1Ti is, akik halottak voltatok vétkeitekben és bűneitekben, 2mert azok útjain jártatok egykor e világ fiainak szokása szerint, és e világ feletti levegő szellemei seregének fejedelme akarata szerint – ez az a szellem, amely felgerjed az engedetlenség fiainak szívében. 3És hozzájuk hasonlóan mi is mindnyájan kergettük testünk kívánságait, hogy betöltsük a test és a gonosz szív kéréseit, míg végül hasonlóvá lettünk életünk útjaiban a harag többi fiaihoz. 4De El, telve irgalmakkal, az ő iránta való szeretetének sokaságában, amellyel szeretett minket, 5életre keltett minket a Máshiáchal, midőn halottak voltunk a vétkekben – és csak kegyelemből üdvözültetek -, 6mert feltámasztott minket a Máshiách Yeshuában, és adta nekünk, hogy vele üljünk a magasságban, 7hogy megmutassa az eljövendő napokban kegyelmének gazdagsága nagyságát, amellyel jót tett velünk a Máshiách Yeshuában. 8Mert kegyelemből üdvözültetek hitetek nyomán, és nem a ti kezetektől volt ez nektek, hanem Elohim ajándéka az; 9nem cselekedeteitek béréből, hogy senki se dicsekedjék. 10Mert mi az ő kezeinek alkotása vagyunk, teremtve a Máshiách Yeshuában jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített nekünk Elohim ősidőktől fogva, hogy azokban járjunk.

11Ezért emlékezzetek erre: hogy Goyim, testben körülmetéletlenek voltatok egykor, és akiket körülmetéltnek hívnak testben – ami kezek munkája -, körülmetéletleneknek neveztek titeket. 12És hogy abban az időben a Máshiách nélkül voltatok, idegenek Yiszrá’El minden polgára számára, és idegenek minden szövetségtől és ígérettől, reménység híján és Elohim nélkül a földön. 13De a Máshiách Yeshuában ti, a távoliak, egykor most közel kerültetek a Máshiách vére által. 14Mert ő a mi békességünk, aki a kettőt eggyé tette, és az elválasztó falat, amely közöttünk volt, lerombolta. 15Mert az ő testében eltörölte az ellenségeskedést és a rendelkezések parancsolatait a Toráhban, és a kettőből egy új emberré tett az ő Nefeshében, és ezzel békességet szerzett nekünk. 16Mert a kereszten megbékéltette mindkettőt egy testben az Elohimmal, és eltörölte az ellenségeskedést az ő Nefeshében. 17És eljött, és békességet hirdetett a távoliaknak, és békességet a közelieknek. 18Mert általa nyílt meg kettőnknek a bejárás, hogy egy Ruáchban közeledjünk az Ábánkhoz. 19Ezért nem vagytok többé jövevények és lakók, hanem a város polgárai a szentek között, és Elohim házának fiai. 20Felépülve a Shlichim és a próféták alapjaira, ahol Yeshuá HáMáshiách lett a sarokkővé. 21És őbenne az egész épület összeillesztetett, és felnövekedett szent HeikhálYahuwahban. 22És őbenne ti is felépültök Elohim Mishkánjává a Ruáchban.

Szójegyzék: Ábá (אָבָא – 𐤀𐤁𐤀) – Atya/Édesapa • El (אֵל – 𐤀𐤋) – Hatalmas/Erős/Elohim • Elohim (אֱלֹהִים – 𐤀𐤋𐤄𐤉𐤌) – Teremtő/Hatalmasságok/Szellemi Fejedelemségek • Goyim (גּוֹיִם – 𐤂𐤅𐤉𐤌) – idegen népek/nemzetek • Heikhál (הֵיכָל – 𐤄𐤉𐤊𐤋) – Szentély/A Ház fő csarnoka • Máshiách (מָשִׁיחַ – 𐤌𐤔𐤉𐤇) – Felkent/Krisztus • Mishkán (מִשְׁכָּן – 𐤌𐤔𐤊𐤍) – Hajlék/Szentély – Yahuwah földi lakhelye, a Találkozás Sátra központi szerkezete • Nefesh (נֶפֶשׁ – 𐤍𐤐𐤔) – Lélek/Élőlény/Élet • Ruách (רוּחַ – 𐤓𐤅𐤇) – Szellem/Lehelet/Szél • Shlichim (שְׁלִיחִים – 𐤔𐤋𐤉𐤇𐤉𐤌) – Küldöttek/Apostolok • Szív (לֵב/לֵבָב – 𐤋𐤁) – Lev – belső ember/az értelem, akarat, emlékezet és érzés székhelye • Test (בָּשָׂר- 𐤁𐤔𐤓) – Bászár • Toráh (תּוֹרָה – 𐤕𐤅𐤓𐤄) – Törvény/Tanítás/Útmutatás – Yahuwah parancsainak és tanításainak gyűjteménye • Yahuwah (יַהוּהָ – 𐤉𐤄𐤅𐤄) – Vagyok Aki vagyok/az Örökkévaló neve • Yeshuá (יֵשׁוּעַ – 𐤉𐤔𐤅𐤏) – Yahuwah Megszabadít/Megvált/Megment • Yiszrá’El (יִשְׂרָאֵל – 𐤉𐤔𐤓𐤀𐤋) – Elohimmal küzdő/Elohim harcosa

Pin It on Pinterest