig a farizeusok közül való, így kiáltott a nagytanács előtt: „Atyámfiai, férfiak, én farizeus vagyok, farizeus fia; a halottak reménysége és feltámadása miatt vádolnak engem.” Mihelyt ezt mondta, vita támadt a farizeusok és a szadduceusok között, és a gyűlés véleménye megoszlott. A szadduceusok ugyanis az állítják, hogy nincs feltámadás, sem angyal, sem szellem, a farizeusok pedig vallják mindegyiket. Erre nagy kiáltozás támadt, a farizeuspárti írástudók közül néhányan felállva hevesen vitatkoztak, és így szóltak: „Semmi rosszat sem találunk ebben az emberben. Hátha szellem szólt hozzá vagy angyal?” Mivel a felfordulás egyre nagyobb lett, az ezredes attól félve, hogy Sha’ult széttépik, megparancsolta, hogy a csapat menjen le, ragadja ki őt közülük, és vigye a várba.

A következő éjszaka pedig odaállt Sha’ul mellé az ÚR, és ezt mondta: „Bízzál, mert ahogyan bizonyságot tettél az én ügyem mellett Yerushalaim-ban, úgy kell Rómában is bizonyságot tenned!”

Amikor megvirradt, a zsidók közül többen összesereglettek, és átokkal kötelezték magukat, hogy nem esznek és nem isznak addig, amíg meg nem ölik Sha’ult. Több mint negyvenen voltak, akik ezt az összeesküvést szőtték. Ezek elmentek a főpapokhoz és a vénekhez, és így szóltak: „Súlyos átokkal köteleztük magunkat, hogy semmi táplálékot sem veszünk magunkhoz, amíg meg nem öljük Sha’ult. Most tehát a nagytanáccsal együtt javasoljátok az ezredesnek, hogy vezettesse őt hozzátok, mintha alaposabban akarnátok kivizsgálni az ügyét. Mi pedig készen állunk, hogy végezzünk vele, mielőtt ideér.” Meghallotta azonban Sha’ul nőtestvérének fia a cselszövést, elment, és a várba bejutva elmondta ezt Sha’ulnak. Sha’ul magához kérette az egyik századost, és ezt kérte tőle: „Ezt az ifjút vezesd el az ezredeshez, mert jelenteni kíván valamit.” Az tehát maga mellé vette az ifjút, elvezette az ezredeshez, és ezt mondta: „A fogoly Sha’ul hívatott engem, és megkért, hogy ezt az ifjút vezessem hozzád, mert valamit mondani akar neked.” Az ezredes kézen fogva félrevonta az ifjút, és megkérdezte tőle: „Mit akarsz nekem jelenteni?” Az pedig így válaszolt: „A zsidók megegyeztek, hogy megkérnek téged: vezettesd le Sha’ult holnap a nagytanács elé, mintha valamit pontosabban akarnának megtudni róla. De te ne engedj nekik, mert közülük több mint negyven férfi leselkedik rá, akik átokkal kötelezték magukat, hogy addig se nem esznek, se nem isznak, amíg meg nem ölik. Már készen is állnak, csak üzenetedet várják.” Az ezredes elbocsátotta az ifjút, és meghagyta neki: „Senkinek se szólj arról, hogy ezt jelentetted nekem.”

Ezután hívatott két századost, és megparancsolta nekik: „Éjszaka kilenc órától fogva állítsatok készenlétbe kétszáz katonát, valamint hetven lovast meg kétszáz lándzsást, hogy induljanak Cézáreába. Adjatok melléjük hátas állatokat is, hogy Sha’ult felültetve biztonságban juttassák el Félix helytartóhoz.” Azután levelet írt, amelynek ez volt a tartalma: „Klaudiusz Liziász a nagyra becsült helytartónak, Félixnek üdvözletét küldi. Ezt a férfit a zsidók elfogták, és meg akarták ölni, de csapatommal megjelenve kiszabadítottam, mivel tudomásomra jutott, hogy római polgár. Mivel meg akartam tudni, mivel vádolják, a nagytanácsuk elé vezettettem. Megállapítottam, hogy az ő törvényük vitás kérdéseivel kapcsolatban vádolják, de nincs ellene semmiféle halált vagy fogságot érdemlő vád. Mivel pedig jelentették nekem, hogy merénylet készül ez ellen a férfi ellen, azonnal elküldtem hozzád, és vádlóinak is meghagytam, hogy nálad emeljenek szót ellene.” A katonák tehát a kapott parancs értelmében átvették Sha’ult, és elvitték az éjszaka folyamán Antipatriszba. Másnap a lovasokat tovább küldték vele, ők pedig visszatértek a várba. Mikor megérkeztek Cézáreába, átadták a levelet a helytartónak, és elébe vezették Sha’ult is. Amikor a helytartó elolvasta a levelet, megkérdezte Sha’ultól, hogy melyik tartományból való; és amikor megtudta, hogy Ciliciából, így szólt: „Akkor foglak kihallgatni, ha vádlóid is megérkeztek.” És megparancsolta, hogy Yerod palotájában őrizzék.

Öt nap múlva azután lement Ananiász főpap néhány vénnel és egy Tertullusz nevű ügyvéddel, és panaszt tettek a helytartónál Sha’ul ellen. Amikor behívták, Tertullusz így kezdte vádolni: „Nagy békességet biztosítasz számunkra, nagyra becsült Félix, és üdvös változások történnek népünk javára a te gondoskodásod folytán. Ezt mindenkor és mindenütt teljes hálával ismerjük el. De hogy hosszan ne fárasszalak, kérlek, hallgasd meg rövid beszédünket, jóindulattal. Mi ugyanis megállapítottuk, hogy ez az ember valóságos pestis, lázadást szít a földkerekségen élő valamennyi zsidó között, és a Natzrati irányzat feje. A templomot is meg akarta szentségteleníteni, de elfogtuk (és a mi törvényünk szerint akartuk elítélni. Liziász ezredes azonban odajött, és erőszakkal kivette őt a kezünk közül, és azt parancsolta, hogy vádlói hozzád jöjjenek). Magad is tudomást szerezhetsz mindarról, amivel vádoljuk, ha őt kihallgatod.” Csatlakoztak ehhez a vádhoz a zsidók is, és bizonygatták, hogy mindez valóban így van.

Ezután Sha’ul, amikor intett neki a helytartó, hogy beszélhet, így szólt: „Mivel tudom, hogy sok éve vagy már bírája ennek a népnek, nagyobb bizalommal védekezem a magam ügyében. Megtudhatod, hogy nincs több, mint tizenkét napja, hogy feljöttem Yerushalaim-ba imádkozni. De nem láttak engem sem a templomban, sem a zsinagógákban, sem a városban bárkivel is vitatkozni vagy a nép között lázadást szítani. Azt sem tudják rám bizonyítani, amivel most vádolnak. De azt megvallom előtted, hogy én a szerint a tanítás szerint, amelyet ők eretnekségnek mondanak, úgy szolgálok Atyáim Elohim-jának, hogy hiszek mindabban, ami megfelel a törvénynek, és ami meg van írva a próféták könyvében. És azt remélem Elohim-tól, hogy – amit ők maguk is várnak – lesz feltámadásuk mind az igazaknak, mind a gonoszoknak. Ezért magam is arra törekszem, hogy lelkiismeretem mindenkor tiszta legyen Elohim és emberek előtt. Több év múltán eljöttem népemhez, hogy alamizsnát adjak, és áldozatokat mutassak be. A tisztulási fogadalom teljesítése közben talált rám a templomban néhány Ázsiából való zsidó, nem pedig csődületben vagy lázítás közben. Nekik kellett volna megjelenniük előtted, és vádolniuk engem, ha valami panaszuk van ellenem. Vagy mondják meg ezek maguk: találtak-e bennem valamilyen vétket, amikor a nagytanács előtt álltam. Ha csak azt a kijelentést nem, amelyet közöttük állva kiáltottam: A halottak feltámadása miatt vádolnak engem ma előttetek.”

Erre Félix elnapolta az ügyet, mert sokat tudott erről a tanításról, és így szólt: „Amikor Liziász ezredes idejön, akkor fogok dönteni az ügyetekben.” Ugyanakkor megparancsolta a századosnak, hogy tartsák őrizetben Sha’ult, de enyhébb fogságban; és az övéi közül senkit se akadályozzanak abban, hogy szolgálatára legyen. Néhány nap múlva pedig megjelent Félix a feleségével, Druzillával, aki zsidó származású volt. Magához hívatta Sha’ult, és meghallgatta őt Messiás Yeshua-ban való hitről. De amikor az igazságról és önmegtartóztatásról meg a jövendő ítéletről kezdett beszélni, Félix megrémült, és így szólt: „Most menj el, de ha alkalmat találok, majd ismét hívatlak.” Egyúttal azt is remélte, hogy pénzt kap Sha’ultól, ezért gyakrabban hívatta, és elbeszélgetett vele. Két esztendő múlva Porciusz Fesztusz lett Félix utóda. Félix pedig fogságban hagyta Sha’ult, mert kedvébe akart járni a zsidóknak.

Amint Fesztusz megérkezett a tartományba, három nap múlva felment Cézáreából Yerushalaim-ba. Ott a zsidók főpapjai és vezetői panaszt tettek Sha’ul ellen, és kérték, hogy – bár Sha’ul ezt nem akarja – a kedvükért vitesse Sha’ult Yerushalaim-ba. Mert azt a tervet szőtték ellene, hogy megölik útközben. Fesztusz azonban azt felelte, hogy Sha’ul Cézáreában van őrizetben, ő maga pedig hamarosan odautazik. „Ezért a közöttetek levő vezetők mondta, jöjjenek le velem, és ha van valami kifogásolható abban az emberben, emeljenek vádat ellene!”

Miután pedig nyolc vagy tíz napnál tovább nem tartózkodott közöttük, lement Cézáreába. A következő napon pedig beült a bírói székbe, és elővezettette Sha’ult. Amikor Sha’ul megjelent, körülállták a Yerushalaim-ből lejött zsidók, és sok súlyos vádat emeltek ellene, amelyeket azonban nem tudtak bizonyítani. Sha’ul így védekezett: „Sem a zsidók törvénye ellen, sem a templom ellen, sem a császár ellen nem vétettem semmit.” Fesztusz azonban a zsidók kedvébe akart járni, és ezt kérdezte Sha’ultól: „Akarsz-e Yerushalaim-ba menni, hogy ott ítélkezzem feletted ebben az ügyben?” Sha’ul azonban így válaszolt: „A császár ítélőszéke előtt állok, itt kell ítélkezni felettem. A zsidók ellen nem vétettem semmit, amint magad is jól tudod. Mert ha vétkes vagyok, és halált érdemlő dolgot cselekedtem, nem vonakodom a haláltól. Ha pedig ezek alaptalanul vádolnak engem, senki sem szolgáltathat ki nekik. A császárhoz fellebbezek.” Akkor Fesztusz megbeszélést tartott a tanácsosaival, majd így válaszolt: „A császárhoz fellebbeztél, tehát a császár elé fogsz menni.”

Néhány nap elteltével Agrippa király és Bereniké Cézáreába érkezett, hogy köszöntsék Fesztuszt. Amikor már több napja időztek ott, Fesztusz szóba hozta a király előtt Sha’ul ügyét: „Van itt egy férfi, mondta, akit Félix hagyott itt fogolyként. Mikor Yerushalaim-ban voltam, panaszt emeltek ellene a zsidók főpapjai és vénei, és az elítélését kérték. Azt válaszoltam nekik, hogy a rómaiaknak nem szokásuk bárkit is kiszolgáltatni, amíg a vádlott szemtől szembe nem áll vádlóival, és alkalmat nem kap arra, hogy védekezzék a vád ellen. Mikor tehát megérkeztek ide, halogatás nélkül mindjárt másnap bírói székembe ültem, és elővezettettem azt a férfit. Ekkor vádlói körülállták, de semmi olyan bűnt sem hoztak fel ellene, amilyenre gondoltam, hanem valami vitás kérdéseik voltak vele a maguk vallásáról, meg egy bizonyos meghalt Yeshua-ról, akiről Sha’ul azt állította, hogy él. Mivel pedig én nem tudtam eligazodni ezekben a vitás kérdésekben, azt kérdeztem tőle, nem akar-e Yerushalaim-ba menni, és ott törvény elé állni ezek miatt a dolgok miatt. Sha’ul azonban fellebbezett, és azt kívánta, hogy tartsák őrizetben a császár döntéséig. Ezért parancsot adtam, hogy őrizzék őt, amíg a császárhoz küldhetem.” Agrippa erre így szólt Fesztuszhoz: „Szeretném magam is hallani ezt az embert!” – „Holnap hallani fogod” – válaszolta ő. Másnap aztán megérkezett Agrippa és Bereniké nagy pompával, és miután az ezredessel és a város előkelőségeivel együtt bevonultak a nagyterembe, Fesztusz parancsára elővezették Sha’ult. Fesztusz ezután így szólt: „Agrippa király és ti férfiak mind, akik velünk együtt jelen vagytok, látjátok ezt az embert, aki miatt megostromolt engem az egész zsidóság Yerushalaim-ban, sőt még itt is, azt kiáltva, hogy ennek nem szabad tovább élnie. Én azonban azt állapítottam meg, hogy semmi halált érdemlő dolgot nem cselekedett. De mivel a császárhoz fellebbezett, úgy döntöttem, hogy oda küldöm őt. Ámde semmi bizonyosat nem tudok írni róla ÚRamnak, ezért elétek vezettettem, elsősorban is eléd, Agrippa király, hogy kihallgatása után legyen mit írnom róla. Mert értelmetlennek tartom, hogy aki foglyot küld, ne jelentse az ellene emelt vádat is.”

Agrippa erre így szólt Sha’ulhoz: „Megengedjük, hogy szólj a magad mentségére.” Akkor Sha’ul kinyújtotta a kezét, és védőbeszédet mondott: „Boldognak tartom magam, Agrippa király, hogy mindazok ellen, amikkel a zsidók vádolnak, ma előtted védekezhetem, mert te kiváló ismerője vagy a zsidók minden szokásának és vitás kérdéseinek. Kérlek azért, hallgass meg engem türelemmel. Életemet, amely kezdettől fogva népem között és Yerushalaim-ban folyt, ifjúságomtól fogva ismerik a zsidók mindnyájan. Mivel ők kezdettől fogva ismernek, tanúsíthatják, ha akarják, hogy kegyességünk legszigorúbb irányzata szerint éltem, mint farizeus. Most is amiatt a reménység miatt állok itt vád alatt, amelyet atyáinknak ígért Elohim. Ennek a teljesülését reméli tizenkét törzsünk is, éjjel-nappal állhatatosan szolgálva Elohim-nak. Ezért a reménységért vádolnak engem a zsidók, Agrippa király. Miért tartjátok hihetetlennek, hogy Elohim halottakat támaszt fel? Én egykor elhatároztam magamban, hogy mindent meg kell tennem a Natzrati Yeshua neve ellen. Meg is tettem ezt Yerushalaim-ban, és a főpapoktól kapott felhatalmazás alapján a szentek közül sokat börtönbe vetettem. Amikor pedig megölték őket, én is ellenük szavaztam. A zsinagógákban mindenfelé gyakran büntetéssel kényszerítettem őket káromlásra, sőt ellenük való féktelen őrjöngésemben egészen az idegen városokig üldöztem őket. Egyszer éppen ilyen ügyben utaztam a főpapok felhatalmazásával és megbízásával Damaszkusz felé. Déltájban az úton láttam, ó király, amint a mennyből a nap fényénél is ragyogóbb világosság sugároz körül engem és útitársaimat. Mikor pedig mindnyájan a földre estünk, egy hangot hallottam, amely így szólt hozzám héber nyelven: Sha’ul, Sha’ul, miért üldözöl engem? Nehéz neked az ösztöke ellen rugódoznod. Erre ezt kérdeztem: Ki vagy, ÚRam?Yahuwah pedig így válaszolt: Én vagyok Yeshua, akit te üldözöl. De kelj fel, és állj a lábadra, mert azért jelentem meg neked, hogy szolgámmá tegyelek, hogy tanúbizonyságot tegyél arról, amiket láttál, és arról, amit ezután fogok neked magamról kijelenteni. Megoltalmazlak e néptől és a pogányoktól, akikhez küldelek. Azért küldelek el, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Shatan hatalmából Elohim-hoz térjenek; hogy az énbennem való hit által megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek. Ezért, Agrippa király, nem voltam engedetlen a mennyei látomás iránt, hanem először Damaszkuszban és Yerushalaim-ban, majd Yehuda lakóinak és a pogányoknak hirdettem, hogy térjenek meg, forduljanak Elohim-hoz, és éljenek a megtéréshez méltóan. Ezért fogtak el engem a zsidók a templomban, és ezért akartak kivégezni. De mivel Elohim mind e mai napig megsegített, itt állok, és bizonyságot teszek kicsinyeknek és nagyoknak, és semmit sem mondok azon kívül, amit Moshe és a próféták megjövendöltek: a Messiásnak szenvednie kell, és mint aki elsőnek támad fel a halottak közül, világosságot fog hirdetni a népnek és a pogányoknak.”

Mikor pedig ezeket hozta fel védelmére, Fesztusz hangosan így kiáltott: „Bolond vagy te, Sha’ul! A sok tudomány őrültségbe visz.” Sha’ul azonban így válaszolt: „Nem vagyok bolond, nagyra becsült Fesztusz, hanem igaz és józan beszédet szólok. Mert tud ezekről a király, akihez bátran szólok, mert nem hiszem, hogy rejtve volna előtte ezek közül bármi is, hiszen nem valami zugban történt dolgok ezek. Hiszel-e Agrippa király a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel.” Agrippa így szólt Sha’ulhoz: „Majdnem ráveszel engem is, hogy Nocrim-má (keresztyénnyé) legyek!” Sha’ul pedig így válaszolt: „Kérem Elohim-tól, hogy előbb vagy utóbb nem csak te, hanem azok is, akik ma hallgatnak engem, olyanná legyenek, amilyen én is vagyok e bilincsek nélkül.” Ezután felállt a király, a helytartó, Bereniké, és felálltak a velük együtt ülők. Távozóban így beszélgettek egymás között: „Semmi halálra vagy fogságra méltó dolgot nem tett ez az ember.” Agrippa pedig ezt mondta Fesztusznak: „Szabadon lehetne bocsátani ezt az embert, ha nem fellebbezett volna a császárhoz.”

Miután úgy határoztak, hogy hajón szállítanak bennünket Itáliába, átadták Sha’ult a többi fogollyal együtt a császári csapatból való Juliusz nevű századosnak. Azután felszálltunk egy adramittiumi hajóra, amely Ázsia tartomány partvidékét akarta behajózni, és elindultunk. Velünk volt a thesszalonikai macedón Arisztarkhosz is. Másnap befutottunk Szidónba. Mivel Juliusz emberségesen bánt Sha’ullal, megengedte, hogy elmenjen barátaihoz, és azok gondoskodjanak róla. Onnan továbbindulva Ciprus alatt hajóztunk el, mert ellenszél volt. Majd Cilicia és Pamfília partja mentén haladva befutottunk a líciai Mirába. Ott a százados egy Itáliába induló alexandriai hajót talált, és abba szállított be minket. Több napig tartó lassú hajózás után nagy nehezen jutottunk el Knidoszig; de mivel a szél miatt nem tudtunk kikötni, elhajóztunk Kréta alatt Szalmóné közelében. Nagy nehezen elhaladtunk mellette, és eljutottunk egy helyre, amelyet Szépkikötőnek neveznek, és amelyhez közel van Lázea városa. Mivel pedig közben sok idő telt el, és a hajózás is veszedelmessé vált, hiszen a böjt is elmúlt már, Sha’ul figyelmeztette őket: „Férfiak, látom, hogy a további hajózás nem csak a rakományra és a hajóra, hanem életünkre nézve is veszélyessé válik.” De a százados inkább hitt a kormányosnak és a hajótulajdonosnak, mint annak, amit Sha’ul mondott. A kikötő nem volt alkalmas a telelésre, s ezért a többség úgy döntött, hogy továbbhajóznak onnan, hátha eljutnak Főnixbe, ahol áttelelhetnek. Ez Kréta egyik kikötője, amely délnyugat és északnyugat felé néz. Mivel pedig déli szél kezdett fújni, azt hitték, hogy megvalósíthatják elhatározásukat; felszedték tehát a horgonyt, és továbbhajóztak Kréta közelébe.

Nemsokára azonban a sziget irányából az „Eurakviló”-nak nevezett szélvihar csapott le a tengerre. Mikor az magával ragadta a hajót, úgyhogy nem tudott a széllel szemben haladni, rábíztuk a hajót, és sodortattuk magunkat vele. Amikor egy kis sziget alá futottunk be, amelyet Klaudának hívnak, csak nagy nehezen tudtuk megtartani a mentőcsónakot. Miután ezt felvonták, óvintézkedéseket tettek: alul átkötötték a hajót, és mivel féltek, hogy a Szirtisz tengeröböl zátonyaira futnak, a horgonyt leeresztették, és úgy sodródtak tova. A vihar hevesen dobált bennünket, azért másnap kidobálták a hajóterhet, harmadnap pedig a hajó felszerelését dobálták ki saját kezükkel. Mivel pedig sem a nap, sem a csillagok nem látszottak több napon át, és erős vihar tombolt, végül elveszett megmenekülésünk minden reménye. Minthogy már sokat éheztek is, Sha’ul felállt közöttük, és így szólt: „Az lett volna a helyes, férfiak, ha rám hallgattok, és nem indulunk el Krétából, hogy elkerüljük ezt a veszélyt és ezt a kárt. Én azonban most is azt tanácsolom nektek, hogy bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó. Mert ma éjjel elém állt annak Elohim-nak az ANGYALA (Meleck), akié vagyok, és akinek szolgálok. Ez azt mondta: Ne félj, Sha’ul, neked a császár elé kell állnod, és Elohim neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón. Ezért bizakodjatok, férfiak! Én hiszek Elohim-nak, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta. Egy szigetre kell kivetődnünk.”

Eljött a tizennegyedik éjszaka, mióta az Adrián sodródtunk tovább, amikor éjféltájban azt gyanították a hajósok, hogy valamilyen szárazföldhöz közelednek. Lebocsátották a mérőónt, és húsz ölet állapítottak meg. Amikor pedig kissé továbbmentek, és ismét lebocsátották, tizenöt ölet állapítottak meg. De mivel féltek, hogy esetleg sziklás helyre vetődünk, a hajó farából négy horgonyt vetettek ki, alig várva a virradatot. Ekkor azonban a hajósok meg akartak szökni a hajóról. Le akarták ereszteni a mentőcsónakot a tengerre, azzal az ürüggyel, hogy a hajó orrából akarnak horgonyokat kifeszíteni. Sha’ul azonban így szólt a századoshoz és a katonákhoz: „Ha ezek nem maradnak a hajón, akkor ti sem menekülhettek meg.” A katonák ekkor elvágták a mentőcsónak köteleit, és hagyták, hogy elsodorja az ár. Addig pedig, amíg megvirradt, Sha’ul mindnyájukat arra biztatta, hogy egyenek. Így szólt: „Ma a tizennegyedik napja, hogy étlen várakoztok, és semmit sem ettetek. Ezért intelek titeket, hogy egyetek, mert az is megmeneküléseteket szolgálja. Mert közületek senkinek sem esik le egyetlen hajszál sem a fejéről.” E szavak után vette a kenyeret, hálát adott Elohim-nak mindnyájuk szeme láttára, megtörte, és enni kezdett. Erre mindnyájan nekibátorodtak, és ők is enni kezdtek. Lélekszám szerint kétszázhetvenhatan voltunk a hajón. Miután jóllaktak, a gabonát a tengerbe szórva könnyítettek a hajón. Amikor megvirradt, a szárazföldet nem ismerték fel, de egy öblöt vettek észre, amelynek lapos volt a partja. Elhatározták, hogy ha tudják, erre futtatják rá a hajót. A horgonyokat eloldották, és a tengerben hagyták, egyúttal a kormányrúd tartóköteleit is megeresztették, és az orrvitorlát szélnek feszítve igyekeztek a part felé. Mikor azonban a földnyelvhez értek, ráfuttatták a hajót, amelynek orra befúródva ott maradt mozdulatlanul, hátsó része pedig a hullámveréstől kezdett szakadozni. A katonáknak az volt a szándékuk, hogy megölik a foglyokat, nehogy valaki kiúszva elmeneküljön. De a százados meg akarta menteni Sha’ult, visszatartotta őket elhatározásuktól, és megparancsolta, hogy akik úszni tudnak, azok ugorjanak először a tengerbe, és meneküljenek a szárazföldre, azután a többiek pedig, ki deszkákon, ki a hajó egyéb darabjain. Így történt, hogy mindnyájan szerencsésen kimenekültek a szárazföldre.

Miután megmenekültünk, akkor tudtuk meg, hogy Máltának hívják ezt a szigetet. A barbárok nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk, mert tüzet raktak, és a ránk zúduló eső és a hideg miatt mindnyájunkat befogadtak. Amikor Sha’ul összegyűjtött egy csomó rőzsét, és a tűzre tette, egy vipera jött elő a melegből, és a kezébe mart. Amikor a barbárok meglátták a kezéről lecsüngő mérges kígyót, így szóltak egymáshoz: „Bizonyára gyilkos ez az ember, aki a tengerből kimenekült ugyan, de Elohimi bosszúállás nem hagyja élni.” Ő azonban lerázta a kígyót a tűzbe, és semmi baja sem esett. Azok pedig azt várták, hogy feldagad, vagy hirtelen holtan esik össze. Mikor azonban a hosszas várakozás után azt látták, hogy nem történik semmi baja, megváltozott a véleményük, és azt mondták róla, hogy Elohim.

Azon a környéken volt a sziget elöljárójának, Publiusznak a birtoka, aki befogadott minket, és három napon át nagyon barátságosan megvendégelt. Történt pedig, hogy Publiusz apja lázrohamoktól és vérhastól gyötörve ágynak esett. Sha’ul bement hozzá, és miután imádkozott, rátette a kezét, és meggyógyította. Miután ez megtörtént, a többi beteg szigetlakó is odament hozzá, és ő meggyógyította őket. Ezért nagy megbecsülésben részesítettek minket, és amikor elhajóztunk, elláttak bennünket minden szükséges dologgal.

Három hónap múlva azután elindultunk egy alexandriai hajón, amely a szigeten telelt, és amelynek címerében Dioszkurok voltak. Szirakuzába érkezve ott maradtunk három napig. Innen a part mentén hajózva megérkeztünk Régiumba, és mivel egy nap múlva feltámadt a déli szél, így másnap Puteoliba értünk. Itt testvéreket találtunk, akik kértek, hogy maradjunk náluk hat napig. Így érkeztünk Rómába. Mikor az ottani testvérek hallottak érkezésünkről, elénk jöttek Appiusz fórumáig és Tres Tabernaeig. Amikor Sha’ul meglátta őket, hálát adott Elohim-nak, és megtelt bizakodással.

Amikor megérkeztünk Rómába, Sha’ulnak megengedték, hogy külön lakjék az őt őrző katonával. Három nap múlva magához hívatta a zsidók ottani elöljáróit. Amikor ezek összegyűltek, így szólt hozzájuk: „Atyámfiai, férfiak, bár semmit sem vétkeztem e nép ellen, vagy ősi szokásaik ellen, Yerushalaim-ből mégis foglyul adtak engem a rómaiak kezébe. Miután ezek kihallgattak, szabadon akartak bocsátani, mert semmi halállal büntetendő vétket nem találtak bennem. Mivel azonban ez ellen tiltakoztak a zsidók, kénytelen voltam fellebbezni a császárhoz; de nem azért, mintha népem ellen akarnék vádaskodni. Emiatt kértem, hogy láthassalak titeket, és beszélhessek veletek, hiszen Yiszráel reménységéért viselem ezt a láncot.” Ők pedig ezt mondták erre: „Mi sem levelet nem kaptunk rólad Yehudáól, sem az Atyafiak közül nem jött ide senki, és nem jelentett vagy mondott rólad semmi rosszat. Helyesnek tartjuk tehát, hogy tőled halljuk meg, hogyan gondolkozol. Mert erről az irányzatról tudjuk, hogy mindenfelé ellenzik.” Kitűztek tehát neki egy napot, és akkor sokan eljöttek hozzá a szállására. Sha’ul bizonyságot tett előttük Elohim országáról, és reggeltől estig igyekezett őket meggyőzni Yeshua-ról Moshe törvénye és a próféták alapján. Egyesek hittek a beszédének, mások meg nem hittek. Mivel nem értettek egyet egymással, szétoszlottak, s ekkor Sha’ul ezt az egy igét mondta nekik: „Helyesen szólt a Ruach HaKodesh Yeshayahu próféta által Atyáitokról, amikor ezt mondta: Menj el ehhez a néphez, és mondd meg: Hallván halljatok, és ne értsetek, és látván lássatok, és ne lássátok meg! Mert megkövéredett e nép szíve, és fülükkel nehezen hallottak, és szemüket behunyták, hogy ne lássanak szemükkel, és ne halljanak fülükkel, szívükkel ne értsenek, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. Vegyétek tehát tudomásul, hogy a pogányoknak küldetett el Elohim-nak ez az üdvössége. Ők pedig meg is fogják azt hallani.” (Miután ezt mondta, a zsidók maguk között sokat vitatkozva eltávoztak.)

Sha’ul pedig ott maradt két teljes esztendeig saját bérelt szállásán, és fogadta mindazokat, akik felkeresték. Hirdette Elohim országát, és tanítottaz ÚR Yeshua HaMashiah-ról, teljes bátorsággal, minden akadályoztatás nélkül.