1Ezek után láttam, és íme, egy kapu nyílt meg az Egekben, és az első hang, amelyet úgy hallottam, mint egy Shofárt, beszél hozzám, ezt mondva: „Jöjj fel ide, és megmutatom neked azokat, amik ezután meg fognak történni.” 2És megnyugodott rajtam a Ruách, mint egy szempillantás, és íme, egy trónus állt az Egekben, és egy ült a trónuson. 3És az, aki ott ült, olyan volt látszatra, mint a Yáshfe-kő és mint az Odem-kő; és szivárvány volt a trónus körül, olyan színű, mint a Báreket. 4És huszonnégy trónt láttam a trónus felé, körös-körül, és a trónokon huszonnégy Zekenimt láttam, amint ott ültek, fehér ruhákba öltözve, és aranykoronák a fejükön. 5És a trónus belsejéből villám, mennydörgés és zúgás tört elő; és hét lámpás égett a trónus előtt, amelyek Elohim hét Ruáchjai. 6És a trónus előtt üvegtenger, olyan színű, mint a jég; és a trónus közepén és körülötte négy Cháyot, telve szemekkel elöl és hátul.
7Az első Cháyot hasonlatossága olyan, mint az oroszlán, a második Cháyot mint a borjú, a harmadik Cháyotnak arcai voltak, mint az ember arcai, és a negyedik Cháyot hasonlatossága mint a repülő sas. 8És a négy Cháyot, hat szárny, hat szárny mindegyiknek, és telve voltak szemekkel körös-körül és belül, és nincs nyugalmuk, nappal és éjjel, mert így kiáltják: „Kádosh, Kádosh, Kádosh Yahuwah, Elohéi Tzeváot, aki volt, van, és eljövendő!” 9És amikor a Cháyot dicsőséget, díszt és magasztalást adnak a trónuson ülőnek, aki él örökkön-örökké, 10úgy borulnak le a huszonnégy Zekenim arcaikra, és imádják a trónuson ülő előtt, aki él örökkön-örökké, és koronáikat lengetik, leeresztik a földre a trónus előtt, ezt mondva: 11„Néked, Yahuwah Elohimunk, illik, hogy elvegyed a dicsőséget, a díszt és az erőt, mert te teremtetted mindezeket, és a te akaratodból lettek és teremtettek”.
Szójegyzék: Ámen (אָמֵן – 𐤀𐤌𐤍) – bizony/úgy legyen • Báreket (בָּרֶקֶת – 𐤁𐤓𐤒𐤕) – Smaragd – a Choshen 3. köve • Cháyot (חַיּוֹת – 𐤇𐤉𐤅𐤕) – Élőlények/Az Élők – angyali lények • Egek (שָׁמַיִם – 𐤔𐤌𐤉𐤌) – Shámáyim • Eloheii Tzeváot (אֱלֹהֵי צְבָאוֹת – 𐤀𐤋𐤄𐤉𐤑𐤁𐤀𐤅𐤕) – Seregek Elohimja • Elohim (אֱלֹהִים – 𐤀𐤋𐤄𐤉𐤌) – Teremtő/Hatalmasságok/Szellemi Fejedelemségek • Kádosh (קָדוֹשׁ – 𐤒𐤃𐤅𐤔) – Szent/Elkülönített • Odem (אֹדֶם – 𐤀𐤃𐤌) – Karneol/Rubin – a Choshen 1. köve • Ruách (רוּחַ – 𐤓𐤅𐤇) – Szellem/Lehelet/Szél • Shofár (שׁוֹפָר – 𐤔𐤅𐤐𐤓) – Kosszarv-kürt – rituális kürt és csatakürt • Yahuwah (יַהוּהָ – 𐤉𐤄𐤅𐤄) – Vagyok Aki vagyok/az Örökkévaló neve • Yáshfe (יָשְׁפֵה – 𐤉𐤔𐤐𐤄) – Jáspis – a Choshen 12. köve • Záháv (זָהָב – 𐤆𐤄𐤁) – Arany • Zekénim (זְקֵנִים – 𐤆𐤒𐤍𐤉𐤌) – Vének – a mennyei tanács tagjai