1És láttam egy Málákhot leszállni a Egekből, kezében a Tehom kulcsa és egy nagy lánc. 2És megragadta a Tanint, az ősi kígyót, aki a Szátán, az ellenségeskedő, és megkötözte ezer esztendőre, 3és levetette a Tehomba, és bezárta, és pecsétet tett rá fölül a zárra, hogy meg ne tévessze többé a népeket, míg be nem telnek az ezer esztendők; és azután eloldoztatik majd egy kis időre.

4És láttam álló trónokat, és a rajtuk ülőknek kezükbe adatott, hogy ítéletet tartsanak, és a lefejezettek Nefesheit, akiket a Yeshuáról való bizonyságtételért és az Elohim igéjéért fejeztek le; akik nem borultak le a fenevad előtt, sem a képmása előtt, és nem tették fel a bélyeget a homlokukra és kezükre; ezek életre keltek, és uralkodtak a Máshiáchal ezer esztendeig. 5A halottak többi része pedig nem kelt életre, míg be nem teltek az ezer esztendők. Ez az az első feltámadás. 6Boldogok a szentség emberei, akik részt vesznek az első feltámadásban; ezeken nincs hatalma a második halálnak, hanem Elohim és az ő Máshiáchjának Levi’imjei lesznek, és uralkodnak vele ezer esztendeig.

7És miután véget érnek az ezer esztendők, a Szátán eloldoztatik fogságának házából. 8És kimegy, hogy megtévessze a népeket a föld négy szegletén, Gogot és Mágogot, és háborúra gyűjtse őket egybe, oly sokaságba, amely meg nem számláltatik, mint a tenger fövenye. 9És felvonultak a föld téres mezőire, és körülvették a Szentek táborát és a kedves várost, de tűz szállt alá az Elohimtól az Egekből, és megemésztette őket. 10A Szátán pedig, aki megtévesztette őket, a tűzben és kénben égő tóba vettetett, ahol a fenevad és a hamis próféta is van, hogy gyötrődjenek ott nappal és éjjel, örökkön-örökké.

11És láttam egy tiszta és nagy trónt, és a rajta ülőt, akinek színe elől elfutott a föld és az Egek, és nem találtatott a helyük, hogy hol van. 12És láttam a halottakat, nagyokat a kicsinyekkel, állni az Ádonáj színe előtt, és könyvek nyíltak meg; egy másik könyv is megnyílt, az az élet könyve, és megítéltettek a halottak cselekedeteik szerint, ahogyan azon könyvekben meg vannak írva. 13És a tenger kiadta a halottakat, akik benne voltak, és a Halál és a Sheol odaadták a halottakat, akik náluk voltak, és megítéltettek, ki-ki cselekedete szerint. 14És a Halál és a Sheol a tűzben égő tóba taszíttattak; ez a második halál, a tűzben égő tó. 15És minden ember, aki nem találtatott beírva az élet könyvébe, a tűzben égő tóba taszíttatott.

Szójegyzék: Ádonáj (אֲדֹנָי- 𐤀𐤃𐤍𐤉) – Uram/Ura – Yahuwah tiszteletteljes megszólítása • Egek (שָׁמַיִם- 𐤔𐤌𐤉𐤌) – Shámáyim • Elohim (אֱלֹהִים- 𐤀𐤋𐤄𐤉𐤌) – Teremtő/Hatalmasságok/Szellemi Fejedelemségek • Gofrit (גָּפְרִית- 𐤂𐤐𐤓𐤉𐤕) – Kén/Kénkő • Gog (גּוֹג- 𐤂𐤅𐤂) – Gog • HaNachash HaKádmoni (הַנָּחָשׁהַקַּדְמוֹנִי- 𐤄𐤍𐤇𐤔𐤄𐤒𐤃𐤌𐤅𐤍𐤉) – Az ősi kígyó • Kedoshim (קְדוֹשִׁים- 𐤒𐤃𐤅𐤔𐤉𐤌) – Szentek/Elkülönítettek – akik elkülönítették magukat Elohimnak • Kohánim (כֹּהֲנִים- 𐤊𐤄𐤍𐤉𐤌) – papok – T.sz. • Mácháneh (מַחֲנֶה- 𐤌𐤇𐤍𐤄) – Tábor • Mágog (מָגוֹג- 𐤌𐤂𐤅𐤂) – Yefet fia; az északi/szkíta népek ősatyja • Málákh (מַלְאָךְ- 𐤌𐤋𐤀𐤊) – angyal/küldött • Máshiách (מָשִׁיחַ- 𐤌𐤔𐤉𐤇) – Felkent/Krisztus • Mávet (מָוֶת- 𐤌𐤅𐤕) – Halál – itt megszemélyesítve • Mishpát (מִשְׁפָּט- 𐤌𐤔𐤐𐤈) – Ítélet/Jog/Igazságos döntés • Návi sheker (נְבִיאשֶׁקֶר- 𐤍𐤁𐤉𐤀𐤔𐤒𐤓) – Hamis próféta • Nefesh (נֶפֶשׁ- 𐤍𐤐𐤔) – Lélek/Élőlény/Élet • Sefer HaChayim (סֵפֶרהַחַיִּים- 𐤎𐤐𐤓𐤄𐤇𐤉𐤉𐤌) – Az élet könyve • She’ol (שְׁאוֹל- 𐤔𐤀𐤅𐤋) – Alvilág/A holtak birodalma – a halál utáni lét helye • Sz’fárim (סְפָרִים- 𐤎𐤐𐤓𐤉𐤌) – Könyvek/Tekercsek • Szátán (שָׂטָן- 𐤔𐤈𐤍) – Vádló/Ellenség • Tanin (תַּנִּין- 𐤕𐤍𐤉𐤍) – Sárkány/Tengeri szörny • Techijá (תְּחִיָּה- 𐤕𐤇𐤉𐤄) – Feltámadás • Tehom (תְּהוֹם- 𐤕𐤄𐤅𐤌) – Mélység/Ősvíz • Yeshuá (יֵשׁוּעַ- 𐤉𐤔𐤅𐤏) – Yahuwah Megszabadít/Megvált/Megment

Pin It on Pinterest