1Te pedig, Ben Ádám, prófétálj Yiszrá’El hegyeinek, és mondd: Yiszrá’El hegyei, halljátok Yáhuwáh Igéjét! 2Így szól az én Ádonájom, Yáhuwáh: Mivel az ellenség azt mondta felőletek: Haha! és: Az örök magaslatok birtokunkká lettek! – 3ezért prófétálj, és mondd: Így szól az én Ádonájom, Yáhuwáh: Mivel pusztítottak titeket és körös-körül tátották rátok szájukat, hogy a népek maradékának birtoka legyetek, és felkerültetek a nyelv ajkára és a nép rágalmára, 4ezért, Yiszrá’El hegyei, halljátok az én Ádonájom, Yáhuwáh Igéjét! Így szól az én Ádonájom, Yáhuwáh a hegyeknek és a halmoknak, a medreknek és a völgyeknek, az elpusztult romoknak és az elhagyott városoknak, amelyek prédává és gúnnyá lettek a körülöttük lévő népek maradékának; 5ezért így szól az én Ádonájom, Yáhuwáh: Bizony, féltékenységem tüzében szóltam a népek maradéka ellen és egész Edom ellen, akik országomat adták maguknak birtokul egész szívük örömével és a lélek lenézésével, hogy kihajtott legelőjét prédára vessék. 6Ezért prófétálj Eretz Yiszrá’El [Yiszrá’El földjéről], és mondd a hegyeknek és a halmoknak, a medreknek és a völgyeknek: Így szól az én Ádonájom, Yáhuwáh: Íme, féltékenységemben és haragomban szóltam, mivel a népek gyalázatát hordoztátok. 7Ezért így szól az én Ádonájom, Yáhuwáh: Én felemeltem kezemet: bizony, a népek, akik körülöttetek vannak, ők fogják gyalázatukat hordozni. 8Ti pedig, Yiszrá’El hegyei, ágaitokat adjátok, és gyümölcsötöket hordozzátok népemnek, Yiszrá’Elnek, mert közel van, hogy megjöjjenek. 9Mert íme, én felétek vagyok, és felétek fordulok, és megművelnek és bevetnek titeket. 10Megsokasítom rajtatok az embert, Yiszrá’El egész házát, egészen; benépesülnek a városok, és a romok újjáépülnek. 11Megsokasítom rajtatok az embert és az állatot, sokasodnak és szaporodnak; és úgy lakatlak benneteket, mint hajdani állapototokban, és több jót teszek veletek, mint kezdeteitekben. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok Yáhuwáh. 12És embert járatok rajtatok, népemet, Yiszrá’Elt, és birtokba vesznek téged, és örökségükké leszel, és nem teszed őket többé gyermektelenné. 13Így szól az én Ádonájom, Yáhuwáh: Mivel azt mondják nektek: embert evő vagy te, és nemzeteidet gyermektelenné tevő voltál, 14ezért embert nem eszel többé, és nemzeteidet nem teszed gyermektelenné többé – így szól az én Ádonájom, Yáhuwáh. 15És nem hallatom veled többé a népek gyalázatát, és a nemzetek csúfolódását nem hordozod többé, és nemzeteidet nem ejted többé botlásba – így szól az én Ádonájom, Yáhuwáh.

16És lett Yáhuwáh Igéje hozzám, mondván: 17Ben Ádám! Yiszrá’El háza a saját földjükön laktak, és tisztátalanná tették azt útjukkal és tetteikkel; mint a havi tisztátalanság tisztátalansága, olyan volt útjuk előttem. 18Ezért kiöntöttem haragomat rájuk a vér miatt, amelyet a földre ontottak, és bálványaikkal, amelyekkel tisztátalanná tették azt. 19És szétszórtam őket a népek közé, és szétszóródtak az országokba; útjuk és tetteik szerint ítéltem meg őket. 20És bementek a népek közé, ahová bementek, és gyalázatossá tették szent Nevemet, mikor azt mondták róluk: Yáhuwáh népe ezek, és az ő országából jöttek ki! 21De megszántam szent Nevemet, amelyet gyalázatossá tett Yiszrá’El háza a népek között, ahová bementek.

22Ezért mondd Yiszrá’El házának: Így szól az én Ádonájom, Yáhuwáh: Nem tiértetek cselekszem én, Yiszrá’El háza, hanem szent Nevemért, amelyet gyalázatossá tettetek a népek között, ahová bementetek. 23És megszentelem nagy Nevemet, amely gyalázatos lett a népek között, amelyet gyalázatossá tettetek közöttük; és megtudják a népek, hogy én vagyok Yáhuwáh – így szól az én Ádonájom, Yáhuwáh -, mikor megszentelem magamat bennetek szemük láttára. 24És elveszlek benneteket a népek közül, és összegyűjtelek titeket minden országból, és beviszlek benneteket a saját földetekre. 25És hintek rátok tiszta vizeket, és megtisztultok; minden tisztátalanságotoktól és minden bálványotoktól megtisztítlak benneteket. 26És adok nektek új szívet, és új Ruáchot adok belétek; és eltávolítom a kőszívet húsotokból, és adok nektek hús-szívet. 27És az én Ruáchomat adom belétek, és megteszem, hogy rendelkezéseim szerint járjatok, és törvényeimet megtartsátok és megtegyétek. 28És lakni fogtok az országban, amelyet atyáitoknak adtam, és lesztek nekem népem, én pedig leszek nektek Elohimotok. 29És megszabadítlak benneteket minden tisztátalanságotoktól; és szólítom a gabonát és megsokasítom, és nem adok rátok éhínséget. 30És megsokasítom a fa gyümölcsét és a mező termését, hogy ne kapjátok többé a népek között az éhínség gyalázatát. 31Akkor megemlékeztek gonosz útjaitokról és tetteitekről, amelyek nem voltak jók, és megundorodtok saját arcotoktól bűneitek és utálatosságaitok miatt. 32Nem tiértetek cselekszem én – így szól az én Ádonájom, Yáhuwáh -, tudjátok meg ezt nektek! Szégyenkezzetek és piruljatok útjaitok miatt, Yiszrá’El háza!

33Így szól az én Ádonájom, Yáhuwáh: Azon a napon, amelyen megtisztítalak benneteket minden bűnötöktől, benépesítem a városokat, és újjáépülnek a romok. 34És a pusztává lett föld megműveltetik, ahelyett, hogy pusztaság lett volna minden arra járó szemei előtt. 35És azt mondják: Ez a pusztává lett föld olyan lett, mint az Éden kertje, és a lerombolt, elpusztult és lerontott városok megerősítve laknak. 36Akkor megtudják a népek, akik körülöttetek megmaradtak, hogy én, Yáhuwáh, építettem újjá a lerontottakat, beültettem a pusztává lettet; én, Yáhuwáh, szóltam és megteszem. 37Így szól az én Ádonájom, Yáhuwáh: Még ebben is engedem, hogy Yiszrá’El háza kérjen tőlem, hogy megtegyem nekik: megsokasítom őket emberben, mint a nyájat. 38Mint a szent nyáj, mint Yerusháláyim nyája az ünnepein, úgy lesznek a pusztává lett városok telve ember-nyájjal. Akkor megtudják, hogy én vagyok Yáhuwáh.

Szójegyzék: Ádonáj (אֲדֹנָי – 𐤀𐤃𐤍𐤉) – Uram/Ura – Yáhuwáh tiszteletteljes megszólítása • Áretz (אֶרֶץ – 𐤀𐤓𐤑) – Föld/Vidék/Ország • Eretz (אֶרֶץ – 𐤀𐤓𐤑) – Föld/Ország/Vidék/Földterület • Ben Ádám (בֶּן אָדָם – 𐤁𐤍 𐤀𐤃𐤌) – Emberfia – messiási cím • Éden (עֵדֶן – 𐤏𐤃𐤍) – Gyönyörűség • Edom (אֱדוֹם – 𐤀𐤃𐤅𐤌) – Vörös – Észáv leszármazottai • Elohim (אֱלֹהִים – 𐤀𐤋𐤄𐤉𐤌) – Teremtő/Hatalmasságok/Szellemi Fejedelemségek • Eretz (אֶרֶץ – 𐤀𐤓𐤑) – Föld/Ország/Vidék/Földterület • Hús (בָּשָׂר – 𐤁𐤔𐤓) – Bászár [hús/Test] • Igé (דָּבָר – 𐤃𐤁𐤓) – D’vár: Ige/Szó/beszéd/kijelentés/dolog – mely Yeshuában Testté lett • Nefesh (נֶפֶשׁ – 𐤍𐤐𐤔) – Lélek/Élőlény/Élet • Ruách (רוּחַ – 𐤓𐤅𐤇) – Szellem/Lehelet/Szél • Szív (לֵב/לֵבָב – 𐤋𐤁) – Lev – belső ember/az értelem, akarat, emlékezet és érzés székhelye • Testetek (בָּשָׂר – 𐤁𐤔𐤓) – Bászár • Toráh (תּוֹרָה – 𐤕𐤅𐤓𐤄) – Törvény/Tanítás/Útmutatás – Yáhuwáh parancsainak és tanításainak gyűjteménye, melyek Yeshuában testté lettek • Vér (דָּם – 𐤃𐤌) – Dám – az élet hordozója • Vizek (מַיִם – 𐤌𐤉𐤌) – Máyim • Yáhuwáh (יַהוּהָ – 𐤉𐤄𐤅𐤄) – Leszek, Aki Leszek [Echye Ásher Echye/Voltam-Vagyok-Leszek] – az Örökkévaló Neve • Yerusháláyim (יְרוּשָׁלַיִם – 𐤉𐤓𐤅𐤔𐤋𐤉𐤌) – Jeruzsálem/A béke alapja – Jeruzsálem • Yiszrá’El (יִשְׂרָאֵל – 𐤉𐤔𐤓𐤀𐤋) – Elohimmal küzdő/Elohim harcosa

Pin It on Pinterest