1Összegyűlt Yiszrá’El fiainak egész közössége Shilohban, és ott helyezték el az Ohel Mo’edet – Találkozás Sátrát; az ország pedig már meghódolt előttük. 2De megmaradt Yiszrá’El fiai között hét törzs, amelyeknek nem osztották ki örökségüket. 3Ezt mondta Yáhu’Shuáh Yiszrá’El fiainak: Meddig fogtok még késlekedni, hogy bemenjetek birtokba venni a földet, amelyet nektek adott Yahuwah, atyáitok Elohimja? 4Adjatok magatok közül három férfit törzsenként, hogy elküldjem őket; keljenek fel, járják be az országot, és írják le azt örökségük szerint, azután jöjjenek hozzám. 5Osszák fel azt maguk között hét részre: Yáhu’Dáh álljon meg a maga határán délen, Yoszef háza pedig álljanak meg a maguk határán északon. 6Ti pedig írjátok le az országot hét részben, és hozzátok ide hozzám, hogy itt vessek nektek sorsot Yahuwah, a mi Elohimunk színe előtt. 7Mert a Levi’imnek nincs részük köztetek, hiszen Yahuwah Kohen-tiszte az ő örökségük; Gád, Ruven és a Menásheh törzs fele pedig már megkapta örökségét a Yárdenen túl keletre, amelyet Mosheh, Yahuwah szolgája adott nekik.
8Felkeltek a férfiak és elmentek; Yáhu’Shuáh pedig megparancsolta az elmenőknek, hogy írják le az országot, ezt mondva: Menjetek, járjátok be az országot, írjátok le, azután térjetek vissza hozzám, és itt vetek nektek sorsot Yahuwah színe előtt, Shilohban. 9Elmentek a férfiak, bejárták az országot, és könyvbe írták le városonként, hét részben, azután visszatértek Yáhu’Shuáhhoz a táborba, Shilohba. 10Yáhu’Shuáh pedig sorsot vetett nekik Shilohban Yahuwah színe előtt, és ott felosztotta Yáhu’Shuáh a földet Yiszrá’El fiainak felosztásaik szerint.
11Feljött BenYámin fiai törzsének sorsa nemzetségeik szerint, és sorsuk határa Yáhu’Dáh fiai és Yoszef fiai közé esett. 12Határuk az északi oldalon a Yárdennél volt; felmegy a határ a Yerichoi hegyhátra északról, felmegy a hegyvidéken nyugat felé, és Beit-Áven pusztájánál ér véget. 13Onnan átmegy a határ Luz felé, a Luzi, azaz Beit-Eli hegyhátra délről, és lemegy a határ Átrot-Ádárhoz, annál a hegynél, amely az alsó Beit-Chorontól délre van. 14Elkanyarodik a határ, és megfordul a nyugati oldalon dél felé, attól a hegytől, amely Beit-Choronnal szemben van délen, és kiér a Bá’áli Kiryátnál, azaz Kiryát-Ye’árimnál, Yáhu’Dáh fiainak városánál. Ez a nyugati oldal. 15A déli oldal Kiryát-Ye’árim végénél van; kimegy a határ nyugat felé, kimegy a Mei-Neftoách forrásához. 16Lemegy a határ annak a hegynek a végéhez, amely a Ben-Hinom völgyével szemben van, amely a Refái völgyében van északon, lemegy a Hinom völgyébe, a Yevuszi hegyhátra délről, és lemegy Ein-Rogelhez. 17Elkanyarodik északról, és kimegy Ein-Shemeshhez, kimegy Gelilothoz, amely az Ádumim hágójával szemben van, és lemegy Bohánnak, Ruven fiának kövéhez. 18Átmegy az Áráváhval szemben levő hegyhátra északra, és lemegy az Áráváhba. 19Átmegy a határ Beit-Chogláh hegyhátára északra, és a határ vége a Só tenger nyelvénél van északon, a Yárden déli végénél. Ez a déli határ. 20A Yárden pedig határolja a keleti oldalon. Ez BenYámin fiai örökségének határa körös-körül, nemzetségeik szerint.
21Ezek voltak BenYámin fiai törzsének városai nemzetségeik szerint: Yericho, Beit-Chogláh és Emek-Ketzitz, 22Beit-Árává, Tzemáráyim és Beit-El, 23Ávim, Páráh és Ofráh, 24Kefár–Ámonáh, Ofni és Gevá – tizenkét város és falvaik. 25Giv’on, Rámáh és Be’erot, 26Mitzpe, Kefiráh és Motzáh, 27Rekem, Yirpe’el és Tár’áláh, 28Tzelá, Elef és a Yevuszi, azaz Yerusháláyim, Giv’át és Kiryát – tizennégy város és falvaik. Ez BenYámin fiainak öröksége nemzetségeik szerint.
Szójegyzék: Ádumim (אֲדֻמִּים – 𐤀𐤃𐤌𐤉𐤌) – Vörös/Vérvörös – hágó a pusztában • Áráváh (עֲרָבָה – 𐤏𐤓𐤁𐤄) – pusztai síkság – a Jordán-völgy déli riftmedencéje • Áretz (אֶרֶץ – 𐤀𐤓𐤑) – Föld/Vidék/Ország • Átrot-Ádár (עַטְרוֹת אַדָּר – 𐤏𐤈𐤓𐤅𐤕 𐤀𐤃𐤓) – Ádár koronái – város a keleti határon • Ávim (עַוִּים – 𐤏𐤅𐤉𐤌) – Ávvi nép városa – BenYáminba tartozó város • Bá’ál (בַּעַל – 𐤁𐤏𐤋) – pogány bálvány • Be’erot (בְּאֵרוֹת – 𐤁𐤀𐤓𐤅𐤕) – Kutak – Giv’on szövetséges városa • Beit-Árává (בֵּית הָעֲרָבָה – 𐤁𐤉𐤕𐤄𐤏𐤓𐤁𐤄) – Pusztaság háza – város a Holt-tenger mellett • Beit-Áven (בֵּית אָוֶן – 𐤁𐤉𐤕𐤀𐤅𐤍) – Hiábavalóság háza – hely Yericho közelében • Beit-Chogláh (בֵּית חָגְלָה – 𐤁𐤉𐤕𐤇𐤂𐤋𐤄) – Fogolymadár háza – határpont északon • Beit-Choron (בֵּית חֹרוֹן – 𐤁𐤉𐤕𐤇𐤅𐤓𐤅𐤍) – Odú/Üreg háza – két város (alsó és felső • Beit-El (בֵּית־אֵל – 𐤁𐤉𐤕𐤀𐤋) – Elohim háza – város és szenthely • Ben-Hinom (בֶּן־הִנֹּם – 𐤁𐤍𐤄𐤍𐤌) – Hinnóm fia – gyermekáldozati völgy Yerusháláyim déli oldalán • BenYámin (בִּנְיָמִין – 𐤁𐤍𐤉𐤌𐤉𐤍) – Jobb kéz fia • Bohán (בֹּהַן – 𐤁𐤄𐤍) – Hüvelykujj – Ruven egy fia, akiről a határkövet nevezték • Ein-Rogel (עֵין רֹגֵל – 𐤏𐤉𐤍𐤓𐤂𐤋) – Kémlelő/Mosó forrása – forrás Yerusháláyim mellett • Ein-Shemesh (עֵין שֶׁמֶשׁ – 𐤏𐤉𐤍𐤔𐤌𐤔) – A Nap forrása – határhely • Elef (אֶלֶף – 𐤀𐤋𐤐) – Ezer/Tisztás – város BenYáminban • Elohim (אֱלֹהִים – 𐤀𐤋𐤄𐤉𐤌) – Teremtő/Hatalmasságok/Szellemi Fejedelemségek • Emek-Ketzitz (עֵמֶק קְצִיץ – 𐤏𐤌𐤒𐤒𐤑𐤉𐤑) – Kivágás/Kihasítás völgye – hely BenYáminban • Gád (גָּד – 𐤂𐤃) – Szerencse/Csapat – Yá’ákov fia • Gelilot (גְּלִילוֹת – 𐤂𐤋𐤉𐤋𐤅𐤕) – Körök/Vidékek – határhely • Gevá (גֶּבַע – 𐤂𐤁𐤏) – Domb – város BenYáminban • Giv’át (גִּבְעַת – 𐤂𐤁𐤏𐤕) – Domb – város BenYáminban • Giv’on (גִּבְעוֹן – 𐤂𐤁𐤏𐤅𐤍) – Dombocska – nagy, királyi méretű város • Hinom (הִנֹּם – 𐤄𐤍𐤌) – Jajgatás – völgy Yerusháláyim mellett • Kefár (כְּפַר – 𐤊𐤐𐤓) – Falu – összetételi elem • Kefár-Ámonáh (כְּפַר עַמּוֹנָה – 𐤊𐤐𐤓 𐤏𐤌𐤅𐤍𐤄) – Amoni faluja – helyszín BenYámin területén • Kefiráh (כְּפִירָה – 𐤊𐤐𐤉𐤓𐤄) – falu; gibeóni város – Giv’on szövetséges városa • Kiryát (קִרְיַת – 𐤒𐤓𐤉𐤕) – Város – összetételi elem • Kiryát-Ye’árim (קִרְיַת יְעָרִים – 𐤒𐤓𐤉𐤕𐤉𐤏𐤓𐤉𐤌) – Erdők városa – Yáhu’Dáh-BenYámin határán • Kohen (כֹּהֵן – 𐤊𐤄𐤍) – Pap – Áháron leszármazottja • Levi (לֵוִי – 𐤋𐤅𐤉) – csatlakozó – Yá’ákov fia, a papi/szolgáló törzs • Luz (לוּז – 𐤋𐤅𐤆) – Mandulafa – Beit-El korábbi neve • Mei-Neftoách (מֵי נֶפְתּוֹחַ – 𐤌𐤉𐤍𐤐𐤕𐤅𐤇) – Neftoách vizei – forrás a határon • Menásheh (מְנַשֶּׁה – 𐤌𐤍𐤔𐤄) – Manassé/Feledtető – Yoszef elsőszülött fia • Mitzpe (מִצְפֶּה – 𐤌𐤑𐤐𐤄) – Kilátó – völgy keleten • Mosheh (מֹשֶׁה – 𐤌𐤔𐤄) – Húzó/Kihúzott – aki kihúz, a bibliai névmagyarázat szerint a vízből kihúzott • Motzáh (מֹצָה – 𐤌𐤑𐤄) – Forrás/Eredő – város BenYáminban • Ofni (אָפְנִי – 𐤀𐤐𐤍𐤉) – Csigás/Kerékforgó – város BenYáminban • Ofráh (עָפְרָה – 𐤏𐤐𐤓𐤄) – Őzike – város Menásheh területén, Gid’on szülőföldje • Ohel Mo’ed (אֹהֶל מוֹעֵד – 𐤀𐤄𐤋 𐤌𐤅𐤏𐤃) – Találkozás Sátra – Yahuwah jelenlétének helye • Páráh (פָּרָה – 𐤐𐤓𐤄) – Tehén – város BenYáminban • Rámáh (רָמָה – 𐤓𐤌𐤄) – Magaslat – város BenYáminban • Refái (רְפָאִים – 𐤓𐤐𐤀𐤉𐤌) – Refáim/Óriás – ősi óriás nép • Rekem (רֶקֶם – 𐤓𐤒𐤌) – Hímzés/Színes – Midyán fejedelme • Ruven (רְאוּבֵן – 𐤓𐤀𐤅𐤁𐤍) – Lássátok, fiú! – Yá’ákov elsőszülöttje • Shiloh (שִׁילֹה – 𐤔𐤉𐤋𐤄) – Békesség helye • Só tenger (יָם הַמֶּלַח – 𐤉𐤌 𐤄𐤌𐤋𐤇) – Yám HáMelách/Holt tenger • Tár’áláh (תַרְאֲלָה – 𐤕𐤓𐤀𐤋𐤄) – Csoda/Ámulat – város BenYáminban • Tzelá (צֵלַע – 𐤑𐤋𐤏) – Oldal/Borda – város BenYáminban • Tzemáráyim (צְמָרַיִם – 𐤑𐤌𐤓𐤉𐤌) – Kettős gyapjas – város BenYáminban • Yáhu’Dáh (יְהוּדָה – 𐤉𐤄𐤅𐤃𐤄) – Júda/Dicsőített – Yá’ákov fia • Yáhu’Shuáh (יֵשׁוּעַ – 𐤉𐤔𐤅𐤏) – Yahuwah Megszabadít/Megvált/Megment • Yahuwah (יַהוּהָ – 𐤉𐤄𐤅𐤄) – Vagyok Aki vagyok/az Örökkévaló neve • Yárden (יַרְדֵּן – 𐤉𐤓𐤃𐤍) – Jordán/Leszálló/Lefolyó – Jordán • Yericho (יְרִיחוֹ – 𐤉𐤓𐤉𐤇𐤅) – illat/hold városa; a pálmák városa – Kená’án királyi városa, Yiszrá’El első hadjáratának helye • Yerusháláyim (יְרוּשָׁלַיִם – 𐤉𐤓𐤅𐤔𐤋𐤉𐤌) – Jeruzsálem/A béke alapja – Jeruzsálem • Yevuszi (יְבוּסִי – 𐤉𐤁𐤅𐤎𐤉) – Jebúszi/Letaposó – Yerusháláyim őslakói • Yirpe’el (יִרְפְּאֵל – 𐤉𐤓𐤐𐤀𐤋) – El gyógyít – város BenYáminban • Yiszrá’El (יִשְׂרָאֵל – 𐤉𐤔𐤓𐤀𐤋) – Elohimmal küzdő/Elohim harcosa • Yoszef (יוֹסֵף – 𐤉𐤅𐤎𐤐) – Gyarapítson/Hozzáadjon