1Történt ezután, hogy átment a városokban és a falvakban, hirdette és hallatta Elohim Királyságát, és vele volt a tizenkettő, 2és néhány asszony, akik betegségekből és rossz szellemektől gyógyultak meg: Miryám, akit Mágdálinak neveztek, akiből hét rossz szellem ment ki, 3és Yocháná, Kuzának, Hordosz intézőjének felesége, és Shoshánáh, és sok más asszony is, akik vagyonukból szolgáltak neki.
4Amikor nagy sokaság gyűlt össze, akik minden városból jöttek hozzá, példázatban szólt: 5„A magvető kiment vetni, és vetés közben szétszórt a magból az útfél mellé, és lábbal eltaposták, és megették az Egek madarai. 6Némelyik a sziklára hullott, és amikor kihajtott, elszáradt, mert nem volt benne nedvesség. 7Némelyik a tövisek közé hullott, és felnőttek vele a tövisek is, és elnyelték. 8Némelyik pedig a jó földbe hullott, és felnőtt, és termés gyümölcsét hozta, száz mértékkel.” És miközben ezt mondta, felkiáltott: „Akinek fülei vannak a hallásra, hallja!”
9Ekkor megkérdezték tőle Tálmidimjai, mit jelent ez a példázat. 10Ő ezt mondta: „Nektek megadatott megismerni Elohim Királysága titkait, a többieknek pedig csak példázatokban, hogy látván ne lássanak, és hallván ne értsenek. 11Ez pedig a példázat: A mag Elohim Igéje. 12Akik az útfélen vannak, azok hallották, de jön a Szátán, és kiragadja az Igét szívükből, hogy ne higgyenek, és ne szabaduljanak meg. 13Akik a sziklán vannak, azok hallják, és örömmel fogadják az Igét, de nincs gyökerük, és csak rövid ideig hisznek, a megpróbáltatás napján pedig elpártolnak. 14Amelyik a tövisek közé hullik, azok a hallók, akik útjukon járva elnyeletnek sok gondban, gazdagságban és az emberek élvezeteiben, és nem hoznak gyümölcsöt. 15Amelyik pedig a jó földön van, azok jó szívvel és álló lélekkel hallgatják az Igét, és reménységük velük van, míg gyümölcsöt nem teremnek.”
16„Senki sem gyújt lámpást, hogy edénnyel betakarja, vagy az ágy alá tegye, hanem a Menorahra teszi, hogy mindenki, aki bejön, lássa a világosságát. 17Mert nincs rejtett, ami föl ne tárulna, és nincs titok, ami ki ne tudódna, és napvilágra ne kerülne. 18Vigyázzatok tehát, hogyan hallgattok! Mert akinek van, annak adatik még, és akinek nincs, attól az is elvétetik, amiről azt gondolja, hogy az övé.”
19Ekkor eljöttek hozzá anyja és testvérei, de nem tudtak hozzá jutni a nép sokasága miatt. 20Tudtára adták neki: „Anyád és testvéreid kint állnak, és látni szeretnének.” 21Ő pedig így válaszolt nekik: „Anyám és testvéreim azok, akik Elohim Igéjét hallgatják, és megteszik azt.”
22Történt egy napon, hogy hajóra szállt, ő és Tálmidimjai, és így szólt hozzájuk: „Keljünk át a tó túlsó partjára!” És elindultak a hajóval. 23Miközben hajóztak, ő elaludt. Ekkor szélvihar támadt a tavon, és hatalmas vizek áradtak rájuk, úgyhogy a halál kapuihoz értek. 24Odamentek hát, felébresztették, és így szóltak: „Ádoneinu, Ádoneinu, elveszünk!” Ő pedig felébredt, ráparancsolt a szélre és a vizek tombolására, és azok elhallgattak, és a vihar csendességgé vált. 25Ekkor ezt mondta nekik: „Hol hát a ti hitetek?” Ők pedig megrettentek és csodálkoztak, és így szóltak egymáshoz: „Ki ez, hogy a szélnek és a vizeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek a hangjának?”
26Azután a Gádri földjére értek, amely Gálilval átellenben fekszik. 27Amikor partra szállt, szembejött vele egy ember a városból, akiben rossz szellemek voltak. Már sok napja meztelen volt, ruha nélkül, és nem házban lakott, hanem a sírboltokban. 28Amikor meglátta Yeshuát, leborult eléje, és nagy hangon felkiáltott: „Mi közöm hozzád, Yeshuá, magasságos El Fia? Könyörgök, ne gyötörj engem!” 29Mert megparancsolta a tisztátalan szellemnek, hogy menjen ki ebből az emberből, mivel az sokszor megragadta őt, és láncokkal kötözték meg és bilincsekkel őrizték, de ő elszaggatta kötelékeit, és a gonosz szellem erejével a pusztába űzetett. 30Megkérdezte tőle Yeshuá: „Mi a neved?” Az így felelt: „Máchánáyim!” – mert sok rossz szellem költözött belé. 31És kérlelték őt, hogy ne parancsolja őket a Tehomba alámenni. 32Volt ott a hegyen egy nagy disznónyáj, amely legelészett; és kérlelték őt, engedje meg, hogy azokba menjenek. Ő pedig megengedte nekik. 33Kijöttek hát a rossz szellemek az emberből, és bementek a disznókba, és a nyáj a meredekről a tóba rohant, és belefulladt. 34A pásztorok pedig, látva, ami történt, elfutottak, és hírül vitték a dolgot a városba és a mezőre. 35Kimentek hát a hely lakói, hogy lássák, mi történt, és odamentek Yeshuához, és ott találták az embert, akiből kimentek a rossz szellemek, amint felöltözve és ép elmével ül Yeshuá lábainál, és megrettentek. 36Akik a saját szemeikkel látták a dolgot, elbeszélték nekik, hogyan gyógyult meg a megszállott. 37Ekkor a Gádri földjének és környékének egész népe kérte őt, hogy távozzon tőlük, mert nagy félelem fogta el őket. Ő pedig hajóra szállt, és visszatért útjára. 38Az az ember pedig, akiből kimentek a rossz szellemek, kérlelte, hogy mellette maradhasson. De Yeshuá elküldte, ezt mondva: 39„Térj vissza házadba, és beszéld el a nagy dolgokat, amelyeket Elohim tett veled.” Ő pedig elment, és hirdette az egész városban, mit tett vele Yeshuá.
40Amikor Yeshuá visszatért, kiment a nép, hogy fogadja arcait, mert mindnyájan várták őt. 41És íme, jött egy Yá’ir nevű ember, aki a Beit-Kneszet elöljárója volt; és leborult Yeshuá lábaihoz, és kérlelte, hogy jöjjön el a házába, 42mert egyetlen leánya, mintegy tizenkét éves, halálán volt. És történt, amikor ment, szorongatta őt a nép sokasága.
43És egy asszony, aki vérfolyásos volt, akinek folyásának napjai tizenkét éve tartottak, és minden vagyonát az orvosokra költötte, de ember keze nem érte el, hogy gyógyulást hozzon neki, 44ez az asszony hátulról közelített hozzá, és megérintette ruhája szárnyát, és vérének folyása egy pillanat alatt elállt. 45Yeshuá ekkor megkérdezte: „Ki érintett meg engem?” Amikor mindnyájan tagadták, Kefá és akik vele voltak, így feleltek: „Ádoni, a nép sokasága szorít és szorongat téged minden oldalról, és te azt mondod: ki érintett meg engem?” 46De Yeshuá ezt mondta: „Valaki megérintett engem, mert tudtam lelkemben, hogy erő áradt ki belőlem.” 47Amikor az asszony látta, hogy nem rejtőzhet el szemei elől, remegve jött, eléje borult, és elmondta az egész nép előtt, miért érintette meg őt, és hogyan gyógyult meg hirtelen, egy szempillantás alatt. 48Yeshuá pedig ezt mondta neki: „Légy erős, leányom! Hited megszabadított téged. Menj el békességgel!”
49Még beszélt, amikor jött valaki a Beit-Kneszeti elöljáró embereitől, és ezt mondta: „Leányod meghalt, ne fáraszd tovább a Rábit!” 50Amikor Yeshuá ezt meghallotta, így szólt hozzá: „Ne félj, csak higgy, és lesz neki szabadulása.” 51Amikor bement a házba, senkit sem engedett bemenni vele, csak Kefát, Yochanánt és Yá’ákovot, meg a kislány apját és anyját. 52Mindnyájan sírtak és gyászolták őt, de ő ezt mondta: „Ne sírjatok, mert nem halt meg, csak alszik!” 53Erre kinevették, mert tudták, hogy meghalt. 54Ő azonban mindnyájukat kiküldte a házból, megfogta a kezét, és szólította: „Kelj fel, leányom!” 55Ekkor visszatért hozzá a léleke, és azonnal felkelt, ő pedig megparancsolta, hogy adjanak neki enni. 56Szülei pedig nagyon elcsodálkoztak, de ő megparancsolta nekik, hogy senkinek se mondják el, ami történt.
Szójegyzék: Ádoneinu (אֲדֹנֵינוּ- 𐤀𐤃𐤍𐤉𐤍𐤅) – Ádonáj/Mesterünk • Ádoni (אֲדֹנִי- 𐤀𐤃𐤍𐤉) – Uram (messiási megszólítás • Beit-Kneszet (בֵּיתכְּנֶסֶת- 𐤁𐤉𐤕𐤊𐤍𐤎𐤕) – gyülekezet háza • Egek (שָׁמַיִם – 𐤔𐤌𐤉𐤌) – Shámáyim • El (אֵל- 𐤀𐤋) – Hatalmas/Erős/Elohim • Elohim (אֱלֹהִים- 𐤀𐤋𐤄𐤉𐤌) – Teremtő/Hatalmasságok/Szellemi Fejedelemségek • Gádri (גַּדְרִי- 𐤂𐤃𐤓𐤉) – Gadárából való/Gadara népe • Gálil (גָּלִיל- 𐤂𐤋𐤉𐤋) – kerület/vidék – Náftáli északi területe • Hordosz (הוֹרְדוֹס – 𐤄𐤅𐤓𐤃𐤅𐤎) – Heródes (görög: hős) • Kefá (כֵּיפָא- 𐤊𐤉𐤐𐤀) – szikla (arámi – Péter) • Királyság (מַלְכוּת- 𐤌𐤋𐤊𐤅𐤕) – Malchut; uralom, Királyság • Lélek (נֶפֶשׁ- 𐤍𐤐𐤔) – Nefesh • Máchánáyim (מַחֲנַיִם- 𐤌𐤇𐤍𐤉𐤌) – Két tábor – város Gád területén • Miryám (מִרְיָם- 𐤌𐤓𐤉𐤌) – keserűség/felmagasztalt • Shoshánáh (שׁוֹשַׁנָּה- 𐤔𐤅𐤔𐤍𐤄) – liliom/rózsa • Szátán (שָׂטָן- 𐤔𐤈𐤍) – Vádló/Ellenség • Szív (לֵב/לֵבָב- 𐤋𐤁) – Lev – belsőember/az értelem, akarat, emlékezet és érzés székhelye • Tálmidim (תַּלְמִידִים – 𐤕𐤋𐤌𐤉𐤃𐤉𐤌) – Tanítványok • Tehom (תְּהוֹם- 𐤕𐤄𐤅𐤌) – Mélység/Ősvíz • Vizek (מַיִם – 𐤌𐤉𐤌) – Máyim • Yá’ákov (יַעֲקֹב- 𐤉𐤏𐤒𐤁) – Sarokfogó • Yeshuá (יֵשׁוּעַ- 𐤉𐤔𐤅𐤏) – Yahuwah Megszabadít/Megvált/Megment • Yochanán (יוֹחָנָן- 𐤉𐤅𐤇𐤍𐤍) – Yahuwah kegyelmes/János