1Ezért tehát mi is, miután a tanúknak ekkora sokasága koszorúz körül minket, mint felhők köröskörül, vessünk le magunkról minden terhet és vétket, amely szüntelen körülsáncol minket, és kitartással fussuk meg az előttünk kirendelt futópályát. 2És szemeink Yeshuára tekintsenek, hitünk kősziklájára, aki azt bevégzi rajtunk, aki a neki elvetett öröm helyett vállára vette terhének fáját, és a gyalázatot megvetette, és Elohim trónjának jobbjára ült. 3Tekintsetek reá, aki ilyen perlekedést viselt el a bűnösök kezétől önnön lelkében, hogy el ne lankadjatok, és lelketek el ne fáradjon.

4Mindeddig még nem keltetek fel, hogy a bűn ellen harcoljatok egészen a vérig. 5És elfelejtettétek az intést, amellyel intettek titeket, mint fiakat, mondván: „Yahuwah fenyítését, fiam, meg ne vesd, és ne csüggedj el az ő feddésében, 6mert akit Yahuwah szeret, azt megfenyíti, és megsanyargatja a fiút, akiben kedvét leli.” 7Ha elviselitek az ő fenyítését, az jelül van, hogy Elohéchem szemei rajtatok vannak, mint fiakon; mert melyik az a fiú, akit apja meg nem fenyít? 8Ámde ha fenyítés nélkül vagytok, amelyben mindenkinek része van, hát nem idegenek vagytok-e, és nem fiak? 9Íme, vannak a mi húsunk apái, akik fenyítettek minket, és féltünk tőlük; nem sokkal inkább kell-e meghajolnunk a szellemek Apja előtt, hogy élvén éljünk? 10Mert ők kevés napon át fenyítettek minket, ahogyan jónak látszott szemeikben, ám ő javunkra teszi, hogy részt adjon nekünk az ő szentségében. 11És semmiféle fenyítés nem találtatik vígságra a maga idejében, hanem bánatot told hozzá; ámde azután a békesség gyümölcsét adja azoknak, akik megpróbáltatnak benne igazságra. 12Azért erősítsétek meg a lankadt kezeket és a megroggyant térdeket, 13és egyengessetek ösvényeket lábaittoknak, hogy ki ne ficamodjék a sánta combjának feje, hanem inkább meggyógyuljon.

14Keressétek a békességet minden emberrel, és a szentséget, amely nélkül senki sem látja meg az Ádont. 15Vigyázzatok magatokra, hogy senki el ne forduljon Elohim kegyelmétől, hogy ne legyen bennetek a méregnek és ürömnek gyökere, amely felnő, és sokan meg ne fertőztessenek általa; 16hogy ne legyen köztetek parázna és gyalázatos, mint Eyszáv, aki eladta az elsőszülöttségét egy tál lencséért. 17Hiszen tudjátok, hogy azután örökölni kívánta az áldást, de nem volt számára meghallgatás, és bár könnyel kereste, nem talált helyet a megtérésére.

18Mert íme, nem hegyhez jöttetek, amelyet kéz érint, és amelyet tűz lángol, sem felhőhöz, sűrű homályhoz és förgeteghez, 19sem a sófár hangjához és szavak hangjához, amelynek hallgatói kérték, hogy ne szóljon hozzájuk többé. 20Mert kemény volt nekik a parancs, ekképp szólván: „Még ha állat is érinti a hegyet, kővel köveztessék meg, vagy nyíllal lövessék át.” 21És oly félelmetes volt a látvány, hogy Mosheh is azt mondta: „Rettegés fogott el engem és reszketés.” 22Hanem ti a Tzion hegyéhez jöttetek, az élő El városához, a felső Yerusháláyimhoz, és a Málákhim seregének tízezreihez; 23az elsőszülöttek gyülekezetéhez, akik fel vannak írva az Egekben, és Elohimhoz, mindenek bírájához, és az igazak szellemeihez, akik tökéletessé lettek; 24és Yeshuához, az új szövetség közbenjárójához, és az ő meghintett véréhez, amelynek kiáltó hangja jobb, mint az Hevel vérének hangja. 25Vigyázzatok magatokra, hogy el ne forduljatok attól, aki szól bennetek; mert ha nem menekültek meg azok, akik elfordultak attól, aki a földön intette őket, mennyivel kevésbé menekülünk meg mi, ha elfordulunk attól, aki az Egekből int minket, 26akinek hangja akkor megrendítette a földet, most pedig megjelentetett, ekképp szólván: „Még egyszer, kevés idő az, és én megrendítem nem csupán a földet, hanem az Egeket is.” 27És az, hogy „még egyszer, kevés”, azt jelenti, hogy mindennek elváltozása következik, ami megrendülhet, mint csupán a maga idejére teremtett dolog, hogy megmaradjon az, ami nem rendülhet meg a rengéstől, és álljon örökre. 28Azért, mivel rendíthetetlen királyság a miénk, járuljunk hálaadással, és szolgáljunk Elohimnak, neki tetsző módon, rettegéssel és félelemmel; 29mert a mi Elohénunk emésztő tűz ő.

Szójegyzék: Ábá (אָבָא – 𐤀𐤁𐤀) – Atya/Édesapa • Ádon (אָדוֹן – 𐤀𐤃𐤅𐤍) – Úr • Egek (שָׁמַיִם – 𐤔𐤌𐤉𐤌) – Shámáyim • El (אֵל – 𐤀𐤋) – Hatalmas/Erős/Elohim • Elohim (אֱלֹהִים – 𐤀𐤋𐤄𐤉𐤌) – Teremtő/Hatalmasságok/Szellemi Fejedelemségek • Eyszáv (עֵשָׂו – 𐤏𐤔𐤅) – Ézsau/szőrös • Hevel (הֶבֶל – 𐤄𐤁𐤋) – Lehelet/Pára/Hiábavalóság • Málákh (מַלְאָךְ – 𐤌𐤋𐤀𐤊) – angyal/küldött • Málákhim (מַלְאָכִים – 𐤌𐤋𐤀𐤊𐤉𐤌) – angyalok/küldöttek • Mosheh (מֹשֶׁה – 𐤌𐤔𐤄) – Húzó/Kihúzott – aki kihúz, a bibliai névmagyarázat szerint a vízből kihúzott • Tzion (צִיּוֹן – 𐤑𐤉𐤅𐤍) – Dávid városa; Yerusháláyim szent neve • Yahuwah (יַהוּהָ – 𐤉𐤄𐤅𐤄) – Vagyok Aki vagyok/az Örökkévaló neve • Yerusháláyim (יְרוּשָׁלַיִם – 𐤉𐤓𐤅𐤔𐤋𐤉𐤌) – Jeruzsálem/A béke alapja – Jeruzsálem • Yeshuá (יֵשׁוּעַ – 𐤉𐤔𐤅𐤏) – Yahuwah Megszabadít/Megvált/Megment

Pin It on Pinterest