Yahuwah Biblia
Biblia eredeti héber nevekkelRuth
Ruth 1. fejezet
1Abban az időben történt, amikor a bírák bíráskodtak, hogy éhínség támadt az országban. Ezért elment a Yehudai Beit-Lechemből egy férfi, hogy jövevényként lakjék Móáb mezején. Vele volt a felesége és két fia. 2A férfi neve Elimelek volt, a feleségének Naomi, két fiának pedig Mahlón és Kiljón volt a neve. Efrátaiak voltak, a Yehudai Beit-Lechemből. El is jutottak Móáb mezejére, és ott éltek. 3De meghalt Elimelek, Naomi férje, és ott maradt az asszony a két fiával. 4Ezek móábi leányokat vettek feleségül. Az egyiknek Orpá volt a neve, a másiknak Rut. Ott laktak mintegy tíz esztendeig. 5De meghaltak ők is mind a ketten, Mahlón és Kiljón is, úgyhogy az asszony ott maradt két fia és férje nélkül.
6Ekkor útrakelt a menyeivel, hogy hazatérjen Móáb mezejéről, mert meghallotta Móáb mezején, hogy Yahuwah rátekintett népére, és kenyeret adott neki. 7Elment tehát arról a helyről, ahol élt, és vele a két menye. Így mentek az úton visszatérőben Yehuda földjére. 8De ezt mondta Naomi a két menyének: Menjetek, forduljatok vissza, mindegyik az anyja házába! Bánjék veletek Yahuwah olyan szeretettel, amilyennel ti bántatok a meghaltakkal és velem! 9Adja meg nektek Yahuwah, hogy mindegyitek nyugalmat találjon majd a férje házában. Azután megcsókolta őket, és hangosan sírtak. 10És azt mondták neki: Bizony, veled térünk haza a népedhez. 11De Naomi ezt felelte: Forduljatok vissza leányaim! Miért jönnétek velem? Lehetnek-e még fiak a méhemben, akik férjeitek lennének? 12Forduljatok vissza, leányaim, menjetek, mert én már öreg vagyok ahhoz, hogy férjhez menjek. De ha azt mondanám is, hogy van még reménységem, és ha ma éjjel férjhez mennék is, és fiakat szülnék, 13várhattok-e rájuk, amíg felnőnek? Szabad-e benneteket visszatartani attól, hogy férjhez menjetek? Nem, leányaim! Nagyobb az én keserűségem, mint a tiétek, mert elért engem Yahuwah keze. 14Tovább sírtak hangosan, majd Orpá megcsókolta az anyósát, Ruth azonban ragaszkodott hozzá.
15Naomi azt mondta: Látod, a sógornőd visszatért népéhez és Elohim-jaihez. Térj vissza te is a sógornőddel együtt! 16De Ruth azt felelte: Ne unszolj engem, hogy elhagyjalak és visszatérjek tőled. Mert ahová te mégy, odamegyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg. Néped az én népem, és Elohim-od az én Elohim-om. 17Ahol te meghalsz, ott akarok meghalni én is, ott temessenek el engem! Úgy bánjék velem Yahuwah most és ezután is, hogy csak a halál választ el engem tőled! 18Amikor látta, hogy minden Aharon vele akar menni, nem erőltette tovább.
19Így mentek együtt ketten, amíg Beit-Lechembe nem értek. Amikor Beit-Lechembe értek, az egész város megmozdult miattuk, és azt kérdezték: Nem Naomi ez? 20Ő azt mondta nekik: Ne hívjatok engem Naominak, hívjatok inkább Márának, mert nagyon megkeserített engem El-Sháddáj. 21Egész családommal mentem el, és kifosztottan hozott vissza Yahuwah. Miért hívnátok engem Naominak, hiszen megalázott engem Yahuwah, és bajba döntött El-Sháddáj.
22Így tért vissza Naomi, és vele együtt jött menye, a móábi Ruth is Móáb mezejéről. Éppen az árpaaratás kezdetén érkeztek meg Beit-Lechembe.
Ruth 2. fejezet
1Volt Naominak a férje után egy rokona, név szerint Boáz, egy jómódú ember az Elimelek nemzetségéből. 2Azt mondta egyszer a móábi Ruth Naominak: Hadd menjek ki a mezőre kalászt szedni valaki után, akinek megnyerem a jóindulatát! Naomi azt felelte neki: Eredj, leányom! 3El is ment, és kiérve a mezőre, szedegetett az aratók után. Történetesen az Elimelek nemzetségéből származó Boáz szántóföldje volt az. 4Éppen akkor ment ki Boáz is Beit-Lechemből, és azt mondta az aratóknak: Yahuwah legyen veletek! Azok így feleltek neki: Áldjon meg Yahuwah! 5Majd ezt mondta Boáz annak a legénynek, aki az aratók felügyelője volt: Ki ez a fiatalasszony? 6A legény, az aratók felügyelője ezt felelte: Az a móábi fiatalasszony ő, aki Naomival jött meg Móáb mezejéről. 7Azt kérte, hogy hadd szedegessen és gyűjtögessen a kévék között az aratók után. Így jött ide, és talpon van reggeltől mostanáig; alig pihent egy keveset.
8Ekkor azt mondta Boáz Ruthnak: Hallgass ide, leányom! Ne menj te más mezőre szedegetni, ne is menj innen máshová, hanem maradj csak a szolgáim nyomában! 9Legyen szemed a mezőn, ahol aratnak, és menj utánuk! Megparancsoltam a szolgáknak, hogy ne nyúljanak hozzád, és ha megszomjazol, menj az edényekhez, és igyál abból, amiből a szolgák merítenek. 10Ruth arcra borult, a földig hajolt, és ezt mondta Boáznak: Hogyan nyerhettem el jóindulatodat, hogy pártfogásodba vettél, holott én idegen vagyok? 11Boáz így válaszolt neki: Apróra elbeszélték nekem mindazt, amit anyósoddal tettél férjed halála után: hogyan hagytad el apádat, anyádat, szülőföldedet, és hogyan jöttél el egy olyan nép közé, amelyet azelőtt nem is ismertél. 12Fizessen meg tetteidért Yahuwah, legyen bőséges jutalmad Yahuwah-tól, Yiszráel Elohim-játől, akinek a szárnyai alá jöttél oltalmat keresni. 13Az asszony pedig ezt mondta: Milyen jóindulatú vagy hozzám, Yahuwah, hiszen megvigasztaltál engem, és szívesen beszéltél szolgálóddal, pedig én még a szolgálód sem vagyok.
14Az evés idején azt mondta neki Boáz: Jöjj közelebb, egyél kenyeret, és mártsd falatodat az ecetes lébe. Ő tehát leült az aratók mellé. Boáz pörkölt gabonával kínálta, az asszony pedig evett, jóllakott, sőt még hagyott is. 15Azután fölkelt tovább szedegetni. Boáz pedig megparancsolta szolgáinak: Hadd szedegessen a kévék között is, és ne pirongassátok! 16Sőt szándékosan is húzogassatok ki neki a kévékből, és hagyjátok ott, hadd szedje föl, és meg ne szidjátok!
17Így szedegetett a mezőn egész estig. Amikor kicsépelte, amit szedegetett, majdnem egy vékára való árpa lett. 18Fölvette, és hazament a városba. Megmutatta az anyósának, amit szedegetett. Azután elővette, és odaadta neki azt is, amit meghagyott, amikor jóllakott. 19Akkor ezt kérdezte tőle az anyósa: Hol szedegettél, és hol dolgoztál ma? Áldott legyen, aki a pártfogásába vett! Ő megmondta az anyósának, hogy kinél dolgozott, és ezt mondta: Boáz a neve annak a férfinak, akinél ma dolgoztam. 20Ekkor azt mondta Naomi a menyének: Áldja meg őt Yahuwah, aki nem vonta meg szeretetét az élőktől és a holtaktól! Azután azt mondta neki Naomi: Hozzánk tartozó ez az ember, közeli rokonaink közül való. 21A móábi Ruth ezt mondta: Még azt is mondta nekem, hogy járjak a szolgái nyomában, míg csak be nem fejezik az aratást. 22Naomi ezt mondta menyének, Ruthnak: Jól teszed, leányom, ha az ő szolgálóival jársz, akkor nem bántanak más mezőn. 23Ruth tehát Boáz szolgálóinak a nyomában járva szedegetett, amíg be nem fejeződött az árpa és búza aratása. De az anyósánál lakott.
Ruth 3. fejezet
1Egyszer azt mondta neki az anyósa, Naomi: Leányom, keresek én neked otthont, ahol jó dolgod lesz. Nézd csak, a mi rokonunk Boáz, akinek a szolgálóival voltál, ma éjjel árpát szór a szérűn.
2Mosakodj meg, kend meg magad, vedd föl a ruhádat, és menj le a szérűre. Ne mutatkozz az előtt a férfi előtt, amíg be nem fejezte az evést és az ivást.
3Amikor lefekszik, jegyezd meg a helyet, ahol lefekszik, azután menj oda, hajtsd fel a takarót a lábánál, és feküdj oda. Ő majd megmondja neked, hogy mit csinálj. Ruth azt mondta neki: Megteszem mindazt, amit mondasz. 4Le is ment a szérűre, és mindent úgy csinált, ahogyan az anyósa parancsolta.
5Boáz evett, ivott, és jól érezte magát; azután elment, lefeküdt a garmada szélén. Ekkor odalopódzott az asszony, felhajtotta lábánál a takarót, és odafeküdt.
6Éjféltájban a férfi fölriadt és megfordult. Akkor látta meg, hogy egy asszony fekszik a lábánál.
7Megkérdezte: Ki vagy te? Az így felelt: Én vagyok Rut, a szolgálód. Terítsd rá ruhád szárnyát szolgálódra, mert közeli rokon vagy te.
8Ekkor azt mondta Boáz: Áldjon meg Yahuwah, leányom! Hűségedet most még jobban megmutattad, mint előbb, mivel nem jártál az ifjak után, sem szegény, sem gazdag után.
9Ne félj hát, leányom, mindent megteszek érted, amit csak mondasz, hiszen mindenki tudja népem kapujában, hogy derék asszony vagy.
10Igaz ugyan, hogy közeli rokon vagyok, de van nálam közelebbi rokonod is.
11Maradj itt ezen az éjszakán, és ha holnap az vállalja a rokoni kötelezettségét, jó, vállalja! De ha nem akarja vállalni a rokoni kötelezettséget, akkor majd én vállalom. Az élő Yahuwah-ra mondom! Feküdj hát itt reggelig!
12Ott is feküdt a lábánál reggelig. De fölkelt, mielőtt az emberek fölismerhették volna egymást. Boáz ugyanis ezt mondta: Ki ne tudódjék, hogy ez az asszony a szérűre jött!
13Majd ezt mondta: Add csak a rajtad levő nagykendőt, és tartsd ide! Ő odatartotta, Boáz pedig kimért hat mérték árpát, és feladta a vállára; ő maga pedig bement a városba.
14Amikor Ruth hazaérkezett az anyósához, az megkérdezte: Mi történt, leányom? Az pedig elbeszélte neki mindazt, amit a férfi vele tett.
15És ezt mondta: Ezt a hat mérték árpát adta nekem ezekkel a szavakkal: Ne menj üres kézzel az anyósodhoz!
16Naomi azt mondta: Maradj nyugton, lányom, amíg meg nem tudod, hogyan dől el ez a dolog.
17Mert nem nyugszik az a férfi, amíg be nem fejezi ezt a dolgot még ma.
18Naomi így szólt: Maradj veszteg, leányom, míg meg nem tudod, hogyan dől el a dolog. Mert nem nyugszik az a férfi, amíg véghez nem viszi a dolgot még ma.
Ruth 4. fejezet
1Boáz odament a városkapuhoz, és leült. És amikor arra ment az a közeli rokon, akiről Boáz beszélt, ezt mondta: Kerülj erre, ülj ide, atyámfia! Az odament, és leült. 2Azután maga mellé vett Boáz tíz embert a város vénei közül, és ezt mondta: Üljetek ide! És azok leültek. 3Ekkor azt mondta Boáz a legközelebbi rokonnak: A Móáb mezejéről visszatért Naomi el akarja adni azt a darab szántóföldet, amely rokonunké, Elimeleké volt. 4Azt gondoltam, hogy tudomásodra hozom, és megmondom: vedd meg az itt ülők előtt, népem vénei előtt! Ha vállalod a rokoni kötelezettséget, vállald; de ha nem vállalod, mondd meg nekem, hadd tudjam! Mert rajtad kívül nincs más közeli rokon, utánad már én következem. Ő így szólt: Vállalom. 5De Boáz ezt mondta: Amikor a szántóföldet megveszed Naomitól, a móábi Ruthot, a meghaltnak a feleségét is el kell venned, hogy fenntartsd a meghaltnak a nevét örökségében. 6Erre azt felelte a közeli rokon: Azt nem tudom magamra vállalni, mert akkor a saját örökségemet teszem tönkre. Vállald magadra az én rokoni kötelezettségemet, mert én nem tudom vállalni!
7Régen Yiszráelben úgy erősítettek meg minden rokoni kötelezettséggel vagy cserével kapcsolatos ügyet, hogy az egyik fél lehúzta a saruját, és odaadta a másiknak. Ez volt a hitelesítés módja Yiszráelben. 8Amikor tehát a közeli rokon azt mondta Boáznak, hogy szerezd meg te magadnak, akkor lehúzta a saruját. 9Ekkor azt mondta Boáz a véneknek és az egész népnek: Ti vagytok a tanúim, hogy én ma átvettem Naomitól mindazt, ami Elimeleké volt, és mindazt, ami Kiljóné és Mahlóné volt. 10Sőt a móábi Ruthot, Mahlón feleségét is feleségül veszem, hogy fenntartsam a meghaltnak a nevét örökségében, hogy ki ne vesszen a meghaltnak a neve atyjafiai közül lakóhelyének a kapujából. Ti vagytok most ennek a tanúi. 11A kapuban levő egész nép ezt mondta a vénekkel együtt: Tanúk vagyunk! Adja Yahuwah, hogy ez az asszony, aki a házadba megy, olyan legyen, mint Rachel és Leah, akik ketten építették föl Yiszráel házát. Gyarapodjál Efrátában, legyen híres a neved Beit-Lechembe 12Legyen olyan a házad, mint Pérec háza, akit Támár szült Yehudanak, annak az utódnak a révén, akit majd Yahuwah ad neked ettől a fiatalasszonytól!
13Elvette tehát Boáz Ruthot, és az a felesége lett. Bement az asszonyhoz, és Yahuwah megadta neki, hogy teherbe essen; és fiút szült. 14Akkor ezt mondták az asszonyok Naominak: Áldott Yahuwah, aki nem hagyott most téged rokoni támasz nélkül! Legyen híres a neve Yiszráelben! 15Legyen ő életed megújítója, és gondviselőd öreg korodban! Hiszen menyed szülte őt, aki szeret téged, és többet ér neked hét fiúnál. 16Naomi pedig fogta a gyermeket, ölébe vette, és dajkálgatta. 17A szomszédasszonyok nevet adtak neki, és azt mondták: Fia született Naominak! És elnevezték őt Óbédnak. Ez volt David apjának, Yishájnak az apja. 18Ezek Pérec utódai: Pérec nemzette Hecrónt. 19Hecrón nemzette Rámot, Rám nemzette Amminádábot, 20Amminádáb nemzette Nahsónt, Nahsón nemzette Szalmónt, 21Szalmón nemzette Boázt, Boáz nemzette Óbédot, 22Óbéd nemzette Yishájt, Yisháj pedig nemzette Davidot.

NO COPYRIGHT : Az írásokat terjeszteni, kizárólag ingyen, teljes terjedelmükben, a szerző és a forrás feltűntetésével engedélyezett.