1Felállt egy Szátán Yiszrá’El ellen, és felingerelte Dávidot, hogy megszámlálja Yiszrá’Elt. 2Ezt mondta Dávid Yoávnak és a nép vezéreinek: Menjetek, számláljátok meg Yiszrá’Elt Be’er-Shevától Dánig, és hozzátok el hozzám, hogy megtudjam a számukat! 3De Yoáv ezt mondta: Tegyen Yáhuwáh a népéhez hozzájuk hasonlóan százszor annyit! De Ádoni Melekh [Uram, Király]om, hiszen mindnyájan uramnak szolgái. Miért kívánja ezt uram? Miért legyen vétekké Yiszrá’Elnek? 4De a király szava erősebb volt Yoávnál. Kiment tehát Yoáv, körbejárt egész Yiszrá’Elben, és megérkezett Yerusháláyimba. 5Átadta Yoáv a nép megszámlálásának számát Dávidnak: egész Yiszrá’El ezer ezer és száz ezer kardforgató férfi volt, Yáhu’Dáh pedig négyszáz és hetven ezer kardforgató férfi. 6Levit és Ben’Yámint azonban nem számlálta meg közöttük, mert utálatos volt Yoáv előtt a király szava.
7Rossz volt ez HáElohim szemében, e dolog miatt, és megverte Yiszrá’Elt. 8Ekkor ezt mondta Dávid HáElohimnak: Nagyon vétkeztem, hogy ezt a dolgot tettem! De most vidd el, kérlek, szolgád vétkét, mert nagyon esztelenül cselekedtem! 9Szólt Yáhuwáh Gádhoz, Dávid látnokához, ezt mondva: 10Menj, és szólj Dávidhoz, ezt mondva: így szól Yáhuwáh – Hármat tárok eléd, válassz magadnak egyet közülük, és megteszem neked! 11Bement Gád Dávidhoz, és ezt mondta neki: így szól Yáhuwáh – Fogadd el magadnak: 12vagy három évig éhínséget, vagy három hónapig pusztulást támadóid elől, miközben ellenséged fegyvere utolér, vagy három napig Yáhuwáh fegyverét, vagyis dögvészt az országban, és MálákhYáhuwáh pusztít Yiszrá’Elnek egész területén. Most azért lásd, milyen választ vigyek annak, aki engem küldött. 13Dávid ezt mondta Gádnak: Nagyon szorongatott vagyok. Hadd essem Yáhuwáh kezébe, mert nagyon nagyok az ő könyörületei, de ember kezébe ne essem!
14Dögvészt adott Yáhuwáh Yiszrá’Elbe, és elesett Yiszrá’Elből hetven ezer férfi. 15HáElohim Málákhot küldött Yerusháláyimba, hogy elpusztítsa azt. De amikor pusztított, odanézett Yáhuwáh, és megbánta a rosszat, és ezt mondta a pusztító Málákhnak: Elég! Most engedd le kezedet! MálákhYáhuwáh akkor a Yebuszi Ornán szérűje mellett állt. 16Fölemelte Dávid a szemeit, és látta MálákhYáhuwáht a föld és az Egek között állni, kezében kivont kardjával, kinyújtva Yerusháláyim fölé. Ekkor Dávid és a vének, zsákokba burkolózva, arcukra borultak. 17Ezt mondta Dávid HáElohimnak: Hiszen én mondtam, hogy számlálják meg a népet! Én vagyok az, aki vétkeztem, és rosszat cselekedvén rosszat tettem. De ezek a juhok mit tettek? Yáhuwáh Elohaj, legyen, kérlek, a kezed énrajtam és atyám házán, de néped ne legyen csapás alatt!
18MálákhYáhuwáh azt mondta Gádnak, hogy mondja meg Dávidnak: menjen fel Dávid, és állítson Mizbeácht Yáhuwáhnak a yebuszi Ornán szérűjén. 19Felment tehát Dávid Gád szava szerint, amelyet Yáhuwáh nevében szólt. 20Megfordult Ornán, és meglátta a Málákht, és négy fia ővele elrejtőztek. Ornán éppen búzát csépelt. 21Odament Dávid Ornánhoz. Föltekintett Ornán, és meglátta Dávidot, kiment a szérűről, és arccal a földre borult Dávid előtt. 22Ezt mondta Dávid Ornánnak: Add nekem a szérű helyét, hadd építsek rajta Mizbeácht Yáhuwáhnak. Teljes ezüstért add nekem, hogy megálljon a csapás a népen. 23Ezt mondta Ornán Dávidnak: Vedd el magadnak, és tegye uram, a király, ami jó az ő szemében. Nézd, odaadom a marhákat égőáldozatokra, a cséplőszánokat fának, a búzát ételáldozatra; mindent odaadok. 24De Dávid király ezt mondta Ornánnak: Nem, hanem teljes ezüstért megvásárolván megvásárolom, mert nem viszem el, ami a tiéd, Yáhuwáhnak, és nem áldozok ingyen kapott égőáldozatot. 25Adott tehát Dávid Ornánnak a helyért hatszáz súlyú arany sekelt. 26Épített ott Dávid Mizbeácht Yáhuwáhnak, és bemutatott égőáldozatokat és békeáldozatokat, és Yáhuwáhhoz kiáltott. Ő pedig felelt neki tűzzel az Egekből a Mizbeách HáOláhra [Égőáldozati Oltárra]. 27Szólt Yáhuwáh a Málákhnak, és az visszatette kardját a hüvelyébe.
28Abban az időben, amikor Dávid látta, hogy Yáhuwáh a yebuszi Ornán szérűjén felelt neki, ott áldozott. 29Yáhuwáh Mishkánja [Hajléka], amelyet Mosheh készített a pusztában, és a Mizbeách HáOláh abban az időben a Giv’oni áldozóhalmon volt. 30De nem tudott Dávid elmenni elé, hogy keresse Elohimot, mert megrettent Yáhuwáh angyalának fegyverétől.
Szójegyzék: • Ádoni Melekh (אֲדֹנִי מֶלֶךְ – 𐤀𐤃𐤍𐤉 𐤌𐤋𐤊) – Uram, Király! • Arany (זָהָב – 𐤆𐤄𐤁) – Záháv • Be’er-Shevá (בְּאֵר שֶׁבַע – 𐤁𐤀𐤓 𐤔𐤁𐤏) – Eskü kútja – ősi szent hely • Ben’Yámin (בִּנְיָמִין – 𐤁𐤍𐤉𐤌𐤉𐤍) – Jobb kéz fia – Yá’ákov fia [köve: a Yáhfeh] • Dán (דָּן – 𐤃𐤍) – Bíró/Ítélet – Yá’ákov fia [köve: a Leshem] • Dávid (דָּוִד – 𐤃𐤅𐤃) – Szeretett – Engesztelni/Elfedezni • Egek (שָׁמַיִם – 𐤔𐤌𐤉𐤌) – Shámáyim • Ezüst (כֶּסֶף – 𐤊𐤎𐤐) – Keszef: ezüst/Pénz • Gád (גָּד – 𐤂𐤃) – Szerencse/Csapat – Yá’ákov fia [köve: az Áchlámáh] • Giv’on (גִּבְעוֹן – 𐤂𐤁𐤏𐤅𐤍) – Dombocska – nagy, királyi méretű város • Levi (לֵוִי – 𐤋𐤅𐤉) – csatlakozó – Yá’ákov fia, a papi/szolgáló törzs [köve: a Báreket] • Málákh (מַלְאָךְ – 𐤌𐤋𐤀𐤊) – angyal/küldött • Mishkán (מִשְׁכָּן – 𐤌𐤔𐤊𐤍) – Hajlék/Szentély – Yáhuwáh földi lakhelye, a Találkozás Sátra központi szerkezete • Mizbeách (מִזְבֵּחַ – 𐤌𐤆𐤁𐤇) – Oltár • Mosheh (מֹשֶׁה – 𐤌𐤔𐤄) – Húzó/Kihúzott – aki kihúz, a bibliai névmagyarázat szerint a vízből kihúzott • Ornán (אׇרְנָן – 𐤀𐤓𐤍𐤍) – Yebuszi férfi, akinek szérűjét Dávid megvette • Yáhu’Dáh (יְהוּדָה – 𐤉𐤄𐤅𐤃𐤄) – Júda/Dicsőített – Yá’ákov fia [köve: a Nofekh] • Yerusháláyim (יְרוּשָׁלַיִם – 𐤉𐤓𐤅𐤔𐤋𐤉𐤌) – Jeruzsálem/A béke alapja – Jeruzsálem • Yiszrá’El (יִשְׂרָאֵל – 𐤉𐤔𐤓𐤀𐤋) – Elohimmal küzdő/Elohim harcosa • Yoáv (יוֹאָב – 𐤉𐤅𐤀𐤁) – Yáhuwáh az atya