1Egy ember, név szerint Chánán’Yáh, feleségével, Száfirával együtt eladta birtokát, 2és elrejtett egy részt az árából — felesége is tudta —, egy részt pedig elhozott, és a Shlichim [küldöttek] lábaihoz tette. 3De Kefá így szólt: „Chánán’Yáh, miért töltötte be a Szátán a szívedet, hogy megtagadd a Ruách HáKodesht, és elrejts a mező árából? 4Nemde a tiéd volt, míg el nem adtad, és eladása után is a kezedben volt? Miért indított rá a szíved, hogy ezt tedd? Nem embereknek hazudtál, hanem Elohimnak.” 5Amint Chánán’Yáh meghallotta ezeket a szavakat, a földre esett, és kiszállt a lelke; nagy félelem szállta meg mindazokat, akik hallották. 6Az ifjak pedig felálltak, betakarták őt, kivitték és eltemették.

7Mintegy három óra múlva bejött a felesége, és nem tudta, mi történt. 8Kefá megszólalt, és így szólt hozzá: „Mondd meg nekem, ennyi pénzért adtátok-e el a földet?” Ő így felelt: „Igen, ennyi pénzért.” 9Kefá pedig így szólt hozzá: „Miért szövetkeztetek együtt, hogy próbára tegyétek Ruách Yáhuwáht? Íme, azoknak a lábai, akik eltemették a férjedet, az ajtóban vannak, és kivisznek téged is.” 10Az asszony pedig azonnal a lábaihoz esett, és kiszállt a lelke. Amikor bejöttek az ifjak, halva találták, kivitték és eltemették a férje mellé. 11Nagy félelem szállta meg az egész Kehiláht és mindazokat, akik hallották ezt a dolgot.

12A Shlichim kezei által sok jel és csoda történt a nép között. Mindnyájan egy szívvel voltak együtt a Shlomoh csarnokában, 13de a többi ember közül senkinek sem indította rá a szíve, hogy hozzájuk ragaszkodjék; a nép szemében azonban becsesek voltak. 14Sok hívő csatlakozott Ádonhoz, férfiak és nők sokasága, 15úgyhogy kivitték a betegeket az utcákra, és ágyakra meg fekvőhelyekre fektették őket, mondván, hogy amikor arra jár Kefá, legalább az árnyéka vetődjék rá némelyikükre. 16Összegyűlt a Yerusháláyim körüli városok sokasága is, hoztak betegeket és tisztátalan szellemektől gyötörteket, és mindnyájan meggyógyultak.

17Ekkor felkelt a Kohen Gádol és mindazok, akik mellette voltak — ők a Tzádukim gyülekezetéből —, és megteltek irigységgel. 18Kinyújtották kezeiket a Shlichimre, és a köz börtönébe vetették őket. 19De Málákh Yáhuwáh éjszaka megnyitotta a börtön ajtajait, kivezette őket, és így szólt: 20„Menjetek, álljatok ki a Beit-HáMikdáshban, és mondjátok el a népnek ennek a Cháyimnak [Életeknek] minden szavát.” 21Ők meghallották, és korán reggel bementek a Beit-HáMikdáshba, és tanítottak.

Amikor megérkezett a Kohen Gádol és akik vele voltak, összehívták a Beit Dint [Szánhedrint] és Yiszrá’El fiainak minden vénét, és elküldtek, hogy hozzák elő őket a börtönből. 22De a szolgák odaérve nem találták meg őket a börtönben; visszatértek és jelentették: 23„A börtönt zárva és bereteszelve találtuk, az őrök is a helyükön álltak az ajtók előtt, de amikor kinyitottuk, senkit sem találtunk bent.” 24Amikor a Kohen, a Beit-HáMikdásh seregének parancsnoka és a Kohánim fejei meghallották ezeket a szavakat, Igen zavarba estek, hogy mi lesz mindebből. 25Ekkor jött egy ember, és jelentette nekik: „Íme, azok a férfiak, akiket börtönbe vetettetek, a Beit-HáMikdáshban állnak, és tanítják a népet.”

26Ekkor elment a sereg parancsnoka a szolgáival, és elhozta őket, de nem erőszakkal, mert féltek a néptől, hogy megkövezik őket. 27Elhozták és a Beit Din elé állították őket, a Kohen Gádol pedig megkérdezte tőlük: 28„Nemde parancsban megparancsoltuk nektek, hogy ne tanítsatok ebben a névben? És íme, betöltöttétek Yerusháláyimot szátok tanításával, és ránk akarjátok hozni annak az embernek a vérét.”

29Kefá és a Shlichim így feleltek: „Inkább Elohim parancsára kell hallgatnunk, mint emberek parancsára. 30Atyáink Elohima feltámasztotta Yeshuát, akire ti kezet vetettetek, és a fára függesztettétek. 31Őt Elohim a jobbjával Fejedelem és Szabadítóvá emelte Yiszrá’Elnek, hogy megtérítse a szívüket, és megbocsássa nekik vétkeiket. 32Mi pedig tanúi vagyunk, és úgyszintén a Ruách HáKodesh, akit Elohim azoknak adott, akik hallgatnak rá, tanú ezekre a dolgokra.”

33Amikor ezt meghallották, a dolog a lelkükig hatolt, és arra fondorkodtak, hogy megöljék őket. 34De felkelt a Beit Dinben egy Perushim, név szerint Gámáli’El, a Toráh tanítója, akit az egész nép tisztelt, és megparancsolta, hogy egy kis időre vezessék ki a Shlichimet. 35Azután így szólt hozzájuk: „Yiszrá’El férfiai! Vigyázzatok magatokra azzal, amit ezekkel az emberekkel tenni akartok. 36Mert e napok előtt felkelt Teudász, aki felmagasztalta magát, mondván, hogy ő az a férfi, és mintegy négyszáz ember gyűlt köré; de megölték, és mindazok, akik mellé szegődtek, szétszóródtak, és olyanok lettek, mintha nem is lettek volna. 37Utána felkelt a Gálili Yáhu’Dáh az összeírás napjaiban, és sok népet vont maga után; de ő is elesett, és mindazok, akik mellé szegődtek, elszéledtek. 38Most azért azt mondom nektek: hagyjatok fel ezekkel az emberekkel, és hagyjátok őket; mert ha emberektől származik ez a terv és ez a cselekedet, bomolva felbomlik; 39de ha Elohimtól származik, nem tudjátok megsemmisíteni, nehogy úgy találtassatok, mint akik Elohim ellen harcolnak.”

40Hallgattak a szavára, előhívták a Shlichimet, megfenyítették őket, megparancsolták nekik, hogy többé ne szóljanak Yeshuá nevében, és elbocsátották őket útjukra. 41Ők pedig örvendezve mentek el a Beit Din arcai elől, mert méltónak ítéltettek arra, hogy gyalázatot viseljenek az ő nevéért; 42és nem hagytak fel nap mint nap a tanítással a Beit-HáMikdáshban és emberek házaiban, és hirdették Yeshuá, Máshiách Örömhírét.

Szójegyzék: Arcai (פָּנַי – 𐤐𐤍𐤉) – Pánim/Orcák/Jelenlét • Áv (אָב – 𐤀𐤁) – Atya/Édesapa • Beit Din (בֵּית דִּין – 𐤁𐤉𐤕 𐤃𐤉𐤍) – Ítélőház/Bíróság/Bírósági Testület – Szanhedrin [συνέδριον] • Beit-HáMikdásh (בֵּיתהַמִּקְדָּשׁ – 𐤁𐤉𐤕𐤄𐤌𐤒𐤃𐤔) – Szentély/Templom • Chánán’Yáh (חֲנַנְיָה – 𐤇𐤍𐤍𐤉𐤄) – Yáhu’Dáhi ifjú, báveli neve: Shádrákh • Cháyim (חַיִּים – 𐤇𐤉𐤉𐤌) – Élet • Elohim (אֱלֹהִים – 𐤀𐤋𐤄𐤉𐤌) – Teremtő/Hatalmasságok/Szellemi Fejedelemségek • Fejedelem (נָשִׂיא – 𐤍𐤔𐤉𐤀) – fejedelem/vezető/elöljáró • Gálil (גָּלִיל – 𐤂𐤋𐤉𐤋) – kerület/vidék – Náftáli északi területe • Gámáli’El (גַּמְלִיאֵל – 𐤂𐤌𐤋𐤉𐤀𐤋) – Elohim a jutalmam • Kefá (כֵּיפָא- 𐤊𐤉𐤐𐤀) – szikla (arámi – Péter) • Kehiláh (קְהִלָּה – 𐤒𐤄𐤋𐤄) – gyülekezet/közösség • Kohánim (כֹּהֲנִים – 𐤊𐤄𐤍𐤉𐤌) – papok • Kohen (כֹּהֵן – 𐤊𐤄𐤍) – pap – Áháron leszármazottja • Kohen Gádol (כֹּהֵןגָּדוֹל – 𐤊𐤄𐤍𐤂𐤃𐤅𐤋) – Főpap – Yiszrá’El főpapja, aki a Mishkán/Templom legszentebb szolgálatát végezte • Lelk (נֶפֶשׁ – 𐤍𐤐𐤔) – Nefesh: Lélek/Élőlény/Élet • Málákh (מַלְאָךְ – 𐤌𐤋𐤀𐤊) – angyal/küldött • Máshiách (מָשִׁיחַ – 𐤌𐤔𐤉𐤇) – Messiás/Felkent [Krisztus] • Örömhír (בְּשׂוֹרָה – 𐤁𐤔𐤅𐤓𐤄) – Beszoráh [Evangélium] • Perushim (פְּרוּשִׁים – 𐤐𐤓𐤅𐤔𐤉𐤌) – Elkülönülők/Farizeusok • Ruách (רוּחַ – 𐤓𐤅𐤇) – Szellem/Lehelet/Szél • Ruách HáKodesh (רוּחַהַקֹּדֶשׁ – 𐤓𐤅𐤇𐤄𐤒𐤃𐤔) – Szent Szellem • Shlichim (שְׁלִיחִים – 𐤔𐤋𐤉𐤇𐤉𐤌) – Küldöttek/Követek [Apostolok] • Shlomoh (שְׁלֹמֹה – 𐤔𐤋𐤌𐤄) – Salamon, békés • Szabadító (מוֹשִׁיעַ – 𐤌𐤅𐤔𐤉𐤏) – szabadító/megsegítő/megmentő • Száfirá (שַּׁפִּירָא- 𐤔𐤐𐤉𐤓𐤀) – szép, tiszta • Szátán (שָׂטָן – 𐤔𐤈𐤍) – Vádló/Ellenség • Szív (לֵב/לֵבָב – 𐤋𐤁) – Lev – belsőember/az értelem, akarat, emlékezet és érzés székhelye • Test (בָּשָׂר – 𐤁𐤔𐤓) – Bászár • Teudász (תּוֹדָס – 𐤕𐤅𐤃𐤎) – felkelést szító álpróféta neve • Toráh (תּוֹרָה – 𐤕𐤅𐤓𐤄) – Törvény/Tanítás/Útmutatás – Yáhuwáh parancsainak és tanításainak gyűjteménye, melyek Yeshuában testté lettek • Tzádukim (צַדּוּקִים – 𐤑𐤃𐤅𐤒𐤉𐤌) – szadduceusok • Vér (דָּם – 𐤃𐤌) – Dám – az élet hordozója • Yáhu’Dáh (יְהוּדָה – 𐤉𐤄𐤅𐤃𐤄) – Júda/Dicsőített – Yá’ákov fia [köve: a Nofekh] • Yáhuwáh (יַהוּהָ – 𐤉𐤄𐤅𐤄) – Vagyok Aki vagyok/az Örökkévaló neve • Yerusháláyim (יְרוּשָׁלַיִם – 𐤉𐤓𐤅𐤔𐤋𐤉𐤌) – Jeruzsálem/A béke alapja – Jeruzsálem • Yeshuá (יֵשׁוּעַ – 𐤉𐤔𐤅𐤏) – Yáhu’Shuáh [röv. vált.]: Yáhuwáh Megszabadít/Megvált/Megment • Yiszrá’El (יִשְׂרָאֵל – 𐤉𐤔𐤓𐤀𐤋) – Elohimmal küzdő/Elohim harcosa

Pin It on Pinterest