1így szól Yahuwah – Három
vétke miatt Moávnak, sőt négy miatt,
nem fordítom vissza azt:
mert mésszé égette Edom királyának csontjait.

2Tüzet bocsátok Moávra,
és az megemészti Keriyot palotáit.
Zajongásban hal meg Moáv,
harci lárma és kürtzengés közben.

3Kiirtom a bírót a közepéből,
és minden vezérét megölöm ővele együtt
– szól Yahuwah.

4így szól Yahuwah – Három
vétke miatt Yáhu’Dáhnak, sőt négy miatt,
nem fordítom vissza azt:
mert megvetették Yahuwah törvényét,
és rendelkezéseit nem tartották meg,
és tévelygésbe vitték őket hazugságaik,
amelyek után atyáik jártak.

5Tüzet bocsátok Yáhu’Dáhra,
és az megemészti Yerusháláyim palotáit.

6így szól Yahuwah – Három
vétke miatt Yiszrá’Elnek, sőt négy miatt,
nem fordítom vissza azt:
mert pénzért eladják az igazat,
és a szegényt egy pár saruért.

7Akik a föld porára áhítoznak a nincstelenek fején,
és a szegények útját elhajlítják.
Egy férfi és az apja ugyanahhoz a leányhoz jár,
hogy meggyalázzák szent nevemet.

8Zálogba vett ruhákon nyújtóznak el minden oltár mellett,
és a megbírságoltak borát isszák Elohimuk házában.

9Pedig én elpusztítottam előlük az Emorit,
akik magasak voltak, mint a cédrusok magassága,
és erősek voltak, mint a tölgyek,
de elpusztítottam gyümölcsét fentről,
és gyökereit lentről.

10És én hoztalak fel benneteket Mitzráyim földjéről,
és vezettelek benneteket a pusztában negyven évig,
hogy birtokba vegyétek az Emori földjét.

11És támasztottam fiaitok közül prófétákat,
és ifjaitok közül Názirokat.
Vajon nem így van-e ez, Yiszrá’El fiai?
Yahuwah kijelentése.

12De ti a Názirokat borral itattátok,
a prófétáknak pedig parancsoltátok, mondván:
Ne prófétáljatok!

13Íme, én megnyikorgatlak benneteket alattatok,
ahogyan nyikorog a szekér,
amely tele van rakva kévékkel.

14És elvész a menekvés a gyorslábútól,
és az erős nem feszíti meg erejét,
és a vitéz nem menti meg Nefeshét.

15És az íj forgatója nem áll meg,
és a gyorslábú nem menekül meg,
és a ló lovasa nem menti meg Nefeshét.

16És aki bátor szívű a vitézek között,
meztelenül menekül azon a napon
Yahuwah kijelentése.

Szójegyzék: Áretz (אֶרֶץ – 𐤀𐤓𐤑) – Föld/Vidék/Ország • Edom (אֱדוֹם – 𐤀𐤃𐤅𐤌) – Vörös – Észáv leszármazottai • Elohim (אֱלֹהִים – 𐤀𐤋𐤄𐤉𐤌) – Teremtő/Hatalmasságok/Szellemi Fejedelemségek • Emori (אֱמֹרִי – 𐤀𐤌𐤓𐤉) – Emóri/Beszélő/Hegyvidéki – beszélő • Keriyot (קְרִיּוֹת – 𐤒𐤓𐤉𐤅𐤕) – Városok – moávi város • Mitzráyim (מִצְרַיִם – 𐤌𐤑𐤓𐤉𐤌) – Egyiptom – szorítások • Moáv (מוֹאָב – 𐤌𐤅𐤀𐤁) – Atyától való – Lót leszármazottai • Názir (נָזִיר – 𐤍𐤆𐤉𐤓) – Fogadalmas/Elkülönített – Elohimnak szentelt ember, akire különleges előírások vonatkoznak • Nefesh (נֶפֶשׁ – 𐤍𐤐𐤔) – Lélek/Élőlény/Élet • Szív (לֵב/לֵבָב – 𐤋𐤁) – Lev – belső ember/az értelem, akarat, emlékezet és érzés székhelye • Yáhu’Dáh (יְהוּדָה – 𐤉𐤄𐤅𐤃𐤄) – Júda/Dicsőített – Yá’ákov fia • Yahuwah (יַהוּהָ – 𐤉𐤄𐤅𐤄) – Vagyok Aki vagyok/az Örökkévaló neve • Yerusháláyim (יְרוּשָׁלַיִם – 𐤉𐤓𐤅𐤔𐤋𐤉𐤌) – Jeruzsálem/A béke alapja – Jeruzsálem • Yiszrá’El (יִשְׂרָאֵל – 𐤉𐤔𐤓𐤀𐤋) – Elohimmal küzdő/Elohim harcosa

Pin It on Pinterest