1Hallgassatok rám, szigetek,
és figyeljetek, távoli nemzetek!
Yáhuwáh méhből hívott el engem,
anyám belsejéből emlékezett meg Nevemről.
2Számat éles karddá tette,
keze árnyékában rejtett el engem;
kifényesített nyíllá tett engem,
tegzében rejtett el engem.
3És ezt mondta nekem:
Szolgám vagy te, Yiszrá’El,
akiben megdicsőülök.
4Én pedig ezt mondtam:
Hiába fáradoztam,
semmiért és hiábavalóságért emésztettem el erőmet;
ám ítéletem Yáhuwáhnál van,
és munkám jutalma Elohimomnál.
5És most ezt mondta Yáhuwáh,
aki méhből formált engem szolgájává,
hogy Yá’ákovot hozzá visszatérítsem,
és Yiszrá’El hozzá gyűjtessék –
becsültté lettem Yáhuwáh szemeiben,
és Elohimom lett az erőm –
6és ezt mondta:
Kevés, hogy szolgám légy,
hogy felállítsd Yá’ákov törzseit,
és Yiszrá’El megőrzöttjeit visszahozd;
a nemzetek világosságává teszlek,
hogy szabadításom a föld széléig érjen.
7Ezt mondja Yáhuwáh, Yiszrá’El Megváltója, Szentje,
annak, akit megvet a lélek, akit utál a nemzet,
az uralkodók szolgájának:
Királyok látják meg és kelnek föl,
fejedelmek, és leborulnak –
Yáhuwáhért, aki hűséges,
HáKádosh Yiszrá’Elért [Yiszrá’El Szentjéért], aki kiválasztott téged.
8Ezt mondja Yáhuwáh:
A kegyelem idején meghallgattalak,
és a szabadítás napján megsegítettelek;
megőrizlek és néped szövetségévé teszlek,
hogy felállítsd a földet,
hogy birtokba adj puszta örökségeket;
9hogy ezt mondd a foglyoknak: Jöjjetek ki!
a sötétségben levőknek: Mutatkozzatok meg!
Az utak mentén legelnek,
és minden kopár magaslaton lesz legelőjük.
10Nem éheznek és nem szomjaznak,
nem veri őket hőség és nap,
mert aki megkönyörült rajtuk, az vezeti őket,
és vizek forrásaihoz tereli őket.
11És úttá teszem minden hegyemet,
és országútjaim felemeltetnek.
12Íme, ezek messziről jönnek,
és íme, ezek észak és nyugat felől,
és ezek Szinim földjéről.
13Ujjongjatok, Egekre, és vigadj, föld,
törjetek ki ujjongásba, hegyek!
Mert megvigasztalta népét Yáhuwáh,
és nyomorultjain megkönyörül.
14De Tzion ezt mondta:
Elhagyott engem Yáhuwáh,
és Ádonáj megfeledkezett rólam.
15Megfeledkezik-e az asszony csecsemőjéről,
hogy ne könyörüljön méhe fián?
Ezek megfeledkezhetnek,
de én nem feledkezem meg rólad.
16Íme, tenyereimre véstelek,
falaid szüntelen előttem vannak.
17Sietnek fiaid,
rombolóid és pusztítóid kivonulnak belőled.
18Emeld föl körös-körül szemeidet és lásd:
mind összegyűltek, eljöttek hozzád.
Élek én – így szól Yáhuwáh –,
hogy mindnyájukat ékességként öltöd magadra,
és felkötöd őket, mint a menyasszony.
19Mert romjaid és puszta helyeid,
és feldúlt földed –
bizony most szűk leszel a lakóknak,
és eltávolodnak elnyelőid.
20Még ezt mondják füleidbe
gyermektelenséged fiai:
Szűk nekem ez a hely,
lépj odébb, hadd telepedjem le!
21És ezt mondod szívedben:
Ki szülte nekem ezeket?
Hiszen gyermektelen és meddő voltam,
száműzött és elűzött;
és ezeket ki nevelte fel?
Íme, én egyedül maradtam,
ezek hol voltak?
22Ezt mondja Ádonáj Yáhuwáh:
Íme, felemelem kezemet a nemzetek felé,
és a népek felé felemelem zászlómat;
és ölükben hozzák fiaidat,
leányaidat pedig vállukon viszik.
23És királyok lesznek dajkáid,
és fejedelemasszonyaik szoptatóid;
orcával a földre borulnak előtted,
és lábaid porát nyaldossák;
és megtudod, hogy én vagyok Yáhuwáh,
akik bennem reménykednek, nem szégyenülnek meg.
24Elvehető-e a hőstől a zsákmány,
és megmenekülhet-e az igaz foglya?
25Bizony, ezt mondja Yáhuwáh:
A hős foglya is elvétetik,
és a zsarnok zsákmánya megmenekül;
perlőddel én perelek,
és fiaidat én szabadítom meg.
26És elnyomóiddal megetetem saját húsukat,
és mint musttól, saját vérüktől részegednek meg;
és megtudja minden test,
hogy én, Yáhuwáh, vagyok szabadítód,
és megváltód, Yá’ákov Erőse.
Szójegyzék: Ádonáj (אֲדֹנָי – 𐤀𐤃𐤍𐤉) – Uram/Ura – Yáhuwáh tiszteletteljes megszólítása • Áretz (אֶרֶץ – 𐤀𐤓𐤑) – Föld/Vidék/Ország • Egek (שָׁמַיִם – 𐤔𐤌𐤉𐤌) – Shámáyim • Elohim (אֱלֹהִים – 𐤀𐤋𐤄𐤉𐤌) – Teremtő/Hatalmasságok/Szellemi Fejedelemségek • Kádosh Yiszrá’El (קְדוֹשׁ יִשְׂרָאֵל – 𐤒𐤃𐤅𐤔 𐤉𐤔𐤓𐤀𐤋) – Izráel Szentje; Aki Izráelt Megszenteli [Yeshuá HáNátzráti] • Szinim (סִינִים – 𐤎𐤉𐤍𐤉𐤌) – Kínaiak • Szív (לֵב/לֵבָב – 𐤋𐤁) – Lev – belső ember/az értelem, akarat, emlékezet és érzés székhelye • Tzion (צִיּוֹן – 𐤑𐤉𐤅𐤍) – Dávid városa; Yerusháláyim szent neve • Vér (דָּם – 𐤃𐤌) – Dám – az élet hordozója • Vizek (מַיִם – 𐤌𐤉𐤌) – Máyim • Yá’ákov (יַעֲקֹב – 𐤉𐤏𐤒𐤁) – Sarokfogó • Yáhuwáh (יַהוּהָ – 𐤉𐤄𐤅𐤄) – Leszek, Aki Leszek [Echye Ásher Echye/Voltam-Vagyok-Leszek] – az Örökkévaló Neve • Yiszrá’El (יִשְׂרָאֵל – 𐤉𐤔𐤓𐤀𐤋) – Elohimmal küzdő/Elohim harcosa