1A Kohen Gádol megkérdezte: „Valóban így van ez?” 2Ő erre így szólt: „atyámfiai, férfiak és atyák, halljátok! A dicsőség Elohimja megjelent a mi atyánknak, Ávráhámnak, amikor Mezopotámiában volt, mielőtt letelepedett Háránban, 3és ezt mondta neki: Menj ki földedről és rokonaid közül, és menj arra a földre, amelyet mutatok neked. 4Ekkor kiment a káldeusok földjéről, és letelepedett Háránban. Miután pedig meghalt az apja, Elohim áttelepítette őt onnan erre a földre, amelyen ti most laktok. 5Nem adott neki ebből örökségül egy talpalatnyit sem, de megígérte, hogy neki adja azt birtokul és majd utódjának, pedig nem volt gyermeke. 6Így mondta meg Elohim, hogy utódja jövevény lesz idegen földön, és rabszolgává teszik, és nyomorgatják négyszáz esztendeig. 7De ezt a népet, amelynek szolgálnak, ítélettel sújtom, így szólt Elohim, ők pedig ezek után kiszabadulnak, és szolgálni fognak nekem ezen a helyen. 8A körülmetélés szövetségét is adta neki. Így nemzette Ávráhám Yitzchákot, és körülmetélte őt a nyolcadik napon, Yitzchák pedig Yá’ákovot, Yá’ákov viszont a tizenkét ősatyát.
9Az ősatyák pedig féltékenykedtek Yoszefre, és eladták Mitzráyimba, de Elohim vele volt. 10Megszabadította őt minden nyomorúságából, kedvessé és bölccsé tette Mitzráyim királya, Pár’oh előtt, és kormányzóvá emelte Mitzráyim és Pár’oh egész háza fölé. 11Éhínség jött egész Mitzráyimra és Kánaánra, és olyan nagy nyomorúság, hogy atyáink sem találtak élelmet. 12Amikor azonban meghallotta Yá’ákov, hogy van gabona Mitzráyimban, elküldte atyáinkat. 13Először csak ez történt, de Yoszef a második alkalommal megismertette magát testvéreivel, és így Pár’oh tudomására jutott Yoszef származása. 14Yoszef ekkor magához hívatta atyját, Yá’ákovot és hetvenöt főből álló egész rokonságát. 15Lement tehát Yá’ákov Mitzráyimba, aztán meghalt ő is, meghaltak atyáink is. 16Átvitték őket Shichembe, és elhelyezték abban a sírban, amelyet Ávráhám ezüstpénzért vásárolt Emór fiaitól Shichemben.
17Amint közeledett az ígéret teljesülésének ideje, amelyet Elohim kijelentett Ávráhámnak, elszaporodott a nép, és megsokasodott Mitzráyimban. 18De akkor más lett a király Mitzráyimban, és ő nem tudott Yoszefről. 19Ez a király álnokul bánt népünkkel, és arra kényszerítette atyáinkat, hogy elhagyják csecsemőiket, hogy ne maradjanak életben. 20Ebben az időben született Mosheh, aki kedves volt Elohimnak. Három hónapig rejtegették az apja házában, 21amikor pedig kitették, Pár’oh leánya felvette, és saját fiaként neveltette. 22Megtanították Mosheht a Mitzri minden bölcsességére, és kiváló volt mind szavaiban, mind tetteiben.
23Amikor pedig betöltötte a negyvenedik életévét, az a gondolat támadt szívében, hogy meglátogatja testvéreit, Yiszrá’El fiait. 24Amikor meglátta, hogy az egyiket bántalmazzák, védelmére kelt, bosszút állt az elnyomottért, és leütötte a Mitzrit. 25Azt gondolta, megértik a testvérei, hogy Elohim az ő keze által szabadítja meg őket. De nem értették meg. 26Másnap éppen veszekedtek, amikor megjelent közöttük, békességre intette őket, és ezt mondta: Férfiak, testvérek vagytok, miért bántjátok egymást? 27De aki bántalmazta felebarátját, elutasította őt, és ezt mondta: Ki rendelt fölénk téged fejedelemmé és bíróvá? 28Talán meg akarsz ölni bennünket, mint ahogyan tegnap megölted a Mitzrit? 29Mosheh ezt a beszédet meghallva elmenekült, és jövevény lett Midján földjén, ahol két fia született.
30Negyven esztendő elteltével a Színájhegy pusztájában megjelent neki egy Málákh tűz lángjában a csipkebokor közepéből. 31Amikor Mosheh meglátta, csodálkozott a látomáson, de amint feléje tartott, hogy megnézze, megszólalt Yahuwah hangja: 32Én vagyok a te atyáid Elohimja, Ávráhám, Yitzchák és Yá’ákov Elohimja. Mosheh megrémült és nem mert odanézni; 33Yahuwah pedig ezt mondta: Oldd le a sarut a lábadról, mert ez a hely, amelyen állsz, szent föld. 34Látván láttam népem nyomorúságát Mitzráyimban, és meghallottam sóhajtozását, le is szálltam, hogy megszabadítsam őket. És most jöjj, elküldelek Mitzráyimba.
35Ezt a Mosheht, akit megtagadtak, amikor ezt mondták: Ki tett téged fejedelemmé és bíróvá? – ezt küldte el Elohim fejedelmül és szabadítóul az Málákh által, aki megjelent neki a csipkebokorban. 36Ez hozta ki őket, ez tett csodákat és jeleket Mitzráyim földjén, a Vörös-tengeren és a pusztában negyven esztendeig. 37Ez az a Mosheh, aki azt mondta Yiszrá’El fiainak: Prófétát támaszt nektek Elohim testvéreitek közül, hozzám hasonlót. 38Ez az, aki ott volt a Kehiláh előtt a pusztában atyáink és az Málákh között, aki szólt hozzá a Színájhegyen: ő vette át az élő igéket, hogy átadja nekünk.
39Neki nem akartak engedelmeskedni atyáink, hanem elutasították maguktól, és visszafordultak szívükben Mitzráyim felé, 40amikor ezt mondták Áháronnak: Készíts nekünk elohimokat, hogy előttünk járjanak, mert ezzel a Moshehval, aki minket kivezetett Mitzráyim földjéről, nem tudjuk, mi történt. 41Elkészítették a borjút azokban a napokban, és áldozatot vittek a bálványnak, és gyönyörködtek kezeik munkájában. 42Elohim pedig elfordult tőlük, és kiszolgáltatta őket arra, hogy imádják az Egek csillagseregét, ahogyan meg van írva a próféták könyvében: Véres- és égőáldozatot hoztál-e nekem negyven esztendeig a pusztában, Yiszrá’El háza? 43Sőt inkább majd hordozzátok a Molok sátorát és a Réfán Elohim csillagát, azokat a képeket, amelyeket készítettetek, hogy leboruljatok előttük. Száműzlek ezért titeket Dámeszeken túlra.”
44Az Ochel Mo’ed ➣ a Bizonyság sátora – ott volt atyáinknál a pusztában, amint parancsolta az, aki azt mondta Moshehnak, hogy készítse el arra a mintára, amelyet látott. 45Ezt átvették atyáink, és behozták Yáhu’Shuáhval, amikor elfoglalták a Goyim földjét, akiket kiűzött Elohim atyáink elől. Így volt ez egészen Dávid idejéig. 46Dávid pedig kegyelmet talált Elohim színe előtt, és könyörgött, hogy hajlékot találhasson Yá’ákov Elohimjának, 47de Shlomoh épített neki házat. 48A Magasságos azonban nem emberkéz alkotásaiban lakik, ahogyan a próféta mondja:
49A menny az én királyi trónusom, a föld pedig lábam zsámolya. Miféle házat építhetnél nekem – mondja Yahuwah; vagy hol van az én nyugalmam helye? 50Nem az én kezem alkotta-e mindezt?
51Ti kemény nyakú, nehézszívű és körülmetéletlen fülű emberek, mindig ellene szegültök a Ruách HáKodeshnek, atyáitokhoz hasonlóan ti is. 52A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? Meg is ölték azokat, akik megjövendölték az Igaznak eljövetelét. Most pedig az ő árulóivá és gyilkosaivá lettetek ti, 53akik a Toráht Szent Tízezrek színe előtt kaptátok, mégsem tartottátok meg.”
54Amikor ezeket hallották, haragra gerjedtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene. 55Ő azonban Ruách HáKodeshsel telve az égre függesztette a tekintetét, és látta Elohim dicsőségét és Yeshuát, amint Elohim jobbja felől áll. 56Ekkor így szólt: „Íme, látom az Egeket megnyílva, és a Ben HáÁdámt, amint Elohim jobbja felől áll.” 57Erre hangosan kiáltoztak, bedugták a fülüket, és egy akarattal rárohantak; 58azután kiűzték a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk pedig felsőruháikat egy Shá’ul nevű ifjú lába elé tették le. 59Amikor megkövezték Sztefánoszt, az fennhangon kiáltott: „Ádoni Yeshuá, vedd magadhoz Ruáchomat!” 60Azután térdre esett, és hangosan felkiáltott: „Yahuwah, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!” És amikor ezt mondta, meghalt.
Szójegyzék: Ádonáj (אֲדֹנָי – 𐤀𐤃𐤍𐤉) – Uram/Ura – Yahuwah tiszteletteljes megszólítása • Ádoni (אֲדֹנִי – 𐤀𐤃𐤍𐤉) – Uram (messiási megszólítás • Ávráhám (אַבְרָהָם – 𐤀𐤁𐤓𐤄𐤌) – Népek Sokaságának Atyja • Dávid (דָּוִד – 𐤃𐤅𐤃) – Szeretett – Engesztelni/Elfedezni • Elohim (אֱלֹהִים – 𐤀𐤋𐤄𐤉𐤌) – Teremtő/Hatalmasságok/Szellemi Fejedelemségek • Goy (גּוֹי – 𐤂𐤅𐤉) – idegen nép/nemzet – idegen, nem-Yiszrá’El nép • Goyim (גּוֹיִם – 𐤂𐤅𐤉𐤌) – idegen népek/nemzetek • Kehiláh (קְהִלָּה – 𐤒𐤄𐤋𐤄) – gyülekezet/közösség • Keszef (כֶּסֶף – 𐤊𐤎𐤐) – Ezüst/Pénz • Kohen (כֹּהֵן – 𐤊𐤄𐤍) – Pap – Áháron leszármazottja • Kohen Gádol (כֹּהֵן גָּדוֹל – 𐤊𐤄𐤍𐤂𐤃𐤅𐤋) – főpap – Yiszrá’El főpapja, aki a Mishkán/Templom legszentebb szolgálatát végezte • Málákh (מַלְאָךְ – 𐤌𐤋𐤀𐤊) – angyal/küldött • Málákhim (מַלְאָכִים – 𐤌𐤋𐤀𐤊𐤉𐤌) – angyalok/küldöttek • Midján (מִדְיָן – 𐤌𐤃𐤉𐤍) – Midián • Molok (מֹלֶךְ – 𐤌𐤋𐤊) – Bálvány/Szellemiség (ammonita istenség) • Mosheh (מֹשֶׁה – 𐤌𐤔𐤄) – Húzó/Kihúzott – aki kihúz, a bibliai névmagyarázat szerint a vízből kihúzott • Ochel Mo’ed (אֹהֶל מוֹעֵד – 𐤀𐤄𐤋 𐤌𐤅𐤏𐤃) – a gyülekezés sátra/a Bizonyság sátora • Réfán (רֵיפָן – 𐤓𐤉𐤐𐤍) – Bálvány/Szellemiség (csillagistenség) • Ruách (רוּחַ – 𐤓𐤅𐤇) – Szellem/Lehelet/Szél • Ruách HáKodesh (רוּחַ הַקֹּדֶשׁ – 𐤓𐤅𐤇𐤄𐤒𐤃𐤔) – Szent Szellem • Shá’ul (שָׁאוּל – 𐤔𐤀𐤅𐤋) – Saul/elkért • Egek (שָׁמַיִם – 𐤔𐤌𐤉𐤌) – Shámáyim • Szent Tízezrek (רִבְבֹת קֹדֶשׁ – 𐤓𐤁𐤁𐤕 𐤒𐤃𐤔) – szent miriádok/tízezrek (a Toráh-adásnál jelenlévő mennyei sereg) • Sztefánosz (סְטֵפָנֹוס – 𐤎𐤈𐤐𐤍𐤅𐤎) – István/koszorú • Toráh (תּוֹרָה – 𐤕𐤅𐤓𐤄) – Törvény/Tanítás/Útmutatás – Yahuwah parancsainak és tanításainak gyűjteménye • Yá’ákov (יַעֲקֹב – 𐤉𐤏𐤒𐤁) – Sarokfogó • Yáhu’Shuáh (יֵשׁוּעַ – 𐤉𐤔𐤅𐤏) – Yahuwah Megszabadít/Megvált/Megment • Yahuwah (יַהוּהָ – 𐤉𐤄𐤅𐤄) – Vagyok Aki vagyok/az Örökkévaló neve • Yeshuá (יֵשׁוּעַ – 𐤉𐤔𐤅𐤏) – Yahuwah Megszabadít/Megvált/Megment • Yiszrá’El (יִשְׂרָאֵל – 𐤉𐤔𐤓𐤀𐤋) – Elohimmal küzdő/Elohim harcosa • Yitzchák (יִצְחָק – 𐤉𐤑𐤇𐤒) – nevetni fog