1Az Ige, amelyet kijelentett Yáhuwáh Bável ellen, a Kászdim földje ellen, Yirmi’Yáhu próféta keze által:
2Hirdessétek a népek között,
és hallassátok,
és emeljetek jelt,
hallassátok,
ne titkoljátok!

Mondjátok: Bevétetett Bável,
megszégyenült Bél,
megrettent Mardukh;
megszégyenültek bálványképei,
megrettentek undokságai.

3Mert feljött ellene egy nép északról,
az teszi földjét pusztasággá,
és nem lesz benne lakó.

Embertől baromig elbujdostak,
elmentek.

4Azokban a napokban és abban az időben
– így szól Yáhuwáh
eljönnek Yiszrá’El fiai, ők és Yáhu’Dáh fiai együtt;
menvén és sírván mennek,
és Yáhuwáht, Elohimüket keresik.

5Tzion felől kérdezősködnek,
arrafelé fordulnak arcaik:
Jertek, csatlakozzunk Yáhuwáhhoz
örök szövetséggel,
amely nem megy feledésbe!

6Elveszett juhok voltak népem;
pásztoraik félrevezették őket,
a hegyeken eltérítették.

Hegyről halomra jártak,
elfeledték nyughelyüket.

7Mindenki, aki rájuk talált, megette őket,
és ellenségeik azt mondták: Nem vétkezünk,
mert vétkeztek Yáhuwáh ellen,
az igazság hajléka,
atyáik reménysége, Yáhuwáh ellen.

8Bujdossatok ki Bável közepéből,
és a Kászdim földjéről menjetek ki!
Legyetek, mint a kosok a nyáj előtt!

9Mert íme, én fölkeltem és felhozom Bável ellen
nagy népek gyülekezését észak földjéről,
és felsorakoznak ellene,
onnan vétetik be.

Nyilai, mint a gyermektelenné tévő vitézé,
nem tér vissza üresen.

10És zsákmánnyá lesz a Kászdim,
mind, akik kifosztják, jóllaknak
– így szól Yáhuwáh.

11Mert örültök,
mert ujjongtok,
ti, akik kifosztjátok örökségemet,
mert ugrándoztok, mint a nyomtató üsző,
és nyerítetek, mint az erősek,

12nagyon megszégyenül anyátok,
pironkodik szülőtök.

Íme, a népek utolsója:
puszta, kiszikkadt föld és sivatag.

13Yáhuwáh haragja miatt nem lakják,
és pusztasággá lesz egészen.

Mindenki, aki elmegy Bável mellett,
megborzad és fölszisszen minden csapása miatt.

14Sorakozzatok fel Bável ellen körös-körül,
mind, akik az íjat feszítitek!
Lőjetek rá, ne sajnáljátok a nyilat,
mert Yáhuwáh ellen vétkezett!

15Kiáltsatok rá körös-körül:
Megadta magát,
leestek oszlopai,
leromboltattak várfalai!

Mert Yáhuwáh bosszúja ez,
álljatok bosszút rajta!
Ahogyan cselekedett, úgy cselekedjetek vele!

16Irtsátok ki a magvetőt Bávelból,
és azt, aki sarlót fog az aratás idején!

A pusztító kard elől
kiki népéhez fordul,
és kiki a maga földjére menekül.

17Szétszórt bárány Yiszrá’El,
oroszlánok űzték el.

Az első megette őt, Áshur királya,
és ez az utolsó lerágta csontjait, Nevukhádretzár, Bável királya.

18Azért ezt mondja Yáhuwáh Tzeváot, Yiszrá’El Elohima:
Íme, megbüntetem Bável királyát és földjét,
ahogyan megbüntettem Áshur királyát.

19És visszahozom Yiszrá’Elt legelőjére,
és legel a Kármelen és a Báshánon,
és Efráyim hegyén meg a Gil’ádon jóllakik Nefeshe.

20Azokban a napokban és abban az időben
– így szól Yáhuwáh
keresik Yiszrá’El bűnét,
de nem lesz,
és Yáhu’Dáh vétkeit,
de nem találtatnak,
mert megbocsátok annak,
akit meghagyok.

21Merátáyim földje ellen vonulj fel ellene,
és Pekód lakói ellen!

Pusztíts és átok alá vess utánuk
– így szól Yáhuwáh –,
és tégy mindent úgy,
ahogyan parancsoltam neked!

22Harci zaj a földön,
és nagy összeomlás!

23Hogy levágatott és összetört
az egész föld pörölye!

Hogy pusztasággá lett Bável a népek között!

24Csapdát vetettem neked, és meg is fogattál, Bável,
te pedig nem tudtad.

Megtaláltattál és meg is ragadtál,
mert Yáhuwáh ellen ingerkedtél.

25Megnyitotta Yáhuwáh a fegyvertárát,
és előhozta haragja fegyvereit.

Mert munka ez
Ádonáj Yáhuwáh Tzeváotnak
a Kászdim földjén.

26Jertek rá a határ felől,
nyissátok ki magtárait,
hányjátok halomba, mint a kévéket,
és vessétek átok alá!
Ne maradjon belőle maradék!

27Mészároljátok le minden bikáját,
menjenek le a vágóhídra!
Jaj nekik,
mert eljött napjuk,
meglátogatásuk ideje!

28Menekülők és megmenekültek hangja a Bável földjéről,
hogy hírül adják Tzionban
Yáhuwáh, Elohénu bosszúját,
Heikhálja bosszúját.

29Hívjatok össze Bável ellen sokakat,
mind, akik az íjat feszítik!

Verjetek tábort ellene körös-körül,
ne legyen menekvése!

Fizessetek meg neki cselekedete szerint,
egészen úgy, ahogyan ő cselekedett, cselekedjetek vele!

Mert Yáhuwáh ellen kevélykedett,
Kádosh Yiszrá’El [Yiszrá’El Szentje] ellen.

30Azért elesnek ifjai a terein,
és minden harcosa elnémul azon a napon
– így szól Yáhuwáh.

31Íme, ellened vagyok, te kevélység
– így szól Ádonáj Yáhuwáh Tzeváot –,
mert eljött a napod,
az idő, amikor meglátogatlak.

32Megbotlik a kevélység és elesik,
és nincs, aki fölemelje.

És tüzet gyújtok városaiban,
és megemészt minden körülötte valót.

33Ezt mondja Yáhuwáh Tzeváot:
Elnyomottak Yiszrá’El fiai és Yáhu’Dáh fiai együtt.

És mind, akik fogságba vitték őket, fogva tartják,
vonakodnak elbocsátani őket.

34Megváltójuk erős,
Yáhuwáh Tzeváot a neve.

Perelvén perli ügyüket,
hogy nyugalmat adjon a földnek,
és nyugtalanságba ejtse Bável lakóit.

35Kard a Kászdim ellen
– így szól Yáhuwáh –,
és Bável lakói ellen,
és vezérei ellen, és bölcsei ellen!

36Kard a fecsegők ellen,
hadd bolonduljanak meg!
Kard vitézei ellen,
hadd rettenjenek meg!

37Kard lovai ellen és harci szekere ellen,
és az egész keverék nép ellen, amely közepében van,
hadd legyenek asszonyokká!
Kard kincstárai ellen,
hadd fosztassanak ki!

38Szárazság vizei ellen,
hadd száradjanak ki!

Mert bálványképek földje ez,
és rémségekkel dicsekszenek.

39Azért vadmacskák laknak ott a sakálokkal,
és struccmadarak laknak benne.

És nem lakják többé soha,
nem lakatik nemzedékről nemzedékre.

40Ahogyan feldúlta Elohim Sodomát és Gomorát
és szomszédait
– így szól Yáhuwáh –,
nem lakik ott senki,
és nem tartózkodik benne ember fia.

41Íme, egy nép jön északról,
és nagy nemzet,
és sok király kel föl a föld széleiről.

42Íjat és kopját ragadnak,
kegyetlenek ők, és nem irgalmaznak.

Hangjuk zúg, mint a tenger,
és lovakon nyargalnak,
fölsorakozva, mint harcra kész férfi,
ellened, Bável leánya.

43Meghallotta Bável királya hírüket,
és elernyedtek kezei;
szorongás fogta el,
vajúdás, mint a szülő asszonyt.

44Íme, mint oroszlán jön fel a Yárden sűrűjéből
az erős legelőhöz,
hirtelen elűzöm őt róla,
és aki kiválasztott, azt rendelem föléje.

Mert ki olyan, mint én,
és ki idéz engem törvénybe,
és ki az a pásztor, aki megállhat Arcaim előtt?

45Azért halljátok Yáhuwáh tervét,
amelyet eltervezett Bável ellen,
és gondolatait,
amelyeket kigondolt a Kászdim földje ellen:

Bizony elhurcolják őket a nyáj kicsinyei,
bizony pusztasággá teszik fölöttük legelőjüket.

46Bável bevételének hangjától megrendül a föld,
és jajkiáltás hallatszik a népek között.

Szójegyzék: Arcai (פָּנַי – 𐤐𐤍𐤉) – Pánim/Orcák/Jelenlét • Áretz (אֶרֶץ – 𐤀𐤓𐤑) – Föld/Vidék/Ország • Áshur (אַשּׁוּר – 𐤀𐤔𐤅𐤓) – Áshur; az északi nagyhatalmú birodalom • átok (חֵרֶם – 𐤇𐤓𐤌) – Cherem: Kiátkozott/Megsemmisítésre szánt – ami Yáhuwáh-é és nem váltható meg • Bável (בָּבֶל – 𐤁𐤁𐤋) – Babilon/Zűrzavar • Efráyim (אֶפְרַיִם – 𐤀𐤐𐤓𐤉𐤌) – Efraim/Kettős gyümölcs – Yoszef fia [köve: a Shohám] • Elohénu (אֱלֹהֵינוּ – 𐤀𐤋𐤄𐤉𐤍𐤅) – A mi Elohímunk • Elohim (אֱלֹהִים – 𐤀𐤋𐤄𐤉𐤌) – Teremtő/Hatalmasságok/Szellemi Fejedelemségek • Gilád (גִּלְעָד – 𐤂𐤋𐤏𐤃) – Gil’ád/Tanúság halma • Heikhál (הֵיכָל – 𐤄𐤉𐤊𐤋) – Szentély/A Ház fő csarnoka • Ige (דָּבָר – 𐤃𐤁𐤓) – D’vár: Ige/Szó/beszéd/kijelentés/dolog – mely Yeshuában Testté lett • Kádosh Yiszrá’El (קְדוֹשׁ יִשְׂרָאֵל – 𐤒𐤃𐤅𐤔 𐤉𐤔𐤓𐤀𐤋) – Izráel Szentje; Aki Izráelt Megszenteli [Yeshuá HáNátzráti] • Kaszdi (כַּשְׂדִּי – 𐤊𐤔𐤃𐤉) – כַּשְׂדִּים – Káldeus/Kaldeai • Kászdim (כַּשְׂדִּים – 𐤊𐤔𐤃𐤉𐤌) – Kászdeusok/Kászdim; Kászdeus Nép • Nefesh (נֶפֶשׁ – 𐤍𐤐𐤔) – Lélek/Élőlény/Élet • Nevukhádretzár (נְבוּכַדְרֶאצַּר – 𐤍𐤁𐤅𐤊𐤃𐤓𐤀𐤑𐤓) – Nabukodonozor/Nebo védje a koronát • Ruách (רוּחַ – 𐤓𐤅𐤇) – Szellem/Lehelet/Szél • Tzeváot (צְבָאוֹת – 𐤑𐤁𐤀𐤅𐤕) – Seregek – Yáhuwáh jelzője • Tzion (צִיּוֹן – 𐤑𐤉𐤅𐤍) – Dávid városa; Yerusháláyim szent neve • vizei (מַיִם- 𐤌𐤉𐤌) – Máyim • Yáhu’Dáh (יְהוּדָה – 𐤉𐤄𐤅𐤃𐤄) – Júda/Dicsőített – Yá’ákov fia [köve: a Nofekh] • Yáhuwáh (יַהוּהָ – 𐤉𐤄𐤅𐤄) – Leszek, Aki Leszek [Echye Ásher Echye/Voltam-Vagyok-Leszek] – az Örökkévaló Neve • Yárden (יַרְדֵּן – 𐤉𐤓𐤃𐤍) – Jordán/Leszálló/Lefolyó – Jordán • Yirmi’Yáhu (יִרְמְיָהוּ – 𐤉𐤓𐤌𐤉𐤄𐤅) – Jeremiás/Yáhuwáh felemel • Yiszrá’El (יִשְׂרָאֵל – 𐤉𐤔𐤓𐤀𐤋) – Elohimmal küzdő/Elohim harcosa

Pin It on Pinterest