1De az első szövetségnek is voltak El-szolgálati rendelkezései és földi Szentélye. 2Mert elkészült a külső Mishkán (sátor), amelyben ott volt a gyertyatartó meg az asztal és az arcok kenyere; és ezt Szentnek nevezik. 3A kárpiton belül pedig a Mishkán, amelyet szentek szentjének neveznek: 4ott volt az arany füstölőserpenyő és a szövetség ládája, körös-körül arannyal borítva, és az arany korsó, amelyben a manna volt, meg Áháron vesszeje, amely kivirágzott, és a szövetség táblái. 5Fölötte pedig a dicsőség kerubjai, amelyek beárnyékolták az engesztelés helyét. És most nincs módunk minden egyes részről, részről-részre külön szólni. 6Miután ezek így elkészültek, az első Mishkánba mindenkor bejárnak a szolgálatot végző Kohánim, 7a belsőbe azonban egyedül a Kohen Gádol jár be, évenként egyszer, és nem vér nélkül, amelyet meghint, hogy engesztelést szerezzen önmagáért és a nép tévedéseiért. 8Ezzel azt adta tudtul a Ruách HáKodesh, hogy még nem nyílt meg a szenthez vezető út, amíg az első Mishkán a helyén áll. 9Ez példázat a mostani időre, hogy ott olyan ételáldozatot és véresáldozatot mutatnak be, amelyekben nincs meg, hogy ép szívet készítsenek a szolgálattevőknek. 10Mert ezek a test rendelkezései, ételekkel, itallal és különféle mosakodásokkal együtt, amelyek a helyreállítás idejéig adattak.
11De amikor eljött a Máshiách, hogy az eljövendő javaknak Kohen Gádolja legyen a nagyobb és tökéletesebb Mishkánban, amely nem kezek alkotása, vagyis nem ebből a teremtésből való, 12ő egyszer ment be a szentbe, nem bakok és borjak vérével, hanem a tulajdon vérével, és örök váltságot talált. 13Mert ha bakok és bikák vére és a tehén hamva a tisztátalanra hintve megtisztítja a testét és megszenteli, 14mennyivel inkább a Máshiách vére, aki örök Ruách által áldozta fel önmagát hiba nélkül Elohimnak, megtisztítja a szíveteket a halált hordozó cselekedetektől, hogy az élő Elohimnak szolgáljatok.
15Ezért ő az Új Szövetség közbenjáró követe, és halála által szerzett engesztelést az első szövetség alatt elkövetett vétkekért, hogy Yáh választottai elnyerjék az örök örökség ígéretét. 16Mert ahol a végrendelkező végrendelete van, ott szükséges a végrendelkező halála. 17A végrendelkező végrendelete csak a halál után áll fenn, mert nincs ereje, amíg a végrendelkező él. 18Ezért az első szövetség felavatása sem történt vér nélkül. 19Mert amikor a Toráh szerint minden parancsolat elmondatott az egész népnek Mosheh keze által, vette a borjak és bakok vérét vizekkel, vörös gyapjúval és izsóppal, és meghintette a könyvet és az egész népet, 20és így szólt: „Íme, a szövetség vére, amelyet Elohim parancsolt nektek.” 21Hasonlóképpen a Mishkánra és a szolgálat minden eszközére is ráhintette a vért. 22És a Toráh szerint majdnem minden vérben tisztul meg, és vérontás nélkül nincs bűnbocsánat.
23Szükséges volt tehát, hogy a magasságban lévők mintázatait így tisztítsák meg, magukat a magasságban lévő dolgokat azonban ezeknél jobb áldozatokkal. 24Mert nem kezek alkotta Szentélybe ment be a Máshiách, amely az igazi Szentély mintázata, hanem magába az Egek valóságába, hogy most megjelenjen értünk Elohim színe előtt. 25És nem azért, hogy sokszor áldozza fel önmagát, ahogyan a Kohen Gádol bemegy a szentbe évről évre más vérével, 26mert akkor sokszor kellett volna szenvednie a föld alapvetése óta. De most a nemzedékek végén megjelent egyszer, hogy áldozatával eltörölje a bűnöket. 27És amint elrendeltetett az Ádám fiainak, hogy egyszer meghaljanak, azután pedig az ítélet, 28úgy a Máshiách is feláldozta önmagát egyszer, hogy sokak vétkét hordozza; másodszor pedig bűn nélkül jelenik meg azoknak, akik szabadulásra várnak rá.
Szójegyzék: Ádám (אָדָם – 𐤀𐤃𐤌) – Ember/Emberiség • Áháron (אַהֲרֹן – 𐤀𐤄𐤓𐤍) – Bizonytalan jelentésű – hagyományos héber magyarázat szerint Hegylakó/Magasztos/Felmagasztalt (a har ’hegy’ tőből), illetve Fényhozó; lehetséges egyiptomi eredet szerint harcos oroszlán (bizonytalan • Egek (שָׁמַיִם – 𐤔𐤌𐤉𐤌) – Shámáyim • El (אֵל – 𐤀𐤋) – Hatalmas/Erős/Elohim • Elohim (אֱלֹהִים – 𐤀𐤋𐤄𐤉𐤌) – Teremtő/Hatalmasságok/Szellemi Fejedelemségek • Kohánim (כֹּהֲנִים – 𐤊𐤄𐤍𐤉𐤌) – papok – T.sz. • Kohen (כֹּהֵן – 𐤊𐤄𐤍) – Pap – Áháron leszármazottja • Kohen Gádol (כֹּהֵן גָּדוֹל – 𐤊𐤄𐤍𐤂𐤃𐤅𐤋) – főpap – Yiszrá’El főpapja, aki a Mishkán/Templom legszentebb szolgálatát végezte • Máshiách (מָשִׁיחַ – 𐤌𐤔𐤉𐤇) – Felkent/Krisztus • Máyim (מַיִם – 𐤌𐤉𐤌) – Vizek • Mishkán (מִשְׁכָּן – 𐤌𐤔𐤊𐤍) – Hajlék/Szentély – Yahuwah földi lakhelye, a Találkozás Sátra központi szerkezete • Mosheh (מֹשֶׁה – 𐤌𐤔𐤄) – Húzó/Kihúzott – aki kihúz, a bibliai névmagyarázat szerint a vízből kihúzott • Ruách (רוּחַ – 𐤓𐤅𐤇) – Szellem/Lehelet/Szél • Ruách HáKodesh (רוּחַ הַקֹּדֶשׁ – 𐤓𐤅𐤇𐤄𐤒𐤃𐤔) – Szent Szellem • Szív (לֵב/לֵבָב – 𐤋𐤁) – Lev – belső ember/az értelem, akarat, emlékezet és érzés székhelye • Toráh (תּוֹרָה – 𐤕𐤅𐤓𐤄) – Törvény/Tanítás/Útmutatás – Yahuwah parancsainak és tanításainak gyűjteménye • Vér (דָּם – 𐤃𐤌) – Dám – az élet hordozója • Vizek (מַיִם – 𐤌𐤉𐤌) – Máyim • Yáh (יָהּ – 𐤉𐤄) – Yahuwah rövidített neve • Záháv (זָהָב – 𐤆𐤄𐤁) – Arany