1És felelt Iyov, és mondta:
2Ma is lázadás a panaszom,
kezem nehéz lett sóhajtásomon.
3Bárcsak tudnám, hol találom meg őt,
eljutnék székhelyéig!
4Elébe terjeszteném az ítéletet,
és számat feddésekkel tölteném meg,
5megtudnám a szavakat, amelyekkel felelne nekem,
és megérteném, mit mond nekem.
6Nagy erővel perelne-e velem?
Nem; hanem ő figyelne rám.
7Ott az igaz vitázna vele,
és örökre megszabadulnék bírámtól.
8Íme, előre megyek, és nincs ott,
és hátra, és nem veszem őt észre.
9Balra, amikor cselekszik, de nem ragadom meg,
jobbra fordul, de nem látom.
10Mert ismeri az utat, amelyen járok;
megvizsgált, mint arany jövök elő.
11Lépteibe kapaszkodott lábam,
útját megtartottam, és nem tértem el.
12Ajkainak parancsától nem tágítok,
kebelembe rejtettem szája mondásait.
13De ő egyben van, és ki fordíthatná vissza?
És amit Nefeshe kívánt, azt megtette.
14Mert beteljesíti, ami nekem rendeltetett,
és sok ehhez hasonló van nála.
15Ezért színe elől megrettenek;
megfontolom, és rettegek tőle.
16És El ellágyította szívemet,
és Sháddáj rémített meg engem.
17Mert nem a sötétség elől némultam el,
és arcaim elől borította be a homályt.
Szójegyzék: El (אֵל- 𐤀𐤋) – Hatalmasság/Erős • Iyov (אִיּוֹב- 𐤀𐤉𐤅𐤁) – Jób • Nefesh (נֶפֶשׁ- 𐤍𐤐𐤔) – Lélek/Élőlény/Élet • Nefesh (נֶפֶשׁ- 𐤍𐤐𐤔) – Élőlélek/Élet/Önmaga • Sháddáj (שַׁדַּי- 𐤔𐤃𐤉) – Mindenható • Szív (לֵב/לֵבָב- 𐤋𐤁) – Lev – belsőember/az értelem, akarat, emlékezet és érzés székhelye