1Shá’ul ➣ Paulosz, Yeshuá HáMáshiách Sháliách – Küldöttje Elohim akaratából, én és Timotiyosz a mi testvérünk, 2a szenteknek és a hű testvéreknek a Máshiáchban, akik Kolosszában laknak: kegyelem és békesség adassék nektek Elohimtól, a mi Ábánktól, és a mi Ádonájunktól, Yeshuá HáMáshiáchtól.

3Íme, mi hálát adunk Elohimnak, Yeshuá HáMáshiách, a mi Ádonájunk Ábájának, és imádkozunk értetek szüntelen, 4miután hallottuk Yeshuá HáMáshiáchba vetett hiteteket és szereteteteket valamennyi szent iránt, 5amaz reménység okán, amely el van rejtve számotokra az Egekben, amelyről hallottatok már régtől fogva az igazság beszédeinek szájából, a Örömhírban.

6Amely eljutott hozzátok, miként az egész földön is, és gyümölcsöt terem és ágat hajt, ott, ahol van, miként közöttetek is, attól a naptól fogva, amelyen hallottátok és megismervén megismertétek Elohim kegyelmét igazságban. 7És amiként tanultátok is Epafrász szájából, a mi szeretett társunkból, aki velünk együtt munkálkodik, ő a Máshiách hű szolgája tiértetek, 8és ő adta tudtunkra a ti szereteteteket a Ruách szerint. 9Ezért mi is, attól a naptól fogva, amelyen ezt hallottuk, nem szűntünk meg imádkozni és könyörögni értetek, hogy beteljetek El akaratának ismeretével minden bölcsességben és magasságos értelemben, 10hogy úgy járjatok, mint ami jó az Ádon szemeiben, szíve minden kívánsága szerint, gyümölcsöt teremvén minden jó cselekedetben, és gyarapodván Elohim ismeretében; 11hogy felövezzétek magatokat minden erővel az ő dicsősége erejének mértéke szerint minden állhatatosságra és hosszú tűrésre, örvendező szívvel; 12és hálát adjatok a mi Ábánknak, aki alkalmassá tett minket, hogy részt vegyünk az ő szentjei örökségében a világosságban.

13És aki megszabadította nefesünket a sötétség hatalmából, és helyet adott nekünk szeretett Fia királyságában, 14és őbenne találtatik váltságunk az ő vére által, és bocsánat a mi vétkeinkre. 15És ő a láthatatlan Elohim képmása, akinek arcait nem látni, és elsőszülöttje minden teremtménynek. 16Mert őbenne teremtetett minden, ami az Egekben van és ami a földön, a láthatók és a rejtettek, akár trónusok, akár uralmak, akár bármely fejedelemség és hatalmasság — mindezek őáltala és őérette teremtettek. 17És ő minden dolognál előbb való, és őbenne állnak fenn mindezek. 18Ő a feje az Edáhnak, amely az ő teste, és ő szintén a fej és elsőszülött, aki feltámadt a halottak közül, hogy ő legyen az első mindenben. 19Mert úgy akarta Elohim, hogy őbenne lakjék az egész Teljesség, 20és így általa fordítsa mindnyájuk szívét, hogy megbéküljenek vele, miután az ő keze által, a kereszt vére által békességet szerzett mindeneknek, mindennek, ami a földön és mindennek, ami az Egekben van. 21És titeket is, akik egykor idegenek voltatok és ellenségek a szív forrásától, gonosz cselekedeteitek nyomán, 22most fordította a szíveteket, hogy megbéküljetek vele, önmaga által és az ő teste által, az ő halála által, hogy állítson titeket szentekként színe elé, tisztán a bűntől és mentesen minden dolog szennyétől; 23csak ha megálltok megalapozva és szilárdan a hitben, és el nem lankadtok a Örömhír reménységétől, amelyet hallottatok fületekkel, és amely hirdettetett minden teremtmény fülébe az Egek alatt; és én, Shá’ul, annak szolgájává lettem.

24És most íme örvendek nyomorúságomban, mert szenvedek tiértetek, és kipótolom a Máshiách gyötrelmeinek hiányzó részét az én testemben az ő teste javára, amely az ő Edáhja; 25amelynek szolgájává lettem Elohim rám bízott rendelkezése szerint, amely nekem értetek adatott, hogy beteljesítsem Elohim igéjét — 26azt a titkot, amely el volt rejtve öröktől fogva és nemzedékről nemzedékre, most pedig kijelentetett az ő szentjeinek, 27mert úgy akarta Elohim tudtukra adni, mily nagy ennek a titoknak gazdagsága és dicsősége a Goyim között — amely íme a Máshiách tibennetek, minden gyönyörűség ékessége. 28Akit mi hirdetünk, intvén minden embert és tanítván őt minden bölcsességgel, hogy odaállítsunk minden embert tökéletesként a Máshiách Yeshuában. 29Ezért fáradozom én is és törekszem teljes szívvel, az ő hatalmas keze ereje szerint, amely rajtam van.

Szójegyzék: Ábá (אָבָא – 𐤀𐤁𐤀) – Atya/Édesapa • Ádonáj (אֲדֹנָי – 𐤀𐤃𐤍𐤉) – Uram/Ura – Yahuwah tiszteletteljes megszólítása • Egek (שָׁמַיִם – 𐤔𐤌𐤉𐤌) – Shámáyim • Elohim (אֱלֹהִים – 𐤀𐤋𐤄𐤉𐤌) – Teremtő/Hatalmasságok/Szellemi Fejedelemségek • Goy (גּוֹי – 𐤂𐤅𐤉) – idegen nép/nemzet – idegen, nem-Yiszrá’El nép • HáMáshiách (הַמָּשִׁיחַ – 𐤄𐤌𐤔𐤉𐤇) – a Felkent • Kehiláh (קְהִלָּה – 𐤒𐤄𐤋𐤄) – gyülekezet/közösség • Máshiách (מָשִׁיחַ – 𐤌𐤔𐤉𐤇) – Felkent/Krisztus • Nefesh (נֶפֶשׁ – 𐤍𐤐𐤔) – Lélek/Élőlény/Élet • Örömhír (בְּשׂוֹרָה – 𐤁𐤔𐤅𐤓𐤄) – Beszoráh/Evangélium • Ruách (רוּחַ – 𐤓𐤅𐤇) – Szellem/Lehelet/Szél • Shá’ul (שָׁאוּל – 𐤔𐤀𐤅𐤋) – Saul/elkért • Sháliách (שָׁלִיחַ – 𐤔𐤋𐤉𐤇) – Küldött/Apostol • Szív (לֵב/לֵבָב – 𐤋𐤁) – Lev – belső ember/az értelem, akarat, emlékezet és érzés székhelye • Test (בָּשָׂר- 𐤁𐤔𐤓) – Bászár • Yahuwah (יַהוּהָ – 𐤉𐤄𐤅𐤄) – Vagyok Aki vagyok/az Örökkévaló neve • Yeshuá (יֵשׁוּעַ – 𐤉𐤔𐤅𐤏) – Yahuwah Megszabadít/Megvált/Megment

Pin It on Pinterest