1Köréje gyűltek a Perushim és néhány Szofrim, akik Yerusháláyimből jöttek, 2és látták, hogy némelyik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kezekkel eszik kenyeret, mert nem mosakodtak meg, és megfeddték őket. 3Mert a Perushim és minden Yáhu’dim nem eszik kenyeret, hacsak meg nem mosták kezeiket a csuklóig, mert ragaszkodnak a vének hagyományához, 4és amikor a piacról jönnek, nem esznek mosakodás nélkül; és még sok mást vettek át, amit megtartanak, mint a poharak, korsók, mosdótálak és fekhelyek bemerítését. 5És megkérdezték őt a Perushim és a Szofrim, mondván: „Miért nem tartják meg Tálmidimjaid a vének hagyományát, hanem mosatlan kezekkel esznek kenyeret?” 6Ő pedig ezt mondta nekik: „Képmutató-szívűek, helyesen prófétált rólatok Yeshá’Yáhu, amint meg van írva: Ez a nép ajkaival tisztelt engem, de szíve eltávolodott tőlem. 7És hiábavaló az irántam való félelmük, emberek parancsolatait tanítva. 8Mert Elohim parancsolatait elhagytátok, és megtartjátok az emberek hagyományát: korsók és poharak bemerítését, és sok ehhez hasonlót tesztek.” 9És ezt mondta nekik: „Jól megvetitek Elohim parancsolatait, hogy a magatok hagyományát megtartsátok. 10Mert Mosheh azt mondta: Tiszteld atyádat és anyádat; és aki átkozza atyját vagy anyját, halállal haljon meg. 11Ti pedig azt mondjátok: Ha valaki azt mondja atyjának vagy anyjának: Korbán mindaz a haszon, amit belőlem kaphatnál — íme, ez fogadalom; 12akkor már nem engeditek, hogy bármit is tegyen atyjáért vagy anyjáért; 13és így érvénytelenné teszitek Elohim igéjét a ti hagyományotokkal, amelyet átadtok; és sok ehhez hasonlót tesztek.”
14És ismét odahívta a népet, és ezt mondta nekik: „Figyeljetek rám mindnyájan, és legyetek értelmesek: 15Nincs semmi, ami az emberbe kívülről bemegy, ami tisztátalanná tehetné őt; hanem ami kijön belőle, az teszi tisztátalanná az embert. 16Akinek füle van a hallásra, hallja!”
17És amikor a nép közül a házba tért, megkérdezték őt Tálmidimjai a példázatáról. 18És ezt mondta nekik: „Hát ti is még értelem nélkül vagytok? Nem értitek-e, hogy mindaz, ami kívülről bemegy az emberbe, nem teheti tisztátalanná, 19mert nem a szívébe megy, hanem a gyomrába, és onnan kimegy az árnyékszékbe, amely minden eledelt megtisztít?” 20És ezt mondta: „Bizony, ami az emberből kijön, az teszi őt tisztátalanná. 21Mert az emberből, a szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok hajlamai, paráznaságok, lopás 22és gyilkosság, házasságtörések, nyereségvágy és gonoszság, csalás és kicsapongás, irigy szem, káromlások, gőg és galádság. 23Mindezek a gonoszságok belülről, az emberből jönnek elő, és teszik őt tisztátalanná.”
24És felkelt, és onnan elment Tzor és Tzidon határára. Bement az egyik házba, és nem akarta, hogy bárki megtudja; de nem maradhatott rejtve. 25Mert egy asszony, akinek a leányát tisztátalan szellem zaklatta, hallott felőle, és sietve eljött, és lábaihoz borult. 26Az asszony pedig görög volt, származása Áram-Tzor; és kérte őt, hogy űzze ki a gonosz szellemet leánya belsejéből. 27És ezt mondta neki Yeshuá: „Hadd lakjanak jól először a gyermekek, mert nem helyes elvenni a gyermekek kenyerét, és odavetni a kutyák elé.” 28Az pedig felelt, és ezt mondta neki: „Úgy van, Ádoni, de a kutyák is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsáiból.” 29És ezt mondta neki: „Mivel így szóltál, menj utadra: kiment leányodból a gonosz szellem.” 30És hazatért, és úgy találta, hogy leánya ágyán fekszik, a gonosz szellem pedig eltávozott tőle.
31És elfordult, és kiment Tzor határából Tzidon felé, és a Gálil-tengerhez ment, a Dekapolisz határa közepén át. 32És egy süket és néma embert vittek hozzá, és kérlelték, hogy tegye rá kezét. 33És a nép közül félrevitte őt egymagában, ujjait fülei be tette, köpött, és megérintette nyelvét; 34és felemelte szemeit a magasba, sóhajtott, és ezt mondta neki: „Ipátách„, ami azt jelenti: Nyílj meg! 35És megnyíltak fülei, és nyelvének bilincsei elszakadtak, és tiszta beszéddel szólt. 36És megparancsolta nekik, hogy senkinek se mondják el; de minél inkább parancsolta nekik, annál inkább hirdették. 37És szerfölött álmélkodtak, és ezt mondták: „Mindent jól cselekedett: a süketeknek hallást ad, és a némáknak beszédet.”
Szójegyzék: Ádoni (אֲדֹנִי – 𐤀𐤃𐤍𐤉) – Uram (messiási megszólítás • Dekapolisz (דֶּכַּפֹלִיס – 𐤃𐤊𐤐𐤋𐤉𐤎) – Tízváros (görög) • Elohim (אֱלֹהִים – 𐤀𐤋𐤄𐤉𐤌) – Teremtő/Hatalmasságok/Szellemi Fejedelemségek • Gálil (גָּלִיל – 𐤂𐤋𐤉𐤋) – kerület/vidék – Náftáli északi területe • Ipátách (אִפַּתַּח – 𐤀𐤐𐤕𐤇) – Nyílj meg! (arámi) • Korbán (קׇרְבָּן – 𐤒𐤓𐤁𐤍) – Áldozat/Közeledés • Mosheh (מֹשֶׁה – 𐤌𐤔𐤄) – Húzó/Kihúzott – aki kihúz, a bibliai névmagyarázat szerint a vízből kihúzott • Perushim (פְּרוּשִׁים- 𐤐𐤓𐤅𐤔𐤉𐤌) – Elkülönülők/Farizeusok • Szív (לֵב/לֵבָב – 𐤋𐤁) – Lev – belső ember/az értelem, akarat, emlékezet és érzés székhelye • Szofrim (סוֹפְרִים – 𐤎𐤅𐤐𐤓𐤉𐤌) – írástudók • Tálmidim (תַּלְמִידִים – 𐤕𐤋𐤌𐤉𐤃𐤉𐤌) – Tanítványok • Tzidon (צִידוֹן – 𐤑𐤉𐤃𐤅𐤍) – Halászat/Vadászat – Szidon főníciai kikötőváros a mai Libanon területén • Tzor (צֹר – 𐤑𐤓) – föníciai kikötőváros – pogány főníciai főváros (Tyrosz • Yáhu’dim (יְהוּדִים – 𐤉𐤄𐤅𐤃𐤉𐤌) – zsidók/Yáhu’Dáh népe • Yerusháláyim (יְרוּשָׁלַיִם – 𐤉𐤓𐤅𐤔𐤋𐤉𐤌) – Jeruzsálem/A béke alapja – Jeruzsálem • Yeshá’Yáhu (יְשַׁעְיָהוּ – 𐤉𐤔𐤏𐤉𐤄𐤅) – Yahuwah szabadít – Ézsaiás • Yeshuá (יֵשׁוּעַ – 𐤉𐤔𐤅𐤏) – Yahuwah Megszabadít/Megvált/Megment