1Én pedig, Shá’ul, a mi Máshiáchunk kedvességével és alázatosságával követelek tőletek én, aki szemtől szemben alázatos voltam előttetek, távolból pedig kemény szó jött ki a számból; 2és ezért kérlek titeket, ne adjatok nekem alkalmat, hogy eljövetelemkor kemény szót hozzak ki a számból szívem merészségével, ahogyan készülök fellépni azok ellen, akik azt mondják, hogy mi a test élete szerint élünk. 3Mert testünk élete szerint élünk ugyan, de nem a test útja szerint vonulunk ki fegyver ellen. 4Mert fegyvereink eszközei sem a test eszközei, hanem erősek Elohim előtt erődítmények lerombolására; 5a ravaszok gondolatait megsemmisíteni, lealacsonyítani minden büszkét, aki felfuvalkodik Elohim ismeretével szemben, és fogságba vinni minden szívet, hogy a Máshiách elé hódoljon; 6és készen állunk arra, hogy ítéletre lépjünk minden engedetlennel szemben, ha egyszer ti egy vállat vetettek.

7A szem látása szerint ítéltek? Aki bízik szívében, hogy a Máshiáché, az térjen vissza, és gondolja meg önmagában, hogy amint ő a Máshiáché, úgy mi is a Máshiáchéi vagyunk. 8És nem is szégyenülök meg, ha még tovább dicsekszem azzal a hatalommal, amelyet a mi Ádonénu adott nekünk, hogy építsünk titeket, és nem hogy lerontsunk bennetek; 9de ne gondoljon engem senki olyannak, mint aki rémítget titeket leveleivel. 10Mert azok, akik rólam azt mondják: íme, levelei súlyosak és kemények, de arcának megjelenése rossz, és beszéde megvetett. 11Aki ilyet gondol, vajon nem tudja-e, hogy amilyen levelünk nyelvezete a távolból, olyat fogunk cselekedni is, amikor eljövünk szemtől szemben.

12Mert nem merészkedünk magunkat odaszámlálni vagy magunkat odamérni azokhoz az emberekhez, akik saját szájukkal dicsekszenek; bizony ők szív nélkül valók, akik önmagukat mérik a maguk mértékével, és önmagukat becsülik a maguk becsével. 13Mi pedig nem dicsekszünk határ nélkül, hanem a mérőzsinór mértéke szerint, amelyet Elohim osztott ki nekünk mértékül, hogy eljussunk hozzátok. 14Mert nem hágtuk át a határt, mintha nem volna nekünk eljutásunk hozzátok, hiszen a Máshiách Örömhírével már előbb elérkeztünk hozzátok. 15És nem dicsekszünk határ nélkül mások fáradozásának örökségébe nyúlva, de van reménységünk, hogy amint sokasodik a ti hitetek, úgy naggyá lesz a mi dicsőségünk közöttetek a mérőzsinór mértéke szerint, teljes egészében, fel egészen a tetőig; 16és hirdetjük az Örömhírt a rajtatok túli vidékeken is, mert nem jövünk dicsekedni a más kötélrésszel, amely másoknak jutott osztályrészül. 17De aki dicsekszik, az Yahuwahban dicsekedjék; 18mert nem az a megbízható, akit a maga szája dicsér, hanem az, akit Yahuwah szája dicsér.

Szójegyzék: Elohim (אֱלֹהִים – 𐤀𐤋𐤄𐤉𐤌) – Teremtő/Hatalmasságok/Szellemi Fejedelemségek • Máshiách (מָשִׁיחַ – 𐤌𐤔𐤉𐤇) – Felkent/Krisztus • Örömhír (בְּשׂוֹרָה – 𐤁𐤔𐤅𐤓𐤄) – Beszoráh/Evangélium • Shá’ul (שָׁאוּל – 𐤔𐤀𐤅𐤋) – Saul/elkért • Szív (לֵב/לֵבָב – 𐤋𐤁) – Lev – belső ember/az értelem, akarat, emlékezet és érzés székhelye • Test (בָּשָׂר- 𐤁𐤔𐤓) – Bászár • Yahuwah (יַהוּהָ – 𐤉𐤄𐤅𐤄) – Vagyok Aki vagyok/az Örökkévaló neve • Yeshuá (יֵשׁוּעַ – 𐤉𐤔𐤅𐤏) – Yahuwah Megszabadít/Megvált/Megment

Pin It on Pinterest