Rólunk

Küldetésünk
szolgálatHitvallás
2008 óta

A zsidó gyökerek kutatása és megosztása

szolgálatunk

Asszimilált zsidó családokból származunk, akiknek zsidó gyökereit a Mindenható hatalma keltette életre.

Miután éveket töltöttünk messiáshívő körökben, gyorsan rájöttünk, hogy sok mindent félreértettek és félreértelmeztek. Korhadt gyökerek, amelyek sok esetben a közösségeket Krisztustól távol vagy akár egyészen a megtagadásáíg vezettek.

A tulzott zsidózási akarás ahhoz a rabbinikus judaizmusnak nevezett fekete lyukhoz vezet, mely könnyen véglegesen be tud szippantani.

év szolgálat

Nyelven

Látogató

Tanítás

küldetésünk

Miért Erev Shabbat?

Sokkan másokhoz hasonlóan úgy érezzük, hogy a végső és a Nagy Shabbat ideje igen közel van. Megváltónk, Jeshua visszajövetelének ideje, amikor visszatér, hogy elvegye menyasszonyát és megítélje a világot. A heti szombatokhoz hasonlóan a választott nép hívő tagjai előző nap készülnek, amikor kint sötétedik. Bár ahhoz, hogy felkészülhessünk, hazugságokat kell felfednünk. Minden hamis zsidó, keresztény, sőt messiási tan lelepleződik, ahogy יֵהְוֶה végső igazsága helyreáll.

Héber anyanyelvű

adakozzon

További nyelvek

rólunk

Hitvallásunk

hitunk pillérei
יֵהְוֶה mint Atya

יֵהְוֶה, a Teremtő, Mindenható és Örökkévaló a mindenség alkotója, fenntartója és Ura – bár bizonyos területeket egy időre átengedett az ellenségnek. Öröktől fogva létezik és mindent ő teremtett. Valóságos szellemi személy, aki Atya, Fiú és Szent Szellem formájában nyilatkoztatta ki magát, mégis egy személy – Adonáj Echad. Igazságos, könyörületes, féltőn szerető, késedelmes a haragra és nagykegyelmű.  

1Móz 1:1 / 5Móz 4:35 / 1Jn 4:8 / Jel 4:11

יֵהְוֶה mint Fiú

A Názáreti Jesua HaMasiah – Jézus Krisztus, az Atya képmása és egyszülött Fia, örökkévaló és egy az Atyával. Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett. Emberi testben jött el, a Szent Szellem által megfogant Mirjam – Mária zsidó szűz méhében és megüresítette magát, emberi természetet vett fel, kivéve a bűnt.

Zsolt 110:1-4 / Jn 3:16; 14:9 / 1Kor 15:28 / 1Tim. 1:17 / Ézs 53:4-6 / Dán 9:25-27 / Lk 1:35 / Zsid 1:3; 2:16-17; 4:14-16; 8:1-5; 9:11-28; 10:19- 22

Egyszeri és végleges helyettesítő áldozatként meghalt a kereszten a világ bűneiért. Harmadnapon az Atya feltámasztotta őt a halálból, majd visszament a Mennyekbe, az Atya jobbjára ült és ott uralkodik felkent királyként – Krisztusként. Az idők végén úgy jön el, ahogy visszatért az Atyához, ezúttal ítélni élőkön és holtakon. 

Jn 1:1-3, 14; 5:22; 10:30; 14:1-3,9,13 / Róm 6:23 / 1Kor 15:3-4 / 2Kor 3:18; 5:17-19 / Fil 2:5-11 / Kol 1:15-19 / Zsid. 2:9-18

Jesua szolgálata tovább folytatódik a Mennyei Szentélyben, ahol Melkisédek rendbeli Főpapként – szolgál az emberiség felé.

Zsid 5:6-10 / 6:20 / 7:1,10-21 / 8:1-2

Továbbá Ő a fejedelme annak az üdvözültekből álló seregnek, mely ítélkezni fog angyalok felett, azaz bukott angyalok felett. Az üdvözültek és maga Krisztus helyettesítik majd az űrt, mely Sátán és követői bukásakor keletkezett. יֵהְוֶה nem teremtett új szellemi lényeket helyettük, a főangyal helyét, maga tölti be, mint Fiú, az angyalok helyére pedig azokat az embereket helyezi, akik Jesuát személyes megváltójukként elfogadták, és így üdvözültek.

3Móz 16 / 4Móz 14:34 / Ez 4:6 / Dán 7:9-27; 8:13, 14; 9:24-27 / Jel 8:3-5; 11:19; 14:6, 12, 7; 20:12; 22:11, 12 / Mt 17:1-13 / Lk 9:2-13

יֵהְוֶה mint Szent Szellem

Az Atyával és Fiúval egy. A Szent Szellem az Atyától és a Fiútól egyaránt származik. Ő az, aki az emberek körül, jobb esetben az emberekben van. Ő az, aki megvilágosít, aki megszentel, gyógyít, tanít, és vigasztal. Ő az, aki a Szentírás szerzőit ihlette és akinek gyümölcse a szeretet, jóság, bölcsesség, jogosság, szelídség és alázatosság. 

Működése ma és mindenkor ugyanaz. Az Atya szuverén akarata által az öt szolgálati ajándékon túl, prófétálás, gyógyítás és nyelveken szólás származhat tőle. Ezek a megnyilvánulások kegyelmi ajándékok és nem versenyfutás hívők között.

1Móz 1:1, 2; 2 / 2Sám. 23:2 / Ézs 61:1 / Lk 1:35; 4:18 / Jn 14:16-18, 26; 15:26; 16:7-13 / ApCsel 1:8; 10:38 / Róm 5:5 / 1Kor. 12:7-11 / 2Kor. 3:18 / 2Pt 1:21

יֵהְוֶה mint Szent Háromság

יֵהְוֶה Egy, mégis három megnyilvánulása van: Atya, Fiú és Szent Szellem. Mint a víznek 3 halmazállapota, mégis víz marad. Az ember maga 3 részből áll: Szellem és test-lélek, mégis e-három egy azonos egyént tesz ki.

Az Elohim név, melyet főként a Teremtés leírásánál olvasunk az eredeti szövegben, többes számú név. Elohim mondja – valakinek, valakiknek – : teremtsünk embert saját képmásunkra. A szó többes számú, mégis egyes számú személyként viselkedik, a hozzáfűződő igék egyes számú raggal íródtak.

A Szent Háromság egyik része sincs feljebb a másiknak és egyik része sem elválasztható a másik kettőtől. 

1Móz 1:26 / 5Móz 6:4 / Mt 28:19 / Jn 3:16 / 2Kor 1:21-22; 13:13 / Ef 4:4-6 / 1Pt 1:2

יֵהְוֶה neve

יֵהְוֶה az ő neve, de sokféleképpen nevezik meg a Szentírás folyamán, mely szintén használandó: Él – Elohim – Adonáj – El Shaddaj – Jah – Eloah – Tzevaot. Azonban az Isten, God, Dios, Dieu-féle neveket kerüljük, hiszen kivétel nélkül, mind pogány főistenek neveinek derivált alakjai.

Ebből nem csinálunk dogmát, sem üdvkérdést, mindenki saját lelkiismerete és szíve tisztasága szerint szólítja az Atyát azon a néven, amit jogosnak tart, ameddig ezt személy szerint megengedi a Mindenható az egyén számára.

יֵהְוֶה – JHWH, Jehova, a héber pontozás szerinti kiejtés, vagy Jáhvé, ahogy több – nem jehova “tanúi” – afrikai testvérünk ejti. Igaz a Jehova névhasználat utalhat az imént említett azonos nevű lényegében Krisztus tagadó szektához. Azonban nagy hibának tartom, ha ennek hatására engednénk az ellenséget az Örökkévalónak még a nevét is kisajátítani! Így biztatok minden hívőt, hogy bátran Jehova-ázzon feltéve, ha szívből jön. Mindent vissza kell venni az ellenségtől, amit ellopott és ami a miénk.

Ennek másik véglete a hagyományos zsidóság, mely a második parancsolat túlhangsúlyozása által úgy véli, hogy ki sem szabad ejteni a nevét, nehogy véletlenül hiába vegyük. Amikor az Írásokat olvassák יֵהְוֶה-nál, mást mondanak: Adonáj (Úr), vagy HaSem (A név).

Jesua HaMasiah görög nevével ez a probléma nem áll fent. Semmilyen korábbi hamis szellemi fejedelemséget sosem illettek azzal a névvel, melyet a héberen kívül, a összes többi nyelven használnak a Messiás megnevezésére. Így a magyar Jézus Krisztus név is kizárólagosan csak az Ő személyére utal, tehát teljesen “kóser”.  

A Szent Szellemmel kapcsolatban, a magyar nyelvben nagy hiányosság a lelki szintre lefokozás. Egyéb nyelveken élesen megkülönböztetik a lelket a szellemtől. A lélek emberi és szétválaszthatatlan a testtől, illetve maga a test okozza a lelki kívánságokat, a szellem egy magasztosabb fokozat, ahol az embernek már kevesebb a befolyása. Szellemével az ember annyiban rendelkezik, hogy döntési joga van, יֵהְוֶה kezébe tenni Jesua HaMasiah által, vagy az egyetlen alternatíva, mégis sok arcú gonosz hatalom alatt maradni.

A Magyar “isten” kifejezés különösen problémás. Más népeknél legalább a saját férfi főistenségük nevét alakították át, így lett zeus-ból theos, majd deus, dios, dieu, a germán got-ból lett god, stb. Azonban a magyarok egy perzsa női istenség nevét kölcsönözték a Mindenható megnevezésére. Ishtár az a babyloniában is tisztelt kisdedet dédelgető női alak, mely démoni hatását ma a szűz mária kultuszon keresztül érvényesít az alvilág. 

1Móz 1 /2Móz 3 / Ézs 7:14, 60:14

Szentírás

A Szentírás, Ó- és Újszövetség – (Tanach és Brit Hadasa) יֵהְוֶה írott szava. Ő az egyetlen szerzője, aki Szent Szelleme által a földi szerzők elméjébe adta, hogy mit írjanak le. A Biblia két része nem mond ellent egymásnak, szétválaszthatatlan egység, egymást magyarázzák, kiegészítik, egymásra mutat és érvényt szereznek egymásnak. 

Hisszük és valljuk, hogy az Örökkévaló akarata megnyilvánult, mind a földi szerzőknél a szöveg megfogalmazásakor, mind a reformkori döntéshozóknál, mikor végül 66 könyvet határoztak meg, mint valóban יֵהְוֶה-tól ihletett oszthatatlan egység. A fordítások többsége teljesen elfogadható, azonban a héber nyelv rendkívüli kifejezőképessége miatt a többi nyelveken való fordítások kiegészítésekre szorulnak, mivel az eredeti jelentést emberileg és más nyelveken lehetetlen átadni. Ehhez nem szükséges minden megtért embernek megtanulni héberül. Elsősorban a Szent Szellem az, aki szívünkben és elménkben kell, hogy kinyilvánítsa az Ige üzenetét a szavak súlyát és tartalmát. Erre, segítségünkre is lehetnek a modern számítástechnikai eszközök – bibliai applikációk – ahol saját nyelveinken felfedezhetjük a szavak eredeti sokszínűségét.

A Szentírás ismerete elsősorban szellemi szintű kell, hogy legyen. A fejből, emlékezetből való tételes ismeret, bár hasznos, de egyben farizeussághoz és vallásossághoz vezető tévút. Csakugyan tévút ennek az ellentéte, a mindent elszellemiesítő יֵהְוֶה szavát a szimbolizmus szintjére alacsonyító értelmezés, mely gyökere a világgal és annak tudományaival kiegyezni akaró gyáva magatartás.

Hisszük, hogy יֵהְוֶה minden egyes szava áthatja az teljes teremtett világot, יֵהְוֶה országától kezdve a fizikai világon át egészen az alvilágig. A világ, ahogy az ember is, több rétegű. Ha valami történik, annak van nyoma mind a fizikai, mind a lelki és mind a szellemi síkon. Így hiszünk a Szentírás betűszerinti értelmezésében és az üzenetek mélyebb, lelki, illetve szellemi síkú tartalmában egyaránt.

Zsolt 119:105 / Péld 30:5-6 / Ézs 8:20 / Jn 17:17 / 1Thessz 2:13 / 2Tim 3:16-17 / Zsid 4:2;12 / 2Pt 1:20-21

Angyalok és démonok

יֵהְוֶה teremtményei ők is. Többfélék és rangjaik szerint is több részre tagozódnak. Az Írás kizárólag 3 főangyalról számol be, bizonyára nincs is ennél több. 

Az angyalok szolgálnak יֵהְוֶה és az ember iránt. Ők harcolnak a gonosz erők ellen. Fő szolgálatuk יֵהְוֶה dicsőítése, hirdetése és magasztalása. Időnként יֵהְוֶה küldötteiként nem csak szellemben jelennek meg, hanem nőtől, biológiai apa és anya által emberi testben a földre születnek valamilyen rendkívüli szolgálat elvégzése végett (pd. Mózes, Illés és sokan mások). Ilyen jellegű küldetés legfőbb példája, amikor maga יֵהְוֶה jelent meg emberi testben Jesua HaMasiah-ként, bár az ő esetében biológiai apa nem volt. 

Mihály, egyike a két megmaradt főfejedelemségnek. Ő az aki megvívja a végső harcot az ellenség ellen. Mihály zsidó hagyomány szerint a zsidó nép védőangyala, őt azonosítják a יֵהְוֶה angyala kifejezéssel, többek között a tűz és felhőoszlop jelenségét hozzá kötik. יֵהְוֶה angyala belátásunk szerint leginkább magára Krisztusra utal. Mihály szerepe azonban a zsidó nép életében vitathatatlan, Mózes személyétől elválaszthatatlan tartalommal bír, a Törvény képviselője és pillére. 

Dán 10:13-21 /  Dán 12:1 / Júd 1:9 / Jel 12:7

Gábriel, a másik főangyal pedig Krisztus kinyilatkoztatásának szolgálója, útjának előkészítője. Személye szorosan összekapcsolódik Illésével és Bemerítő Jánoséval. Ő a Próféták alappillére.

Dán 8:16, 9:21 / Lk 1:19-26

Sátán fellázadt יֵהְוֶה ellen. Az angyali seregek egyharmada melléállt és vele együtt kivétettek יֵהְוֶה országából. Ezek bukása és távolléte űrt hagyott maga után egy eredetileg tökéletesen megalkotott Királyságban, ahol minden lénynek megvolt a helye és feladata. Ezek pótlására יֵהְוֶה nem teremtett új angyalokat. Helyettesítésük viszont szükségszerű. Az ember szabad akarata szintjén folyik a harc a két erő között – sátán, aki az embert magával igyekszik rántani a kárhozatba, és akivel szemben Krisztus az embert üdvösségre hívja.  A föld uralmát יֵהְוֶה  átengedte Sátánnak és démonjainak egy időre, יֵהְוֶה nem pusztította el őket azonnal, csak kivetette Országából. A lázadóknak megengedte, hogy “bizonyítsanak”, ha tudnak, illetve harcba szálljanak יֵהְוֶה ellen. Ennek a harcnak vannak szabályai, így יֵהְוֶה  bizonyos jogokat átengedett az ellenségnek. Az ember יֵהְוֶה és sátán közötti harcnak legfőbb tétje, a föld pedig a fizikai helyszíne.

Ennek az ördögi tervnek a kivitelezéséhez, Sátánnak is hatalmában áll saját angyalait emberi formában elküldeni a földre emberi testekbe azon túl, hogy sima embereket is meg tudnak szállni. Egyszóval voltak és vannak emberek közöttünk, akik nem azért vannak e-világon, hogy eldőljön haláluk utáni sorsuk, miszerint jobbra, vagy balra mennek. Ezen a síkon beszélhetünk eleve elrendeltségről, ez semmiképp nem érvényes az összes emberre, hiszen akkor semmi értelme nem lett volna a váltságműnek.

1Móz 6 / Job 1:6-12 / Ézs 14:12-14 / Ez 28:11-19 / Róm 1:19-32; 5:12-21; 8:19-22 / Zsid 1:13-14 / 1Pt 5:8 / 2Pt 3:6 / Jel 12:4-9

Teremtés

יֵהְוֶה hat nap alatt teremtette a Mennyet és a földet, benne minden élőlényt és köztük az embert saját képmására. A hetedik napon megpihent. Ebből ered a Szombat törvénye, útmutatás az ember életritmusához és szolgálatához. Hisszük, hogy יֵהְוֶה-nak van hatalma akár 6 másodperc alatt, sőt egyetlen pillanat alatt összeállítani egy világnyi művet, ezért nem kételkedünk az általa közölt történetben. Bár a teremtés pillanatában valóban nem azok a fizikai és időbeli törvények uralkodtak, mint amelyeket ma ismerünk és melyek a kiüzetés pillanatától léptek érvénybe. A leírás rövidsége a teljes Íráshoz képest önmagában sugallja, hogy nem érdemes túl sok időt szánni a fejtegetésekre, az evolucionisták és hézagelméletes hívők meggyőzésére. Aki יֵהְוֶה hitelességét már az első soroknál megkérdőjelezi, inkább evangelizálásra szorul, mintsem tudományos disszertációkra. 

Róm 1:19-32

Ezzel szemben, a kreacionizmus túlhangsúlyozása valóban a Megváltás művétől, a Krisztusi kapcsolat és a megszentelődéstől rabolja el a figyelmet és ravasz csapdaként maga az ellenség eszköze is lehet. Mégis úgy véljük, hogy súlyos hiba lenne komoly hívő tudósok, tudományos megfigyelésein alapuló, az Igét megerősítő munkásságát figyelem kívül hagyni, vagy bármilyen lekicsinylő kifejezéssel titulálni. Ez utóbbi magatartás az ellenség az előzőnél is sokkal nagyobb csapdája. Sajnos a hívők világában, az egyik vagy a másik szélsősség uralkodik. Szolgálatunk által, ezt is igyekezzük a jogos helyére tenni.

1Móz 1 / Zsolt 19:1-6; 33:6-9; 104 / Ézs 45:12-18 / ApCsel 17:24 / Zsid 11:3 / Jel 10:6; 14:7

A teremtés lényege, hogy Jesua HaMasiah-ban, Ő általa és Ő érte teremtetett minden, az Ő hatalmának és seregének növelése érdekében.

Kol 1:16 / Zsid 1:2 

Megváltás

יֵהְוֶה törvényének betartása az ember számára lehetetlen feladattá bizonyult. Megigazulni belőle nem tudott és önmagában nem volt elegendő az ember megmentésére. Prófétai ígéretek szerint az Ige azért lett testé, hogy a benne való újjászületés által minden ember számára lehetőség legyen az Igét, a Törvényt a Szent Szellem által saját szívébe fogadni és vésetni, hogy többé ne a tételes követés, hanem a szívből jövő ösztönös élő törvény érvényesüljön életeinkben. 

Jer 31:31-34 / Gal 3:13

יֵהְוֶה helyettesítő áldozata, יֵהְוֶה báránya, maga az emberré lett יֵהְוֶה, mint Fiú bűntelenként a világ bűnét magára vette, az ártatlan az ártalmasok helyett lett feláldozva, hiszen vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat. Így teljesíti be a vörös tehén törvényét, mely a váltságmű előképeként az ártatlan állatra a nép által ráolvasott bűnök a főpapot, ebben az esetben Jósua/Jesua/Jézus főpapot, az ártatlant tette tisztátalanná. Szintén előképe volt Ábrahám fiát behelyettesítő kos áldozata. Ábrahám erős hite pecsételte meg az emberiség sorsát, miszerint az ő alázata és fiáról való lemondása eredményezte, hogy יֵהְוֶה saját tulajdon fiát nem kímélte az emberért.

1Móz 22 / Gal 3:14

Jesua szenvedése messze túlmutat a fizikailag megélt szenvedésein és sokkal mélyebb szellemi fájdalom és tartalom jellemzi ezt a rendkívüli és szinte felfoghatatlan tettet. 

A kereszthalál, majd az ezt követő feltámadás, mennybemenetel és Krisztus uralmának kiteljesedése és érvénybelépésének az elfogadása az egyetlen út, vagy “vallás” – inkább megvallás – mely az embert az üdvösségre vezetheti. Sem a zsidó néphez, sem valamely keresztény egyházhoz való tartozás önmagában nem üdvözít, hanem kizárólag a feljebb említett ténynek elfogadása, megvallása és felfogása. Ennek alapfeltétele az ember saját bűnösségének a felismerése, az ettől való szabadulási vágy, megvallása és bűnbánat által Jesua HaMashia Szabadítóként és Megváltóként való elfogadása.

Hab 2:4 / Mk 9:23-24 / Jn 3:3-8, 16; 16:8 / 2Kor 5:17-21 / Gal 1:4; 26; 4:4-7 / Ef 2:4-10 / Kol 1:13-14 / Titus 3:3-7 / 1Pt 1:23; 2:21-22

Ahogy az apa kiskorú fia-fiai bűntetteiért felelősségre vonható és bár haragszik, és dühös, mégis inkább maga fizeti ki, vagy üli le a börtönbüntetést szeretett kiskorú gyermeke helyett. Egy igazán szerető apa inkább maga megy a földi poklokat megjárni, semmint engedni gyerekét, aki esetleg élve nem is élné túl. Talán ezzel a hasonlattal érthető meg יֵהְוֶה végtelen könyörületessége az ember iránt. 

Vannak azonban más bűnösök is az emberen túl és az emberek előtt. A lázadó fejedelemségek. Ők már szellemi felnöttkorúságban és annak ellenére lázadtak Teremtőjük ellen. Ott már nincs behelyettesítés és bocsánat. Rajtuk, az ítéletet végre kell hajtani és a Váltságmű maga ennek az ítéletnek a végrehajtása, mikor Jézus a halált győzte le. Fizikai halálával a halált ölte meg, maga pedig a halottak birodalmába szállt alá, hogy onnan felszabadítson és maga is élve ismét eljöjjön a földön át vissza a Mennybe, ahonnan származik, hogy örök életet nyújtson azoknak, akik megvallják az Ő nevét.

Jel 12:4-9 / Ez 28:11-19

További előképe ennek a cselekedetnek a rézkígyó története, miszerint Mózes egy rézkígyót felemelve a nép szemeláttára, megmentette mindazokat, akik rátekintettek. A rézkígyó nem Krisztust jelképezte, hanem azt a lényegi tényt, hogy a kereszten nem Jézus, hanem a Sátán halála történt valójában. Jézus testileg és átmenetileg halt meg. A sátán pedig örökre és visszavonhatatlanul. Ez a látható világban még nem teljesedett be a mi időnkig. Ezért tombol még az ellenség, de végzete, melyet időszerint kb. 2000 éve mutattak be a golgotán, rövidesen utoléri kronológiai időszámításunk szerint is.

1Móz 3:6-8 / 4Móz 21 / Ézs 53 / Ez 33:11; 36:25-27 / Róm 1:19-32; 3:21-26; 5:6-21; 8:1-4, 14-22; 12:2 / Zsid 8:7-12 / 2Pt 1:3-4 / Jel 13:8 /

Ember

יֵהְוֶה az embert saját képmására férfivá és nővé teremtette a föld porából, saját leheletével elevenítette meg. Testből, lélekből és szellemből álló élőlény. Az embert saját szabad akarattal ruházta fel. Ez tette lehetővé megkísértésükkor, hogy a bűn útját válasszák. Bűnbeesésük következménye lett a halálra ítélés. Így kerültek bele abba a fizikai, azaz halandó testbe, mely az idő elteltével elhal, és ismét porrá válik. יֵהְוֶה kegyelme azonnal felfedezhető ebben a történetben, hiszen az ítéletet nem hajtja azonnal végre, hanem haladékot ad az embernek, lehetőséget a helyreállásra. Nem pusztította el sem ekkor, sem később Noénál az emberiséget, hanem esélyt adott az ember-יֵהְוֶה kapcsolatának rendezésére. Később teljesedett ki ez az akarat a halál legyőzésekor a golgotai áldozattal. 

Krisztus maga az egyetlen út, mely visszavezetheti az embert a halálból az életre, az eredeti éden kerti állapotba és azon túl is magába יֵהְוֶה Országába, ahol az üresen maradt hely el lett készítve számukra.

Jn 14:6 / Mt 7:14

Minden teremtmény felett az Embert gyűlöli a leginkább az ellenség. Pontosan azért, mert nem tudja elviselni, hogy nála alacsonyabb rendű teremtménynek lehetősége legyen Krisztus által oda kerülni, ahonnan ő valamikor visszafordíthatatlanul kiesett.

1Kor 6:3

Az ember jóval tudatlanabb szellemi állapotban esett bűnbe, mint a bukott fejedelemségek. Sőt, mi több, az ember nem kimondottan יֵהְוֶה ellen szállt szembe, mint ők, hanem “csak” egyik törvényét szegték meg. Ezért az előzőek bűne nem bocsátható meg, mert mind szellemi tudásuk-látásuk, mind lázadásuk sokkal felettébb állt az emberénél. Az emberiség minden egyes személyének viszont a lehetőség máig fennáll, hogy rendezze kapcsolatát az Örökkévalóval. Ez a rendezés ma már semmiképp nem a zsidóvá válás által, hanem kizárólag a Krisztusivá válás által lehetséges.

1Mózes 1,26-27; 2:7, 21-25; 3 / Ézs 53:6; 4:18 / Mk 7:20-23 / János 2:24-25 / Róm 5:12-19 / Ef 2:1-3 / Zsolt 8:4-7; 51:5-10; 58:3 / Jer 17:9 / ApCsel 17:24-28 / Róm 5:12-17 / 2Kor 5:19-20 / Ef 2:3 / 1Thessz 5:23 / 1Jn 3:4; 4:7, 8, 11, 20

Bemerítkezés

Bemerítkezésünk által a látható világban tanúk előtt megvalljuk hitünket a Megváltó Jézus Krisztus halálában és feltámadásában és megpecsételjük életünk átadásának elhatározását Krisztusban. A törvény által is előírt halálra ítélésünket ennél a pontnál hajtjuk végre, mikor az óemberünktől megtisztulva, azt megölvén, Újteremtményként jövünk fel a vízből. 

Hiányos lenne, ha ennyinek tekintenénk szövetségkötésünket יֵהְוֶה -val, hiszen hamarosan és Jesua ígérete szerint nem csak vízzel, hanem tűzzel és az ő Szellemével kell még “bemerítkeznük, megkeresztelkednünk”, megpecsételődnünk.

Ennél a pontnál, még mindig nem fejeződik be a folyamat, mivel innentől fogva kezdődik a Megszentelődésünk folyamata.

Mt 28:19-20 / ApCsel 2:38; 16:30-33; 22:16 / Róm 6:1-6 / Gal 3:27 / Kol 2:12-13

görgesse le a sávokat az olvasáshoz
Megszentelődés

A megtérés-újjászületés, Krisztus Testéhez való csatlakozást követi a Megszentelődés folyamata. Amint a névben is szerepel, a Szent Szellemmel való betöltekezés elindít egy olyan folyamatot, amikor a hívő ember, tovább tisztul a benne levő idegen testi-lelki és szellemi “sejtektől”. Úgy gondoljuk, hogy maga az újjászületés még nem teszi teljesen tisztává és szentté az embert. Újjászületésünk és földi testünkből való eltávozásunk között további rendezni valók vannak.
Ennek a folyamatnak két alap feltétele van. A Szent Szellemmel való betöltekezés, illetve a hívő hajlandósága és alázata Vele szemben, hogy hangját, meg is hallja és engedelmeskedjen neki.
A megszentelődés az Ószövetségben kinyilatkoztatott és az Újszövetségben még gyakorlatiasabbá tett Törvény, az a mérce, mely alapján szívében látást kap az ember, arról, hogy mi a jó és a rossz, illetve milyen úton kell haladni, milyen viselkedési formákat, reakciókat tanúsítson bizonyos helyzetekben, illetve mitől kell még szabadulnia, hogy felkészüljön a Királlyal való személyes találkozásra, mikor eljön az ideje.
Ezért tartjuk fontosnak a törvény ismeretét. Nem azért, hogy visszatérjünk a törvény tételes és betűszerinti megtartásához, ettől remélve bármilyen jutalmat, hanem azért, hogy szívünkbe legyen vésve, Krisztus bennünk töltse be és magától működő mérceként segítsen bennünket utunkon, ahogy a jelzőtáblák az autóutak mentén. Nem tintával, nem kőtáblákra, hanem יֵהְוֶה Szellemével a szívünk hústábláira vésve.

2Kor 3:3 / Zsolt 77:11-12 / 2Thessz 2:13 / 2Tim 2:21 / ApCsel 26:18 / Kol 2:11, 3:1-10 / Ef 1:13 / Gal 2:20 / Zsid 2:11, 9:14, 10:10-14, 12:10-14 / 1Kor 1:2, 6:11 / 1Jn 1:9, 3:9 / 1Pt 1:2 / 1Thessz  4:3-5, 5:23 / 1Kor 5:17, 12:21 / Jn 17:17-19 / Fil 1:6, 2:13 / Róm 6, 15:16

Úrvacsora

A megszentelődés folyamatának részeként az Úrvacsora az a lehetőség, hogy további rendezni valóinkat  az Úr elé vigyük, hogy letéve őket, továbbtisztuljuk és haladjunk tanítványi utunkon. Az Úrvacsora Krisztus kiontott vérére és Testének, יֵהְוֶה Igéjével való azonosulást erősíti meg, Szövetségünk felidézése, megerősítése, de nem megismétlése.

Semmiképp nem tekinthető újabb áldozatnak, ahogy ezt egyes keresztény egyházak a mai napig művelik spiritiszta szeánszhoz hasonlóan. A Bárány áldozata egyszeri volt és megismételhetetlen. 

Előképei az ószövetségben, amikor Melkisédek Főpap kimegy Ábrahám elé borral és kenyérrel szövetséget kötni, illetve amikor Jethro, Mózes apósával a zsidó véneivel és Áronnal megtörik a kenyeret, hogy közéjük fogadják a világ első prozelitáját.

Mt 26:17-30 / Jn 6:48-63; 13:1-17 / 1Kor 10:16, 17; 11:23-30 / Jel 3:20 / 1Móz 14:18 / 2Móz 18:11-12

Krisztus Teste: az Egyház

A Messiás Teste, az Egyház azokból a hívőkből áll, aki Jesua HaMassiát személyes Megváltójaként elfogadják.
Ez a Templom 3 nap alatt épült fel. A Golgota és a Mennybemenetel között eltelt idő alatt. Krisztussal való szövetség kötés által – bemerítkezés által – jutnak be, működése pedig Ruah HaKodes – a Szent Szellem kitöltetésével jön létre, ahogy az Savuotkor (Pünkösdkor) is történt. Krisztus Testének épülése addig folyik, amíg vőlegényként vissza nem jön, saját Testét, a Mennyasszonyt magához venni.
Ezt a Templomot fogadjuk el egyedül legitim Egyházként. Minden olyan csoportulás, mely bejegyzett szervezetként, egyházként állami támogatásban és elismerésben részesül nem tekinthető részének az Egyháznak. A bennük levő tagok közül azonban ott a maradék, akik a valódi Templom tagjaiként előbb utóbb megtalálják a hozzá vezető utat.
A tagokat pedig azon túl, hogy összejönnek és Úrvacsorát vesznek, arról ismerhetőek meg, hogy szeretik egymást.

Az Egyház a Názáreti Jesua HaMasiah-ban hívő, újjászületett emberek összessége, melyet Ő épít, irányít és birtokol. Olyan élő szervezet, ahol a tagok kapcsolódnak egymáshoz, és a Test együttműködik a Fejjel, Jesua HaMasiah-val.

Krisztus Testét a Menyasszonyt Krisztus vérében megtisztult szentek közössége alkotja, akik felöltöztek igazságos cselekedetekbe, és várják a Vőlegény megjelenését és a Vele való egyesülést. 

Templomként, épületként is jellemzi az Ige Krisztus Testét, יֵהְוֶה Szellemének – Ruah HaKódes – lakóhelye és eredeti fundamentuma az apostolok és próféták, a szegletkő pedig maga Krisztus.
Az Egyház szellemi fegyverekkel hadseregként és a Mennyei seregekkel karöltve, küzd a Sátán és a gonosz erők ellen. Mindezt teszi יֵהְוֶה dicsérete, imádata és tanúságtétele által a világ számára. Továbbá erősíti önmagát fohásszal, tanítással és egymás erősítésével.

Jn 13:35 / Mt 16:18, 28:19 / ApCsel 1:5; 2; 7:38 / 1Kor 1:2, 11:23-30, 12:13 / Kol 1:18; 3:14-15 / 2Móz 19:3-7 / Ef 1:22-23; 2:11-22; 3:8-11; 4:11-13; 5:23-27 / 1Pt 2:9 / Zsolt 133:1 / Jn 17:20-23 / Róm 12:4-5 / 2Kor 5:16-17 / Gal 3:27-29 / 4Móz 24:5

Szellemi ajándékok

A tanítványoknak, ma is részesülniük kell a Szent Szellem teljes körű adományaiban. Így mind a szolgálati, mind a Szent Szellem ajándékai és gyümölcsei szükségesek Krisztus Testének növekedéséhez és fenntartásához, azon belül az egyének életéhez és működéséhez. 

Ezek közül a Szent Szellem ajándékai azok, amelyeket igen hatásos fegyverként kisajátít magának az ellenség. Az esetek többségében, keresztény gyülekezetek – egyházak – közösségek vagy az egyik szélsőségben – a túlbuzgó karizmatikusságban -, vagy a másikban – a kiüresedett, anti-karizmatikusságban – szenvednek. Egyik szélsőség gerjeszti és mélyíti a másik állapotát. Az ember – mint a Szent Szellem iránt túlbuzgó, vagy éppen félelemmel teli magatartása helyet meg kell találni azt az alázatos elfogadást, hogy maga יֵהְוֶה szabja meg, személy szerint kit milyen ajándékkal, azon belül milyen időpontban, gyakorisággal, vagy mennyiségben akar megáldani. 

ApCsel 2 / Róm 12:4-8 / 1Kor 12:7-11, 27, 28 / Ef 4:8-16 / 1Tim 3 / 1Pt 4:10-11 / 4Móz 12:6 / 2Krón 20:20 / Ám 3:7 / Joél 2:28-29 / Jel 19:10; 22:8-9

Shabbat

A Shabbat – Szombat napját fogadjuk el az Úr napjaként. Krisztus feltámadása és a Szent Szellem kitöltetésének napja valóban a hét első napján történt, azaz vasárnap, de mint minden Szombatot ünneplő keresztény irányzat, mi is azon az állásponton vagyunk, hogy az Úr napja nem változott az Újszövetségi események hatására sem. A vasárnapra való áttérés, maga az a politikai csel volt, mellyel az újonnan kereszténységre tért római birodalom elfogadhatóbbá tudta tenni az új vallást a különböző népből származó polgárai számára, akik többségénél a vasárnap volt addig is a hétnek kijelölt szent napja. (pl. germánoknál a Zontag, a nap isten napja).

Azonban semmiképp sem tesszük ezt sem üdvkérdéssé, ahogy az Örökkévaló megnevezését sem. Itt is elsősorban a hívő egyén – egyének szívének a tisztasága szerinti ünneplés a legfontosabb és hisszük, hogy lehet az Urat tisztán tisztelni vasárnap is. Ezzel nem fogadtuk el a vasárnapot, hanem úgy gondoljuk, hogy maga יֵהְוֶה teszi minden híve számára fontossá a nap helyreállítását előbb, vagy utóbb. Akinek pedig a gondolat eljutott a szívébe, mégis kitart a vasárnap mellett a többséghez való alkalmazkodás miatt, félelemből, vagy megalkuvásból, az már átalakulhat lázadássá is. A Szombat túlhangsúlyozását pedig maga a Szombat valódi lényege elleni merényletnek tekintjük. יֵהְוֶה ítéletével és haragjával, akár kárhoztatással támadva a vasárnaposokat, nem lehet a Szombat törvényt helyreállítani, mint ahogy semmilyen más törvényt és üzenetet sem. Akik ezt teszik, a vasárnap megtartását erősítik akaratlanul és akár a saját farizeusi istentiszteleteik is יֵהְוֶה által gyűlölt hamis szombatokká válhatnak.

יֵהְוֶה ezeket a fajta képmutató formális szombatokat, újholdakat és egyéb ünnepeket gyűlölte az Ézsaiás korabeli zsidóknál is és nem globálisan a Szombatot, ahogy a vasárnapot védő hívek vallják.

(Gen. 2:1-3; Exod. 20:8-11; 31:13-17; Lev. 23:32; Deut. 5:12-15; Isa. 56:5, 6; 58:13, 14; Ezek. 20:12, 20; Matt. 12:1-12; Mark 1:32; Luke 4:16; Heb. 4:1-11.)

Törvény

A parancsolatok az édenkerti eseményektől, de konkrétan a Sinai hegyi kinyilatkoztatástól egészen a világ végső felvonásáig érvényesek. A Mózes 5 könyvében, a zsidóság által is meghatározott 613 micva, törvény, magának a 10 Parancsolatnak a kibővített, gyakorlatiasabbá tett magyarázata és kiegészítője. Maga a 10 Parancsolat is kibővített változata két másik Nagy Parancsnak, miszerint szeretni kell יֵהְוֶה-t a mi Urunkat teljes szívünkből és teljes lelkünkből és minden erőnkből és teljes elménkből, és a mi felebarátunkat, mint magunkat. Ez a 2, illetve 10, illetve 613 parancsolat maga az az Ige, mely Jézusban testté lett. Ezeket teljesíti be bennünk Szelleme által. 

Ha bárki bármelyikből elvesz, érvénytelennek tart, maga Krisztus személyét vonja kétségbe és csonkítja. Ugyanezt teszi, ha bárki hozzáad, mindenféle hamis szájhagyományra hivatkozva, vagy külön egyházi törvényeket alkotva. Mindkét estben יֵהְוֶה hitelességét kérdőjelezik meg.

Mt 5:18

Ahogy Pál is sokat említette, a törvény nem lett érvénytelen, sőt érvényt szerzett Krisztusban, ezért érdemes foglalkozni vele és ismerni, hogy magát Krisztust ismerjük meg mélyebben.

A törvény tételes és rendszeres ésszel való betartása nemz halált, hisz soha semmikor nem volt képest megigazítani bárkit. A törvény akkor válik teljessé bennünk, ha szívünkbe íródik be az újjászületés által majd fokozatosan és egyre gyarapszik a megszentelődés előrehaladtával.

1Jn 3:4 / Jer 31:31-34 / 2Kor 3:3

A törvény nem cél, de igen hasznos útjelzés, mely segít bennünket megmaradni a keskeny úton. 

2Móz 20:1-17 / 5Móz 28:1- 14 / Zsot 19:7-14; 40:7-8 / Mt 5:17-20; 22:36-40 / Jn 1:1-5; 1414:15; 15:7-10 / Róm 8:3-4 / Gal 3:3-11 / Ef 2:8-10; 14-16 / Zsid 8:8-10 / 1Jn 2:3; 5:3 / Jel 12:17; 14:12

Judaizmus: a lepel

A rabbinikus zsidó vallás Babilonban született, és nem a Sínai-hegyen, ellenben azzal, amit a mai zsidók többsége gondol. Az Örökkévaló soha nem adott szóbeli törvényeket Mózesnek. A zsidó “bölcsek” azért találták ki őket, hogy elkerüljék a Tóra parancsolatainak megsértését, így további száműzetéseket keljen elszendvedniük. Ezeket a többlet törvényeket eredetileg jóakaratból hozták létre, de mint tudjuk, יֵהְוֶה szavaihoz hozzáadni (vagy megrövidíteni) nem igazán ajánlott.

Ez a farizeusi tan valóban szóbeli, és szájról szájra ment tovább a babiloni száműzetéstől a mai napig.

Ez a “Izrael bölcsei” által kidolgozott tan a választott nép vakságának az oka. Ez az a bizonyos lepel, amelyről a próféták beszéltek, és amelyek megakadályozzák a zsidókat abban, hogy felismerjék Messiásukat a názáreti Jesuában. Mivel Jesua az Ige, amely testté lett, az Ige tartalmazza a Tórát, így a Parancsolatokat is. Az pedig aki a törvényt félreértelmezi, módosítja, továbbfejleszti, képtelen felismerni az eredetit, amikor megjelenik előtte.

Mindezeket az extra parancsolatokat és a hozzájuk tartozó “rabbik” megjegyzéseit végül a diaszpórában a középkorban rögzítették írásban. Ez a rabbinikus irodalom magában foglalja a Talmud, a Misna, a Gemara stb. néven ismert könyvsorozatokat.

Fontos információ a rabbinikus zsidóságról, amelyről kevesen beszélnek, a babiloni pogány szellem által ihletett spiritiszta gyökerei. Az ortodox zsidók valóban úgy hisznek a lélekvándorlásban és a reinkarnációban, mint a hinduisták. A zsidó spiritizmus a Zohar-ban csúsosodik ki, a jól ismert zsidó misztika, a kabbala tanainak könyvében.

Ez az irodalom nem csak kivetni valót tartalmaz. Nagyon mély és szép bizonyságokat olvashatunk egyes zsidók hűségéről, még a Messiásba vetett hiten kívül is. Bár a szerzőket nem tekintjük bölcseknek, sokszor nagyon bölcs gondolatokat írtak le. De senki ne hagyja magát ezáltal félrevezetni. Ami az ellenségtől való gyakran igen vonzó kívülről.

A legtöbb parancsolat és megjegyzés mélyen emberi, sokszor pedig kimondottan átlépi az ostobaság határvonalát. Így ezeket az egyértelműen felesleges, de sokszor kifejezetten nevetséges esetenként kimondottan aberrált és Tóra-ellenes törvényeket YHWH-nak tulajdonítani önmagában YHWH-káromlás.

Ezt a hamis zsidó tudományhalmazt kell lebontani annak érdekében, hogy a Választott Nép végre felismerje Messiását.

Kevés messiási tanító foglalkozik a témával és figyelmeztet a hamis gyökerekhez való visszatérés veszélyeire. De még ennél is rosszabb, hogy a messiási közösségek többsége, miközben a Krisztusba vetett hitét állítja, ezeket a farizeusi törvényeket tanítja, és megpróbálja betartani, csakúgy, mint a hagyományos zsidók.

Ésaiás 28:7-16 / János 12:37-50 / 2Kor 3:13-18 / 

 

Zsidó nép és állam

Krisztushoz való tartozás nem teszi a görögöt lelki, vagy szellemi zsidóvá. A zsidó néphez való tartozás feltétele a vérszerinti származás és az az alap szellemi álláspont, mely hitvallása az Örökkévaló egyetlenségének kihirdetése (S’má Izráél Adonáj Elohénu, Ádonáj ehad). A kettőből bármelyik hiányzik, nem beszélhetünk zsidóról. Aki vér szerint zsidó, de szellemben tagad, még zsidóvá válhat, ha ez utóbbit rendezi. Vérátömlesztéssel pedig nem lehet senkit zsidóvá tenni, csak látszólag, ahogy műtét által sem férfit nővé, sem nőt férfivé nem lehet valósággal “átvarázsolni”.

Ez alap kiinduló pontból, valljuk, hogy a zsidó nép, pontosabban Jákób leszármazottjai, Izráel 12 törzsének tagjai semmilyen szinten nincsenek elvetve és Krisztus által sem lettek behelyettesítve bármilyen más nép által. Minden prófécia és ígéret rájuk nézve az idők végezetéig érvényes.

A Krisztusban újjászületett hívek nem helyettesítik a zsidóságot, hanem kiegészítik azt a Ezékiel-i prófécia ígérete szerint: Ímé, én fölveszem a József fáját, mely Efraim kezében van, és Izráel nemzetségeit, az ő társait, és teszem őket ő hozzá, a Júda fájához, és összeteszem őket egy fává, hogy egygyé legyenek az én kezemben. (Ez 37:19)

A Názáreti Jesua HaMasiah elvetése, nem eredményezte az izraeliták elvetését. Ember elvethet, megfeledkezhet יֵהְוֶה-ról, יֵהְוֶה viszont nem feledkezik meg az emberről, népéről és ígéreteiről. A zsidóság nem elvetése, hanem inkább karanténba helyezése történt egy időre, amíg a pogányok ideje be nem teljesedik.

Krisztus, az élő törvény, azaz a testté lett Ige nem volt számukra felismerhető, a hamis rabbinikus törvényrendek miatt, mely szívükre és szemükre rakódott a Babyloni fogság óta. Ez, a zsidó népre nézve súlyos átok, az igazi áldás a Népek számára, akikhez megtisztulva és egyenesen feléjuk indult az Evangélium üzenete, egy időre elhagyva az eredetileg kiválasztott nép köreit. Behelyettesítés és hamis zsidózás helyett, a örvendezésre kellene, hogy adjon okot. Az idősebb és tékozló testvérrel szemben pedig alázatos és szeretetteljes magatartást kell tanúsítani, megtanulni a példázatból, hogy inkább érdemes azzal a féltőn szerető buzgósággal hazavárni az elkallódott bárányt, ahogy az Atya teszi. Hiszen eljön az idő, amikor szennyesen visszatér az Atyához és maga is felismervén a Messiást Jézus Krisztusban, visszafogadásban fog részesülni, üresen maradt helyét a családban pedig ismét elfoglalja. Aki pedig illegitim módon ott ücsörög azon a helyen, amikor eljön ennek ideje, őt magát fogják odébb hajítani. / Lk 14:8-9 / (erre az esetre is vonatkoztatható)

Ez van folyamatban 1946 óta is, mikor a látható világban és Krisztus második eljövetelét megelőzően, a még nem krisztusi zsidóság elkezd összegyűlni és hazatérni. Izráel állama bár világi alapokon jött létre, mégis legitim és יֵהְוֶה kimondott megengedő akarata által történik.

Miközben a vallásos kereszténység azon elmélkedik, miként helyettesíti be a zsidók, szerintük üresen maradt helyét, nem látja, hogy miről szól a valódi behelyettesítő mű, milyen és kinek a helyét foglalja majd el az újjászületett üdvözült ember odafent.

1Móz 12:1-3; 15:17-18 / 2Móz 19:6 / 4Móz 24:9 / Ézs 52:1353:12 / Jer 30:7; 31:31-37 / Ez 20:33-42; 37:19 / Dán 9: 25-27 / Zak 12:10-14; 13:8-9 / Ámos 3:2; 9:8 / Lk 14:8-9 / Jn 4,21-25 / ApCsel 13,46-47 / Róm 1:16-17; 10:1-4; 11:25,28-31

A Messiás második eljövetele

Úgy jön vissza, ahogy eltávozott a tanítványok szeme előtt. Elsősorban a Mennyasszonyt, a Testét magához ragadni jön el. Visszajövetele világszerte látható nagyhatalmú, minden ember számára – élőnek és már holtnak egyaránt –  nyilvánvaló esemény lesz, mivel őket jön el megítélni

Sokan próbálták “megprófétálni” eljövetelének idejét, de mindig kudarcba fulladt. Az Ige hangsúlyosan óva int, hogy bárki tartózkodjon attól, hogy megjósolni próbálja ennek az eseménynek pontos idejét, hiszen még maga Jézus sem tudta ezt az információt, amikor itt járt földi testben. Minden erre utaló jóslatot, nem próféciának, hanem emberi okoskodásnak, hamis próféciának kell minősíteni.

Azonban kimondható, hogy Jézus által megjövendölt, második eljövetelét megelőző körülmények és események egyre sűrűbben és nyilvánvalóbban teljesednek be körülöttünk. Ami biztos, hogy az idő közel. Mégsem annyira közel, mint a legtöbben gondolják, hiszen még néhány konkrét beteljesedésre váró esemény hátra van még. Egyúttal közelebb is van ideje, mint ahogy ugyanezek gondolják, hiszen az egyén első és fizikai halálakor, erre a bekövetkezett eseményre fog egy szempillantásnyi idő alatt újraébredni, ahol a végső ítélet/kegyelem számára is ki lesz jelentve.

Mt 24 / Mk 13 / Luke 21 / Jn 14:1-3 / ApCsel 1:9-11 / 1Kor 15:51-54 / 1Thessz 4:13-18; 5:1-6 / 2Thessz 1:7-10; 2:8 / 2Tim 3:1-5 / Tit 2:13 / Zsid 9:28 / Jel 1:7; 14:14-20; 19:11-21

Halál - Feltámadás - Örök Élet

יֵהְוֶה megváltott népe, akik Jesua HaMasiah halálát és feltámadását hiszik, ugyanúgy támadnak majd fel az örök életre, ahogy Urunkkal történt. 

Az első halál, a testünk halála, illetve lelkünk-szellemünk alvása után következik az végső ítélet, ahol vagy kegyelem, vagy örök kárhozat várja az embereket Krisztus iránt tanúsított és tőlük elvárható elfogadási és engedelmességi szint szerint.  

Job 19:25-27 / Zsolt 146:3-4 / Dán 12:2, 13 / Ézs 25:8 / Jn 5:28-29; 11:11-14 / Róm 6:23 / 1Kor 15:51-55 / Kol 3:4 / 1Thessz 4:13-17 / 1Tim 6:15 / Jel 20:1-10

Millénium - Új föld - Új Jeruzsálem

A millénium, az 1000 év, amikor Krisztus Uralma kiteljesedik az egész teremtett világra és vele együtt uralkodnak, mindazok, akik az Ő nevéért haltak meg, illetve akik nem imádták a fenevadat és annak képmását. Az első és második feltámadás közötti idő, amikor az ellenség még csak megkötözve ugyan, de semmilyen hatalmat nem gyakorol a földre és annak lakóira. Ekkor fog együtt legelni a bárány és az oroszlán és nem lesz vérontás. Hasonló állapotot élnek majd meg, mint amilyen az Éden kertben volt a bűnbeesés előtt. Ennek a korszaknak a végén a Sátánt feloldozzák és ismét magához vonz sokakat, megcsalván őket, többek között arra veszi majd rá a világ lakósait, hogy rátámadjanak Jeruzsálemre.

Góg és Magóg-nál az ellenséges tömeget  יִהְוֶה tűzzel emészti meg. Ezek után eltörli a teremtett világot és megítél minden embert, aki valaha élt a földön. A pokol, a halál, a Sátán és minden angyala, illetve ezek uralma alatt maradt emberek a kénes tóba, a magváltottak serege pedig az alászálló Új Jeruzsálembe foglalják el végleges és örök helyüket. 

Jel 20; 21:1-5

rólunk

Hitvallásunk

hitunk pillérei
יֵהְוֶה mint Atya

יֵהְוֶה, a Teremtő, Mindenható és Örökkévaló a mindenség alkotója, fenntartója és Ura – bár bizonyos területeket egy időre átengedett az ellenségnek. Öröktől fogva létezik és mindent ő teremtett. Valóságos szellemi személy, aki Atya, Fiú és Szent Szellem formájában nyilatkoztatta ki magát, mégis egy személy – Adonáj Echad. Igazságos, könyörületes, féltőn szerető, késedelmes a haragra és nagykegyelmű.  

1Móz 1:1 / 5Móz 4:35 / 1Jn 4:8 / Jel 4:11

יֵהְוֶה mint Fiú

A Názáreti Jesua HaMasiah – Jézus Krisztus, az Atya képmása és egyszülött Fia, örökkévaló és egy az Atyával. Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett. Emberi testben jött el, a Szent Szellem által megfogant Mirjam – Mária zsidó szűz méhében és megüresítette magát, emberi természetet vett fel, kivéve a bűnt.

Zsolt 110:1-4 / Jn 3:16; 14:9 / 1Kor 15:28 / 1Tim. 1:17 / Ézs 53:4-6 / Dán 9:25-27 / Lk 1:35 / Zsid 1:3; 2:16-17; 4:14-16; 8:1-5; 9:11-28; 10:19- 22

Egyszeri és végleges helyettesítő áldozatként meghalt a kereszten a világ bűneiért. Harmadnapon az Atya feltámasztotta őt a halálból, majd visszament a Mennyekbe, az Atya jobbjára ült és ott uralkodik felkent királyként – Krisztusként. Az idők végén úgy jön el, ahogy visszatért az Atyához, ezúttal ítélni élőkön és holtakon. 

Jn 1:1-3, 14; 5:22; 10:30; 14:1-3,9,13 / Róm 6:23 / 1Kor 15:3-4 / 2Kor 3:18; 5:17-19 / Fil 2:5-11 / Kol 1:15-19 / Zsid. 2:9-18

Jesua szolgálata tovább folytatódik a Mennyei Szentélyben, ahol Melkisédek rendbeli Főpapként – szolgál az emberiség felé.

Zsid 5:6-10 / 6:20 / 7:1,10-21 / 8:1-2

Továbbá Ő a fejedelme annak az üdvözültekből álló seregnek, mely ítélkezni fog angyalok felett, azaz bukott angyalok felett. Az üdvözültek és maga Krisztus helyettesítik majd az űrt, mely Sátán és követői bukásakor keletkezett. יֵהְוֶה nem teremtett új szellemi lényeket helyettük, a főangyal helyét, maga tölti be, mint Fiú, az angyalok helyére pedig azokat az embereket helyezi, akik Jesuát személyes megváltójukként elfogadták, és így üdvözültek.

3Móz 16 / 4Móz 14:34 / Ez 4:6 / Dán 7:9-27; 8:13, 14; 9:24-27 / Jel 8:3-5; 11:19; 14:6, 12, 7; 20:12; 22:11, 12 / Mt 17:1-13 / Lk 9:2-13

יֵהְוֶה mint Szent Szellem

Az Atyával és Fiúval egy. A Szent Szellem az Atyától és a Fiútól egyaránt származik. Ő az, aki az emberek körül, jobb esetben az emberekben van. Ő az, aki megvilágosít, aki megszentel, gyógyít, tanít, és vigasztal. Ő az, aki a Szentírás szerzőit ihlette és akinek gyümölcse a szeretet, jóság, bölcsesség, jogosság, szelídség és alázatosság. 

Működése ma és mindenkor ugyanaz. Az Atya szuverén akarata által az öt szolgálati ajándékon túl, prófétálás, gyógyítás és nyelveken szólás származhat tőle. Ezek a megnyilvánulások kegyelmi ajándékok és nem versenyfutás hívők között.

1Móz 1:1, 2; 2 / 2Sám. 23:2 / Ézs 61:1 / Lk 1:35; 4:18 / Jn 14:16-18, 26; 15:26; 16:7-13 / ApCsel 1:8; 10:38 / Róm 5:5 / 1Kor. 12:7-11 / 2Kor. 3:18 / 2Pt 1:21

יֵהְוֶה mint Szent Háromság

יֵהְוֶה Egy, mégis három megnyilvánulása van: Atya, Fiú és Szent Szellem. Mint a víznek 3 halmazállapota, mégis víz marad. Az ember maga 3 részből áll: Szellem és test-lélek, mégis e-három egy azonos egyént tesz ki.

Az Elohim név, melyet főként a Teremtés leírásánál olvasunk az eredeti szövegben, többes számú név. Elohim mondja – valakinek, valakiknek – : teremtsünk embert saját képmásunkra. A szó többes számú, mégis egyes számú személyként viselkedik, a hozzáfűződő igék egyes számú raggal íródtak.

A Szent Háromság egyik része sincs feljebb a másiknak és egyik része sem elválasztható a másik kettőtől. 

1Móz 1:26 / 5Móz 6:4 / Mt 28:19 / Jn 3:16 / 2Kor 1:21-22; 13:13 / Ef 4:4-6 / 1Pt 1:2

יֵהְוֶה neve

יֵהְוֶה az ő neve, de sokféleképpen nevezik meg a Szentírás folyamán, mely szintén használandó: Él – Elohim – Adonáj – El Shaddaj – Jah – Eloah – Tzevaot. Azonban az Isten, God, Dios, Dieu-féle neveket kerüljük, hiszen kivétel nélkül, mind pogány főistenek neveinek derivált alakjai.

Ebből nem csinálunk dogmát, sem üdvkérdést, mindenki saját lelkiismerete és szíve tisztasága szerint szólítja az Atyát azon a néven, amit jogosnak tart, ameddig ezt személy szerint megengedi a Mindenható az egyén számára.

יֵהְוֶה – JHWH, Jehova, a héber pontozás szerinti kiejtés, vagy Jáhvé, ahogy több – nem jehova “tanúi” – afrikai testvérünk ejti. Igaz a Jehova névhasználat utalhat az imént említett azonos nevű lényegében Krisztus tagadó szektához. Azonban nagy hibának tartom, ha ennek hatására engednénk az ellenséget az Örökkévalónak még a nevét is kisajátítani! Így biztatok minden hívőt, hogy bátran Jehova-ázzon feltéve, ha szívből jön. Mindent vissza kell venni az ellenségtől, amit ellopott és ami a miénk.

Ennek másik véglete a hagyományos zsidóság, mely a második parancsolat túlhangsúlyozása által úgy véli, hogy ki sem szabad ejteni a nevét, nehogy véletlenül hiába vegyük. Amikor az Írásokat olvassák יֵהְוֶה-nál, mást mondanak: Adonáj (Úr), vagy HaSem (A név).

Jesua HaMasiah görög nevével ez a probléma nem áll fent. Semmilyen korábbi hamis szellemi fejedelemséget sosem illettek azzal a névvel, melyet a héberen kívül, a összes többi nyelven használnak a Messiás megnevezésére. Így a magyar Jézus Krisztus név is kizárólagosan csak az Ő személyére utal, tehát teljesen “kóser”.  

A Szent Szellemmel kapcsolatban, a magyar nyelvben nagy hiányosság a lelki szintre lefokozás. Egyéb nyelveken élesen megkülönböztetik a lelket a szellemtől. A lélek emberi és szétválaszthatatlan a testtől, illetve maga a test okozza a lelki kívánságokat, a szellem egy magasztosabb fokozat, ahol az embernek már kevesebb a befolyása. Szellemével az ember annyiban rendelkezik, hogy döntési joga van, יֵהְוֶה kezébe tenni Jesua HaMasiah által, vagy az egyetlen alternatíva, mégis sok arcú gonosz hatalom alatt maradni.

A Magyar “isten” kifejezés különösen problémás. Más népeknél legalább a saját férfi főistenségük nevét alakították át, így lett zeus-ból theos, majd deus, dios, dieu, a germán got-ból lett god, stb. Azonban a magyarok egy perzsa női istenség nevét kölcsönözték a Mindenható megnevezésére. Ishtár az a babyloniában is tisztelt kisdedet dédelgető női alak, mely démoni hatását ma a szűz mária kultuszon keresztül érvényesít az alvilág. 

1Móz 1 /2Móz 3 / Ézs 7:14, 60:14

Szentírás

A Szentírás, Ó- és Újszövetség – (Tanach és Brit Hadasa) יֵהְוֶה írott szava. Ő az egyetlen szerzője, aki Szent Szelleme által a földi szerzők elméjébe adta, hogy mit írjanak le. A Biblia két része nem mond ellent egymásnak, szétválaszthatatlan egység, egymást magyarázzák, kiegészítik, egymásra mutat és érvényt szereznek egymásnak. 

Hisszük és valljuk, hogy az Örökkévaló akarata megnyilvánult, mind a földi szerzőknél a szöveg megfogalmazásakor, mind a reformkori döntéshozóknál, mikor végül 66 könyvet határoztak meg, mint valóban יֵהְוֶה-tól ihletett oszthatatlan egység. A fordítások többsége teljesen elfogadható, azonban a héber nyelv rendkívüli kifejezőképessége miatt a többi nyelveken való fordítások kiegészítésekre szorulnak, mivel az eredeti jelentést emberileg és más nyelveken lehetetlen átadni. Ehhez nem szükséges minden megtért embernek megtanulni héberül. Elsősorban a Szent Szellem az, aki szívünkben és elménkben kell, hogy kinyilvánítsa az Ige üzenetét a szavak súlyát és tartalmát. Erre, segítségünkre is lehetnek a modern számítástechnikai eszközök – bibliai applikációk – ahol saját nyelveinken felfedezhetjük a szavak eredeti sokszínűségét.

A Szentírás ismerete elsősorban szellemi szintű kell, hogy legyen. A fejből, emlékezetből való tételes ismeret, bár hasznos, de egyben farizeussághoz és vallásossághoz vezető tévút. Csakugyan tévút ennek az ellentéte, a mindent elszellemiesítő יֵהְוֶה szavát a szimbolizmus szintjére alacsonyító értelmezés, mely gyökere a világgal és annak tudományaival kiegyezni akaró gyáva magatartás.

Hisszük, hogy יֵהְוֶה minden egyes szava áthatja az teljes teremtett világot, יֵהְוֶה országától kezdve a fizikai világon át egészen az alvilágig. A világ, ahogy az ember is, több rétegű. Ha valami történik, annak van nyoma mind a fizikai, mind a lelki és mind a szellemi síkon. Így hiszünk a Szentírás betűszerinti értelmezésében és az üzenetek mélyebb, lelki, illetve szellemi síkú tartalmában egyaránt.

Zsolt 119:105 / Péld 30:5-6 / Ézs 8:20 / Jn 17:17 / 1Thessz 2:13 / 2Tim 3:16-17 / Zsid 4:2;12 / 2Pt 1:20-21

Angyalok és démonok

יֵהְוֶה teremtményei ők is. Többfélék és rangjaik szerint is több részre tagozódnak. Az Írás kizárólag 3 főangyalról számol be, bizonyára nincs is ennél több. 

Az angyalok szolgálnak יֵהְוֶה és az ember iránt. Ők harcolnak a gonosz erők ellen. Fő szolgálatuk יֵהְוֶה dicsőítése, hirdetése és magasztalása. Időnként יֵהְוֶה küldötteiként nem csak szellemben jelennek meg, hanem nőtől, biológiai apa és anya által emberi testben a földre születnek valamilyen rendkívüli szolgálat elvégzése végett (pd. Mózes, Illés és sokan mások). Ilyen jellegű küldetés legfőbb példája, amikor maga יֵהְוֶה jelent meg emberi testben Jesua HaMasiah-ként, bár az ő esetében biológiai apa nem volt. 

Mihály, egyike a két megmaradt főfejedelemségnek. Ő az aki megvívja a végső harcot az ellenség ellen. Mihály zsidó hagyomány szerint a zsidó nép védőangyala, őt azonosítják a יֵהְוֶה angyala kifejezéssel, többek között a tűz és felhőoszlop jelenségét hozzá kötik. יֵהְוֶה angyala belátásunk szerint leginkább magára Krisztusra utal. Mihály szerepe azonban a zsidó nép életében vitathatatlan, Mózes személyétől elválaszthatatlan tartalommal bír, a Törvény képviselője és pillére. 

Dán 10:13-21 /  Dán 12:1 / Júd 1:9 / Jel 12:7

Gábriel, a másik főangyal pedig Krisztus kinyilatkoztatásának szolgálója, útjának előkészítője. Személye szorosan összekapcsolódik Illésével és Bemerítő Jánoséval. Ő a Próféták alappillére.

Dán 8:16, 9:21 / Lk 1:19-26

Sátán fellázadt יֵהְוֶה ellen. Az angyali seregek egyharmada melléállt és vele együtt kivétettek יֵהְוֶה országából. Ezek bukása és távolléte űrt hagyott maga után egy eredetileg tökéletesen megalkotott Királyságban, ahol minden lénynek megvolt a helye és feladata. Ezek pótlására יֵהְוֶה nem teremtett új angyalokat. Helyettesítésük viszont szükségszerű. Az ember szabad akarata szintjén folyik a harc a két erő között – sátán, aki az embert magával igyekszik rántani a kárhozatba, és akivel szemben Krisztus az embert üdvösségre hívja.  A föld uralmát יֵהְוֶה  átengedte Sátánnak és démonjainak egy időre, יֵהְוֶה nem pusztította el őket azonnal, csak kivetette Országából. A lázadóknak megengedte, hogy “bizonyítsanak”, ha tudnak, illetve harcba szálljanak יֵהְוֶה ellen. Ennek a harcnak vannak szabályai, így יֵהְוֶה  bizonyos jogokat átengedett az ellenségnek. Az ember יֵהְוֶה és sátán közötti harcnak legfőbb tétje, a föld pedig a fizikai helyszíne.

Ennek az ördögi tervnek a kivitelezéséhez, Sátánnak is hatalmában áll saját angyalait emberi formában elküldeni a földre emberi testekbe azon túl, hogy sima embereket is meg tudnak szállni. Egyszóval voltak és vannak emberek közöttünk, akik nem azért vannak e-világon, hogy eldőljön haláluk utáni sorsuk, miszerint jobbra, vagy balra mennek. Ezen a síkon beszélhetünk eleve elrendeltségről, ez semmiképp nem érvényes az összes emberre, hiszen akkor semmi értelme nem lett volna a váltságműnek.

1Móz 6 / Job 1:6-12 / Ézs 14:12-14 / Ez 28:11-19 / Róm 1:19-32; 5:12-21; 8:19-22 / Zsid 1:13-14 / 1Pt 5:8 / 2Pt 3:6 / Jel 12:4-9

Teremtés

יֵהְוֶה hat nap alatt teremtette a Mennyet és a földet, benne minden élőlényt és köztük az embert saját képmására. A hetedik napon megpihent. Ebből ered a Szombat törvénye, útmutatás az ember életritmusához és szolgálatához. Hisszük, hogy יֵהְוֶה-nak van hatalma akár 6 másodperc alatt, sőt egyetlen pillanat alatt összeállítani egy világnyi művet, ezért nem kételkedünk az általa közölt történetben. Bár a teremtés pillanatában valóban nem azok a fizikai és időbeli törvények uralkodtak, mint amelyeket ma ismerünk és melyek a kiüzetés pillanatától léptek érvénybe. A leírás rövidsége a teljes Íráshoz képest önmagában sugallja, hogy nem érdemes túl sok időt szánni a fejtegetésekre, az evolucionisták és hézagelméletes hívők meggyőzésére. Aki יֵהְוֶה hitelességét már az első soroknál megkérdőjelezi, inkább evangelizálásra szorul, mintsem tudományos disszertációkra. 

Róm 1:19-32

Ezzel szemben, a kreacionizmus túlhangsúlyozása valóban a Megváltás művétől, a Krisztusi kapcsolat és a megszentelődéstől rabolja el a figyelmet és ravasz csapdaként maga az ellenség eszköze is lehet. Mégis úgy véljük, hogy súlyos hiba lenne komoly hívő tudósok, tudományos megfigyelésein alapuló, az Igét megerősítő munkásságát figyelem kívül hagyni, vagy bármilyen lekicsinylő kifejezéssel titulálni. Ez utóbbi magatartás az ellenség az előzőnél is sokkal nagyobb csapdája. Sajnos a hívők világában, az egyik vagy a másik szélsősség uralkodik. Szolgálatunk által, ezt is igyekezzük a jogos helyére tenni.

1Móz 1 / Zsolt 19:1-6; 33:6-9; 104 / Ézs 45:12-18 / ApCsel 17:24 / Zsid 11:3 / Jel 10:6; 14:7

A teremtés lényege, hogy Jesua HaMasiah-ban, Ő általa és Ő érte teremtetett minden, az Ő hatalmának és seregének növelése érdekében.

Kol 1:16 / Zsid 1:2 

Megváltás

יֵהְוֶה törvényének betartása az ember számára lehetetlen feladattá bizonyult. Megigazulni belőle nem tudott és önmagában nem volt elegendő az ember megmentésére. Prófétai ígéretek szerint az Ige azért lett testé, hogy a benne való újjászületés által minden ember számára lehetőség legyen az Igét, a Törvényt a Szent Szellem által saját szívébe fogadni és vésetni, hogy többé ne a tételes követés, hanem a szívből jövő ösztönös élő törvény érvényesüljön életeinkben. 

Jer 31:31-34 / Gal 3:13

יֵהְוֶה helyettesítő áldozata, יֵהְוֶה báránya, maga az emberré lett יֵהְוֶה, mint Fiú bűntelenként a világ bűnét magára vette, az ártatlan az ártalmasok helyett lett feláldozva, hiszen vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat. Így teljesíti be a vörös tehén törvényét, mely a váltságmű előképeként az ártatlan állatra a nép által ráolvasott bűnök a főpapot, ebben az esetben Jósua/Jesua/Jézus főpapot, az ártatlant tette tisztátalanná. Szintén előképe volt Ábrahám fiát behelyettesítő kos áldozata. Ábrahám erős hite pecsételte meg az emberiség sorsát, miszerint az ő alázata és fiáról való lemondása eredményezte, hogy יֵהְוֶה saját tulajdon fiát nem kímélte az emberért.

1Móz 22 / Gal 3:14

Jesua szenvedése messze túlmutat a fizikailag megélt szenvedésein és sokkal mélyebb szellemi fájdalom és tartalom jellemzi ezt a rendkívüli és szinte felfoghatatlan tettet. 

A kereszthalál, majd az ezt követő feltámadás, mennybemenetel és Krisztus uralmának kiteljesedése és érvénybelépésének az elfogadása az egyetlen út, vagy “vallás” – inkább megvallás – mely az embert az üdvösségre vezetheti. Sem a zsidó néphez, sem valamely keresztény egyházhoz való tartozás önmagában nem üdvözít, hanem kizárólag a feljebb említett ténynek elfogadása, megvallása és felfogása. Ennek alapfeltétele az ember saját bűnösségének a felismerése, az ettől való szabadulási vágy, megvallása és bűnbánat által Jesua HaMashia Szabadítóként és Megváltóként való elfogadása.

Hab 2:4 / Mk 9:23-24 / Jn 3:3-8, 16; 16:8 / 2Kor 5:17-21 / Gal 1:4; 26; 4:4-7 / Ef 2:4-10 / Kol 1:13-14 / Titus 3:3-7 / 1Pt 1:23; 2:21-22

Ahogy az apa kiskorú fia-fiai bűntetteiért felelősségre vonható és bár haragszik, és dühös, mégis inkább maga fizeti ki, vagy üli le a börtönbüntetést szeretett kiskorú gyermeke helyett. Egy igazán szerető apa inkább maga megy a földi poklokat megjárni, semmint engedni gyerekét, aki esetleg élve nem is élné túl. Talán ezzel a hasonlattal érthető meg יֵהְוֶה végtelen könyörületessége az ember iránt. 

Vannak azonban más bűnösök is az emberen túl és az emberek előtt. A lázadó fejedelemségek. Ők már szellemi felnöttkorúságban és annak ellenére lázadtak Teremtőjük ellen. Ott már nincs behelyettesítés és bocsánat. Rajtuk, az ítéletet végre kell hajtani és a Váltságmű maga ennek az ítéletnek a végrehajtása, mikor Jézus a halált győzte le. Fizikai halálával a halált ölte meg, maga pedig a halottak birodalmába szállt alá, hogy onnan felszabadítson és maga is élve ismét eljöjjön a földön át vissza a Mennybe, ahonnan származik, hogy örök életet nyújtson azoknak, akik megvallják az Ő nevét.

Jel 12:4-9 / Ez 28:11-19

További előképe ennek a cselekedetnek a rézkígyó története, miszerint Mózes egy rézkígyót felemelve a nép szemeláttára, megmentette mindazokat, akik rátekintettek. A rézkígyó nem Krisztust jelképezte, hanem azt a lényegi tényt, hogy a kereszten nem Jézus, hanem a Sátán halála történt valójában. Jézus testileg és átmenetileg halt meg. A sátán pedig örökre és visszavonhatatlanul. Ez a látható világban még nem teljesedett be a mi időnkig. Ezért tombol még az ellenség, de végzete, melyet időszerint kb. 2000 éve mutattak be a golgotán, rövidesen utoléri kronológiai időszámításunk szerint is.

1Móz 3:6-8 / 4Móz 21 / Ézs 53 / Ez 33:11; 36:25-27 / Róm 1:19-32; 3:21-26; 5:6-21; 8:1-4, 14-22; 12:2 / Zsid 8:7-12 / 2Pt 1:3-4 / Jel 13:8 /

Ember

יֵהְוֶה az embert saját képmására férfivá és nővé teremtette a föld porából, saját leheletével elevenítette meg. Testből, lélekből és szellemből álló élőlény. Az embert saját szabad akarattal ruházta fel. Ez tette lehetővé megkísértésükkor, hogy a bűn útját válasszák. Bűnbeesésük következménye lett a halálra ítélés. Így kerültek bele abba a fizikai, azaz halandó testbe, mely az idő elteltével elhal, és ismét porrá válik. יֵהְוֶה kegyelme azonnal felfedezhető ebben a történetben, hiszen az ítéletet nem hajtja azonnal végre, hanem haladékot ad az embernek, lehetőséget a helyreállásra. Nem pusztította el sem ekkor, sem később Noénál az emberiséget, hanem esélyt adott az ember-יֵהְוֶה kapcsolatának rendezésére. Később teljesedett ki ez az akarat a halál legyőzésekor a golgotai áldozattal. 

Krisztus maga az egyetlen út, mely visszavezetheti az embert a halálból az életre, az eredeti éden kerti állapotba és azon túl is magába יֵהְוֶה Országába, ahol az üresen maradt hely el lett készítve számukra.

Jn 14:6 / Mt 7:14

Minden teremtmény felett az Embert gyűlöli a leginkább az ellenség. Pontosan azért, mert nem tudja elviselni, hogy nála alacsonyabb rendű teremtménynek lehetősége legyen Krisztus által oda kerülni, ahonnan ő valamikor visszafordíthatatlanul kiesett.

1Kor 6:3

Az ember jóval tudatlanabb szellemi állapotban esett bűnbe, mint a bukott fejedelemségek. Sőt, mi több, az ember nem kimondottan יֵהְוֶה ellen szállt szembe, mint ők, hanem “csak” egyik törvényét szegték meg. Ezért az előzőek bűne nem bocsátható meg, mert mind szellemi tudásuk-látásuk, mind lázadásuk sokkal felettébb állt az emberénél. Az emberiség minden egyes személyének viszont a lehetőség máig fennáll, hogy rendezze kapcsolatát az Örökkévalóval. Ez a rendezés ma már semmiképp nem a zsidóvá válás által, hanem kizárólag a Krisztusivá válás által lehetséges.

1Mózes 1,26-27; 2:7, 21-25; 3 / Ézs 53:6; 4:18 / Mk 7:20-23 / János 2:24-25 / Róm 5:12-19 / Ef 2:1-3 / Zsolt 8:4-7; 51:5-10; 58:3 / Jer 17:9 / ApCsel 17:24-28 / Róm 5:12-17 / 2Kor 5:19-20 / Ef 2:3 / 1Thessz 5:23 / 1Jn 3:4; 4:7, 8, 11, 20

Bemerítkezés

Bemerítkezésünk által a látható világban tanúk előtt megvalljuk hitünket a Megváltó Jézus Krisztus halálában és feltámadásában és megpecsételjük életünk átadásának elhatározását Krisztusban. A törvény által is előírt halálra ítélésünket ennél a pontnál hajtjuk végre, mikor az óemberünktől megtisztulva, azt megölvén, Újteremtményként jövünk fel a vízből. 

Hiányos lenne, ha ennyinek tekintenénk szövetségkötésünket יֵהְוֶה -val, hiszen hamarosan és Jesua ígérete szerint nem csak vízzel, hanem tűzzel és az ő Szellemével kell még “bemerítkeznük, megkeresztelkednünk”, megpecsételődnünk.

Ennél a pontnál, még mindig nem fejeződik be a folyamat, mivel innentől fogva kezdődik a Megszentelődésünk folyamata.

Mt 28:19-20 / ApCsel 2:38; 16:30-33; 22:16 / Róm 6:1-6 / Gal 3:27 / Kol 2:12-13

görgesse le a sávokat az olvasáshoz
Megszentelődés

A megtérés-újjászületés, Krisztus Testéhez való csatlakozást követi a Megszentelődés folyamata. Amint a névben is szerepel, a Szent Szellemmel való betöltekezés elindít egy olyan folyamatot, amikor a hívő ember, tovább tisztul a benne levő idegen testi-lelki és szellemi “sejtektől”. Úgy gondoljuk, hogy maga az újjászületés még nem teszi teljesen tisztává és szentté az embert. Újjászületésünk és földi testünkből való eltávozásunk között további rendezni valók vannak.
Ennek a folyamatnak két alap feltétele van. A Szent Szellemmel való betöltekezés, illetve a hívő hajlandósága és alázata Vele szemben, hogy hangját, meg is hallja és engedelmeskedjen neki.
A megszentelődés az Ószövetségben kinyilatkoztatott és az Újszövetségben még gyakorlatiasabbá tett Törvény, az a mérce, mely alapján szívében látást kap az ember, arról, hogy mi a jó és a rossz, illetve milyen úton kell haladni, milyen viselkedési formákat, reakciókat tanúsítson bizonyos helyzetekben, illetve mitől kell még szabadulnia, hogy felkészüljön a Királlyal való személyes találkozásra, mikor eljön az ideje.
Ezért tartjuk fontosnak a törvény ismeretét. Nem azért, hogy visszatérjünk a törvény tételes és betűszerinti megtartásához, ettől remélve bármilyen jutalmat, hanem azért, hogy szívünkbe legyen vésve, Krisztus bennünk töltse be és magától működő mérceként segítsen bennünket utunkon, ahogy a jelzőtáblák az autóutak mentén. Nem tintával, nem kőtáblákra, hanem יֵהְוֶה Szellemével a szívünk hústábláira vésve.

2Kor 3:3 / Zsolt 77:11-12 / 2Thessz 2:13 / 2Tim 2:21 / ApCsel 26:18 / Kol 2:11, 3:1-10 / Ef 1:13 / Gal 2:20 / Zsid 2:11, 9:14, 10:10-14, 12:10-14 / 1Kor 1:2, 6:11 / 1Jn 1:9, 3:9 / 1Pt 1:2 / 1Thessz  4:3-5, 5:23 / 1Kor 5:17, 12:21 / Jn 17:17-19 / Fil 1:6, 2:13 / Róm 6, 15:16

Úrvacsora

A megszentelődés folyamatának részeként az Úrvacsora az a lehetőség, hogy további rendezni valóinkat  az Úr elé vigyük, hogy letéve őket, továbbtisztuljuk és haladjunk tanítványi utunkon. Az Úrvacsora Krisztus kiontott vérére és Testének, יֵהְוֶה Igéjével való azonosulást erősíti meg, Szövetségünk felidézése, megerősítése, de nem megismétlése.

Semmiképp nem tekinthető újabb áldozatnak, ahogy ezt egyes keresztény egyházak a mai napig művelik spiritiszta szeánszhoz hasonlóan. A Bárány áldozata egyszeri volt és megismételhetetlen. 

Előképei az ószövetségben, amikor Melkisédek Főpap kimegy Ábrahám elé borral és kenyérrel szövetséget kötni, illetve amikor Jethro, Mózes apósával a zsidó véneivel és Áronnal megtörik a kenyeret, hogy közéjük fogadják a világ első prozelitáját.

Mt 26:17-30 / Jn 6:48-63; 13:1-17 / 1Kor 10:16, 17; 11:23-30 / Jel 3:20 / 1Móz 14:18 / 2Móz 18:11-12

Krisztus Teste: az Egyház

A Messiás Teste, az Egyház azokból a hívőkből áll, aki Jesua HaMassiát személyes Megváltójaként elfogadják.
Ez a Templom 3 nap alatt épült fel. A Golgota és a Mennybemenetel között eltelt idő alatt. Krisztussal való szövetség kötés által – bemerítkezés által – jutnak be, működése pedig Ruah HaKodes – a Szent Szellem kitöltetésével jön létre, ahogy az Savuotkor (Pünkösdkor) is történt. Krisztus Testének épülése addig folyik, amíg vőlegényként vissza nem jön, saját Testét, a Mennyasszonyt magához venni.
Ezt a Templomot fogadjuk el egyedül legitim Egyházként. Minden olyan csoportulás, mely bejegyzett szervezetként, egyházként állami támogatásban és elismerésben részesül nem tekinthető részének az Egyháznak. A bennük levő tagok közül azonban ott a maradék, akik a valódi Templom tagjaiként előbb utóbb megtalálják a hozzá vezető utat.
A tagokat pedig azon túl, hogy összejönnek és Úrvacsorát vesznek, arról ismerhetőek meg, hogy szeretik egymást.

Az Egyház a Názáreti Jesua HaMasiah-ban hívő, újjászületett emberek összessége, melyet Ő épít, irányít és birtokol. Olyan élő szervezet, ahol a tagok kapcsolódnak egymáshoz, és a Test együttműködik a Fejjel, Jesua HaMasiah-val.

Krisztus Testét a Menyasszonyt Krisztus vérében megtisztult szentek közössége alkotja, akik felöltöztek igazságos cselekedetekbe, és várják a Vőlegény megjelenését és a Vele való egyesülést. 

Templomként, épületként is jellemzi az Ige Krisztus Testét, יֵהְוֶה Szellemének – Ruah HaKódes – lakóhelye és eredeti fundamentuma az apostolok és próféták, a szegletkő pedig maga Krisztus.
Az Egyház szellemi fegyverekkel hadseregként és a Mennyei seregekkel karöltve, küzd a Sátán és a gonosz erők ellen. Mindezt teszi יֵהְוֶה dicsérete, imádata és tanúságtétele által a világ számára. Továbbá erősíti önmagát fohásszal, tanítással és egymás erősítésével.

Jn 13:35 / Mt 16:18, 28:19 / ApCsel 1:5; 2; 7:38 / 1Kor 1:2, 11:23-30, 12:13 / Kol 1:18; 3:14-15 / 2Móz 19:3-7 / Ef 1:22-23; 2:11-22; 3:8-11; 4:11-13; 5:23-27 / 1Pt 2:9 / Zsolt 133:1 / Jn 17:20-23 / Róm 12:4-5 / 2Kor 5:16-17 / Gal 3:27-29 / 4Móz 24:5

Szellemi ajándékok

A tanítványoknak, ma is részesülniük kell a Szent Szellem teljes körű adományaiban. Így mind a szolgálati, mind a Szent Szellem ajándékai és gyümölcsei szükségesek Krisztus Testének növekedéséhez és fenntartásához, azon belül az egyének életéhez és működéséhez. 

Ezek közül a Szent Szellem ajándékai azok, amelyeket igen hatásos fegyverként kisajátít magának az ellenség. Az esetek többségében, keresztény gyülekezetek – egyházak – közösségek vagy az egyik szélsőségben – a túlbuzgó karizmatikusságban -, vagy a másikban – a kiüresedett, anti-karizmatikusságban – szenvednek. Egyik szélsőség gerjeszti és mélyíti a másik állapotát. Az ember – mint a Szent Szellem iránt túlbuzgó, vagy éppen félelemmel teli magatartása helyet meg kell találni azt az alázatos elfogadást, hogy maga יֵהְוֶה szabja meg, személy szerint kit milyen ajándékkal, azon belül milyen időpontban, gyakorisággal, vagy mennyiségben akar megáldani. 

ApCsel 2 / Róm 12:4-8 / 1Kor 12:7-11, 27, 28 / Ef 4:8-16 / 1Tim 3 / 1Pt 4:10-11 / 4Móz 12:6 / 2Krón 20:20 / Ám 3:7 / Joél 2:28-29 / Jel 19:10; 22:8-9

Shabbat

A Shabbat – Szombat napját fogadjuk el az Úr napjaként. Krisztus feltámadása és a Szent Szellem kitöltetésének napja valóban a hét első napján történt, azaz vasárnap, de mint minden Szombatot ünneplő keresztény irányzat, mi is azon az állásponton vagyunk, hogy az Úr napja nem változott az Újszövetségi események hatására sem. A vasárnapra való áttérés, maga az a politikai csel volt, mellyel az újonnan kereszténységre tért római birodalom elfogadhatóbbá tudta tenni az új vallást a különböző népből származó polgárai számára, akik többségénél a vasárnap volt addig is a hétnek kijelölt szent napja. (pl. germánoknál a Zontag, a nap isten napja).

Azonban semmiképp sem tesszük ezt sem üdvkérdéssé, ahogy az Örökkévaló megnevezését sem. Itt is elsősorban a hívő egyén – egyének szívének a tisztasága szerinti ünneplés a legfontosabb és hisszük, hogy lehet az Urat tisztán tisztelni vasárnap is. Ezzel nem fogadtuk el a vasárnapot, hanem úgy gondoljuk, hogy maga יֵהְוֶה teszi minden híve számára fontossá a nap helyreállítását előbb, vagy utóbb. Akinek pedig a gondolat eljutott a szívébe, mégis kitart a vasárnap mellett a többséghez való alkalmazkodás miatt, félelemből, vagy megalkuvásból, az már átalakulhat lázadássá is. A Szombat túlhangsúlyozását pedig maga a Szombat valódi lényege elleni merényletnek tekintjük. יֵהְוֶה ítéletével és haragjával, akár kárhoztatással támadva a vasárnaposokat, nem lehet a Szombat törvényt helyreállítani, mint ahogy semmilyen más törvényt és üzenetet sem. Akik ezt teszik, a vasárnap megtartását erősítik akaratlanul és akár a saját farizeusi istentiszteleteik is יֵהְוֶה által gyűlölt hamis szombatokká válhatnak.

יֵהְוֶה ezeket a fajta képmutató formális szombatokat, újholdakat és egyéb ünnepeket gyűlölte az Ézsaiás korabeli zsidóknál is és nem globálisan a Szombatot, ahogy a vasárnapot védő hívek vallják.

(Gen. 2:1-3; Exod. 20:8-11; 31:13-17; Lev. 23:32; Deut. 5:12-15; Isa. 56:5, 6; 58:13, 14; Ezek. 20:12, 20; Matt. 12:1-12; Mark 1:32; Luke 4:16; Heb. 4:1-11.)

Törvény

A parancsolatok az édenkerti eseményektől, de konkrétan a Sinai hegyi kinyilatkoztatástól egészen a világ végső felvonásáig érvényesek. A Mózes 5 könyvében, a zsidóság által is meghatározott 613 micva, törvény, magának a 10 Parancsolatnak a kibővített, gyakorlatiasabbá tett magyarázata és kiegészítője. Maga a 10 Parancsolat is kibővített változata két másik Nagy Parancsnak, miszerint szeretni kell יֵהְוֶה-t a mi Urunkat teljes szívünkből és teljes lelkünkből és minden erőnkből és teljes elménkből, és a mi felebarátunkat, mint magunkat. Ez a 2, illetve 10, illetve 613 parancsolat maga az az Ige, mely Jézusban testté lett. Ezeket teljesíti be bennünk Szelleme által. 

Ha bárki bármelyikből elvesz, érvénytelennek tart, maga Krisztus személyét vonja kétségbe és csonkítja. Ugyanezt teszi, ha bárki hozzáad, mindenféle hamis szájhagyományra hivatkozva, vagy külön egyházi törvényeket alkotva. Mindkét estben יֵהְוֶה hitelességét kérdőjelezik meg.

Mt 5:18

Ahogy Pál is sokat említette, a törvény nem lett érvénytelen, sőt érvényt szerzett Krisztusban, ezért érdemes foglalkozni vele és ismerni, hogy magát Krisztust ismerjük meg mélyebben.

A törvény tételes és rendszeres ésszel való betartása nemz halált, hisz soha semmikor nem volt képest megigazítani bárkit. A törvény akkor válik teljessé bennünk, ha szívünkbe íródik be az újjászületés által majd fokozatosan és egyre gyarapszik a megszentelődés előrehaladtával.

1Jn 3:4 / Jer 31:31-34 / 2Kor 3:3

A törvény nem cél, de igen hasznos útjelzés, mely segít bennünket megmaradni a keskeny úton. 

2Móz 20:1-17 / 5Móz 28:1- 14 / Zsot 19:7-14; 40:7-8 / Mt 5:17-20; 22:36-40 / Jn 1:1-5; 1414:15; 15:7-10 / Róm 8:3-4 / Gal 3:3-11 / Ef 2:8-10; 14-16 / Zsid 8:8-10 / 1Jn 2:3; 5:3 / Jel 12:17; 14:12

Judaizmus: a lepel

A rabbinikus zsidó vallás Babilonban született, és nem a Sínai-hegyen, ellenben azzal, amit a mai zsidók többsége gondol. Az Örökkévaló soha nem adott szóbeli törvényeket Mózesnek. A zsidó “bölcsek” azért találták ki őket, hogy elkerüljék a Tóra parancsolatainak megsértését, így további száműzetéseket keljen elszendvedniük. Ezeket a többlet törvényeket eredetileg jóakaratból hozták létre, de mint tudjuk, יֵהְוֶה szavaihoz hozzáadni (vagy megrövidíteni) nem igazán ajánlott.

Ez a farizeusi tan valóban szóbeli, és szájról szájra ment tovább a babiloni száműzetéstől a mai napig.

Ez a “Izrael bölcsei” által kidolgozott tan a választott nép vakságának az oka. Ez az a bizonyos lepel, amelyről a próféták beszéltek, és amelyek megakadályozzák a zsidókat abban, hogy felismerjék Messiásukat a názáreti Jesuában. Mivel Jesua az Ige, amely testté lett, az Ige tartalmazza a Tórát, így a Parancsolatokat is. Az pedig aki a törvényt félreértelmezi, módosítja, továbbfejleszti, képtelen felismerni az eredetit, amikor megjelenik előtte.

Mindezeket az extra parancsolatokat és a hozzájuk tartozó “rabbik” megjegyzéseit végül a diaszpórában a középkorban rögzítették írásban. Ez a rabbinikus irodalom magában foglalja a Talmud, a Misna, a Gemara stb. néven ismert könyvsorozatokat.

Fontos információ a rabbinikus zsidóságról, amelyről kevesen beszélnek, a babiloni pogány szellem által ihletett spiritiszta gyökerei. Az ortodox zsidók valóban úgy hisznek a lélekvándorlásban és a reinkarnációban, mint a hinduisták. A zsidó spiritizmus a Zohar-ban csúsosodik ki, a jól ismert zsidó misztika, a kabbala tanainak könyvében.

Ez az irodalom nem csak kivetni valót tartalmaz. Nagyon mély és szép bizonyságokat olvashatunk egyes zsidók hűségéről, még a Messiásba vetett hiten kívül is. Bár a szerzőket nem tekintjük bölcseknek, sokszor nagyon bölcs gondolatokat írtak le. De senki ne hagyja magát ezáltal félrevezetni. Ami az ellenségtől való gyakran igen vonzó kívülről.

A legtöbb parancsolat és megjegyzés mélyen emberi, sokszor pedig kimondottan átlépi az ostobaság határvonalát. Így ezeket az egyértelműen felesleges, de sokszor kifejezetten nevetséges esetenként kimondottan aberrált és Tóra-ellenes törvényeket YHWH-nak tulajdonítani önmagában YHWH-káromlás.

Ezt a hamis zsidó tudományhalmazt kell lebontani annak érdekében, hogy a Választott Nép végre felismerje Messiását.

Kevés messiási tanító foglalkozik a témával és figyelmeztet a hamis gyökerekhez való visszatérés veszélyeire. De még ennél is rosszabb, hogy a messiási közösségek többsége, miközben a Krisztusba vetett hitét állítja, ezeket a farizeusi törvényeket tanítja, és megpróbálja betartani, csakúgy, mint a hagyományos zsidók.

Ésaiás 28:7-16 / János 12:37-50 / 2Kor 3:13-18 /

Zsidó nép és állam

Krisztushoz való tartozás nem teszi a görögöt lelki, vagy szellemi zsidóvá. A zsidó néphez való tartozás feltétele a vérszerinti származás és az az alap szellemi álláspont, mely hitvallása az Örökkévaló egyetlenségének kihirdetése (S’má Izráél Adonáj Elohénu, Ádonáj ehad). A kettőből bármelyik hiányzik, nem beszélhetünk zsidóról. Aki vér szerint zsidó, de szellemben tagad, még zsidóvá válhat, ha ez utóbbit rendezi. Vérátömlesztéssel pedig nem lehet senkit zsidóvá tenni, csak látszólag, ahogy műtét által sem férfit nővé, sem nőt férfivé nem lehet valósággal “átvarázsolni”.

Ez alap kiinduló pontból, valljuk, hogy a zsidó nép, pontosabban Jákób leszármazottjai, Izráel 12 törzsének tagjai semmilyen szinten nincsenek elvetve és Krisztus által sem lettek behelyettesítve bármilyen más nép által. Minden prófécia és ígéret rájuk nézve az idők végezetéig érvényes.

A Krisztusban újjászületett hívek nem helyettesítik a zsidóságot, hanem kiegészítik azt a Ezékiel-i prófécia ígérete szerint: Ímé, én fölveszem a József fáját, mely Efraim kezében van, és Izráel nemzetségeit, az ő társait, és teszem őket ő hozzá, a Júda fájához, és összeteszem őket egy fává, hogy egygyé legyenek az én kezemben. (Ez 37:19)

A Názáreti Jesua HaMasiah elvetése, nem eredményezte az izraeliták elvetését. Ember elvethet, megfeledkezhet יֵהְוֶה-ról, יֵהְוֶה viszont nem feledkezik meg az emberről, népéről és ígéreteiről. A zsidóság nem elvetése, hanem inkább karanténba helyezése történt egy időre, amíg a pogányok ideje be nem teljesedik.

Krisztus, az élő törvény, azaz a testté lett Ige nem volt számukra felismerhető, a hamis rabbinikus törvényrendek miatt, mely szívükre és szemükre rakódott a Babyloni fogság óta. Ez, a zsidó népre nézve súlyos átok, az igazi áldás a Népek számára, akikhez megtisztulva és egyenesen feléjuk indult az Evangélium üzenete, egy időre elhagyva az eredetileg kiválasztott nép köreit. Behelyettesítés és hamis zsidózás helyett, a örvendezésre kellene, hogy adjon okot. Az idősebb és tékozló testvérrel szemben pedig alázatos és szeretetteljes magatartást kell tanúsítani, megtanulni a példázatból, hogy inkább érdemes azzal a féltőn szerető buzgósággal hazavárni az elkallódott bárányt, ahogy az Atya teszi. Hiszen eljön az idő, amikor szennyesen visszatér az Atyához és maga is felismervén a Messiást Jézus Krisztusban, visszafogadásban fog részesülni, üresen maradt helyét a családban pedig ismét elfoglalja. Aki pedig illegitim módon ott ücsörög azon a helyen, amikor eljön ennek ideje, őt magát fogják odébb hajítani. / Lk 14:8-9 / (erre az esetre is vonatkoztatható)

Ez van folyamatban 1946 óta is, mikor a látható világban és Krisztus második eljövetelét megelőzően, a még nem krisztusi zsidóság elkezd összegyűlni és hazatérni. Izráel állama bár világi alapokon jött létre, mégis legitim és יֵהְוֶה kimondott megengedő akarata által történik.

Miközben a vallásos kereszténység azon elmélkedik, miként helyettesíti be a zsidók, szerintük üresen maradt helyét, nem látja, hogy miről szól a valódi behelyettesítő mű, milyen és kinek a helyét foglalja majd el az újjászületett üdvözült ember odafent.

1Móz 12:1-3; 15:17-18 / 2Móz 19:6 / 4Móz 24:9 / Ézs 52:1353:12 / Jer 30:7; 31:31-37 / Ez 20:33-42; 37:19 / Dán 9: 25-27 / Zak 12:10-14; 13:8-9 / Ámos 3:2; 9:8 / Lk 14:8-9 / Jn 4,21-25 / ApCsel 13,46-47 / Róm 1:16-17; 10:1-4; 11:25,28-31

A Messiás második eljövetele

Úgy jön vissza, ahogy eltávozott a tanítványok szeme előtt. Elsősorban a Mennyasszonyt, a Testét magához ragadni jön el. Visszajövetele világszerte látható nagyhatalmú, minden ember számára – élőnek és már holtnak egyaránt –  nyilvánvaló esemény lesz, mivel őket jön el megítélni

Sokan próbálták “megprófétálni” eljövetelének idejét, de mindig kudarcba fulladt. Az Ige hangsúlyosan óva int, hogy bárki tartózkodjon attól, hogy megjósolni próbálja ennek az eseménynek pontos idejét, hiszen még maga Jézus sem tudta ezt az információt, amikor itt járt földi testben. Minden erre utaló jóslatot, nem próféciának, hanem emberi okoskodásnak, hamis próféciának kell minősíteni.

Azonban kimondható, hogy Jézus által megjövendölt, második eljövetelét megelőző körülmények és események egyre sűrűbben és nyilvánvalóbban teljesednek be körülöttünk. Ami biztos, hogy az idő közel. Mégsem annyira közel, mint a legtöbben gondolják, hiszen még néhány konkrét beteljesedésre váró esemény hátra van még. Egyúttal közelebb is van ideje, mint ahogy ugyanezek gondolják, hiszen az egyén első és fizikai halálakor, erre a bekövetkezett eseményre fog egy szempillantásnyi idő alatt újraébredni, ahol a végső ítélet/kegyelem számára is ki lesz jelentve.

Mt 24 / Mk 13 / Luke 21 / Jn 14:1-3 / ApCsel 1:9-11 / 1Kor 15:51-54 / 1Thessz 4:13-18; 5:1-6 / 2Thessz 1:7-10; 2:8 / 2Tim 3:1-5 / Tit 2:13 / Zsid 9:28 / Jel 1:7; 14:14-20; 19:11-21

Halál - Feltámadás - Örök Élet

יֵהְוֶה megváltott népe, akik Jesua HaMasiah halálát és feltámadását hiszik, ugyanúgy támadnak majd fel az örök életre, ahogy Urunkkal történt. 

Az első halál, a testünk halála, illetve lelkünk-szellemünk alvása után következik az végső ítélet, ahol vagy kegyelem, vagy örök kárhozat várja az embereket Krisztus iránt tanúsított és tőlük elvárható elfogadási és engedelmességi szint szerint.  

Job 19:25-27 / Zsolt 146:3-4 / Dán 12:2, 13 / Ézs 25:8 / Jn 5:28-29; 11:11-14 / Róm 6:23 / 1Kor 15:51-55 / Kol 3:4 / 1Thessz 4:13-17 / 1Tim 6:15 / Jel 20:1-10

Millénium - Új föld - Új Jeruzsálem

A millénium, az 1000 év, amikor Krisztus Uralma kiteljesedik az egész teremtett világra és vele együtt uralkodnak, mindazok, akik az Ő nevéért haltak meg, illetve akik nem imádták a fenevadat és annak képmását. Az első és második feltámadás közötti idő, amikor az ellenség még csak megkötözve ugyan, de semmilyen hatalmat nem gyakorol a földre és annak lakóira. Ekkor fog együtt legelni a bárány és az oroszlán és nem lesz vérontás. Hasonló állapotot élnek majd meg, mint amilyen az Éden kertben volt a bűnbeesés előtt. Ennek a korszaknak a végén a Sátánt feloldozzák és ismét magához vonz sokakat, megcsalván őket, többek között arra veszi majd rá a világ lakósait, hogy rátámadjanak Jeruzsálemre.

Góg és Magóg-nál az ellenséges tömeget  יִהְוֶה tűzzel emészti meg. Ezek után eltörli a teremtett világot és megítél minden embert, aki valaha élt a földön. A pokol, a halál, a Sátán és minden angyala, illetve ezek uralma alatt maradt emberek a kénes tóba, a magváltottak serege pedig az alászálló Új Jeruzsálembe foglalják el végleges és örök helyüket. 

Jel 20; 21:1-5

Nincs copyright. Azonban az írásokat, kizárólag ingyenesen, teljes terjedelemben, a szerző és a forrás feltűntetésével lehetséges.