1Ismét fölemeltem szemeimet, és láttam, és íme, négy harci kocsi jött ki két hegy közül; és a hegyek érchegyek voltak. 2Az első kocsiban vörös lovak, a második kocsiban fekete lovak, 3a harmadik kocsiban fehér lovak, a negyedik kocsiban pedig tarka, erős lovak. 4Megszólaltam, és ezt mondtam a velem beszélő Málákhnak: Mik ezek, uram? 5a Málákh felelt, és ezt mondta nekem: Ezek az Egek négy szele, amelyek kijönnek, miután ott álltak az egész föld Ura előtt. 6Amelyikben a fekete lovak vannak, azok észak földje felé jönnek ki, és a fehérek utánuk jönnek ki, a tarkák pedig dél földje felé jönnek ki. 7Az erősek pedig kijöttek, és igyekeztek menni, hogy bejárják a földet. Ezt mondta: Menjetek, járjátok be a földet! És bejárták a földet. 8Majd felém kiáltott, és így szólt hozzám: Lásd, akik észak földje felé jöttek ki, megnyugtatták Ruáchomat észak földjén.

9És lett Yáhuwáh Igéje hozzám, ezt mondva: 10Végy a fogságból, Cheldáj-tól, Toviyáh-tól és Yedáyáh-tól; és menj el te azon a napon, és menj be Yoshiyáh-nak, Tzefán’Yáh fiának házába, akik Bávelből jöttek. 11És végy ezüstöt és aranyat, és csinálj koronákat, és tedd Yáhu’Shuáhnak, Yáhu-Tzedek fiának, a Kohen Gádolnak a fejére. 12És szólj hozzá, ezt mondva: Így szól Yáhuwáh Tzeváot, ezt mondva: Íme, egy férfi, Sarjadék a neve, és helyéből sarjad, és felépíti Yáhuwáh Heikhálját. 13És ő építi fel Yáhuwáh Heikhálját, és ő hordoz méltóságot, és ül és uralkodik Kiszéjén [Királyi Székén], és Kohen lesz a Kiszéjén, és Shálom tanácsa lesz kettőjük között. 14A koronák pedig Cheldáj-nak, Toviyáh-nak, Yedáyáh-nak és Chen-nek, Tzefán’Yáh fiának lesznek emlékeztetőül Yáhuwáh Heikháljában.

15És távol lakók jönnek, és építenek Yáhuwáh Heikháljában. És megtudjátok, hogy Yáhuwáh Tzeváot küldött engem hozzátok. És meglesz, ha hallván hallgattok Yáhuwáhnak, Elohimotoknak a szavára.

Szójegyzék: Arany (זָהָב – 𐤆𐤄𐤁) – Záháv • Áretz (אֶרֶץ – 𐤀𐤓𐤑) – Föld/Vidék/Ország • Bável (בָּבֶל – 𐤁𐤁𐤋) – Babilon/Zűrzavar • Cheldáj (חֶלְדַּי – 𐤇𐤋𐤃𐤉) – Múlandó – a fogságból visszatérők egyike • Chen (חֵן – 𐤇𐤍) – Kegyelem/kedvesség • Egek (שָׁמַיִם – 𐤔𐤌𐤉𐤌) – Shámáyim • Elohim (אֱלֹהִים – 𐤀𐤋𐤄𐤉𐤌) – Teremtő/Hatalmasságok/Szellemi Fejedelemségek • Ezüst (כֶּסֶף – 𐤊𐤎𐤐) – Keszef: ezüst/Pénz • Heikhál (הֵיכָל – 𐤄𐤉𐤊𐤋) – Szentély/A Ház fő csarnoka • Igé (דָּבָר – 𐤃𐤁𐤓) – D’vár: Ige/Szó/beszéd/kijelentés/dolog – mely Yeshuában Testté lett • Keszef (כֶּסֶף – 𐤊𐤎𐤐) – ezüst/Pénz • Kiszé (כִּסֵּא – 𐤊𐤎𐤀) – Királyi Szék/Trón/szék/ülőhely • Kohen (כֹּהֵן – 𐤊𐤄𐤍) – pap – Áháron leszármazottja • Kohen Gádol (כֹּהֵן גָּדוֹל – 𐤊𐤄𐤍𐤂𐤃𐤅𐤋) – főpap – Yiszrá’El főpapja, aki a Mishkán/Templom legszentebb szolgálatát végezte • Málákh (מַלְאָךְ – 𐤌𐤋𐤀𐤊) – angyal/küldött • Ruách (רוּחַ – 𐤓𐤅𐤇) – Szellem/Lehelet/Szél • Shálom (שָׁלוֹם – 𐤔𐤋𐤅𐤌) – Béke/Békesség/Teljesség/Jólét/Épség • Toviyáh (טוֹבִיָּה – 𐤈𐤅𐤁𐤉𐤄) – Yáhuwáh jó – a fogságból visszatérők egyike • Tzefán’Yáh (צְפַנְיָה – 𐤑𐤐𐤍𐤉𐤄) – Yáhuwáh elrejt – a próféta neve • Tzemách (צֶמַח – 𐤑𐤌𐤇) – Sarjadék/Hajtás – a Sarjadék neve • Tzeváot (צְבָאוֹת – 𐤑𐤁𐤀𐤅𐤕) – Seregek – Yáhuwáh jelzője • Yáhu’Shuáh (יֵשׁוּעַ – 𐤉𐤔𐤅𐤏) – Yáhuwáh Megszabadít/Megvált/Megment • Yáhu-Tzedek (יְהוֹצָדָק – 𐤉𐤄𐤅𐤑𐤃𐤒) – Yáhuwáh igazságos – Yáhu’Shuáh apja • Yáhuwáh (יַהוּהָ – 𐤉𐤄𐤅𐤄) – Leszek, Aki Leszek [Echye Ásher Echye/Voltam-Vagyok-Leszek] – az Örökkévaló Neve • Yedáyáh (יְדַעְיָה – 𐤉𐤃𐤏𐤉𐤄) – Yáhuwáh ismer – a fogságból visszatérők egyike • Yoshiyáh (יֹאשִׁיָּה – 𐤉𐤀𐤔𐤉𐤄) – Yáhuwáh gyógyít • Záháv (זָהָב – 𐤆𐤄𐤁) – Arany

Pin It on Pinterest