1Shá’ul, Yeshuá HáMáshiách Sháliách – Küldötte a mi megtartó Elohimunk beszéde szerint, és a mi reménységünk, Yeshuá HáMáshiách, a HáÁdon szerint, 2Timotiyosznak, fiamnak, mint ágyékomból való fiúnak a hit forrásából: kegyelem, irgalom és békesség néked Elohimtól, a mi Ábánktól, és Yeshuá HáMáshiáchtól, a mi Ádonájunktól.

3Amikor Makdonyába mentem, kértelek téged, hogy maradj Efszoszban, és parancsolj meg némely embereknek, hogy ne tanítsanak idegen Toráht, 4és ne foglalkozzanak monda-beszédekkel és a nemzedékek nemzetségtáblázataival, vég nélküli számítgatásokkal, akik kezet adnak a vitatkozásra, és nem építik Elohim házát a hitben. 5Mert a Toráh parancsolatának célja a szeretet tiszta szívből, szilárd lélekben és minden salaktól tiszta hitben. 6De vannak, akik eltértek az ösvénytől, és a hiábavalóság után mentek; 7azt mondják magukról, hogy a Toráh tanítói, pedig nem értik sem azt, amit beszélnek, sem a dolgot, amely felől döntenek.

8Íme, tudjuk, hogy a Toráh jó, ha az Ádám az ő ösvényein jár vele a törvény szerint. 9És ő megérti, hogy a Toráh nem az igazságosság embereinek adatott, hanem a beliyaal fiainak, a lázadóknak, a vétkezőknek és a bűnösöknek, az utálatosságot és aljasságot cselekvőknek, az apát és anyát ütőknek, a gyilkosoknak, 10a házasságtörőknek és a férfival hálóknak, a Nefes-lopóknak, a hazudozóknak és a hamisan esküvőknek, és minden más, ezekhez hasonlónak, akik fellázadnak az Cháyim Toráhja ellen. 11A Elohim dicsőségének Beszoráhja szerint, áldott legyen Ő, amely a kezembe adatott.

12És Yeshuá HáMáshiáchnak, a mi Ádonájunknak, aki erővel övezett fel engem, dicséretet adok, mert hűségesnek találta szívemet maga előtt, és közel hozott engem, hogy szolgáljam őt. 13Én, aki azelőtt káromló voltam, üldöző és pusztító, de irgalmat nyertem, mert tévedésből cselekedtem, hit nélkül. 14És felettébb naggyá lett rajtam a mi Ádonájunk Cheszedje, hűségszeretete, hittel és szeretettel Yeshuában, a mi Máshiáchunkban. 15Igaz a beszéd, és méltó, hogy minden Ádám elfogadja, hogy Yeshuá HáMáshiách eljött a földre, hogy megszabadítsa a bűnösöket, akik közül én vagyok az első. 16És ezért nyertem irgalmat, hogy Yeshuá HáMáshiách énrajtam mutassa meg elsőként lelkének teljes hosszútűrését, hogy példa legyek azoknak, akik utánam jönnek, akik hisznek benne a Cháyei Olámra – az Örök Életre. 17És az örökkévalóság királyának, aki örökké lakozik, akit szem nem láthat, aki egyetlen Elohim, és egyedül bölcs, övé a nagyság és a dicsőség örökkön-örökké. Ámen.

18Ezt a parancsolatot parancsolom néked ma, Timotiyosz, fiam, amint a próféciák szóltak felőled azelőtt, hogy azok szerint harcold meg az igazság harcát, 19megtartva a hitet és a helyes lelket, és nem mint azok az emberek, akikben más lélek volt, és hitük hajója összetört. 20Közülük való Hümenaiosz és Alekszandrosz, akiket átadtam a Szátán kezébe, hogy fenyíttessenek, és ne káromoljanak többé.

Szójegyzék: Ábá (אָבָא – 𐤀𐤁𐤀) – Atya/Édesapa • Ádám (אָדָם – 𐤀𐤃𐤌) – Ember/Emberiség • Ádonáj (אֲדֹנָי – 𐤀𐤃𐤍𐤉) – Uram/Ura – Yahuwah tiszteletteljes megszólítása • Cháyei Olám (חַיֵּיעוֹלָם – 𐤇𐤉𐤉𐤏𐤅𐤋𐤌) – Örök Élet • Cháyim (חַיִּים – 𐤇𐤉𐤉𐤌) – Élet/Életek (héberül nyelvtani többes) • Cheszed (חֶסֶד – 𐤇𐤎𐤃) – Hűségszeretet/Szövetségi hűség • Elohim (אֱלֹהִים – 𐤀𐤋𐤄𐤉𐤌) – Teremtő/Hatalmasságok/Szellemi Fejedelemségek • HáÁdon (הָאָדוֹן – 𐤄𐤀𐤃𐤅𐤍) – Az Úr/A Gazda • HáMáshiách (הַמָּשִׁיחַ – 𐤄𐤌𐤔𐤉𐤇) – a Felkent • Máshiách (מָשִׁיחַ – 𐤌𐤔𐤉𐤇) – Felkent/Krisztus • Nefes (נֶפֶשׁ – 𐤍𐤐𐤔) – élő lény/lélek/élet • Örömhír (בְּשׂוֹרָה – 𐤁𐤔𐤅𐤓𐤄) – Beszoráh/Evangélium • Pólosz (פּוֹלוֹס – 𐤐𐤅𐤋𐤅𐤎) – Pál • Sháliách (שָׁלִיחַ – 𐤔𐤋𐤉𐤇) – Küldött/Apostol • Szátán (שָׂטָן – 𐤔𐤈𐤍) – Vádló/Ellenség • Szív (לֵב/לֵבָב – 𐤋𐤁) – Lev – belső ember/az értelem, akarat, emlékezet és érzés székhelye • Toráh (תּוֹרָה – 𐤕𐤅𐤓𐤄) – Törvény/Tanítás/Útmutatás – Yahuwah parancsainak és tanításainak gyűjteménye • Yeshuá (יֵשׁוּעַ – 𐤉𐤔𐤅𐤏) – Yahuwah Megszabadít/Megvált/Megment

Pin It on Pinterest