1Amikor befejezte minden beszédét a nép füle hallatára, bement Kfár-Náchumba. 2És ott egy századosnak volt egy szolgája, aki halálosan megbetegedett, s aki nagyon kedves volt a szemei előtt. 3Amint hallotta Yeshuá hírét, elküldte hozzá a Yáhudim vénei közül, hogy kérjék: jöjjön el, és gyógyítsa meg a szolgáját. 4Azok pedig odamentek Yeshuához, és így esdekeltek hozzá: „Méltó arra, hogy teljesítsd a kérését, 5mert szereti népünket, és ő építette nekünk a Beit-Kneszetet.” 6Elment hát velük Yeshuá. És amikor már közel ért a házhoz, és nem volt nagy a távolság közöttük, elküldte hozzá a százados a barátait, mondva: „Ádoni, ne fáraszd magadat, mert csekélyebb vagyok annál, hogy tetőm árnyéka alá jöjj. 7Ezért nem is tartottam méltónak magamat arra, hogy színed elé menjek, csak adj parancsot, és meggyógyul a szolgám. 8Mert én is hatalom keze alatt álló ember vagyok, és vannak kezem alatt hadi emberek; ha azt mondom egyiküknek: Menj el, elmegy; és a másiknak: Jöjj, jön; és a szolgámnak: Tedd meg ezt, megteszi.” 9Meghallotta Yeshuá a szavait, elcsodálkozott, hátrafordult és így szólt az őt követő néphez: „Íme, mondom nektek, ekkora hitet Yiszrá’Elben sem találtam!” 10És visszatértek a küldöttek a házba, és úgy találták, hogy meggyógyult a beteg szolga.
11És lőn másnap, hogy elment egy városba, melynek neve Nain, és Tálmidimjai mentek vele, és nagy néptömeg. 12És amint közeledett a város kapujához, íme, emberek hoztak ki onnan egy halottat, anyjának egyetlen fiát, ő pedig özvegyasszony volt, és sokan voltak a városból ővele. 13És meglátta őt a HaÁdon, és könyörületei megindultak iránta, és így szólt hozzá: „Ne sírj!” 14És odalépett, és megérintette a hordágyat, a vivői pedig megálltak, és így szólt: „Íme, én szólok hozzád, kelj fel, ifjú!” 15És felserkent a halott, felült és beszélni kezdett, ő pedig odaadta őt az anyjának. 16És félelem fogta el mindnyájukat, és dicsőítették Elohimot, és ezt mondták: „Nagy próféta támadt közöttünk, és meglátogatta Elohim az ő népét.” 17És elterjedt e dolog híre róla egész Yáhu’Dáhban és az egész környéken.
18És Yochánánnak hírül vitték Tálmidimjai mindezeket. 19És magához hívott Yochánán kettőt a Tálmidimjai közül, és elküldte őket Yeshuához, mondva: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” 20És odamentek hozzá a férfiak, és ezt mondták: „Bemerítő Yochánán küldött minket hozzád, mondva: Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” 21És abban az órában sokaknak gyógyulást fakasztott betegségekből, csapásokból és gonosz szellemekből, és sok vaknak visszaadta szemeik világát. 22És felelt Yeshuá, és ezt mondta nekik: „Menjetek el, és vigyétek hírül Yochánánnak, amit láttatok és hallottatok: vakok látnak, sánták járnak, leprások tisztulnak, süketek hallanak, halottak támadnak fel, és a szegényeknek Yeshuáh hirdettetik, 23és boldog az az ember, aki meg nem botlik énbennem.”
24És lőn, amikor elmentek Yochánán követei, beszélni kezdett a néptömeghez Yochánán felől: „Mit mentetek ki a pusztába látni? Szélingatta nádszálat? 25Hát mit mentetek ki látni? Pompás ruhába öltözött embert? Íme, akik pompás öltözetben élnek és gyönyörűségekben gyönyörködnek, azok a királyok udvaraiban vannak. 26Hát mit mentetek ki látni? Prófétát? Íme, mondom nektek: prófétánál is nagyobbat. 27Mert ő az, akiről meg van írva: Íme, elküldöm követemet színed előtt, és elkészíti utadat előtted. 28Mondom nektek: asszonytól születettek között nem támadt nagyobb Yochánánnál, de a legkisebb Elohim Királyságában nagyobb lesz nála.” 29És az egész nép és a vámszedők is, amikor ezt hallották, igazat adtak Elohimnak, bemerítkezvén a Yochánán bemerítésével, 30de a Perushim és a Toráh bölcsei megvetették Elohim tanácsát, és nem merítkeztek be az ő bemerítésével. 31„Kihez hasonlítsam tehát e nemzedék fiait, és kihez hasonlók? 32Hasonlók a gyermekekhez, akik a piactereken ülnek, és egymásnak kiáltják: Énekeltünk nektek, és nem táncoltatok, siratót zengtünk, és nem sirattatok. 33Mert eljött bemerítő Yochánán, aki nem eszik kenyeret és nem iszik bort, és azt mondjátok: shed – démon van benne. 34És eljött a Ben HáÁdám, aki eszik és iszik, és azt mondjátok: Íme, falánk és részeges ember, a vámszedők és a bűnösök barátja. 35De a bölcsesség igazolódott minden fiának cselekedeteiben.”
36És egy a Perushim közül hívta őt, hogy menjen el, és kenyeret egyék vele. És bement a Párush házába, és asztalhoz telepedett. 37És íme, egy bűnös asszony a városban, amikor megtudta, hogy asztalnál ül a Párush házában, fogott egy palack mirhás olajat, 38és odament, és megállt mögötte a lábainál sírva, és könnyeit kezdte ontani a lábaira, és letörölte a könnyeket azokról haja fürtjeivel, és csókolgatta a lábait, és megkente azokat az olajjal. 39És a Párush, aki meghívta őt enni, látta ezt, és így szólt a szívében: „Ha ez próféta volna, tudná, ki ez, és milyen ez az asszony, aki hozzáér, hogy a bűn asszonya.” 40És felelt Yeshuá, és így szólt hozzá: „Shim’on, szavam van hozzád.” Ő pedig így szólt: „Szólj, Rábi!” 41És ezt mondta: „Egy kölcsönadónak volt két adósa: az egyiknek adóssága ötszáz ezüst, a másiknak adóssága ötven. 42És mivel kezük nem érte el, hogy megfizessenek neki, elengedte mindkettőjüknek a tartozást. Melyikük szereti hát őt jobban közülük?” 43És felelt Shim’on, és így szólt: „Ez az, gondolatom szerint, akinek többet engedett el.” Ő pedig így szólt hozzá: „Helyesen ítéltél.” 44És az asszony felé fordult, és így szólt Shim’onhoz: „Látod-e ezt az asszonyt? Íme, bejöttem a házadba, vizeket nem adtál a lábaimra, ő pedig könnyeivel öntözte lábaimat, és letörölte a könnyeket azokról a haja fürtjeivel. 45Szád csókjaival te nem csókoltál meg engem, ő pedig mióta bejöttem, nem szűnt meg csókolni lábaimat. 46Te nem kented meg olajjal a fejemet, ő pedig megkente lábaimat mirhás olajjal. 47Ezért mondom neked: megbocsáttattak az ő bűnei, a sokak, mert sokat szeretett; de akinek igen kevés bocsáttatik meg, az igen keveset szeret.” 48És így szólt hozzá: „Megbocsáttattak a te bűneid.” 49És akik vele ültek az asztalnál, kezdtek tűnődni szívükben: „Kicsoda ez, hogy a vétkeket is megbocsátja?” 50Ő pedig így szólt az asszonyhoz: „Hited megszabadított téged, menj el békességgel!”
Szójegyzék: Ádám (אָדָם – 𐤀𐤃𐤌) – Ember/Emberiség • Ádonáj (אֲדֹנָי- 𐤀𐤃𐤍𐤉) – Uram/Ura – Yahuwah tiszteletteljes megszólítása • Ádoni (אֲדֹנִי- 𐤀𐤃𐤍𐤉) – Uram (messiási megszólítás • Beit-Kneszet (בֵּיתכְּנֶסֶת- 𐤁𐤉𐤕𐤊𐤍𐤎𐤕) – gyülekezet háza • Ben (בֵּן – 𐤁𐤍) – Fiú/Fia • Ben HaÁdám (בֶּן- הָאָדָם- 𐤁𐤍𐤄𐤀𐤃𐤌) – Ember Fia • Elohim (אֱלֹהִים- 𐤀𐤋𐤄𐤉𐤌) – Teremtő/Hatalmasságok/Szellemi Fejedelemségek • Keszef (כֶּסֶף- 𐤊𐤎𐤐) – Ezüst/Pénz • Királyság (מַלְכוּת- 𐤌𐤋𐤊𐤅𐤕) – Malchut; uralom, Királyság • Párush (פָּרוּשׁ- 𐤐𐤓𐤅𐤔) – Elkülönült/Farizeus • Perushim (פְּרוּשִׁים- 𐤐𐤓𐤅𐤔𐤉𐤌) – Elkülönülők/Farizeusok • Shim’on (שִׁמְעוֹן- 𐤔𐤌𐤏𐤅𐤍) – meghallgatott – Yá’ákov fia • Szív (לֵב/לֵבָב- 𐤋𐤁) – Lev – belsőember/az értelem, akarat, emlékezet és érzés székhelye • Tálmidim (תַּלְמִידִים – 𐤕𐤋𐤌𐤉𐤃𐤉𐤌) – Tanítványok • Toráh (תּוֹרָה- 𐤕𐤅𐤓𐤄) – Tanítás/Útmutatás • Tzedek (צֶדֶק- 𐤑𐤃𐤒) – Igazság/Igazságosság • Vizek (מַיִם – 𐤌𐤉𐤌) – Máyim • Yáhu’Dáh (יְהוּדָה- 𐤉𐤄𐤅𐤃𐤄) – Júda/Dicsőített – Yá’ákov fia • Yeshuá (יֵשׁוּעַ- 𐤉𐤔𐤅𐤏) – Yahuwah Megszabadít/Megvált/Megment • Yeshuáh (יְשׁוּעָה- 𐤉𐤔𐤅𐤏𐤄) – Szabadítás/Szabadulás/Megváltás • Yiszrá’El (יִשְׂרָאֵל- 𐤉𐤔𐤓𐤀𐤋) – Elohimmal küzdő/Elohim harcosa • Yochánán (יוֹחָנָן- 𐤉𐤅𐤇𐤍𐤍) – Yahuwah kegyelmes – János