1A Perushim és a Tzádukim odamentek hozzá, hogy kísértsék őt, és kérték tőle, hogy mutasson nekik jelt az Egekből. 2Ő pedig így felelt nekik: „Estefelé ezt mondjátok: Tiszta nap lesz, mert vöröslenek az Egek. 3Reggel pedig: Zivataros lesz ma a nap, mert vöröslenek az Egek és elsötétülnek. Képmutatók! Az Egek arcait meg tudjátok vizsgálni, az idők jeleit pedig nem tudjátok megvizsgálni? 4Gonosz és parázna nemzedék keres magának jelt, de nem adatik neki jel, csak Yonáh próféta jele.” Ezzel otthagyta őket, és elment.
5Amikor a Tálmidimai a túlsó partra érkeztek, elfelejtettek magukkal eleséget vinni az útra. 6És Yeshuá így szólt hozzájuk: „Vigyázzatok, és őrizkedjetek a Perushim és a Tzádukim kovászától!” 7Ők pedig tanakodtak egymás közt, mondván: „Mert nem vettünk kenyeret.” 8De Yeshuá megtudta, és így szólt hozzájuk: „Kicsinyhitűek, miért tanakodtok azon, hogy nem vettetek kenyeret? 9Hát még mindig nem értitek, és nem emlékeztek az öt kenyérre, amit ötezren ettek, és hány kosarat szedtetek össze? 10És a hét kenyérre, amit négyezren ettek, és hány kosarat szedtetek össze? 11Hogyhogy nem értitek, hogy nem kenyér dolgáról mondtam nektek, hanem hogy őrizkedjetek a Perushim és a Tzádukim kovászától?” 12Akkor megértették, hogy nem azt mondta nekik, hogy a kenyér kovászától őrizkedjenek, hanem a Perushim és a Tzádukim tanításától.
13És Yeshuá Keiszárijá vidékeire ért, amely Filipuszé, és megkérdezte Tálmidimait, mondván: „Mit mondanak az emberek felőlem, ki a Ben HáÁdám?” 14És ők így feleltek: „Vannak, akik Bemerítő Yochánánnak mondják, mások Eli’Yáhunak, megint mások Yirme’Yáhunak vagy a Nevi’im egyikének.” 15És így szólt hozzájuk: „Hát ti mit mondotok felőlem, ki vagyok én?” 16Shim’on Kefá felelt, és így szólt: „Te vagy a Máshiách, az élő Elohim Fia.” 17És Yeshuá felelt, és így szólt hozzá: „Boldog vagy, Shim’on bar-Yonáh, mert nem test és vér fedte ezt fel neked, hanem Ávi, aki az Egekben van. 18És én is mondom neked, hogy te Kefá vagy, és ezen a kősziklán építem fel Kehiláhmat, és a She’ol kapui nem fognak diadalmaskodni rajta. 19És neked adom az Egek Királyságának kulcsait: amit megkötsz a földön, kötve lesz az az Egekben, és amit feloldasz a földön, oldva lesz az az Egekben.” 20Akkor megparancsolta Tálmidimainak, hogy ne mondják meg senkinek, hogy ő Yeshuá, a Máshiách.
21Attól az időtől fogva kezdte Yeshuá tanítani Tálmidimait, hogy Yerusháláyimba kell mennie, hogy nagyon sokat szenvedjen a vének, a Kohánim fejei és a Szofrim keze által, és hogy halállal öljék meg, de a harmadik napon feltámadjon. 22És Kefá magához vonta őt, és feddeni kezdte, mondván: „Távol legyen tőled, Ádoni, távol legyen tőled ilyen dolog!” 23Ő pedig megfordult, és így szólt Kefához: „Térj el Arcaim elől, Szátán, csapda vagy nekem, mert nem azt fontolod, ami Elohimé, hanem ami Ádámé.”
24Akkor Yeshuá ezt mondta Tálmidimainak: „Aki utánam akar jönni, vesse el lelkét maga elől, vegye fel keresztjét, és jöjjön utánam. 25Mert aki meg akarja menteni a lelkét, kivágatik tőle, aki pedig kiirtja lelkét énértem, megtalálja azt. 26Mert mi haszna az embernek, ha az egész földet megszerzi magának, lelke pedig kivágatik tőle? Vagy mit ad az ember lelke váltságául? 27Mert Ben HáÁdám eljövendő Ávja dicsőségében az ő Málákhjaival, és akkor megfizet minden embernek cselekedete szerint. 28Ámen, mondom nektek: vannak az itt állók között némelyek, akik nem ízlelik meg a halált, amíg meg nem látják Ben HáÁdámot eljönni az ő Királyságában.”
Szójegyzék: Ádám (אָדָם – 𐤀𐤃𐤌) – Ember/Emberiség • Ádoni (אֲדֹנִי – 𐤀𐤃𐤍𐤉) – Uram • Ámen (אָמֵן – 𐤀𐤌𐤍) – bizony/úgy legyen • Arcai (פָּנַי – 𐤐𐤍𐤉) – Pánim/Orcák/Jelenlét • Áv (אָב – 𐤀𐤁) – Atya/Édesapa • Bar-Yonáh (בַּר־יוֹנָה – 𐤁𐤓𐤉𐤅𐤍𐤄) – Yonáh fia (arámi) • Bemerítő (מַטְבִּיל – 𐤌𐤈𐤁𐤋) – Mátbil: Bemerítő/Bemerítő személy [Yochánán] • Ben (בֵּן – 𐤁𐤍) – Fiú/Fia • Ben HáÁdám (בֶּןהָאָדָם – 𐤁𐤍𐤑𐤀𐤃𐤌) – Emberfia – messiási cím • Egek (שָׁמַיִם – 𐤔𐤌𐤉𐤌) – Shámáyim • Eli’Yáhu (אֵלִיָּהוּ – 𐤀𐤋𐤉𐤄𐤅) – Elohim-om Yáhuwáh – Illés • Elohim (אֱלֹהִים – 𐤀𐤋𐤄𐤉𐤌) – Teremtő/Hatalmasságok/Szellemi Fejedelemségek • HáMáshiách (הַמָּשִׁיחַ – 𐤄𐤌𐤔𐤉𐤇) – a Felkent • Keiszárijá (קֵיסָרִיָּה) – Cézáreá • Kefá (כֵּיפָא- 𐤊𐤉𐤐𐤀) – szikla (arámi – Péter) • Kehiláh (קְהִלָּה – 𐤒𐤄𐤋𐤄) – gyülekezet/közösség • Királyság (מַלְכוּת – 𐤌𐤋𐤊𐤅𐤕) – Málchut; uralom, Királyság • Kohánim (כֹּהֲנִים – 𐤊𐤄𐤍𐤉𐤌) – papok • Máshiách (מָשִׁיחַ – 𐤌𐤔𐤉𐤇) – Messiás/Felkent [Krisztus] • Kohen Gádol (כֹּהֵןגָּדוֹל – 𐤊𐤄𐤍𐤂𐤃𐤅𐤋) – Főpap – Yiszrá’El főpapja, aki a Mishkán/Templom legszentebb szolgálatát végezte • Lelk (נֶפֶשׁ – 𐤍𐤐𐤔) – Nefesh: Lélek/Élőlény/Élet • Málákh (מַלְאָךְ – 𐤌𐤋𐤀𐤊) – angyal/küldött • Nevi’im (נְבִיאִים – 𐤍𐤁𐤉𐤀𐤌) – Próféták • Perushim (פְּרוּשִׁים – 𐤐𐤓𐤅𐤔𐤉𐤌) – Elkülönülők/Farizeusok • Petrosz (פֶּטְרֹוס – 𐤐𐤈𐤓𐤅𐤎) – szikla (Görög) – Kefá/Péter • She’ol (שְׁאוֹל – 𐤔𐤀𐤅𐤋) – Alvilág/A holtak birodalma – a halál utáni lét helye • Shim’on (שִׁמְעוֹן – 𐤔𐤌𐤏𐤅𐤍) – meghallgatott – Yá’ákov fia [köve: a Pitdáh] • Szátán (שָׂטָן – 𐤔𐤈𐤍) – Vádló/Ellenség • Szofrim (סוֹפְרִים – 𐤎𐤅𐤐𐤓𐤉𐤌) – írástudók • Tálmidim (תַּלְמִידִים – 𐤕𐤋𐤌𐤉𐤃𐤉𐤌) – Tanítványok • Test (בָּשָׂר – 𐤁𐤔𐤓) – Bászár • Tzádukim (צַדּוּקִים – 𐤑𐤃𐤅𐤒𐤉𐤌) – szadduceusok • Vér (דָּם – 𐤃𐤌) – Dám – az élet hordozója • Yerusháláyim (יְרוּשָׁלַיִם – 𐤉𐤓𐤅𐤔𐤋𐤉𐤌) – Jeruzsálem/A béke alapja – Jeruzsálem • Yeshuá (יֵשׁוּעַ – 𐤉𐤔𐤅𐤏) – Yáhu’Shuáh [röv. vált.]: Yáhuwáh Megszabadít/Megvált/Megment • Yirme’Yáhu (יִרְמְיָהוּ – 𐤉𐤓𐤌𐤉𐤄𐤅) – Yáhuwáh felemel • Yochánán (יוֹחָנָן – 𐤉𐤅𐤇𐤍𐤍) – Yáhuwáh kegyelmes – János • Yonáh (יוֹנָה – 𐤉𐤅𐤍𐤄) – Galamb – a próféta neve – Jónás