1A szolgák, akik igát hordoznak, adjanak tiszteletet uraiknak mindenben, ami illik nekik, és ne gyalázzák Elohim nevét és tanítását. 2És akiknek hívő uraik vannak, ne tartsák őket kevésre amiatt, hogy testvérek, hanem még inkább szolgáljanak nekik, mert hívők, és szeretik a hasznot, ami szolgálatukból van. Hitük és szeretetük szerint. És tanítsd ezeket a dolgokat, és parancsold meg nekik.

3Az az ember, aki más utat tanít, és nem hajtja szívét a hűséges beszédekhez, a mi Ádonáj Yeshuá HáMáshiách szavaihoz és az intés beszédeihez Elohim félelmében — 4fennhéjázó ember az, és nincs benne értelem, mert beteg a viszálykodás beszédeiben, hogy a szavakon vitatkozzék, és azok forrásából támad irigység, civódás, káromlás, és gonoszat szántó szív. 5Üres viaskodások a szellemükben tévelygők között, akik közül kiszorult az igazság, és az Egek félelmét eszközül veszik kezükben, hogy nyereség és szerzemény eszközévé tegyék. Távozz az ilyen emberektől.

6Ámde Elohim félelme és a szív, amely a maga részében örvendezik — nagy szerzemény az! 7Mert nem hoztunk semmit a világba, földünkre, és tudjuk, hogy nem viszünk ki belőle semmit. 8Ezért, ha van kenyerünk ennünk és ruhánk öltöznünk, örvendezzünk a részünkben. 9És akik gazdagodni akarnak, kísértésekbe és csapdákba esnek, és sok ostoba és romlott kívánságba, és a végükön a verem mélyére és pusztulásba szállnak alá. 10Mert minden rossz gyökere a pénz szeretete, amelyet megkívántak az emberek fiai, és eltévelyedtek hitük útjáról, és fájdalmassá tették lelküket sok fájdalommal.

11És te, Elohim embere, menekülj ezektől, hanem igazságot kergess, Elohim félelmét, hitet, szeretetet, a szellem türtőztetését és alázatot. 12Harcold meg az igazság harcát hitünkért, és ragadd meg a Cháyei Olám – Örök Élet örökségét, amelyre eljegyeztettél, és amelyről jó bizonyságot tettél sok tanú szemei előtt. 13Íme megparancsolom neked ma Elohim előtt, aki életet ad mindennek, és Yeshuá HáMáshiách előtt, aki kimondta a jó bizonyságot Pontiosz Pilátusz szemei előtt, 14hogy megőrizd ezt a parancsolatot tisztán és feddhetetlenül a mi Ádonáj Yeshuá HáMáshiách megnyilatkozásának napjáig, 15akit a maga idejében megmutat nekünk az áldott, az egyedüli Uralkodó, a királyok Királya és az urak Ura, 16akivel együtt egyedül van a Mekor Cháyim – Életek Forrása, aki világosságban lakik, amelyhez nincs közeledni, akit ember nem látott, és nincs ereje meglátnia, akié a tisztelet és a hatalom örökkön örökké. Ámen.

17Parancsold meg e világ gazdagjainak, hogy ne emelkedjék fel szívük, és ne bízzanak a gazdagságban, amelynek szárnyai vannak, hanem Elohimban, aki bőséggel és felül ad nekünk, hogy jóllakjunk. 18Hanem tegyék a jót, és gazdagodjanak jó cselekedetekben, adjanak és osszanak annak, akinek nincs elegendője, 19és gyűjtsenek maguknak kincset jó alapra a jövendőre, hogy örökségül kapják a Cháyei Olám – Örök Életet.

20Kérlek, Timotiyosz, őrizd meg a rád bízott letétet, és tartsd távol lelkedet a hitvány, hiábavaló fecsegésektől (szélkergetéstől) és a bírálattól, amelyet hazug ajkak a bölcsesség ösvényei nevével ékesítenek, 21és akik az ezeken járók közül eltévelyedtek hitük útjáról. A Cheszed legyen veled. Ámen.

Szójegyzék: Ádonáj (אֲדֹנָי- 𐤀𐤃𐤍𐤉) – Uram/Ura – Yahuwah tiszteletteljes megszólítása • Cháyei Olám (חַיֵּיעוֹלָם- 𐤇𐤉𐤉𐤏𐤅𐤋𐤌) – Örök Élet • Cheszed (חֶסֶד- 𐤇𐤎𐤃) – Hűségszeretet/Szövetségi hűség • Egek (שָׁמַיִם – 𐤔𐤌𐤉𐤌) – Shámáyim • Elohim (אֱלֹהִים- 𐤀𐤋𐤄𐤉𐤌) – Teremtő/Hatalmasságok/Szellemi Fejedelemségek • HáMáshiách (הַמָּשִׁיחַ- 𐤄𐤌𐤔𐤉𐤇) – a Felkent • Királyság (מַלְכוּת- 𐤌𐤋𐤊𐤅𐤕) – Malchut; uralom, Királyság • Máshiách (מָשִׁיחַ- 𐤌𐤔𐤉𐤇) – Felkent/Krisztus • Mekor Cháyim (מְקוֹרחַיִּים- 𐤌𐤒𐤅𐤓𐤇𐤉𐤉𐤌) – Életek Forrása • Pilátusz (ôÄĚéěČčĺÉń- 𐤐𐤉𐤋𐤈𐤎) – Pontiusz Pilátusz; római helytartó, jelentés: dárdás• Szív (לֵב/לֵבָב- 𐤋𐤁) – Lev – belsőember/az értelem, akarat, emlékezet és érzés székhelye • Yeshuá (יֵשׁוּעַ- 𐤉𐤔𐤅𐤏) – Yahuwah Megszabadít/Megvált/Megment

Pin It on Pinterest