1Hat nap múlva Yeshuá maga mellé vette Kefát, Yá’ákovot és testvérét, Yochánánt, és felvitte őket külön egy magas hegyre. 2És elváltozott a szemük előtt: Arcai fénylettek, mint a nap, ruhái pedig fehérlettek, mint a fény. 3És látták Mosheht és Eli’Yáhut, és íme, beszélgettek vele. 4És megszólalt Kefá, és ezt mondta Yeshuának: „Ádoni, jó nekünk itt laknunk. Ha akarod a te Nefeshedben, készítsünk itt három sátrat: egyet neked, egyet Moshehnak és egyet Eli’Yáhunak.” 5Még beszélt, és íme, ragyogó felhő borult rájuk, és íme, hang kiáltott a felhőből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvét lelte a Nefeshem, rá hallgassatok!” 6Amikor a Tálmidim ezt hallották, arcukra borultak, és Igen megfélemlettek. 7Ekkor odalépett Yeshuá, megérintette őket, és ezt mondta: „Keljetek fel, és ne féljetek!” 8És fölemelték szemeiket, és nem láttak senkit, csak Yeshuát egyedül.
9Miközben jöttek le a hegyről, megparancsolta nekik Yeshuá, mondván: „Senkinek se mondjátok el a látomást, amíg fel nem támad Ben HáÁdám a halottak közül.” 10És megkérdezték tőle Tálmidimai, mondván: „Miért mondják az Szofrim, hogy Eli’Yáhunak kell előbb eljönnie?” 11És felelt Yeshuá, és ezt mondta nekik: „Eli’Yáhu bizony eljön elsőként, hogy helyreállítson mindent. 12Ám mondom nektek, hogy Eli’Yáhu már eljött, és nem ismerték fel őt, hanem azt tették vele, amit akartak; így fog Ben HáÁdám is szenvedni az ő kezeik alatt.” 13Akkor megértették a Tálmidim, hogy a Bemerítő Yochánánról szólt nekik.
14És amikor a nép sokaságához értek, odalépett hozzá egy ember, és térdre borult előtte, 15és ezt mondta: „Ádoni, könyörülj kérlek a fiamon, mert holdverte ő és Igen szenved, mert sokszor esik a tűzbe, és sokszor a vizekbe. 16És elhoztam őt Tálmidimaidhoz, de nem találta meg a kezük, hogy meggyógyítsák őt.” 17És felelt Yeshuá, és ezt mondta: „Ó, hűtlen és elfajult nemzedék, meddig leszek veletek? Meddig tűrlek titeket? Hozzátok őt ide hozzám!” 18És megdorgálta őt Yeshuá, és kiment belőle a gonosz szellem, és meggyógyult a gyermek abban az órában. 19Akkor odaléptek a Tálmidim külön Yeshuához, és ezt mondták: „Mi miért nem találta meg a kezünk, hogy kiűzzük őt?” 20És ezt mondta nekik Yeshuá: „Hitetek hiánya miatt; mert bizony mondom nektek: ha van bennetek hit, mint egy mustármag, és azt mondjátok ennek a hegynek: Mozdulj el innen oda! – elmozdul a helyéről, és semmi sem lesz lehetetlen nektek. 21Ez a fajta szellem pedig nem űzhető ki, csak imádsággal és böjttel.”
22És amikor együtt jártak Gálilban, ezt mondta nekik Yeshuá: „Íme, Ben HáÁdám emberek kezeibe adatik, 23és megölik őt, de a harmadik napon feltámad.” És Igen elszomorodtak.
24És amikor Kfár-Náchumba értek, odaléptek Kefához, akik a fél shekelt szedték, és ezt mondták: „A ti mesteretek nem fizeti meg a fél shekelt?” 25Ő ezt mondta: „De Igen.” És amikor bement a házba, megelőzte őt Yeshuá, mondván: „Mit gondol a szíved, Shim’on: a föld királyai kiktől szednek vámot és adót: fiaiktól-e vagy az idegenektől?” 26És ezt mondta neki: „Az idegenektől.” És ezt mondta neki Yeshuá: „Akkor tehát a fiak szabadok. 27Ám hogy botránkozást ne tegyünk eléjük, menj a tengerhez, vesd be a horgot, és vedd ki az első halat, amely felmerül; és nyisd fel a száját, és találsz benne egy ezüst shekelt; vedd azt, és add oda nekik értem és érted.”
Szójegyzék: Ádám (אָדָם – 𐤀𐤃𐤌) – Ember/Emberiség • Ádoni (אֲדֹנִי – 𐤀𐤃𐤍𐤉) – Uram • Arcai (פָּנַי – 𐤐𐤍𐤉) – Pánim/Orcák/Jelenlét • Ávi (אָבִי – 𐤀𐤁𐤉) – Atyám • Bemerítő (מַטְבִּיל – 𐤌𐤈𐤁𐤋) – Mátbil: Bemerítő/Bemerítő személy [Yochánán] • Ben (בֵּן – 𐤁𐤍) – Fiú/Fia • Ben HáÁdám (בֶּןהָאָדָם – 𐤁𐤍𐤑𐤀𐤃𐤌) – Emberfia – messiási cím • Eli’Yáhu (אֵלִיָּהוּ – 𐤀𐤋𐤉𐤄𐤅) – Elohim-om Yáhuwáh – Illés • Ezüst (כֶּסֶף – 𐤊𐤎𐤐) – Keszef: ezüst/Pénz • Gálil (גָּלִיל – 𐤂𐤋𐤉𐤋) – kerület/vidék – Náftáli északi területe • Kefá (כֵּיפָא- 𐤊𐤉𐤐𐤀) – szikla (arámi – Péter) • Keszef (כֶּסֶף- 𐤊𐤎𐤐) – ezüst/Pénz • Kfár-Náchum (כְּפַרנַחוּם – 𐤊𐤐𐤓𐤍𐤇𐤅𐤌) – Náchum falva • Mosheh (מֹשֶׁה – 𐤌𐤔𐤄) – Húzó/Kihúzott – aki kihúz, a bibliai névmagyarázat szerint a vízből kihúzott • Nefesh (נֶפֶשׁ – 𐤍𐤐𐤔) – Lélek/Élőlény/Élet • Shekel (שֶׁקֶל – 𐤔𐤒𐤋) – Mérték/Súlyegység – kb. 11-14 gramm • Shim’on (שִׁמְעוֹן – 𐤔𐤌𐤏𐤅𐤍) – meghallgatott – Yá’ákov fia [köve: a Pitdáh] • Szív (לֵב/לֵבָב – 𐤋𐤁) – Lev – belsőember/az értelem, akarat, emlékezet és érzés székhelye • Szofrim (סוֹפְרִים – 𐤎𐤅𐤐𐤓𐤉𐤌) – írástudók • Tálmidim (תַּלְמִידִים – 𐤕𐤋𐤌𐤉𐤃𐤉𐤌) – Tanítványok • Vizek (מַיִם – 𐤌𐤉𐤌) – Máyim • Yá’ákov (יַעֲקֹב – 𐤉𐤏𐤒𐤁) – Sarokfogó • Yeshuá (יֵשׁוּעַ – 𐤉𐤔𐤅𐤏) – Yáhu’Shuáh [röv. vált.]: Yáhuwáh Megszabadít/Megvált/Megment • Yochánán (יוֹחָנָן – 𐤉𐤅𐤇𐤍𐤍) – Yáhuwáh kegyelmes – János