1Bárcsak elviselnétek tőlem egy kis esztelenséget – de tudom, hogy el is fogtok viselni. 2Mert Elohim féltésével féltelek titeket, mivel eljegyeztelek titeket egy férfiúnak, aki a Máshiách; őelé akarlak titeket állítani, mint tiszta szűzet. 3De félek, hogy amint a kígyó megcsalta Hávát ravaszságával, úgy ti is, nehogy elfordítsátok szíveteket és tisztaságotokat a Máshiách mögül. 4Mert ha valaki odamegy hozzátok, és más Yeshuáát hirdet nektek, nem akit mi hirdettünk, vagy más szellemet fogadtok be, nem akit kaptatok, vagy más Örömhírt, nem amelyet elfogadtatok, azt szépen eltűritek szavait. 5Pedig úgy gondolom, hogy semmivel sem vagyok alábbvaló a legfőbb Shlichimnél, egyetlen dologban sem. 6Ha olyan vagyok is, mint aki körülmetéletlen ajkakú a beszédemben, nem így az ismeretben; hiszen mindaz, ami a szívemben van, nemde ismeretes előttetek minden ember színe előtt.

7Vajon bűnt követtem-e el, amikor megaláztam önmagamat, hogy ti felemeljétek fejeteket, mert Elohim Örömhírét ezüst nélkül hoztam el nektek? 8Más Kehilotot fosztottam ki, mert tőlük fogadtam el munkám bérét, hogy ingyen szolgáljalak titeket. 9És amikor nálatok voltam, és hiányt szenvedtem, nem terheltem meg senkit, mert hiányom mértékét pótolták a testvérek, akik Macedóniából jöttek; és nagyon megőriztem magamat attól, hogy terhetekre legyek, és így fogom megőrizni magamat ezután is. 10Amint a Máshiách és igazsága bennem van, úgy nem fojtatik el tőlem ez a dicsekvésem Akhája vidékein. 11És miért őrizem magamat így? Talán azért, mert nem szeretlek titeket? Elohim tudja azt!

12De amint cselekedtem, úgy cselekszem ezután is, hogy elvegyem az alkalmat azoktól, akik alkalmat keresnek, hogy úgy bizonyuljanak dicsekvésükben, mint mi. 13Mert az ilyen emberek a hazugság Shlichimjai, csalárdság munkásai, akik a Máshiách Shlichimjainak adják ki magukat. 14És ez nem csoda, hiszen maga a Szátán is a világosság Málákhjának adja ki magát. 15Ezért nem nagy dolog, ha szolgái is az igazság szolgáinak adják ki magukat, akik tetteik gyümölcse szerint esznek majd.

16Megint csak azt mondom: senki se tartson engem esztelennek; ha pedig mégis, akkor esztelenként is fogadjatok el, hogy egy kissé én is dicsekedhessem. 17Amit beszélek, nem Ádon szájából való, hanem szavaim olyanok, mint aki esztelenséget ragad meg, mert a szívem bizakodik ebben a dicsekvésben. 18Mivel sokan dicsekednek test és vér módjára, én is dicsekedni fogok. 19Hiszen ti szívesen eltűritek az eszteleneket, mert okosak vagytok. 20Mert nemde eltűritek, ha valaki leigáz titeket, ha valaki élősködik rajtatok, ha valaki zsákmányul ejt titeket, ha valaki felfuvalkodik fölöttetek, vagy ha valaki arcul üt benneteket. 21Szégyenünkre szólok: mintha lankadt kezek lettünk volna ilyenek megtevésére. De amiben valaki merészli arcát szegezni – íme, mint aki esztelenséget ragad meg, úgy szólok –, én is merészlem arcomat szegezni.

22Héberek ők? Én is. Yiszrá’Eliták? Én is. Ávráhám magva? Én is. 23A Máshiách szolgái? Mint aki értelmét vesztette, úgy szólok: én még inkább. Sok fáradozásban, börtönházakban sokszor, számtalan verésben, és újra meg újra a halál kapuiban. 24Yáhu’dim kezétől ötször kaptam negyvenet egy híján. 25Háromszor vertek meg vesszőkkel, egyszer megköveztek kövekkel, háromszor tört össze a hajóm, egy teljes napot töltöttem a tenger mélységeiben. 26Sok utazásban, és körös-körül rettegés: rettegés a vizek áradatától, rettegés a rablók színe előtt, rettegés népem fiainak színe előtt, rettegés a Goyim színe előtt, rettegés a városban, rettegés a pusztában, rettegés a tengeren, és rettegés a hamis testvérek között. 27Fáradozásban és vesződségben, álmatlanságban sok ízben, kenyér nélkül és vizek nélkül, és sokszor sanyargattam böjtben lelkemet, ruha nélkül a bőrömön a hidegben.

28Mindezen szükségeim tömegén kívül naponta rám nehezedik az összes Kehilot gondja, mindahányé. 29Ki beteg, hogy én is meg ne betegednék? Ki botlik meg, hogy ne égne tűz a bensőmben? 30Ha dicsekednem kell, betegségeimmel fogok dicsekedni. 31Íme Elohim, Yeshuá HáMáshiách Atyja, a mi Ádonunk – áldott ő örökkön örökké – ő tudja, hogy nem hazudok.

32Dámeszekben Aretász király helytartója őrt állított ott a város ellen, hogy elfogjon engem. 33De kosárban, az ablakon át eresztettek le a falról, és megmenekültem a kezéből.

Szójegyzék: Ádon (אָדוֹן – 𐤀𐤃𐤅𐤍) – Úr • Ádonáj (אֲדֹנָי – 𐤀𐤃𐤍𐤉) – Uram/Ura – Yahuwah tiszteletteljes megszólítása • Ávráhám (אַבְרָהָם – 𐤀𐤁𐤓𐤄𐤌) – Népek Sokaságának Atyja • Dámeszek (דַּמֶּשֶׂק – 𐤃𐤌𐤔𐤒) – Damaszkusz • Elohim (אֱלֹהִים – 𐤀𐤋𐤄𐤉𐤌) – Teremtő/Hatalmasságok/Szellemi Fejedelemségek • Goy (גּוֹי – 𐤂𐤅𐤉) – idegen nép/nemzet – idegen, nem-Yiszrá’El nép • Goyim (גּוֹיִם – 𐤂𐤅𐤉𐤌) – idegen népek/nemzetek • Kehiláh (קְהִלָּה – 𐤒𐤄𐤋𐤄) – gyülekezet/közösség • Kehilot (קְהִלּוֹת – 𐤒𐤄𐤋𐤅𐤕) – gyülekezetek/közösségek • Málákh (מַלְאָךְ – 𐤌𐤋𐤀𐤊) – angyal/küldött • Máshiách (מָשִׁיחַ – 𐤌𐤔𐤉𐤇) – Felkent/Krisztus • Örömhír (בְּשׂוֹרָה – 𐤁𐤔𐤅𐤓𐤄) – Beszoráh/Evangélium • Sháliách (שָׁלִיחַ – 𐤔𐤋𐤉𐤇) – Küldött/Apostol • Shlichim (שְׁלִיחִים – 𐤔𐤋𐤉𐤇𐤉𐤌) – Küldöttek/Apostolok • Szátán (שָׂטָן – 𐤔𐤈𐤍) – Vádló/Ellenség • Szív (לֵב/לֵבָב – 𐤋𐤁) – Lev – belső ember/az értelem, akarat, emlékezet és érzés székhelye • Test (בָּשָׂר- 𐤁𐤔𐤓) – Bászár • Vizek (מַיִם – 𐤌𐤉𐤌) – Máyim • Yáhu’dim (יְהוּדִים – 𐤉𐤄𐤅𐤃𐤉𐤌) – zsidók/Yáhu’Dáh népe • Yáhudi (יְהוּדִי – 𐤉𐤄𐤅𐤃𐤉) – zsidó/Yáhu’Dáh törzse • Yeshuá (יֵשׁוּעַ – 𐤉𐤔𐤅𐤏) – Yahuwah Megszabadít/Megvált/Megment • Yiszrá’El (יִשְׂרָאֵל – 𐤉𐤔𐤓𐤀𐤋) – Elohimmal küzdő/Elohim harcosa

Pin It on Pinterest