Ne káromold Yahuwah-t, és néped fejedelmét ne átkozd

2Mózes 22:27

Yahuwah és a fölöttünk uralkodó emberek tisztelete mellett (lásd A vezetők tisztelete), a zsidó hagyomány ezt a törvényt Yahuwah bíráira is vonatkoztatja.

Ismeretes a mai korban, hogy mennyi veszélynek van kitéve egy bíró, mikor bűnözők felett ítélkezik. Az elítéltek és családtagjai első ízben egyből a bírónak támadnak szavakkal, szitkokkal, átkozódásokkal és gyakran akár testi fenyegetéssel vagy bántalmazással. Külföldről is gyakran érkeznek hírek kivégzett bírókról, jogászokról.

Ennek a törvénynek a tükrébe érthető, hogy miért is történik mindez. Hiszen egy bíró,

nem a saját törvényeit képviseli, nem is az ő érdeke, hogy a bűnös el legyen ítélve.

Amint a világi bíróságon is, Elohim törvényszékének a képviseletében, az ítélethirdetéssel megbízott szolga, nem saját akaratát, és lelki vágya szerinti ítélkezést hozza, hanem az Örökkévalóét. A bíró egy alkotmánynak a törvényeit alkalmazza, amit nem ő írt, de aminek a végrehajtását sem ő intézi, hanem csak közvetíti.

Így minden lázadás, szitkozódás, káromlás, ami egy Elohim törvényeit ismerő, képviselő és közvetítő szolga ellen megy, Elohim törvénye ellen, maga Elohim ellen megy.

A Messiás Testében, szellemben nincs ez másként. Újjászületett emberekként, akikben a Messiás által a törvény kiteljesedetté vált, és annak ismeretében élünk, törvényszerűen minket fog elsősorban utálni és támadni a külvilág. Bár a külvilág gyakran nem tudja, de ez által magát Yahuwah-t támadja, feltéve, ha az Ő akaratában járunk, és nem saját lelki elképzeléseink szerint.

A Mindenható szinte összes prófétáját, végig a Bibliában, azért nem fogadták el, azért űzték el a nép közül és gyakran azért ölték meg, mert ezt a törvényt nem tartották be. Yahuwah összes prófétája olyan emberek voltak, kiknek ruháikon kívül szinte semmijük nem volt, és semmi érdek nem fűzte őket ahhoz, hogy bárki felett ítéletet hirdessenek. Teljes élet átadás, és a világtól való teljes függetlenedés volt rájuk jellemző, hogy tisztán és kizárólagosan Yahuwah Szavát közvetíthessék.

A tolerancia kényelmes állapota, mikor szépen diplomatikusan kikerüljük a konfliktusokat, nehogy Yahuwah törvényeivel emberek törvényeit megsértsük-szembeállítsuk, alapjából kizárja, hogy bármilyen helyünk legyen a Messiás Testében.

A Messiás Testének tagjaként parancs vállalni ezt a nehéz utat.


Lásd még A vezetők tisztelete, és Szegénynek ne kedvezz

VIDEÓ VÁLTOZAT

Pin It on Pinterest

Share This