1Szólt a Tálmidimjaihoz is: „Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára, és ezt bevádolták nála, hogy szétszórja a vagyonát. 2Erre előhívta, és így szólt hozzá: Mi ez, amit hallok felőled? Adj számot a sáfárságodról, mert nem maradhatsz tovább sáfár a ház felett. 3A sáfár így szólt a szívéhez: Mit tegyek, mert uram elveszi tőlem a sáfárságot? A földet művelni nem bírom, adományból kenyeret kérni — szégyen ez nekem. 4Tudom, mit tegyek, hogy amikor megszűnök sáfár lenni, befogadjanak a házaikba. 5Magához hívta urának adósait egyenként, és így szólt az elsőhöz: Mennyi adósságod van, amit uramnak meg kell fizetned? 6Az így szólt: Száz bát olaj. Erre így szólt hozzá: Gyorsan vedd az adóslevelet, ülj le, és írj ötvenet. 7A másodikhoz pedig így szólt: És neked mennyi van rajtad, amit meg kell fizetned? Az így szólt: Száz kór búza. Erre így szólt: Vedd az adóslevelet, és írj nyolcvanat. 8És az úr megdicsérte a hamisság fiát, a sáfárt, hogy okosan járt el a tettében, mert e világ fiai okosabbak a világosság fiainál a maguk nemzedékében.
9Én is mondom nektek: szerezzetek magatoknak barátokat a hamisság forrásának pénzével, hogy amikor az eljön a végéhez, befogadjanak titeket az örök hajlékokba. 10Aki hű a kevés dologban, hű lesz a sok dologban is, és aki hamis a kevés dologban, hamis a sok dologban is. 11Ezért ha nem voltatok hűek a romlott vagyonban, ki bízza rátok az igaz vagyont? 12És ha a máshoz tartozó, másra szálló vagyonban nem voltatok hűek, a magatoknak maradandó vagyont ki adja nektek?”
13„Egy szolga sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, a másik pedig megvetett a szemében. Nem szolgálhattok Elohimnak és a mammonnak.”
14Hallották mindezt a Perushim, a pénz szeretői, és kinevették őt. 15Ő pedig így szólt hozzájuk: „Ti vagytok azok, akik igaznak tartjátok magatokat az emberek szeme előtt, de Elohim ismeri a szíveteket, mert ami magasztos az emberek szemében, utálatos Elohim szemében.”
16„A Toráh és a próféták Yochánánig tartottak, és attól az időtől fogva kezdődött Elohim Királyságának Örömhíre, és minden ember fut utána, hogy megragadja azt erővel. 17De könnyebb az Egeknek és a földnek elmúlni, mint hogy a Toráhból egyetlen vessző is leessen. 18Minden ember, aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, házasságtörő.”
19„Volt egy gazdag ember, aki bíborba és patyolatba öltözött, és napról napra gyönyörűségekben vigadott. 20Volt egy szegény ember, Elázár a neve, aki háza bejárata előtt feküdt, tele fekéllyel és kelevénnyel, 21és kívánta, hogy bárcsak megtölthetné éhségét a gazdag asztaláról lehulló morzsákkal; de a kutyák jöttek, és nyaldosták sebeinek folyását. 22És történt, hogy meghalt a szegény, és felvitték őt a Málákhim Ávráhám kebelére. Meghalt a gazdag is, és eltemették. 23És felemelte szemeit a Sheol kínjai közül, amelyek körülvették, és látta Ávráhámot távolról, és Elázárt a kebelén. 24És felkiáltott, és így szólt: Atyám, Ávráhám, könyörülj rajtam, és küldd el Elázárt, hogy mártsa ujja hegyét a vizekbe, és hűsítse meg a nyelvemet, mert égek ebben a lángban. 25Ávráhám pedig így szólt: Emlékezz, fiam, hogy megkaptad minden jódat az életedben, és Elázárt minden rossz érte; most ő vigasztalást talál, te pedig szorongatásban vagy. 26És mindezen felül mély szakadék választ el bennünket és titeket, hogy senki kezének ne legyen ereje innen áthaladni hozzátok, és senki közületek át ne jöjjön hozzánk. 27Erre így szólt: Ha így van, atyám, kérlek téged, hogy küldd el őt apám házába; 28mert van öt testvérem, hadd tegyen tanúságot náluk, nehogy ők is erre a rossz helyre jöjjenek. 29Ávráhám így szólt: Hát nincs-e nekik Mosheh és a próféták? Hallgassanak hát azokra. 30De az így szólt: Nem így, atyám, Ávráhám, hanem ha egy a halottak közül megy hozzájuk tanúságot tenni náluk, akkor megtérnek. 31De az így szólt hozzá: Ha Moshehra és a prófétákra nem hallgatnak, akkor sem hisznek, ha valaki feltámad a halottak közül.”
Szójegyzék: Ávráhám (אַבְרָהָם- 𐤀𐤁𐤓𐤄𐤌) – Népek Sokaságának Atyja • Egek (שָׁמַיִם- 𐤔𐤌𐤉𐤌) – Shámáyim • Elázár (אֶלְעָזָר- 𐤀𐤋𐤏𐤆𐤓) – Elohim segített • Elohim (אֱלֹהִים- 𐤀𐤋𐤄𐤉𐤌) – Teremtő/Hatalmasságok/Szellemi Fejedelemségek • Királyság (מַלְכוּת- 𐤌𐤋𐤊𐤅𐤕) – Malchut; uralom, Királyság • Málákhim (מַלְאָכִים – 𐤌𐤋𐤀𐤊𐤉𐤌) – angyalok/küldöttek • Mosheh (מֹשֶׁה- 𐤌𐤔𐤄) – Húzó/Kihúzott – aki kihúz, a bibliai névmagyarázat szerint a vízből kihúzott • Örömhír (בְּשׂוֹרָה- 𐤁𐤔𐤅𐤓𐤄) – Beszoráh ➣ Evangélium • Perushim (פְּרוּשִׁים- 𐤐𐤓𐤅𐤔𐤉𐤌) – Elkülönülők/Farizeusok • Sheol (שְׁאוֹל- 𐤔𐤀𐤅𐤋) – Holtak hazája/Alvilág • Szív (לֵב/לֵבָב- 𐤋𐤁) – Lev – belsőember/az értelem, akarat, emlékezet és érzés székhelye • Tálmidim (תַּלְמִידִים – 𐤕𐤋𐤌𐤉𐤃𐤉𐤌) – Tanítványok • Toráh (תּוֹרָה- 𐤕𐤅𐤓𐤄) – Törvény/Tanítás/Útmutatás – Yahuwah parancsainak és tanításainak gyűjteménye • Vizek (מַיִם – 𐤌𐤉𐤌) – Máyim • Yochánán (יוֹחָנָן- 𐤉𐤅𐤇𐤍𐤍) – Yahuwah kegyelmes – János