1Testvéreim, ha valaki közületek tetten éretik valamiben azok közül, amiket nem szabad tennetek, ti, a Ruách emberei, állítsátok talpra őt a Ruách alázatosságával, és vigyázz magadra, nehogy te is kísértésbe ess. 2Hordozzátok egymás terhét, és így betöltitek a Máshiách Toráját. 3Mert ha valaki nagyra tartja magát a maga szemében, holott semmi, önmagát csapja be. 4De vizsgálja meg mindenki a maga cselekedetét, és akkor csakis önmagában lesz öröme, és nem a felebarátjához mérve. 5Mert kiki a maga terhének súlyát hordozza. 6A tanítvány adjon részt minden javából annak, aki tudásra tanítja őt.
7Ne ámítsátok lelketeket: Elohim-mel nem lehet gúnyolódni, mert amit vet az ember, azt is aratja. 8Mert aki a testének vet, az a testéből arat romlást és pusztulást, aki pedig a Ruáchnak vet, az a Ruáchból arat örök életet. 9Mi pedig ne ernyedjenek el a kezeink a jó cselekvésében, mert a maga idejében aratunk, ha el nem lankadunk. 10Ezért tehát, amíg időnk van, tegyünk jót minden emberrel, és mindenekfelett a hit házának fiaival.
11Lássátok, mily terjedelmes ez a levél, amelyet a saját kezemmel írtam nektek. 12Akik a szemekben tetszetősnek akarnak mutatkozni, azok kényszerítenek titeket a körülmetélkedésre, csak azért, hogy ne üldözzék őket a Máshiách keresztje miatt. 13Mert maguk a körülmetéltek sem tartják meg a Toráht, csak azt akarják, hogy körülmetélkedjetek, hogy a ti testetekkel dicsekedjenek. 14Tőlem pedig távol legyen, hogy mással dicsekedjem, mint a Yeshuá HáMáshiách, a mi Adónénu keresztjével, aki által a világ megfeszíttetett számomra, és én a világ számára. 15Mert a Máshiách Yeshuában nem számít sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség, hanem csak az új teremtés. 16És mindazokon, akik e mérővessző szerint járnak egyenesen: békesség és Cheszed rajtuk és Yiszrá’Elen, Elohim népén. 17Mostantól fogva senki ne fárasszon engem, mert én az Ádon Yeshuá jelét, pecsétjét hordozom a testemen. 18Testvéreim, a mi Adónénunak, Yeshuá HáMáshiáchnak Cheszedje legyen a ti Ruáchotokkal. Ámen.
Szójegyzék: Ámen (אָמֵן – 𐤀𐤌𐤍) – bizony/úgy legyen • Cheszed (חֶסֶד – 𐤇𐤎𐤃) – Hűségszeretet/Szövetségi hűség • Elohim (אֱלֹהִים – 𐤀𐤋𐤄𐤉𐤌) – Teremtő/Hatalmasságok/Szellemi Fejedelemségek • Máshiách (מָשִׁיחַ – 𐤌𐤔𐤉𐤇) – Felkent/Krisztus • Ruách (רוּחַ – 𐤓𐤅𐤇) – Szellem/Lehelet/Szél • Shá’ul (שָׁאוּל – 𐤔𐤀𐤅𐤋) – Saul/elkért • Test (בָּשָׂר- 𐤁𐤔𐤓) – Bászár • Toráh (תּוֹרָה – 𐤕𐤅𐤓𐤄) – Törvény/Tanítás/Útmutatás – Yahuwah parancsainak és tanításainak gyűjteménye • Yeshuá (יֵשׁוּעַ – 𐤉𐤔𐤅𐤏) – Yahuwah Megszabadít/Megvált/Megment