1Yiszrá’El fiai, akik családfők, ezredesek, századosok és elöljárók vezetésével a király szolgálatára álltak a csapattestek minden teendőjében,
amelyek hónapról hónapra, az év minden hónapjában felváltva álltak szolgálatba, mindegyik csapattestben szám szerint huszonnégyezren voltak.

2Az első hónapban szolgáló első csapattest élén Yásobám, Yabdiél fia állt.
Csapattestéhez huszonnégyezer ember tartozott.
Ő Pérec leszármazottja volt az első hónapban szolgáló csapatok parancsnokainak a feje.

3A második hónapban szolgáló csapattest élén az ahóhi Dódaj állt.
Egyik csapatának a vezére Miklót volt.
Csapattestéhez huszonnégyezer ember tartozott.

4A harmadik hónapban szolgáló harmadik csapat vezére Benájá volt, Yojádá Kohen Gádol fia.
Csapattestéhez huszonnégyezer ember tartozott.
Ez a Benájá a harminc hős közé tartozott, mint a harmincnak a parancsnoka.
Csapattestéhez tartozott fia, Ámizábád is.

5A negyedik hónapban szolgáló negyedik csapattest vezére
Aszáél, Yoáv testvére volt, helyettese pedig a fia,
Zebád’Yáh.
Csapattestéhez huszonnégyezer ember tartozott.

6Az ötödik hónapban szolgáló ötödik csapattest vezére a jizráhi Samhút volt.
Csapattestéhez huszonnégyezer ember tartozott.

7A hatodik hónapban szolgáló hatodik csapattest vezére a tekóai Írá, Ikkés fia volt.
Csapattestéhez huszonnégyezer ember tartozott.

8A hetedik hónapban szolgáló hetedik csapattest vezére a pelóni Hélec volt, Efráyim fiai közül.
Csapattestéhez huszonnégyezer ember tartozott.

9A nyolcadik hónapban szolgáló nyolcadik csapattest vezére a húsái Szibbekaj volt, a zerahiak közül.
Csapattestéhez huszonnégyezer ember tartozott.

10A kilencedik hónapban szolgáló kilencedik csapattest vezére az anátóti Abiezer volt, a BenYáminiak közül.
Csapattestéhez huszonnégyezer ember tartozott.

11A tizedik hónapban szolgáló tizedik csapattest vezére a netófái Mahraj volt, a zerahiak közül.
Csapattestéhez huszonnégyezer ember tartozott.

12A tizenegyedik hónapban szolgáló tizenegyedik csapattest vezére a pirátóni Benájá volt, Efráyim fiai közül.
Csapattestéhez huszonnégyezer ember tartozott.

13A tizenkettedik hónapban szolgáló tizenkettedik csapattest vezére a netófái Heldaj volt, aki Otnieltól származott.
Csapattestéhez huszonnégyezer ember tartozott.

14Yiszrá’El törzsei élén a következők álltak:
a Re’uveniek fejedelme
Eliezer volt, Zikri fia;

15a Shim’on iaké
Shefát’Yáhú, Maaká fia;

16a Levi
Hásháb’Yáh, Kemu’El fia,

17az Áhároniaké Tzádok,

18Yáhu’Dáhé
Elihú, Dávid testvérei közül;

19Yiszákháré
Omri, Mikha’el fia;

20Z’vuluné
Yishmajáhú, Obádyahu fia;

21Naftálié
Yerimót, Azriél fia;

22Efráyim fiaié
Hóséa, Azazjáhú fia;

23Menásheh törzse egyik feléé
Yoel, Pedájáhú fia; Menásheh törzse Gil’ádi feléé
Yiddó, Zechár’Yáhhú fia;

24BenYáminé
Yaasziél, Ávnér fia;

25Dáné
Azarél, Yerocham fia.

26Ezek voltak Yiszrá’El törzseinek a vezérei.
Nem vette számba Dávid a húszéveseket és az azon aluliakat, mert Yahuwah megígérte,
hogy úgy megsokasítja Yiszrá’Elt, hogy annyian lesznek, mint az ég csillagai.

27Yoáv, Cerújá fia elkezdte ugyan a számlálást, de nem fejezte be,
mivel emiatt támadt haragra Elohim Yiszrá’El ellen,
és ezért nem került ez a szám Dávid király történetének a számadatai közé.

28A királyi kincstár gondnoka
Azmávet volt, Adiél fia.

29A mezők, városok, falvak és őrtornyok raktárainak a gondnoka
Yahunathan, Uzi’Yáhuhú fia volt.

30A mezőgazdasági munkások és földművelők felügyelője
Ezri, Kelúb fia volt.

31A szőlők felügyelője a rámai
Shimei, a szőlők borkészleteinek a felügyelője a sefemi
Zabdi volt.

32A Sefélá-alföldön levő olajfa- és fügefakertek felügyelője a gádéri
Baalhánán volt, az olajraktárak felügyelője Yoásh.

33A Sárónon legelő szarvasmarhák felügyelője a sáróni
Sitraj volt, a völgyekben legelő szarvasmarhák felügyelője pedig
Sáfát, Adlaj fia.

34A tevék felügyelője a Yishmáéli
Óbíl, a szamarak felügyelője a mérónóti
Yahdejáhú, a juhnyájak felügyelője pedig a hagri
Yázíz volt.

35Mindezek Dávid király vagyonának a kormányzói voltak. Yáhu’Nátán, Dávid nagybátyja tanácsadó volt, értelmes és írástudó ember.
Yahiél, Hakmóni fia pedig a királyfiak nevelője volt.
Áchitófel a király tanácsadója volt, az arki
Húsaj pedig a király barátja.
Áchitófel helyettese
Yahujádá, Benájáhú fia és
Ábiáthár volt,
a királyi hadsereg parancsnoka pedig
Yoáv.

Szójegyzék: Áchitófel (אֲחִיתֹפֶל – 𐤀𐤇𐤉𐤕𐤐𐤋) – tanácsadó, chet – 27:33-34 • Ávnér (אַבְנֵר – 𐤀𐤁𐤍𐤓) – hadvezér, vét – 27:21 • Shefát’Yáhú (שְׁפַטְיָהוּ – 𐤔𐤐𐤈𐤉𐤄𐤅) – személynév, shin – 27:16

Pin It on Pinterest