1Kijelentés. Yáhuwáh Igéje Chádrákh földje ellen, és Dámeszek a nyugvóhelye – mert Yáhuwáhra tekintenek az emberek szemei, Yiszrá’El minden törzse is –, 2és Chámát is, amely határos vele, Tzor és Tzidon, mert nagyon bölcs. 3Várat épített magának Tzor, és ezüstöt halmozott fel, mint a por, és színaranyat, mint az utcák sarát. 4Íme, Ádonáj kifosztja, a tengerbe veri várfalát, és tűz emészti meg őt. 5Látja ezt Áshkelon és fél, Azáh is, és vonaglik nagyon, Ekron is, mert megszégyenült reménysége. Kivész a király Azáh-ból, és Áshkelon nem lesz lakott. 6Korcs nép lakik majd Áshdodban, és kiirtom a Pelishtim gőgjét. 7Eltávolítom vérét a szájából, és förtelmeit a fogai közül, és ő is megmarad Elohénunak, és olyan lesz, mint egy törzsfő Yáhu’Dáhban, és Ekron olyan, mint a Yevuszi. 8Tábort ütök házam mellett a hadsereg ellen, az átvonuló és visszatérő ellen, és nem megy át rajtuk többé a sarcoló, mert most a szemeimmel látom.
9Ujjongj nagyon, Tzion leánya,
kiálts, Yerusháláyim leánya!
Íme, királyod jön hozzád, igaz ő és győzedelmes,
alázatos, és szamáron ülve, fiatal szamáron, nőstényszamár csikaján.
10Kiirtom a harci kocsit Efráyimból
és a lovat Yerusháláyimból,
és kivész a harci íj,
és békét szól a népeknek.
Uralma tengertől tengerig,
és a Folyamtól a föld végéig.
11Te is – szövetséged vére által
szabadon bocsátom foglyaidat a gödörből, amelyben nincs víz.
12Térjetek vissza az erődbe,
reménység foglyai!
Ma is hirdetem:
kétszeresen kárpótollak téged.
13Mert felajzom magamnak Yáhu’Dáht, mint íjat,
Efráyimot rátöltöm,
és felserkentem fiaidat, Tzion, fiaid ellen, Yáván,
és olyanná teszlek, mint a hős kardja.
14És Yáhuwáh megjelenik fölöttük,
és kimegy, mint a villám, az ő nyila.
Ádonáj Yáhuwáh megfújja a kürtöt,
és dél viharaiban vonul.
15Yáhuwáh Tzeváot megoltalmazza őket,
és felemésztik és letapossák a parittyaköveket,
és isznak, zúgnak, mint a bortól,
és megtelnek, mint az áldozati medence, mint a Mizbeách [Oltár] sarkai.
16És megsegíti őket Yáhuwáh, az ő Elohimuk azon a napon,
mint népének nyáját,
mert koronakövek ők, ragyogva az ő földjén.
17Mert milyen nagy az ő jósága, és milyen nagy az ő szépsége!
Gabona az ifjakat, és must virágoztatja a leányokat.
Szójegyzék: Ádonáj (אֲדֹנָי – 𐤀𐤃𐤍𐤉) – Uram/Ura – Yáhuwáh tiszteletteljes megszólítása • Áretz (אֶרֶץ – 𐤀𐤓𐤑) – Föld/Vidék/Ország • Áshdod (אַשְׁדּוֹד – 𐤀𐤔𐤃𐤅𐤃) – Erődítmény – filiszteus város • Áshkelon (אַשְׁקְלוֹן – 𐤀𐤔𐤒𐤋𐤅𐤍) – Pelishti tengerparti város • Azáh (עַזָּה – 𐤏𐤆𐤄) – Erős – Pelishti város, ma: Gáza • Chádrákh (חַדְרָךְ – 𐤇𐤃𐤓𐤊) – Szíriai terület Dámeszek közelében • Chámát (חֲמָת – 𐤇𐤌𐤕) – Erőd – északi pogány város • Dámeszek (דַּמֶּשֶׂק – 𐤃𐤌𐤔𐤒) – Dámeszek • Ekron (עֶקְרוֹן – 𐤏𐤒𐤓𐤅𐤍) – Pelishti város • Elohénu (אֱלֹהֵינוּ – 𐤀𐤋𐤄𐤉𐤍𐤅) – A mi Elohímunk • Elohim (אֱלֹהִים – 𐤀𐤋𐤄𐤉𐤌) – Teremtő/Hatalmasságok/Szellemi Fejedelemségek • Ezüst (כֶּסֶף – 𐤊𐤎𐤐) – Keszef: ezüst/Pénz • Folyam (נָהָר – 𐤍𐤄𐤓) – Náhár: Folyam/Folyó/Patak/Vízáramlat • Igé (דָּבָר – 𐤃𐤁𐤓) – D’vár: Ige/Szó/beszéd/kijelentés/dolog – mely Yeshuában Testté lett • Keszef (כֶּסֶף – 𐤊𐤎𐤐) – ezüst/Pénz • Mizbeách (מִזְבֵּחַ – 𐤌𐤆𐤁𐤇) – Oltár • Mizrák (מִזְרָק – 𐤌𐤆𐤓𐤒) – Áldozati medence/Hintőedény • Pelishtim (פְּלִשְׁתִּים – 𐤐𐤋𐤔𐤕𐤉𐤌) – Filiszteusok/Vándorok • Tzeváot (צְבָאוֹת – 𐤑𐤁𐤀𐤅𐤕) – Seregek – Yáhuwáh jelzője • Tzidon (צִידוֹן – 𐤑𐤉𐤃𐤅𐤍) – Halászat/Vadászat – Szidon főníciai kikötőváros a mai Libanon területén • Tzion (צִיּוֹן – 𐤑𐤉𐤅𐤍) – Dávid városa; Yerusháláyim szent neve • Tzor (צֹר – 𐤑𐤓) – föníciai kikötőváros – pogány főníciai főváros (Tyrosz) • Vér (דָּם – 𐤃𐤌) – Dám – az élet hordozója • Yáhuwáh (יַהוּהָ – 𐤉𐤄𐤅𐤄) – Leszek, Aki Leszek [Echye Ásher Echye/Voltam-Vagyok-Leszek] – az Örökkévaló Neve • Yáván (יָוָן – 𐤉𐤅𐤍) – Yefet fia; Görögök ősatyja; Jónia • Yevuszi (יְבוּסִי – 𐤉𐤁𐤅𐤎𐤉) – Jebúszi/Letaposó – Yerusháláyim őslakói • Záháv (זָהָב – 𐤆𐤄𐤁) – Arany