1Ti is, urak, igazsággal és törvénnyel dolgoztassátok szolgáitokat; hát nem tudjátok-e, hogy nektek is van Uratok a mennyekben?
2Serkenjetek fel az imádkozásra szüntelen, és virrasszatok benne hálaadással. 3És esedezzetek HáElohim orcája előtt értünk is, hogy nyisson nekünk kaput ajkaink szólására, hogy feltárjuk a Máshiách titkát, amely miatt fogoly vagyok, 4hogy nyilvánvalóvá tegyem azt, amint szólnom kell. 5Bölcsességgel járjatok azok között, akik kívül vannak gyülekezésünkön, és vegyétek meg az időt. 6Beszédetek legyen kellemmel ízesített, mintegy sóval sózott, és tudjatok helyesen felelni minden egyes embernek.
7Az én állapotomról mindent megmondat veletek Tükhikosz, a szeretett testvér és hű szolga, társam és szolga a mi Urainkban. 8Mert éppen ezért küldtem őt hozzátok, hogy megtudjátok a mi állapotunkat, és hogy megvigasztalja szíveteket; 9és vele Onésimosz is, a ti földetekből való, hű és nekem drága testvér. Ők tudatnak veletek mindent, ami itt történik.
10Köszönt titeket Arisztarkhosz, aki velem fogságban van, és Markósz, Bár-Nábá nővérének fia, aki felől utasítást kaptatok — ha megérkezik hozzátok, fogadjátok orcáját —, 11és Yeshuá, akit Jusztusz néven hívnak, akik a körülmetéltek közül valók. Egyedül ők támogattak engem kezükkel HáElohim Királyságában, és felüdítették lelkemet. 12Köszönt titeket Epafrász, a ti földetekből való, Yeshuá HáMáshiách szolgája, aki mindenkor küzd imádságaiban értetek, hogy megálljatok HáElohim orcája előtt teljesként és betöltötten az ő egész akaratában. 13Mert tanú vagyok rá, hogy nagy az ő buzgalma értetek és Laodicea lakóiért és Hierápolisz lakóiért. 14Köszönt titeket szeretett barátunk, Lukász, az orvos, és Démász. 15Köszöntsétek testvéreinket, akik Laodiceában vannak, és Nimfászt, és a gyülekezést, amely az ő házukban van. 16És miután felolvasták ezt a levelet fületekben, adjátok oda, hogy felolvassák Laodicea gyülekezésének fülében is, és a Laodiceába írt levelet ti is olvassátok fel. 17És mondjátok meg Arkhipposznak: emlékezzél a papi szolgálat őrizetére, amelyet átvettél HáÁdon orcája elől, hogy betöltsed azt!
18Ez a békesség kívánása, az én kezem írásával, én, Shá’ul. Emlékezzetek bilincseimre. El hűségszeretete legyen veletek. Ámen.
Szójegyzék: Bár-Nábá (בַּר־נָבָא- 𐤁𐤓𐤍𐤁𐤀) – a vigasztalás fia • Elohim (אֱלֹהִים- 𐤀𐤋𐤄𐤉𐤌) – Teremtő/Hatalmasságok/Szellemi Fejedelemségek • Kehiláh (קְהִלָּה- 𐤒𐤄𐤋𐤄) – gyülekezet/közösség • Királyság (מַלְכוּת- 𐤌𐤋𐤊𐤅𐤕) – Malchut; uralom, Királyság • Lélek (נֶפֶשׁ- 𐤍𐤐𐤔) – Nefesh • Máshiách (מָשִׁיחַ- 𐤌𐤔𐤉𐤇) – Felkent/Krisztus • Shá’ul (שָׁאוּל- 𐤔𐤀𐤅𐤋) – Saul/elkért • Szív (לֵב/לֵבָב- 𐤋𐤁) – Lev – belsőember/az értelem, akarat, emlékezet és érzés székhelye • Yáhu’dim (יְהוּדִים- 𐤉𐤄𐤅𐤃𐤉𐤌) – zsidók/Yáhu’Dáh népe • Yáhudi (יְהוּדִי- 𐤉𐤄𐤅𐤃𐤉) – zsidó/Yáhu’Dáh törzse • Yahuwah (יַהוּהָ- 𐤉𐤄𐤅𐤄) – Vagyok Aki vagyok/az Örökkévaló neve • Yeshuá (יֵשׁוּעַ- 𐤉𐤔𐤅𐤏) – Yahuwah Megszabadít/Megvált/Megment • Yochánán (יוֹחָנָן- 𐤉𐤅𐤇𐤍𐤍) – Yahuwah kegyelmes – János