Yahuwah Biblia

¹Élt Úc földjén egy Iyov nevű ember, aki feddhetetlen és becsületes ember volt, félte Elohim-ot, és kerülte a rosszat. ²Hét fia és három leánya született neki. ³Hétezer juh, háromezer teve, ötszáz pár ökör és ötszáz szamár volt a jószága, és igen sok szolgája volt. Ez az ember tekintélyesebb volt minden keleti embernél. ⁴Fiai lakomát szoktak tartani odahaza, mindegyik a maga napján. Ilyenkor üzentek három nőtestvérüknek, és őket is meghívták, hogy velük együtt egyenek és igyanak. ⁵Amikor azonban a lakoma napjai sorra lejártak, értük küldött Iyov, és megszentelte őket úgy, hogy korán reggel fölkelt, és annyi égőáldozatot mutatott be, ahányan voltak. Mert azt gondolta Iyov: Hátha vétkeztek a fiaim, és káromolták Elohim-ot szívükben. Így szokott tenni Iyov minden alkalommal.

⁶Történt egy napon, hogy Elohimfiak megjelentek, és megálltak Yahuwah előtt. Velük együtt megjelent a Shatan is. ⁷Yahuwah megkérdezte a Shatant: Honnan jössz? A Shatan ezt felelte Yahuwah-nak: A földön barangoltam, ott jártam-keltem. ⁸Erre ezt mondta Yahuwah a Shatannak: Észrevetted-e szolgámat, Iyovot? Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli Elohim-ot, és kerüli a rosszat. ⁹A Shatan így felelt Yahuwah-nak: Nem ok nélkül féli Iyov Elohim-ot! ¹⁰Hiszen te oltalmazod őt, a házát és mindenét, amije csak van! Keze munkáját megáldottad, és jószága elszaporodott a földön. ¹¹De nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá arra, amije van, majd káromol még téged! ¹²Yahuwah ezt felelte a Shatannak: Mindenét a kezedbe adom, csak rá magára nem vethetsz kezet! És eltávozott a Shatan Yahuwah elől.

¹³Egyszer, amikor Iyov fiai és leányai lakomáztak, és borozgattak elsőszülött testvérük házában, ¹⁴hírnök érkezett Iyovhoz, és így szólt: A marhákkal szántottak, a szamarak pedig mellettük legelésztek. ¹⁵De a sébaiak rájuk rontottak, és elvitték azokat, a legényeket pedig kardélre hányták. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. ¹⁶Még ez beszélt, amikor megérkezett a másik, és így szólt: Elohim-tól tűz hullott az égből, amely megégette, és elpusztította a juhokat és a legényeket. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. ¹⁷Még ez beszélt, amikor megérkezett a másik, és így szólt: A káldeusok három csapatban rajtaütöttek a tevéken, és elvitték azokat, a legényeket pedig kardélre hányták. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. ¹⁸Még ez beszélt, amikor megérkezett a másik, és így szólt: Fiaid és leányaid lakomáztak, és borozgattak elsőszülött testvérük házában. ¹⁹De hirtelen nagy szél támadt a puszta felől, megrendítette a ház négy sarkát, az rászakadt a fiatalokra, és meghaltak. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked.

²⁰Iyov ekkor fölállt, megszaggatta köntösét, és megnyírta a fejét. Azután a földre esve leborult, ²¹és így szólt: Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Yahuwah adta, Yahuwah vette el. Áldott legyen Yahuwah neve!

²²Még ebben a helyzetben sem vétkezett Iyov, és nem követett el megbotránkoztató dolgot Elohim ellen.

¹Történt egy napon, hogy Elohimfiak megjelentek, és megálltak Yahuwah előtt. Velük együtt megjelent a Shatan is, és megállt Yahuwah előtt. Yahuwah megkérdezte a Shatant: Honnan jössz? A Shatan ezt felelte Yahuwah-nak: A földön barangoltam, ott jártam-keltem. ²Erre ezt mondta Yahuwah a Shatannak: Észrevetted-e szolgámat, Iyovot? Nincs hozzá fogható a földön. Feddhetetlen és becsületes ember, féli Elohim-ot, és kerüli a rosszat. Még most is kitartóan feddhetetlen, bár felingereltél ellene, hogy ok nélkül tönkretegyem. ³A Shatan azonban így válaszolt Yahuwah-nak: Bőrért bőrt ad az ember, de az életéért mindent odaad! ⁴Nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá csontjaira és a húsára, majd káromol még téged! ⁵Yahuwah ezt felelte a Shatannak: A kezedbe adom, csak az életére vigyázz!

⁶A Shatan eltávozott Yahuwah színe elől, és megverte Iyovot rosszindulatú fekélyekkel tetőtől talpig. ⁷Iyov fogott egy cserépdarabot, azzal vakarta magát, és hamuba ült. ⁸A felesége ezt mondta neki: Még most is kitartóan feddhetetlen vagy? Átkozd meg Elohim-ot, és halj meg! ⁹De ő így felelt neki: Úgy beszélsz te is, ahogyan a bolondok szoktak beszélni! Ha a jót elfogadtuk Elohim-tól, a rosszat is el kell fogadnunk. Még ebben a helyzetben sem vétkezett Iyov a szájával.

¹⁰Amikor meghallotta Iyov három barátja, hogy mennyi baj érte őt, eljöttek a lakóhelyükről: a témáni Elifáz, a súahi Bildád és a naamái Cófár. ¹¹Megállapodtak egymással, hogy elmennek hozzá, és részvéttel vigasztalják őt. ¹²Amint azonban messziről megpillantották, alig ismertek rá. Hangosan sírni kezdtek, megszaggatták köntösüket, és port szórtak a fejükre. ¹³És mellette ültek a földön hét nap és hét éjjel; de egyik sem szólt hozzá egy szót sem, mert látták, hogy milyen nagy a fájdalma.

¹Végre kinyitotta Iyov a száját,
és megátkozta születése napját.

²Megszólalt Iyov,
és ezt mondta:

³Vesszen el a nap, amelyen születtem,
az éjszaka, mely tudta, hogy fiú fogant!

⁴Legyen sötét az a nap,
ne törődjék vele Elohim odafönt,
ne ragyogjon rajta napsugár!

⁵Vegye birtokba sötétség,
a halál árnyéka,
lakozzék rajta felhő,
nappal is sötétség tegye rémessé!

⁶Azt az éjszakát vak sötétség ragadja el!
Ne kerüljön az év napjai közé,
ne számítsák bele a hónapok számába!

⁷Legyen az az éjszaka meddő,
ne legyen akkor ujjongás!

⁸Rontsák meg, akik képesek megátkozni a nappalt,
felingerelni a Leviátánt.

⁹Sötétüljenek el annak alkonyatán a csillagok,
hiába várjon világosságra,
ne lássa meg a hajnal sugarait,
¹⁰mert nem zárta be anyám méhének ajtaját,
és nem rejtette el szemem elől a nyomorúságot!

¹¹Miért nem haltam meg, mikor megszülettem?
Miért nem múltam ki, mikor anyám méhéből kijöttem?

¹²Miért is vettek engem térdre,
és emlőkre, hogy szopjak?

¹³Akkor most feküdnék,
és békén lennék.

Akkor aludnék,
és nyugalmam volna,
¹⁴a föld királyaival és tanácsosaival,
kik kőhalmokat építettek maguknak,
¹⁵vagy a fejedelmekkel, akiknek aranyuk van,
és ezüsttel töltötték meg házaikat.

¹⁶Vagy miért nem lettem olyan, mint az elásott koraszülött,
mint a világosságot nem látott csecsemők?

¹⁷Ott megszűnik a bűnösök nyugtalansága,
megnyugszanak, akiknek erejük ellankadt.

¹⁸A foglyok ott mindnyájan nyugton vannak,
nem hallják a hajcsárok hangját.

¹⁹Egyforma ott a kicsiny és a nagy,
és a rabszolga megszabadul urától.

²⁰Miért is ad világosságot a nyomorultnak,
és életet a megkeseredett lelkűeknek,
²¹akik várják a halált, de hiába,
pedig jobban keresik, mint a rejtett kincset,
²²akik ujjongva örülnek,
örvendeznek, ha megtalálták a sírt,
²³az útvesztőbe jutott embernek,
akit Elohim kerített be?

²⁴Mert mielőtt eszem, sóhajtozom,
kitör belőlem az ordítás, mint a vízfolyás.

²⁵Mert amitől leginkább rettegtem,
az jött rám,
amitől remegtem,
az ért utol engem.

²⁶Nincs pihenésem,
se csendességem,
nincs nyugalmam,
remegés jön rám.

¹Megszólalt a témáni Elifáz, és ezt mondta:
²Ha beszélni próbálok hozzád, fáraszt-e?
Mert ki tudja itt magába fojtani a szót?
³Hiszen másokat intettél, és a lankadt kezeket erősítetted.
⁴A botladozót talpra állították szavaid,
és a roskadozó térdeket erőssé tetted.
⁵Most, hogy rajtad a sor, fáraszt?
Amikor téged ér csapás, megzavarodsz?
⁶Nem ad bizodalmat Elohim-félelmed,
és reménységet feddhetetlen utad?

⁷Emlékezz csak: pusztult-e el valaki ártatlanul,
és irtottak-e ki valahol becsületes embereket?
⁸Ahogyan én láttam, a hamisságot szántók
és a vészt vetők ugyanazt aratják. ⁹Elohim leheletétől elpusztulnak,
haragja szelétől semmivé lesznek.

¹⁰Az oroszlán ordíthat, a fiatal oroszlán bömbölhet,
de majd kitörnek az oroszlánkölykök fogai!
¹¹Elpusztul a hím oroszlán martalék nélkül,
és elszélednek a nőstény oroszlán kölykei.

¹²Titokzatos szó jutott hozzám,
de csak suttogást fogott fel belőle a fülem,
¹³éjszakai látomásoktól felizgatva,
amikor mély álom száll az emberekre.
¹⁴Rettegés és reszketés fogott el engem,
és rettegés töltötte el minden csontomat.
¹⁵Szellő suhant el az arcom előtt,
felborzolódott a szőr testemen.
¹⁶Megáll, de nem ismerem fel, amit látok.
Egy alak van a szemem előtt, halk hangot hallok:
¹⁷Igaz-e Elohim előtt a halandó?
Alkotója előtt tiszta-e az ember?

¹⁸Hiszen szolgáiban sem bízhat meg,
és angyalaiban is talál hibát.
¹⁹Hát még azokban, akik agyagházban laknak,
amelynek alapja porban van,
és szétmorzsolják mint a molyt!
²⁰Reggeltől estig szétzúzzák,
észrevétlen elpusztulnak örökre.
²¹Összeomlik sátruk, meghalnak bölcsesség nélkül.

¹Kiálts csak!
Válaszol-e valaki?
Melyik szenthez fordulsz?

²Mert az ostobát megöli a bosszúság,
és a balgát halálba kergeti a heveskedés.
³Én magam láttam, hogy egy ostoba gyökeret vert,
de hirtelen elkorhadt a lakóhelyén.
⁴Távol van fiaitól a segítség,
eltapossák őket a kapuban,
nem menti meg senki.

⁵Aratását, melyet tövisek közül vett ki,
megeszi az éhező,
vagyona után liheg a szomjazó.
⁶Nem a porból támad a hamisság,
és nem a földből sarjad ki a vész,
⁷hanem az ember maga szüli a vészt,
melynek szikrái a magasba szállnak.

⁸De én Elohim-hoz fordulok, Elohim-ra bízom ügyemet,
⁹aki hatalmas dolgokat művel, kikutathatatlanul,
csodás dolgokat, megszámlálhatatlanul.
¹⁰Esőt ad a föld színére,
vizet bocsát a mezőkre.
¹¹Magasra emeli az alant levőket,
a gyászolókat oltalmazza segítsége.
¹²Meghiúsítja a ravaszok terveit,
nem alkot kezük maradandót.
¹³Saját ravaszságukkal fogja meg a bölcseket
és a cselszövők tanácsa megdől.
¹⁴Nappal is sötétben botorkálnak,
tapogatóznak délben is, mint éjjel.

¹⁵Megszabadítja szájuk fegyverétől,
az erős kezéből a szegényt.
¹⁶Így lesz reménysége a nincstelennek,
a csalárdság pedig elnémul.

¹⁷Bizony boldog az az ember, akit Elohim megfedd!
El-Sháddáj fenyítését ne vesd meg!
¹⁸Mert ő megsebez, de be is kötöz,
összezúz, de keze meg is gyógyít.
¹⁹Hatszor is megment a nyomorúságból,
hetedszer sem ér veszedelem.
²⁰Éhínségben megment a haláltól,
háborúban a fegyveres kéztől.
²¹Nyelvek ostorától rejtve leszel,
nem kell félned, hogy pusztulás szakad rád.
²²Nevetsz a pusztuláson és éhségen,
nem kell félned a föld vadjaitól,
²³mert a mező kövei is szövetségeseid,
a mezei vadak is kibékülnek veled.

²⁴Megéred, hogy békesség lesz sátradban,
otthonodat vizsgálva, nem lesz benne vétek.
²⁵Megéred, hogy sok utódod lesz,
és sarjadékod annyi, mint földön a fű.
²⁶Érett korban térsz a sírba,
ahogyan a kévéket idejében takarítják be.

²⁷Ezt kutattuk ki, így van ez!
Hallgass rá, és jól jegyezd meg

¹Ekkor megszólalt Iyov, és ezt mondta:
²Bárcsak igazán mérnék meg elkeseredésemet,
szenvedésemmel együtt tennék mérlegre!
³Bizony, súlyosabb a tenger homokjánál,
ezért voltak balgák szavaim.
⁴Mert El-Sháddáj nyilai vannak bennem,
mérgüket issza lelkem,
és Elohim rettentései sorban elérnek engem.

⁵Ordít-e a vadszamár a fűben,
bőg-e az ökör a takarmány mellett?
⁶Megeszik-e az ízetlen ételt sótlanul,
vagy van-e íze a nyers tojásnak?
⁷Érintésétől is iszonyodom:
olyan az, mint a romlott étel.

⁸Bárcsak teljesülne kívánságom,
és beteljesítené Elohim reménységemet!
⁹Bárcsak úgy döntene Elohim,
hogy összezúz, kinyújtaná kezét,
hogy elvágja életem fonalát!
¹⁰Akkor még lenne vigaszom,
tudnék örülni a kíméletlen fájdalomban is,
hogy nem tagadtam meg a szent Elohim beszédét.

¹¹Honnan vegyek erőt a várakozásra?
Mi lesz a végem, ha meghosszabbodik is életem?
¹²Nem vagyok olyan erős, mint a kő,
nem ércből van a testem.
¹³Hát nem kapok segítséget?
El van zárva tőlem a szabadulás?

¹⁴Baráti szeretetre van szüksége a szenvedőnek,
ha elhagyta is El-Sháddáj félelmét.
¹⁵Atyámfiai hűtlenek, mint a patak,
ahogyan a patakok vize eltűnik,
¹⁶amikor zavarosak a jégtől,
ha olvadó hó rejtőzik bennük.
¹⁷De idővel visszahúzódnak, elapadnak,
a hőségben fenékig kiszikkadnak.

¹⁸Letérnek útjukról a karavánok,
de kietlen helyre jutnak, és elpusztulnak.
¹⁹Nézelődnek Téma karavánjai,
a sébai vándorok bennük reménykednek.
²⁰De megszégyenülnek, amiért bennük bizakodtak,
csalódnak, amikor odaérnek.

²¹Így lettetek nekem semmit érővé:
látjátok a borzalmat, és féltek.
²²Mondtam-e, hogy adjatok valamit,
vagy javaitokból vesztegessetek meg valakit érdekemben,
²³hogy mentsetek meg az ellenség kezéből,
váltsatok ki a zsarnokok kezéből?

²⁴Tanítsatok, és elhallgatok,
értessétek meg velem, miben tévedtem!
²⁵Milyen fájdalmas az őszinte beszéd!
De mire való örökös feddésetek?
²⁶Szavakért akartok megfeddeni?
Hiszen a szélnek szól a kétségbeesett ember!
²⁷Ti még az árvára is sorsot vettek,
barátaitokra is alkudoztok!

²⁸Tekintsetek rám végre,
szemetekbe csak nem hazudok!
²⁹Hagyjátok abba, ne legyen álnokság!
Hagyjátok abba, még mindig igazam van!
³⁰Szólt-e nyelvem álnokságot?
Nem érezné-e ínyem a romlást?

¹Csak küzdelem a halandó sorsa a földön,
napjai úgy telnek, mint a napszámosnak!
²Ahogyan a rabszolga eped az árnyék után,
és a napszámos várja a munkabért,
³úgy jutottak nekem hiábavaló hónapok,
nyomorúságos éjszakákkal fizettek ki engem.

⁴Ha lefekszem, azt kérdem:
Mikor kelhetek fel?
Hosszú az este, és tele vagyok nyugtalansággal hajnalig.
⁵Testemet férgek és porkéreg borítja,
bőröm beforrad, és újra kifakad.
⁶Napjaim gyorsabbak a takács vetélőjénél,
és reménytelenül múlnak el.

⁷Gondold meg, hogy csak szellő az életem,
szemem nem lát többé jót.
⁸A rám néző szem nem pillant meg.
Szemed felém fordítod, de már nem vagyok.
⁹Eltűnt a felhő, elszállt.
Éppígy nem jön vissza, aki leszáll a holtak hazájába.
¹⁰Nem tér vissza házába többé,
lakóhelyén sem tudnak róla többé.

¹¹Nem is tartóztatom meg a számat,
beszélni fogok szorongó szellemmel,
panaszkodni fogok keserű szívvel.
¹²Tenger vagyok-e vagy tengeri szörny,
hogy őrséget állítasz ellenem?

¹³Mikor azt gondolom, hogy megvigasztal nyoszolyám,
hordozza panaszomat fekhelyem,
¹⁴akkor álmokkal rémítesz,
látomásokkal rettentesz engem.
¹⁵Inkább választom a fulladást,
inkább a halált, mint e csontvázat.

¹⁶Megvetem az életemet, nem kell tovább!
Hagyj békén, mert időm csak egy lehelet!
¹⁷Micsoda az ember, hogy ily nagyra tartod,
és hogy így törődsz vele?
¹⁸Minden reggel megvizsgálod,
minden pillanatban próbára teszed.

¹⁹Miért nem veszed le rólam a szemed?
Nyálamat sem engeded lenyelni?
²⁰Ha vétkeztem, mit követtem el ellened,
emberek őrzője?
Miért tettél a céltábláddá?
Talán terhedre vagyok?

²¹Miért nem bocsátod meg vétkemet,
miért nem nézed el bűnömet?
Hiszen már a porban fekszem,
mire keresel, már nem leszek.

¹Akkor megszólalt a súahi Bildád, és ezt mondta:
²Meddig beszélsz ilyeneket,
meddig lesz heves szél szádnak beszéde?
³Meghamisítja-e Elohim a jogot,
elferdíti-e El-Sháddáj az igazságot?

⁴Ha fiaid vétkeztek ellene,
hibájukért fizetett meg nekik.
⁵Ha te Elohim-ot keresed,
és El-Sháddájhoz könyörögsz,
⁶ha tiszta és becsületes vagy,
bizonyosan őrködik fölötted,
és békés otthont ad igazságodért.

⁷Bár először kicsiny voltál,
végül igen naggyá leszel.
⁸Kérdezd csak meg az előző nemzedéket,
jegyezd meg, amit kikutattak az atyák!
⁹Mi csak tegnapiak vagyunk,
és semmit sem tudunk,
életünk csak árnyék a földön.
¹⁰Majd ők megtanítanak,
és megmondják neked,
tőlük származnak az értelmes szavak!

¹¹Felnő-e a nád mocsár nélkül?
Megnő-e a sás víz nélkül?
¹²Alig hajt ki, és ha le sem tépik,
akkor is elszárad, minden fűnél előbb.
¹³Így járnak, akik elfeledkeznek Elohim-ról,
az elvetemültek reménysége elvész.
¹⁴Szétfoszlik bizakodásuk,
bizodalmuk olyan, mint a pókháló.

¹⁵Ha házára támaszkodik, nem marad meg,
belekapaszkodik, de nem tud megállni.
¹⁶Virul ugyan a napfényben,
indája túlnő a kerítésen,
¹⁷gyökerei átbújnak a kőrakáson,
megkapaszkodnak a kőhalomban is,
¹⁸de ha kiirtják helyéről, még az is megtagadja őt:
Nem is láttalak!
¹⁹Csak ennyi öröm van az útján.

Azután más nő a földből.
²⁰Nem veti meg Elohim a feddhetetlent,
és nem fogja kézen a gonosztevőket.
²¹Megtölti még szádat nevetéssel,
és ajkaidat ujjongással.
²²Gyűlölőidet szégyen borítja,
és nem lesz sátra a bűnösöknek.

¹Ekkor megszólalt Iyov, és ezt mondta:
²Igaz, tudom, hogy így van:
hogy is lehetne igaza az embernek Elohim-mal szemben?
³Ha kedve támadna vele perbe szállni,
ezer kérdés közül egyre sem tudna válaszolni.

⁴Ki olyan bölcs szívű és hatalmas erejű,
hogy ellene szegülve épségben tudna maradni?
⁵Hegyeket mozdít el, és nem tudják, hogy ő forgatta föl haragjában.
⁶Megrendíti helyén a földet, oszlopai megrendülnek.
⁷Ha parancsol a napnak, nem ragyog fel,
és pecséttel zárja le a csillagokat.
⁸Egymaga feszítette ki az eget,
lépdel a tenger hullámhegyein.
⁹Ő alkotta a Nagymedvét és a Kaszás-csillagot,
a Fiastyúkot és Dél csillagait.

¹⁰Hatalmas dolgokat művel, kikutathatatlanul,
csodás dolgokat, megszámlálhatatlanul.
¹¹Elvonul fölöttem, de nem látom,
elsuhan, de nem veszem észre.
¹²Ha elragad valamit, ki akadályozhatja meg?
Ki mondhatja neki: Mit teszel?

¹³Elohim nem vonja vissza haragját,
meghunyászkodnak előtte a szörnyeteg segítői is.
¹⁴Hát én hogy válaszolhatnék neki,
hogy válogathatnám meg szavaimat vele szemben?
¹⁵Ha igazam volna, sem válaszolhatnék neki;
mint bírámhoz, könyörögnöm kellene.
¹⁶Ha kiáltanék és válaszolna,
akkor sem hinném, hogy figyel hangomra.
¹⁷Hiszen viharral kerget engem,
ok nélkül szaporítja sebeimet.
¹⁸Lélegzetet sem hagy vennem,
hanem keserűséggel lakat jól.

¹⁹A hatalmaskodó erőszakra azt mondja:
Itt vagyok!
A törvénykezésre pedig:
Ki idézhet meg engem?
²⁰Ha igazam lenne is, bűnösnek mondana szája,
ha feddhetetlen lennék is, hamisnak tartana.
²¹Feddhetetlen vagyok!
Nem törődöm magammal, megvetem az életemet.
²²Mindegy! – azt mondom tehát:
Véget vet feddhetetlennek és bűnösnek.

²³Ha ostora hirtelen megöl,
gúnyolja az ártatlanok csüggedését.
²⁴Bűnös ember kezébe jut az ország,
elfedi a bírák arcát.
Ki teszi ezt, ha nem ő?

²⁵Napjaim gyorsabbak a futárnál,
elszaladnak, nem látnak semmi jót.
²⁶Elsuhannak, mint a sáscsónak,
vagy ahogyan a sas lecsap zsákmányára.

²⁷Ha ezt mondom:
El akarom felejteni panaszomat,
vidámra akarom változtatni arcomat,
²⁸megborzadok sok fájdalmamban.
Tudom, hogy nem tartasz ártatlannak.

²⁹Ha tehát bűnös vagyok, minek fárasszam magam hiába?
³⁰Ha hóban mosakodnám is,
ha lúggal tisztítanám is kezemet,
³¹akkor is sárba taszíthatsz,
még ruháim is utálnának engem.

³²Mert ő nem ember, mint én,
akinek azt felelhetném:
Menjünk törvénybe egymással!
³³Nincs is köztünk döntőbíró,
aki mindkettőnkre rátehetné kezét.
³⁴Ha levenné rólam vesszejét,
és rettentése nem ijesztene,
³⁵akkor beszélnék, és nem félnék tőle.
De magamtól ez nem lehetséges.

¹Lelkemből megutáltam életemet.
Szabadjára engedem panaszomat.
Hadd beszéljek keserű szellemmel!
²Azt mondom Elohim-nak:
Ne tarts bűnösnek!
Add tudtomra, miért perelsz velem?

³Jó neked az, hogy nyomorgatsz,
hogy megveted kezed munkáját,
a bűnösök tanácsának pedig kedvezel?
⁴Vajon testi szemeid vannak neked,
és úgy látsz, ahogyan az ember lát?
⁵Olyanok napjaid, mint a halandóé?
Olyanok éveid, mint az emberé?

⁶Hiszen kutatod bűnömet, és keresed vétkemet,
⁷pedig tudod, hogy nem vagyok bűnös,
de senki sem ment meg kezedből!
⁸Kezed formált és alkotott engem,
azután elfordulsz, és el akarsz pusztítani?
⁹Emlékezz csak: úgy formáltál, mint egy agyagedényt,
mégis újra porrá tennél?
¹⁰Nem úgy öntöttél-e, mint a tejet,
és nem úgy oltottál-e, mint a sajtot?

¹¹Bőrbe és húsba öltöztettél,
csontokkal és inakkal szőttél át.
¹²Élettel és szeretettel ajándékoztál meg,
és gondviselésed őrizte lelkemet.
¹³Mégis ezeket rejtegetted szívedben,
tudom, ez volt a szándékod:
¹⁴Ha vétkezem, te számon tartod,
bűnöm alól nem mentesz föl engem.

¹⁵Ha bűnös vagyok, jaj nekem!
Ha igaz vagyok, akkor sem emelhetem föl fejem.
Elégeld meg gyalázatomat, lásd meg nyomorúságomat!
¹⁶Hiszen ha gőgös lennék, oroszlánként rontanál rám,
és ellenem fordítanád csodálatos hatalmadat.
¹⁷Új tanúkat állítanál ellenem,
szaporítanád az engem érő bosszúságot,
sorozatosan támadnának ellenem.

¹⁸Miért is hoztál ki anyám méhéből?
Bár kimúltam volna, és szem ne látott volna!
¹⁹Olyan lennék, mint aki nem is volt,
akit az anyaméhből vittek a sírba!
²⁰Úgyis rövid az időm!

Ha megszűnnék a baj,
és elmaradna tőlem, egy kissé felvidulnék,
²¹mielőtt odamegyek, ahonnan nem térhetek vissza:
a sötétség és a halál árnyékának országába,
²²a vaksötét országba,
a halál árnyékának sötétségébe,
ahol nincs rend,
és a fény is olyan, mint a sötétség.

¹Megszólalt a naamái Cófár, és ezt mondta:
²Nem kell-e felelnünk e sok beszédre?
A bőbeszédűnek legyen igaza?
³Elnémíthatja-e fecsegésed az embereket?
Gúnyolódsz, és nincs, aki megszégyenítsen?
⁴Ezt mondtad:
Tanításom helyes, tiszta voltam a szemedben.

⁵Bárcsak maga Elohim szólalna meg,
és nyitná meg ajkait veled szemben!
⁶Kijelentené neked a bölcsesség titkait,
amely kétszeresen is elég.
Megtudnád, hogy Elohim elnézi bűneid egy részét.
⁷Ki tudod-e találni, mi Elohim titka?
El-Sháddáj tökéletességéig eljuthatsz-e?
⁸Magasabb az az égnél. Mit tehetsz?
Mélyebb a holtak hazájánál. Mit tudhatsz róla?
⁹Terjedelme hosszabb a földnél és szélesebb a tengernél.

¹⁰Ha valakit nyomon követ, elfog, és gyűlés elé állít,
ki akadályozhatja meg?
¹¹Hiszen ismeri a hitvány embereket,
látja az álnokságot, pedig nem is figyel oda.
¹²Az üresfejű ember is válhat értelmessé,
a vadszamár csikaja is születhet emberré.

¹³Ha hozzá fordítod szívedet,
és felé terjeszted kezedet,
¹⁴ha álnokság tapad kezedhez,
távolítsd el, ne engedd, hogy sátradban csalárdság lakozzék!
¹⁵Akkor szégyen nélkül emelheted föl arcodat,
erős leszel, és nem kell félned.

¹⁶Elfelejted a nyomorúságot,
úgy gondolsz rá, mint elmúlt árvízre.
¹⁷Fényesebbé lesz élted a déli verőfénynél,
a homály is olyan lesz, mintha reggel volna.
¹⁸Akkor majd bízol, mert lesz reménységed,
körülnézel és nyugodtan lefekszel.

¹⁹Ha heversz, senki sem riaszt föl,
sőt sokan hízelegnek neked.
²⁰De a bűnösök szemei elsorvadnak,
menedékük elvész;
reménységük csak az, hogy majd kilehelik lelküket.

¹Ekkor megszólalt Iyov, és ezt mondta:
²Azt hiszitek, ti vagytok az egész nép,
és veletek kihal a bölcsesség?
³Nekem is van annyi eszem, mint nektek,
és nem vagyok alábbvaló, mint ti.
Ki ne tudna ilyesféléket?
⁴Nevetséges lettem barátaim előtt,
pedig aki Elohim-hoz kiált, azt ő meghallgatja.
Mégis nevetséges az igaz és feddhetetlen.

⁵A szerencsétlen ember megvetni való –
gondolja, aki biztonságban él –
föl kell taszítani a tántorgókat!
⁶Nyugtuk van a pusztítóknak sátrukban,
biztonságban élnek, akik ingerlik Elohim-ot,
és akik kezükben akarják tartani Elohim-ot.

⁷Kérdezd csak meg az állatokat,
azok is tanítanak,
és az égi madarakat,
azok is tudósítanak.
⁸Vagy elmélkedj a földről,
az is tanít,
a tenger halai is beszélnek neked.

⁹Ki ne tudná mindezekről, hogy Yahuwah keze alkotta őket?
¹⁰Az ő kezében van minden élőnek a léte
és a minden emberi testnek adott lélek.
¹¹A fül különbözteti meg a szavakat,
és az íny ízleli az ételt.
¹²Az öreg emberek bölcsek,
a hosszú életűek megfontoltak.

¹³De tőle van a bölcsesség és hatalom,
övé a tanács és az értelem.
¹⁴Ha ő ront le valamit, nem építik fel,
ha bezár valakit, nem engedik ki.
¹⁵Ha elzárja a vizeket, kiszárad minden,
ha nekiereszti, felforgatják a földet.

¹⁶Tőle van az erő és a siker,
hatalmában van a tévelygő és a tévelygésbe vivő.
¹⁷Tanácsadókat tesz bolonddá,
és bírákból űz gúnyt.
¹⁸Királyok bilincseit nyitja ki,
és övet köt derekukra.
¹⁹Papokat tesz bolonddá,
hatalmasokat ügyefogyottá.

²⁰Megbízhatóktól vonja meg a szót,
vének ítélőképességét veszi el.
²¹Előkelőkre zúdít megvetést,
hatalmasok övét lazítja meg.
²²Mély, sötét titkokat leplez le,
napvilágra hozza a homályos dolgokat.

²³Népeket tesz naggyá,
majd elpusztítja őket,
népek határát terjeszti ki,
azután elűzi őket.
²⁴Elveszi az ország népe vezetőinek eszét,
és hagyja, hogy bolyongjanak az úttalan pusztában.
²⁵Sötétben tapogatóznak világosság nélkül,
hagyja, hogy bolyongjanak, mint a részegek.

¹Mindezt saját szememmel láttam,
fülemmel hallottam, és megértettem.
²Én is tudom, amit ti tudtok,
nem vagyok alábbvaló, mint ti.
³Ezért El-Sháddájval akarok beszélni,
Elohim-mal szemben akarok védekezni.

⁴Mert hazugságot kentek rám,
mindnyájan mihaszna orvosok vagytok.
⁵Bár elhallgatnátok egészen,
akkor bölcsek maradnátok!
⁶Hallgassátok meg védekezésemet,
és figyeljetek ajkam ellenvetéseire.

⁷Elohim érdekében beszéltek álnokságot?
Az ő érdekében beszéltek hamisságot?
⁸Neki akarjátok pártját fogni,
vagy Elohim mellett perbe szállni?
⁹Jó lesz-e, ha megvizsgál benneteket?
Becsaphatjátok-e, ahogyan becsapjátok az embereket?

¹⁰Szigorúan megbüntet titeket,
ha titokban személyválogatók vagytok.
¹¹Nem ijedtek meg fenséges voltától?
Nem fog el benneteket rettegés?
¹²Jeles mondásaitok hamuba írt példázatok,
sáncaitok agyagsáncok.

¹³Hallgassatok már el, hadd beszéljek én,
bármi történjék is velem!
¹⁴Miért szaggatnám fogaimmal testemet,
miért tenném kockára életemet?
¹⁵Hiszen megölhet engem!
Nem is reménykedem!
Csak utaimat akarom védeni előtte.
¹⁶Már az is segítség nekem,
hogy elvetemültek nem kerülhetnek elé.

¹⁷Azért hallgassatok figyelmesen szavamra,
fületekkel magyarázatomra.
¹⁸Íme, előterjesztem ügyemet!
Tudom, hogy nekem van igazam.
¹⁹Van-e, aki perbe száll velem?
Akkor elhallgatok és kimúlok.

²⁰Csak kettőt ne tégy velem,
színed elől akkor nem rejtőzöm el:
²¹vedd le rólam kezed,
ne rémíts és ne ijessz engem!
²²Szólj hozzám, és én válaszolok,
vagy én beszélek, és te felelj nekem!

²³Mi a bűnöm, mi a vétkem?
Hitszegésem és vétkem ismertesd meg velem!
²⁴Miért rejted el arcodat,
miért tartasz ellenségednek?
²⁵Elsodort falevelet rémítesz,
és száraz szalmaszálat üldözöl,
²⁶hogy ily sok keserűséget róttál rám,
s ifjúkori bűneimért fizetsz meg nekem?!

²⁷Béklyót tettél a lábamra,
ellenőrzöd minden ösvényemet,
még lábam nyomát is megjegyzed!
²⁸Korhadtan mállok szét,
mint a molyrágta ruha.

¹Az asszonytól született ember rövid életű, tele nyugtalansággal.
²Kihajt, mint a virág, majd elfonnyad, árnyékként tűnik el, nem marad meg.
³Még az ilyen embert is rossz szemmel nézed, engem is törvénybe idézel?!
⁴Van-e tiszta ember, tisztátalansággal nélküli?
Nincs egyetlenegy sem.

⁵Ha meg vannak határozva napjai,
ha számon tartod hónapjait,
ha határt szabtál neki, amit nem léphet át,
⁶akkor légy hozzá elnéző,
hogy békén lehessen, és legyen annyi öröme, mint egy napszámosnak!

⁷Még a fának is van reménysége:
ha kivágják, újból kihajt, és nem fogynak el hajtásai.
⁸Még ha elvénül is a földben gyökere,
ha elhal is a porban csonkja,
⁹a víz illatától kihajt, ágakat hoz, mint a csemete.

¹⁰De ha a férfi meghal, lehanyatlik,
ha az ember kimúlik, hova lesz?
¹¹Elfogyhat a víz a tengerből,
a folyó kiszikkadhat, kiszáradhat,
¹²de az ember nem kel föl, ha egyszer lefeküdt:
az egek elmúltáig sem ébrednek föl,
nem serkennek föl alvásukból.

¹³Bárcsak elrejtenél a holtak hazájában,
ott rejtegetnél haragod elmúltáig!
Kiszabnád időmet, azután újra gondolnál rám.
¹⁴Ha meghal a férfiú, életre tud-e kelni?
Akkor egész küzdelmes életemen át is tudnék várni,
míg csak be nem következik a fordulat.

¹⁵Szólnál hozzám, és én válaszolnék,
kívánkoznál kezed alkotása után.
¹⁶Akkor még lépteimet is megszámlálnád,
de nem tartanád számon vétkemet.
¹⁷Zacskóban volna lepecsételve minden vétkem,
és eltörölnéd bűneimet.

¹⁸Még a hegy is szétomlik, ha ledől,
és a kőszikla is elmozdul helyéről.
¹⁹A köveket is lekoptatja a víz,
a föld porát is elsodorja az ár.
Így pusztítod el a halandó reménységét.
²⁰Hatalmaskodol rajta szüntelen, s el kell mennie.

Eltorzítod arcát, és úgy bocsátod el.
²¹Ha tisztességre jutnak fiai, ő nem tudja.
Ha semmibe veszik őket, nem veszi észre.
²²Teste csak saját fájdalmát érzi,
lelke csak magát gyászolja.

¹Megszólalt a témáni Elifáz, és ezt mondta:
²Szólhat-e a bölcs, ha tudása légből kapott,
és csak keleti széllel fújta fel magát?
³Vitatkozhat-e haszontalan beszéddel és semmit érő szavakkal?
⁴Te már Elohim-félelmet is semmibe veszed,
megcsonkítod az áhítatot is Elohim színe előtt.
⁵A bűn tanítja erre a szádat,
és a ravaszok nyelvét választottad.
⁶Saját szád tesz bűnössé, nem én,
és ajkaid vallanak ellened.

⁷Talán te születtél először az emberek között,
és előbb keletkeztél a halmoknál?
⁸Talán kihallgattad Elohim titkát,
és magadhoz ragadtad a bölcsességet?
⁹Mit tudsz, amit mi nem tudunk?
Mihez értesz, ami nálunk nincs meg?
¹⁰Ősz is, meg öreg is akad közöttünk,
jóval idősebb apádnál.

¹¹Kevésnek tartod Elohim vigasztalását
és a hozzád szelíden szóló beszédet?
¹²Hova ragadott el a szíved, és miért villognak szemeid,
¹³hogy Elohim ellen fordítod lelkedet,
és ily szavakat ejtesz ki a szádon?
¹⁴Hogyan lehetne tiszta a halandó,
és igaz ember az, ki asszonytól született?
¹⁵Hiszen még szentjeiben sem bízhat,
a menny sem elég tiszta szemében.
¹⁶Mennyivel kevésbé az utálatos és romlott ember,
aki úgy issza az álnokságot, mint a vizet!

¹⁷Tanítalak téged, hallgass rám,
mert amit megláttam, azt beszélem el,
¹⁸amit a bölcsek hirdettek, s nem titkolták el azt,
ami atyáiktól való.
¹⁹Egyedül nekik adatott ez az ország,
és közöttük nem járt idegen.
²⁰A bűnös minden nap gyötrődik,
az erőszakos ember évei meg vannak számlálva.

²¹Rémítő hangok vannak a fülében,
béke idején tör rá a pusztító.
²²Maga sem hiszi, hogy elkerülheti a sötétséget,
mert fegyver leselkedik rá.
²³Kenyér után bolyong, hogy hol találna?
Tudja, hogy közel van hozzá a sötétség napja.
²⁴Szorongató szükség ijesztgeti,
erőt vesz rajta, mint rohamra kész király,
²⁵mert Elohim ellen nyújtotta ki kezét,
El-Sháddájjal szemben hősködött.

²⁶Nekiszegzett nyakkal rohant ellene,
szegekkel sűrűn kivert pajzsával.
²⁷Mivel zsír fedi az arcát,
és háj rakódott a tomporára;
²⁸pusztulásra szánt városokban lakott,
házakban, ahol nem szabad lakni,
mert romhalmazzá lesznek.
²⁹Nem gazdagodik meg, nem marad meg vagyona,
és nem hajlik földig a kalásza.

³⁰Nem kerüli el a sötétséget,
hajtásait hőség szárítja el, Elohim szele sodorja el.
³¹Ne bízzék hiábavalóságban,
mert csalódik: hiábavalóságot kap helyette cserébe.
³²Időnap előtt vége lesz,
ágai nem zöldülnek ki,
³³mint ahogy a szőlő ledobja az éretlen szemeket,
és az olajfa elhullatja virágát.

³⁴Mert az elvetemültek közössége terméketlen,
és tűz emészti meg a vesztegetéssel szerzett sátrakat.
³⁵Nyomorúságot fogannak,
bajt szülnek és méhükben csalás érlelődik.

¹Akkor megszólalt Iyov, és ezt mondta:

²Ilyesmit eleget hallottam.
Nyomorúságos vigasztalók vagytok mindnyájan!

³Vége lesz-e már az üres beszédnek?
Vagy mi bajod van, hogy így válaszolsz?

⁴Én is tudnék úgy beszélni, mint ti,
csak volnátok ti az én helyemben!
Tudnék én is szép szavakat mondani nektek,
rázhatnám gúnyosan a fejemet.

⁵Szájjal erősíthetnélek titeket,
ajkaim részvétével enyhíthetnélek.

⁶Ha beszélek, nem enyhül fájdalmam.
Ha abbahagyom, akkor sem múlik el.

⁷Kimerített már engem.
Elpusztítottad egész családomat.

⁸Megragadtál!
Tanúvá lett, ellenem támadt,
engem vádol elesett állapotom.

⁹Haragja marcangolt, és üldözött engem.
Fogait csikorgatja ellenem,
villogó szemmel néz rám ellenségem.

¹⁰Feltátották ellenem szájukat,
gyalázkodva arcul vertek,
együtt vonulnak ellenem.

¹¹Elohim kiszolgáltat engem az álnokoknak,
és a bűnösök kezébe juttat.

¹²Nyugton voltam, de összetört.
Nyakon ragadott és szétzúzott,
céltáblájául tett ki engem.

¹³Körülvettek engem íjászai,
felhasítja veséimet kíméletlenül,
epémet kiontja a földre.

¹⁴Rést rés után tör rajtam,
és rám rohan, mint valami hős.

¹⁵Zsákruhát varrtam bőrömre,
és porba hajtottam büszkeségemet.

¹⁶Arcom a sírástól kivörösödött,
szempilláimon a halál árnyéka van.

¹⁷Pedig nem tapad kezemhez erőszak,
és imádságom tiszta.

¹⁸Föld, ne takard el véremet,
ne némuljon el segélykiáltásom!

¹⁹Most is van tanúm a mennyben,
aki mellettem bizonyít a magasságban.

²⁰Saját barátaim csúfolnak!
Álmatlanul tekintek Elohim-ra,

²¹hogy igazolja a férfiút Elohim-nál,
s az embert embertársával szemben.

²²Mert ez a néhány esztendő eltelik,
és én nem térek vissza az ösvényről, amelyen elmegyek.

²³Lelkem elalélt, napjaim elfogynak,
a sír vár reám.

¹Lelkem összetört,
napjaim kialvóban vannak:
a temető vár énrám!
²Bizony, gúnyolódásban van részem!
Gáncsoskodásaik miatt virraszt szemem.
³Tedd meg, vállalj értem kezességet!
Ki más kezeskednék értem?

⁴Mert szívükből eltávolítottad az értelmet,
azért nem engeded fölülkerekedni őket.
⁵Aki haszonért jelenti föl embertársait,
annak a fiai hiába fognak sóvárogni.
⁶Szóbeszéd tárgyává tett a népek előtt,
olyan vagyok, mint akit arcul köptek.

⁷Tekintetem elhomályosodott a bosszúság miatt,
minden tagom olyan, mint az árnyék.
⁸Elszörnyednek ezen a becsületes emberek,
és az ártatlan felindul az elvetemült miatt.
⁹De az igaz ragaszkodik a maga útjához,
és a tiszta kezű ereje megnő.

¹⁰De jöjjetek csak mindnyájan újra,
úgysem találok bölcset köztetek!
¹¹Napjaim elmúltak, szétfoszlottak terveim,
szívemnek vágyai.
¹²Ők az éjszakát nappallá akarják változtatni,
mintha a világosság közelebb lenne, mint a sötétség.

¹³Ha abban kell reménykednem,
hogy a holtak hazája a házam,
a sötétségben vetettem meg az ágyam,
¹⁴ha a sírgödröt kell atyámnak neveznem,
a férgeket pedig anyámnak és nénémnek,
¹⁵hol van akkor az én reménységem?
Ki láthat itt reménysugárt?

¹⁶Velem száll le a holtak hazájába,
ha majd együtt a porba hanyatlunk.

¹Megszólalt a súahi Bildád, és ezt mondta:
²Mikor hagytok már fel a szavakkal?
Gondolkozzatok, és aztán beszéljünk!
³Miért tartasz bennünket állatnak, és miért nézel ostobának?

⁴Ha magadat marcangolod haragodban,
talán elpusztul miattad a föld,
és elmozdul helyéről a kőszikla?
⁵Sőt, a bűnösök világossága kialszik,
tüzük lángja nem fénylik.
⁶A világosság elsötétedik sátrában,
mécsese kialszik mellette.

⁷Erőteljes léptei megrövidülnek,
saját tanácsa buktatja el.
⁸Mert lába hálóba bonyolódik,
és kelepcébe kerül.
⁹Sarkát csapda ragadja meg,
és hurok feszül rá.
¹⁰Kötél van elrejtve számára a földön,
és csapda van ösvényén.

¹¹Körös-körül félelmek rémítik,
és kergetik lépten-nyomon.
¹²Éhesen vár rá a nyomorúság,
és kész a veszedelem, hogy elbuktassa.
¹³Darabonként rágja le a bőrét,
darabonként rágja a halál kezdete.

¹⁴El kell szakadnia biztonságos sátrától,
és oda kell lépnie a borzalmak királya elé.
¹⁵Sátrában nem az övéi laknak,
lakóhelyére kénkövet szórnak.
¹⁶Alul elszáradnak gyökerei,
és felül lefonnyad az ága.

¹⁷Emlékezete eltűnik a földről,
és nem emlegetik nevét az utcán.
¹⁸Világosságból sötétségbe taszítják,
a föld kerekségéről elűzik.
¹⁹Utódja és sarjadéka nem lesz népe között,
senkije sem marad lakóhelyén.

²⁰Végnapján elszörnyednek a nyugaton lakók,
és iszonyat fogja el a keleten lakókat.
²¹Bizony, így jár az álnokok hajléka,
annak lakóhelye, aki nem akar Elohim-ról tudni.

¹Ekkor megszólalt Iyov, és ezt mondta:
²Meddig kínozzátok még lelkemet,
meddig akartok még szavaitokkal összetörni?
³Már tízszer is gyaláztatok engem.
Nem szégyellitek, hogy így gyötörtök?

⁴Ha valóban tévedtem is,
énrajtam marad a tévedésem.
⁵Ha valóban fölém akartok kerekedni,
és rám akarjátok bizonyítani a gyalázatot,
⁶akkor pedig tudjátok meg,
hogy Elohim nyomorított meg,
és ő kerített hálójába engem.

⁷Ha erőszak miatt kiáltozom, nem kapok választ.
Segítségért kiáltok, de nem véd a törvény.
⁸Eltorlaszolta utamat, nem mehetek tovább,
ösvényeimre sötétséget borított.
⁹Dicsőségemtől megfosztott, levette fejemről a koronát.
¹⁰Kitépte reménységemet, mint valami fát,
letördelt körös-körül: tönkrementem.

¹¹Fellángolt ellenem haragja,
és ellenségének tekintett engem.
¹²Együtt támadtak csapatai,
utat törtek ellenem, tábort vertek sátram körül.
¹³Rokonaimat eltávolította mellőlem,
ismerőseim egészen elidegenedtek tőlem.
¹⁴Szomszédaim elhagytak, ismerőseim elfelejtettek.

¹⁵A házamban élők és szolgálóim idegennek tartanak,
rám sem ismernek többé.
¹⁶Szolgámnak kiáltok, de nem válaszol,
még ha könyörgök is neki.
¹⁷Feleségem undorodik leheletemtől,
testvéreim iszonyodnak tőlem.
¹⁸Még a kisgyermekek is megvetnek,
ha föl akarok kelni, kicsúfolnak.

¹⁹Utál minden bizalmas barátom.
Akiket szerettem, ellenem fordultak.
²⁰Bőröm és húsom a csontomhoz tapad,
csak a fogam húsa maradt meg.
²¹Könyörüljetek, könyörüljetek rajtam, barátaim,
mert Elohim keze vert meg engem!
²²Miért üldöztök, mint Elohim,
miért nem elégedtek meg testemmel?

²³Bárcsak leírnák szavaimat,
bárcsak följegyeznék egy könyvbe,
²⁴vas íróvesszővel és ólommal
minden időkre kősziklába vésnék!
²⁵Mert én tudom, hogy az én megváltóm él,
és utoljára megáll a por fölött,
²⁶s ha ez a bőröm lefoszlik is,
testemben látom meg Elohim-ot.

²⁷Saját magam látom meg őt,
tulajdon szemeim látják meg, nem más,
bár veséim is megemésztetnek.
²⁸Ha ezt mondjátok:
Mivel kényszerítsük őt, hogy megtaláljuk bajának a gyökerét,
²⁹akkor rettegjetek a fegyvertől,
mert a harag fegyveres büntetést szül,
és megtudjátok, hogy van ítélőbíró.

¹Megszólalt a naamái Cófár, és ezt mondta:
²Azért kényszerít ingerültségem feleletre,
s amiatt van nyugtalanság bennem,
³mert megszégyenítő kioktatást hallok.
De értelmes lelkem megadja a választ.

⁴Tudod-e azt, hogy ősidőktől fogva,
amióta csak ember került a földre,
⁵a bűnösök vigadozása rövid ideig tart,
és az elvetemültek öröme egy pillanat?
⁶Ha az égig nőne is büszkesége,
és a felleget érné is feje,
⁷semmivé lesz örökre, mint a ganéj,
és akik látták, majd ezt mondják:
Hova lett?

⁸Elrepül, mint az álom, és nem találják.
Eltűnik, mint az éjszakai látomás.
⁹Nem ragyog már rá senkinek a szeme,
lakóhelyén nem törődnek többé vele.
¹⁰Fiai a nincstelenek kedvében járnak,
és vagyonát kiereszti kezéből.

¹¹Ha csontjai tele is voltak ifjú erővel,
az vele együtt a porba hanyatlik.
¹²Ha édes szájában a gonoszság,
és nyelvével szopogatja azt,
¹³ha sajnálja azt lenyelni,
és ínye között tartogatja,
¹⁴edele átváltozik gyomrában,
viperaméreggé lesz benne.

¹⁵Gazdagságot nyelt, de kihányja,
hasából is kihajtja Elohim.
¹⁶Vipera mérgét szívja,
áspiskígyó marása gyilkolja meg,
¹⁷hogy ne gyönyörködjék a folyóvizekben,
a tejjel és mézzel folyó patakokban.

¹⁸Elveszíti, amit szerzett,
nem élvezheti,
cserével nyert gazdagságának sem örülhet.
¹⁹Hiszen tönkretette, cserbenhagyta a nincsteleneket.
Házat rabolt, de nem építi tovább.
²⁰Mivel gyomra nem tudta, mi az elég,
értékeit nem mentheti meg.
²¹Falánksága semmit sem hagyott meg,
ezért nem lesz tartós jóléte.

²²Bár nagy bőségben él,
szorult helyzetbe jut,
lesújt rá az összes nyomorult keze.
²³Amikor meg akarja tölteni a hasát,
rábocsátja izzó haragját,
záporként hullatja rá evés közben.

²⁴Amikor vasfegyver elől menekül,
ércíjjal lövik át.
²⁵Kirántja, és kijön a hátából,
csillogó nyíl az epéjéből.
Rémület fogja el.
²⁶Rejtett kincseire teljes sötétség vár,
majd megemészti a még föl nem szított tűz.

Veszedelem éri, aki sátrába menekült.
²⁷Leleplezi bűnét az ég,
és ellene támad a föld.
²⁸Házának jövedelmét elhurcolják,
szétfolyik Elohim haragja napján.
²⁹Ezt kapja a bűnös ember osztályrészül Elohim-tól,
ezt örökli beszédéért Elohim-tól.

¹Akkor megszólalt Iyov, és ezt mondta:
²Hallgassátok meg figyelmesen szavamat,
ezzel vigasztaljatok!
³Tűrjétek el, ha én is beszélek,
s miután beszéltem, gúnyolhattok.

⁴Hiszen nem emberek miatt panaszkodom,
nem ok nélkül türelmetlenkedem!
⁵Forduljatok felém, szörnyedjetek el,
és tegyétek kezeteket a szátokra!
⁶Ha rágondolok, megzavarodom,
és reszketés fogja el testemet.

⁷Miért maradhatnak életben a bűnösök?
Magas kort érnek el, sőt meg is gazdagodnak.
⁸Ivadékaik előttük jutnak jómódba,
sarjadékaik szemük láttára.
⁹Házukban békesség van, rettegés nélkül,
nincs rajtuk Elohim vesszeje.

¹⁰Bikája hág, és nem hiába,
tehene ellik, és nem vetél el.
¹¹Kieresztik kisfiaikat, mint a juhokat,
és ugrándoznak gyermekeik.
¹²Dob és citera mellett énekelnek,
és síp hangjánál örvendeznek.

¹³Jólétben töltik napjaikat,
és csendesen szállnak le a holtak hazájába.
¹⁴Azt mondták Elohim-nak:
Távozz tőlünk, nem akarunk tudni utaidról!
¹⁵Mert kicsoda El-Sháddáj, hogy szolgáljuk,
és mi hasznunk abból, ha hozzá folyamodunk?

¹⁶Pedig jólétük nincs a kezükben.
A bűnös tanácsoktól távol tartom magam!
¹⁷Hányszor kialszik a bűnösök mécsese,
veszedelem éri őket, és pusztulást osztogat Elohim haragja!

¹⁸Olyanok lesznek, mint a szél hordta törek,
és mint a polyva, melyet elragadott a forgószél.
¹⁹Csak fiainak tartogat veszedelmet Elohim?
Neki fizet meg, majd megtudja!
²⁰Saját szemével látja meg romlását,
és El-Sháddáj izzó haragját issza.

²¹Mert mit törődik már halála után háza népével,
ha hónapjainak száma elfogyott?
²²Kioktathatja-e valaki Elohim-ot?
Hiszen ő ítélkezik a magasság lakói fölött is!

²³Az egyik meghal ereje teljében,
minden gondtól mentesen és nyugodtan.
²⁴Lágyéka tele van kövérséggel,
csontjaiban zsíros velő van.
²⁵A másik pedig meghal keserű szellemmel,
mert nem élvezte a jót.

²⁶Egyformán a porba kell feküdniük:
ellepik őket a férgek.
²⁷Látjátok, ismerem gondolataitokat,
és az ellenem szőtt fondorlatokat.
²⁸Mert azt mondjátok:
Hol van az előkelők háza,
hol van a sátor, ahol a bűnösök laknak?

²⁹Hát nem kérdeztétek meg azokat,
akik utazni szoktak,
és nem ismeritek intéseiket,
³⁰hogy a veszedelem napját Elohim a gonoszoknak tartogatja,
és a harag napja felé viszi őket?

³¹Ki veti szemére dolgait,
ki fizet meg neki tetteiért?
³²Ha kiviszik a temetőbe,
sírdombja fölött őrködnek.
³³Édesek neki a völgy hantjai,
és sok ember vonul utána,
meg előtte is számtalan.

³⁴Miért akartok hiábavalósággal vigasztalni?
Válaszaitokból a rosszindulat beszél.

¹Megszólalt a témáni Elifáz, és ezt mondta:
²Használhat-e az ember Elohim-nak?
Hiszen csak önmagának használ az okos.
³Mi öröme telik El-Sháddájnak abban, hogy te igaz vagy?
Van-e haszna abból, hogy te feddhetetlenül élsz?

⁴Talán azért fenyít téged, mert féled őt,
ezért száll perbe veled?
⁵Bizony sok gonoszságod van,
és bűneidnek se vége, se hossza!
⁶Hiszen zálogot vettél atyádfiaitól ok nélkül,
és meztelenre vetkőztetted őket.
⁷A szomjazónak nem adtál vizet inni,
az éhezőtől megtagadtad a kenyeret.

⁸A hatalmaskodóé az ország,
a kiváltságosok laknak benne.
⁹Az özvegyeket üres kézzel bocsátottad el,
az árvák karjait összetörted.
¹⁰Ezért vannak körülötted csapdák,
és hirtelen rémület ijeszt téged.
¹¹Sötétség lep meg; nem látsz,
vízáradat borít el.

¹²Mennyei magasságban van Elohim!
Nézd, milyen magasan ragyognak a csillagok!
¹³És te azt kérdezted: Mit tud Elohim?
Ítélkezhet-e a sötét felhőn keresztül?
¹⁴Sűrű felhők rejtik el őt,
nem lát, és az ég peremén jár-kel.

¹⁵Követed-e az ősidők ösvényét,
amelyet álnok emberek tapostak,
¹⁶akik időnap előtt ragadtattak el,
és alapjukat elmosta az ár?
¹⁷Azt mondták Elohim-nak:
Távozz tőlünk! Mit tehet értünk El-Sháddáj?
¹⁸Ő mégis megtöltötte házukat javaival.

A bűnös tanácsoktól távol tartom magam!
¹⁹Ezt látva, örülnek az igazak,
az ártatlan pedig így gúnyolja őket:
²⁰Bizony, kiirtották ellenségeinket,
tűz emészti meg még maradékukat is!
²¹Légy bizalommal Elohim-hoz, békülj meg vele,
mert ennek jó eredménye lesz.

²²Fogadd el szájából a tanítást,
és szívleld meg mondásait!
²³Ha megtérsz El-Sháddájhoz, felépülsz,
és eltávolítod az álnokságot sátradból.
²⁴Porba dobod az aranyat,
patak kövei közé az ófíri aranyat,
²⁵és akkor El-Sháddáj lesz az aranyad és válogatott ezüstöd.

²⁶Akkor majd El-Sháddájban gyönyörködsz,
és arcodat Elohim-hoz emeled.
²⁷Ha könyörögsz hozzá, meghallgat,
te pedig teljesíted fogadalmaidat.
²⁸Ha valamit elhatározol, meglesz,
világosság ragyogja be utadat.

²⁹Ha megaláztak, mondd azt, hogy gőgös voltál,
mert azon segít Elohim, aki lesüti a szemét.
³⁰Még azt is megmenti, aki nem ártatlan,
mert ha tiszta lesz a kezed, megmenekülsz.

¹Akkor megszólalt Iyov, és ezt mondta:
²Most is csak lázongás, ha panaszkodom,
kezemmel kell elfojtanom sóhajtásomat.
³Bár tudnám, hogy hol találom Elohim-ot!

Elmennék a trónusáig,
⁴eléje terjeszteném ügyemet,
tele lenne szám szemrehányással,
⁵hogy megtudjam, milyen szavakkal válaszol,
és hogy megértsem, mit is mond nekem:
⁶teljes erővel perel-e majd velem, vagy pedig csak figyel rám?

⁷Becsületes emberként vitatkoznék vele,
és végleg fölmentene engem a bírám.
⁸De ha kelet felé megyek, nincs ott,
ha nyugat felé, nem veszem észre.
⁹Ha északon működik, nem látom,
ha délre fordul, ott sem láthatom.

¹⁰Csak ő tudja, milyen úton járok.
Ha megvizsgál, kiderül, hogy arany vagyok.
¹¹Szorosan járok a nyomában,
az ő útján maradok, nem térek le róla.
¹²Ajkának parancsából nem engedek,
keblembe zártam szája mondásait.

¹³Mert ő ugyanaz marad.
Ki változtathatná meg?
Véghezviszi, amit lelke kíván.
¹⁴Bizony, beteljesíti, amit kiszabott rám.
Ilyesfélét gyakran szokott tenni.

¹⁵Ezért megrettenek színe előtt,
ha csak rá gondolok is, rettegek tőle.
¹⁶Mert Elohim csüggesztette el szívemet,
El-Sháddáj rettentett meg engem.
¹⁷Mert nem a sötétség miatt kell elnémulnom,
nem az arcomat borító sűrű homály miatt.

¹Miért nincsenek El-Sháddáj-nál (Mindenhatónál) ítéletre fenntartott idők,
miért nem láthatják ítéletének napjait, akik őt ismerik?
²Határokat mozdítanak el, nyájakat rabolnak el, és legeltetik.
³Az árvák szamarát elhajtják, az özvegyek ökrét zálogul elveszik.
⁴Lekergetik az útról a szegényeket, meg kell lapulnia az ország minden nyomorultjának.
⁵Olyanok, mint vadszamarak a pusztában: kimennek, hogy munkájukkal harapnivalót keressenek,
mert a pusztaság ad kenyeret gyermekeinek.
⁶A bűnösök mezején szereznek takarmányt, és az ő szőlőjükben szedegetnek.
⁷Mezítelenül hálnak, ruhátlanul, még hidegben sincs takarójuk.
⁸Zivatar áztatja őket a hegyekben, sziklába kapaszkodnak, ha nincs menedékhelyük.

⁹Letépik az emlőről az árvát, és zálogul viszik el a szegénytől.
¹⁰Mezítelenül járnak, ruhátlanul, és éhezve hordják a kévét.
¹¹Mások házában ütnek olajat, taposnak a borsajtókban, mégis szomjaznak.
¹²A városban haldoklók nyögnek, megsebzettek kiáltanak segítségért,
de Elohim nem tőrödik ezzel.

¹³Vannak, akik ellenségei a világosságnak,
nem ismerik útjait, nem maradnak ösvényein.
¹⁴Virradat előtt kel föl a gyilkos, hogy megölje a nyomorultat és a szegényt;
a tolvaj pedig éjjel.
¹⁵A parázna szeme az alkonyatot lesi:
Senki szeme ne vegyen észre – gondolja -,
és leplet borít az arcára.
¹⁶Sötétben törnek be a házakba, nappal bezárkóznak,
nem akarnak tudni a világosságról.

¹⁷Mert mindnyájuknak a sűrű sötétség a reggelük,
hiszen megszokták a rémítő, sűrű sötétséget.
¹⁸Gyorsan eltűnnek a víz színén,
birtokuk átkozott lesz az országban,
nem tér be többé a szőlőskertekbe.
¹⁹Szárazság és hőség elnyeli a hó levét,
a holtak hazája pedig azokat, akik vétkeztek.

²⁰Még az anyaméh is elfelejti őt,
férgek csemegéje lesz.
Senki sem emlékszik rá többé,
összetörik az álnokság, mint a fa.
²¹Mert bántalmazza a meddőt, aki nem szült,
és az özveggyel nem tesz jót. Elohim ereje megnyújtja a hatalmasnak idejét;
²²de bár még áll, nem bízhatik életében.

²³Biztonságot ad neki és támaszt, de szemmel tartja útjait.
²⁴Fölemelkednek, de egy kis idő múlva nincsenek,
elsüllyednek, elenyésznek, mint bárki más, levágják őket, mint a kalászokat.
²⁵Nem így van-e? Ki hazudtolhatna meg, ki tehetné semmivé szavamat?

¹Megszólalt a súahi Bildád, és ezt mondta: ²Elohim hatalma rettegést kelt, békességet szerez a magasságban.
³Nincs száma csapatainak; kire ne ragyogna világossága?
⁴Hogyan lehetne igaz a halandó Elohim előtt,
hogyan lehetne tiszta, ki asszonytól született?
⁵Nézd a holdat: még az sem elég ragyogó,
szemében még a csillagok sem fényesek.
⁶Hát még a halandó, ez a féreg, és az ember fia, ez a hernyó?

¹Ekkor Iyov megszólalt, és ezt mondta:
²Segítettél-e az erőtlennek,
támogattad-e a tehetetlen karját?
³Adtál-e tanácsot az oktalannak,
hasznos volt-e sok tanításod?
⁴Ki által mondtad el szavaidat,
kinek a lelke beszélt belőled?

⁵Megremegnek az árnyak, amelyek a vizek alatt nyugszanak.
⁶A holtak hazája leplezetlen Elohim előtt,
nincs eltakarva a pusztulás helye.
⁷Ő terjesztette ki északot a kietlenség fölött,
megerősítette a földet a semmiség fölött.
⁸Fellegekbe zárta a vizeket,
nem hasad meg a felhő alattuk.

⁹Eltakarta trónusát, felhőt terjesztett ki fölötte.
¹⁰Határt szabott a vizeknek,
ott, ahol a világosság találkozik a sötétséggel.
¹¹Az egek oszlopai meginognak,
és megrendülnek fenyegetésétől.
¹²Erejével lecsillapította a tengert,
értelmével szétzúzta a szörnyeteget.

¹³Leheletétől kiderült az ég,
amikor kezével átdöfte a menekülő kígyót.
¹⁴Pedig ez csak a szegélye útjának!
S milyen halk szót hallunk tőle!
De hatalmas mennydörgését ki tudná elviselni?

¹Jób folytatta beszédét, és ezt mondta:
²Az élő Elohim-ra mondom,
aki megfosztott igazamtól, és El-Sháddájra,
aki megkeserítette lelkemet,
³hogy amíg csak lélegzem,
és Elohim lehelete van bennem,
⁴nem szól ajkam álnokságot,
nem mond nyelvem hamisságot.

⁵Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak nektek!
Míg csak meg nem halok,
nem engedek feddhetetlenségemből.
⁶Igazamhoz ragaszkodom, nem hagyom,
egyetlen napomért sem gyaláz a szívem.
⁷Úgy járjon ellenségem, mint a bűnös ember,
és aki ellenem támad, mint az álnok.

⁸Mert van-e reménye az elvetemültnek,
ha véget vet neki Elohim,
és számon kéri tőle életét?
⁹Meghallgatja-e Elohim a kiáltását,
ha végszükségbe kerül?
¹⁰Gyönyörködhet-e El-Sháddájban?
Segítségül hívhatja-e bármikor Elohim-ot?

¹¹Megtanítalak benneteket Elohim hatalmára.
Nem titkolom el, mi El-Sháddáj terve.
¹²Hiszen mindnyájan látjátok!
Miért beszéltek hát hiábavalósággal?
¹³Ez jut a bűnös embernek Elohim-tól,
ilyen örökséget kapnak az erőszakoskodók El-Sháddájtól:

¹⁴Ha sok gyermeke lesz is, fegyver vár rájuk,
utódaiknak kenyere sem lesz elég.
¹⁵Maradékait dögvész viszi sírba,
özvegyeik nem siratják őket.
¹⁶Ha annyi ezüstöt halmozna is fel, mint a por,
és annyi öltözéket készíttetne, mint az agyag:
¹⁷készíttethet, de az igazak öltik majd magukra,
az ezüstön pedig az ártatlanok osztoznak.

¹⁸Háza, amit épített, mint a molyfészek,
vagy mint a kunyhó, melyet a csősz készített.
¹⁹A gazdag lefekszik, de nem lesz az többé:
mire fölnyitja szemét, semmije sem lesz.
²⁰Rémület lepi meg, mint az árvíz,
éjjel ragadja el a forgószél.
²¹Fölkapja őt a keleti szél, és elmegy,
elragadja lakóhelyéről.

²²Dobálja kíméletlenül, futva menekül előle.
²³Összecsapják tenyerüket miatta,
és fölszisszennek lakóhelyén.

¹Az ezüstnek bányája van, az aranynak pedig helye, ahol mossák.
²A vasat a földből hozzák elő, a rezet pedig kőzetből olvasztják.
³Véget vet az ember a sötétségnek,
sorra végigkutatja a sűrű homályban és sötétségben levő köveket.
⁴Aknát törnek lakatlan helyen, a járókelők elfeledkeznek róluk,
az emberektől messze függnek, himbálóznak.

⁵A föld, amelyből kenyér terem, odalent olyan, mintha tűz pusztította volna.
⁶A zafír kőzetben található, az arany pedig rögöcskékben.
⁷Ösvényét nem ismeri a ragadozó madár,
a sólyom szeme sem pillantja meg.
⁸Nem járnak ott vadállatok, az oroszlán sem lépked rajta.
⁹A legkeményebb követ is megmunkálja,
a hegyek tövét is földúlja.

¹⁰A sziklákban folyosót hasít,
és minden drágaságot meglát a szeme.
¹¹Eltömi a beszivárgó vizet,
napvilágra hozza, ami rejtve van.
¹²De a bölcsesség hol található?
Hol van az értelem lelőhelye?

¹³Nem ismeri értékét a halandó,
nem található az élők földjén.
¹⁴A mélység ezt mondja: Nincs bennem!
A tenger ezt mondja: Nálam sincsen!
¹⁵Nem lehet megvenni színaranyért,
nem lehet árát ezüstben kimérni.

¹⁶Nem fizethető meg Ófír aranyával,
sem drága ónixszal vagy zafírral.
¹⁷Nem ér föl vele az arany és az üveg,
arany ékszerekért sem cserélhető.
¹⁸Korall és kristály nem is említhető,
a bölcsesség birtoklása drágább a gyöngyöknél.

¹⁹Nem ér föl vele a Kúsból való topáz,
színarannyal sem lehet megfizetni.
²⁰Honnan jön tehát a bölcsesség?
Hol van az értelem lelőhelye?
²¹Rejtve van minden élő szeme előtt,
az ég madarai elől is el van takarva.

²²A pusztulás és a halál ezt mondja:
Csak hírét hallottuk fülünkkel.
²³Elohim ismeri az ahhoz vezető utat,
ő tudja annak lelőhelyét.
²⁴Mert ő ellát a föld széléig,
mindent lát az ég alatt.

²⁵Amikor megszabta a szél erejét,
és megállapította a vizek mértékét,
²⁶megszabta az esőnek a rendjét
és a mennydörgő viharfelhő útját:
²⁷akkor megtekintette és számba vette,
elkészítette és megvizsgálta a bölcsességet.

²⁸Az embernek pedig ezt mondta:
Íme Yahuwah félelme a bölcsesség,
és a rossz kerülése az értelem.

¹Jób folytatta beszédét, és ezt mondta:
²Bárcsak olyan volnék, mint a hajdani hónapokban!
Mint azokban a napokban, amikor Elohim őrzött engem!
³Amikor mécsese világított fejem fölött,
sötétben is az ő világosságánál járhattam;
⁴mint amilyen ifjúkorom idején voltam,
amikor Elohim-mal közösségben élhettem sátramban;
⁵amikor még velem volt El-Sháddáj (Mindenható)
és körülöttem voltak gyermekeim;
⁶amikor lépteim tejszínben fürödtek,
és mellettem a kősziklából is olajpatakok ömlöttek.

⁷Amikor a városkapuhoz mentem,
és elfoglaltam helyemet a téren,
⁸ha megláttak az ifjak, hátrahúzódtak,
az öregek pedig fölkeltek, és állva maradtak.
⁹A vezető emberek abbahagyták a beszédet,
és tenyerüket a szájukra tették.
¹⁰A fejedelmek hangja elnémult,
és nyelvük az ínyükhöz tapadt.

¹¹Akinek a füle hallott rólam, boldognak mondott,
akinek a szeme látott, mellettem tanúskodott.
¹²Mert megmentettem a segítségért kiáltó nyomorultat,
és az árvát, akinek nem volt segítője.
¹³A veszendő áldása szállt rám,
és az özvegy szívét felvidítottam.
¹⁴Igazságot öltöttem magamra,
és az is magára öltött engem,
jogosság volt a palástom és a süvegem.

¹⁵A vaknak szeme voltam, és lába a sántának.
¹⁶Atyja voltam a szegényeknek,
és az ismeretlen ügyét is jól megvizsgáltam.
¹⁷Összetörtem az álnok állkapcsát,
és fogai közül kihúztam a zsákmányt.

¹⁸Azt gondoltam, hogy fészkemmel együtt halok meg,
s mint a főnixmadár, sokáig élek.
¹⁹Gyökerem a vízig nyúlik,
ágamra éjjel harmat száll.
²⁰Dicsőségem velem együtt újul meg,
íjam is kicserélődik kezemben.

²¹Figyelmesen hallgattak rám,
elnémultak, ha tanácsot adtam.
²²Beszédem után nem szóltak tovább,
szavam permetként hullott rájuk.
²³Úgy vártak rám, mint az esőre,
mint akiknek tavaszi esőt szomjaz a szája.

²⁴Ha nevetve fordultam feléjük,
akkor ők sem hittek,
ha derűs volt az arcom, nem szomorodtak el.
²⁵Én választottam meg, hogy mit tegyenek,
élükön ültem, és úgy laktam közöttük,
mint egy király a csapatában,
mint aki gyászolókat vigasztal.

¹Most azonban kinevetnek engem, akik fiatalabbak nálam,
akiknek az apját annyira sem becsültem,
hogy juhászkutyáim közé soroljam.
²Mire mentem volna kezük erejével?
Hiszen életerejük odalett.
³Ínségtől és éhségtől legyengülve
a kopár földet rágják a már régen elpusztult pusztaságon.
⁴Vadsóskát tépnek a bokrok mellett,
és rekettyegyökér a kenyerük.

⁵Kiközösítik őket, és rájuk kiáltanak, mint a tolvajokra.
⁶Völgyek szakadékaiban kell lakniuk,
a föld és a sziklák üregeiben.
⁷A bokrok között kiáltoznak,
a csalánok alatt gyülekeznek.
⁸Bolondok, sőt becstelenek is,
akiket korbáccsal vertek ki az országból.
⁹És most ezek gúnyolódnak rajtam,
ezek fecsegnek rólam.

¹⁰Utálkozva távolodnak el tőlem,
és nem átallnak arcomba köpni.
¹¹Mert meglazította íjam húrját,
és megalázott Elohim:
azért viselkednek zabolátlanul velem szemben.
¹²Jobb felől csőcselék támad rám,
lábamnak gáncsot vetnek,
és utat építenek ellenem, hogy megrontsanak.
¹³Az én ösvényemet meg elrontják,
hogy romlásomat siettessék, pedig nincs is segítőjük.

¹⁴Mint valami széles résen, úgy törnek ellenem:
viharként zúdulnak rám.
¹⁵Rémület fog el.
Szélvész űzi el méltóságomat,
boldogságom eltűnt, mint a felleg.
¹⁶Fogytán van már a lelkierőm,
a nyomorúság napjai tartanak fogva.
¹⁷Éjszaka nyilallás van a csontjaimban,
és kínjaim nem csillapodnak.

¹⁸Nagy erejével megfogja öltözetemet,
ruhámnál fogva megragad.
¹⁹Sárba dobott engem,
hasonló lettem a porhoz és a hamuhoz.
²⁰Segítségért kiáltok hozzád, de nem válaszolsz.
Eléd állok, de te csak figyelsz engem.
²¹Kegyetlenné váltál irántam.
Erős kézzel üldözöl engem.

²²Fölemelsz, és elsodortatsz a széllel,
szétmállasztasz a viharban.
²³Jól tudom, hogy halálba viszel,
abba a házba, ahol minden élő találkozik.
²⁴De a roskadozó nem nyújthatja ki a kezét?
Aki veszélyben van, nem kiálthat segítségért?
²⁵Nem sírtam-e, ha valakinek nehéz napja volt?
Nem volt-e lelkem szomorú a szegény miatt?

²⁶Bizony, jót reméltem, és rossz jött.
Világosságot vártam, és sűrű homály jött.
²⁷Forr a bensőm, nincs nyugtom,
elértek a nyomorúság napjai,
²⁸Feketén járok, de nem a nap hevétől.
Fölkelek, hogy segítségért kiáltsak a gyülekezethez.
²⁹A sakálok testvére lettem, és a struccok társa.
³⁰Bőröm megfeketedett, csontom pedig ég a láz miatt.
³¹Citerám gyászosan szól, sípom síró hangon.

¹Szövetséget kötöttem a szememmel, hogy ne tekintsen a szüzekre.
²Mi lett volna akkor osztályrészem Elohim-tól onnan fentről,
vagy örökségem El-Sháddájtól a magasságból?
³Hiszen veszedelem vár az álnokra, szerencsétlenség a gonosztevőkre!
⁴Jól láthatja utaimat Elohim, és számon tarthatja minden lépésemet.
⁵Ha hamisan jártam, és lábam csalásra sietett,
⁶mérjen meg engem igaz mérleggel, és megtudja Elohim, hogy feddhetetlen vagyok.
⁷Ha lépésem letért a jó útról, ha szívem a szememet követte,
vagy kezemhez szenny tapad, ⁸más egye meg, amit vetettem,
és ami nekem sarjadt, tépjék ki gyökerestül!

⁹Ha szívem asszony után bolondult,
és leselkedtem felebarátom ajtajánál,
¹⁰másnak őröljön a feleségem, és mások hajoljanak rá.
¹¹Mert gyalázatos dolog ez, és bírák elé való bűn.
¹²Olyan tűz ez, amely a pusztulás helyéig emészt,
és minden jövedelmemet gyökerestül irtja ki.

¹³Ha semmibe vettem szolgám vagy szolgálóm igazát,
amikor perük volt ellenem, ¹⁴mitévő lennék,
ha rám támadna Elohim, mit felelnék neki, ha számon kérné?
¹⁵Nem az alkotta-e őt, aki engem az anyaméhben?
Nem ugyanaz formált-e bennünket az anyaölben?

¹⁶Ha megtagadtam a nincstelenek kívánságát,
és az özvegy szemeit epedni engedtem,
¹⁷ha falatomat egymagam ettem meg,
és az árva nem evett belőle, ¹⁸akit ifjúságom óta apjaként neveltem,
és anyám méhétől fogva vezettem,
¹⁹ha elnéztem, hogy a veszendő ruhátlan,
és a szegénynek nincs takarója,
²⁰ha nem áldott engem, mert dereka juhaim gyapjától fölmelegedett,
²¹ha az árva ellen kezet emeltem,
mert láttam, hogy a kapuban segítségemre vannak,
²²akkor essék le vállam a lapockámról, törjön le tőből a karom!

²³Hiszen rettegtem Elohim csapásától,
és fenségét nem bírom elviselni.
²⁴Ha reménységemet aranyba vetettem,
és azt gondoltam, hogy csak a színaranyban bízhatom,
²⁵ha annak örültem, hogy gazdagságom nagy,
és sokat szerzett a kezem,
²⁶ha néztem a napvilágot, hogyan ragyog,
és a holdat, hogy milyen pompával halad,
²⁷ha csak titokban is olyan bolondságot tettem,
hogy csókot hintettem feléjük kezemmel,
²⁸ez is bírák elé való bűn volna,
mert megtagadtam volna Elohim-ot odafönt.

²⁹Nem örültem gyűlölőm vesztének,
nem ujjongtam, ha baj érte,
³⁰nem szoktam számmal vétkezni, átkot kérve valakire.
³¹Nem mondhatták sátram vendégei,
hogy valaki nem lakott jól nálam hússal.
³²Nem hált jövevény az utcán, ajtómat kitártam az utas előtt.

³³Ha emberi módon eltitkoltam vétkeimet,
keblembe rejtve bűnömet,
³⁴bizony, akkor tarthatnék a nagy tömegtől,
retteghetnék a nemzetségek megvetésétől,
hallgatnék, és az ajtón sem lépnék ki.
³⁵Bárcsak meghallgatna valaki!
Íme, ez a végszóm:
Válaszoljon El-Sháddáj,
írjon vádiratot, mint vádlóm.
³⁶Bizony, én azt a vállamra venném,
és a fejemre kötném, mint koronát.
³⁷Lépteim számát is megmondanám neki,
mint egy fejedelem, úgy járulnék hozzá.

³⁸Ha a termőföldem ellenem kiáltott,
és valamennyi barázdája sírt,
³⁹ha termését fizetés nélkül ettem,
vagy művelőit agyonhajszoltam:
⁴⁰tövis teremjen búza helyett,
és gyom árpa helyett!

Itt végződnek Iyov beszédei.

¹Ez a három férfi nem válaszolt többé Iyovnak, mivel ő igaznak tartotta magát.
²Akkor haragra gerjedt a Búzból, Rám nemzetségéből való Elíhú, Barakél fia.
Megharagudott Iyovra, amiért igaznak tartotta magát Elohim-mal szemben.
³De három barátja ellen is haragra gerjedt, mert nem találták meg a kellő választ,
pedig bűnösnek tartották Iyovot.
⁴Elíhú azonban várt a Iyovhoz szóló beszédével, mert azok idősebbek voltak nála.
⁵De amikor látta Elíhú, hogy nincs több válasza a három férfinak, akkor haragra gerjedt.

⁶Megszólalt a Búzból való Elíhú, Barakél fia, és ezt mondta:
Én még fiatal vagyok, ti pedig öregek.
Ezért hátrahúzódtam, és féltem elmondani nektek, amit tudok.
⁷Azt gondoltam: beszéljenek a korosabbak,
adják tudtul a bölcsességet az idősebbek.
⁸De csak a szellem az a halandóban, El-Sháddáj lehelete, ami értelmessé teszi.
⁹Nem az idősek a bölcsek, és nem a vének értenek az ítélethez.
¹⁰Ezért azt mondom, hallgass rám, hadd mondjam el én is, amit tudok.

¹¹Én kivártam, amíg beszéltetek, figyeltem, amíg okoskodtatok,
míg a szavakat kerestétek. ¹²Nagyon ügyeltem rátok,
de senki sem tudta Iyovot megcáfolni, egyikőtök sem felelt meg mondásaira.
¹³Ne mondjátok: olyan bölcsességre bukkantunk, melyet csak Elohim győzhet le, nem ember.
¹⁴Nem hozzám intézte szavait, ezért nem a ti mondásaitokkal felelek neki.
¹⁵Megijedtek, nem válaszoltak többé.
Cserbenhagyták őket a szavak.
¹⁶Vártam, de ők nem beszéltek.
Megálltak, és nem szóltak többet.

¹⁷Hadd mondjam el én is a magamét, hadd mondjam el én is, amit tudok!
¹⁸Mert tele vagyok szavakkal, szorongat engem belül a lélek.
¹⁹Olyan már a bensőm, mint amikor a bornak nincs nyílása,
széthasad, mint újbortól a tömlők.
²⁰Beszélek tehát, hogy levegőhöz jussak.
Megnyitom számat, és válaszolok.
²¹Nem leszek személyválogató senkivel szemben.
Nem hízelgek senkinek sem.
²²Nem is értek a hízelgéshez.
Hamarosan el is ragadna engem alkotóm.

¹Ezért halld meg, Iyov, szavaimat, figyelj minden beszédemre!
²Most már kinyitom a számat, nyelvem hegyén a szó.
³Őszinte szívvel szólok, és tudós ajkam tisztán beszél.
⁴Engem Elohim Lelke alkotott, El-Sháddáj lehelete éltet.
⁵Felelj nekem, ha tudsz, készülj, és állj ki ellenem!
⁶Lásd, én is olyan vagyok Elohim előtt, mint te: agyagból formáltak engem is.
⁷Ne félj és ne ijedj meg tőlem, nem akarlak erőszakkal kényszeríteni.

⁸Te azt mondtad fülem hallatára, és én hallottam hangos szavaidat:
⁹Tiszta vagyok, vétség nélkül, ártatlan vagyok, nincs bűnöm,
¹⁰Elohim mégis talál bennem kifogásolnivalót, ellenségének tart engem,
¹¹béklyót tett a lábamra, ellenőrzi minden ösvényemet.
¹²Erre azt felelem, hogy nincs igazad, mert Elohim nagyobb a halandónál.
¹³Miért pereltél vele, hogy egyetlen szóra sem ad választ?

¹⁴Hiszen szól Elohim így is meg amúgy is, de nem törődnek vele.
¹⁵Álomban, éjszakai látomásban, amikor mély álomba merül az ember,
vagy a fekvőhelyén szendereg, ¹⁶akkor ad kijelentést az embernek,
és intelmeire pecsétet tesz.
¹⁷Így téríti el az embert a rossz cselekedettől, és így óvja meg az embert a kevélységtől.

¹⁸Így akarja megőrizni lelkét a sírtól, és életét, hogy ne döfje át fegyver.
¹⁹Így fegyelmezi fekvőhelyén fájdalommal és csontjainak szüntelen háborgásával.
²⁰Megutáltatja vele az ételt, lelkével kedvenc eledelét.
²¹Húsa lesoványodik, alig látható, azelőtt nem látható csontjai kiállnak.
²²Közeledik lelke a sírgödörhöz és élete a halottakhoz.

²³Ha van mellette egy angyal a sok közül, aki közvetítőként melléáll,
és megmondja az embernek kötelességét,
²⁴akkor könyörül rajta Elohim, és ezt mondja:
Váltsd ki, hogy ne jusson a sírba, elfogadom a váltságdíjat!
²⁵Teste duzzad az ifjúságtól, visszatér fiatalsága.

²⁶Elohim-hoz könyörög, és ő kegyelmes lesz hozzá,
megengedi, hogy arcát örvendezve nézze, és újból elfogadja őt igaznak.
²⁷Ő pedig énekben mondja el az embereknek:
Vétkeztem, mert görbévé tettem az egyenest, de Elohim nem eszerint fizetett meg nekem.
²⁸Megváltott engem, hogy ne jussak a sírba, és életem a világosságban gyönyörködjék.

²⁹Mindezt kétszer-háromszor is megteszi Elohim az emberrel,
³⁰hogy visszahozza őt a sírból, és ráragyog az élők világossága.
³¹Figyelj, Iyov, hallgass rám! Légy csendben, most én beszélek!
³²Ha lesz mondanivalód, felelj, beszélj, mert neked szeretnék igazat adni.
³³Ha pedig nem lesz, hallgass rám! Légy csendben, majd én bölcsességre tanítlak.

¹Megint megszólalt Elíhú, és ezt mondta:
²Hallgassatok szavaimra, bölcsek, figyeljetek rám, ti tudósok!
³Mert a fül úgy vizsgálja a szavakat, ahogyan az íny kóstolja az ételt.
⁴Keressük meg együtt az igazságot, értsünk egyet abban, mi a jó.
⁵Hiszen ezt mondta Iyov: Igaz vagyok, de Elohim megfosztott igazamtól.
⁶Azt kell hazudnom, hogy nincs igazam?!
Halálos nyíl talált el, pedig nem vagyok hitszegő.
⁷Melyik ember olyan, mint Iyov? Úgy issza a gúnyolódást, mint a vizet,
⁸egy társaságban forog a gonosztevőkkel, és a bűnös emberekkel jár!
⁹Mert ezt mondja: Nem használ az embernek, ha örömét leli Elohim-ban.

¹⁰Azért ti okos emberek, hallgassatok rám!
Távol van Elohim-tól a bűn, és El-Sháddájtól az álnokság.
¹¹Tettei szerint fizet az embernek: mindenki azt találja, amit keresett.
¹²Bizonyos, hogy Elohim nem követ el törvénytelenséget, és El-Sháddáj nem ferdíti el az igazságot.
¹³Ki bízta rá a földet, és ki készítette az egész világot?
¹⁴Ha csak magával gondolna, visszavenné magához lelkét és leheletét,
¹⁵egyszerre kimúlna minden test, és az ember visszatérne a porba.

¹⁶Ha elég értelmes vagy, halld meg ezt, figyelj hangos beszédemre!
¹⁷Kormányozhat-e, aki gyűlöli a törvényt, és te bűnösnek tarthatod-e az igazat,
a hatalmast, ¹⁸őt, aki azt mondhatja a királynak, hogy semmirekellő,
és a fejedelmeknek, hogy bűnösök, ¹⁹aki a vezető emberekkel szemben nem személyválogató,
és a gazdagokat nem helyezi a nincstelenek elé, mert mindegyik az ő keze alkotása?!

²⁰Egy szempillantás, és meghalnak éjnek idején.
Megrendülnek a népek és elenyésznek, távoznia kell a hatalmasnak is, mégpedig nem emberi erő által.
²¹Mert ő szemmel tartja az ember útját, és látja minden lépését.
²²Még a sötétségbe és a halál árnyékába sem rejtőzhetnek el a gonosztevők.
²³Mert Elohim-nak senkit sem kell sokáig megfigyelnie, hogy ítéletre kerüljön eléje.
²⁴Hatalmasokat zúz össze vizsgálgatás nélkül, és másokat állít a helyükre, ²⁵mert ismeri tetteiket.

Egy éjjel ellenük fordul, és szétmorzsolja őket.
²⁶Ott bünteti meg a bűnösöket, ahol mindenki látja: ²⁷mert elfordultak tőle, semmit sem törődtek útjaival.
²⁸Miattuk száll hozzá a nincstelenek kiáltása, ő pedig meghallgatja a nyomorultak kiáltását.
²⁹Ha tétlen marad, ki ítélhetné el?
Ha el akarja rejteni arcát, ki láthatja meg, akár egy nép, akár egy ember?
³⁰Nem engedi uralkodni az elvetemülteket, sem azokat, akik tőrbe csalják a népet.

³¹Mondhatja-e valaki Elohim-nak: Megbűnhődtem, nem leszek rossz!?
³²Te taníts meg arra, amit én nem látok.
Ha álnokságot követtem el, nem teszem többé.
³³Talán azt torolja meg, amit te megvetendőnek tartasz?
Most neked kell döntened, nem nekem! Mit tudsz felelni?
³⁴Ezt mondják majd nekem az értelmes emberek, és a bölcs férfiú, aki engem hallgat:
³⁵Iyov beszél, de értelmetlenül, szavait nem fontolta meg.
³⁶Bár sokáig tartana Iyov próbatétele, mivel úgy felelt, mint az álnokok!
³⁷Hiszen vétkét hűtlenséggel tetézi, csapkodja közöttünk a kezét,
és szaporítja Elohim-jallenes szavait.

¹Tovább beszélt Elíhú, és ezt mondta:
²Jogosnak gondolod-e, ha ezt mondod: Igazam van Elohim-mal szemben?
³Ha így szólsz: Mit érek vele, mi hasznom abból, ha nem vétkezem?

⁴Én megadom rá neked a választ, neked is, meg a barátaidnak is.
⁵Tekints az égre és lásd meg! Nézd a fellegeket, milyen magasan vannak fölötted!
⁶Ha vétkezel, mit ártasz neki? Bármennyi a bűnöd, mit tehetsz ellene?
⁷Ha igaz vagy, mit adsz neki, vagy mit kap tőled?
⁸Csak a magadfajta embernek árt a bűnöd, és az ember fiának használ igazságod.

⁹A sok elnyomás miatt kiáltoznak az emberek, jajgatnak a hatalmasok karja miatt.
¹⁰De nem mondják: Hol van az én teremtő Elohim-om,
aki éneket ad számba éjszaka, ¹¹aki többre tanít minket, mind a föld állatait,
és bölcsebbé tesz az égi madaraknál?
¹²Ezért kiálthatnak a gonoszok kevélysége miatt, de ő nem válaszol.
¹³Bizony a hiábavalóságot nem hallgatja meg Elohim, El-Sháddáj nem veszi tekintetbe.

¹⁴Akkor sem, ha azt mondod, hogy nem veszed észre, előtte van ügyed, de várnod kell.
¹⁵Mivel még nem büntetett meg eléggé haragjában, és még nem vette tudomásul, hogy mily nagy a vétek,
¹⁶azért tátja föl Iyov hiábavalóságra a száját, és szaporítja a szót tudatlanul.

¹Ezután így folytatta beszédét Elíhú:

²Légy egy kis türelemmel, majd fölvilágosítlak, mert van még mondanivalóm Elohim-ról.
³Messziről hozom, amit tudok, hogy igazoljam Alkotómat, ⁴mert beszédem valóban nem hazugság.
Tökéletes tudás áll előtted. ⁵Milyen hatalmas Elohim!
Mégsem vet meg senkit. Hatalmas, erős szívű. ⁶Nem tartja életben a bűnöst, de a nyomorultnak igazságot szolgáltat.
⁷Nem veszi le szemét az igazról, sőt királyi trónra ülteti, örökre fölmagasztalja.

⁸Ha pedig bilincsekbe verik, és a nyomorúság köteleivel tartják fogva őket,
⁹ezzel tettüket adja tudtukra, és vétkeiket, mert fölfuvalkodtak.
¹⁰Megnyitja fülüket az intelem befogadására, és meghagyja, hogy térjenek meg a gonoszságból.
¹¹Ha hallgatnak rá, és szolgálják őt, napjaikat jólétben töltik, és éveiket boldogságban.
¹²De ha nem hallgatnak rá, dárda üti át őket, és kimúlnak tudatlanságuk miatt.

¹³Az elvetemült szívűek dacosak maradnak, nem kiáltanak Elohim-hoz, ha megkötözi őket.
¹⁴Már fiatalon elhal a lelkük, s életük, mint a paráznáké.
¹⁵A nyomorultat a nyomorúság által menti meg, és a sanyargatás által nyitja meg fülüket Elohim.
¹⁶Téged is kivezetne a nyomorúság torkából tágas helyre, ahol nincs szorultság, és bőven kerülne asztalodra zsíros étel.
¹⁷De te igaztalan ítélkezéssel vagy tele, és jogosan ér utol az ítélet.

¹⁸Csak az indulat ne ragadjon el, ha csapás ér, és ne áltasd magad nagy váltságdíjjal.
¹⁹Eljut-e hozzá a nyomorúságból segélykiáltásod és minden erőfeszítésed?
²⁰Ne vágyódj arra az éjszakára, amikor népek tűnnek el a helyükről!
²¹Vigyázz, ne fordulj a gonoszsághoz, ne válaszd azt a nyomorúság helyett!

²²Mily fenséges az erős Elohim! Van-e hozzá fogható tanítómester?
²³Ki kérheti tőle számon magatartását? Ki meri azt mondani róla, hogy álnokul járt el?
²⁴Inkább arra gondolj, hogy magasztald tetteit, amelyekről énekelnek az emberek!
²⁵Minden ember reá tekint, de mint halandó, csak messziről látja.
²⁶Milyen magasztos Elohim! De nem ismerhetjük meg, éveinek száma kifürkészhetetlen.

²⁷Mert összegyűjti a vízcseppeket, a felhőből esőt szitál, ²⁸amelyet a fellegek árasztanak, bőségesen hullatnak az emberre.
²⁹Értheti-e valaki, miért terül szét a viharfelhő, miért dörög annak sátra?
³⁰Világosságot áraszt maga körül, de a tenger mélyét beborítja.
³¹Mert ezekkel ítélkezik a népek fölött, de eledelt is ad bőségesen.

³²Mindkét kezét villámfény borítja, és ráküldi ellenfeleire.
³³Hírt ad róla a mennydörgés, a jószág is érzi közeledését.

Ezután így folytatta beszédét Elíhú:

¹Bizony, megremeg ettől a szívem,
és csaknem kiugrik a helyéből.

²Hallgassátok figyelmesen mennydörgését
és a morajlást, mely szájából jön ki.

³Az egész ég alatt szétterjeszti,
villámfényét is a föld pereméig.

⁴Utána mennydörgés bömböl,
dörög fenséges hangon:
szüntelenül hallatszik a hangja.

⁵Csodás hangon mennydörög Elohim,
és nagy tetteket visz véghez,
amelyeket meg sem értünk.

⁶Megparancsolja a hónak, hogy hulljon a földre,
a záporesőnek és a felhőszakadásnak, hogy zuhogjon.

⁷Minden emberi kezet lefog,
hadd tudja meg minden ember,
hogy most ő cselekszik!

⁸A vadállat is rejtekébe húzódik,
és búvóhelyén tanyázik.

⁹Kamrájából előjön a szélvihar,
Észak csillagzata felől a hideg.

¹⁰Elohim leheletétől jég támad,
a víz felszíne jégpáncél lesz.

¹¹Majd nedvességgel terheli meg a felleget,
és villámot szór a felhő.

¹²Gomolyog az körös-körül,
hogy az ő irányítása szerint megtegye mindazt,
amit csak parancsol az egész föld kerekségén.

¹³Egyszer büntetésül adja földjére,
máskor meg szeretetből.

¹⁴Figyelj csak ide, Iyov!
Állj meg,
és gondold meg Elohim csodáit!

¹⁵Tudod-e, mikor rendelkezik úgy Elohim,
hogy villámfénye ragyogjon a felhőben?

¹⁶Tudod-e, miért lebegnek a fellegek,
a tökéletes tudás csodái?

¹⁷Hogyan melegednek át ruháid,
ha nyugton hagyja a déli szél a földet?

¹⁸Ott voltál-e, amikor a felhőtakarót formálta,
mely szilárd, mint az öntött tükör?

¹⁹Mondd meg nekünk, mit mondjunk neki?
Nem jutunk hozzá a sötétség miatt.

²⁰Kell-e mondani neki, ha beszélni akarok?
Mondta-e valaha ember, hogy el akar veszni?

²¹Még nem látják a napfényt,
bár az ragyog a fellegek mögött,
de szél támad, és kitisztul.

²²Észak felől aranyló szél támad,
Elohim körül félelmetes ragyogás.

²³El-Sháddájt (Mindenhatót) nem tudjuk megtalálni,
hatalma fenséges.

A jogot és a teljes igazságot mégsem nyomja el.

²⁴Azért félik őt az emberek,
mert rá sem néz azokra,
akik bölcsnek tartják magukat.

¹Ekkor megszólalt Yahuwah a viharban,
és ezt mondta Iyovnak:

²Ki akarja elhomályosítani örök rendemet értelem nélküli szavakkal?
³Övezd hát föl derekadat férfiasan!
Én kérdezlek,
te meg oktass engem!

⁴Hol voltál, amikor a földnek alapot vetettem?
Mondd el, ha tudsz valami okosat!
⁵Tudod, ki szabta meg annak méreteit,
vagy ki feszített ki fölötte mérőzsinórt?

⁶Mire vannak erősítve oszlopai,
vagy ki helyezte el sarokkövét,
⁷amikor együtt vigadoztak a hajnali csillagok,
és ujjongtak mind Elohim fiai?

⁸Ki zárta el ajtókkal a tengert,
amikor buzogva előtört a föld gyomrából,
⁹amikor felhőbe öltöztettem,
és sűrű homállyal takartam be,

¹⁰amikor határt szabtam neki,
zárat és ajtókat raktam rá,
¹¹és ezt mondtam:
Eddig jöhetsz, tovább nem!

Ez ellene áll büszke hullámaidnak!

¹²Lett-e parancsodra reggel, mióta élsz?
Kijelölted-e a hajnalnak a helyét,
¹³hogy szélénél fogva megragadja a földet,
és lerázza róla a bűnösöket?

¹⁴Formálódik, mint az agyag a pecsét alatt,
és előtűnik a föld, mintha fel volna öltöztetve.

¹⁵Így veszi el a bűnösöktől a világosságot,
és összetöri a fölemelt kart.

¹⁶Eljutottál-e a tenger forrásáig?
Bejártad-e a mélység alját?

¹⁷Föltárultak-e előtted a halál kapui?
A halál árnyékának kapuit láttad-e?

¹⁸Megfigyelted-e a földet teljes szélességében?
Mondd el mindezt, ha tudod!

¹⁹Melyik út visz a világosság lakóhelyéhez,
és hol a helye a sötétségnek?

²⁰Vissza tudod-e vinni határai közé,
ismered-e a házába vezető ösvényt?

²¹Tudod te,
hiszen akkor születtél,
napjaid száma igen nagy!

²²Eljutottál-e a hó raktárához?
A jégeső raktárát láttad-e?

²³A nyomorúság idejére tartogatom ezt,
a harc és a háború napjára.

²⁴Melyik útról oszlik el a világosság,
és honnan árad szét a keleti szél a földön?

²⁵Ki ásott csatornát a felhőszakadásnak,
és utat a mennydörgő viharfelhőnek,
²⁶hogy esőt adjon a lakatlan földre,
az ember nem lakta pusztára,

²⁷hogy bőven megitassa a puszta sivatagot,
és zöldellő növényzetet sarjasszon?

²⁸Ki az apja az esőnek,
és ki nemzette a harmatcseppeket?

²⁹Kinek a méhéből származik a jég,
és az égből hulló darát ki nemzette?

³⁰Összesűrűsödnek a vizek, mint a kő,
és befedik a mélység felszínét.

³¹Össze tudod-e kötni a Fiastyúk szálait?
A Kaszás-csillag köteleit meg tudod-e oldani?

³²Föl tudod-e kelteni időben az állatöv csillagait?
Tudod-e vezetni a Nagymedvét fiaival együtt?

³³Ismered-e az ég szabályait?
Talán te határozod meg uralmát a földön?

³⁴El tudod-e juttatni hangodat a felhőkig,
hogy vízáradat borítson el téged?

³⁵Tudsz-e villámokat küldeni útjukra,
és mondják-e neked:
Itt vagyunk?

³⁶Ki adott bölcsességet a sötét felhőkbe,
vagy a légi tüneményeknek ki ajándékozott értelmet?

³⁷Ki olyan bölcs, hogy meg tudja számlálni a fellegeket,
és ki tudja kiüríteni az ég tömlőit,
³⁸ha megkeményedik a föld, mint az öntvény,
és egymáshoz tapadnak a göröngyök?

³⁹Tudsz-e a nőstény oroszlánnak zsákmányt ejteni,
ki tudod-e elégíteni az oroszlánkölykök éhségét,
⁴⁰amikor rejtekhelyükön lapulnak,
és a bokrok között leshelyükön fekszenek?

⁴¹Ki szerez eledelt a hollónak,
amikor fiókái Elohim-hoz kiáltanak,
és kóvályognak, mert nincs mit enniük?

¹Tudod-e, mikor ellik a kőszáli zerge,
megfigyelted-e, mikor borjazik a szarvas?

²Megszámoltad-e, hány hónapig vemhesek,
tudod-e, mikor ellenek?

³Lefekszenek, megellik borjaikat,
és megszabadulnak fájdalmuktól.

⁴Borjaik megerősödnek,
felnőnek a legelőn,
elszélednek,
és nem térnek hozzájuk vissza.

⁵Ki bocsátotta szabadon a vadszamarat,
ki oldozta el a zebra kötelét?

⁶A pusztát rendeltem otthonává,
lakóhelyévé a szikes földet.

⁷Kineveti a városi sokadalmat,
nem hallja a hajcsár kiáltozását.

⁸A hegyeken keres legelőt,
fölkutat mindenféle zöld növényt.

⁹Hajlandó-e szolgálni neked a bivaly?
Ott hál-e jászolodnál?

¹⁰Barázdába tudod-e fogni kötéllel a bivalyt,
boronálja-e utánad a göröngyöket?

¹¹Bízhatsz-e benne, mivel nagy az ereje?
Rábízhatod-e a munkádat?

¹²Elhiszed-e róla,
hogy behordja gabonádat,
és szérűdre betakarítja?

¹³A struccmadár vígan verdes szárnyával,
nem gólyaszárny és -toll az!

¹⁴A földön hagyja tojásait,
és a porban költeti ki.

¹⁵Elfelejti,
hogy a láb eltiporhatja,
és a mezei vad eltaposhatja.

¹⁶Fiaihoz oly mostoha,
mintha nem is az övéi volnának.

¹⁷Nem retteg attól,
hogy kárba vész fáradsága.

Mert Elohim megtagadta tőle a bölcsességet,
nem részesítette értelemben.

¹⁸De ha nekirugaszkodik,
nevet a lovon és annak lovasán.

¹⁹Te adsz-e erőt a lónak,
te ruházod-e fel a nyakát sörénnyel?

²⁰Te ugráltatod-e, mint egy szöcskét?
Büszke horkantása félelmetes.

²¹Kapálja a csatateret,
örvend erejének,
és nekirohan a fegyvernek.

²²Neveti a rettegést,
nem remeg,
nem fordul vissza a kard elől.

²³Csörög rajta a tegez,
csillog a lándzsa és a kopja.

²⁴Dübörögve, reszketve dobog a földön,
nem marad veszteg,
ha zeng a kürt szava.

²⁵Nyerít, valahányszor megszólal a kürt,
már messziről megérzi a harcot,
a vezérek dörgő hangját és a harci zajt.

²⁶A te értelmed műve az,
hogy szárnyra kel az ölyv,
és kiterjeszti szárnyait dél felé?

²⁷A te parancsodra száll-e magasan a sas,
és rakja magasban a fészkét?

²⁸Kősziklán lakik,
ott tanyázik,
a sziklafokon és a bérctetőn.

²⁹Onnan kémlel ennivaló után,
messzire ellátnak szemei.

³⁰Fiókái vért szívnak,
és ahol sebesültek vannak, ott terem.

¹Szólott Yahuwah,
és ezt mondta Iyovnak:

²Mit perlekedik El-Sháddájjal az akadékoskodó?
Aki Elohim-mal akar vitatkozni,
feleljen neki!

³Iyov pedig felelt,
és ezt mondta Yahuwah-nak:

⁴Bizony, könnyelmű voltam!
Mit felelhetnék neked?
Kezemet a számra teszem.

⁵Egyszer beszéltem,
de ezután nem szólok,
vagy ha kétszer: többé nem teszem.

⁶Yahuwah válaszolt Iyovnak a viharból,
és mondta:

⁷Övezd csak föl derekadat férfiasan!
Én kérdezlek,
te meg oktass engem!

⁸Semmivé akarod tenni az én igazságomat?
Bűnösnek mondasz engem,
hogy te lehess igaz?

⁹Van-e olyan karod, mint Elohim-nak?
Tudsz-e olyan hangon mennydörögni, mint ő?

¹⁰Ékesítsd föl magad fenséggel és méltósággal,
öltözz ékességbe és pompába!

¹¹Öntsd ki dühös haragodat,
láss meg minden gőgöst,
és alázd meg!

¹²Láss meg minden gőgöst,
és igázd le,
tipord el a bűnösöket, ahol csak vannak!

¹³Ásd el valamennyit a föld alá,
zárd el őket rejtett helyre!

¹⁴Akkor még én is dícsérlek téged,
mert megsegített a jobbod.

¹⁵Nézd csak a behemothot!
Én teremtettem, mint téged.
Füvet eszik, mint a szarvasmarha.

¹⁶Nézd, milyen erős a dereka,
milyen kemények testén az izmok!

¹⁷Merev a farka, mint a cédrus,
combjának inai egymásba fonódnak.

¹⁸Csontjai, mint az érccsövek,
lábszárai, mint a vasrudak.

¹⁹Elohim remekműve ez!
Fegyverrel is ellátta alkotója,
²⁰mégis a hegyek adják meg táplálékát;
mellette játszadozik a mező minden vada.

²¹Lótuszbokrok alatt hever,
nádas és mocsaras rejtekhelyen.

²²Lótuszbokrok árnyéka borul rá,
körülveszik a parti füzek.

²³Ha árad is a folyó,
nem nyugtalankodik:
biztonságban van,
még ha szájáig ér is a Yarden.

²⁴El lehet-e fogni szemtől szembe,
lehet-e karikát tenni az orrába?

¹Ki tudod-e fogni horoggal a leviátánt,
le tudod-e szorítani a nyelvét kötéllel?

²Tudsz-e kákát húzni az orrába,
át tudod-e fúrni kampóval az állát?

³Fog-e sokat könyörögni neked,
vagy beszél-e hozzád szelíden?

⁴Köt-e veled szövetséget,
hogy fogadd fel állandó szolgádnak?

⁵Játszadozhatsz-e vele, mint a madárral,
és megkötözheted-e leánykáid kedvéért?

⁶Alkudozhatnak-e rajta a cimborák,
osztozkodhatnak-e rajta a kereskedők?

⁷Teletűzdelheted-e nyársakkal a bőrét,
és halászószigonnyal a fejét?

⁸Nyúlj csak hozzá,
majd nem gondolsz többé a harcra!

⁹Hiszen aki ebben reménykedik, csalódik:
már a puszta látásától is összeroskad.

¹⁰Nincs olyan vakmerő, aki fölverje.
Ki merne kiállni ellene?

¹¹Ki szállhat szembe velem úgy,
hogy sértetlenül hagynám?

Minden az enyém az ég alatt.

¹²Nem hallgathatom el,
milyenek a tagjai,
mekkora az ereje,
mily szép az alakja.

¹³Ki húzhatná le a bőrét,
ki mer benyúlni két fogsora közé?

¹⁴Ki meri kettényitni a száját?
Fogai körül rémület lakik.

¹⁵Büszkén sorakoznak pikkelyei,
mintha szoros pecséttel volnának lezárva.

¹⁶Egyik a másikhoz olyan közel van,
hogy a szél sem juthat közéjük.

¹⁷Egymáshoz tapadnak,
egybe kapcsolódnak
elválaszthatatlanul.

¹⁸Tüsszentése fényt sugároz,
szemei olyanok, mint a hajnal sugarai.

¹⁹Szájából fáklyák jönnek elő,
tüzes szikrák sziporkáznak.

²⁰Orrlyukaiból füst száll ki,
mint valami gőzölgő forró üstből.

²¹Lehelete lángra lobbantja a parazsat,
szája lángot lövell.

²²Nyakában erő lakik,
rémülten futnak szét előle.

²³Testének alsó része is kemény,
mozdíthatatlan, mintha rá volna öntve.

²⁴Szíve kemény, mint a kő,
kemény, mint az alsó malomkő.

²⁵Ha fölemelkedik,
megriadnak az erősek is,
ijedtükben fejüket vesztik.

²⁶Ha el is találja a fegyver,
nem árt neki,
a lándzsa, a kopja és a nyíl sem.

²⁷Annyiba veszi a vasat, mint a szalmát,
a rezet, mint a korhadt fát.

²⁸A nyílvesszőtől nem futamodik meg,
pozdorjává törnek rajta a parittyakövek.

²⁹Semmibe se veszi a dorongot,
nevet a dárda suhogásán.

³⁰Hasán mintha éles cserepek lennének,
mint a cséplőszán, úgy kúszik az iszapban.

³¹Nyomában fortyog a mély víz, mint a fazékban,
fölkavarja a tengert, mint a kenőcsöt.

³²Csillogó ösvényt hagy maga után,
mintha megőszült volna a mély víz.

³³Nincs a földön hozzá hasonló,
úgy van teremtve, hogy ne rettegjen.

³⁴Szembenéz minden hatalmassal,
ő a királya minden vadállatnak.

¹Felelt Iyov,
és ezt mondta Yahuwah-nak:

²Tudom, hogy mindent megtehetsz,
és nincs olyan szándékod,
amelyet meg ne valósíthatnál.

³Ki merné elhomályosítani az örök rendet tudatlanul?
Azért mondtam, hogy nem értem.
Csodálatosabbak ezek, semhogy felfoghatnám.

⁴Hallgass meg, hadd beszéljek!
Én kérdezlek,
te pedig oktass engem!

⁵Csak hírből hallottam rólad,
de most saját szememmel láttalak.

⁶Ezért visszavonok mindent,
bűnbánatot tartok porban és hamuban.

⁷Miután Yahuwah mindezeket elmondta Iyovnak,
így szólt Yahuwah a témáni Elifázhoz:

Haragra gerjedtem ellened és két barátod ellen,
mert nem beszéltetek rólam olyan helyesen,
mint szolgám, Iyov.

⁸Azért vegyetek hét bikát meg hét kost,
menjetek el szolgámhoz, Iyovhoz,
és mutassatok be égőáldozatot magatokért!

Szolgám, Iyov pedig imádkozzék értetek.
Mert csak rá való tekintettel
nem szégyenítlek meg benneteket,
hiszen nem beszéltetek rólam olyan helyesen,
mint szolgám, Iyov.

⁹El is ment a témáni Elifáz,
a súahi Bildád és a naamái Cófár,
és úgy jártak el, ahogyan Yahuwah megmondta nekik.

És Yahuwah újból kegyelmesen tekintett Iyovra.

¹⁰Yahuwah jóra fordította Iyov sorsát,
miután Iyov imádkozott barátaiért,
és kétszeresen visszaadta Yahuwah Iyovnak mindazt, amije volt.

¹¹Elment hozzá minden férfi- és nőrokona,
és minden régi ismerőse,
és együtt étkeztek vele házában.

Részvéttel vigasztalták azért,
hogy olyan sok bajt bocsátott rá Yahuwah.
Adott neki mindegyik egy pénzt és egy aranykarikát.

¹²Yahuwah pedig jobban megáldotta Iyovot azután,
mint azelőtt.

Lett neki tizennégyezer juha,
hatezer tevéje,
ezer igás ökre
és ezer szamara.

¹³Lett még hét fia
és három leánya is.

¹⁴Első leányát Jemimának,
másodikat Keciának,
harmadikat Keren-Happúknak nevezte el.

¹⁵Országszerte nem voltak olyan szép nők,
mint Iyov leányai.

Apjuk nekik is adott örökséget
fiútestvéreikkel együtt.

¹⁶Ezután Iyov még száznegyven esztendeig élt,
és meglátta fiait és unokáit
negyedíziglen.

¹⁷Öregen halt meg Iyov,
az élettel betelve.