1Amikor Yeshuá kiment a Heikhálból, így szólt hozzá Tálmidimjai egyike: „Rábi, nézd ezeket a köveket és ezeket az épületeket, mily ékesek!” 2És ezt mondta neki Yeshuá: „Látod-e ezeket a felmagasodott épületeket? Mind lerontatnak, nem marad itt kő kövön.”
3És amikor az Olajfák hegyén ült, a Heikhállal átellenben, megkérdezte őt Kefá, Yá’ákov, Yochánán és Andreász, amikor egyedül voltak vele, mondván: 4„Mondd meg nekünk, mikor lesznek ezek, és mi a jel arra a Moedre – Kijelölt időre, amikor mindezek beteljesednek?”
5És Yeshuá kezdett szólni hozzájuk, mondván: „Vigyázzatok magatokra, hogy meg ne tévesszen titeket valaki. 6Mert sokan jönnek majd az én nevemben, és azt mondják: Én vagyok az! – és sokakat megtévesztenek. 7És amikor háborúk zaját és harcok hírét halljátok, ne rémüljetek meg; mindezeknek meg kell lenniük, de ez még nem a vég. 8Mert nemzet támad nemzet ellen, és királyság királyság ellen, és földrengés lesz földrengés után, és éhínség, zűrzavarok; és mindezek csak a vajúdások kezdete.”
9„Ti pedig vigyázzatok Nefeshetekre, mert átadnak titeket a Szánhedrin kezébe, és megvernek a Beit-HáKneszetekben, és helytartók és királyok elé álltok énmiattam, bizonyságul nekik. 10És az Örömhír hirdettetik ki előbb minden nép között. 11És amikor elhurcolnak titeket, hogy átadjanak az ítélet kezébe, ne aggódjatok és ne tervezgessetek előre, mielőtt a Moed eljön, hogy mit szóljatok, mert amint a szátokba adatik abban az időben, úgy szóljatok; mert nem ti vagytok a szólók, hanem a Ruách HáKodesh. 12És testvér átadja testvérét a halálra, és apa a fiát, és gyermekek támadnak szüleik ellen, és megölik őket. 13És gyűlöltek lesztek minden ember előtt az én nevemért; de aki kitart mindvégig, az szabadulást nyer.”
14„És amikor meglátjátok a pusztító utálatosságot, amelyről Dáni’El próféta keze által szóltatott, ott állni a helyen, ahol nem volna szabad – aki olvassa, értse meg! – akkor akik Yáhu’Dáhban vannak, meneküljenek a hegyekbe. 15És aki a háztetőn van, ne szálljon le a házba, és ne menjen be elvenni onnan semmit. 16És aki a mezőn van, ne térjen vissza házába, hogy elvegye köntösét. 17De jaj a terheseknek és a szoptatósoknak azokban a napokban! 18És imádkozzatok, hogy ne télen legyen ez. 19Mert azok a napok a szorongatás napjai lesznek, amilyen nem volt a teremtés napjainak kezdetétől, amelyet Elohim teremtett, e mai napig, és nem is lesz többé. 20És ha nem rövidítené meg Yahuwah azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen test sem; de a választottaiért, akiket kiválasztott, megrövidíti azokat a napokat.”
21„És akkor ha azt mondja nektek valaki: Íme, itt a Máshiách! – vagy: Íme, ott van! – ne higgyétek. 22Mert hamis messiások és hazug próféták támadnak, és jeleket és csodákat adnak, hogy megkísértsék, ha módjukban áll, hogy megtévesszék a választottakat is. 23Ti pedig vigyázzatok Nefeshetekre; nézzétek, előre megmondtam nektek mindent!”
24„De azokban a napokban, ama szorongatás elmúltával, elsötétül a nap, és a hold nem ragyogtatja fényét, 25a csillagok lehullanak az Egekből, és a magasság seregei megrendülnek. 26És akkor meglátják Ben HáÁdámot eljönni a felhőkben, nagy erővel és ékességgel. 27És elküldi Málákhjait, és összegyűjti választottait a négy szél felől, a föld szélétől az Egek széléig.”
28„És vegyetek magatoknak példázatot a fügefáról: amikor nedvessé válik az ága, és levelei kihajtanak, tudjátok, hogy közel a nyár. 29Így ti is, amikor meglátjátok, hogy mindezek bekövetkeznek, tudván tudjátok, hogy közel van ő, az ajtónál. 30Ámen, mondom nektek, hogy nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindezek be nem következnek. 31Az Egek és a föld elmúlnak, de az én beszédeim nem múlnak el.”
32„De ama nap Moedjét és ama órát senki sem tudja, sem a Málákh az Egekben, sem a Fiú, hanem csak az Ábá. 33Ezért vessétek szívetekre, virrasszatok és imádkozzatok, mert nem tudjátok, mikor jön el ez a Moed. 34Vajon nem olyan-e, mint az idegen földre utazó ember, aki elhagyta házát, és átadta a hatalmat szolgáinak, kinek-kinek a maga munkáját, a kapuőrnek pedig megparancsolta, hogy a kapun őrködjön. 35Ezért álljatok meg őrhelyeteken, mert nem tudjátok, mikor jön meg a ház ura: este vagy éjfélkor, kakasszókor vagy reggel hajnalán, 36nehogy hirtelen megjőve alva találjon titeket. 37És amit nektek mondok, mindenkinek mondom: Virrasszatok!”
Szójegyzék: Ábá (אָבָא – 𐤀𐤁𐤀) – Atya/Édesapa • Ádám (אָדָם – 𐤀𐤃𐤌) – Ember/Emberiség • Ámen (אָמֵן – 𐤀𐤌𐤍) – bizony/úgy legyen • Andreász (אַנְדְּרַי – 𐤀𐤍𐤃𐤓𐤉) – férfias (görög) • Beit-Kneszet (בֵּית כְּנֶסֶת – 𐤁𐤉𐤕𐤊𐤍𐤎𐤕) – gyülekezet háza • Ben (בֵּן – 𐤁𐤍) – Fiú/Fia • Ben HáÁdám (בֶּן הָאָדָם – 𐤁𐤍 𐤑𐤀𐤃𐤌) – Emberfia – messiási cím • Dáni’El (דָּנִיֵּאל – 𐤃𐤍𐤉𐤀𐤋) – Dániel/Elohim az ítélőm • Egek (שָׁמַיִם – 𐤔𐤌𐤉𐤌) – Shámáyim • Elohim (אֱלֹהִים – 𐤀𐤋𐤄𐤉𐤌) – Teremtő/Hatalmasságok/Szellemi Fejedelemségek • Heikhál (הֵיכָל – 𐤄𐤉𐤊𐤋) – Szentély/A Ház fő csarnoka • Kefá (כֵּיפָא – 𐤊𐤉𐤐𐤀) – szikla (arámi – Péter) • Málákh (מַלְאָךְ – 𐤌𐤋𐤀𐤊) – angyal/küldött • Máshiách (מָשִׁיחַ – 𐤌𐤔𐤉𐤇) – Felkent/Krisztus • Moed (מוֹעֵד – 𐤌𐤅𐤏𐤃) – kijelölt idő/találkozó • Nefesh (נֶפֶשׁ – 𐤍𐤐𐤔) – Lélek/Élőlény/Élet • Örömhír (בְּשׂוֹרָה – 𐤁𐤔𐤅𐤓𐤄) – Beszoráh/Evangélium • Petrosz (פֶּטְרֹוס – 𐤐𐤈𐤓𐤅𐤎) – szikla (görög) – Péter • Rábi (רַבִּי – 𐤓𐤁𐤉) – Mester/Tanítóm • Ruách HáKodesh (רוּחַ הַקֹּדֶשׁ – 𐤓𐤅𐤇𐤄𐤒𐤃𐤔) – Szent Szellem • Szánhedrin (סַנְהֶדְרִין – 𐤎𐤍𐤄𐤃𐤓𐤉𐤍) – Nagytanács • Szív (לֵב/לֵבָב – 𐤋𐤁) – Lev – belső ember/az értelem, akarat, emlékezet és érzés székhelye • Tálmidim (תַּלְמִידִים – 𐤕𐤋𐤌𐤉𐤃𐤉𐤌) – Tanítványok • Test (בָּשָׂר- 𐤁𐤔𐤓) – Bászár • Yá’ákov (יַעֲקֹב – 𐤉𐤏𐤒𐤁) – Sarokfogó • Yáhu’Dáh (יְהוּדָה – 𐤉𐤄𐤅𐤃𐤄) – Júda/Dicsőített – Yá’ákov fia • Yahuwah (יַהוּהָ – 𐤉𐤄𐤅𐤄) – Vagyok Aki vagyok/az Örökkévaló neve • Yeshuá (יֵשׁוּעַ – 𐤉𐤔𐤅𐤏) – Yahuwah Megszabadít/Megvált/Megment • Yochánán (יוֹחָנָן – 𐤉𐤅𐤇𐤍𐤍) – Yahuwah kegyelmes – János