1Mindenki szájából kijött a hír, hogy paráznaság van közöttetek, mégpedig olyan paráznaság, amilyenről még a Goyim között sem beszélnek: hogy tudniillik valaki feltárja apja szemérmét. 2Ti pedig tágra nyitjátok a szátokat, és nem gyászoltatok, hogy kivágattassék közületek az az ember, aki ezt tette. 3Én pedig, jóllehet távol vagyok, szellememben mégis köztetek állok, és mint jelen lévő bíró, már kiszabtam az ítéletet arra, aki ezt tette. 4Amikor összegyűltök a mi Ádonunk, Yeshuá, a Máshiách nevében, és szellemem is köztetek lesz a mi Ádonunk, Yeshuá, a Máshiách erejével együtt, 5akkor adjátok át ezt az embert a Szátán kezébe a test pusztulására, hogy szabadítást hozzon a szellem számára Yeshuá, a mi Ádonunk napján.

6Nem jó dolog, hogy a saját szátokkal dicsekedtek. Hát nem tudjátok, hogy egy kevés kovász az egész tésztát megsavanyítja? 7Takarítsátok ki a régi kovászt magatok közül, hogy új tésztává legyetek, kovásztalan lepénnyé; hiszen a mi Peszách-áldozati bárányunk is, a Máshiách, feláldoztatott érettünk. 8Üljük meg azért az ünnepet, ne régi kovásszal, se a rosszaság és gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és igazság kovásztalan lepényeivel.

9Megírtam nektek levelemben, hogy ne keveredjetek össze a paráznaság embereivel. 10Nem mondtam ezt a világ paráznaságának embereiről általában, sem a nyerészkedés haszonlesőiről, az erőszak embereiről és a bálványok szolgáiról, mert akkor ki kellene mennetek a világból. 11Hanem azt írtam nektek, hogy ne keveredjetek össze azzal az emberrel, akit testvér néven neveznek, ám ő a paráznaság embere, vagy a haszon haszonlesője, vagy a bálványok szolgája, vagy rágalmazó, vagy borisszája, vagy az erőszak embere — az ilyen emberrel még együtt se egyetek. 12Mert mi közöm nekem ahhoz, hogy megítéljem azokat, akik kívül vannak gyülekezetünkön? Csak azokat, akik közöttünk vannak — őket ítélitek meg ti. 13De azokat, akik kívül vannak, Elohim ítélni fogja. Ti pedig irtsátok ki a gonoszt magatok közül.

Szójegyzék: Ádon (אָדוֹן – 𐤀𐤃𐤅𐤍) – Úr • Elohim (אֱלֹהִים – 𐤀𐤋𐤄𐤉𐤌) – Teremtő/Hatalmasságok/Szellemi Fejedelemségek • Goyim (גּוֹיִם – 𐤂𐤅𐤉𐤌) – idegen népek/nemzetek • Máshiách (מָשִׁיחַ – 𐤌𐤔𐤉𐤇) – Felkent/Krisztus • Peszách (פֶּסַח – 𐤐𐤎𐤇) – Átugrás/Elkerülés – a Kivonulás ünnepe • Szátán (שָׂטָן – 𐤔𐤈𐤍) – Vádló/Ellenség • Test (בָּשָׂר- 𐤁𐤔𐤓) – Bászár • Yeshuá (יֵשׁוּעַ – 𐤉𐤔𐤅𐤏) – Yahuwah Megszabadít/Megvált/Megment

Pin It on Pinterest