1Akkor ezt mondta Shmu’El egész Yiszrá’Elnek: Íme, hallgattam a hangotokra mindenben, amit mondtatok nekem, és királyt tettem fölétek. 2És most, íme, a király jár előttetek, én pedig megöregedtem és megőszültem, és íme, a fiaim itt vannak veletek. Én pedig előttetek jártam ifjúságomtól fogva a mai napig. 3Itt vagyok, tanúskodjatok ellenem Yáhuwáh előtt és az ő fölkentje előtt: Kinek az ökrét vettem el, és kinek a szamarát vettem el, és kit csaltam meg, kit nyomtam el, és kinek a kezéből fogadtam el váltságdíjat, hogy elrejtsem szemeimet előle? — és visszaadom nektek. 4De ők ezt mondták: Nem csaltál meg minket és nem nyomtál el minket, és nem fogadtál el senki kezéből semmit. 5Akkor ezt mondta nekik: Tanú Yáhuwáh ellenetek, és tanú az ő fölkentje a mai napon, hogy nem találtatok a kezemben semmit. És az mondta: Tanú.

6Majd ezt mondta Shmu’El a népnek: Yáhuwáh, aki tette Mosheht és Áháront, és aki fölhozta atyáitokat Mitzráyim földjéről. 7Most azért álljatok ide, hadd ítélkezzem veletek Yáhuwáh előtt Yáhuwáh minden igazságos tettéről, amelyeket veletek és atyáitokkal cselekedett. 8Amikor Yá’ákov Mitzráyimba ment, és atyáitok Yáhuwáhhoz kiáltottak, akkor elküldte Yáhuwáh Mosheht és Áháront, és kihozták atyáitokat Mitzráyimból, és letelepítették őket ezen a helyen.

9De elfelejtették Yáhuwáht, az Elohimukat, ezért eladta őket Sziszerának, Chátzor hadseregparancsnokának kezébe, és a Pelishtim kezébe, és Moáv királyának kezébe, és harcoltak ellenük. 10Akkor Yáhuwáhhoz kiáltottak, és ezt mondták: Vétkeztünk, mert elhagytuk Yáhuwáht, és szolgáltuk a Bá’álokat és az Áshtoreteket, és most ments meg minket ellenségeink kezéből, és szolgálni fogunk neked. 11Akkor elküldte Yáhuwáh YeruBá’ált és Bedánt és Yiftáchot és Shmu’Elt, és megmentett benneteket ellenségeitek kezéből körös-körül, és biztonságban laktatok. 12De amikor láttátok, hogy Náchásh, az Ámoni fiainak királya ellenetek jön, ezt mondtátok nekem: Nem, hanem király uralkodjék fölöttünk! — és Yáhuwáh, a ti Elohimotok a ti királyotok. 13Most pedig, íme, a király, akit választottatok, akit kértetek; és íme, Yáhuwáh királyt adott fölétek. 14Ha félitek Yáhuwáht, és szolgáljátok őt, és hallgattok a hangjára, és nem lázadtok fel Yáhuwáh szája ellen, akkor ti is meg a király is, aki uralkodik fölöttetek, Yáhuwáh, a ti Elohimotok után lesztek. 15De ha nem hallgattok Yáhuwáh hangjára, és fellázadtok Yáhuwáh szája ellen, akkor Yáhuwáh keze lesz ellenetek, ahogy atyáitok ellen volt. 16Most is álljatok ide, és lássátok ezt a nagy dolgot, amit Yáhuwáh cselekszik szemeitek láttára. 17Hát nem a búzaaratás van ma? Kiáltok Yáhuwáhhoz, és ő mennydörgést és esőt ad, és tudjátok meg és lássátok, hogy nagy a ti gonoszságotok, amelyet Yáhuwáh szemeiben elkövettetek, amikor királyt kértetek magatoknak. 18Akkor kiáltott Shmu’El Yáhuwáhhoz, és Yáhuwáh mennydörgést és esőt adott azon a napon, és nagyon félte az egész nép Yáhuwáht és Shmu’Elt.

19És ezt mondta az egész nép Shmu’Elnek: Imádkozz szolgáidért Yáhuwáhhoz, a te Elohimodhoz, hogy meg ne haljunk, mert minden vétkünkhöz hozzátettük azt a gonoszságot, hogy királyt kértünk magunknak. 20Akkor ezt mondta Shmu’El a népnek: Ne féljetek; ti ugyan elkövettétek mindezt a gonoszságot, csak ne térjetek el Yáhuwáh mögül, és szolgáljátok Yáhuwáht teljes szívetekkel. 21És ne térjetek el, mert a tóhú után, amely nem használ és nem ment, mert tóhú azok. 22Mert nem veti el Yáhuwáh az ő népét az ő nagy nevéért, mert Yáhuwáh elhatározta, hogy a saját népévé tesz benneteket. 23Tőlem is távol legyen, hogy vétkezzem Yáhuwáh ellen azzal, hogy abbahagyom az imádkozást értetek; hanem tanítalak benneteket a jó és egyenes útra. 24Csak féljétek Yáhuwáht, és szolgáljátok őt hűségesen teljes szívetekkel, mert lássátok, amit nagyot tett veletek. 25De ha gonoszul cselekedvén cselekszetek gonoszul, akkor ti is meg a királyotok is el fogtok pusztulni.

Szójegyzék: Áháron (אַהֲרֹן – 𐤀𐤄𐤓𐤍) – Bizonytalan jelentésű – hagyományos héber magyarázat szerint Hegylakó/Magasztos/Felmagasztalt (a har ’hegy’ tőből), illetve Fényhozó; lehetséges egyiptomi eredet szerint harcos oroszlán (bizonytalan) • Ámon (עַמּוֹן – 𐤏𐤌𐤅𐤍) – Nép/Népből való – Lót leszármazottai • Ámon (עַמּוֹן – 𐤏𐤌𐤅𐤍) – Nép/Népből való – Lót leszármazottai • Áshtoret (עַשְׁתֹּרֶת – 𐤏𐤔𐤕𐤓𐤕) – a Tzidoni pogány bálvány • Bá’ál (בַּעַל – 𐤁𐤏𐤋) – pogány bálvány • Bedán (בְּדָן – 𐤁𐤃𐤍) – Bíró Yiszrá’Elben • Chátzor (חָצוֹר – 𐤇𐤑𐤅𐤓) – Bekerített hely/Udvar – Kená’án északi fővárosa • Elohim (אֱלֹהִים – 𐤀𐤋𐤄𐤉𐤌) – Teremtő/Hatalmasságok/Szellemi Fejedelemségek • Mitzráyim (מִצְרַיִם – 𐤌𐤑𐤓𐤉𐤌) – Egyiptom: Szorítások • Moáv (מוֹאָב – 𐤌𐤅𐤀𐤁) – Atyától való – Lót leszármazottai • Mosheh (מֹשֶׁה – 𐤌𐤔𐤄) – Húzó/Kihúzott – aki kihúz, a bibliai névmagyarázat szerint a vízből kihúzott • Náchásh (נָחָשׁ – 𐤍𐤇𐤔) – Kígyó (Ámoni király) • Pelishti (פְּלִשְׁתִּי – 𐤐𐤋𐤔𐤕𐤉) – Filiszteus/Betolakodó • Pelishtim (פְּלִשְׁתִּים – 𐤐𐤋𐤔𐤕𐤉𐤌) – Filiszteusok/Vándorok • Shmu’El (שְׁמוּאֵל – 𐤔𐤌𐤅𐤀𐤋) – Elohim meghallgatta • Sziszerá (סִיסְרָא – 𐤎𐤉𐤎𐤓𐤀) – Csatasor/Harci tábor – Yávin hadseregparancsnoka • Szív (לֵב/לֵבָב – 𐤋𐤁) – Lev – belső ember/az értelem, akarat, emlékezet és érzés székhelye • tóhú (תֹהוּ – 𐤕𐤄𐤅) – Hiábavalóság/üresség/káosz – semmibe vesző, alaktalan, haszontalan • Yá’ákov (יַעֲקֹב – 𐤉𐤏𐤒𐤁) – Sarokfogó • Yáhuwáh (יַהוּהָ – 𐤉𐤄𐤅𐤄) – Leszek, Aki Leszek [Echye Ásher Echye/Voltam-Vagyok-Leszek] – az Örökkévaló Neve • YeruBá’ál (יְרֻבַּעַל – 𐤉𐤓𐤁𐤏𐤋) – „Küzdjön Bá’ál ellene” (Gid’on másik neve) • Yiftách (יִפְתָּח – 𐤉𐤐𐤕𐤇) – Megnyitó/Felszabadító – bíró Gil’ádból • Yiszrá’El (יִשְׂרָאֵל – 𐤉𐤔𐤓𐤀𐤋) – Elohimmal küzdő/Elohim harcosa

Pin It on Pinterest