1Shá’ul, Yeshuá HáMáshiách Sháliách – Küldötte a mi megtartó Elohénu beszéde szerint, és a mi reménységünk, Yeshuá HáMáshiách, Ádon szerint, 2Timotheosznak, fiamnak, mint ágyékomból való fiúnak a hit forrásából: kegyelem, irgalom és Shálom neked Elohimtól, a mi Ávinutól, és Yeshuá HáMáshiáchtól, a mi Ádonénutól.

3Amikor Mákedoniába mentem, kértelek téged, hogy maradj Epheszoszban, és parancsolj meg némely embereknek, hogy ne tanítsanak idegen Toráht, 4és ne foglalkozzanak monda-beszédekkel és a nemzedékek nemzetségtáblázataival, vég nélküli számítgatásokkal, akik kezet adnak a vitatkozásra, és nem építik Elohim házát a hitben. 5Mert a Toráh parancsolatának célja a szeretet tiszta szívből, szilárd lélekben és minden salaktól tiszta hitben. 6De vannak, akik eltértek az ösvénytől, és a hiábavalóság után mentek; 7azt mondják magukról, hogy a Toráh tanítói, pedig nem értik sem azt, amit beszélnek, sem a dolgot, amely felől döntenek.

8Íme, tudjuk, hogy a Toráh jó, ha az Ádám az ő ösvényein jár vele a törvény szerint. 9És ő megérti, hogy a Toráh nem az igazságosság embereinek adatott, hanem a beliyá’ál fiainak, a lázadóknak, a vétkezőknek és a bűnösöknek, az utálatosságot és aljasságot cselekvőknek, az apát és anyát ütőknek, a gyilkosoknak, 10a házasságtörőknek és a férfival hálóknak, a lélek-lopóknak, a hazudozóknak és a hamisan esküvőknek, és minden más, ezekhez hasonlónak, akik fellázadnak a Cháyim Toráhja ellen. 11A Elohim dicsőségének Örömhíre szerint, áldott legyen Ő, amely a kezembe adatott.

12És Yeshuá HáMáshiáchnak, a mi Ádonénunak, aki erővel övezett fel engem, dicséretet adok, mert hűségesnek találta szívemet maga előtt, és közel hozott engem, hogy szolgáljam őt. 13Én, aki azelőtt káromló voltam, üldöző és pusztító, de irgalmat nyertem, mert tévedésből cselekedtem, hit nélkül. 14És felettébb naggyá lett rajtam a mi Ádonénu Cheszedje, [hűségszeretete], hittel és szeretettel Yeshuában, a mi Máshiáchunkban. 15Igaz a beszéd, és méltó, hogy minden Ádám elfogadja, hogy Yeshuá HáMáshiách eljött a földre, hogy megszabadítsa a bűnösöket, akik közül én vagyok az első. 16És ezért nyertem irgalmat, hogy Yeshuá HáMáshiách énrajtam mutassa meg elsőként lelkének teljes hosszútűrését, hogy példa legyek azoknak, akik utánam jönnek, akik hisznek benne a Cháyei Olámra [Örök Életekre]. 17És az örökkévalóság királyának, aki örökké lakozik, akit szem nem láthat, aki egyetlen Elohim, és egyedül bölcs, övé a nagyság és a dicsőség örökkön-örökké. Ámen.

18Ezt a parancsolatot parancsolom neked ma, Timotheosz, fiam, amint a próféciák szóltak felőled azelőtt, hogy azok szerint harcold meg az igazság harcát, 19megtartva a hitet és a helyes lelket, és nem mint azok az emberek, akikben más lélek volt, és hitük hajója összetört. 20Közülük való Hümenaiosz és Álekszándrosz, akiket átadtam a Szátán kezébe, hogy fenyíttessenek, és ne káromoljanak többé.

Szójegyzék: Ádám (אָדָם – 𐤀𐤃𐤌) – Ember/Emberiség • Ádon (אֲדֹנִ – 𐤀𐤃𐤍) – Uram • Ádonáj (אֲדֹנָי – 𐤀𐤃𐤍𐤉) – Uram/Ura – Yáhuwáh tiszteletteljes megszólítása • Ádonénu (אֲדֹנֵינוּ – 𐤀𐤃𐤍𐤉𐤍𐤅) – Urunk • Álekszándrosz (אַלֶכְּסַנְדְּרוֹס – 𐤀𐤋𐤊𐤎𐤍𐤃𐤓𐤅𐤎) – A férfiak védelmezője/az emberek oltalmazója [Ἀλέξανδρος] • Ámen (אָמֵן – 𐤀𐤌𐤍) – bizony/úgy legyen • Áv (אָב – 𐤀𐤁) – Atya/Édesapa • Ávinu (אָבִינוּ – 𐤀𐤁𐤉𐤍𐤅) – Atyánk • Beliyá’ál (בְּלִיַּעַל – 𐤁𐤋𐤉𐤏𐤋) – haszontalanság/gonoszság • Cháyei Olám (חַיֵּיעוֹלָם – 𐤇𐤉𐤉𐤏𐤅𐤋𐤌) – Örök Életek • Cháyim (חַיִּים – 𐤇𐤉𐤉𐤌) – Élet/Életek (héberül nyelvtani többes) • Cheszed (חֶסֶד – 𐤇𐤎𐤃) – Hűségszeretet/Kegy/Kegyelem/Hűség/Szövetségi hűség • Elohénu (אֱלֹהֵינוּ – 𐤀𐤋𐤄𐤉𐤍𐤅) – A mi Elohímunk • Epheszosz (אֶפֶסוֹס – 𐤀𐤐𐤎𐤅𐤎) – Epheszosz, anatóliai eredetű helynév [Ἔφεσος] • Elohim (אֱלֹהִים – 𐤀𐤋𐤄𐤉𐤌) – Teremtő/Hatalmasságok/Szellemi Fejedelemségek • HáÁdon (הָאָדוֹן – 𐤄𐤀𐤃𐤅𐤍) – Az Úr/A Gazda • HáMáshiách (הַמָּשִׁיחַ – 𐤄𐤌𐤔𐤉𐤇) – a Felkent • Hümenaiosz (הִימֶנַאִיוֹס – 𐤄𐤉𐤌𐤍𐤀𐤉𐤅𐤎) – Hüménéhez (a házasság bálványához) tartozó/nászhoz kapcsolódó [Ὑμέναιος] • Lelk (נֶפֶשׁ – 𐤍𐤐𐤔) – Nefesh: Lélek/Élőlény/Élet • Mákedoniá (מָקֶדוֹנְיָה – 𐤌𐤒𐤃𐤅𐤍𐤉𐤄) – Makedón mitikus ősről elnevezett balkáni tartomány [Μακεδονία] • Máshiách (מָשִׁיחַ – 𐤌𐤔𐤉𐤇) – Messiás/Felkent [Krisztus] • Nefesh (נֶפֶשׁ – 𐤍𐤐𐤔) – élő lény/lélek/élet • Örömhír (בְּשׂוֹרָה – 𐤁𐤔𐤅𐤓𐤄) – Beszoráh [Evangélium] • Paulosz (פּוֹלוֹס – 𐤐𐤅𐤋𐤅𐤎) – Pál/Shá’ul • Sháliách (שָׁלִיחַ – 𐤔𐤋𐤉𐤇) – Küldött/Követ [Apostol] • Shálom (שָׁלוֹם – 𐤔𐤋𐤅𐤌) – Béke/Békesség/Teljesség/Jólét/Épség • Shá’ul (שָׁאוּל – 𐤔𐤀𐤅𐤋) – Saul/elkért [Pál] • Szátán (שָׂטָן – 𐤔𐤈𐤍) – Vádló/Ellenség • Szív (לֵב/לֵבָב – 𐤋𐤁) – Lev – belső ember/az értelem, akarat, emlékezet és érzés székhelye • Timotheosz (טִימוֹתִיּוֹס – 𐤈𐤉𐤌𐤅𐤕𐤉𐤅𐤎) – Elohim tisztelője [Τιμόθεος] • Toráh (תּוֹרָה – 𐤕𐤅𐤓𐤄) – Törvény/Tanítás/Útmutatás – Yáhuwáh parancsainak és tanításainak gyűjteménye, melyek Yeshuában testté lettek • Yeshuá (יֵשׁוּעַ – 𐤉𐤔𐤅𐤏) – Yáhu’Shuáh [röv. vált.]: Yáhuwáh Megszabadít/Megvált/Megment • Yeshuá HáMáshiách (יֵשׁוּעַ הַמָּשִׁיחַ – 𐤉𐤔𐤅𐤏 𐤄𐤌𐤔𐤉𐤇) – Yeshuá a Messiás/Felkent

Pin It on Pinterest